2008.10.07.

TANÍTVÁNYSÁG
Jegyzet Jim Sanders tanításából
2008. 10. 05
 

 

Az Úr szava szólt hozzánk, hogy az Úr jelenléte 30 napon belül meglátogat minket, és az Úr örömével párosul ez! Köszönjük Istennek!

Október 18-án délután 2 órakor ismét imakört tartunk. Nagyon fontos hírünk, hogy holnap az M1-es TV csatornán 11,40-kor Egyházunkról lehet egy 12 perces összeállítást látni és hallani.

Egy új tanítássorozatba kezdünk, a tanítványságról lesz szó, hogy miként lehet az Úr Jézus Krisztus tanítványává válni.

János 8/31-32

Jézus szavai ezek.

Másik fordítás szerint: ha megmaradtok az én Igémben való engedelmességben, ha megragadjátok az én tanításomat, és folytonosan benne vagytok.

32-es verset általában magában idézik az emberek, de említeni szeretném, hogy a két versszak összetartozik, együtt jár.

Olyan zsidóknak mondta Jézus, akik már hittek Őbenne.

A tanítás alapján, amit ma hallotok meg tudjátok különböztetni, mi a különbség a hívők és a tanítványok között.

A tanítványsággal ugyanaz a helyzet, mint amikor autót tanulunk vezetni, sok mindent meg tudunk tanulni könyvből, de igazán akkor válik a helyzet valóssá, amikor a volán mögé ülünk és elkezdjük vezetni az autót.

Könyvből sok mindent ki lehet tanulni, de amikor alkalmazni kell, az már teljesen más világ. Látható, hogy amikor az ember odakerül a volánhoz olyan helyzetek jöhetnek, amire az ember korábban nem is gondolt.

Tehát amíg az ember nem kezdi el az autóvezetést, addig nem tudja, hogyan kell autót vezetni.

Azok, akik megcselekszik az Igét, azok életében jönnek a csodák. Mondja mindenki: - én az Ige cselekvője vagyok! Erről szól ez a sorozat.

Ha megmaradtok az én beszédeimben! Egy másik fordítás szerint: cselekedni kell az Igét! Akkor lesztek az én tanítványaim, és akkor ismeritek meg az igazságot. Megtapasztaljátok az igazságot. Ahogy az ember megtapasztalja az igazságot valóban szabaddá válik. Ahogy megtapasztalják az igazságot, úgy válnak szabaddá a kábítószerből, gyógyulnak meg a rákbetegségből, addig megkötözöttségben vannak, és most szabaddá válnak belőle, akkor betegek voltak és most pedig meggyógyultak.

Mi hozta a különbséget? - Az, hogy megragadtuk Isten Igéjét, elkezdtünk hinni benne és az alapján cselekedni és ez szabaddá tett. Cselekvőkké váltunk!

Ez egy másik fajta meghatározása annak, hogy mit is jelent a tanítványság, mert meg akarjuk határozni mit jelent a tanítvány.

Két módon határozhatjuk meg.

Elsőként, hogy – a tanítvány, aki tanul.

Másik pedig, hogy – követő.

Én inkább a tanítványnak a második meghatározást tulajdonítanám, követőknek nevezném őket. Egy meghatározás szerint a tanítvány az nem csupán a diák, aki tanul. Hanem magába foglalja azt a tényt, hogy képes utánozni a Mesterét! A Mesterről, Jézusról beszélünk, Ő a mi Mesterünk és mi Jézus tanítványai vagyunk. Tehát nem az én tanítványaimról van szó, hanem az Úr Jézus Krisztus tanítványairól.

Lukács 6/40-ben mondja Jézus, hogy a tanítvány nem lesz feljebbvaló a mesterénél.

Hanem ha valaki beteljesíti a tanulmányait és elsajátítja a tudományt, akkor olyanná válik, mint a Mestere. Képesek vagyunk-e olyanná válni, mint a Mesterünk?

Keresztények milliói nem hiszik ezt, és nem is akarják elhinni, de amikor olvassuk az Igét, akkor fel kell fedezni, hogy Jézus szavait idézzük. Az igaz, hogy a Mesterünket, az Úr Jézus Krisztusunkat nem fogjuk meghaladni.

- De ha teljesen engem követtek, akkor pontosan olyanná válhattok, mint én, ebben az életben, most. Képesek vagyunk úgy gondolkodni, mint Jézus, képesek vagyunk úgy imádkozni, mint Ő, képesek vagyunk úgy hinni és olyan hitet elsajátítani, mint ahogy Jézus tette. Képesek vagyunk úgy élni, mint ahogy Jézus tette. Képesek vagyunk úgy szolgálni, ahogy Ő tette. És a dolgok így megtörténnek pontosan úgy, mint ahogy az Ő szolgálatában megtörténtek.

Ehhez az igevershez vannak kapcsolódó társ Igék, pl. a

János 14/12

Nagyobb cselekedetek jönnek azért, mert én elmegyek. Ezek még mindig az Ő cselekedetei csak rajtunk keresztül cselekszi meg azokat, és természeti formájában növekszenek, egyre nagyobbak lesznek. Mind nagyságában, mind mennyiségében nagyobbak lesznek.

Ma különbséget kell tennünk, amit meg is kell határozni, hogy mit jelent hívőnek lenni és tanítványnak lenni. Jézus azoknak a zsidóknak szólta ezt, akik hittek Őbenne.

János 8/31-ben olvastuk, azoknak szólt, akik hittek Őbenne, vagyis már hívők voltak.

Ha megmaradtok az én beszédeimben, - így kezdődött. A "ha" az feltételes mód. Ha megmaradtok az én beszédeimben, bizonnyal az én tanítványaim vagytok.

Tehát nem automatikusan válik az ember tanítvánnyá, ha újjászületett hívő, feltételei vannak annak, hogy tanítvánnyá váljon.

Arról beszélünk most, hogy miként lehet az Úr tanítványává válni, és mibe kerül ez vajon?

Jézus felsorolja azokat a tényezőket, amelyekkel számolnunk kell, hogy ebbe kerül, ha tanítványok akarunk lenni.

Fel fogjuk sorolni ezt a listát, hogy mik azok, amiket ha teszel, akkor nem leszel az Ő tanítványa, és mik azok, amiket tenned kell, hogy az legyél.

Ha nem vagy hajlandó ezeket megtenni, akkor nem lehetsz az Úr tanítványa. És ezt ismételten újra és újra mondja Jézus. Tehát tudnunk kell, hogy van ennek egy háttér oldala, hogy mibe kerül ez nekünk.

Ha arról beszélünk, hogy mibe is kerül ez nekünk, akkor az emberek ennek a negatív oldalára gondolnak.

Ha arról beszélünk, hogy mibe is kerül ez nekünk, akkor az emberek az áldozati oldaláról kezdenek gondolkodni, hogy pl. szenvedéssel párosul ez, és áldozathozatalokkal párosul. Ilyenkor inkább elcsendesednek, és nem akarnak erről beszélni.

Ezen a területen nem találunk olyanokat, akik cselekednének is. Sokak inkább áttérnek arra a mondókára, hogy maradjunk inkább csak hívői Jézusnak.

A kérdés úgy hangzik, hogy valóban komolyan akarsz-e az Úr tanítványává válni? Akkor egy nagyobb és komolyabb elkötelezést kell tenni az Úr felé, mint ahogy azt legtöbben a hívők teszik.

Egy nagyobb alávetést és egy nagyobb elkötelezést jelent ez számodról az Úr felé, hogy Őt kövesd és az Ő tanítványa légy.

A tanítványnak milyen fajta életvitele kell, hogy legyen? Olyan magas szinten megfegyelmezett életvitele kell, hogy legyen, mint egy katonának.  Ezt teszi maga az Úr is, egy jó katonához hasonlítja. És a kiképzést hozza példának, mint ahogy a sportolókat kiképzik a versenyekre. Sok éves kiképzésen vesznek részt.

Korinthus 9/25

Szigorú kiképzésben vesznek részt, mondja a fordítás. Szigorú képzésben veszünk részt. Ez az elképzelés távol áll a legtöbb embertől és a legtöbb gyülekezettől, az elgondolásuktól.

Az Élő Biblia szerint, - ahhoz, hogy megnyerjük a versenyt sok dologban meg kell tagadnunk önmagunkat, amely visszatartana bennünket attól, hogy a lehető legjobb formánkat hozzuk.

Alkalmazható-e ez ránk valamilyen formában?

Zsidó 12/1

Tehát egy versenypályán futunk és minden terhet, amely akadályozna minket, hogy jól fussunk, le kell tenni, félre kell tenni.

Mindazok, amik akadályoznak minket, vagy visszafognak, lelassítanak minket, azokat le kell vágni. Egy olyan generáció él manapság, amely nem hajlandó áldozatokat hozni, amelyben senkit nem lehet megkérni, hogy esetleg adjon fel valamit az életéből.

De a probléma ott van, hogy Jézus ezt már megkérte tőlünk, szólt nekünk erről, azt is mondta, hogy gyűlölnünk kell a saját életünket, és aki nem ezt teszi, az nem lehet az én tanítványom.

Lukács 14/26

Nem lehet az én tanítványom. Ahelyett, hogy ilyenkor elszomorodnánk, amikor ezt olvassuk, inkább egy megértést kellene vennünk, hogy mit is mond itt Jézus nekünk. Ha egy újabb fordítását vizsgáljuk meg az I. Korinthus 9/25-nek, mert ezek az újabb fordítások mindig hozzátesznek egy kis megértést. Itt a földön egy kiképzésben veszünk részt, ez nem a végleges otthonunk. Minden egyes sportoló szigorú fegyelmezettségnek van kitéve, hogy egy olyan koronát nyerjen el, amely nem tart hosszú ideig. De mi, amit teszünk, ha alávetjük magunkat ezeknek a szigorú fegyelmezési szabályoknak, nem csak azt jelenti, hogy gyülekezetbe járunk itt-ott, hanem ezeknek a szigorú fegyelmezéseknek vetjük alá magunkat, hogy romolhatatlan, dicsőséges koszorút nyerjünk.

Örök jutalmakért tesszük ezt. Hallelúja!

Miért jönnek ezek a tanítások, gondolkodik valaki, - nem csecsemőknek jönnek ezek, mert vannak már sokan, akik kiléptek ezeken a területeken, vagy most lépnek ki, hogy valóban tanítványok legyenek. És az Írások tisztán mondják, hogy mibe kerül ez nekünk.

II.  Timótheus 2/1

Legyél erős a kegyelemben, ennek az ellentétje, hogy valaki gyenge a kegyelemben.

Tehát lehet azonosítani, ha valaki gyenge ebben a kegyelemben és nem megfegyelmezett életvitelt folytat. Ezzel az Igével lehet kapcsolni.

Két szóval lehet ezt jellemezni, a fegyelmezetlenséget, - amikor azt mondjuk, hogy – úgy érzem.

Annak a sportolónak, aki az aranyéremért fut, le kell győznie mindazt, amit érez. Nem engedheti meg magának, hogy reggel, amikor felébred, akkor kimondja, hogy – ma úgy érzem, nem fogok 10 km-t futni. Ma nem igazán érzem, hogy ezt megtegyem. Ma inkább úgy érzem magam, …..

Lehet, hogy valamit igen erősen érzel, de az nem azt jelenti, hogy az az igazság.

Mit mond a következő vers

/2-3/

Mi a helyzet a katonasággal? Ha egy olyan parancs érkezik, hogy hajnalban itt és itt kell lenned, nem mondhatja azt a tiszt, hogy – nem igazán érzem, hogy ott kellene lennem. Jézus tisztjei, katonái így reagálnak.

De Jézus katonáinak meg kell tenniük! Felkelnek és elmennek arra a helyre, és nem mondják azt, hogy ma nem érzem, hogy ezt és ezt kell tennem, mert ha erős vagy az Úrban, akkor nem beszélsz arról, hogy ma éppen hogy érzed magad!

Az érzéseidet leteszed és megteszed azt, amit meg kell tenned és hiszed azt, amit az Ige mond, mindegy, hogy hogyan érzed magad. Ha az Úr azt mondja, hogy megbocsátott neked, akkor mindegy, te hogy érzed.
Azt mondod, hogy annyira rosszul érzem magam, mert elvétettem. De megbocsátást kértél? Igen, de még sem érzem magam olyan jól. Ilyenkor azt mondom neked, hogy – fogd be a szád!

A Biblia azt mondja, hogy Ő hű ahhoz, hogy megbocsásson és megtisztítson téged minden hamisságtól, és mikor a te kis érzéseidre hagyatkozol, és arról beszélsz, akkor éppen Őt hívtad hazugnak.

A gyengélkedők beszélnek úgy magukról, hogy mit éreznek. Az erős embereknek és erős asszonyoknak is vannak biztosan érzéseik, de nem engedik meg, hogy ezek az érzések irányítsák őket, mert fegyelmezettségben kell tartani az érzéseinket a Mesterért. Ha az Úr mond valamit, a Mestered, akkor félre kell tenni az érzéseidet, és azt kell követni, amit Ő mondott.

Mintegy magasan kiképzett katonának. Nem engeded meg magadnak, hogy arról beszélj, hogy most éppen hogy érzed magad. És itt szeretném még azt is mondani, hogy a telefont is tedd le nyugodtan.

Hogy kitarts a nehézségekben és szenvedd el a nehézségeket velem együtt, mint a Jézus Krisztus jó katonája. Hogyan lehet ezekben a nehézségekben kitartanunk? - Mint az Úr Jézus Krisztus jó katonája. Mit tesznek a jó katonák? Felveszik a hátizsákjukat és mennek a dolgukra. Mindegy, hogy milyen idő van, vagy milyenek az útviszonyok, vagy hogy érzik magukat, a katonák felkelnek, és útnak indulnak.

Elszántaknak kell lennünk. Olyan sokan feladják, feladják a munkahelyüket, abbahagyják a gyülekezetbe járást, abba hagyják a szolgálatukat, mert eljutottak oda, hogy nem érzik jól magukat benne, úgy érzik, hogy nem kapják meg a kellő tiszteletet. Egyébként is az Úrtól kell, hogy megkapd a kellő tiszteletet és nem az embertől.

Az evangélizációs munkára vonatkozóan az Úr útmutatása, hogy – ki kell menni az utcára, ez nem egy romantikus dolog, az utcán nagyon hideg a légkör, rideg, de az Úr odavezet, hogy azt tedd, akkor azt kell tenned.

Ha arra vezet, hogy közbenjáró imádságot folytass, akkor imádkozzál.

Segít neked, ha meglátod a pokol valóságát, hogy mennyire valóságos a pokol, és onnan mentesz ki lelkeket.

Nagyon sok a gyengélkedő manapság, kint pedig sok a farkas. Ezek lehetnek keresztények is, akik kívülről jönnek közénk.

Belül vannak megtévesztők, erről is beszélünk majd, hogy ők mit tesznek.  Maguk után vonogatják a tanítványokat. Fogod ezt olvasni az Ap. Cs. 20 fejezetében.

Olyan kellene, hogy legyél, mint egy katona, aki érzi a szolgálatának a fontosságát. Ha a jelenléted fontos a gyülekezetnek, akkor a hiányod is fontos a gyülekezetnek, vagyis kell érzékelned azt, hogy van kötelezettséged. Mindannyiunknak van elhívásunk az életünkben. Istennek az ajándékai és elhívása megbánhatatlanok, ez azt jelenti, hogy Ő nem fog megváltozni ebben.

Bill Kaiser amikor legutóbb itt volt, akkor azt mondta nekem, hogy én azért lettem az, ami vagyok, és azért vagyok itt, ahol vagyok, mert azt a kemény négy év kiképzést a főiskolán megkaptam.

Abban az időben azon a főiskolán fizikai fenyítést is alkalmaztak. Kifejlődött az emberben a kötelességérzet, szolgálati érzet, még akkor is, ha az ember úgy érezte, hogy az nincs éppen jól.

Tehát ha jön az ember szolgálati ideje, akkor az ember összeszedi magát, ruhát ölt magára, összetűzzük a szánkat, és újra megyünk! Vagy elkezdünk vezetni és pontosan, időben érünk oda. És a hit által a cselekedetekben a kenet ott lesz a maga idejében!

És egy újabb hétre jók vagyunk így.

Azt meg kell értenünk, hogy a mai generáció ezt nem érti.

Egy szellemi erő és egy kenet jön az ilyen hozzáállás mellé.

Ha a legkisebb kellemetlenség felmerül egy dologban, máris feladják. A legkisebb üldözés szele éri, már el is tűnt a színről. Vagy a legkisebb kiigazítás éri az embert, márt el is tűnt, és veszi a telefont. Ezért van az, hogy oly sokan nem fejlődnek fel, és Isten akaratán ezért sokan kívül rekednek, mert a kiképzés folyamatában nem ragaszkodnak a helyükhöz. Elmennek még mielőtt befejeződött volna a kiképzés.

Amikor visszajöttek, akkor pedig ütésekkel, bántásokkal voltak teljesek, nem voltak hajlandók megfizetni az árat a tanítványsághoz. A tanítvány olyan valaki, aki bármi áron követi a mesterét.  A kérdés így merül fel, hogy hajlandó vagy-e erre, bármi áron, hogy az Úr Jézus Krisztust kövesd?

Ez én vagyok! Mondja mindenki.

Timótheus 2/3-4,      8-13,

Létezik-e egy olyan szenvedés, amely Isten akaratába foglaltatik? - Igen!

A hit tanítás üzenetekben nem nagyon hangzott el ez idáig, mert mindig arról beszéltünk, hogy nem kell szenvednünk akkor, ha a betegségeink vonatkozásában beszélünk erről, vagy a szükségleteink betöltésével kapcsolatban, a szegénységgel kapcsolatban. És ez igaz.

Ez azonban csak az egyik oldala. Megváltást a törvény átka alól kaptunk, nem az összes szenvedés alól. Ez egy új megvilágítás sokak számára itt, vannak azonban más keresztény körök, ahol állandóan a szenvedésekről beszélnek.

A természetes ember a természetes úton, módon gondolkodik, és mindent a természetes úton próbál megmagyarázni, ami vele történik.

Jézus azonban szólt és figyelmeztetett a farizeusok kovászáról, a tanítványok rögtön rávágták, hogy nem hoztunk magunkkal kenyeret, de Jézus nem a kenyérről beszél. Amikor az ember természeti úton gondolkodik, akkor mindent így próbál magyarázni is.

Amikor a természeti gondolkodású ember a szenvedésekről hall, akkor rögtön arra gondol, hogy betegségeket, fájdalmakat kell, hogy elszenvedjen. Ez csak a természeti okoskodásunk, de nem a biblikus gondolkodásunk.

A biblikus gondolkodásnál, ezekért a szenvedésekért nem kell, hogy sajnáljanak minket. És nem áldozatként kell, hogy ránk tekintsenek az emberek. Ilyen módon kell megújítani az elménket a szenvedésekről. Mi tehát a szenvedés? El kell viselnünk a fájdalmakat, a kellemetlenségeket, a kényelmetlenségeket, amelyek kellemetlenek, olyan érzékelések, amelyek kellemetlenül érintenek minket.

Nagyon gyorsan kell megcselekedni ezeket, mindent meghaladó gyorsasággal. Nagyon sok kellemetlenséget kell elszenvednie, amely vele jár. Mi lenne, ha egy versenyező, pl. futó leállna és elkezdene panaszkodni, hogy milyen szenvedésekben részesül, miközben futja a futását? Kiesne a versenyből. Nem lehet megengedni magunknak, hogy arról beszélünk, hogy miként érezzük magunkat. az arcunkat olyanná kell tenni, mint a kova, - mondja ezt a Biblia, érti alatta, hogy érzéketlennek lenni, a szemünket pedig a finis vonalra vetni.

Keresztül kell magunkat kényszeríteni az összes vonalon, és csak a végcélt figyelni és oda befutni.

A sportolók esetében is van, hogy szenvedések érik a testüket, de nem rossz szájízzel veszik ezeket. Megéri az eredmény, amit elnyernek érte. Nekünk ugyanígy kellene gondolkodni ezeken.

Nem úgy gondolkodunk, hogy nekünk most a Jézusért kell szenvednünk, ó milyen sajnálatos. Így nem fogsz minősülni, hogy az Úr Jézus jó katonája légy, ez nem az a mentalitás.

Végig fogok menni, a dolgokat és kellemetlenségeket is el fogom szenvedni, vannak dolgok, amelyek nem oly könnyen mennek, de mit kapunk cserébe? A megdicsőült örökkévalóságot!

Filippi 1/29

Az Őérte való szenvedés.

Van-e szenvedés, amit Isten akarata szerint szenvedünk el?

Róma 8/17

Örököstársak vagyunk. Vele együtt szenvedünk ebben a világban, nem kötéseket jelent ez. Ha végig olvasod Péter I. és II. leveleit, akkor gyakran fogsz találkozni a szenvedésekkel és a szenvedéseket követő megdicsőüléssel, együtt járnak.

Sokat szenvedünk a saját tévedésünkből kifolyólag is, másrészt szenvedünk Isten dicsőségének a megjelenéséért is. Sehol nem olvassuk, hogy olyan szenvedéseinknek kellene lenni, hogy betegek vagyunk, vagy pedig anyagilag tönkrementünk.

A választottak kedvéért való szenvedésről beszél, amely a gyülekezet.

Betegnek lenni, - miként segítené az a gyülekezet életét? A gyülekezetnek a kárára van ez, az ember nem képes a helyén lenni, nem tud prédikálni, ha anyagilag tönkrement, akkor nem tudja fizetni a számláját. Milliók számára prédikálják ezt a gyülekezetekben, hogy Istent dicsőítik meg a betegségükben.

Biblia alapelveivel ellentétes hazugság. Sem neked nem segít, hogy beteg vagy, sem másoknak, mások érdekeit is sérti, mert ilyenkor ki vagy téve annak, hogy mások segítsenek rajtad.

Ki vagy szolgáltatva mások segítségének.

Van azonban egy olyanfajta szenvedés, amit el kell szenvednünk Isten akarata szerint.

/18/

Ez az örömkiáltás verse. Tehát ezt mindig szem előtt tartjuk, miközben a szenvedéseinken átmegyünk. Ez a szenvedés nem hasonlítható ahhoz a dicsőséghez, amin majd átmegyünk.

Az e világi életünkre vonatkozik mindez, miközben követjük Jézust.

Lukács 9/22

Tanítványok nem ezt akarták hallani. A tanítványok hite szerint Jézus szolgálata egyre nagyobb mértékben növekszik majd és egyre nagyobb hatalmat vesz majd az ország felett, mindaddig, míg a római birodalmat kikergeti, megszünteti Izraelben. Jézus ezzel szemben elkezd a szenvedésekről beszélni.

Ma ugyanez a helyzet.

Ha az Úrnak valóban tanítványa vagy, akkor fogsz te is megtapasztalni szenvedéseket, mert Isten királysága nem fogja teljesen hatalma alá venni e világ rendszerét a mai napon. Ehhez arra lesz szükség, hogy Jézus visszajöjjön, és Ő jön!  Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy e világnak még mindig az ördög az ura és istene.

És minél inkább kiállunk Jézusért, annál inkább gyűlöltebbek leszünk ebben a világban.  A Mindenható adott nekünk időt és erőt és kegyelmet ahhoz, hogy ebben a világban hirdessük az Evangéliumot. Manapság azért nem üldöztetnek a keresztények oly mértékben, mert azonosultak a világgal, olyanok, mint a világ.

/23/

Mit jelent ez, hogy felvesszük a keresztünket? A szenvedésekről beszél, ami ezzel együtt jár. Milyen szenvedésekről beszél?

Timótheus 3/10

Fel fogja sorolni azokat a szenvedéseket, amelyben nekünk is részünk lesz az Úrért.

/11-12/

Hozzáteszi, hogy – de mindazok, akik Istenfélően akarnak élni a Krisztus Jézusban üldöztetni fognak.

Pál felsorolta azokat a szenvedéseket:

II. Korinthus 11/23-25

Tehát megverték őket, a legtöbb esetben az embereket csak egyszer kellett megkövezni, mert az is halállal járt. Pált miután megkövezték másnap már prédikált ismét, visszament hozzájuk. Néhányan úgy vélték, hogy nem volt jó a kinézete, de ő akkor a halálból lett feltámasztva.

/27-28/

Mindezeken felül van az összes gyülekezetek mindennapi gondja. Mi az, ami hiányzik a listából? A betegségek.

Ha az ember betegséggel küszködik, akkor hogy tudja mindezt túlélni, ami itt le van írva. az embernek egészségesnek kell lennie, plusz még Istennek a csodáira is szükség van, hogy mindezeket túlélje az ember.

Párosul-e szenvedéssel Isten akaratának a megcselekedése?

Viseld el a nehézségeket, hogy megcselekedhesd Isten akaratát. Mindazok, akik Istenfélően akarnak élni, azok is üldöztetni fognak a Krisztusban. És ez egy nagyon jó összegzés, amit itt olvasunk.

Nem kell ilyen romantikus elképzeléseket dédelgetnünk, hogy majd olyan mártírhalált kell halnunk, mint azoknak a keresztényeknek, elég, ha arra gondolunk, hogy a mi keresztényeink szinte semmi okból elhagyták a helyüket. Mások lépnek a helyükre Krisztus testében és ők fogják elnyerni azoknak a jutalmát, akik elmentek. Az emberek panaszkodnak, hogy belefáradtam és abbahagytam. Sokan úgy vélik, hogy minket szolgálnak, vagy hogy csak a gyülekezetet segítik. Ez egyébként is a te gyülekezeted, én az edződ vagyok, és mindannyian az Urat, a Mestert szolgáljuk. És nem szabad, hogy az én tanítványommá váljál, az Ő tanítványa vagy, és ha nem hajlandóságból végzed a szolgálatodat, akkor az Úrnak úgysem elfogadható a szolgálatod.

Visszautasítod a feladatod, hogy elvégezd, én azt mondom rá, hogy rendben van, de az nem azt jelenti, hogy az Úr is azt fogja mondani, hogy rendben van. Tehát megengedem számodra, és azt mondom, - rendben van.

Amit szeretnék, hogy - a szemed levedd az emberről és rávesd arra, akinek valójában szolgálsz. Amikor az Úr kinyilvánít valamit, hogy ezt tedd és tudod, hogy az Úr mutatta, teljes kenetben, teljes jutalmadban és a teljes kiképzésedben, mindez a te engedelmességeden múlik.

Kiváló tökéletes példa erre Illés és Elizeus példája.

Az Úr hívta el Elizeust szolgálatra, Illés elment mellette és rádobta a köpönyegét, - mi közöm tehozzád mondja neki Illés? Tíz-húsz évet voltak együtt Illés Elizeussal, és mikor Illés készült az elragadtatásra és mondta Elizeusnak, te csak maradj itt, én elmegyek amoda. Elizeus azt válaszolta, - nem én elmegyek oda, ahová te mész.

Amikor azt mondják neked, hogy oda nem kell elmenned, ezt nem kell megtenned, - igen, de mit mond az Úr?

Illés nem azt mondta, hogy nem szabad odamenned, hanem maradj itt és pihenj meg. A válasz az volt, hogy – nem. És ezért választotta az Úr Elizeust.

Huszonnégy ökörrel próbálta megművelni a földet, igen kemény föld volt az, de hatalmas elszántsággal fogott hozzá megmunkálni azt a kemény földet.

Isten azt mondta erre az elszántságra, hogy – őt választom, mert ő nem fogja útközben feladni.

Az emberek gyakran mondják, hogy – meghalok Jézusért. Mi a helyzet azzal, hogy élnél-e Jézusért? Tehát ne ilyen romantikus elképzelésekben gondolkodjunk, hanem tegyük, meg amit mond az Úr.

Imádkozunk az Úrért, evangélizálunk az Úrért, közbenjárunk az Úrért. Nem mindenkit hívott el az Úr arra, hogy prédikáljon, ebből van elég. De arra bizonyára elhívott Isten, hogy foglald el a gyülekezetben a helyed és támogasd a munkát.

A szenvedéseket próbálom újra és újra magyarázni, mert az Úr szíve ezen akar időzni.

János 15/18

/19/ első fele

Ha a világból valók volnátok, a világ szeretne benneteket, vagyis ha nem érne benneteket üldözés, akkor az azt jelenti, hogy nem úgy éltek, ahogy az Úrnak kellene.

Hívők vannak kint a világban, sokan vannak, nem élnek azonban az Úrért, vagyis nem tanítványok olyan mértékben, amint kellene.

Ezért olyanok, mint a világ. Ha úgy viselkedsz, ahogy a világ teszi, akkor a világnak semmi kivetnivalója nem lesz benned, de ha tanítvánnyá válsz és egyre jobban olyanná leszel, mint Ő, akkor a világ hozzáállása egyre inkább megváltozik.

/19/ második fele.

Az egész világot üdvözíteni akarjuk és a világ nem szeret minket. Erre majd Jézus visszajön. Mi a célja akkor a tanítványságnak? Célja, hogy

 - olyanná lenni, mint Ő.

Mi történik akkor, ha olyanná leszel, mint Ő? A világ gyűlölni fog, mert Őt is gyűlölte. A világ gyűlöli az Urat. Addig, amíg olyan vagy, mint a világ, addig a világnak nem lesz gondja veled.

Nekem meg van a személyes kívánságom, hogy úgy prédikáljak, mint az Úr. A világ azonban meg akarta ölni az Urat.

Tehát nem furcsák akarunk lenni ebben a világban, hanem olyanok akarunk lenni, mint Jézus.

Nekünk is lehetnek olyan csodáink, mint az Úrnak. Megrázhatunk így népeket, nemzeteket és kaphatunk úgy kijelentést, mint az Úr kapott és lehet úgy hitünk, mint az Úrnak volt. És ha így lesz, akkor a gyülekezet szeretni fog, de a világ gyűlölni és üldözni fog. Tehát amikor ez a nyomás, üldözés egyre erősebb lesz, akkor nehogy meghátrálj.

Mi a helyzet, ha a munkahelyedbe kerül mindez? - A munkahelyed nem a forrásod.

Itt jön a szenvedés, ez a szenvedés, amit itt kell elszenvednünk, ez nem hasonlítható ahhoz a dicsőséghez, ami majd vár ránk odaát.

/20-21/

Ahogy visszatekintek, az egyik tévedés, amit én elkövettem, - voltak olyanok, akik hívők voltak, és megpróbáltuk rájuk kényszeríteni, hogy tanítványok legyenek. Újjászületett hívők voltak, nem akartak tanítványok lenni.

Az esetek többsége erről szól. És egyre többet és többet fogunk arról beszélni, hogy mit jelent tanítványnak lenni. Azt jelenti, és akkor tanítvány, ha alárendeli magát abban, hogy egyedül az Urat követi. A megfelelő országban, a megfelelő városban, a megfelelő gyülekezetben elfoglalja a helyét, és ott marad.

A következő hetekben egyre inkább kivilágosodik bennetek ez a kép.

Egy jó dolog, mindegy a múltunk, mindenki tanítvánnyá válhat.

Sokan vesznek részt itt az Úr kiképzésében és az elmúlt időben sokan léptetek elő tanítvánnyá, tisztán látom ezt az életetekben, hogy ez történik, de meg van ennek a kiképzés fázisa.

Álljunk fel és mondjuk:

Uram! Nyisd meg a szemeimet, taníts engem, mutasd meg nekem, hogy mit akarsz, hogy tegyek, hol kell, hogy legyek, melyik munkahelyet kell, hogy végezzem, taníts engem. Most! Jézus Nevében! Ámen!

Az első lépés az egy elkötelezés az Úrnak. Amikor én ezt megtettem, még egy éve sem volt újjászületve a lelkem, de elköteleztem magam, ha kell Németországba megyek el az Úrnak. Oda soha nem mentem, nem is tervezem, de ez 32 éve volt, az Úr használta ezt az elkötelezésemet arra, hogy kiképzett engem, és elvitt az útra, de nem indultam volna el semmilyen úton, ha nem teszem meg azt az első lépést, hogy magamat odaszánom az Úr Jézus Krisztus tanítványának.

Az egyik ilyen legnagyobb áldozathozatallal való elkötelezést ott láttam, amikor Romániából jött testvéreink éveket töltöttek itt és utána odaadták az életüket az Úrnak úgy, hogy visszamentek Romániába. És ott boldogok, mert az Úr ott valóban használja őket. Tehát ez csak akkor következik be, ha az ember az Úr akaratában van, és azt végzi, amit Ő akar, hogy végezzen, ez az egyetlen hely, ahol lehetünk, az ördög pedig remegve remeg ettől. Nem a legrosszabb hely, hanem az egyetlen hely, ahol lehetünk, - az Úr akarata.

Mondjuk együtt: - dicsérlek Uram!

Tehát ne erőltess semmit, ami még nincs ott, várjál és váljál tanítvánnyá.

Sokan közületek, akik jártok a gyülekezetbe, nincs is elhívásotok, mégis megtettétek ezt az elkötelezést. A korai gyülekezetben csak tanítványok voltak. Ha elfoglalod a tanítványság helyét, nagyon nagy jutalma van ennek az örökkévalóságban. Hallelúja!

Nagyon furcsa időben hozta az Úr ezt az üzenetet, de tudom, hogy nagyon fontos ez az üzenet és azt fogja hozni, hogy jobban fogunk összpontosítani, hogy elfoglaljuk a helyünket. Ennyit kér az Úr, semmi mást, megjutalmaz minket, megáld minket érte, örökké, itt is megjutalmaz minket az Úr, meg odafent is.

 

Dicsőség Istennek!                                                Ámen!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



BÉKEVÁR FŐOLDAL