2008.11.04.

ÉN VAGYOK A FELTÁMADÁS ÉS AZ ÉLET!

Jegyzet Sandersné dr. Kovács Erzsébet tanításából
2008. 11. 02.

Fontos Isten gyönyörűséges Igéjét hallgatnunk, mindenki érzi azt a szívében, hogy amikor bejön a gyülekezetbe és végighallgatja az Istentiszteletnek a szent igei táplálékát, akkor másként megy haza, nem úgy, ahogy jött.

Elmondom ennek a titkát, hogy mit végez el Isten velünk, amikor megnyitjuk a szívünket és hallgatjuk az Igét. Az Ige azt írja a

2Korinthus 3/18

Tehát egy elváltozásról van szó, és erre az elváltozásra akarom a figyelmeteket felhívni. Egy olyan elváltozást jelent ez a görög szerint, ami vissza nem fordítható. A természet rendje szerint egy egyirányú és örök változás megy végbe a szellemünkbe, az Ige hallgatásakor.

Elváltozunk Isten dicsőségére, arról a dicsőségről, ahol voltunk. Hallgattuk az Igét, és azt befogadtuk a szívünkbe. Egy nagyobb dicsőségre elváltozik a szellemünk, ahogy beépül oda az Ige, hiszen az Ige az él.

És ahogy a fizikai táplálékot elfogyasztjuk, és az beépül a sejtjeinkbe, és egy életet ad, megújulást hoz, ugyanúgy az Ige beépül a szellemünkbe úgy, hogy részévé válik a szellemünknek. Az az Ige, amit befogadtunk, az velünk egy lett. Beépült a szellemünkbe és elváltoztunk, azzal az Igével többek lettünk, az az Ige elkezd bennünk élni, és már nem vagyunk azok, akik reggel eljöttünk otthonról.

Mondd meg a párodnak, hogy jól nézzen meg téged, mert nem lát többé ilyennek, más leszel, amikor hazajössz, mert az Ige beléd épül, és te elváltozol. És ha ő is veled akar elváltozni és dicsőségről dicsőségre változni, akkor jobban teszi, ha veled jön, és megtudja, hogy te hová jársz, mert te úgy meg fogsz változni, hogy egy napon meg sem ismer.

Így változunk el dicsőségről dicsőségre, ahogy az Ige belénk épül. Az Ige bennünk él és beépül a lelkünkbe és az elménkbe, megújítjuk a gondolatainkat. Többé már nem úgy gondolkodunk arról a dologról, amit hallottunk, mint előtte. Mások leszünk és ez a munka hétről-hétre folyik, és egyre nagyobb az Úr dicsősége rajtunk és egyre nagyobb ez a ragyogás. Az elménk megújítása egy folyamat. A szellemünk újjászületik, a lelkünknek pedig meg kell újulni. A szellemünknek állandóan növekednie és erősödnie kell az Igével. Elmaradhatatlan az Igével való táplálás, nem szabad, hogy elmaradjon egy keresztény életében, mert akkor az az ág leszárad, és nem terem gyümölcsöt. És minket Isten gyümölcstermésre rendelt.

Megfigyeltem, hogy a házastársak, ahol az egyik rendszeresen táplálkozik az Igével és követi a tanításokat, a másik pedig odahaza marad, valóban megtörténik ez az eltávolodás. Vigyázzatok erre.

Elmondom nektek példaként, hogy a drága édesanyám, akit a szívem legmélyéből, legtisztábban szeretek évekig nem akart jönni a gyülekezetbe. Nem tagadom, hogy mi egy katolikus családból származunk, és anyukám azt mondta, hogy ő nem kíván részt venni ebben a munkában, bár nagy tisztelettel tekint erre, de ne is kérjem, hogy eljöjjön ide. Öt év telt el így.

Képzeljétek el, hogy az én szívem mennyire fájt ezért. Gondolom, hogy Isten szíve fájt, csak nekem azt kijelentette.

És egy napon azt mondtam az édesanyámnak, és mindannyiótoknak van egy ilyen nap az életetekbe, amikor el tudjátok hozni a szeretteiteket. Nekem talán a névnapom volt az. És azt kérdezte anyukám, hogy mit kérek a névnapomra. Azt mondtam, hogy – Anyukám édes nem mást, mint, hogy most az egyszer gyere, nem kérek többet. Most az egyszer gyere el, ott leghátul üljél le, nem bánt senki. Édesanyám erre nem tudott nemet mondani és eljött.

Mindenkinek van egy olyan pillanata, amikor nem képes neked nemet mondani. Azt találd meg. Isten bölcsessége megmutatja azt a pillanatot.

Eljött az édesanyám és akkora szeretet vette körbe és akkora kegyelme az Úrnak, hogy olyan vonzás érte a szívét és az első alkalommal látta Krisztust a Golgota keresztjén, a gyógyító sorban a kenet alatt. Isten hatalmas munkát elvégzett, és azóta minden vasárnap itt van. 

És ez egy örömtörténet és nektek ugyanígy kell, hogy legyen a családotokban ilyen eset. Fejlődik az édesanyám az Igében és az egyik legszorosabb imatársam lett, ami elmaradhatatlan egy családban és Isten ezt elvégzi, egybeszerkeszti a szíveinket. A családtagokat Isten adta nekünk, nem mi választottuk őket. Meg van Istennek a célja ezzel. Tudja, hogy ki az, aki az életünk során nekünk ki van rendelve és ezeket a kapcsokat őrizni, vigyázni kell és az Igével gondozni. Ezt kívánom nektek is.

És így ez az elváltozás, amiről kezdtem beszélni, az egész családban együtt megy végbe és még gyönyörűségesebb, nem marad belőle ki senki.

Tehát ne legyen olyan, hogy valaki csak kívülről nézi, az egész család élje meg ezt egyben. Jön a karácsony, karácsonykor el lehet hozni a gyermekeket, az unokákat. Sok-sok olyan esemény lehet a családban, amikor meg lehet ragadni az alkalmat, hogy eljöjjenek, és akkor megtörténik az újjászületés, és onnantól kezdve más emberek lesznek.

Azt, amiről ma beszélni szeretnék nektek, azt az alkalom adta, hiszen most a halottak napja és mindenszentek környékén mindannyian elgondolkodunk, megállunk egy percre, hogy megvizsgáljuk magunkban az életnek és a halálnak a nagyon komoly kérdéseit, mert nincs olyan, aki azt kijelenthetné magáról, hogy a halottak napján ne legyen egy közelebbi vagy távolabbi ismerőse, akire ilyenkor tisztelettel, szeretettel visszaemlékezik. Mindannyiónk életében van egy kapocs, akiről úgy emlékezünk meg, mint a hajdanban élőkről, akik elköltöztek, ebbe a bele nem látható, különleges birodalomba, a halálnak a birodalmába. Kimegyünk a temetőbe és megkérdezzük az embereket, hogy mi hozta ki őket ezen a napon, akkor a fiatalabb generáció talán leggyakrabban azt fogja mondani, hogy a nagyszülők közül valaki, a közép generáció közül jelzik, hogy talán a szüleik közül valaki, ha a nagyszülőket állítjuk meg, akkor elmondják, hogy talán az életük társát vesztették el. Mindenkit érint a halál valamilyen közelségből az életünk során. Mert aki megszületik, annak számolnia kell azzal, hogy egy napon meg is hal. Kijelenteni azt, hogy soha nem halunk meg, az ostobaság lenne. A halál tényével valamilyen fokon, már az életünk során foglalkoznunk kell, és fel kell dolgoznunk azt oly módon, ahogy a Biblia tanítja, mert egy nagyon nehéz tématerület ez. A szeretteinket elveszteni, ahogy mondja a világ, az nem egy könnyű terület. Erről igei módon szólni, hogy igei világosságunk legyen ezen a területen, ezt úgy érzem, hogy most a halottak napja ünnepén meg kell tennünk.

Az alkalom szülte tehát ezt a témát és mindannyiunknak jó lesz, ha az Igéből világosságot és vigasztalást veszünk, mert az Ige az éltet és életet ad ezen a területen is.

Az, hogy a világi életünk mennyire múlandó és milyen rohanó világot élünk, azt mindannyian tapasztaljuk, mert ilyenkor ezen az ünnepen megállunk egy percre és visszaemlékezünk azokra, akiktől elköszöntünk és utána ugyanúgy megy tovább az életünk, olyan rohanó módon mintha soha meg nem halnánk. És amikor eljön a halál pillanata, akkor pedig úgy halnak meg emberek, hogy szinte soha nem is éltek. Fontos átgondolni az életnek és a halálnak a rendjét és az igei tisztán látását.

Az emberek, amikor a halottak napján megállnak és visszaemlékeznek a szeretteikre, akkor a világban leggyakrabban egy önmarcangoló, önneheztelő, kárhoztató lehelete is van annak, hogy visszagondolnak az emberek, hogy mit kellett volna talán másként tenni, amíg szerethettük volna az illetőt. Vagy hogy teltek el a napok, a hónapok, amit szeretettelenségben töltöttünk, és mit tehettünk volna másként, amíg az illető velünk volt. Jönnek ezek a kísértő gondolatok, mert a kísértő is nagyon szívesen segít ezen a területen. De mivel ezen már változtatni nem lehet, ezért ezeket a gondolatokat félre kell tennünk. El kell küldenünk, és helyette az igei gondolatokat kell az elménkbe befogadni.

Erről lesz szó most, az Ige vonatkozásában.

Mindig is foglalkoztatta az emberiséget a gondolat, hogy vajon létezik-e élet a halál után? Még az ateista ember is elgondolkodik ezen, hogy porból lettünk és porrá leszünk, éltünk és elmúlik az élet? Valahol minden ember tudja a szíve mélyén, hogy ez nem igaz.

Ha bajba kerül az ember, a halálközeli pillanatban mindenki tudja, hogy meg kell állnia az Isten előtt. A fizikai halál minden ember számára bekövetkezik.

A halálra azonban Jézus Krisztus orvoslást hozott nekünk.

Hogy Jézus hogy beszél az élet és halál kérdéseiről, erről nagyon elgondolkodtató Ige van a János Evangéliumban. Ezen az Igén el kell elmélkednünk, nem csak elolvasni nagy sebességgel, hanem elgondolkodva olvassuk.

A következő Ige minden szavára érdemes megállni és elgondolkodni, mert szinte mindegyikből világosság ragyog felénk.

János 11/25-26

Nem azt mondja, hogy majd egy napon feltámadok, vagy ti egy napon feltámadtok. - Én vagyok a feltámadás és az élet!

Aki hisz énbennem, ha meghal is él!  Óriási kijelentés, ami azt jelenti, hogy ha ott állunk a koporsó mellett, bekövetkezett a szerettünknek a fizikai halála, kijelenthetjük, hogy ő nem halt meg, hanem él. Jézus ezt mondja!

Jézus szavaiból kiviláglik még a legegyszerűbb ember számára is, hogy létezik egy bizonyos fajta élet a halál után. Jézus azt mondja, hogy ha valaki meghal, akkor is él. És ez megválaszolja a kérdésünket, hogy igenis létezik egy élet a halál után. És mi nagyon jól tudjuk, hogy az örök életünk.

És Jézus folytatja, hogy – aki csak él és hisz énbennem soha meg nem hal. És utána hozzáteszi, hogy – hiszed-é ezt? Mert látta a tanítványok arcát, hogy egy pillanatra meglepődtek. Jézus azt mondja nekik, hogy - ti soha nem haltok meg.

Amikor az életünk során befogadjuk az örök életet, amely a Jézusba vetett hitünk által van, akkor valóban soha nem halunk meg. De ez egy másik fajta halálunkról szól, nem a fizikai halálunkról, hanem a szellemi halálról.

Akik régebben vannak velünk, tudják, hogy létezik az örök életünk, a fizikai halál, a szellemi halál, tehát Jézus itt ezeket egybe vette egy igeversbe és kijelentette, hogy – aki csak hisz énbennem, soha meg nem hal.

Mi keresztények tudjuk, hogy a halál az egy átmenet az evilági életünkből az örökkévalóságba. Mi keresztények egy kijelentést kaptunk erről a szívünkbe. A világ, aki ezt nem tudja, az fél a haláltól. Ott van bennük a halálfélelem és tudják, hogy a halál pillanatától kezdve örökre eldőlt, hogy melyik helyre mennek és érzik a szívükben, hogy az a hely, ahová mennek, az nem jó.

Döbbenetes ez a kijelentése Jézusnak és ezen el kell gondolkodni. Hatalmas igevers.

Jézus egy másik helyen kijelenti, hogy – mert én élek, és ti is élni fogtok.

Felfoghatatlan hatalom. Jézus kijelenti, hogy - mert én élek, azért ti is élni fogtok, nektek is életetek van.

Élünk és soha meg nem halunk. Ez az örök életünkre vonatkozik. A fizikai halállal mindannyiunknak szembesülni kell, ezzel tisztában vagyunk.

Mi keresztények úgy tekintünk a halálra, mint egy öltözőszobára az örökkévalósághoz. Átöltözünk. Meg fogjuk látni erről az Igéket.

Mire a végére érünk a tanításnak, ha idáig féltetek is a haláltól, a legkisebb félelem is el fog távozni belőlünk, - természetesen annyit ki kell jelenteni, hogy a maga idejében. De ez a legdicsőségesebb pillanata az ember életének, ha ismeri az Úr Jézust és tudja, hogy hová megy.

Smith Wigglesworth, aki a század elején a leghatalmasabb szolgálója volt Istennek, azt írta a könyvében, hogy az életem legdicsőségesebb napja lesz az a nap, amelyen hazaköltözök. És így is lett, mert kijelentette azon a napon, hogy – ez a legdicsőségesebb napja az életemnek, mert ma költözöm, és átköltözött.

A keresztények valójában nem meghalnak. Az Újszövetségben a Biblia nem mondja, hogy egy szeretett testvérünk meghalt volna. Helyette használja az – elaludt, átköltözött, elköltözött, kiköltözött a testből és az Úrhoz költözött.

Egy keresztény számára ez nem olyan halál, mint amit a világ él meg. Egy dicsőséges átköltözésről van szó.

És hogy hová költözünk, ebben Jézus volt az elöljárónk, az első zsenge.

Az első, amit meg kell jegyezni a halálról, hogy egy ellenség. Nem csak, hogy az embernek ellensége, hanem Istennek is ellensége, ezt írja az

1Korinthus 15/26 Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál.

Tehát lesz nap, lesz idő, amikor a halál nem lesz többé, mert eltöröltetik. Most abban az időkorszakban élünk, amikor a halállal még szembesülni kell, de mint mondtam nem csak az ember ellensége, hanem Istené is.

Ezt azért fontos megjegyezni, mert rengeteg ember és köztük keresztények is azzal vádolják Istent, hogy – elvette a szeretteiket. És ennél nagyobb hazugságot Istenről szólni sem lehetne, mert azt írja itt a halálról, hogy Istennek ellensége, hogyan vádolhatjuk akkor Istent ezzel, és hányan fordulnak el ezért Istentől. Történik egy tragédia a családban, és azzal vádolják Istent, hogy elvette a gyermeküket például. Pedig tisztán le van írva, hogy a halál, mint utolsó ellenség töröltetik el.

Ha ilyen beszédet hallunk, azonnal figyelmeztessük az illetőt, hogy

– tudod-e, hogy mi van erről megírva? És többet ki ne mondj ilyet a szádon, mert Isten vádolása ez jogtalanul, a Mindenható, a tökéletes Istenről.

Egy másik alapgondolat, amit a halálról ki kell jelentenünk, hogy Isten nem a holtaknak, hanem az élőknek Istene. Mert amikor Mózesnek megjelenik az égő csipkebokorban, akkor úgy mutatkozik be, hogy én vagyok az Ábrahám, Izsák és Jákob Istene és Mózes ott áll és életében nem látott még ilyet, hogy az égő csipkebokor ott van, és nem emésztetett meg a tűztől és ezt a hangot hallja. Ezek a személyek már mind olyan híres pátriárkák voltak, akik több száz évvel Mózes előtt elhaláloztak, és Isten ezt kinyilatkoztatja nekik, hogy - ők előttem élnek. Három Evangéliumban is olvashatjuk ezt, Máté, Márk és Lukács Evangéliuma is leírja ezt a jelenést, amikor Isten bemutatkozik Mózesnek. - Én nem a holtaknak, hanem az élőknek Istene vagyok, és én vagyok az ő Istenük. Bár ők meghaltak, de Isten előtt élnek. Mi sem bizonyítja jobban, hogy van élet a halál után.

Jézus Úr a halál felett, élet és halál Ura, de az élőknek Istene. És miért élet és halál Ura, mert – nála vannak a halálnak és a pokolnak a kulcsai.

Ő a halál felett is Úr, élet és halál Ura, de az élőknek Istene, Ő az élő reménység Istene. A halál után is van egy élet és Ő az élőknek Istene. Egy kereszténynek hogyan kell tekinteni a halálra? - Úgy ahogy az Ige tanítja: - élő reménységben!

A következő igehelyek Pál vágyódásáról írnak a mennyei hazába.

2Korinthus 5/6, -8-9

Pál a Szent Szellem által kapta ezt a látást, amit mi is megszerezhetünk. Pál úgy beszél, mintha az egésznek felette lenne, - akár ebben a testben élek, akár már kiköltöztem innen, akkor is az Úré vagyok. Ha élünk, az Úrnak élünk, ha halunk az Úrnak halunk meg, akár élünk, akár halunk az Úréi vagyunk. Egy kereszténynek nem szabad oly tragikusan tekinteni a halálra, mint ahogy a világ tekint arra, felette kell ezt nekünk látnunk, a Sion hegyének tetejéről kell ezt látnunk, ahogy az Úr látja. A Sion hegyének lehetünk a lábánál is, mászhatjuk is, de felmehetünk a tetejére, és pont úgy látjuk, mint ahogy Pál látja, neki megadatott ez a tiszta látás. Akár e testben vagyok, akár kiköltöztem ebből, az Úré vagyok, hol van most az Úr? - A mennyben van. Ha kiköltözöm ebből a testből, akkor az Úrnál vagyok.

A halál nem más, mint amikor kiteszünk egy táblát, hogy elköltöztünk, hol vagyunk találhatók.

Tehát elköltöztünk, helyet változtattunk, a fizikai testünket többé nem igényeljük, ezért szűnik meg a fizikai test funkciója is, mert a szellem elköltözik belőle, és a szellem élteti a testet.  Szellemi lények vagyunk, a szellem kiköltözött, a test összeesett, a testnek van egy porladási ciklusa és a szellem él örökké Istennél és a lélek is.

/8/

Míg a testben él az ember van egy vágyódása, nem kell róla túl sokat beszélni, mert minden szónak ereje van, de van mindenkiben egy vágyódás erre a kiköltözésre, hogy az Úrral lehessen.

Pál azt mondja, hogy inkább szeretnék kiköltözni ebből a testből, ami utána jön, az százszorta jobb, mint ami most van, ebben biztosak lehetünk.

Így halottak napja körül átgondolni ezeket, áldásos dolog, tudunk segíteni azoknak, akik gyásszal jönnek hozzánk, akik reménytelenség nélkül vannak.

Ha ezeket az igehelyeket megvilágítjuk nekik, más megközelítésben látják ők is ezt. De ehhez fel kel növekedni, ez nem egy nap alatt megy. Ha valaki újjászületett ma, annak holnap ne olvassátok fel ezeket az igeverseket, mert ő még másképp látja és másként is él, de ahogy bennünk a szellem növekszik, egészen másként látjuk mi is ezeket. Ez egy növekedési folyamat és egy érés eredménye.

Filippi 1/20-25

Ez úgy hangzik, mintha Pál megvonta volna a vállát, és azt mondja, hogy – ha élek, ha halok, az Úr felmagasztal engem.

/21, - 25/

Kitűnik belőle, hogy van egy választási lehetőségünk, hogy hogyan lépünk ki a testből.

/23/

/25/

Pál azt mondja, hogy inkább szeretnék elköltözni, és Krisztussal együtt lenni, mert az sokkal jobb. De szükségesebb itt maradnom tiérettetek, mert volt Pálnak egy szolgálata, és mindannyiunknak van egy rendelésünk, amiért itt vagyunk. Nem lehet elsietni, mert dolgunk van itt, Pál szorongattatott a kettő között, a sokkal inkább jobb és a szükségesebb között. Ez mutatja, hogy erős volt benne a vágyódás, tudta, hogy az sokkal inkább jobb, de a szükségest választotta.

Minden szentnek az élet és a halál a nyelv hatalmába adatott. Rengeteg köze van a kiköltözésünkhöz a nyelvünknek, a szavainknak. Tudjuk, hogy a halál és az élet a nyelv hatalmába van.

Az Úr Jézus megszerezte a halálnak és a pokolnak kulcsait és megmondta, hogy hogyan éljünk vele. A nyelv hatalmában van, ha nem is tetszik nektek, de ez így van megírva. A nyelvünkön dől el minden.

Van egy Úr Jézusunk és az Ő testének tagjai maradunk, ha kiköltözünk is e testből, bár más dimenzióba kerülünk, de a lényeg ugyanaz.

Szoktam minden nap imádkozni, hogy – Uram, ha élek Neked élek, ha halok, Neked halok meg. Ha élek, ha halok, a Tiéd vagyok, és Neked van hatalmad arra, hogy megtarts ebben a testben, addig, amíg Te akarod. Minden nap felajánlom az életem és a halálom az Úrnak. Ha kell, dicsőítse meg magát a halálunkban, - írja Pál.

Tudom, hogy az Úr nem szégyeníti meg magát, még a halálunkban sem.

És ez a halál, ez a kiköltözés pontosan akkor jöjjön el, amikor az Úr rendelte. Az időzítést is a kezébe adom, Ő az élet és a halál Ura, senki más nem érintheti, az Úr Jézus kezébe adom minden nap alázattal.

És ezeket végig kellene gondolni minden nap. Nem szabadna úgy élni, mint a világ, csak rohanni és egyszer csak szembe kell néznie a halállal. Mindenkinek tudnia kell, hogy hol a helye utána.

1Korinthus 15-ben mondja Pál, hogy – Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.

Nem csak ebben az életben van reménységünk, tudjuk, hogy van következő életünk is, örök életünk van és az sokkal jobb. A halálra ilyen reménységgel kell néznünk, és ez nagyon szokatlan, mert a világ nem így tekint rá. A világ számára ez tragédia, azt mondják – elvesztettem. Nem elvesztettük.

Nem úgy hangzanak ezek a versek, amelyeket felolvastam, mintha Pálnak valami halálfélelme lett volna.  Mikor oroszlánokkal küzdött, amikor veszélyben volt a tengeren, amikor hamis atyafiak között volt, soha nem fordult meg a fejében, hogy jaj most mi lesz, ha meghalok. Nem volt halálfélelme. És ha egy keresztény felnövekedik ugyanígy fog érezni.

Láttuk egy részről, hogy a halál nyereség annak, aki kiköltözik.

Másrészt, mi a helyzet azokkal, akik itt maradnak. Nekik veszteség az illető hiánya. Az egyik oldalról nyereség, a másik oldalról hiány.

De felhívom a figyelmeteket, hogy senki ne merje azt mondani, hogy elvesztettük őt, mert nem vesztettük el. Veszteség ért minket, de nem vesztettük el, mert van hitünk. A világ elveszti őt, - mondják.

Mi nem vesztettük el őket, és ez nagyon nagy különbség.

Egyszerűen egy kiköltözés, és nem vesztettük el őket, mert az örök életükbe átköltöztek, a mennyei otthonukba. A világ ilyenkor gyászról beszél. Azt azonban a Bibliában, az Újszövetségben sehol nem olvasod, hogy meghalt az atyánkfia és boruljunk mély gyászba.

Kemény eledel ez ma, mert a halottak napján az emberek másként szoktak erről gondolni, de a Biblia világosságában tekintsünk most erre.

A Biblia nem gyászról beszél, hanem helyette egy öröm kenetéről, egy vigasztalás szeleméről, az ékességről, a dicsőség palástjáról. Ezeket fogod olvasni. Ha ez döbbenettel érint most téged, ahogy hallgatod, akkor a Bibliából el fogjuk olvasni.

Isten tehát a világi gyász, szomorúság, a világi bánat helyett ad nekünk valami sokkal csodálatosabbat azok számára, akik itt maradnak. Istennek van számukra egy együttérző, hatalmas vigasztaló szíve.

Nézzük meg ezt a részét Isten szolgálatának, ez nagyon fontos, mert azt látjuk, hogy aki elment, annak az nyereség, de akik itt maradtak azokról sem felejtkezett el Isten. Megnézzük

Ézsaiás 61/ 2-3

Aki a Krisztusban újjászületett, nekik ezek az érzések távolvalók kell, hogy legyenek, mint a Sion gyászolóinak a gyásza, mert nékik ékességet ad a hamu helyett. A hamu a gyásszal jár együtt, nekünk örömnek kenetét ajánlja a gyász helyett, és dicsőségnek palástját, ha elcsüggednénk, hogy nem látjuk azt, aki elment ebben a világból. Akkor az Úr körbe vesz minket az Ő dicsőségével és egy vigasztalással és egy örömmel, ami természetfeletti, mint minden, ami az Úrtól van. Ez természetfeletti és csak az Úr tudja elvégezni. Mert valóban veszteség ér minket, amikor a szeretettünktől el kell búcsúzni, de ez a búcsú csak egy időre való, ezt nagyon fontos tudni. A világ, akinek nincs hite, az úgy hiszi, hogy örökre elvesztette, mi pedig tudjuk, hogy egy időre való elválásról van szó. Az illető átkerül egy másik dimenzióba, a mennyek országába, ami gyönyörűséges. Beszámolókat lehet hallani az arany utcákról, a virágokról, a gyönyörűségekről, az épületekről, az ott lévő közösségekről, nem is beszélve Isten trónjáról.

Ez a földi birodalom össze nem hasonlítható azzal, és ők kerülnek oda, mi pedig itt maradunk egyedül, de Isten adott számunkra valamit, mert nem felejtkezett el rólunk. Nagyon fontos ezt tudni azokban a nehéz pillanatokban, ha valaki egyedül marad.

Küldött nekünk egy Vigasztalót. Ez a neve a Szent Háromság harmadik tagjának. Jézus azt mondta, hogy – jobb néktek, hogy én elmenjek, mert ha nem megyek el, nem jön el hozzátok a Vigasztaló. Ha pedig elmegyek, elküldöm Őt tihozzátok. Vagyis a keresztényeknek van egy Vigasztalójuk abban a nehéz órákban, napokban, amikor egyedül maradnak. Ha egy keresztény könnyeket ejt azért, mert elvesztette a szeretettjét, ez meg van engedve. 

A könnyek azok biztonsági szelepek, amikor túlfeszültség ér minket és olyan dolgok történnek velünk, amit nagyon nehéz feldolgoznunk, akkor Isten megengedi a könnyeket. De utána küld valakit, aki ezeket a könnyeket letörli az arcunkról, nem hagy minket magunkra ezekben a nehéz órákban, hanem küld egy Vigasztalót és ez a Vigasztaló örökre velünk marad. És minden látható és kézzel fogható baráti köteléknél szorosabb, valóságosabb és mennyeibb, és ebben is fel kell növekedni. A Vigasztalóval is ki kell építeni egy közösséget, ami szintén nem egyik napról a másikra megy, de az úton vagyunk.

Az Úr szívének az a vágya és akarata, hogy ebben a nagyon nehéz helyzetben világosságot kapjunk, és ne bánkódjunk úgy, mint azok, akiknek nincs reménységük. Kapjunk világosságot az Igéből, és másként lássunk erre. Amikor Isten megvilágosít minket, akkor hálásnak kell lennünk, és ki kell magunkat igazítani.

1Thesszalonika 4/13-14

Pál azt mondja, hogy elaludtak, nem meghaltak.

Milyen dolog, hogy ti is úgy bánkódtok, mint a világ, nekik nincs reménységük, de nekünk van, és nekünk meg kell vigasztalódnunk ebben a reménységben.

/14/

Bennünk van a feltámadás ereje és meg van a hitünk a feltámadásban. Isten, ahogy előhozta Jézust, Jézus által mindazokat előhozza, akik elaludtak a Krisztusban.

Isten nem csak hogy kiárasztotta az Ő szerelmét a mi szíveinkbe, Isten beleöntötte a mi szívünkbe, és onnan kicsordul, kiárad mások felé az Ő szeretete, rajtunk keresztül történik, mert kiengedjük ezt a szívünkből. Ez a szeretet ott van a szívünkben, Isten kiöntötte ezt a szerelmét a szívünkbe, miután ez ott van a szívünkben, és képesek vagyunk egymást így szeretni.  Amikor ez a szeretet kiárad feléd a másik szívéből, akkor tudod, hogy ez Isten szeretete és Isten megengedi, hogy megérezzük, hogy Ő mennyire szeret minket. De még tett valamit Isten. Egybekötötte a szeretetben a szívünket, vagyis a szeretet kötelékében egybe vannak fonva a szíveink úgy, hogy egy testté tett minket, a Krisztus testévé.

Tehát nem csak úgy vagyunk a világban, és bennünk van Isten szeretete és békessége, hanem a szíveinket ezzel a túlcsordult szeretettel egybefonta, egybekötötte, olvasod ezt a Kolosse 2 fejezetében.

Vagyis amikor újjászületünk, akkor Isten befonja a szívünknek a fonalát Krisztus testébe, ahová minket rendelt. Be vagyunk oda kötve, és abban a kötelékben vagyunk a szeretetben elrendelve, és ez gyönyörűséges. Isten, ahová elplántál az örök, akkor is, ha az illető kiköltözik a testből! Mert ahová el lett rendelve a Krisztus testében ott van a helye még akkor is, ha átkerült ebbe a másik dimenzióba.

Vagyis a kiköltözés megtörtént ebből a testből, de a szíve, mint tudjuk a szelleme, ahová a Szent Szellem kitöltötte ezt a szerelmet, ez szellemi, ugyanannak a testnek a tagja marad, mert a szeretet kötelékében ugyanúgy ott van a szívünkben az ő szeretete, amellyel szeretett bennünket az élete során. És ez döbbenetes!

Azért nem érezzük olyan távolinak, ha valaki elköltözött közülünk. Van, hogy jön a hír, hogy az egyik testvérünk elaludt, elköltözött és érdekes, hogy rá egy hétre ugyanolyan közelségben érezzük magunkhoz az illetőt, mint amikor itt élt a földön. Ez tehát azért van, mert a szeretet kötelékében össze van kötve a szíve a miénkkel. Pontosan úgy, mint amikor itt élt. Érezzük a szeretetét annak, aki átköltözött. És ez gyönyörűséges dolog, mert Isten megengedi, hogy ezt érezzük a szívünkben. Még a gondolata sem merül fel, hogy a másik már nem létezik, vagy megfoghatatlanná válna a számunkra. Nem vesztettük el! Krisztus testébe be volt szerkesztve, akkor ugyanazon a helyen van, mint amikor a földön élt. Ez óriási dolog, a szeretete ugyanaz. Csak nem tudunk úgy kommunikálni és nem is javasolt azokkal, akik elköltöztek, nem kell velük kommunikációban lenni. Miért beszélgetnénk velük, ő ott van, mi meg itt, de ha akarsz neki üzenni, akkor Jézus által ezt is megteheted.   Hagin temetésén a szolgálók mind összejöttek és mondták, hogy – Jézus add át az üzenetünket Haginnak. És örvendeztek a temetésen. Jézus a Főpapunk ezt a szolgálatot is elvégezheti, ha szükség van rá.

Ha ennek ellenére vágyódunk a másik után, akkor Isten adhat álmokat.

Amikor a sebek még frissek, a miatt, aki elment, akkor szoktam imádkozni azért, hogy – Istenem engedd meg, hogy egy olyan álmot lásson, hogy a másikat megláthassa abban a dicsőségben, amiben van. Onnantól kezdve egy szikrája sem marad benned annak, hogy – Istenem mennyit szenvedett, vagy min kellett keresztülmennie. Meglátod azt a dicsőséget és ragyogást, amiben a másik van, akkor nem marad benned kétely az említettek miatt.

Ezeket a gondolatokat kell magunkban érlelgetni itt a halottak napja környékén.

Az újratalálkozás reményében válunk el és csak ideig – óráig, és úgy, hogy utána újra találkozunk és onnantól kezdve soha el nem válunk. És ez is megint egy gyönyörűség, amit a Jézus Krisztusban szerkesztett egybe Isten.

Tehát az újratalálkozás reményében váltunk el, mert nekünk egy élő reménységünk van és tudjuk, hogy mikor újra találkozunk, onnantól kezdve örökre együtt vagyunk. Nem múltunk van, mint keresztényeknek, hanem jövőnk van, ha valakit így el kellett búcsúztatni.

Nem a múltbéli dolgokra tekintünk, mert ezen már nem tudnánk változtatni, nekünk közös jövőnk van az Úr Jézussal, - és micsoda jövőnk. És ha ezt forgatgatjuk, jön a vigasztalás a szívünkre. És a Szent Szellem végzi ezt a szolgálatot, nem véletlenül Vigasztaló a neve. Mert ezt a szolgálatát el szeretné végezni és Isten szívének az egyik legalapvetőbb vágya, hogy szeretne minket megvigasztalni minden bajban, nemcsak amikor ilyen veszteség érne minket, hanem mindig szeretne megvigasztalni, de mi nem hagyjuk legtöbbször ezt. Ha ellenállunk nem tudja ezt megtenni, - úgy kell megnyitni magunkat, mint a szivacs, amikor ki van száradva, és amikor a Szent Szellem jön a finom leheletnyi szolgálataival, akkor arra meg kell nyitni magunkat, és üdvözölni kell, amikor ezt végzi, és el kell ismerni az Igéből és meg kell vallani az Igéből, és ha ezeket te megteszed, akkor Ő ezt elvégzi. Mert a Szent Szellemnek vannak szolgálatai felénk is és rajtunk keresztül is. De először minket kell, hogy rendbe tegyen a Szent Szellem, és amikor teljes a ház, akkor tudunk kimenni, hogy másnak is elmondjuk.

Szeretnék nektek felolvasni egy részt, ami az Istentől való vigasztalásról szól. Jó ezt hallani, hogy Isten mennyire meg akar minket vigasztalni, és hagyni kell, meg kell engedni ezt a vigasztalást.

2Korinthus 1/3

Bármilyen bántódásod is jött, bármi nehézség jött az életedbe, Ő a minden vigasztalás Istene, Ő fog megvigasztalni.

/4/

Hogy mi is megvigasztalhassunk másokat, azzal a vigasztalással, amellyel Isten vígasztalt minket.

Ez megint Isten szíve, elvégez bennünk valamit és utána nekünk kötelességünk, hogy azt elvigyük a másiknak.

Ha megvigasztalt, akkor kötelességed, hogy megvigasztald a másikat. Ha meggyógyított, akkor kötelességed, hogy elmondd a másiknak, és rá tedd a betegekre a kezed.

Valamit megtapasztaltál Istentől, Istennek szíve vágya, hogy azt közzé tedd a világnak!

Ezt a vigasztalást mindannyian megtapasztaltuk és visszük is a világnak. És most pedig az Ószövetségből szeretnék egy történetet elmondani nektek.

Amikor először olvastam ezt nem értettem, hogy tudott egy ember így reagálni, aki elvesztette a fiát. És most, hogy az Igékben végigmentem és készültem, hogy miről szeretnék beszélni, a Szent Szellem visszavezetett, hogy – most olvasd el újra!

Most látni fogjuk, hogy Dávid olyan különleges ember volt sok szempontból és itt is ki fog tűnni, hogy Ő nagyon ismerte Isten Szellemének sajátosságait. Nagyon közel járt a szíve Istenhez és mennyire ismerte a természetfeletti világot, az élet és a halál dolgait.

2Sámuel 12/16-23

Dávidnak a Betsábétól született gyermeke meghalt.

Két momentumot szeretnék kiemelni a történetből: az egyik, hogy amikor meghallotta, hogy meghalt a gyermek, akkor az első dolga volt, hogy bement a templomba és imádkozott!   Ez nagy tanulság a számunkra, fel kell írni a szívünk táblájára. A legtöbb ember, amikor ilyen történik a családjában, akkor elkezd neheztelni Istenre.

-                       Hogy tehetted ezt, hogy hagyhattad ezt? És nem hogy bemenne a templomba mádkozni, hanem elfordulnak Istentől.

Dávid nem ezt tette, és ez egy nagyon jó példa, mutatja az ő szívének közelségét Istenhez.

Bármi is történjék az életünkben, természetesen gyakoroljuk a hatalmunkat, de akármi történjék is nem szabad megbotránkozni Isten szívén.

Be kell mennünk a templomba és ott imádkozni, mert abból a közösségből jön a folytatás, ami ott van. Bemegyünk és ott megértjük a dolgokat,- soha nem szabad elfordulni Istentől.

A másik nagy tanulsága a történetnek pedig az, hogy addig tartott a böjtje, amíg tudta, hogy a hitét merre vigye, de abban a pillanatban, ahogy megtörtént változtathatatlanná vált az a dolog, az élet folyt tovább. Istentől meg volt az a bölcsessége, hogy mostantól nem gyászolok tovább, mert ezen nem tudok változtatni.

Meg van a bölcsességünk Istentől, hogy mikor tudjuk a hitünket használni egy dologban, és mikor kell tovább menni.  És tovább kell menni, az élet folyik tovább és Isten kegyelméből, Isten vigasztalásával, az Ő örök és bőséges vigasztalásával megy minden tovább. Egy ilyen hatalmas Istenünk van.

Mondja a Zsoltáros, hogy – a Te vigasztalásaid megvidámították az én szívem.

És ezt el kell vennünk, és tovább kell adnunk a hozzátartozóinknak, és mindazoknak, akiknek szükséges, vagy akik Istent vádolnák egy halálesetért. 

Ez volt ma a tanulság a halottak napjára és az Igéből jó volt ezt végiggondolni veletek és nagyon köszönöm, hogy ide szántátok a szíveteket erre. Az életünk örök, a halállal ugyan szembesülünk, de nem úgy, mint a világ, ezt a keresztényeknek nagyon jó tudni az Igéből és kénytelenek voltunk ma erről beszélni és szólni, hiszen a halottak napja kötelez minket, hogy a világ lássa, és úgy lássa, ahogy az Ige írja.

Köszönjük Istennek a megszentelt Igét, hogy a szívünkbe került és ott világosságot hozott Jézus nevében! Köszönjük, hogy az Úr örökké él!

Dicsőség Istennek!

                                                                  Ámen!

BÉKEVÁR FŐOLDAL