2010.08.03.

 

A SZAVAID EREJE 1.

Jegyzet Jim Sanders tanításából
2010. augusztus 01.

 

Áldunk és magasztalunk téged drága Mennyei Atyánk, köszönjük mindazt, amit tettél értünk. Köszönjük a drága Szent Szellemet, az Ő megnyilvánulásait, hálát adunk a szent vérért és mindazért, amit elvégeztél értünk Általa, hogy megtisztítottál minket a szent vér által. Minden dicsőség a tiéd legyen Atyánk mennyen és földön az örök jóságodért, áldunk és magasztalunk téged Jézus nevében. Ámen!

Rátesszük a kezeinket a hozott zsebkendőkre, ruhadarabokra és mindannyian imádkozunk. Kinyújtjuk a kezünket Atyám, és a drága szent keneted árad azokba a zsebkendőkbe, ruhadarabokba a szent hitünk által. Hisszük, hogy a hit cselekedete által a kenet kiárad, belép a testekbe és elvégzi a munkát, amire szükség van. Megszűnnek a betegségek, a fájdalmak az ellenség minden munkája megszűnik a testekben Atyám, és szent gyógyulás, épülés jön elő, a te dicsőségedre Atyám, a Jézus nevében! Ámen!

Álld meg a szomszédodat egy szerető öleléssel és örvendezünk. Az evangélizációs csodahadjárat alkalmainak sorát szeretném felolvasni nektek, nagy szeretettel várunk benneteket a környékről:

Augusztus 03-án kedden 11 órakor Vaskúton, 16 órakor  Bátaszéken lesz alkalom.

Augusztus 04-én 13 órakor Pusztamérgesen, 17 órakor Kisszálláson.

Augusztus 05-én 13 órakor Táborfalván, 17 órakor Jakabszálláson.

Az evangélisták alkalmaiból a szolnokit szeretném megemlíteni, augusztus 07-én 10 órától a Pelikán Hotel parkolójának sétányán lesz egy evangélizációs alkalom. A környékről is menjetek, vigyétek az ismerősöket, a gyógyulni vágyókat és a drága testvéreket.

14-én Imakonferencia megtartására kerül sor, 12 órakor. Augusztus 20-án pásztorkonferencia lesz.

Szeptember 01-én és 02-án Romániában lesznek alkalmak, 01-én Aradon, és ezt követően Temesváron, 02-án Brádon és Déván tartunk alkalmakat, de mindezekről az interneten pontos információkat találtok.

Október 22-től 28-ig Izraelben tartunk két csodahadjáratot, még lehet jelentkezni a titkárságon, korlátozott számban még van lehetőség a jelentkezésre.

Egy bizonyság megtételére kerül sor, ami az Úr dicsőségére, az Ő természetfeletti munkáját bizonyítja. Aszódi Katalint régóta ismerjük, és évekig a hit szép harcát harcolta. Meggyógyult rákbetegségből. Öt évre rá, újra vissza akart telepedni rá ez a gyógyíthatatlan betegség, de megint újra és újra ellenállt, és nem hagyta, hogy az ellenség legyőzze, így lehet csak győzni, ha elszánjuk rá magunkat. Ez alkalommal pedig elmondja Aszódi Katalin, hogy a kéztöréséből milyen természetfeletti módon gyógyította meg az Úr.

Jim Sanders pásztor elmondja, hogy a Szent Szellem egy ajándékának megnyilvánulása által gyógyult meg Katalin. A Szent Szellem ajándékai közé soroljuk a gyógyítások ajándékait, mert a Bibliában szerepel ez az ajándék.

 Evangelizálunk naponta több alkalommal, teljes gőzzel megyünk előre és hatalmas jelek és csodák történnek. Naponta két lehetőségünk van így az országot járva, alkalmakat tartani. A gyógyítások ajándékai most is jelen vannak, most a bal bokában van a gyógyítási ajándék. A pásztoroknak nagy öröm ez, mert amikor az evangelizációs alkalmakon az újonnan jöttek újjászületnek, volt olyan hely, ahol 300-500 új ember került be a nyájba ilyenkor, hatalmas növekedés ez. Meg nem állunk ebben a munkában, hanem megyünk előre.

A következő pár napban, nagyon fontos munkáink lesznek, a tanítás is nagyon ide kapcsolódik, arról szól, hogy mennyire kell figyelni a szánkat, és a szavainkat. A hitről tanítottam a közelmúltban.

Az ajándékok sora, a gyógyítások ajándékai, a csodatévő erők munkái, a hit ajándéka működik, amikor pl. valaki húsz év után kikerül a tolókocsiból. Hallottátok az imént Aszódi Katalint, ő kétszer gyógyult meg rákbetegségből a saját hite által.

Itt már rögtön látunk két utat, az Úrnak a gyógyító szándékát, egyrészt a gyógyítások ajándékaiban, vagy a csodákban, ezeket nem szabályozhatjuk, így is meg lehet gyógyulni. Az Újszövetség evangélistáinak a szolgálatában működnek ezek a gyönyörű ajándékok, a gyógyító összejöveteleken.

Ha egy evangélista azt tapasztalja, hogy az alkalmain nem működnek ezek az ajándékok, akkor buzdító szolgálata van, attól még üdvösségre vezethet több százakat is, akik jelen vannak.

Minden egyes összejövetelünknél sok-sok evangélistánk is jelen van, és nagyon nagyra értékelem az ő jelenlétüket, és a szolgálatba való részvételüket. Természetesen nem versengünk ilyenkor, hanem együtt, egy célért munkálkodunk.

Augusztus végére, szeptember felé, már mindenfelé ki kellene, hogy terjedjen ez az evangélizációs munkasor, amiben vagyunk. Egy munkából sok meghívás lesz. Ezt prófétálta Dick Mills annak idején, sok mindent mondott, az egyik közülük, amit szólt felettünk, hogy ezek a tanítások nagyon világosan fognak elhangozni, úgy hogy ti abból megértést fogtok meríteni.

Tanítottam a hitről néhány héttel ezelőtt, most folytatom azzal, hogy miként kell bánni a szánkkal. A görög nyelvben a szájra a ’sztoma’ szó áll, ami jelenti a kardot is, a szánknak a két élét jelképezi, a legélesebb kardot. Amikor leülök a pásztoraimmal beszélgetni, az életem legszomorúbb napja néha, hogy mi jön ki a szájukból. Mert ami kijön, abban hisznek.

És amit mondanak-hisznek, az megtörténik folyamatában, és az fog velük a jövőben is megtörténni, és nagyon szomorú stádiumban vannak, mert nem változtatták meg a dolgok folyását.

Ezzel a nyelvvel kapcsolatban a jövő héten fogok még élesen foglalkozni. Tehát, ha a hit üzenetét egybekötjük a szánkkal és a nyelvünkkel, amiről a jövő héten tanítok, akkor egy teljes megértés fog minket körbevenni.

Biztosítalak egy dologról benneteket, semmi nem fog megváltozni az életünkben addig, míg nem veszünk teljes uralmat a szánk felett. Kezdjük most az Igesort a János Evangélium 14 fejezetében a 27 verssel.

János 14/27 Békességet hagyok néktek, az én békességemet adom néktek, nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen.

Miről van itt szó? – Nem szabad engednünk, hogy a szívünkben nyugtalanság legyen, nem szabad félnünk. Komolyan kell-e ezt vennünk? – Az a békesség, amit Ő ad nékünk, az ruház fel minket azzal a képességgel, hogy valóban képesek vagyunk azt megcselekedni, hogy a szívünkben nincs nyugtalanság, hanem békesség van.

A legtöbb gyülekezetbe járó hívő nem hisz ebben. Úgy hiszik, hogy az életükben valamikor, csak felütik a fejüket ezek a bajok. Ezek vallásos hagyományokon alapulnak, és mi nem akarunk ezekben részt venni. Ahogy Jézus mondta, - ne nyugtalankodjék a ti szívetek.

Hiszed-e, hogy olyan békesség adatott néked, amelyet, ha befogadtál a szívedbe, akkor képes vagy arra, hogy megállj, hogy a szíved ne nyugtalankodjék? Hány napig vagyunk képesek erre? Képesek vagyunk az életünk hátralévő részében, hogy ne féljünk, és ne nyugtalankodjunk. Hiszünk-e ebben, ez a kérdés?

Nagyon sok köze van ebben annak, hogy mi az, amire rátekintünk, amit nézünk, amire a figyelmünket rászegezzük, hogy mire hallgatunk, és, hogy min gondolkodunk. Vagyis megengedjük magunknak azt, hogy egy bizonyos dologra tekintsünk, hogy arra figyelmezzünk, halljuk, hallgassuk, vagy gondolkodjunk rajta. Még egyszer menjünk végig ezen.

Tehát, hogy mit engedsz meg magadnak, hogy mire szegezed a figyelmedet. Magamat meg kellett ebben fegyelmeznem, nem nézek meg az interneten mindenféle híreket ezután. Mert mi az, amit hallgatunk? Bizonyos prédikátorok prédikációinál azonnal lekapcsolom az adást. Nagyon kevés az a prédikátor, akinek meghallgatom a prédikálását, és a politikusokat pedig egyáltalán nem hallgatom meg.

A következő pont pedig, hogy mi az, amin gondolkodom? Vagyis gondolkodunk rajta! Mert amin gondolkodunk, az hozzánk jön. Ez biztos.

Ésaiás 26/3 Kinek elméje reád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mivel tebenned bízik.

Róma 8/6 Mert a testnek gondolata halál, a Szellem gondolata pedig élet és békesség.

Látjuk ebből, hogy valóban fontos az, hogy min gondolkodunk. Az élet vagy a halál a különbség. Ez a mi irányításunk alatt van, hogy mit engedünk meg a fejünknek, hogy milyen gondolatokon gondolkodjon. Mi az, amit megengedünk a szemünknek, hogy rávesse a tekintetét? Mi az, amit megengedünk a fülünknek, hogy hallgasson? És mit engedünk meg magunknak, hogy annak a dolognak a részesei legyünk?

Ha magunkat azon kapjuk, hogy valamitől félünk, vagy valami megzavar, nyugtalanít bennünket, az pánikot kelt bennünk, miként lettünk olyanná? Mi magunk engedtük be azt a dolgot! Mi magunk engedtük meg, hogy nyugtalanná váljon a szívünk.

Nem kell tehát ilyenkor másokat okolnunk, nem kell a híreket okolnunk, vagy a terroristákat okoljuk miatta, vagy az időjárást, mert a gondolatok jönnek, az érzések jönnek, de nem kell azokat beengedni magadba!

Még ha a halál árnyékának völgyén megyek is át, akkor sem félek a gonosztól, mert készülj fel arra, hogy ha a halál árnyékának völgyén kell átmenned, ott fogsz látni ezt és azt, fogsz hallani bizonyos dolgokat, és érzékelni is fogsz bizonyos dolgokat.

Mit fogsz ilyenkor kimondani? – Nem félek a gonosztól! Mindegy, hogy hol vagy, nem kell félned! Mert ha a félelmeid alapján cselekszel, az ad egy bizonyos hozzáférést az ellenségnek az életedbe, hogy tudjon cselekedni. Ha félsz valamitől, az a bűnös dolog eljön rád. Ez egy teljesen bizonyos szellemi törvény!

Jakab 1/25-26 De aki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe, és meg is marad abban, és nem feledékeny hallgatója, hanem cselekvője is annak, az áldott lesz cselekedeteiben. Ha valaki istenfélőnek tartja magát, de nem fékezi meg a nyelvét, hanem megcsalja a maga szívét, annak hiábavaló az istenfélelme.

A hiábavaló azt jelenti, hogy semmirevaló az az istenfélelem, úgy tűnik, mintha vallásos lenne az illető, annak tartja magát, úgy tünteti fel magát, felöltözködik és elmegy a gyülekezetbe, minden egyes sorát ismeri a dallnak, amit éneklünk, sok könyve, kazettája van, CD-je van, de a szájánál elvéti.

Hétfő reggel úgy beszél, mint a hitetlenek. Ebben az esetben a gyülekezetbe járása és a tanítások begyűjtése teljesen hiábavaló volt. Látjuk-e itt ezt a lényeget?

Ha valaki istenfélőnek tartja magát, de nem fékezi meg a saját nyelvét! A saját szívét, a saját szellemét csalja meg, csapja be az illető.

És ezt követően pedig itt a 2. fejezetben látjuk, hogy Jakab arról beszél, hogy a hit cselekedetek nélkül halott. Vagyis kell, hogy legyenek cselekedetek hozzáfűzve a hitünkhöz, annak vonalában, ahogy hiszünk. Képesek lennénk a legnagyobb csodákat kapni, ha a hitünkkel együtt cselekednénk!

Az újjászületésről beszélek, a legnagyobb csoda, minden gyógyulásnál, vagy a legnagyobb adóság eltörlésnél nagyobb csoda! Az összes anyagi szükségletünk betöltésénél, de még a fizikai testünk feltámadásánál is nagyobb csoda az, - azért, ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden.

A régiek mind elmúltak, - mondja az Írás. Vagyis új teremtéssé leszünk, a bensőnkben Isten képére leszünk újjá teremtve, az örökkévalóságban olyanok leszünk. A hit a hozzákapcsolódó cselekedetek nélkül nem képes elfogadni ezt a csodát. Vagyis szükségünk van a hitre, amelyet cselekedetnek kell követnie.

Milyen cselekedeteket kell tennünk? Mit cselekedtünk ahhoz, hogy a legnagyobb csodát megkaptuk? Ezt a Róma 10/9-10 verseiben olvashatjuk!

Róma 10/9-10 Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta Őt a halálból üdvözülsz. Mert szívvel hiszünk a megigazulásra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre.

Mit kellett tennem? A szívemmel (belső emberemmel) hinnem kellett, a számmal pedig arról a hitről egy megvallást kellett tenni. És így születtem újjá. Így fogadtuk be az örök életet a szellemünkbe, befogadtuk azt, amit Isten már elvégzett értünk. Nem kellett átúsznunk a folyót, nem kellett lépcsőt másznunk, és nem kellett a legmagasabb hegyre másznunk. Itt a Róma levélben, a 10 fejezetben, a 6-os verstől ezt a gondolatot taglalja.

6 A hitből eredő megigazulásról pedig így szól: Ne mond a te szívedben: Kicsoda megy föl a mennybe? Azaz, hogy Krisztust aláhozza,

7 Avagy? Kicsoda száll le a mélységbe? Azaz, hogy a Krisztust a halálból felhozza?

8 De mit mond? Közel van hozzád az Ige, a szádban és a szívedben van, azaz a hit beszéde, amelyet mi hirdetünk.

9 Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta Őt a halálból üdvözülsz.

Vagyis nem kellett neked lemenni a mélybe, nem kellett felmenni a mennybe, mert közel van hozzád. Mennyire közel van hozzád az üdvösséged? Annyira közel, amennyire a szíved és a szád van közel hozzád! Mégis az emberek próbálják valahogy kiérdemelni az üdvösségüket.

Egyszer egy bankárral beszélgettem, elmondta, hogy ő olyan boldog volt, hogy a térdein kúszva, mászva felment valahány lépcsőfokot. Mit tett az illető? Megpróbálta kiérdemelni a mennybe jutását ezekkel a cselekedetekkel. De így nem történhet meg, nem tudunk elég magasra így felmenni. Nem tudunk keményen megdolgozni érte, és nem tudunk eleget szenvedni érte, mert Jézus már az egészet megcselekedte értünk.

Milyen közel van tehát hozzád a csoda? Nem annyira közel, mint a szíved, még annál is közelebb, annyira közel, mint a szíved és a szád! Itt vétette el az Úr Jézus Krisztus Gyülekezeti Teste, mert beszéltek a szívről, beszéltek a hitről, de arról, hogy mit kell kimondani, arról már nem beszéltek!

Pedig ez mindig is benne volt a Bibliában. A kereszténységet hívják a nagy megvallásnak. Jézus a mi megvallásaink főpapja és apostola. Ez egy hatalmas hivatala az Úrnak! Mi volt az a cselekedet, ami megszerezte ezt a legnagyobb csodát? Kimondtunk valamit a szánkkal!   És ezt a gondolkodás megújítást el kell végeznünk az elménkben.

Húsz éve dolgozom azon, hogy megújuljon a gondolkodásmódotok. Mert amikor kimondunk valamit, az egy cselekedet, a kimondása a hitünknek az egy cselekedet. A kimondása a hitünknek az, a kimondás alapján való cselekedés! Amikor kimondunk valamit, az az eloldása a hitünknek. Tehát a legmagasabb értelmében és felfogás módjában a kimondás, az egy hit cselekedet.

Gondolkodj el rajta, hogy amikor Isten kimond valamit, akkor Isten cselekszik, mert a száj és a kard ugyanaz a szó! Nem folytat párbeszédet, nem mond ki felesleges szavakat, de minden, amit Isten kimond, az megtörténik! És minden, amit valaha ki fog mondani, az megtörténik!

Úgy szól a teljes igazság, hogy az egész föld meg fog semmisülni. Az egész világ egy napon, láttam, hogy-hogy fogja Isten ezt eltüntetni egy szempillantásban. Egyetlen szócska, amit kimondott, nem fog elmúlni anélkül, hogy az be ne teljesedne. A legtöbb ember, amikor beszél, nem hisz a saját mondandójában, ez a legnagyobb problémájuk!

Jakab 3/2 Mert mindnyájan sok dologban vétkezünk. Ha valaki beszédben nem vétkezik, az tökéletes ember, képes az egész testét is megzabolázni.

És képes uralom alá venni az egész testét! Igaz-ez? Ha a szánkat képesek vagyunk uralom alá venni, akkor az egész testünket képesek vagyunk irányítani. Igaz-e ez? A Biblia tanítja ezt, az egész testünkre kihatással van, a vérünkre, az ízületeinkre, az étvágyunkra.

Mi a helyzet akkor, ha állandóan a rossz szemünkről beszélünk, vagy bejövünk ide és elkezdünk panaszkodni, hogy milyen gyenge a térdünk? Évek óta arról panaszkodsz, hogy mi az, amit nem tudsz megenni, mert arra különböző módon allergiás vagy, vagy az a dolog ilyen és olyan problémákat okoz neked. Nem fékezted meg a szádat!

És az Igék világosságában a te vallásosságod teljesen hiábavaló így. Az összes CD-t, DVD-t, hanganyagot felvásárolhatod, de ha hétfő reggel nem uralod azt, ami kijön a szádon, akkor az egész hiábavaló volt.

Mondod: jó, jó, de én egy imaharcos vagyok, én tudom, hogy, hogy kell csodálatosan imádkozni. Figyelmeztettem az imásaimat, hogy nem azt kapjátok meg, amit imádkoztok, hanem azt kapjátok meg, amit utána beszéltek. Böjtölhetsz három napot is, imádkozhatsz, és előre haladsz ebben és azután két nap múlva elkezd kiömleni a szádból az, ami… és az egészet lerontottad.

Tudod, hogy ez így van? Ha nem tudod még, akkor legjobban teszed, ha most megtanulod, mert jön az ellenség. Amióta az emberiség él és beszél, az ellenség azon van, hogy a kimondott szavaknak a fontosságát, az ember ne fogja fel, hanem vegye könnyedén! Arról van szó, amikor csak úgy beszélünk a levegőbe, meggondolatlanul. Felfogtad-e, hogy a beszédünknek mennyi köze van a halálhoz?

Amikor mondják pl. hogy a mi gyülekezetünkbe nem jönnek be az újjak. Felesleges nekünk ezt a sok evangelizációs munkát végezni, mert úgy sem jönnek vissza az újjak. Mások pedig szinte átkozzák a szavaikkal, a beszélgetésükkel az egész életük folyását, mert benne vannak ezek a vulgáris szavak.

Miért nem inkább azt a szót használjuk a beszélgetésünkben, hogy mennyire szent vagy, ez szent és ez áldott, és ez megigazult. Ugye ez már nem olyan divatos? Azért, mert az e világ istene más szavakat szeretne a szádból hallani, mert amikor te megáldasz valamit, azzal hozzáférést adsz Istennek itt a földön.

Az ellenség pedig a királya az elítélt, az elátkozott, és a kárhozatra való dolgoknak. Ő az, aki gyilkol, pusztít, ezért szeretné, ha az egész világ ilyen kárhozat teljes szavakat használna. Lopunk, hazudunk, gyilkolunk.

Mondják, hogy – halálra ijesztett engem ez a dolog. Halálosan szeretem az illetőt. A tv-ben hallottam ezt egy keresztény szájából a minap. Vagy mondják, hogy addig nevettem, míg majdnem meghaltam. Miért beszélnek így a keresztények? Azért, mert a keresztények nem hisznek abban az Igében, amit most fogok elétek hozni. Valószínűleg még azt sem tudják, hogy ott szerepel a Bibliában.

Zsoltár 12/4 Akik ezt mondják: Nyelvünkkel felülkerekedünk, ajkaink velünk vannak, ki lehetne Úr felettünk?

Aki az úr feletted, az irányítja a te nyelvedet! Mondja egy másik fordítás, hogy „a mi ajkaink, a saját tulajdonunk, ki lehetne úr felettünk?”

A legtöbb kereszténynek és a gyülekezetbe járónak valami ilyesmi hozzáállása van: – Ki fogja nekem megmondani, hogy én hogy beszéljek? Ez az én szám, az én hatalmamban áll, azt mondok ki vele, amit akarok. Igen, megteheted, de sokba fog kerülni neked! Eddig is sokba került neked!

Az emberek nem hiszik, hogy ezek a dolgok így működnek. Nem hiszik, hogy kapcsolat van aközött, ami történik velük az életben és aközött, amit a szájukkal kimondanak. Nem hisznek benne! És nem bánják azt sem, hogy Igék sokasága tanítja ezt az igazságot. Nem akarnak hinni benne.

Mondják: Azt akarod ezzel mondani, hogy minden, amit kimondok, a fölött őrködnöm kell? Nézzük meg a…

Példabeszédek 18/21 Mind a halál, mind az élet a nyelv hatalmában van, és amiképpen ki-ki szeret azzal élni, úgy eszi annak gyümölcsét.

Vagyis lehet választani, hogy vagy vigyázol a nyelvedre, hogy mit mondasz ki, vagy meg lesz a következménye annak, amit kimondtál. Vesztes leszel.

Az, az igazság, hogy ezt kicsi gyermekkorunkban kellene, hogy megtanítsák nekünk, de sajnos nekem sem tanították. Azt hiszem, hogy egyikünket sem tanítottak erre kiskorunkban. És akkor elkezdünk mondani dolgokat, amit nem is gondolunk komolyan.

Mi lenne, ha Isten mondaná nekünk, hogy halálosan szeretlek? Halálosan szerelmes vagyok beléd? Kapnál egy kis szerelmet tőle, és azután hazaköltöznél.

Mondják, hogy – hát az Úr tudja, hogy én mit gondolok, amikor azt mondom. Tényleg? De az Igében utasított-e arra, hogy ne mondj ki mindent, ami a fejedbe jön? A probléma ott van, hogy az emberek, ami csak keresztülcikázik a gondolataikon, azonnal kimondják!

Azt írja az Írás, hogy meg leszünk ítélve, mert minden hivalkodó szóért, beszédért számot kell adnunk egy napon. Megnézzük ezt a tanítást a Máté Evangélium 12 fejezetében.

Egy dolog, ami nagyon szükséges lenne, hogy az embereknek először is ki kellene fejleszteniük a személyes, meghitt, bensőséges, mélységes kapcsolatukat az Úrral, azáltal, hogy az Igét olvassák, hogy az Igét idézik az Úrnak, hogy imádságban vannak.

Másrészt a te felelősséged, hogy gondot viselj a saját testedről! Mert meg van ez az erő benned, neked adta hozzá az Igéket, odaadta az Ő nevét, és terád bízta, hogy gondot viselj erről. És az emberek néha ebben a két dologban összezavarodnak.

Máté 12/36-37 De mondom néktek: Minden hivalkodó beszédért, amit beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján. Mert a te beszédedből ismertetel igaznak, és a te beszédedből ismertetel hamisnak.

Miért viselkednek keresztények millió számban úgy, mintha ez nem az igazság lenne? Mert úgy gondolkodnak, hogy az ajkaink a mieink, ki lenne úr felettünk? Megint egy másik fordítás: „azt mondunk ki, amit csak akarunk a szánkkal, senki nem mester és úr felettünk!”

Vagyis, ha így érzek, akkor valóban megengedhetem magamnak, hogy amit csak akarok, azt kimondom. És utána az következik, hogy te vagy az életed saját mestere, de ha Jézus az életed Ura, és Mestere, akkor alá kell magad vetni, és csak azt szabad kimondanod, amit Ő mond neked, hogy kimondjál.

Ha ezt meg tudjuk tenni, a I. János 2/1-ből megtudjuk azt, hogy Ő a mi Szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus. Vagyis Ő a mi védőügyvédünk. Szükségünk van vajon egy ilyen védőügyvédre? – Azért, van szükségünk rá, mert létezik valaki, aki az atyafiak vádolója! És ha olvassuk a Jelenések könyvét, akkor tapasztalhatjuk, - mintha egy függöny mögül nézné a keresztényeket, és ott van állandóan, hogy vádolja a szenteket.

Az ördög nem tudja nyíltan megcselekedni a saját kívánsága szerint, hogy egyszerűen csak lepofozzon téged a színről. Fel kell, hogy építsen egy jogilag tiszta vádat ellened. És ki kell, hogy csikarjon egy ítéletet, amely arról szól, hogy hozzáférhessen az életedhez! És itt jön be annak a fontossága, hogy te milyen bizonyság-beszédeket szólsz. Te, amikor szólod a bizonyságaidat, ő egész nap a nyomodban van, és ezeket, amiket mondasz, rögzíti.

Éjjel, nappal gondolatokkal bombáz minket, és érzésekkel. És azt akarja, hogy a halált és a pusztulást mondjuk ki saját magunk felett! És ha ezt megtesszük, akkor a későbbiekben a pusztítónak ez hozzáférést ad az életünkhöz. Ha ez bekövetkezik, akkor legtöbbször megadják magukat és siránkoznak, hogy igen, igen én azt tettem, én bűnös vagyok ebben. És akkor megfőzték az eledelt.

Nekünk van egy hatalmas Főpapunk, Szószólónk, aki az érdekünkben szólna. Meg kell hallani, hogy Ő mit mond. Mindegy, hogy a betegségnek éppen milyen börtönében vagy, vagy a szegénységnek a börtöncellájában vagy éppen. Mindegy, hogy mit tettél, mindegy, hogy hogyan jutottál abba a zűrzavarba, amiben vagy. Egy irgalmas Istenünk van, aki soha nem fog elhagyni, soha nem fog magadra hagyni.

És a Szószólód, a védőügyvéded belátogat hozzád, a celládba, meglátogat, és azt mondja, hogy – ímé itt van Isten Igéje, semmi mást ne mondj ki, csak azt, ami meg van írva, a Szent Vér által tiszta vagy, és amit tettél a múltban, az megbocsáttatott. És ami megbocsáttatott, az a felejtés tengerébe lett dobva, olyan távolra vettetett, mint észak, a kelettől, vagy kelet a nyugattól. Olyan távolra vettetett. Semmi mást ne mondj ki. Azon kívül mondja, hogy én ismerem a Bírót. Csak azokat mondjad, valljad, amiket eddig mondtam neked.

Vagyis ha felfedezted ennek a valóságát, ha nem, - minden nap, tanúként szólalsz meg az életed felett. Az ellenség próbál téged olyan helyzetekbe hozni, hogy magad ellen szólj, és ő azt rögzíti. Minden, amit kimondasz az életedben, azt felhasználhatja ellened a mennyei legfelsőbb bíróságon.

Van, hogy nekem is meg kell tennem, hogy bizonyos rossz szavakat, amik kijöttek a számon, annak a termését nem akarom, tehát azokat a szavakat elátkozom. Különben lesznek olyan termések is, amiket nem kívánatos termésnek minősítünk. Lehet, hogy jön a betegség, mert jönnek a hazug tünetek.

És az ellenség meglátogat, és azt mondja, hogy tudod, hogy milyen nyomorult voltál eddig is, sajnálatra méltó volt az életed, nem úgy szolgáltad az Urat, ahogy kellett volna, és nem érdemled meg azt, hogy most meggyógyuljál, és lejátssza a rögzített felvételeit arról, hogy a múltban mit tettél, és miként tettél.

Nekem még abból az időből is hozott felvételeket, amikor még újjászületve sem voltam. Mondtam, hogy az az ember nem létezik, az, aki akkor voltam, az meghalt, új teremtés vagyok. Hozza, hogy tudod, hogy hogyan hazudtál az illetőről, miket mondtál róla, most hallgasd meg, itt van a felvételen.

Nem érdemled meg, hogy meggyógyulj, egyébként sincs hited, hogy meggyógyulj. Azt sem tudod igazán, hogy mi a hit, már abban is összezavarodtál. Ha te ezeket fogod hallgatni, akkor ezek bizony le fognak téged húzni, mint egy nagy súly.

Kiabálnod kell az ördög fülébe, hogy: – én tiszta vagyok! A Szent Vér megtisztított engem, ezért én tiszta vagyok, és nem érdemlek büntetést ezekért! Az Ő sebeivel meggyógyultam. A Bárány vére szólal meg felettem, és az azt szólja, hogy én ártatlan és tiszta vagyok!

Mindegy, hogy mi és hogyan, de rosszul érzem magam, olyan beteg vagyok, mint egy beteg ló, mondod. A te saját szavaiddal, saját száddal magadat betegnek ítélted meg. Mindannyiunknak szüksége van erre, hogy ezt megértsük.

Máté 15/11 Nem az fertőzteti meg az embert, ami a szájon bemegy, hanem ami kijön a szájból, az fertőzteti meg az embert.

Ami kijön a szájból, az fertőzteti meg az embert!

17-18 Mégsem értitek-é, hogy minden, ami a szájon bemegy, a gyomorba jut, és az árnyékszékbe vettetik? Amik pedig a szájból jönnek ki, a szívből származnak, és azok fertőztetik meg az embert.

Tehát az hozza az igazi pusztulást, ami a szívünkben van, és kimondjuk a szánkon. Mert ugyanúgy működik, mint az üdvösség tekintetében, - a szívvel hiszünk a megigazulásra, és szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre!

Az emberek olyan óvatosak manapság, hogy mi az, amit megehetnek, és mi az, amit nem. Nem esznek bizonyos ételeket, vagy nem isznak olyan vizet, ami nincs megtisztítva, vagy nem esznek fehér cukrot, tehát a dolgokat nagyon megvizsgáljuk, hogy mit eszünk. Pedig az, ami a szájukon kijön, az sokkal ártalmasabb az életükre, mint amit megesznek.

Nem azt mondtam, hogy ne nézd meg, hogy mit eszel, és ne tartsd fontosnak az étrendedet, de ami kijön a szádból, azt sokkal jobban figyeld! Mert mondja, hogy ami a szájból kijön, az fertőzteti meg az embert. Tehát kimondod, ha meggondolod, ha nem, csak egyszerűen kiesik a szádon. Csak úgy viccelődsz. Visszamegyünk Máté Evangéliumának 12 fejezetére…

Máté 12/32-34 Még aki az ember Fia ellen szól, annak is megbocsáttatik, de aki a Szent Szellem ellen szól, annak sem ezen, sem a másvilágon nem bocsáttatik meg.

Vagy legyetek jó fák, és teremjetek jó gyümölcsöt, vagy legyetek romlott fák, és teremjetek romlott gyümölcsöt, mert gyümölcséről ismerik meg a fát.

Mérges kígyóknak fajzatai, mi módon szólhattok jókat, holott gonoszak vagytok? Mert a szívnek teljességéből szól a száj.

A fát a gyümölcséről ismerik meg. Azon keresztül termünk gyümölcsöt, hogy miket mondunk ki. Szeretném itt elmagyarázni, hogy voltak olyanok, akik ezt megtanulták nálunk. Azt tudni kell, hogy édes és keserűvíz egyszerre, nem tud kijönni a szánkból. Megtanulták, hogy miként mennek ezek a megvallások, elkezdték mondogatni, hogy milliomos vagyok, gyarapodó vagyok, minden dicsőséges.

De Isten nem csúfoltatik meg, mert valami olyanok ők, amit nem mondanak ki, - mindenkinek kifizetem azt, amivel tartozom. Ezzel kellett volna, hogy kezdjék, mindenkitől bocsánatot kérek, akiről hazudoztam, és mindenkitől bocsánatot kérek, akitől pénzt szedtem ki,- ezt már nem mondogatják. Isten nem csúfoltatik meg, amit elvet az ember, azt le is kell, hogy arassa.

Megtanulták ezt az alapelvet, és viszálykodásokat okoznak, hazudoznak össze-vissza, mint a hazug kutyák és emellett elvárják, hogy gyarapodjon az életük, hogy ez működjön nekik. Isten azonban nem ostoba. És megkapják, amit kimondanak. Kétfajtát beszélnek, két nyelvük van egyszerre, egy nyelvük itt, a másik ott.

A pásztorok néha nagyon elcsüggednek, hogy ilyen bárányok vannak a nyájukban, nem kellene igazán tudomást venni ezekről, mert az ilyenek soha nem fognak tudni gyarapodó életet élni. Addig mondogathatják, hogy milliárdos vagyonuk van, míg az Úr visszajön, akkor sem fog megtörténni. Meg kell változniuk. Valamit helyére kell először tenni, és igazán kell élni.

Valamelyik tanításban a kiigazításról tanítottam és a hitről. Mert ha kiigazítjuk a nyelvünket, elkezdjük mondogatni, hogy gazdagok vagyunk, ilyenek és olyanok vagyunk, - igen, de belül egy kis ördög vagy, tehát meg kell változnod először. Meg kell változnod, hogy miken gondolkodsz, hogy miken jártatod az eszedet, hogy mi van belül a szívedben, hogy vannak ott a dolgok?

Mit mondott Jézus róluk? – Mérges kígyóknak fajzatai, mi módon szólhattok jókat, holott gonoszok vagytok. Mert a szívnek teljességéből szól a száj! Ami pedig ott van a szívedben, az közvetlenül annak az eredménye, hogy mit engedtél be a szemeden és a füleden, ami lement a szívedbe.

Ha úgymond a szeméttel táplálkozol, szemét dolgokat nézel, és hordalékos anyagot hallgatsz, vagy olyan zenét hallgatsz, ami teljesen erőszak-teljes zene, és minden nap azt hallgatod. És azután, egy órára bejössz a gyülekezetbe, hogy meghallgass egy tanítást.

Hogyan lehet összehasonlítani azt az egy órás tanítást, hogy az mit hoz a szívedbe, és az egész heti hordalékot, ami bele került? Mivel leszel tele? Vagyis még mielőtt végiggondolnád, hogy mit mondasz ki, már kijött a szívedből az, ami oda bekerült, az a sok szemét, mert azzal vagy tele, és az fog kijönni belőled.

Ausztráliában volt egy pásztor, akinek a testvére odajött hozzám, 25 évvel ezelőtt történt, akkor lehetett kb. 25 éves, fiatal lány, egész életében ezt az erőszak-teljes heavy metal zenét hallgatta, és azzal az ijedt mondattal jött, hogy - haldoklom! Segítséget kért, - segíts!

Hálát adunk Istennek, hogy meg lehetett menteni az életét, mert felfogta, hogy amit addig hallgatott, abban nem élet, hanem halál volt, és megtért, többé nem hallgatott ilyen zenét, és az életét mentette meg vele. Ma is él.

Ha az ember csak káromkodásokat, gonosz dolgokat, hazugságokat, és ezeket a zűrős dolgokat hallgatja, ami a világban zajlik, ezzel telik meg, akkor ez lesz belül a szívében, és ez fog kijönni onnan. Ha telve vagy hazugságokkal, akkor az fog kijönni. Értened kell ezt.

Valami olyannal kell megtelnünk, ami . Ha megtelünk a hittel, akkor azt a másikat kiszorítja, annak nem marad hely. Olyan ez, mint egy szivacs. Onnan tudjuk meg, hogy mi van benne, ha megnyomjuk. Ha telve vagyunk szeretettel, akkor a szeretet jön ki, öröm jön ki az emberből, békesség jön ki az emberből.

Máté 12/35 A jó ember az ő szívének jó kincseiből hozza elő a jókat, és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincseiből hozza elő a gonoszokat.

Honnan hozza elő? Ami a szívedbe van, abból hozod elő, ebbe a látható birodalomba, amiben élünk. Ebbe a birodalomba hozod elő, amiben élünk. Isten így hozta elő a fényt. Azt mondta legyen világosság, és lett világosság. Pontosan így lehet előhozni a gonosz dolgokat is erre a világra. Ha jó dolgokat hozunk elő a szívünkből és kimondjuk, akkor azok a jó dolgok jönnek elő ebbe a világba.

36 De mondom néktek: Minden hivalkodó beszédért, amit beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján.

Minden hivalkodó beszédért. Mondhatjuk akkor, hogy teljesen mindegy mit mondok? Hogy megengedhetjük magunknak, hogy arról beszéljünk, most éppen miképpen érzem magam?

Millió számra mondják az emberek. És nem fedezik fel, hogy azért van az életük ott ahol, mert így beszélnek. – Mert a te beszédedből ismertetel igaznak, és a te beszédedből ismertetel hamisnak. Kinek a szavaiból? A te beszédeidről szól!

Tehát ami a te szádból kijön, a te beszédeid nagyobb súlyt képviselnek az életed felett, mint amit én mondok ki rólad, vagy amit a szüleid mondanak ki rólad, és sok esetben, amit Isten mond ki rólad.

Gondold csak el, hogy Isten kimondja feletted, hogy – én megfizettem érted az árat, a te örök üdvösségedért kifizettem az árat. És te nem fogod elfogadni. Akkor elveszett, vagy üdvözült leszel? Ha Isten kimondja feletted az Igében, hogy az Ő sebeiben meggyógyultál, és te sorolod a bajaidat, akkor mi leszel? Ezek nehéz idők, és még rosszabbra fordulnak ezek az idők. Mi lesz akkor?

Azt mondta, - a te beszédeid által! Sőt Istennek utánzóivá kellene lennünk, látnunk kell, hogy egy óriási fegyver birtokában vagyunk, és felelősek vagyunk. Van egy jó fegyverem, és elkezdek körbe lövöldözni, amerre csak érek vele. Mindenki vérzik, megsebesítettél egy csomó embert, és azt mondod, - ja, ja. Tehát nem figyeltél, hogy mit teszel ezzel a fegyverrel, csak szabadjára engedted.

Ugyanúgy felelőse vagy azoknak a szavaknak, amik kijönnek a szádon. Még akkor is, ha nem állt szándékodban megbántani azokat, akikről beszéltél. Az ördög képes arra, hogy használja azokat a szavakat.

Nagyon kell figyelni a szavainkra, teljesen oda kell fókuszálnunk, és irányítani kell, hogy ezek a szavak, a mi életünket előre vigyék, és ne hátráltassanak! És kellene mondani, hogy dicsőség Istennek. Csak arra van szükségem ezután, hogy figyeljem a számat.

Ez most csak egy fél tanítás volt, mert az egész tanítás másfél órás lett volna, itt most félbehagyjuk, és a jövő héten folytatjuk, addig ezt emésszétek.

Mondom néktek, mi jön most, mindaz, ami velünk a természeti, fizikai világban történik, először a szellemi birodalomban annak meg kellett történnie, meg kellett fogannia. Ezen gondolkodjatok!

A jövő vasárnapon Úrvacsorával fogjuk ünnepelni ezt a szép, új szőnyeget, amit az Úr adott nekünk, és meg fogjuk köszönni. Olaszországban készült a szőnyeg a múlt héten, és ideszállították, és egy szakcsapat tette fel, négy napot dolgoztak itt, hogy készen legyen mostanra. Ezért hálát adunk Istennek, hogy előttünk jár még ebben is.

A teljes munkálatokkal még nem vagyunk készen, de még a hátralévő terveinket meg tudjuk valósítani. Dicsérjük az Urat ebben is, hogy megadta szívünk kívánságát, hogy ez méltó legyen az Úrhoz, és most egészen más érzés belépni ide, remélem ti is észrevettétek.

A jó hír, hogy a jövő héten megint egy nagyon fontos dologról hallunk, - a nyelvünkről. Olyan, mint a hajó kormánya, képes vagy irányt változtatni vele, és az egész életednek útirányát meg tudod fordítani vele jó irányba.

Ezt fogom elmagyarázni a jövő héten. A nyelvünk a hatalmunkban áll, a szánkban van. És a nyelvünkkel dicsőséges dolgokat tudunk megcselekedni az életünkben. Pont azért nem szeretem félbehagyni, mert most úgy lógtok a levegőben szinte, de gyertek vissza a jövő héten és megtanuljátok, hogy hogyan lehet ebből a helyzetből kievickélni, és elindulni egy jó irányba.

A csodálatos gyógyulások ideje ez, jelek, csodák és erők ideje, az evangélistáinknak is nagyon sok munkájuk akad, a Szent Szellem megnyilvánulásai erősen működésben vannak köztünk a Krisztus Testében, és ahogy hallottátok Katalin bizonyságát, úgy a jövő héten is lesznek akik, vagy akár most, ha megtapasztalják a bizonyságukat, elmondhatják.

Az igazság úgy szól, hogy a szellemed képes arra, hogy a testedben bármit megváltoztasson, és meg is fogja tenni, ha ráállsz. És ezzel élni kell, mert ez az igazság.

Elkezdődik a gyógyító sor Jézus nevében! Dicsőség Istennek! Ámen! 


BÉKEVÁR FŐOLDAL