2010.09.22.

 

A NYELVEK KÜLÖNBÖZŐ FAJTÁI

Jegyzet Sandersné dr Kovács Erzsébet tanításából
2010. szeptember 19.

 

Drága Szent Atyánk! A szerelmed olaját közöld ma velünk. Jézus Krisztus szent nevében jöttünk ma össze. Atyám a szent vérre tekints, és ne a cselekedeteinkre. Jézus nevében tudjuk, hogy mindezt kegyelemből kaptuk, amit ma adsz nekünk. Atyám a világosságot kérjük az Igéből, megértéseket kérünk, hogy a te Tested, a világosság delében járhasson a te Igédet. Jeleket, csodákat, gyógyulásokat megcselekszed Uram, mert te hűséges Isten vagy, köszönjük a te szerelmedet. Atyám szólítjuk az elveszetteket a gyülekezetekbe, északról, délről, keletről és nyugatról Jézus nevében. Hatalmas Istenünk köszönjük neked Jézus nevében! Ámen!

      Kezeinket a zsebkendőkre tesszük, ahogy szoktuk és kiárasztjuk a hitünket. Megköszönjük, hogy a szent erőd árad, és árad a kezeink rátevésével a hozott ruhadarabokba, zsebkendőkbe. A betegek testéhez érve, hatalmunkkal élve Atyám, Jézus nevében megdorgálva, a betegséget, a fájdalmat, a betegség szellemét, a kórokat, a vírusokat, a rendellenességeket, a rákos sejteket, a daganatokat, a szervi rendellenességeket. Atyám megdorgáljuk és elparancsoljuk ezeket a testekből, gyógyulást és szabadulást szólítunk elő a te mindenható, szent Fiadnak, az Úr Jézusnak nevében, a te Szellemed által Atyánk. Köszönjük, áldott legyél Atyám mindörökké az életünkben. Ámen!

Az újaknak egy pár bátorító szót szólunk ilyenkor, ha egy kicsit bátortalanok, bátorítsuk őket. Az újak köszöntése után elmondom, hogy ha a gyülekezetbe jöttök, ne magatok gyertek, hanem mindig hozzatok magatokkal szomszédokat, barátokat, ismerősöket, családtagokat, így gyarapszik a gyülekezet, mert sokan vannak még kint, akik nem ismerik az Úr Jézus kegyelmét.

Mi is így voltunk, nem ismertük az Urat, és milyen jó volt, amikor az Úr tudatta velünk ezt a lehetőséget. Nagy élvezettel hallgatom azokat a történeteket mindig, amikor meghallom, hogy ki miként értesült arról, hogy az Úrban üdvösség van, gyülekezeti alkalmak vannak, és hogy milyen különböző és furcsa módokon talál ránk az Úr. Erről külön könyvet lehetne írni.

Jézus Krisztus szent nevében állok ma előttetek, az Úr Igéjét fogom ma hirdetni nektek. A drága szolgáló társam és férjem, Sanders pásztorotok, az Egyesült Államokba látogatott, egy kicsivel előtte ment most a hálaadás ünnepének, mert 50. éves érettségi találkozója van, ez egy nagyon nagy esemény, mostanra időzítették, ezért el kellett, hogy menjen.

Üdvözöl benneteket, azt üzeni nektek, hogy szorgalmatosabbak legyetek az imádságban, mint valaha, ez az imádság órája, és a jövő héten találkozik veletek. Addig pedig szorgalmasan építjük Isten királyságát. Üdvözöljük őt a netten keresztül, hiányzik nekünk és érezze a szeretetünket a távolból is. Köszönjük Istennek az ő életét és szolgálatát.

Áldott legyen az Úr neve, hogy elhozta őt ide az országba. Isten úgy rendelte, hogy mi őáltala ismerjük meg az üdvösséget. Nem állítjuk azt, hogy ha ő nem jött volna, akkor Isten elfeledkezik rólunk, de hogy őt használta, őt jelölte ki, és ő engedelmes volt ebben, és mi általa születtünk meg Krisztusban, ezt nem győzzük köszönni Istennek. Áldott legyen az Úr neve ezért.

Közelgő alkalmak bejelentésére kerül sor, a neten ezek az alkalmak megtalálhatók. Új gyülekezeteket is épít Isten nagy buzgalommal.

Az Úr jó, az Ő jósága örökkévaló az életünkben. Köszönjük, hogy meglátogat minket. Ámulattal állunk az Ő jósága, szeretete, irgalma előtt. Soha ne siessünk annyira, hogy ne legyen időnk megállni és megköszönni az Ő jóságát. Gondoljuk végig, hogy mennyi jót tett már az életünkben, és kiárasztjuk a hitünket, hogy még mennyi jót fog cselekedni velünk a közeljövőben.

Egy hálaadó dalt fogunk még énekelni, mielőtt belefogunk a tanításba, az Úr nagyon szereti a hálaadásunkat. Nagy különbséget hoz az életünkbe, ha hálás szívvel állunk az Úr elé. Legyen hálás a szívünk, el ne feledkezzetek erről. Áradjon a szívünkből a hála, mert ez egy jó illat Isten trónja előtt.

Sokszor látom a szemetekből, hogy aggodalmak és félelmek vannak benneteket, a gondokat hordozzátok, és elfeledkeztek arról, hogy az Úr azt mondja, hogy minden gondotokat Őreá vessétek, mert néki gondja van rátok. És ha az ember ezt a szívében rendezte, onnantól kezdve a hálaadások bőségesen áradnak az Ő szívéhez. Ezt szeretném most kérni tőletek, mondjuk el néki, hogy mennyire hálás a szívünk, ez nagyon fontos.

Mondjuk el most bátran a szívünkből, mennyire szeretjük Őt: Ó drága szent Atyánk, a trónod előtt állunk a bőséges hálaadásunkkal, hálával áldozunk neked. Drága szent Atyánk szeretünk téged, szeretünk téged drága Úr Jézus Krisztus, szeretünk téged drága Szent Szellem. Köszönjük a szerelmedet Atyám, amit a szívünkbe árasztottál a Szent Szellem által. Köszönjük, hogy adtad nekünk a kiejtést a Szellem által, hogy kifejezhessük, amit szavakban nem tudunk elmondani. Mindenekfelett szeretünk Atyám, és szeretjük a szent Igédet. Áldunk és magasztalunk. Köszönjük, hogy minden imánk ott van a trón előtt és ezeket megválaszoltad és megtanítottál bennünket hitben járni, és megláthatjuk a hitünknek gyümölcseit az életünkben. Atyám oly jóságos Isten vagy, köszönjük neked Jézus nevében. Ámen!

Tapasztalhattátok, hogy mennyire megváltozik a légkör körülöttünk, ha a szívünkből kiárasztjuk ezt az igen drága olajt, amikor hálát adunk Istennek. El ne feledkezzetek erről.

A mai napon is ajánllak titeket Istennek és az Ő kegyelmessége Igéjének, aki képes arra, hogy megtartson benneteket és örökséget ad nektek minden megszentelt között. Ma sem lesz ez másként, az Ő kegyelmessége Igéjének ajánllak titeket, hogy nyissátok meg erre a szíveteket, a fületeket, megértést vegyetek, és annak a világosságában járjunk, amit az Ige tanít nekünk.

A nyelvek különböző fajtáiról szólunk a mai napon, és hogy ez a téma miért olyan fontos, hogy ezzel ma időzzünk, és erről ma szóljunk, ezt nap, mint nap tapasztaljuk, akik járjuk az országot és tartjuk az evangélizációs alkalmakat.

Lépten, nyomon találkozunk olyanokkal, akik, amikor a Szent Szellem keresztségre kerül sor, és előhozzuk a nyelvek imáját, akkor ők különböző aggályokkal, és kérdésekkel fordulnak hozzánk.

Pl. hogy a nyelvek imája, csak az első apostolok idejében volt, ma már ez megszűnt, ez csak a pünkösd napjának az időszerű nyelve volt. Vagy a másik aggály, hogy a Szent Szellemre várakozni kell, a Szent Szellem keresztségre és a nyelveken szólásra, hiszen pünkösd napjáig is várakoztak a tanítványok, hogy a Szent Szellem leszálljon és vegyenek Szent Szellemet, szóljanak nyelveken.

Találkoztam azzal is, hogy nem értik a hívők, hogy miért fontos a nyelvek imája? Tehát úgy látom, hogy az Igét helytelenül veszik, sokszor előhoznak Igéket arra, hogy a téves elképzeléseiket igazolják.

Szeretnék ma néktek azzal szolgálni, hogy az Igéből részleteiben megvizsgáljuk, hogy Jézus szavai, a szent Ige mit tanít a nyelvekről. Mert ha nem járunk az Ige világosságában, akkor ugyanúgy fogunk tévelyegni, mint azok, akik nem vették maguknak a fáradtságot, hogy az Ige mélyére ássanak, és felszínesen vélekednek erről. És ezek a vélekedések azért nagyon veszélyesek, mert meglopnak bennünket azokból az áldásokból, amiért Isten küldte ezt nekünk. Mi, akik használjuk a nyelvek imáját, tudjuk, hogy milyen áldásokat hordoz ez a hívők életében.

Egy módon tudjuk magunkat a tévelygésektől megmenteni, - Jézus azt mondta a farizeusoknak, hogy tévelyegtek, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Istennek hatalmát. Tehát ha az Írásokba nem megyünk bele mélységeiben, és nem ismerjük meg, hogy mit tanít nekünk erről a Szent Írás, akkor ugyanúgy fogunk tévelyegni, mint azok, akik ezeket a kérdéseket felteszik, és látjuk, hogy nincs pontos megértésük erről. Ennek a végeredménye pedig az, hogy nem járnak azokban az áldásokban. Velünk ez ne így legyen, tekintsünk ezért Istennek a szent Igéjére.

A négy evangélium csodálatos áldás számunkra, mert négy különböző feljegyzés sorban olvashatjuk Jézus földi útját. Ezeknek az evangéliumoknak a legvégén olvashatunk Jézusnak azokról a szavairól, amelyet már a megdicsőült testében szólt a tanítványokhoz, miután feltámadt a halálból. És ezek az utolsó szavai hozzánk, mielőtt felvitetett a mennybe.

Jézusnak ezekre a szavaira úgy kell tekintenünk, hogy ezeket Jézus egy összefoglaló szándékkal, lényegre törően és erőteljesen összefoglalva, mondja el számunkra, hogy mi az, amire, amíg Ő távol lesz, nekünk hívőknek figyelnünk kell.

Ezek az úgynevezett búcsú szavai Jézusnak, mielőtt felvitetik a mennybe. Az Igére mindig figyelnünk kell, de ezeket a szavait Jézusnak különös gonddal kell tanulmányoznunk. Mielőtt távozik, búcsúzik a tanítványoktól és ránk hagy valamit, aminek minden szavát gondosan meg kell vizsgálnunk.

Nem tehetjük meg, hogy ezeket figyelmen kívül hagyjuk, és úgy éljük a keresztény életünket. Figyelünk Jézusnak a szavaira, hogy mi az, az utolsó üzenet, amit ránk hagyott. Figyeljük, mit mond Jézus a Márk 16 fejezetében. Igen erős, lényegre törő szavai ezek.

Márk 16/15-18 Elmenvén e széles világra hirdessétek az Evangéliumot minden teremtésnek. Aki hiszen és megkeresztelkedik üdvözül, aki pedig nem hiszen, elkárhozik. Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik, az én nevemben ördögöket űznek, új nyelveken szólnak. Kígyókat vesznek föl, és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik, betegekre vetik kezeiket és azok meggyógyulnak.

Ezek Jézus dicsőséges szavai, Isten királyságát építő szavak. Jézus azt mondja, hogy azok, akik megkeresztelkednek és hisznek, azok üdvözülnek, és innen fogjátok megismerni azokat, akik énbennem hisznek. És innen tesz egy felsorolást. Jellemző tulajdonságok ezek azokra, akik a földön úgy járnak, hogy énbennem hisznek.

Ezek között szerepel elsők között, hogy ördögöket űznek, ez távol áll a mai ember fülétől, ez magába foglalja a hatalmunkat, hogy Jézusban hatalmunk van minden ellenséges erő felett. Az igazi hívő él ezzel a hatalommal.

Másodikként azt említi Jézus, hogy új nyelveken szólnak. A hatalmunkat követően a második helyre teszi ezt. Mégis, ha a keresztényeket, a hívő világot megkérdezzük, hogy vajon mit értett Jézus azon, hogy ezek kell, hogy kövessék azokat, akik hisznek, hogy új nyelveken szólnak. Legtöbbször látszik, hogy a hívők nem értik ezt. Néha fogsz pl. olyat hallani, hogy – tulajdonképpen ez azt jelenti, hogy ha egy hívő megtér az Úr Jézushoz, akkor már többé nem fog káromkodni, nem fog közönséges szavakat használni, hanem egy igazi ékesszólással kezd beszélni, elhagyja a régi szavait.

Van, aki ezzel próbálja magyarázni, de nem mennek az Igének a mélyére, hogy mi lehet valójában ez a nyelveken szólás? Látjuk, hogy a keresztények addig csűrik, csavarják az Igét, amíg rá nem tudják illeszteni, hogy az Ige az ő véleményük, megtapasztalásuk szerint ezt és ezt mondja. Tévesen teszik, eltorzítják az Igét, belemagyarázzák, amit ők tapasztaltak arról, és így lopják ki magukat az áldásokból. Ez tehát a helytelen hozzáállás.

De van helyes hozzáállás is az Igéhez, amikor találkozunk egy új résszel. Pl. az új nyelvek, megüti a fülünket elsőre, ha soha nem hallottunk arról, hogy mi ez. Ekkor felemeljük az Igét Isten trónja elé, és azt kérjük, hogy – Atyám, mivel ezt írod az Igédben, és erről nekem nincs megértésem, nincs világosságom, ezért kérlek, hogy emelj fel engem erre a szintre. Mutasd meg nekem, tanítsd meg, hogy mit értesz ez alatt, mert én szeretnék ebben járni, ennek az áldásaiban élni, mert ha te ezt itt a felsorolásban adtad, akkor bizony ez egy hívő számára fontos kell, hogy legyen. És nem élhetek úgy, hogy úgy teszek, mintha ez itt sem lenne. Ez a helyes hozzáállás a hívő részéről.

Mivel Isten olyan hatalmas és kegyelmes volt hozzánk, hogy négy különböző írónak a tollában, négy evangéliumban olvashatunk erről, szeretném veletek megnézni, hogy Lukács rögzítésében hogy szól, Jézusnak ez a pár búcsú gondolatai, mielőtt felvitetik a mennybe, mit hagy a tanítványaira.

Olyan ez, amikor egy bizonyos történést elolvasunk a másik evangélium szerint, mint mikor egy hegyet mászunk és az egyik oldaláról, vagy távolabbról kezdünk felmenni arra a hegyre más és más kilátást kapunk különböző pontjairól.

Így van ez, ha a másik evangéliumban, egy más rögzítésben olvashatjuk, mert az egyik és a másik tanítványnak a figyelmét más és más dolgok ragadták meg. Mindegyiket a Szent Szellem ihlette, de a Szent Szellem abból tud meríteni, ami bennünk van.

Tehát nagyon fontos, hogy megnézzük egy másik evangélium szerint is ugyanezt, mert lehet, hogy kapunk egy más rávilágítást arra, hogy mit értett Jézus azon, hogy új nyelveken szólnak.

Lukács 24/46-53 És monda nékik: Így van megírva, és így kellett szenvedni a Krisztusnak, és feltámadni a halálból harmadnapon. És prédikáltatni az Ő nevében a megtérést és a bűnök eltörlését minden pogányok között Jeruzsálemtől kezdve. Ti vagytok pedig ezeknek bizonyságai. És ímé én elküldöm tireátok, az én Atyámnak ígéretét ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok mennyei erővel. Kivitte pedig őket Betániáig és felemelvén az Ő kezeit, megáldá őket. És lőn, hogy míg áldá őket, tőlük elszakadván, felviteték a mennybe. Ők pedig imádván Őt, visszatérének nagy örömmel Jeruzsálembe, És mindenkor a templomban voltak, dicsérvén és áldván az Istent. Ámen.

Ez Isten szent Igéje. Ez így történt Lukács evangéliuma szerint. Látjuk, hogy ebben a pár mondatban is kiküldi őket, hogy hirdessétek, prédikáljátok az én nevemben az evangéliumot, de a 49-es versben, felhívja a figyelmét a tanítványoknak, hogy még mielőtt kimennétek prédikálni, maradjatok Jeruzsálem városában addig, mígnem fel nem ruházhattok egy mennyei erővel.

Amikor a tanítványok ezt a küldetést kapták, szükségük volt arra, hogy Jézusnak ezek a szavai beteljesedjenek. Várakozniuk kellett Jézus szavai szerint.

Megint egy másik rész, ugyanerről az időszakról ad nekünk beszámolót az Apostolok cselekedeteiből. Ugyanígy Jézus a megdicsőült testében ad útmutatást a tanítványoknak az elkövetkezendő szolgálatukról.

Apostolok cselekedetei 1/4-5  És velük összejövén, meghagyá nékik, hogy el ne menjenek Jeruzsálemből, hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet úgymond, hallottatok tőlem. Hogy János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szent Szellemmel fogtok megkereszteltetni nem sok nap múlva.

Hangsúlyozza Jézus, hogy el ne menjetek addig Jeruzsálem városából, míg egy keresztségre nem kerül sor. Látjuk, kiküldi őket prédikálni Jézus, beszél egy új nyelvről, egy erővel való felruházásról és beszél egy keresztségről. A tanítványok ezt hallván összegyűlnek, és együtt vannak mindaddig, míg az a bizonyos nap be nem teljesedik. Erről így szól Jézus:

/8/ Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő reátok, és lesztek nékem tanúim …

Tehát addig nem létezik, hogy az ember képes legyen az evangéliumról bizonyságot tenni, és ezeket az erőket, amelyekről Jézus beszél, hogy betegeket gyógyítsatok, és új nyelveken szóljatok, nem vagyunk képesek tenni, amíg nem veszünk erőt, minekutána a Szent Szellem eljön reátok, ahogy a 8-as versben írja is. Így lesztek nekem tanúim a föld végső határáig. Egy erővel való felruházásról, egy keresztségről beszél Jézus.

Tudakozunk tovább és nézzük, hogy, hogy számol be erről a második fejezetben az Ige. A tanítványok, ahogy Jézus meghagyta, együtt várakoztak addig, míg Jézus szavai be nem következtek.

2/1-4 És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Szellemmel és kezdének szólni más nyelveken, amint a Szellem adta nékik szólniuk.

Ez a beszámoló arról, amiről Jézus szólt nekik előtte. Megfigyelhető, hogy a Szent Szellem pontos időzítésben jött. A tanítványok ugyan várakoztak a Szent Szellemre, de csak addig kellett várakozniuk, amíg az Isteni időzítés el nem jött. És pünkösd napján kiárasztotta Isten a Szent Szellemét a földre.

Ennek látható és érzékelhető, hallható jelei is voltak. Százhúsz tanítvány volt együtt a Felső házban. Ahogy a Felső házat betöltötte a Szent Szellem, ők beteljesedtek a Szent Szellemmel. És az első, amit az Ige ír, hogy elkezdtek szólni más nyelveken.

Ez volt az első megnyilvánulása a Szent Szellemnek, ahogy megjelent a földön, pünkösd napján, és betöltötte az ott jelenlévőket. Elkezdtek szólni más nyelveken, amint a Szellem adta nékik szólniuk.

Azon az új nyelven szóltak, amiről Jézus szólt nekik, megtapasztalhatták ezt, mert addig az ószövetség során egyetlen egyszer sem tudott a Szent Szellem így megnyilvánulni. Nézzük meg mi lett ennek a következménye, hogy a Szent Szellem betöltötte a házat és a jelenlévők vettek Szent Szellemet és elkezdtek szólni más nyelveken.

Azért fontos ez a más nyelv, mert addig nem tudtak így szólni, csak miután a beteljesedtek Szent Szellemmel. A Szent Szellem adott nekik egy új nyelvet, egy más nyelvet, mint amit addig szóltak.

/5-8/ Lakoznak vala pedig Jeruzsálemben zsidók, istenfélő férfiak, minden nép közül, melyek az ég alatt vannak. Minekutána pedig ez a zúgás lett, egybegyüle a sokaság és megzavarodék, mivelhogy mindegyik a maga nyelvén hallá őket szólni. Álmélkodnak pedig mindnyájan és csodálkoznak vala mondván egymásnak: Nemde nem Galileabeliek-e ezek mindnyájan, akik szólnak? Mimódon halljuk hát őket, ki-ki közülünk a saját nyelvén, amelyben születtünk?

Az történt, hogy miután az ott jelenlévők vették a Szent Szellemet, és megnyíltak erre a kiejtésre, elkezdtek olyan idegen nyelveken szólni, amit addig nem tanultak és nem beszéltek. És a körülöttük álló sokaság – hiszen a pünkösd napja az egyik olyan ünnep volt, amikor a zsidó férfiaknak haza kellett látogatnia Jeruzsálembe az ünnepre – elálmélkodtak azon, hogy, hogy lehet, hogy galileai létünkre halljuk őket, hogy a mi anyanyelvünkön szólják, magasztalják Isten csodálatos dolgait.

/12/ Álmélkodnak vala pedig mindnyájan és zavarban voltak, egymásnak ezt mondván? Vajon mi akar ez lenni?

Életükbe nem láttak addig ilyet. Egyrészt, amikor ez a kiáradás előjött, álmélkodtak, a sokaságban, nem láttak ehhez hasonlót, másrészt voltak olyanok, akik csúfolódni kezdtek. Ilyen mindenkor lesz, amikor a Szent Szellem kiárad.

/13/ Mások pedig csúfolódva mondának: édes bortól részegedtek meg.

Tudd meg, ha te ezt a munkát felvállalod Jézussal, amikor a Szent Szellem kiárad, mindig lesznek olyanok, akik elkezdenek csúfolódni. Hagyd őket nyugodtan a hátad mögött. Nem téged, hanem Isten dolgait csúfolják.

Visszatérve arra a csoportra, akik álmélkodtak, hogy vajon mi lehet ez? Azoknak, akik ott jelen voltak, ez a nyelv egy természetfeletti nyelv volt, amit Isten adott, egy jel volt. És ez a jel Péternek egy lehetőséget adott arra, hogy elkezdjen prédikálni. Péter felállt és a Szent Szellemmel telve, elkezdett prédikálni és háromezer ember üdvözült aznap!

Így született meg a gyülekezet, ez a gyülekezet első napja, háromezer ember csatlakozott aznap Isten Egyházához. Istennek csodálatos dolgait szólták így, és a Szent Szellem által mindig így lesz, mert a Szent Szellem azért küldetett, hogy Jézus Krisztust felmagasztalja, Isten dolgait felmagasztalja, és Isten dolgairól bizonyságot tegyen.

Jézus mondja, hogy az enyémből vesz, és megjelenti néktek. Ha te helyet adsz a Szent Szellemnek az életedben, akkor Ő Isten dolgaiból vesz, és megjelenti azt a világnak. Ez csodálatos, mert ebben a munkában, munkatársak vagyunk a Szent Szellemmel.

Vajon gondolkodtatok már azon, hogy akik csúfolódni kezdtek és rávágták, hogy ugyan már, mi van ebben a dologban? Ezek csak édes bortól részegedtek meg. Vajon miért merték ezt mondani Istennek a munkájára? Bizonyára, ha csak az lett volna a jelenségben, hogy ahányan vagyunk, elkezdünk beszélni egy bizonyos nyelven, amit soha nem tanultunk, erre még egy kívülálló nem mondaná, hogy te részeg vagy.

Azért, mert elkezdek egy érthető nyelven beszélni, ami az illető számára érthető nyelv, ebből még semmi alapja nincs a másiknak, hogy azt gondolja, hogy én megrészegedtem, ha csak ennyi történt volna.

De itt arra tudunk következtetni, hogy más dolgok is történtek ott a százhúszaknál, mert az Ige ugyan nem írja, de ha úgy látszott, hogy ezek édes bortól részegedtek meg, akkor kellett, hogy ott olyan jelek és megnyilvánulások legyenek köztük, hogy abból arra lehetett következtetni, hogy ők itták ezt az édes bort. Mi lehetett az vajon?

Lehet, hogy dülöngéltek, vagy hangosan kiáltozni kezdtek, lehet, hogy volt, aki elesett Isten ereje alatt, de biztos, hogy valami esemény volt még, amiből ezt következtették, ebben biztosak lehetünk. Különben nem tettek volna ilyen megjegyzést.

Részeg ember benyomását keltették azok, akik beteltek Szent Szellemmel. Amikor a Szent Szellemmel beteljesedik az ember, szellemi magaslatokra lehet eljutni a Szent Szellemmel, ezért is gondolták róluk, hogy édes bortól részegedtek meg.

Merem ezt állítani azért is, mert ha az Efézusi levelet olvassuk, figyelmeztet az 5. fejezetben arra, hogy meg ne részegedjetek bortól, hanem teljesedjetek be Szent Szellemmel.

A világiaknak, amikor gondjaik vannak, akkor veszik a poharat és elkezdenek inni, mert nem tudnak jobbat ennél. De nekünk hívőknek Isten felhívja a figyelmünket, hogy ne ehhez a borhoz nyúljunk, hanem azt írja nekünk, hogy …

Efézus 5/18 És meg ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van: hanem teljesedjetek be Szent Szellemmel.

Folytonosan legyetek telve a Szent Szellemmel! Vagyis a Szent Szellemtől vegyék azt, amit a bor tenne veletek. A bortól egyszerűen ellazulnak, már nem bántja őket annyira az a dolog, elfeledkezik a gondjairól, mintha nem is lenne, pedig ugyanúgy meg van a gondja.

A világ ezt ismeri, de az eredeti mindig az, ami a Szent Szellemtől van. Mert az ördög mindig csak utánzatokat, és ócska hamisítványokat tud előhozni. Azt, ami a kocsmában van. De az eredeti pünkösd napján volt!

Vették a Szent Szellemet, megteltek Szent Szellemmel és elkezdtek szólni más nyelveken. Rögtön egy nyelvet kaptak, egy más kiejtést, egy új nyelvet, egy másfajta szólást kaptak a Szent Szellemtől.

Ennyire fontos ez a fajta más szólás, amiről Jézus szól itt a Márk evangéliumban, hogy a hívőket jelek követik. És ha megragadjuk ennek a fontosságát, el fogja veled feledtetni a világnak a bajait és gondjait, mert Istentől jön egy olaj az életedre, egy olyan olaj, amit csak Istennek az újbora, tud hozni.

Ez az újbor, egy vigasztalást fog hozni az életedre, fel fog emelni, meg fogja olajozni a dolgokat az életedben. El fogja feledtetni azokat, amik odáig a válladat nyomták, és nyomorgattak, és ezek a földi igák meg fognak törni az életed felett, Isten kenetének olajában. Ha megtanulsz ebbe belemenni, ez ennyire fontos. Nem feledkezhetünk el róla. Nézzük meg, hogy az Ige, hogy tanítja nekünk?

/18/ És meg ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van, hanem teljesedjetek be Szent Szellemmel.

Az Amplifield szerint pedig: Folytonosan legyetek telve, miután beteljesedtetek először! Folytonosan legyetek telve Szent Szellemmel! Soha ne engedjétek, hogy az a pohár, csak háromnegyedig legyen telve.

Mert ha telve van egy pohár, csordultig, ha teljesen be vagy teljesedve a Szent Szellem erejével, örömével, a gyönyörű olajával, akkor mennyi helye marad az életedben még a bánatnak, a szorongásnak? Mennyi helye marad a félelemnek, a betegségnek, depressziónak? Semmi! Tegyük fel a kezünket és áldjuk meg Istent, hogy ezt adta nekünk.

Ha megteljesedünk a Szent Szellemmel, akkor ezeknek a gonosz, földi, nyomorgató jelenségeknek, ami a világ bajai, nekünk, keresztényeknek, még ha ugyanazokban a kísértésekben van is részünk, nem ugyanúgy éljük meg azokat. Mert teljesek vagyunk a Szent Szellemmel.

Megnézzük, hogyan lehetünk állandóan teljesek a Szent Szellemmel miközben itt a földön élünk és a két lábunk a világban van. Mit mond az Ige?

/18/ Meg ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van, hanem folytonosan legyetek telve a Szent Szellemmel

És látjuk, hogy itt nem tett pontot, hanem folytatja, hogy miként lehet ezt tenni.

/19/ Szólván magatokhoz Zsoltárokban és dicséretekben, szellemi énekekben és dicséretet mondván szívetekben az Úrnak.

Szólunk, énekelünk, hálákat adunk!

/20/ Hálákat adunk mindenkor mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében az Istennek és Atyának.

És van még egy pontja:

/21/ Vessétek alá magatokat egymásnak Isten félelmében.

Mert amikor az engedelmességet gyakoroljuk, akkor Istenre tekintünk. Isten félelmében tudjuk magunkat alávetni a másiknak úgy, hogy az Isten tetszésére legyen.

Ezek azok a pontok, amiket ha gyakorolsz rendszeresen, soha nem fér a poharadba más, mint Isten öröme, Isten békessége, Isten igazsága, Isten olaja, bora. Az új teremtés egy új kiejtést kapott, és egy újbort kapott hozzá, az újbortól megrészegedett és egy új kiejtésben szól Istenhez. Megváltozik az élete.

Jó, jó, mondja valaki, aki most hallgat engem, - mondja, hogy a pünkösd napja már elmúlt. Akkor szóltak nyelveken, de ma már kétezer évvel utána, mit beszélsz nekem ma a nyelvekről?

Menjünk tovább, nézzük meg az Apostolok Cselekedeteiben, hogy találunk-e további feljegyzést ezekről a bizonyos nyelvekről, amit Jézus ránk hagyott, mint utolsó szavait Jézusnak itt a földön. Hogy a hívőket jelek követik, új nyelveken szólnak. Megnézzük, mert ha nem ásunk az Ige mélyére, elveszítjük ezeket az áldásokat.

Elmúlt a pünkösd napja, de nézzük tovább. Nézzük az Apostolok Cselekedetei 10. fejezetében Kornéliuszt, aki egy római százados volt, egy istenfélő ember, aki rendszeresen imádkozott Istenhez, böjtölt, alamizsnákat adott, istenfélően élt és az ő tudása szerint a lehető legnagyobb teljességgel kereste Istent.

Isten egy angyalt küldött hozzá, aki elmondta neki, hogy mit kell neki tennie, hogy ő és az ő háza népe üdvözüljön. Az angyal nem tudta neki az evangéliumot hirdetni, de elmondta, hogy küldessen Péterért, aki olyan Igéket hirdet majd néki Isten országáról, hogy ő és az ő háza népe üdvözül.

Isten nem feledkezett el róla. Olvashatjuk, hogy Kornéliusznak a Szent Szellem teljessége egy külön botránykő volt a zsidó nép számára, mert a zsidók addig, az első tíz évben azt hitték, hogy csak az övéké ez az ajándék Istentől.

És itt kell rádöbbenniük arra, hogy Isten nem személyválogató, és nem csak rájuk gondolt, amikor a világra kiárasztotta a Szent Szellemét. Nagyon tanulságos rész ez. Péter már jócskán prédikál itt:

Apostolok Cselekedetei 10/44-45 Mikor még szóla Péter ez Igéket leszálla a Szent Szellem mindazokra, akik hallgatták e beszédet. És elálmélkodának a zsidóságból való hívek, mindazok, akik Péterrel együtt mentek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szent Szellem ajándéka.

Kérdezem tőletek, hogy honnan tudták ezek a zsidók, hogy a pogányokra kitöltetett a Szent Szellem ajándéka?

/46/ Mert hallják vala, hogy ők nyelveken szólnak és magasztalják az Istent.

Itt a bizonyíték arra, hogy a Szent Szellem kitöltetett rájuk és ők vették a Szent Szellemet, onnan döbbentek rá a zsidók, hogy ezek meg lettek keresztelve Szent Szellemmel, mert nyelveken szóltak.

Ez volt az egyértelmű és első jele, hogy a pogányok vették a Szent Szellemet. Megteltek Szent Szellemmel és nyelveken szóltak. Vagyis a Szent Szellem keresztségnek látható és hallható jelei vannak az életünkben.

Apostolok Cselekedetei 2/33 Annakokáért az Istennek jobbja által felmagasztaltatván és a megígért Szent Szellemet megnyervén az Atyától kitöltötte, amit ti most láttok és hallotok.

Vagyis amikor a Szent Szellem kitöltetik, azt látni és hallani lehet. Látványos megnyilvánulásai vannak, és lesznek, akik el fognak hanyatlani az erő alatt, mások pedig másként fognak reagálni, ahogy a testük találkozik Isten erejével.

És lesznek, akik pedig nyelveken fognak szólni. Fognak szólni nyelveken, ha hallod ne botránkozz meg. A világnak tudni kell erről, hogy ez egy nagyon fontos ima. Efézusban Pál története következik, hogy lássuk, hogy nem csak egy, két esetben fordult ez elő. Látjuk, hogy amerre az apostolok jártak, a Szent Szellem kiáradt, az apostolok kézrátétele által, vették a hívők a Szent Szellemet és szóltak nyelveken.

Ha elolvasod itt ezt a fejezetet, akkor látod, hogy Pál találkozik Efézusban olyan tanítványokkal, akik még Jézus Krisztusról sem hallottak, mert vettek ugyan keresztséget, de csak János keresztségét. Pál megdöbbent ezen, elmondta nekik az evangéliumot, és ők befogadták és olvassuk az …

Apostolok Cselekedetei 19/6 És mikor Pál reájuk vetette kezét, szálla a Szent Szellem őreájuk, és szólnak vala nyelveken, és prófétálnak vala.

Leszállt a Szent Szellem és itt is látjuk, hogy ahogy vették a Szent Szellemet szóltak nyelveken. Ámen! A nyelveken szólás tehát biblikus megtapasztalás, és azért, mert sok hívő nem gyakorolja, sőt megpróbál lebeszélni, te ne hagyd magad!

Ha valaki az ellenzék táborából valami újabb ellenérvet hoz, az kb. így fog szólni ezen a tárgyalási ponton, ahol most vagyunk: jó, jó, ez a nyelveken szólás volt pünkösd napján, volt Kornéliusznál is, volt Efézusban is, de akkor miért mondja azt a Biblia, hogy avagy mindnyájan szólnak-é nyelveken?

Ha a következő részt olvassuk, ebből arra következtetnek, hogy jól van, beszélnek nyelveken, de nem mindnyájan, mert Pál maga mondja, hogy vajon mindnyájan szólnak-é nyelveken?

Nézzük meg, hogy mire vonatkozik ez a rész, mert ha felületesen informálódunk, akkor megint mi leszünk a vesztesek, és Isten nem fogja tudni hozni nekünk azokat az áldásait, amit ezek az igei igazságok takarnak.

Korinthus I. 12/28-30 És pedig némelyeket rendelt az Isten a gyülekezetben először apostolokul, másodszor prófétákul, harmadszor tanítókul, azután csodatévő erőket, azután gyógyításoknak ajándékait, segítőket, vezetőket, nyelvek nemeit. Avagy mindnyájan apostolok-é? Vagy mindnyájan próféták-é? Avagy mindnyájan tanítók-é? Vagy mindnyájuknál működnek-é a csodatévő erők, vagy mindnyájuknak vannak-é gyógyításra való ajándékai, vagy mindnyájan szólnak-é nyelveken?

Itt van leírva, és igazuk van, mert ezt a nyelvet nem mindenki szólja, mint ahogy nem mindenki apostol, és nem mindenki próféta, és nem mindenkinek van ilyen gyógyításra való ajándéka, és a nyelvek nemei sincs meg mindenkinél. Itt felhívja az Ige a figyelmedet arra, hogy itt a nyelveknek a nemeiről van szó és nem az egyszerű nyelveken való szólásról!

Tehát a kérdés: mindnyájan szólnak-é nyelveken? Nem! De ez nem jelenti azt, hogy ebből az következik, hogy neked nem kell szólnod nyelveken. Világosságot kell vennünk: itt a 12. fejezetben Pál a szolgálati hivatalokhoz rendelt szellemi ajándékokról szól!

Korinthus I. 12/6- Némelyiknek ugyanis bölcsességnek szava adatik a Szellem által, másiknak ismeret szava ugyanazon Szellem szerint. Egynek hit, egynek csodatévő erők, egynek szellemek megkülönböztetése, nyelvek nemeit sorolja a 10-es versben és a nyelvek magyarázatát. Ezek szellemi ajándékok, szolgálati hivatalokhoz. És ez a nyelvek nemei és a nyelvek magyarázása.

Nagyon sokakat megtéveszt ez az igehely, mert innen azt hozzák elő tévesen, hogy na - látjuk, hogy nem kell akkor mindenkinek nyelveken szólni. Hát ilyen nyelveket nem is szól mindenki, mert ezt azok kapják, akiknek a Szellem osztogatja.

Itt van, hogy mindezeket egy és ugyanaz a Szellem cselekszi, mindenkinek osztogatván külön amint akarja. Azok szólnak a nyelvek nemeiben, akiknek a Szellem osztogatja, az Ő tetszése szerint. Ez egy szolgálati hivatal, egy szolgálati ajándék, egy vele párosuló szellemi ajándék. Itt nem az egyszerű nyelvekről szól az Írás Jézus nevében. Köszönjük Istennek.

Következő kérdés: - mondják, hogy azt olvassák a Bibliában, hogy a nyelvek már megszűntek. Nézzük meg ezt is. Valóban olvassuk, hogy a nyelvek megszűntek. Olvassuk az:

Korinthus I. 13/8 …legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek, vagy akár nyelvek, megszűnnek, vagy akár ismeret, eltöröltetnek.

Azt mondják erre, hogy megszűntek, de nézzük meg még egyszer, nem megszűntek, hanem megszűnnek! Nem mindegy, hogy múlt idő, vagy jelen időben van leírva. Az van ide írva, hogy megszűnnek! Mikor lesz ez?

13/9-10 Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás. De mikor eljön a teljesség, a rész szerint valók eltöröltetnek.

Akkor szűnnek meg a nyelvek, amikor eljön a teljesség, akkor ez a nyelvek, amit most szólunk, amikor betölt minket a Szent Szellem, valóban el fognak töröltetni. De ez az idő még nem jött el. Vagyis azt mondani, hogy a nyelvek már megszűntek, vagy eltöröltettek, ez nem helyes állítás, ez még nem történt meg.

Látjátok, felületesen olvassák az Igét és utána téves tanításokat hoznak elő és megfertőzik a többiek szívét vele, és olyan károkat okozunk ezzel a másiknak, hogy nem tud bemenni abba az áldásba, amit Isten neki akar adni.

Mint ahogy Jézus mondta a farizeusoknak, hogy ti nem mentek be, és a másikat sem engeditek be. Borzasztó nagy bűne az illetőnek, Isten legyen kegyelmes hozzá. Mikor fog megszűnni? Nézzük meg.

János I. 3/2 Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk.

Isten Szelleme bennünk van, de még nem lett nyilvánvalóvá, hogy valójában milyen teremtményei vagyunk Istennek.

De tudjuk, hogy amikor Ő megjelenik, hasonlókká leszünk Őhozzá, mert meg fogjuk Őt látni, amint van.

Ez lesz a teljesség, amikor Ő megjelenik [amikor Jézus visszajön]. Még nem jelent meg, felvitetett a mennybe és eljön a nap, hogy majd megjelenik. Akkor jön el a teljesség, addig a napig érvényes a nyelvek imája a gyülekezetben. Akkor fog megszűnni a nyelvek, amikor eljön a teljesség!

Ahogy megértjük ezeket, bátorítást kapunk, hogy jobban fogjuk ezt követően használni a nyelveket, mint eddig, és tudunk segíteni azoknak, akik a téves idézetekkel jönnek hozzánk, és próbálnak lebeszélni minket, hogy ne beszéljünk nyelveken. Nem fog nekik sikerülni, mert mi már az Ige világosságában járunk.

Olvastuk, hogy a nyelvek nemeit Isten nem mindenkinek adja. Van azonban egy másik [egyszerű] nyelv, amelyet minden hívő, Krisztus Testének minden egyes tagja kell, hogy szólja, mert különben Pál nem mondhatta volna azt, hogy szeretném, ha mindnyájan szólnátok nyelveken. Egyik helyen azt mondja, hogy a nyelvek nemeit nem szólja mindenki, másik helyen meg azt mondja, hogy szeretném, ha mindnyájan szólnátok nyelveken.

De az Ige nem mond ellent önmagának. Amit most fogunk taglalni, az, az egyszerű nyelv, de többet nem használjuk rá az egyszerű szót, mert ami Istentől van, az nem lenézendő. Tehát arról a nyelvről fogunk szólni most, amelyet minden hívő kap Istentől, a Szent Szellem keresztségnél, erről a nyelvről fogunk szólni mostantól.

Korinthus I. 14/2 Mert aki nyelveken szól, nem embereknek szól, hanem az Istennek, mert senki sem érti, hiszen a Szellem által szól titkokat.

Hatalmas áldása ez Istennek. Azt jelenti ez, hogy ez egy kódolt nyelv, a világ szeme elől elrejtett nyelv. Amikor én a Szellem késztetésére nyelveken szólok, akkor én Istenhez szólok és nem másokhoz. Istenhez szólok, és titkokat szólok. Hatalmas áldásokat takar ez az imádság.

Ezek el vannak rejtve a világ értelme elől, és így az ördög sem látja. Ez a nagy kincs benne, fogalma nincs az ördögnek róla, nem lát bele, nem tudja meglopni, nem tudja az ellenkezőjét végrehajtani, teljesen vak a számára, hogy mi folyik ilyenkor. Hatalmas kincse ez Istennek.

E világ fejedelme nem kap betekintést ebbe. Ez Isten és köztem zajlik és titkokat szólok. Látjuk már, hogy miért ágál a világ ellene, miért hozza a rengeteg tévtanítást a gyülekezetbe. Próbálja lebeszélni a hívőket arról, hogy ne imádkozzanak nyelveken. Ettől az áldástól lopja meg őket. A mélység a mélységet szólítja.

Az én szívem mélyéről Isten szívéhez szólok. Istennek szólok titkokat, amit az értelmes beszéddel, a tanult nyelvvel nem vagyok képes elmondani Istennek, az mind kiömlik a szívemből, amikor nyelveken szólok, Ő fogadja és megválaszolja ezeket. Hatalmas kincs. Isten mélységeibe akarunk bemenni, ez a nyelv alapvető fontosságú.

/4/ Aki nyelveken szól, önmagát építi.

Egy újabb hatalmas áldása Istennek a nyelvek imájára. Akarjuk azt, hogy épüljünk a belső emberben, ezért vagyunk a földön. Ha Isten azt akarta volna, hogy csak üdvösségünk legyen, akkor amint újjászülettünk, rögtön hazavisz minket a mennybe. Nem kell itt maradnunk többé. De azért vagyunk itt, hogy valamit vigyünk magunkkal, amikor hazamegyünk.

Nézzük tovább: a 14. fejezet taglalja tovább a nyelvek imáját, hogy milyen áldás ez. És Pál tanítja a gyülekezetet, hogy rendben menjenek ezek a fajta szellemi imádságok, és nyelveken szólások.

/14-15/ Mert ha nyelveken imádkozom, a szellemem imádkozik, de az értelmem gyümölcstelen. Hogy van hát? Imádkozom a szellemmel, de imádkozom az értelemmel is, énekelek a szellememmel, de énekelek az értelemmel is.

Vagyis megtudjuk, hogy ez a fajta imádság a szellemünkből fakad, a szellemed imádkozik. Ez egy nagyon fontos dolog, amit tudnod kell, mert tudjuk azt, hogy nem csak egy fizikai test vagyunk, szellem vagyunk, lelkünk van és testben élünk.

Amikor a szellemednek helyet adsz arra, hogy megragadja a szellemi dolgokat, a szellemednek imádkoznia kell, és amikor nyelveken imádkozol, akkor a szellemed imádkozik. És Pál tanítja, hogy imádkozom a szellememmel is, és imádkozom értelemmel is.

Első helyen a szellemünket említi. Az értelemmel való imádság második helyre szorul, oly fontos, hogy a szellemeddel imádkozz. Ezért van első helyen! Az értelmeddel elmondhatod a rövid és lapos kis imádat, de utána elkezdünk szellemünk által imádkozni, ahol Istennek a titkai vannak elrejtve, ahol az új teremtésnek minden áldása el van rejtve, a belső ember, amely hordozza Isten akaratát.

Ez a belső ember, a szellem, aki tudja az ember dolgait, írja az I. Korinthus 2-ben. Az ember feje nem tudja az ember dolgait, hogy mi Isten tökéletes akarata számunkra, hogy miért vagyunk itt a földön. De az ember szelleme tudja az ember dolgait. Mint ahogy az Isten dolgait sem ismeri más csak Isten Szelleme, és ez a kettő elkezd egy gyönyörű új nyelven imádkozni… Kezdd el használni!

Tehát a szellemi ima első. Akik azt mondják tévesen, hogy ezek a nyelvek már nem léteznek, meg vannak lopva ettől. Azok a nyelvek? Azok a pünkösd napján voltak. Az imádság első helye, a szellemben való imádság.

Mondja Pál, hogy imádkozom a szellemmel és imádkozom az értelemmel is. De az értelem a második helyen van. Látjuk, hogy helyet kell adni az életünkben ennek jobban, mint valaha tettük ezt.

Júdás 20 Ti pedig szeretteim, épülvén a ti szentséges hitetekben, imádkozván Szent Szellem által.

Ez az Ige többet takar, mint ahogy elsőre ránézünk. Azt mondja az Írás itt, az én szívem szerint, hogy amikor elkezdünk a Szellem által, és a szellemem által imádkozni, akkor felépülök az én szentséges hitemben.

Ez azt jelenti, hogy ha az életedben voltál már a hitedben óriási magaslatokban és tudtad, hogy ami csak jön, a hited megmozgatja a hegyeket, és ami csak jön, megállsz, mert hitben vagy. És most pedig, valahogy lent vagy a völgyben, mert jöttek a megpróbáltatások. Szeretnéd, hogy ugyanott legyél, ahol voltál, de érzed, hogy ez a hit most nem ugyanaz, mint ami volt benned, és megpróbálnak a félelmek, megpróbálnak a gondok és megpróbálnak a világnak ezek a gyötrelmei.

Jönnek a gondok, és elkezdesz szellemben imádkozni, akkor a Szent Szellem meg fogja tenni, és ezt Ő tudja egyedül megtenni, hogy felvisz téged arra a hit csúcsra, ahol valaha a legmagasabban voltál hitben. Egy szempillantásban felemel, meg tudja tenni, mert tőle van, hogy megerősíti a belső embert. A Szent Szellem erősít meg. Felvisz téged arra a helyre, és onnan kezd téged tovább építeni.

Ezt mondja ez az Ige, hogy a szentséges hitetekben felépülvén, - ha imádkoztok a Szent Szellem által. Vagyis, most ha azt vallod, hogy a hitem megcsorbult, a hitemet nem találom úgy, ahogy kellene, hogy erősen álljak hitben. Mit kell tennem? Imádkozván a Szellem által!

Fel fogsz épülni, ahol valaha volt a hited, arra a legszentségesebb hitedre felemel a Szent Szellem és onnan fog tovább építeni, ezt csak Ő tudja megtenni és csak szellemi imával. Ez az igevers ezt takarja. Óriási áldása Istennek!

Megfigyelhető az imakörökben, mikor összejövünk imádkozni, hogy az első fél órában mindenki valahol máshol van, mindenki a saját gondjával van, amit behozott magával. Az első fél óra, első óra talán így telik el, de amikor megjön az az egy szívvel lélekkel való együttes, buzgó lendülettel történő imádsága a Szent Szellemnek, amikor már körbe imádkoztuk a saját kis dolgainkat, utána elkezd bennünket a Szent Szellem felemelni olyan magaslatokra, ahová magunk nem jutnánk el. Felépít minket a legszentségesebb hitünkre, ráépít, és tovább épít minket, mert épülünk a belső emberben, a nyelvek imája által.

Újabb kérdés érkezik: amikor a Szent Szellem teljességét érzékelem és szeretnék szólni nyelveken. Jó, jó, rendben van, most már látom, hogy szükséges ez az imádság, de mit mondjak? Kérdezik az emberek.

Semmi mást ne mondjál, mint amit a Szent Szellem hoz, mert Ő fogja azt is mondani, hogy miért imádkozzál. Vagyis azt kell tenned, mint minden más dolgát Istennek, hitből teszed, mert ez is hitből van. A kiejtést hitben kapod, az első szótagot hitben ki kell ejteni, ha az első szótagot hitben kiejted és hiszed, hogy ezt most a Szent Szellem adja, akkor a következőt is Ő fogja adni. Isten egy hit Isten, igaz Isten, és ha megígérte, hogy van ez a nyelv, akkor fogod beszélni. Hitben van a kiejtés.

Kell-e attól tartanom, hogy valami rosszat fogok kiejteni? Ha Jézus nevében vagy és Őbenne vagy, és a Szent Szellem benned van, és a Szent Szellem fog áradni, hoz-e valami rosszat neked a Szent Szellem? Biztos lehetsz benne, hogy Isten tökéletes akarata legjobb számodra, és nem imádkozhatsz rosszul, ha nyelveken imádkozol, csak áldások jöhetnek rád Jézus nevében.

Összefoglalásra kerül sor, kérném szépen a figyelmeteket. Létezik két keresztség a keresztény életében. Az első keresztség, a szellemi újjászületés. Jézus mondja szükség néktek újonnan születnetek. Az újjászületett keresztények is sokan megmosolyogják, - ugyan már újjászületni? Miről beszélsz, amikor újjászületésről beszélsz? Fogalmuk nincs róla. Nagyon sok dolga van még az Úrnak a földön.

A szellemi újjászületés egy keresztség. Ekkor a Szent Szellem keresztel meg téged az Úr Jézus Krisztus Testébe. Testének a tagja leszel. Ez történik az újjászületésnél. Ez a Szellem - bennünk, megtapasztalás!

Létezik egy másik fokozat Istennel való együtt járásunkban. Ez a második fajta keresztség, amiről Jézus beszélt, hogy maradjatok Jeruzsálem városában, míg meg nem keresztelkedtek a Szent Szellemben. Ekkor már, mivel az Úr Jézus Krisztusé vagy, az Ő Testének tagja vagy, az Úr Jézus Krisztus keresztel meg téged, vagyis merít alá téged a gyönyörűséges Szent Szellemébe, addig, amíg csordultig be nem telik a bensőd, a belső edényed, a belső embered. Beteljesedsz Szent Szellemmel. Ez a keresztség a Szent Szellem keresztség.

Ez a keresztség, - rajtunk! Tehát van a kereszténynek egy ajándéka, a Szellem bennünk, és van egy ajándéka Istennek, hogy a Szellem rajtunk. Mondja Jézus, hogy az Úrnak Szelleme van rajtam. Amíg a Szent Szellem kenete nem volt rajta, addig egyetlen beteget sem gyógyított meg.

Megengedheti akkor egy hívő, hogy a Szent Szellem teljessége nélkül élje az életét? Nem! Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ezek nélkül az áldások nélkül éljünk. Felhívja a figyelmünket, hogy amint Ő van, úgy vagyunk mi is e világban. Jézus Krisztus az Úr Szellemében szolgált.

Ha sikerült valakit meggyőzni eddig, és akkor kérdezi valaki, hogy hogyan kell venni a Szent Szellemet? Mondja, hogy jó, jó, ha ez valóban mind igaz, akkor most azt mondd el nekem, hogy, hogyan kell vennem a Szent Szellemet. Megint Jézus szavait nézzük meg, aki bátorít minket, hogy vegyük a Szent Szellemet.

Lukács 11/9-13 Én is mondom néktek: kérjetek és megadatik néktek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert aki kér, mind kap, és aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik. Melyik atya pedig az közületek, akitől a fia kenyeret kér és ő talán követ ad néki? Vagy ha halat, vajon a hal helyett kígyót ád-é néki? Avagy ha tojást kér, vajon skorpiót ád-é néki? Ha azért ti gonosz létetekre, tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok Szent Szellemet azoknak, akik tőle kérik.

Jézus mondja, hogy mennyivel inkább ád, Szent Szellemet azoknak, akik tőle kérik. Hallelúja! Ilyen a mennyei Atyánk, bátran menj oda és kérjél tőle. Ha kéred a Szent Szellemet, akkor nem kígyót, meg skorpiót, meg démonikus szellemeket fogsz kapni. Mondják a keresztények, hogy nem kérik a Szent Szellemet, mert akkor valami rossz démont kapnak. Jézus nem hazug, ha valaki a Szent Szellemet kéri, nem fog gonosz szellemet kapni.

Más keresztények mondják, hogy jó, jó, már ezzel is meggyőztél, de ez a várakozás. Ismerek egy híres prédikátort, aki évek hosszú során várakozott a Szent Szellemre, mert azt tanították neki, hogy a Szent Szellemre várakozni kell, mint ahogy pünkösd napjáig is várakoztak a tanítványok a Felső házban. Rendszeresen, éjszakákon keresztül virrasztott ez a szolgáló éveken keresztül, és várta a Szent Szellemet, hogy majd a Szent Szellem most hatalmába veszi és elkezd szólni nyelveken.

Míg végül talált egy kis könyvet, amit a barátjától kapott, ezt a könyvet Kenneth Hagin írta: Hét dolog a Szent Szellem keresztségről. Elolvasta, és nem akarta elhinni, hogy ennyi lenne? És újból elolvasta a könyvet. Isten elé ment, és elkezdett szólni nyelveken úgy, ahogy az Ige írja. Azóta is szólja és tanítja a nyelveket, és Istennek egyik legnagyobb szolgálatát végzi a földön. Sokan ismeritek őt, Keith Moorról van szó. Évekig várta a Szent Szellemet.

Nem kell már várakozni a Szent Szellemre, és nem kell félni, hogy rosszat kapunk. Bátran kérjed, ahogy le van írva, úgy működik. És az, az igazság, hogy a mennyei Atya alig várja, hogy közölhesse veletek a Szent Szellemét.

Mi az első, amit a világon a legdinamikusabban fejlődő, a legnagyobb lélekszámú és a leggazdagabb gyülekezetekről meg lehet róluk állapítani? Szellemmel teljesek és nyelveken imádkoznak. Tanítják és gyakorolják. Mert ilyenkor adunk helyet a Szent Szellemnek az életünkben, hogy gyere drága Szent Szellem és építsd a királyságodat.   

Mi magunktól nem vagyunk képesek senkit meggyógyítani, mind a Szent Szellemtől van az életünkben. Amikor helyet adunk neki, és megengedjük, hogy Ő áradjon az életünkön keresztül, hogy Isten akaratát hozza és megcselekedje. Engedelmességgel ráteszem a kezem a betegre és az Ő ereje fog áradni, az Ő ajándékai fogják gyógyítani a beteget, az Ő kiejtése hagy szóljon. Ő fogja építeni a királyságot, de ha nem adunk helyet neki, ha nem fogjuk fel az elménkkel, hogy Isten milyen hatalmas segítséget kíván adni nekünk, és még ágálunk is ellene. Miért tesszük?

Ezért aztán, mivel mi olyan egyház vagyunk, akik nyelveken imádkozunk, ezt sokan tudják rólunk, és hogy jót is mondjak, sokszor küldenek hozzánk olyanokat, akik már rég óta várakoznak a Szent Szellemre és tudják, hogy ez milyen fontos. Elküldik ezeket a hívőket hozzánk, hogy beteljesedjenek Szent Szellemmel. Minden alkalommal a helyszínen, ahogy megkérjük a Szent Szellemet, beteljesednek és elkezdenek nyelveken imádkozni és visszamennek a gyülekezeteikbe.

Mi mindenkit visszaküldünk oda, ahonnan jött, mert nem vagyunk nyájtolvajok. Aki jön más egyházból, visszaküldjük. Senkinek nem mondjuk, hogy jöjjön ide, keresztelkedjen át, maradjon itt, hagyja ott, ez nem Istentől való beszéd lenne.

Ha gyógyulást keresel, szorgalmazd ezt a nyelvek imáját. Ha nyelveken imádkozunk, az Isten akaratát fogja valóságba hozni. Hogy mennyit imádkozzunk nyelveken? Én elgondolkodtam ezen egyszer, hogy ha Istennél ez a tized alapelv működik, egy napnak a tizede, két óra huszonnégy perc.

Isten elvárja, hogy legalább naponta adj neki ennyi helyet az életedben. Nagyon soknak tűnik elsőre, hogy naponta imádkozzak majdnem három órát nyelveken? Sajnos van, hogy én sem tudok naponta majdnem három órát nyelveken imádkozni, de tudom, hogy mennyire fontos. Csak egy mértéket mondtam nektek.

Ha naponta kezdetnek öt percet imádkozol nyelveken, kezdetnek az is jó, de utána a Szent Szellem bele fog vinni a mély vizekbe. Úgy fog ez növekedni az életedben, mint ahogy Ezékiel könyvében olvasod a 47. fejezetben.

 Ezékiel prófétának megmutatta Isten az új templomot. És az új templomnak a küszöbe alól, egy kis víz kezdett folyni. Egy forrás fakadt, ami először olyan kevéske volt, hogy bokáig ért, az angyalnak, aki vele volt, volt egy mérőzsinór a kezében, és ezt a vizet, ahogy megkerülték, akkor a víz már a térdig ért, amikor újra megkerülték, akkor már derékig ért a víz, és amikor újra megkerülték a mérőzsinórral, akkor már nem volt átlábalható ez a víz, olyan mély volt. Isten ilyen természetfeletti növekedést fog neked adni, ha megengeded, hogy ennek az élő víznek a folyamai kitörjenek belőled.

 Írja ezt a János 7-ben, hogy aki hisz énbennem, élővíznek folyamai fognak ömleni annak belsejéből. Ez az, amikor megengeded annak, hogy erre a száraz, pusztuló, szomjazó, világra az Ő Szelleme fog áradni.

Tessék megengedni, adni helyet, adni időt, meg fog változni az életed. És ne gondold, hogy Istennek másra előbb lesz gondja, mint rád. Ha így imádkozol, az imáidat felajánlod, hogy Uram, áradjon ez a vízfolyam, ahová te akarod, áradjon be a kórházakba, áradjon be az iskolákba, a börtönökbe, áradjon be a világnak a különböző dolgaiba, felajánlom magam.

De ne gondolt azt, hogy Isten nem fog a te dolgaidról elsőként gondot viselni. Ő egy nagyon jó Isten. Felajánlod magad, hogy Uram, áradjon az imám. Amikor összejövünk az országos imakörökbe, hatalmas folyam az. Hatalmas szellemi hömpölygés. Áradnak ezek a vizek. Olvasod ott az Ezékiel 47-ben, hogy életet visz be ez a folyam. Ahová csak bemegy, gyógyulások, bőségek lettek.

Ez a víz Istennek az életét viszi helyzetekhez, emberekhez, örök életet, gyógyulásokat, szabadulásokat, felépüléseket, megoldásokat hoz. Így kell látni ezt, egy hatalmas folyam árad ki ilyenkor a bensőnkből, élő víznek folyamai ömlenek elő ilyenkor a bensődből.

Záró gondolat következik. Van egy nagy bökkenője a nyelvek imájának. Azt írja az Ige, hogy amikor nyelveken imádkozom, az értelmem gyümölcstelen. Ez azt jelenti, hogy az értelmedben nem fogod felfogni, hogy most éppen hová ömlöttek ezek a folyamok, vagy miről szólt az imánk. El vannak rejtve. De az nem azt jelenti, hogy közben nem lesznek gondolataid. Gondolataid igenis lesznek, és nem mindegy, hogy hol kószálnak ilyenkor a gondolataid.

Az elmúlt tanítás során már nem volt időnk kifejteni, egy gyönyörű gondolat, hogy az elménk, és a gondolataink, a házasságban a feleség, és a belső ember, a szellem pedig a férj. Egy ilyen egységben él az ember. Megtörténik az újjászületés, meghal a régi férj, és az asszony kap egy új férjet, újjászületett, új ember van a háznál, új teremtés.

És az asszony pedig a régi, az elméje, az érzelmei, a gondolatai, az indulatai, ezek nem újultak még meg. A belső ember egészen másként akar tenni, Isten Igéje szerint, Isten szelleme szerint, mint amit az ó ember asszonya hordozott, a régi feleség. Ennek itt fent meg kell újulni, pontosan olyanná kell válnia, mint ahogy a belső ember gondolkodik, és amit az tenni akar. Az Ige szerint meg kell újulnia, ez idő!

Amikor nyelveken imádkozunk, a gondolataink nem kószálhatnak szanaszét, a gondolatainkat nem járathatjuk a betegségeinken, a fájdalmainkon, a bajainkon, mert akkor azokat táplálgatjuk. A gondolatainkat igen szigorúan uralni kell, miközben nyelveken imádkozunk ahhoz, hogy az hatásos legyen.

Erre azért hívtam fel a figyelmeteket, mert az, hogy az értelmünk gyümölcstelen, az nem azt jelenti, hogy a gondolatainkat bárhová elengedhetjük. Ez egy nagyon fontos pont.

Ezért azt javaslom nektek, hogy mikor leülsz imádkozni, persze más az, amit a Szent Szellem hoz, és amit Őtőle kapsz, egy látást, vagy egy irányvonalat, amit Ő hoz az emlékezetedbe, az egészen más. De amíg nem, addig a gondolataid meg fogják határozni az imád hatékonyságát.

Mert különben csak üres járatban van az ember. Ha nem az Igére figyelmezel, miközben nyelveken imádkozol, nem arra a Rémára, amit legutóbb kaptál az Úrtól, akkor az elméd üres járatban van.

Nem az Úr Jézus Krisztusra, a Főpapodra, figyelsz, aki együtt könyörög veled. Nem az Ő szent sebeire tekintesz, ha gyógyulást keresel. Olyan ez, mint a nagyító, - az elménk gondolatai. Gyermekkoromban nagypapámnak volt egy üveg nagyítója. És kimentem vele a napra egy papírral. A nagyító lencse összegyűjtötte a napsugarait egy pontba, a papír elkezdett pörkölődni, forrósodni és meggyulladt. Ilyen az elménk gondolatai.

Miközben nyelveken imádkozol, összpontosítod az elmédet és a gondolataidat az Igére, és arra, amiért mész az imában, a megoldásra. És nem szanaszét vannak a gondolataid, és nem hagyod, hogy bármi megzavarjon. Nem hagyod a gondolataid erre, és arra ugrándozni, mert vesztesz az imád hatékonyságából. A léleknek és a szellemnek egységben kell járni, és akkor a test engedelmeskedik, mert hárman laknak a házban, és a kettő van mindig egy ellen.

A léleknek mindig a szellem oldalán kell lenni. Ha a lélek elcsatangol a testtel, akkor a szellem egymagában nem tudja azt hozni, mintha egységben vannak. Tehát azt kérem tőletek, hogy a gondolataink kordában legyenek, miközben nyelveken imádkozunk, és akkor nem fognak üresen telni az óráink az imádságban. Óriási hatékonysággal fogunk tudni imádkozni.

Két fontos dolog még itt a tanítás végére, hogy minden naposak lettek az internetes ima közvetítések. Ez azt jelenti, hogy kedden és csütörtökön de. 10 órától, hétfőn, szerdán és pénteken du. 5 órától közvetítjük az imaköröket. A hét minden napján rá lehet csatlakozni az egyház imaköri alkalmára, és lehet velünk együtt imádkozni. Ez csodálatos dolog, mert a Szellemnek lehetőséget adsz az áradásra.

Másrészt, ha valakinek nincs internetes hozzáférése, akkor is van lehetőség az együttes imára, mert a régebbi imaláncok is működnek még, pénteken de. 9-11 óráig és este 9-11 óráig, mindenki otthonról bekapcsolódhat ebbe, egy imalánc ez. Ezek azért kiváló lehetőségek, mert ha ilyenkor te ellankadnál is, de tudod, hogy rengetegen imádkoznak az egyházból, és kapsz egy erőt hozzá, így te is végig tudod imádkozni azt az időt, amit a Szellem hoz.

Álljunk fel és kezdjük el megáldani Istent, a szent hatalomért, amit adott nekünk. Egy kicsit fogunk nyelveken imádkozni. Kérem, jöjjenek előre azok, akik ma vannak először, bizony meg fogunk tanulunk ma nyelveken imádkozni, és meg fog gazdagodni az életetek általa.

Az üdvösség imájának elmondására, majd azt követően a Szent Szellem keresztségre kerül sor. Ezt követően pedig a gyógyító sorok állnak fel és elkezdődik a kézrátételes imádság.  Dicsőséget adunk Istennek Jézus nevében! Ámen!

  

/Köszönjük az Úrnak Ibolya testvérünk munkáját, aki a Békevár webkikötő látogatói számára legépelte e tanítást./ 


BÉKEVÁR FŐOLDAL