2009.12.08.

MEGBOCSÁTÁS

Jegyzet Jim Sanders tanításából
2009. december 06.

 

Isten Igéjét nem arra használjuk, hogy mit szabad tennünk és mit nem, mert a Messiás beteljesítette, és én csak elfogadom azt, amit Ő végzett, ezért az Igén kell megállnom és cselekednem. Az Ige az kard és a Rhema pedig Istennek a kimondott Igéje. Mi az, ami a te szádból kijön? – Az történik meg az életedben. Ha Isten Igéje jön ki a szádon, akkor az fog megtörténni, ha a világ beszéde, akkor az fog megtörténni veled.

Az elmúlt héten egy benzinkútnál tankoltam, és amikor bementem fizetni, egy fiú volt a pénztárgépnél. Nem tudom, hogy démon gyötörte, vagy mi baja volt, de nagyon erős fájdalmai voltak. Látszott rajta ez a szorongatás és éppen arról beszélt a körülötte állóknak, hogy mi is ez. Nem tudom pontosan mi volt, de ami kijött a száján, az borzalmas volt. Elmondta, hogy miben hitt, hogy miben kellett szenvednie, hogy ez egy mentális dolog és ez szinte megfosztja minden erejétől, ez kihatással van az idegrendszerére, ezért hétről hétre egyre gyengébb lesz, és mindezt ott kiköpte a száján.

Egy asszony, aki előttem állt a sorban, az hátranézett rám, hogy én vajon hogy reagálok és utána gyorsan kiszaladt. Súlyos dolog, hogy ő valóban ebben hitt, én azt válaszoltam neki, hogy ez hazugság, mert nem ez az igazság. Azt válaszolta, hogy pedig ez bizonyságként áll sok ember előtt. Úgy gondolta ő, hogy ez a szenvedés majd sokak számára bizonyságot tesz az ő hitéről az Úrral. A Biblia pedig azt mondja, Isten jósága az, ami megtérésre indítja a szíveket, hogy az Úrhoz forduljanak a szívek.

Tehát ráöntöttem a mondandómat. Elmondtam neki, hogy Isten nem az ördög, és Istennek semmi köze nincs ahhoz a szenvedéshez, amiben éppen van. Elmondtam a Bibliának vízválasztó vonalát (Ján. 10,10), hogy mennyire szükséges azt tudnia, hogy a tolvaj [ördög] nem egyébért jön, hanem hogy öljön, lopjon és pusztítson. És hogy ki a tolvaj, mert a keresztények ezt nem tudják. Ezek után felajánlottam, hogy most imádkozom érted. Üdvösségre kellett volna, hogy vezessem. Össze volt görnyedve ott a pénztárgépnél, én pedig az ördögöt ott jól elintéztem. Ez a világnak a látásmódja.

Egy spanyol ajkút is az Úrhoz vezettem, döbbenetes, hogy mennyire alázatos a szívük és mennyire nyitott arra, hogy befogadhassanak az Úrtól. Ezt mindannyian meg tudjuk tenni, hogy befogadjuk Őt. Erről szeretnék ma beszélni nektek.

A Zsoltár 73/28-as verse szólt ma hozzám, hogy mennyire jó az Úrhoz közelebb és közelebb kerülni. A világban voltam most egy ideje és annyira jó volt ide visszajönni közétek, mert az Úrnak az öröm szelleme volt itt jelen. Az elmúlt héten távol tartózkodtam és visszajönni ide nagyon felemelő érzés volt a szívemnek.

Ma pásztori üzenetet szeretnék nektek átadni. Szeretném, ha mindazokat az áldásokat megkaphatnánk, amivel Isten megáldott minket. Ha az ember elérkezik egy olyan helyre, ahol már megértése van, és elkezd vetni és plántálni és elkezdi tanulmányozni az Igét, és ennek ellenére úgy tűnhet, hogy ebből az égvilágon semmi nem működik. Egy dolgot meg tudok állapítani, hogy ez egy átokként ül a nemzet felett, és ez pedig a meg nem bocsátás. Amikor nem bocsátunk meg.

Mert tőlünk Isten elvárja, hogy megbocsássunk, elfelejtsük azt, és tovább menjünk. Túllépjünk a múltbeli dolgokon, mindenen, azokat el kell engednünk. Ha nem engedjük el ezeket, akkor ezekkel együtt megyünk az ágyba, még akkor is, ha nem hívtad meg. Mert megvan a hozzáférése hozzád mindaddig, amíg nem jelented ki, hogy szabad vagy ettől és megbocsátasz mindazoknak az embereknek, akiknek meg kell bocsátanod.

Tehát meg kell bocsátani mindenkinek, aki nekünk rosszat tett, oly mértékben, amíg úgy érezzük, mintha meg sem történt volna. És ha mégis előjön a szívünkön, akkor még nem bocsátottunk meg az illetőnek. Hányszor kell valakinek megbocsátanunk? Ez egy nagyon fontos dolog, amikor az illetővel találkozom. Az elmúlt héten velem is megtörtént.

Megnézzük, mit ír Isten Igéje erről, mert szabadok akarunk lenni ezektől. Szeretnénk békességet az életünkben. Amikor este lefekszünk, békességes legyen az álmunk.

Máté 18/21-22 Ekkor hozzá menvén Péter monda: Uram hányszor lehet az én atyámfiának ellenem vétkezni, és neki megbocsátanom? Még hétszer is? Monda néki Jézus: Nem mondom néked, hogy még hétszer is, hanem még hetvenszer hétszer is.

Egy zsidó ember gondolkodásmódjában, talán a szóbeli törvényeikben szerepelhetett, hogy már ha hétszer megbocsátott valakinek, akkor talán már meg is ölheti az illetőt. De Jézusnak ez a válasza, hogy négyszázkilencvenszer kell megbocsátani, ez teljesen eltörölte ezt. Jézus azt mondja ezzel, hogy a megbocsátás egy véget nem érő folyamat az életünkben. Mindannyiunkat ért már olyan eset, hogy megbántottak bennünket, és ezeket meg kell bocsátanunk.

Hányatokról hangzott már el valaki szájából hazugság? Hazudtak rólatok? Hányan tapasztaltátok meg, hogy megrágalmaztak benneteket? Meg kell bocsátanunk! Nem azt mondtam, hogy maradj továbbra is velük! Megbocsátani kötelességem, de nem feltétlenül szükséges továbbra is megbíznom benne! Nem kell, hogy bolondra vegyen engem az illető, és újra és újra kijátsszon mindaddig, amíg meg nem változik. Amíg nincs benne változás, addig érvényes ez. Az emberek pedig vitákba mennek, goromba szavakat használnak, sértik egymást és így folyik az életük.

Ezért van az, hogy sokan nem akarnak hazamenni, mert odahaza súlyos szavak hangoznak el, és viták vannak a levegőben, mert az otthonnak a légköre tele van meg nem bocsátással. Valóban meg kell szabadulni ettől az otthonok a légkörének. A legerőteljesebb áldás, amit Istentől valaha kaptunk az a képességünk, hogy képesek vagyunk megbocsátani. Az ember eredendő természetéből nem olyan, hogy kívánná azt, hogy meg szeretne bocsátani a másiknak.

Isten viszont belénk teremtette ezt az óhajt, hogy mégis csak jobb megbocsátani. És amikor megtesszük, akkor jön a gyógyulás, akkor jön a pénz, akkor jön a férj, akkor jön a feleség, amikor az ember végre megbocsát annak, aki neki rosszat tett. Az ördögnek a legerőteljesebb trükkje, amikor a meg nem bocsátásba szorít minket.

Keresztényeknek is egy nagyon nagy csapdája ez. A Bibliából információ halmazt szereznek, de nincs bennük a mögött a kijelentés. A kijelentés nem jön ahhoz a szívhez, akiben meg nem bocsátás van!!! Tudják idézni a fejezeteket, az igeverseket, meg vannak az alaptanaik és tanításaik, de nincs mögötte igazi kijelentés és felfedezés. Neked fel kell emelkedni az Úrral a következő szintre.

Ezért ma is valamit kell, hogy kapjál, és ha szükséges, akkor meg kell hozni a kiigazításokat. A szívünkben kell ezt megtenni bárkivel szemben, aki nekünk rosszat tett, mert mi csodákat akarunk látni. És meg kell mutatnunk a bizodalmunkat és a hitünket ki kell nyilvánítani Isten felé. A kenet, ami itt jelen van, az is megváltozhat ezáltal. Meg is van rá a képességünk, hogy megváltozzunk.

Egy prédikátort hallgattam, aki a lován lovagolt, ment az úton valahová. Ott volt egy asszonyka a kutyájával és azt mondta neki, hogy ezen az úton nem lehet lóháton menni. Egy híres prédikátorról van szó. Magában azt mondta, hogy hívom a rendőrséget, hogy foglalkozzon vele, de mégsem ezt tette, hanem visszafordult és megkérdezte az Urat, hogy mit tegyen ezzel kapcsolatban. Azt a választ kapta, hogy van a birtokon még másik két kijárat, és azon menj. Bocsáss meg neki és felejtsd ezt el. Így tett és óriási békesség zuhant le rá. Egy gazdag prédikátorról van szó. Sokan nem szeretik ezt tenni és így Isten áldásai sem találhatók az életükben.

Én szeretném látni, hogy te áldott vagy. Mindannyiótokat és az egész országot szeretném áldottnak látni, de amíg az ördög ’játszóterén’ vagy, addig nem fogsz oda eljutni. Amíg a múltban élsz, hogy ott mennyi minden rossz történt… Ezeket ki kell tisztítani belőlünk, és előre kell nyúlni és Isten áldottjává lenni! Szeretnénk ezt az egész országot látni, hogy áldottá válik és téged is, hogy áldott légy. Ez pedig egy mesterkulcs fontosságú dolog ehhez.

Márk Evangélium 11 fejezetében ugyanígy mondja ezt Jézus. Ott a hit és szavak erejéről tanít Jézus, és rögtön hozzáteszi a megbocsátást. Találkoztam olyan személyekkel, akik azt mondták, hogy én soha az életben nem fogok az illetőnek megbocsátani. Pedig bizony meg tudnál bocsátani, mert nem is annak a személynek teszed, hanem az Úrnak!

Márk 11/22-26 És Jézus felelvén monda nékik: Legyen hitetek Istenben. Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek, kelj fel és ugorjál a tengerbe, és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, meg lesz néki, amit mondott. Azért mondom néktek: Amit csak kívántok, amikor imádkoztok, higgyétek, hogy megkaptátok, és meglesz az néktek. – És most jön a lényeg, a kulcsÉs mikor imádkozva megállotok, BOCSÁSSATOK MEG, ha valaki ellen valami panaszotok van, hogy a ti mennyei Atyátok is megbocsássa néktek a ti vétkeiteket. Ha pedig ti meg nem bocsátotok, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.

Ezek Jézus szavai! És mondom neked az új hírt, hogy te pontosan olyan vagy, mint én, te sem vagy tökéletes. Te is teszel bizonyos dolgokat rosszul. Keresztények számára bűnbocsánat van! A bűnbocsánat nem összekeverendő az üdvösségünkkel, mert az illető még rossz, amíg nincs újjászületve, minden, amit tesz rossz, mert a természete rossz, vagyis az ördög a természete. Örök életre van szüksége, újjá kell, hogy szülessen. Mindaddig, amíg ujjá nem születik, mindaz, amit tesz, az rossz.

Nem úgy, hogy amit a prédikátor mond, hogy ha ezt teszed az a rossz, vagy amit gondol a másik, mert ahogy Isten tekinti, úgy kell látnunk és Ő háromféle embert lát. A zsidókat, a keresztényeket – vagyis a gyülekezetet – és a pogányokat, a világot, azokat, akik még nem fogadták el az Urat.

Annyira elcsodálkozok rajta, miután oly régen itt vagyok az országban, olyan sok keresztény, akik kezdenek különböző gyülekezeteket, nincs semmi elképzelésük és megértésük az üdvösségről, az újjászületésről. Ahhoz nagyon értenek, hogy hogyan kell pénzt gyűjteni, azt viszont nem értik, hogyan kell az embereket az Úrhoz vezetni. Csecsemők és csecsemő gyülekezetek az ilyenek.

Azért beszélek ma erről, mert ebből szerkesztjük az utolsó adásunkat a Hálózat TV-ben. Isten azokat keresi, akiknek a szíve az Ő szemében tökéletes, hogy erősnek bizonyítsa Isten magát az ő szemükben. Tehát ehhez nekünk a szívünkben kiigazításokat kell tennünk, és változnunk kell abban a vonatkozásban, hogy az embereket az Úrhoz kell vezetni. Tudjuk, hogy mit ír az Írás a…

Korinthus II. 5/17 Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden.

Ha nem érted meg az újjászületés lényegét, akkor ez téged csecsemőkorban fog tartani és nem tudsz továbbhaladni.

Galata 2/20  Krisztussal együtt megfeszítettem: Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus, amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és Önmagát adta értem.

Ma, amikor te rám tekintesz, akkor azt a ’házat’ látod, amiben én élek. Az az ember, aki ezen a házon belül lakik, az lett az új teremtés Krisztusban.

Péter I. 2/2 Mint most született csecsemők, az Ige tiszta, hamisítatlan teje után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek.

Tehát ha az ember Jézus Krisztushoz jön, a bűnei abban a pillanatban eltöröltetnek, akkor nem a bűneinek bocsánatát kapta! Isten szemében mindaz, aki addig volt, eltöröltetett! Az újjászületésének a percétől kezdve Isten új teremtésnek tekinti, és a múltjából semmit nem lát Isten. Péter Krisztusban újonnan született csecsemőknek ír.

Zsidó 10/16-18 Ez az a szövetség, melyet kötök velük ama napok után, mondja az Úr. Adom az én törvényemet az Ő szíveikbe, és az ő elméjükbe írom be azokat. Azután így szól: És az ő bűneikről és álnokságaikról többé meg nem emlékezem. Ahol pedig bűnök eltörlése vagyon, ott nincs többé bűnért való áldozat.

Tehát ha a bűnös Krisztushoz megy, és Krisztusban újjászületik, akkor az addigi teljes bűnös múltja eltöröltetik és örök életet fogad be a szellemébe Istentől.

Korinthus I. 9/27 Hanem alávetem a testemet és szolgává teszem, hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlánná ne legyek.

Vagyis ez az újonnan született ember legyen képes arra, hogy uralja a külső embert. A testünk, vagyis a külső emberünk ugyanis nem született újjá.

Korinthus I. 3/1 Én sem szólhattam néktek atyámfiai, mint szellemieknek, hanem mint testieknek, mint a Krisztusban kisdedeknek.

Kisdedekből álló gyülekezet volt. Miért mondja ezt?

Korinthus I. 3/3 Mert még testiek vagytok, mert amikor irigykedés, versengés és visszavonás van köztetek, vajon nem testiek vagytok-é és nem ember szerint jártok-é?

A testi keresztényeket a hústestük irányítja, és pontosan úgy járnak, mint a világi ember, mert nem tették még lehetővé, hogy ez az új ember irányítsa őket. Megnézzük most ugyanezt a verset a Bővített fordítás szerint:

Mert még mindig nem vagytok szellemiek a test természetében éltek a közönséges ösztönök irányítása alatt. Mert amíg irigykedések, veszekedések és viszálykodások vannak köztetek, nem testiek vagytok-e és nem szellemiek? Egyszerű, meg nem változott emberként viselkedvén éltek.

Ahogy erről beszélünk, az Úr előhozta, hogy ahogy az ember próbál felmenni a következő szintre. Nincs a Bibliában sehol az leírva, hogy egy kereszténynek szövetsége lenne. A prédikátoroknak nagyon népszerű ez, hogy könyveket írnak a szövetségről, márpedig az igazság az az igazság.

Amikor két ember összeházasodik akkor szövetségre lépnek, a házasság egy szövetség és gyermekük születik. Hol kötötték ezt a szövetséget a gyermekükkel? Nincsen szövetségük a gyermekükkel, a kötött szövetségüknek a terméke az a gyermek. Mi is ugyanígy újonnan született gyermekek, a szövetségnek a terméke, eredménye vagyunk. Mi megigazíttattunk, Istennek fiai lettünk, új teremtések lettünk Krisztusban.

Mi szövetség nélkül valók voltunk a világon, most Istennek gyermekei, vagy inkább a szövetség gyümölcsei vagyunk, vagy termékei vagyunk annak a szövetségnek, amelyet Isten Ábrahámmal kötött. És nem kevesebb adatott nekünk, hanem több. A gyülekezeteknek, hívőknek nincs megértésük a bűnről sem.

 A bűnt úgy fogalmazhatnánk meg, hogy a szereteten kívül való járás! Ez azt jelenti, hogy ilyenkor hit nélkül jársz, mert a hit szeretet által működik. Tehát mindaz, ami a szereteten kívül történik, az bűn! És nem hitből van. Mert a hitünk csak szeretet által képes működni.

Timótheus I. 6/12 Harcold meg a hitnek szép harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre Isten elhívott, és amiről szép hitvallást tettél sok bizonyság előtt.

Csak olyan mértékben vagy képes hitben járni, amilyen mértékben ismered Istennek az Igéjéből az Ő akaratát, amely az életedre vonatkoztatható. Példa: Ha nem tudod az Igéből, hogy Isten már biztosította számodra a gyógyulást, akkor hogyan lennél képes arra, hogy higgyed azt a csodát, hogy az megtörténik?

Kell, hogy készüljön benned egy tiszta kép Isten Igéjéről, hogy utána a hited azt tudja alkalmazni és valóságba hozni az életedben. Mert hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni, mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy Ő létezik, és megjutalmazza azokat, akik Őt szorgalmasan keresik. Hallelúja!

Efézus 1/3 Áldott legyen az Isten, és a mi Urunknak Jézus Krisztusnak Atyja, aki megáldott minket minden szellemi áldással a mennyekből a Krisztusban.

Egy tiszta fényképet akarunk előhozni Isten Igéjéből az üdvösségünk és az újjászületésünk vonatkozásában, hogy azt utána tudjuk alkalmazni az életünkre.

Róma 10/10 Mert szívvel hiszünk a megigazulásra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre.

Mindig is a szívember, a belső ember az, aki a hitet tudja előhozni Isten elé azt, amiben hiszünk. És a szájunk pedig arra való, hogy amit hiszünk, arról megvallást tegyünk.

Zsidó 9/12 És nem bakok és tulkok vére által, hanem az Ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe örök váltságot szerezve.

Ezt az áldozatát Jézus egyszer és mindenkorra szerezte és a Róma 10/10-ben van elmondva, hogy hogyan lehet erre szert tenni az életünkben, hogyan tudjuk ezt elvenni Istentől. A szívvel, vagyis a belső emberrel kell hinnünk a megigazulásra, és a szánkkal kell vallást tenni az üdvösségre. Ez egy szellemi törvény és ennek semmi köze a bűneink megvallásához.

 A bűnök megvallása kizárólag a keresztények számára adatott, akik már ujjászülettek, erről az I. János 1/9-ben ír az Ige. Akivel találkoztam a minap, megkérdeztem arról, hogy – hiszed-e, hogy Jézus feltámadt a halálból? Miért kellett megkérdeznem? Azért, mert a Róma 10/9-ben ez a követelmény.

Róma 10/9 Mert ha a te SZÁDDAL vallást teszel az Úr Jézusról, és SZÍVEDBEN hiszed, hogy az Isten feltámasztotta Őt a halálból, üdvözülsz.

Azt mondja, hogy akkor befogadhatod az üdvösséget. Mert ha szívünkben ott van ez a hit, hogy Jézus feltámadt a halálból és a szánkkal megvallást teszünk róla, akkor jön az üdvösség. Akkor üdvözülsz majd. A Róma levél 8. fejezetében olvasunk a szellemi lényegű újjászületésről, ami örök életet biztosít számunkra.

Róma 8/1-2 Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Szellem szerint. Mert a Jézus Krisztusban való élet szellemének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől.

Vagyis én szabad vagyok az átkoktól és minden effélétől és ezt meg kell értenünk, hogy mit is jelent ez az újonnan teremtett belső ember. És belülről kell ezt működtetni, amely képes leuralni minden külső erőt. És ezért a mai naptól a bűn és halál törvényének nincs semmi kihatása az életemre.

Ez miért lehetséges? Mert arra tanít minket az Ige, hogy egy magasabb szellemi helyről éljük az életünket. Ez pedig a szellemünk, amely belül van. Isten az Ő képére és hasonlatosságára újra teremtett minket. Ezért a bensőnkben képesek vagyunk ’beszélgetni’ Vele. És a bensőnkben képesek vagyunk ugyanazt előhozni, mert Ő van belül. Mert a szellemem össze van kapcsolva az Úréval. És az Úr pedig soha nem szunnyad és nem alszik.

Itt az országban figyelem az embereket, hisznek Jézusban, csak arra van szükség, hogy újjászületésre, vagyis az Úrhoz vezesd őket! Jézus azt mondta, hogy kövessetek engem, és én majd azt cselekszem veletek, hogy emberek halászává teszlek benneteket. Vagyis az Úr fog téged az emberekhez odavezetni. És a te bizonyságod, amit te elmondasz nekik, az tökéletesen oda fog illeszkedni, nem kell valaki mást szerezned. Mert akihez az Úr odatesz, tökéletesen fogtok illeszkedni. 

 Hallottam, hogy valakinek bizonyságot tettek és az volt bennem, hogy ezt nem így kell csinálni, vagy inkább úgy mondom, hogy én nem így tettem volna, de ahogy akkor ott az ő szájukból elhangzott, az tökéletes volt. Elvégezte az illető a munkáját, mert az Úr használta őt, és az Úr téged is fog használni. Az első lépés ebben, hogy kitisztítod a ’házat’, ami azt jelenti, hogy elengeded a múltat. És utána megtanulod, hogy hogyan kell a másikat az Úrhoz vezetni.

Ezeken az Írásokon sokszor végigmentünk már, mert először is hinni kell, hogy Jézus Istennek a Fia, hinni kell, hogy meghalt az én bűneimért, és hogy feltámadt a halálból az én megigazulásomért. Mindannyiunkért elvégezte, de személyesen nekem kell hinni.

A vallásosságban tévesen mégis azt hiszik az emberek, hogy saját magunkat kell úgy megtisztítani, hogy képesek legyünk az Úr elé járulni. Ha ezt meg tudnánk tenni, hogy mi magunkat megtisztítsuk ennyire, akkor nem lenne szükségünk az Úrra. Az az igazság, hogy nem tudjuk magunkat így megtisztítani. A természetünk a rossz oldalról van, a természetünknek kell megváltoznia.

Ausztráliában egy fiú, amikor elfogadta az üdvösségét, haj nélkül volt, meg volt nyírva kopaszra a feje, és kínaiasnak nézett ki. Engem küldtek oda, mindenki más egy kicsit tartott tőle és újjászületett. Ami addig benne volt, az eltűnt. És megkérdeztem tőle, hogy most mit szeretne, azt válaszolta, hogy soha nem sírtam életemben. Nagyon furcsa kívánság volt ez, a természete volt rossz oldalról. Most hogy újjászületett, Istennek a szerelme kitöltetett a szívébe, Istennek a természete az öröm, a békesség, béketűrés. Az egy nagyon nagy csoda, ha valakit az Úrhoz vezetsz. És ez rendelkezésére áll mindannyiunknak.

Később jöttem rá, hogy még egy-két lehetőségem lett volna, amit elmulasztottam, mert furcsa helyzetek voltak, de attól még elvégezhető lett volna. Ha valaki a munkahelyén dolgozik, akkor is újjászületésre lehet vezetni az ottlévőket, nem tart sokáig. Meg kell várni azt a pillanatot, amíg minden kitisztul, nincs senki körülötted, hogy zavarna, és akkor teszed fel azt a nagy kérdést, hogy mit hiszel Jézusról? Ugye, hogy él?

Most azokkal fogjuk az üdvösségi imát elmondani, akik először vannak itt közöttünk és nem volt még lehetőségük ezt a hitüket így kijelenteni. Az elmondott Igék alapján elmondjuk az imádságot, elfogadhatjátok az üdvösséget, az örök életet, nem kell mást tennetek csak az Igét cselekedni és az imát elismételni velünk.

Így szól az imánk: Hiszem, hogy Jézus Istennek Fia. Hiszem, hogy Jézus meghalt az én bűneimért a Biblia tanítása szerint. Hiszem, hogy Jézus feltámadt a halálból az én megigazulásomért. Kérlek Jézus, legyél az én Uram, legyél az én Megváltóm, legyél az én Gyógyítóm. Jézus te vagy az én Uram, Jézus te vagy az én Megváltóm, Jézus te vagy az én Gyógyítóm. És én meg vagyok váltva, örök életem van Krisztusban, mert újjászülettem Krisztusban, az Ő szent vére megtisztított minden bűntől. Örökkön örökké! Ámen!

Most lett meg az a hatalmad, hogy használhatod Jézus nevét, mert neked adatott és az élet minden területén használhatod!

Elmondunk ezért egy megvallást: - Jézus hatalmat adott nekem, a nevének használatára. Ez azt jelenti, hogy amit megkötök a földön, a mennyben is kötve lészen, amit megoldok a földön, a mennyben is oldva lészen. Ezért az Úr Jézus Krisztusunk nevében megkötöm a fejedelemségeket, a hatalmasságokat és a gonosz szellemeket, amelyek a magasságban vannak, levetem! Hatástalanná teszem őket a Jézus nevében! Én Őbenne vagyok teljes, aki Feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak, mert én az Ő alkotása vagyok Krisztus Jézusban teremtett jó cselekedetekre, amelyeket Isten elrendelt a világ teremtése előtt, hogy azokban járjak. A mai napon beteljesedett Isten akarata az életemben. Ezen kívül ördög vedd le a kezed a pénzemről. Ámen!

Imádkozunk értetek, Jézus a gyógyító! Le ne vegyétek a tekinteteteket Róla! Dicsőség Istennek! Ámen!              



BÉKEVÁR FŐOLDAL