2009.10.07.

AZ IGE CSELEKVŐJE

Jegyzet Jim Sanders tanításából
2009. október 04.

 

A tanítást azzal a kérdéssel kezdjük, hogy vajon Jézus azért halt meg, hogy valami vallást hagyományozzon ránk? Mi is az örök élet? - Az örök élet nem azt jelenti, hogy majd amikor a mennybe megyünk, azt meglátjuk. A görög eredeti szó erre a DZOÉ. És ez az a szó, amit a különböző nyelvekben örök életnek fordítanak.

A DZOÉ az isteni eredetű életet jelenti. Újjászületni annyit jelent, mint hogy Isten élete kerül a mi emberi szellemünkbe. És ugyanaz a feltámadás-élet, ami az Atyában és a Fiúban van, az lesz a miénk. A Márk 16-ban tanítja az Ige, hogy a hívőket jelek követik a:

/18/ Kígyókat vesznek föl és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik,

Vajon miért? Mert mi nem a saját vérünk által élünk többé, nem az az élet éltet minket, ami a vérünkben van, hanem Isten Szellemének az élete éltet minket. Tehát a szellemi birodalomban, mint betegség, olyan, eltűnt. És a mi életünkben is eltűnt, mert mi Isten erején élünk és lépünk.

Ennek a kijelentésnek a megszerzése és ennek a megvallásának a kijelentése hozza működésbe ezt. Hisszük, megvalljuk, kihirdetjük – ez aktivizálja ezt az életet. És nagy hirtelenséggel észre fogod venni, hogy ez a siker-élet benned aktivizálódik.

Soha többé nem vallasz kudarcot! Mert minden a javukra van azoknak, akik Isten akarata szerint, Isten céljaiban működnek. Egyszerűen csak felfedezed azt, hogy győztes vagy az életed minden napján és minden területén! Soha többé nem fogsz elbátortalanodni. És mindegy hogy mi történik veled a környezetedben, egyszerűen tudod belül, hogy így van!

Tehát a mi Istenünk él mibennünk. Felkiáltunk Istenhez, hogy: – Istenem ne hagyjál el engem! Erről nem lehet vitát nyitni. Nem értik miért vallanak mégis kudarcot, azért mert magukat és a hitüket elengedték. Mi a különbség tehát?

Kijelentés szükséges ahhoz, hogy az ember Isten Igéjét tudja működtetni. Hogyan lehet Isten Igéjét működésre bírni? Egy dolog tanulmányozni, hallani azt és megint másik dolog, hogy bennünk életre kel, és elkezd bennünk munkálkodni életünk minden napján.

Róma 6/1-2 Mit mondunk tehát? Megmaradjunk-é a bűnben, hogy a kegyelem annál nagyobb legyen? Távol legyen, akik meghaltunk a bűnnek, mi módon élnénk még abban?

Néhány keresztényt arra tanítanak, hogy meg kell halnia a bűnnek. Ez nem jó tanítás, nem lehet meghalni a bűnnek, mert a bűnnek már meghaltunk. Addig, amíg ezt próbáljuk megcselekedni, hogy meghalunk a bűnnek, nem fog sikerülni, mert nem tudunk meghalni neki.

Mert egy halottat már nem lehet megölni újra. És ezért látjuk, hogy miért szenvednek tehát annyit: - Azt hittem, hogy keresztény vagyok Uram. Miért követek el ennyi bűnt, miért nem tudok meghalni a bűnnek? És a számban miért van annyi hazugság és a kezem miért nem tudom visszatartani attól, hogy lopjon? Istenem nem értem az életemet, hogy hogyan van ez?

Pásztor imádkozz értem. Annyira össze vagyok zavarodva. Próbálok meghalni a bűnnek. És ez bizony összezavarodottságot jelent, mert soha nem mondta nekünk az Ige sehol, hogy haljunk meg a bűnnek. Azt mondja nekünk Isten az Igében, hogy mi meghaltunk a bűnnek. Vagyis halottak vagyunk a bűn számára.

/2/ Távol legyen, akik meghaltunk a bűnnek, mi módon élnénk még abban?

Tehát amikor ezt felfedezzük az Igében, hogy mi meghaltunk a bűnnek, akkor leszünk képesek úgy élni is, hogy valóban holtak vagyunk a bűn számára. Meg kell itt valamit értenünk Isten Igéjéből. Az Ószövetségben Isten azt tanította az Ő népének, hogy engedelmeskedjenek az Ő szavának. Ha engedelmesek lesztek, akkor ezek az áldások fognak titeket utolérni és megteljesednek majd rajtatok. Nekem kell engedelmeskednetek!

Ezt próbálják az emberek a mai napon is gyakorolni a keresztény életük során. A kereszténység nem arról szól, hogy engedelmeskedünk az Igének. Hanem hallgatjuk, figyelmezzük az Igét, és ha befogadjuk azt, akkor győztesek leszünk. A kereszténység nem azt jelenti, hogy Isten Igéjének engedelmeskedünk. Még egyszer összefoglalván – a kereszténységben nem engedelmeskedünk az Igének. Tudod-e miért? Mert nincs semmi, aminek engedelmeskedhetnénk.

Hadd mondjam el a különbséget. Az Ószövetségben arra kaptak elhívást Istentől, hogy engedelmeskedjenek az Igének. Az áldásoknak előfeltétele volt az ő engedelmességük. És ha engedelmesek voltak gyarapodtak.

Mi az Újszövetségben nem engedelmeskedünk az Igének, hanem mi cselekesszük az Igét. Nagy különbség van a kettő között. Mi a különbség? Aki úgy mondja, hogy ő engedelmeskedik az Igének, annak az Ige egy törvény, mi pedig nem vagyunk törvények alatt.

Ilyen tekintetben olyan mintha az Ige kívül való lenne, és mivel az érzékek embere, ezért kívülről megmondják neki, hogy mit kell tennie. Az Újszövetségben az Igét nem azért adták nekünk, hogy annak engedelmeskedjünk, mert mi az Igétől születtünk. Ahogy mondja:

Péter I. 1/23 Mint akik újonnan születtetek nem romlandó magból, de romolhatatlanból, Istennek Igéje által amely él és megmarad örökké.

Vagyis az Igétől születtünk. Pál úgy nevez minket, mint Isten élő levelei. Mi az alapelv, ami nagyon fontos? Az Újszövetségnek alapelve egy tükör alapelv. Belenézünk a tükörbe, és ott látjuk magunkat. Ha elfordulunk a tükörtől és elfelejtjük magunkat, és valami rosszat teszünk, akkor olyanok vagyunk, mint az az ember, aki elfelejtette, hogy milyennek látja magát a tükörben.

Ez azt jelenti, hogy amikor tanulmányozzuk Isten Igéjét, akkor magunkat látjuk. És látjuk azt, hogy mi az, amit tennünk kell, és amint azt látjuk, úgy azt meg is cselekedjük. Így tudunk megszabadulni pl. a kárhozattól, a kisebbség érzésétől, mert mi éljük, cselekedjük az Igét. Amit látunk, azt cselekedjük. Tehát nem engedelmeskedünk, mint olyan, hanem megcselekedjük. Amit látunk, azt tesszük, mert azok vagyunk, akik a saját nevünkre hallgatunk. Hogy ez milyen hatalmas dolog Pál apostol, amikor prédikál:

Apostolok Cselekedetei 14/8 Listrában ül vala egy lábával tehetetlen ember, ki az ő anyjának méhétől fogva sánta volt és soha nem járt.

Pál pedig az Igét hirdette, az Evangéliumot hirdette. Mi az Evangélium? Az Evangélium azt jelenti, hogy Ő szabaddá tesz téged. Új életet hoz neked. Nincs értelme, hogy továbbra is itt ülj és éld így bénán az életed. Szabad vagy, kelj fel és járj, ha akarsz, kikelhetsz a fájdalmakból, kisétálhatsz a szegénységből és kimenekedhetsz az adóságból.

Ez az örömhír, amit hirdetett. És látjuk ennek az eredményét is. Ahogy ő ezt prédikálta, észrevette, hogy az az illető, aki ott hallgatta, ezt hitte. Nem is imádkozott érte, az ember hitt, látta hogy van hite, és azt mondta az embernek, hogy: – Kelj fel! Semmiféle útmutatást nem kapott, csak annyit, hogy: – Kelj fel és járj! Még Jézus neve sem hangzott el. Miért nem hirdette ott a Nevet? Azért, mert Jézus Krisztus Evangéliumát hirdette. És így ez az ember képes volt a bénultságából kilépni és járni.

Tizen éve Ladánybenén volt az alkalom, ahol a kecskeméti kórházból hoztak ki egy embert tolókocsiban. Mankóval jött. De úgy hallgatta az Evangéliumot, hogy kimagaslott a többiek közül. Óriásira kerekedtek a szemei, és ahogy ezt az Evangéliumot befogadta, azt mondtam magamban, hogy neki van hite, hogy meggyógyul. Súlyos műtéte volt, a gerincét műtötték, és nyomoréknak minősítették az orvosok, hogy nem tud mozogni. Teljesen meggyógyult. Mankók nélkül, fájdalmak nélkül ment haza. Lehetett látni a hitet az arcán. A szem egy tükör és egy kút a bensődbe. Lehet látni a félelmet benne. A gyülekezet tagjainak a szemében, s még mielőtt megkapják azt a rossz jelentést, már ott van a szemükben.

A félelmet lehet helyettesíteni, mert Isten Igéje kiszorítja azt, de ha nem vagy az Igében, akkor csak akadémikus tudásod van. Az Igének le kell kerülni a szívedbe, az Igével eggyé kell válni, a szemünk előtt kell tartani, a szívünkben kell őrizni. Ezért adatott nekünk Isten Igéje. Bármilyen helyzetből, vagy környezeti rendszerből ki lehet lépni. Nem kell külön extra imádság érte. Tehát első része ennek, hogy az ember tudja. Az erre vonatkozó görög szó, kijelentett tudást jelent. Ahogy kiugrik az ember bensőjéből, hogy: – Én ezt tudom, ezt én tudom!

Az I. Péter 2/24-et megvallottam mindig és soha nem fedeztem fel, hogy meghalván a bűnnek, az igazságnak élünk. Erről beszélünk itt is. Meghaltunk a bűnnek, és az igazságnak élünk: - Akinek sebeivel gyógyultatok meg! Vagyis a bűnnek halottak vagyunk, holtak vagyunk. Péter is ezt írja a levelében. A tudás tehát nem a fejünkből jön hozzánk és nem az iskolázottságunkból jön, hanem kijelentés útján jön hozzánk. Beleesik a szellemünkbe, és ott megragadjuk. Vagy másként szólva a szellemünk megragadja azt, egyszerűen tudjuk.

/6/ Tudván azt, hogy a mi ó emberünk Ővele megfeszíttetett, hogy megsemmisüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek.

Amikor Jézus jött és keresztre feszítették, akkor a mi ó emberünk természete is keresztre feszíttetett Ővele együtt. Mi az, ami most van nekem? Egy új természet van nekem, egy új ember vagyok. Nem ugyanaz a régi ember vagyok, aki az édesanyámtól és édesapámtól született. Egy új élet van a szellememben, nem az vagyok, aki voltam. Aznap amikor újjászülettél, az nap jött ez az új élet a szellemedbe, és amióta az a szellemedbe került, attól a pillanattól kezdve az ott van, ha tudomásul veszed, ha nem. Ha nem tudsz róla, úgy fogsz élni pontosan, mint azok, akiknek nincs is.

A győzelmed szintje, hogy milyen győzelmi szinten fogsz élni, az egyenlő azzal, hogy milyen mértékben értékeled és ismered el Isten életét a szívedben. Minél jobban ismered ezt az életet, annál nagyobb szabadságot fogsz élvezni a szellemi birodalomban. Minél inkább tudod ezt, annál több győzelmet fogsz élvezni az életedben. Minél inkább tudod ezt, annál nagyobb dicsőséget fogsz élvezni az életedben. Kegyelemről kegyelemre, dicsőségről dicsőségre fogsz növekedni, örökkön örökké növekedve a dicsőségben.

Korinthus II. 3/18  Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk dicsőségről dicsőségre, az Úrnak Szellemétől.

Állandóan növekszünk. Ahogy mondtuk, az egyik csillag fénye különbözik a másiktól, és mi is csillagok vagyunk.

Korinthus I. 15/40-41 És vannak mennyei testek, és vannak földi testek, de más a mennyeiek dicsősége és más a földieké. Más a napnak dicsősége és más a holdnak dicsősége, és más a csillagok dicsősége, mert csillag a csillagtól különbözik dicsőségre nézve.

Mi ugyanígy, mint a csillagok, egyik csillag a másiktól különbözünk dicsőségben, ahogy ez a kijelentett tudás jön a szellemünkbe. Ahogy ez a dicsőség jön hozzád, ezt a dicsőséget sugározza ki a szellemed. Ragyogja!

Máté 5/16 Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.

Most a:

Róma 6/6-7 Tudván azt, hogy a mi ó emberünk Ővele megfeszíttetett, hogy megsemmisüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek, Mert aki meghalt, felszabadult a bűn alól.

Ezt remélem megértjük ma.

/8-11/ Hogyha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy élünk is Ővele. Tudván, hogy Krisztus, aki feltámadt a halálból többé meg nem hal, a halál többé rajta nem uralkodik. Mert hogy meghalt, a bűnnek halt meg egyszer, hogy pedig él, az Istennek él. Ezenképpen tekintsétek magatokat úgy, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban.

Hasonlóképpen - ezenképpen! Jézus meghalt és visszajött az életbe. A halál nem uralkodik már rajta. Ugyanígy számítsátok ti is magatokat, tehát ekképpen tekintsetek ti is magatokra. Így számítsátok magatokat, ez egy könyvelési kifejezés is. Tehát az első, hogy – tudván!  Ha pedig ezt tudjuk, akkor úgy tekintjük, hogy ez úgy van, és el is ismerjük, hogy úgy van.

Az emberek énekelnek dalokat erről, de nem tekintik úgy magukat, hogy az úgy is van. Mindketten meghaltunk együtt ugyanannak és feltámasztattunk vele együtt. Mert együtt meghaltunk vele és fel lettél támasztva vele. Igen! Akkor miért kellene, hogy a bűn uralkodjon rajtatok? Miért kellene, hogy a betegség és a félelem uralkodjon rajtatok, miért kellene, hogy a világ uralkodjon rajtatok, és miért kell a testnek uralkodni rajtatok? Benned egy feltámadt élet van és a halál többé nem uralkodik feletted. Ezenképpen!

/11/ Ezenképpen tekintsétek magatokat úgy, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban.

Mondjátok ki: – Élek az Istennek! Meghaltam a bűnnek, és élek Istennek! Minden egyes részecskéjében a testemnek, Istennek élek! Azt jelenti, hogy Isten élete van bennem! Meg kell tanulni, hogy – én élek Istennek.

/12/ Nem uralkodik tehát a bűn a ti halandó testetekben, ne is engedjetek annak az ő kívánságaiban.

Ezért kell tudni azt, hogy mi meghaltunk Ővele, mert amikor Ő meghalt, mi Őbenne voltunk és ezért úgy számítsátok magatokat, hogy ti éltek és éltek Istennek. Ezért ne hagyjátok, hogy a bűn uralkodjék a ti halandó testetekben. Ez azt jelenti, hogy neked van hatalmad e felett, vagyis igenis tehetsz valamit ezzel kapcsolatban.

Róma 5/8 Az Isten pedig a hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt.

Vagyis Jézus engem helyettesítve halt meg.

6/8 Hogyha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy élünk is Ővele.

Meghaltunk Krisztussal, mert Őbenne voltam, amikor Ő meghalt, vagyis én meghaltam. Ez a legális jogi megközelítési formája. Vagyis Ő jog szerint meghalt érted. És ennek a megélhető formája pedig, hogy te pontosan szólva meghaltál Ővele. Amikor Ő meghalt, te is meghaltál. Egyesítve lettem az Ő halálában.

Amikor ketten házasságra lépnek, akkor egy testté lesznek. Aki az Úrral egyesül, egy szellem lesz Ővele. Egyesítve lettem az Úrral az Ő halálában. Nemcsak értem halt meg, hanem én is meghaltam Őbenne, mert amikor Ő meghalt én is meghaltam. Amikor Őt eltemették, engem is eltemettek. Amikor Őt feltámasztották az új életre, akkor engem is feltámasztottak. Ez mit jelent? Nem egy vallást kaptunk hagyományként, hanem egy életet, azt jelenti, hogy én élek Istennek.

/11-12/ Ezenképpen tekintsétek magatokat úgy, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban. Nem uralkodik tehát a bűn a ti halandó testetekben, ne is engedjetek annak az ő kívánságaiban.

A ti halandó testeitekben ne engedjétek uralkodni a bűnt. Ez azt jelenti, hogy én nem egy senki vagyok! Hanem Isten úgy számít engem, és úgy számít rám, hogy én képes vagyok azt mondani dolgoknak, hogy – NEM! Tehát többé már nem az a levert, kinullázott senki vagyok! Vagyis azt mondja másként, hogy igenis képesek vagytok kiállni a bűn ellen. Ki tudtok állni az ördöggel szemben! Ki tudtok állni a szegénységgel szemben, ez azt jelenti, hogy bármivel szemben képes vagyok megállni.

/13-14/ Se ne szánjátok oda a ti tagjaitokat hamisságnak fegyvereiül a bűnnek, hanem szánjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek, és a ti tagjaitokat igazságnak fegyvereiül az Istennek. Mert a bűn tirajtatok nem uralkodik, mert nem vagytok törvény alatt, hanem kegyelem alatt.

Nem vagyunk a törvény alatt, a bűnnek ereje a törvény. A bűnnek nem lesz hatalma felettetek, nem uralkodik felettetek. Az emberek mégis keseregnek, mondják, hogy nem értem az életemet, olyan dolgokat teszek, amit nem is akarok. Semmi nem lehet feletted uralommal. A rossz szokások sem uralhatnak téged. Láthatod ezekből.

/15-16/ Mit is tehát? Vétkezünk-e, mivelhogy nem vagyunk törvény alatt, hanem kegyelem alatt? Távol legyen. Avagy nem tudjátok, hogy akinek odaszánjátok magatokat szolgákul az engedelmességre, annak vagytok szolgái, akinek engedelmeskedtek, vagy a bűnnek, ami halálra, vagy az engedelmességnek, ami megigazulásra vezet.

Tehát engedelmességnek szántuk oda magunkat a megigazulásra. Ez azt jelenti, hogy amikor hirdették az Evangéliumot neked és odaszántad magad az engedelmességre, akkor a megigazultság hozzád jött. Így jöttél be a királyságba. Az egyik a bűnnek engedelmeskedik a halálra és a halált hallja, a másik engedelmeskedik az Evangéliumnak és a megigazulás lesz a része, és a megigazulás által él. Egy nap meg fogjuk ezt érteni.

/17/ De hála az Istennek, hogy jóllehet a bűn szolgái voltatok, de szívetek szerint engedelmeskedtetek annak a tanításnak, amelyre adattatok.

A bűnnek egykor szolgái voltatok, ha újjá vagytok születve, már tovább nem vagytok szolgái.

/18/ Felszabadulván pedig a bűn alól a megigazultság szolgáivá lettetek.

Szabaddá tétettetek.

/19/ Emberi módon szólok a ti testetek erőtlensége miatt. Mert amiképpen odaszántátok a ti tagjaitokat a tisztátalanságnak és a hamisságnak szolgáiul a hamisságra,   azonképpen szánjátok oda most a ti tagjaitokat szolgául az igazságnak a szentségre.

Emberi módon szólok hozzátok a ti testetek erőtlensége miatt, mondja Pál. Mert most hogy szabadok lettetek, szabadok lettetek minden hamisságtól és igazságtalanságtól. Egy kicsit bonyolult nyelvezetet használ itt maga Pál is. Amikor Jézus a szenvedéseit szenvedte, azt mondta, hogy a szellem kész, de a test erőtelen. Ha az érzékeinkkel próbálnánk ezt megérteni, akkor nem fogjuk tudni. Pál próbálja az emberi nyelvezet eszközeivel megértetni.

/19-20/ Emberi módon szólok a ti testetek erőtlensége miatt. Mert amiképpen odaszántátok a ti tagjaitokat a tisztátalanságnak és a hamisságnak szolgáiul a hamisságra, azonképpen szánjátok oda most a ti tagjaitokat szolgáiul az igazságnak a szentségre. Mert mikor a bűn szolgái voltatok el voltatok különítve az igazságtól.

A 18-ban kijelenti az Ige, hogy – Jézus szabaddá tett benneteket a bűntől! Mikor tétettetek mentessé az igazságtól? - Ez nem lehetséges, mert itt két dologról van szó, mert vagy a bűntől vagyunk szabadok, vagy az igazságtól vagyunk szabadok. Tehát ezért megpróbálja elmagyarázni, hogy ez emberi módon megérthető legyen, mert ez egy nehézkes nyelvezet. Megpróbálja másként elmagyarázni, hogy megérthessük. Csak Jézus képes arra, hogy titeket szabaddá tegyen a bűntől! Ha szabadok vagytok a megigazultságtól, akkor ki tud titeket szabaddá tenni a megigazultságtól? Rólunk beszél.

A 18-as versben mondja, hogy szabadok lettünk a bűntől! Ki az, aki minket a megigazulástól szabaddá tud tenni? Ennek nincs lehetősége, hiszen soha nem voltunk megigazultak. Ha már megigazultunk, akkor már senki nem tud minket attól mentessé tenni. Tehát ennek a mondatnak a konstrukcióját át kell egy kicsit rágnunk, hogy megérthessük.

Amit itt az alatt ért, hogy megigazultságtól mentesek, ez azt jelenti, hogy az igazságtól szabadok. Amikor a bűnt szolgáltátok, akkor szabadok, mentesek voltatok a megigazultságtól. Mi a megigazultságtól mentesek voltunk, amikor a bűn szolgái voltunk. Ezt akarja velünk megértetni. Nem volt bennünk megigazultság. Nagy különbség van a kettő között.

Szabad lehet valaki az adóságaitól, és adósságmentesnek nyilvánítják azért, mert kifizette a tartozásait. De lehetséges, hogy valaki szabad minden adóságtól, mert soha nem is volt adóság-kötelezettsége. Tehát ha valakinek volt adósága – mondja Pál – és az az adóság kifizettetett értünk, és most a feljegyzések azt mutatják, hogy nincs többé tartozása az illetőnek.

Most adósságmentesnek nevezheti őt az Ige, mert mentes minden adóságtól. Minden terhet, adósságot töröltek, mert az beteljesíttetett, minden adóságunkat kifizették. És amikor megnézik így visszamenőleg a kartonjainkat, akkor megnézik, kijelentik, hogy adósságmentesek vagyunk. Értjük-e ezt most? Nagy a különbség a kettő között, mondja Pál.

Mert mikor a bűn szolgái voltatok, szabadok voltatok az igazságtól, el voltatok különítve az igazságtól, mondja az egyik fordítás. Ez azt jelenti, hogy bennetek az igazság egyáltalán nem található meg. Nem úgy kell érteni, hogy valaki megszabadított volna benneteket az igazságtól, hanem hogy nem volt bennetek igazság akkor, amikor a bűn szolgái voltatok. Remélem, hogy megérthető, ahogy mondom.

/21-22/ Hát micsoda gyümölcsét vettétek akkor azoknak, amiket most szégyelletek?  Mert azoknak a vége halál. Most pedig minekutána felszabadultatok a bűn alól, szolgáivá lettetek pedig az Istennek, megvan a gyümölcsötök a szentségre, a vége pedig örök élet.

Tehát szabaddá váltatok a bűntől, felszabadultatok a bűntől. Szabaddá tétettetek a bűntől, bűnmentesek lettetek, ezt akarja veletek megértetni. Mást jelent valakit megszabadítani a bűntől és mást jelent, hogy mentes vagy a bűntől. A természetünkben van a különbség, hogy hogyan van a természetünk. Újjászületni azt jelenti ugyanis, hogy egy új lény lettél, egy új életed van, nincs múltad. És ez az élet, amit most élsz, ez egy bűntől való mentesség.

Vagyis adóságtól való mentesség, mert bűntől való mentességet élvezel, és a haláltól való mentesség, mert a halál nem tud benned munkálkodni. Betegségtől való mentességet is jelent. Mindenféle kórtól való mentességet jelent.

Ez a kijelentés, ami ebben benne van, képes megváltoztatni az életedet. Ez a mentalitás azt végzi benned, hogy teljesen megváltozik az életed. Mondja mindenki: – Bűntől mentes vagyok! Mert Krisztus egy új életet adott nekem! Istentől születtem, Isten élete van bennem, bűnmentes vagyok, betegségtől mentes vagyok, félelemtől mentes vagyok. Ámen!

Az I. János 4/18 mondja, hogy mi Istentől születtünk és a szeretetben nincsen félelem, a teljes szeretet kiűzi a félelmeket. Mitől születtünk meg? Mi a Szeretettől születtünk meg, mert Isten maga a szeretet. Ha Istentől születtél meg, akkor a Szeretettől születtél meg. Ha Istentől születtél, akkor félelemmentes vagy. Ha a félelem hozzád jönne, az egy kívülről való erő, a félelem kívülről jön, ami megkísérti a testet. Ne hagyjátok, hogy a bűn uralja a testeteket.

Álljatok ellene az ördögnek és ő meg fog futni előletek. Ugyanígy ellene kell állni a félelmeknek is. Meg kell parancsolni: – Félelem kitakarodsz innen! Ugyanígy, ha valakit betegség támad meg, nem hagyjuk magunkat, és nem törünk meg alatta.

Lehet, hogy érzékeled azt a fájdalmat, lehet, hogy nem vagy képes járni sem, de Jézus nevében az vagyok, amit Isten mond rólam. Mindegy, hogy érzed azt a fájdalmat, érzed azt a hátadban, vagy a fejedben, akkor kell kijelenteni: – Az vagyok, amit Isten mond rólam! Istennek élek! Istennek az élete van bennem, és ellenállok ezeknek a fájdalmaknak, ellenállok ezeknek a gonosz munkáknak! És meg fogod látni, hogy az életed így dicsőségről dicsőségre fog menni félelemmentesen. Ki kell ezeket mondani folytonosan, mondani és mondani és mondani.

Dicsőség Istennek! Ámen!

BÉKEVÁR FŐOLDAL