2010.10.27.

… HOGY MEGGAZDAGODJATOK!

Jegyzet Csidei Katalin tanításából
2010. október 24.
 

 

Drága Mennyei Atyám, az Úr Jézus Szent nevében jövünk eléd imádságban. Áldunk és magasztalunk Uram, dicsérünk és dicsőítünk Téged, minden dicsőséget Neked adunk. Hálás szívvel állunk Előtted Uram. Köszönjük Neked a mai napunkat, köszönjük az életünket, köszönjük a megváltásunkat, köszönjük az Úr Jézus drága vérét, amivel tisztára mostál minket. Köszönjük Uram, hogy megismerhettük a te Igédet. A Te Igéd, igazság. Életet jelent számunkra és egész testünknek egészséget. Hálát adunk Neked Uram, hogy betöltöd minden szükségünket, a Te gazdagságod szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban. Fölajánljuk, Rád bízzuk, és a Kezedbe helyezzük ezt az alkalmat Uram. Teljes örömödre akarunk lenni a mai napon. Nyisd meg a szíveket a Te Igéd befogadására. Elégíts meg Uram mindenkit, töltsd be minden szükséget a mai napon. Köszönjük Drága Édesatyám, hogy kinyújtod kezed gyógyításra, hogy jelek és csodák történnek a Te Szent Fiadnak, Jézusnak neve által. Köszönöm Uram, hogy minden szükség betöltetik, legyen az szellemi, lelki, fizikai vagy anyagi jellegű. Köszönjük Uram, hogy megerősíted a szomorúakat. Köszönjük Uram, hogy megvigasztalod a gyászolókat. Köszönjük Neked Uram, hogy minden szükség betöltetik a te gazdagságod szerint hatalmasan. Áldunk és magasztalunk, dicsérünk és dicsőítünk, minden dicsőséget Neked adunk Uram, ember dicsőséget nem vehet. Minden dicsőség a Tiéd. Álld meg hatalmasan mindazokat, akik eljöttek erre az alkalomra és tölts be minden szükséget Uram, Jézus Szent nevében kérünk. Ámen.

Megkérem a pásztorokat és az ittlévőket, hogy az elhozott zsebkendőkre, ruhadarabokra imádkozzunk és a hit cselekedeteként tegyük rá a kezünket:

Drága Mennyei Atyám a hitünk cselekedeteként a kezünket a zsebkendőkre vetjük és hisszük, hogy a Te csodálatos jelenléted, ami itt van, tárolódik ezekbe a ruhadarabokba. A beteg testekhez érve gyógyulást hoz, fájdalmat szüntet meg, békességet hoz. Köszönjük drága Édesatyám mindazoknak a hitét, akik ezt a zsebkendőt elviszik, és Rólad tesznek tanúbizonyságot. Elmondják, hogy az Úr Jézus Krisztusban gyógyulás van, az Úr Jézus Krisztusban megváltás van, az Úr Jézus Krisztusban gazdagság van. Tied a dicsőség Uram és Tied a hála, Jézus Szent nevében. Ámen.

Az Úr Jézus szeretetével köszöntjük mindazokat, akik először vannak itt közöttünk. Kérjük az Urat, hogy ne legyen csalódás a szívetekben, hogy nem Sanders pásztort látjátok itt és a kedves feleségét, Izraelben vannak a testvéreinkkel együtt. Tegnap este kaptam egy e-mail-t, hogy imádkoznak, az imáikon hordozzák ezt a mai alkalmat és az Úr Jézus jelen van, a Csodatévő jelen van, és a szükségek betöltetnek a mai napon. Hisszük.

A mai napra, amikor készültem, tudjátok, - most már többször találkoztunk - hogy Bakonybélben, a szülőfalumban szolgálunk a férjemmel együtt. Tegnap volt négy éve, hogy az első evangélizációs alkalmat ott Varga Istvánnal elindítottuk.

És az elmúlt hetekben azt mondják a drága testvéreim, hogy már mind meggyógyultunk, dicsőség az Úrnak. Tudjuk, hogy kell imádkozni. Megtanultuk a hatalmunkat Jézus nevében. Már annyira túl vagyunk táplálva. Most már csak egy hiányzik, hogy meggazdagodjunk. És mondtam, hogy rendben! Akkor most, ettől kezdve erről fogunk tanítani.

Mert hogyan gyógyultunk meg? Úgy, hogy hallottunk tanításokat a gyógyulásról és hit által elvettük a gyógyulásunkat. Hit ébredt a szívünkben, Isten Igéje elvégezte a munkát, belül meggyógyultunk és valóságba jött a testünkben.

Hogyan töltetnek be a szükségeink? Ha tanítást hallunk róla. Hogyan fogunk meggazdagodni? Ha tanítást hallunk róla. Hát elkezdtük Bakonybélben a tanításokat a gyarapodásról. Hatalmas nagy örömöm van ebben a tanítássorozatban, mert magam is annyi új kijelentést kaptam. Nagyon sokat kacagunk néha a férjemmel, amikor hallgatjuk ezeket a tanításokat, és magunkra ismerünk, hogy mennyi hibát elkövettünk, és ez a lépés azért nem volt jó, és ennek ez lett a következménye.

Drága testvéreim a mai napra azt a tanítást hoztam ide is, az a kívánság van a szívemen, hogy ti is meggazdagodjatok. Hiszem és tudom, hogy ez a tanítás nem az én tanításom, nem csak Jim Sanders tanítása, hanem Isten tanítása, hiszen a Biblia igéjén alapul. Minden egyes állítás, amit én itt el fogok mondani nektek, minden egyes igazság alá lesz támasztva Isten Igéjével. Azért tanítalak ma benneteket, hogy az áldásról megértésetek legyen, amit az Úr már előre elkészített nektek.

Első nagyon fontos dolog, hogy megértsük a szívünkben, hogy Istennek nincs ellenére, hogy az Ő gyermekei gazdagok legyenek. Nagyon sokszor és sokat tanítottak minket tévesen arról, hogy ha Krisztusban vagy, akkor jobb, ha szegény vagy, mert a szegénység alázat. A szegénység majd megtanít téged. Ha kenyéren és vízen élsz, jobban tetszel majd Istennek. A Bibliában nem találunk erre vonatkozó Igéket. Ezek a kijelentések nem Isten akaratát tükrözik.

Tehát szükségünk van pénzre. Van, aki azt mondja, hogy ó, hát a pénz, az nem számít! Próbáld ki, amikor nincs. Próbáld ki! Majd, ha nem lesz egy filléred sem, rögtön meg fogod tudni, hogy számít. Pénz nélkül nem tudjuk fönntartani ezt a gyülekezeti házat, nem tudunk befűteni vagy hűteni, nem tudunk világítani. Nem tudunk benzint venni, nem tudnak benzint venni az evangélistáink a kocsijukba, nem tudunk terembérleteket fizetni, nem tudjuk az Úr munkáját végezni. De nem tudunk enni adni a gyerekeinknek, nem tudunk világítani a lakásunkban, és nem tudunk télen befűteni.

A pénz tehát fontos és szükséges az életünkben és Isten akarata az, hogy mi meggazdagodjunk. Mi egy olyan Istent szolgálunk, aki túlcsordulóan képes betölteni a szükségünket, de meg kell állni, mert nem jön valóságba nagyon sok testvérünk és sokunk életében. Nagyon sokan, nagyon sokat kínlódnak ezen. Több tanítást hallgattunk, olvastunk már, könyveink jelentek meg a módszerekről: hogy adakozzunk, hogy tizedet fizessünk. Tehát arról, hogy hogyan lehetséges, hogy több jusson.

Én, a magam részéről - biztos volt tanítás, lemaradtam róla - először jutott el a szívemhez az a tanítás, hogy először bennem kell valaminek megváltoznia. Bennem kell valaminek megváltoznia, hogy én meg tudjak gazdagodni. Nem elég, ha adakozok. Nem elég! Az kell, hogy belül a szívemben én elhiggyem azt, hogy én gazdag vagyok, gazdag vagyok.

Hadd meséljem el nektek az én kis személyes történetemet, ami az én életemben meghatározó volt. Nagyon szegény paraszt családba születtem. Annyira szegények voltunk, hogy a szegénység szelleme az ott lebegett naponta. Nem volt, semmi nem volt. Nagyszüleim is szegények voltak és szüleim is szegények voltak. Eszünkbe nem jutott soha újat venni. Megjavítjuk, kipótoljuk, megszegeljük, örököljük, kölcsön kapjuk, majd valaki hoz. Ebből állt az életünk. Amikor felnőtt lettem, mivel ebben nőttem fel, ugyanígy gondolkodtam. Mindig mindent félretettem.

Talán olyan 35 éves lehettem, amikor született bárónő kolleganőm, munkatársnőm lett. Aki 1945 után segédmunkásként dolgozott a csipkegyárban, Győrben. Baronesnek hívtuk otthon, nagyon kedves és hálás vagyok érte az Úrnak, mert nagyon sok mindenre megtanított. Barones mikor beállt mellém, akkor azt mondta egy idő után, hogy most elmegyünk vásárolni. Teljesen fillérre ki volt számítva, – tisztviselői fizetésünk volt a férjemmel, két gyerek – pontosan tudtuk, minden hónapban leültünk ennyi megy ide, ennyi megy oda, tudjátok, elosztottuk szépen, mire mennyi jut.

Kaptunk egy jutalmat a munkahelyünkön. Ő karon fogott engem és bevitt a városba. Bevitt az akkori Luxus Áruház egyik butikjába, Győrben. Még egyszer sem voltam bent ebben a boltban. És elkezdte kipakoltatni a ruhákat, mint, ahogy ő ezt megszokta. Anno, annak idején, mert benne a gazdagság szelleme volt. Ő mindig gazdag volt, akkor is, ha két fillérje volt.

Amikor elkezdtük ott próbálgatni a ruhákat, hát a szívem majdnem megszakadt, mert ez is gyönyörű volt, az is gyönyörű volt. Végül találtunk kettőt, hármat is és nem tudtam dönteni, hogy mi legyen. Erre a Barones azt mondta, hogy tessék becsomagolni az egészet.

Majdnem elájultam, az összes pénz, amit kaptam, akkori jutalmat, ami kéthavi fizetésem volt, ami óriási pénz volt, az mind az utolsó fillérig ottmaradt ebben a boltban. Nem beszéltük meg a férjemmel, száz helye volt annak a pénznek. Becsomagolták és hazamentünk. Dicsőség az Úrnak, nem kaptam ki érte.

Drága testvéreim az a két öltözet, Luxus Áruházból való öltözet megváltoztatta az életem. A mai napig emlékszem rá. Nem csak egy volt, amire vigyázni kellett, hanem kettő. Tudtam váltogatni, föl tudtam venni egyszer ilyen alkalomra, egyszer olyan alkalomra. Én abban a ruhában úgy mentem dolgozni, úgy menten végig Győrben az utcán, hogy én a Luxusból öltözöm. Én gazdag vagyok!

Ezért, amikor most ezeket a tanításokat hallgattam jutott eszembe, hogy majdnem húsz évig őriztem azt a két öltözet ruhát és megtanított nekem akkor Edit valamit. Megtanította, hogy hogyan vásárolnak a gazdagok. Aztán megittuk mi ennek a levét, de valahogy az már nem maradt meg és a későbbi életünkben sem. De ez a két ruha, egy fehér és egy sárga szoknya, – tökéletesen tudom – egy zöld pulóver és egy kék-fehér csíkos pulóver, ezek a ruháim, meghatározóak voltak az életemre.

Miért mondtam ezt el? Bocsássatok meg, azért mert mindaddig, amíg a lelkünkben nem változunk meg, amíg ott belül mi nem érezzük magunkat gazdagnak, amíg nem hiszed el, hogy te gazdag vagy, neked jár a gazdagság Istentől, addig nem lesz pénz a pénztárcádban. Nem lesz pénz a pénztárcádban! Hiába adsz adományt, hiába fizetsz, ha belül nincs ott a bizonyosság a szívedben, hogy Isten a te ellátásod forrása, ha belül nem változol meg, nem érzed magad gazdagnak, nem leszel gazdag!

Mit tanítunk a gyógyulásról? Először belül kell, hogy meggyógyulj. A szívedben kell ott lennie, hogy látod magad gyógyultnak, utána jön valóságba a testedben. Hát most lásd magad belül gazdagnak! Érezd azt az érzést [bőség tudatot], hogy gazdag vagyok! Ezt megteheted tíz forinttal a zsebedben is.

Ismerek olyan embereket, akiknek nagyon sok a pénzük és szegények. Ti is ismertek. Nem mer megvenni magának egy jobb ételt, a legkisebb fokozatra kapcsolja otthon a kályhát. A legrosszabb autóval közlekedik, nem vesz se a gyerekének, se az anyjának, se az ismerősének, se senkinek semmit, mert annyira fél, hogy elveszíti azt a pénzét, ami van neki. Ez az ember, milyen ember? Szegény ember!

Ha tehát lehet valaki úgy szegény, hogy tele van a bankszámlája pénzzel, akkor lehet valaki úgy gazdag, ha kevés pénz van a pénztárcájában. Lehet gazdag, mert ez az érzéstől [bőség tudattól] függ, a hitedtől függ, a lelked gazdagodásától. Nézzük az Úr Igéjét ezzel kapcsolatban. Először is, a gazdagság szó a Bibliában van!

II. Korinthus 8/9 Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelmét, hogy gazdag lévén, szegénnyé lett érettetek, hogy ti az Ő szegénysége által meggazdagodjatok.

Ez Isten akarata, hogy ti meggazdagodjatok! Az ördög nem akarja, hogy meggazdagodjunk. Azt sem akarja, hogy meggyógyuljunk. Mert a világban annak van hatalma, akinek pénze van. Akkor tudsz tévéadást csinálni, akkor tudsz internet közvetítést csinálni, akkor tudsz evangélizációt csinálni, akkor tudod terjeszteni az evangéliumot, ha van pénzed.

Az ördög ennek nem örül. Nem örül, ha látják az emberek rajtad, hogy te boldog vagy, bőségben élsz és szent egészségben. Mert akkor azt mondják, hogy én is ahhoz a Jézushoz akarok tartozni. Nem akarja, hogy lássák ezt rajtatok. E világban az ördög nagyon ellene van a gyarapodásról szóló tanításoknak.

Nagyon sokan ezért fölháborodnak, amikor a gyarapodásról kezdenek tanítani. Ó, már megint az adakozás, már megint azt akarják, ki akarják belőlem rázni az utolsó filléremet is! Senki nem akar belőled kirázni semmit. Isten akarata, hogy ti meggazdagodjatok! Megnézzük az Igét:

III. János 1-2 A presbiter a szeretett Gájusnak, akit én igazán szeretek. Szeretettem, mindenek felett azért imádkozom, hogy gyarapodhassál és jó egészségben légy, mint ahogy a lelked is gyarapodik.

Mindenek felett, mindenek előtt azt kívánom, hogy gyarapodhassál. Hogyan gyarapodhassál? Mint, ahogyan a lelked is gyarapodik. Kívül nem jön addig, amíg belül nincs ott a bizonyosság. Kívül nem lesz pénzed, amíg a szívedben, a bensődben nem leszel gazdag. A gyarapodás ott kezdődik, hogy a lelked gyarapszik.

Mikor megismerjük Isten Igéjét, akkor legelőször örülünk és elfogadjuk hit által az üdvösségünket. Elhisszük? Elhisszük! Meg merünk bízni Istenben, hogy örök életet adott nekünk? Igen. Nem látjuk. Elhisszük a gyógyulásunkat? Elfogadjuk? Elfogadjuk!

Amikor a pénztárcánkról van szó, már kételkedünk. Már nem vagyunk olyan nagyon biztosak abban, hogy ha megvallom ezt az Igét, ha ezek a szavak jönnek a számra, ha eszerint az Ige alapján cselekszem, akkor ott is ott lesz, ez a kézzel fogható eredmény.

Drága testvéreim, a szegénység átok. A törvény átka: a betegség, a szegénység és a szellemi halál. Elfogadtuk a szellemi halálból való megváltást, mert Krisztus váltott meg minket a törvény átkától. Igaz? A kereszten átokká lévén érettünk. Elfogadtuk az újjászületést. Elfogadtuk. Elfogadtuk a gyógyulást, hogy megváltott minket a betegségtől, a második átoktól.

Akkor fogadjuk el, hogy ugyanebben a megváltásban, ugyanezen a kereszten, ugyanezzel a szent vérrel a gazdagságunkat is megteremtette. Elvitte a szegénységünket. Értünk tette, valamennyiünkért. Úgy tekints a szegénységre, mint az átokra. Úgy tekints a betegségre, mint az átokra. Ahogy nem akarsz beteg lenni, úgy szegény sem akarsz lenni. Mert a szegénység az egy rossz dolog és a gazdagság az egy jó dolog. A betegség az egy rossz dolog és az egészség az egy jó dolog. Mondjuk ki valamennyien:

Az egészség jó dolog, a betegség rossz dolog. A szegénység rossz dolog, a gazdagság jó dolog. Dicsőség az Úrnak, hallelúja!

Mit mond az Ige? Azt kívánom, hogy mindenek felett, azért imádkozom, hogy gyarapodhassál és jó egészségben légy, mint ahogy a lelked is gyarapodik. Hát hogyan fogunk gyarapodni? Azért erre is kíváncsiak lennék, hogy mit kell tennünk? Ugye azt mondjuk, hogy Isten elvégezte az Ő dolgát, odaadta az Ő Igéjét. Nekünk meg kell nyitnunk a szívünket, meg kell ismerni ezt az Igét.

Azért imádkoztam tegnap és ma is, vagyis az elmúlt időben, hogy Isten nyissa meg a szíveteket és adjon egy olyan megértést, egy olyan bizonyosságot ott belül nektek, amit csak Ő tud megadni a Szent Szelleme által, hogy olyan emelt fővel menj ki innen, hogy gazdag vagyok, mert Isten az én ellátásom forrása, Isten az én Gondviselőm és bőséges ellátásom van az Úrtól. Ez szeretném, ha a szívetekbe kerülne a mai napon.

Ahogy az ember gyarapodik a szívében, mondja az Igen, olyan ő magában, azt mondja a Példabeszédekben. Akinek a belsejében nincs meg a változás, akinek a lelkében nincs meg a változás, annak hiába adsz pénzt.

Biztosan olvastatok lottó nyertesekről, akik milliárdokat, százmilliókat nyernek, és pillanatok alatt elkotorják, eltűnik. Nem tud bánni vele, nincs meg a gazdag ember lelke benne, nincs meg a gazdagság érzete benne. Nem tud bánni vele, elfolyik a pénz a kezéből. És újra milyen lesz? Amilyen volt a lottó nyeremény előtt, szegény, mert bent a bensőjében szegény.

Az emberek a beszélgetéseik nagy részében és főleg Magyarországon, olyan helytelen megvallásokat tesznek, hogy nincs pénzem, nekünk erre sem futja, arra sem futja, nagyon meg kell gondolnunk, hogy mit vásárolunk, nagyon meg kell gondolnunk, hogy mit teszünk.

Egy idő után nagyon furcsa volt, a férjemmel elkezdtük kimondani a szánkkal, hogy mi gazdagok vagyunk. És most legutóbb, nyáron ülünk unokáinkkal az autóban, fuvaroztuk őket egyik helyről a másikra és megszólal a középső kis unokám, hogy mama, ti ugye nagyon gazdagok vagytok? Összenéztünk és mondtam igen kisfiam, mi nagyon gazdagok vagyunk! Tehát, már a gyerekekben is az van, hogy mi gazdagok. Ezt ő gondolom, a csokoládé mennyiségből méri le, vagy abból, hogy puskát megvettem aznap vagy nem, de ő már így tapasztalja meg, így gondolja végig.

Ha generációkon keresztül a szegénység mentalitása volt jelen az életetekben, ahogy az enyémben is, akkor itt az idő, hogy ezt megváltoztassuk. – Mert a szüleink szegények voltak, mert mi magunk szegénységben nőttünk fel. Itt az idő, hogy ezt a szegénység mentalitást megváltoztassuk.

Nem fog gyorsan menni, ezt is elmondom nektek. Nem fog gyorsan menni! Olyan beidegződések vannak bennünk, olyan srófra jár a mi agyunk, gondolataink, érzéseink, reakcióink. Megfigyeled, jön egy számla, már el is ájultál rögtön, ahelyett, hogy kimondanád, hogy Jézus az én ellátásom forrása. Vagy meglátsz valamit a kirakatban és meglátod az árát, azt mondod, menten elájulok, ahelyett, hogy azt mondanád, hogy igen, nekem lehet ilyen, mert az Úr az ellátóm és ezért lehet, hogy kettőt fogok kapni belőle.

Tehát, meg kell változnunk! Meg kell változnunk, és belül ez fog megváltozni. Ez a hit, hogy a mi számláink nem leürülnek, hanem megtelnek. Naponta kell kimondani! Mindig a valóságot [a láthatókat] mondjuk ki helytelenül: a szegénységről beszélünk, a nincstelenségről beszélünk, a szükségről beszélünk, hogy mi lesz holnap, ha jön a villanyszámla, mi lesz holnap, ha a gyereknek kell vinni ennyi pénzt, honnan veszem én elő. Kimondod, aggodalmaskodsz, forgolódsz egész éjjel és az ördög nagyon boldog. Nagyon boldog. Őrizzük a szánkat, ez az első és nagyon fontos.

Nézzük mi a gyarapodás:

1.      Nincs többé szegény beszéd. Mondjuk ki együtt: Nincs többé szegény beszéd! Még egyszer. Nincs többé szegény beszéd! Nincs többé az, hogy mi szerencsétlenek vagyunk, hogy mi koldusok vagyunk, hogy nekünk erre nem telik, hogy mi nyomorgunk, hogy mi befűteni sem tudunk. Nincs többé szegény beszéd! Ez az első, amit nagyon fontos, hogy meg kell, tanuljuk. 

2.      II. Korinthus 9/6 Igéjében határozza meg az Ige, hogy mi a gyarapodás.  

II. Korinthus 9/6-7 Azt mondom pedig: Aki szűken vet, szűken is arat; és aki bőven vet, bőven is arat. Ki-ki amint eltökélte szívében, nem szomorúságból, vagy kényszerűségből; mert a jókedvű adakozót szereti az Isten. 

És a 8. vers, itt van a bővölködés forrása: 

/8/ Az Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok árassza minden kegyelmét; hogy mindenben, mindenkor teljes elégségtek lévén, minden jótéteményre bőségben legyetek, 

Hallelúja! Drága testvéreim, mindenben, mindenkor teljes elégséged legyen, plusz mégannyit kapjál, hogy minden jótéteményre bőségben legyél. Mi a bővölködés? Az a bővölködés és az a gazdagság, amikor mindenem ki van fizetve, minden ruhát megvettem, amire szükségem volt, minden számlám rendben van, meleg van a szobámban és mellette maradt arra, hogy másoknak is adni tudjak. Dicsőség Istennek! Ez a bőség! 

Isten nem annyit ad, hogy betömj egy lukat, ahol hiány van. Ez az emberi gondolkodás. Akkor most hova is tegyük ezt? Isten túlcsordulóan ad! Akkor vagy bőségben, ha minden szükséged betöltetett, mindenben, mindenkor teljes elégséged van, és még marad is, hogy a jótéteményre jusson.

Tehát ez nagyon fontos, hogy érezzük van-e a mindennél több. Nincs. Ez Isten kívánsága, ez Isten akarata. Hisszük-e, hogy a Mindenható Istennek meg van a lehetősége, hogy ezt az áldásesőt ránk bocsássa? Hisszük? Igen! Aki képes a rákot meggyógyítani, annak nem számít 5 millió forint. Ide tudja adni neked, mert van Neki. Nagyon fontos, hogy tudjuk, megismerjük Őt, hogy akarja-e. A szívünkben először ott kell lennie, hogy akarata-e Istennek, hogy én gazdag legyek, akarata-e, hogy én bőségben éljek? Erről kell, hogy meggyőzzön bennünket az Ige.  

3.      A gyarapodás az egy képesség. Egy olyan képesség, amit Istentől kapunk. – Amikor áldott vagy. És tudjuk, hogy Ábrahám áldása a miénk, mert a Krisztus Jézusban lett a pogányokon és mi odatartozunk, Ábrahám magva vagyunk. Ábrahám dúsgazdag volt, milliárdos volt, Istennek áldottja volt. Ábrahám áldása a miénk! El kellene venni! Jaj de jó lenne nekünk már ez az Ábrahám áldása! Akkor valamit tegyünk érte, el kellene venni. 

Ebben a képességben, ha áldott vagy, akkor eldöntheted, hogy mit eszel. Ha áldott vagy és gyarapodsz, eldöntheted milyen lakásban laksz. Ha áldott vagy, eldöntheted, hogy milyen autóval jársz.

Igen, de erre azt tanították eddig nekünk tévesen, hogy jobb, ha szerény vagy és szegény, mert Isten jobban szereti azoknak az imáját. Nem tudom, én imádkoztam rossz autóban is, hidegben, és imádkoztam jó meleg autóban és légkondicionált autóban is, és én hiszem, hogy hosszabban és boldogabban imádkoztam a jó kocsiban, mint a rossz kocsiban. Imádkoztam nagyon hideg albérletben, ahol befagyott a lavórban a víz, és imádkozom csodálatos meleg cserépkályha mellett, amiért minden nap hálát adok Istennek. És higgyétek el, jobb a cserépkályha mellett imádkozni, mint a jéghideg lakásban, ahol befagy a víz.

Tehát Isten áldottjaként, az Ő áldásait élvezve, a mélységes hálaadással emeled fel a szívedet Istenhez. Isten nem koldusoknak teremtett minket, hogy Uram, adj még 50 forintot, Uram, csak 200 forintot, Uram, csak 5000 forintot. Nem koldusoknak teremtett minket. Nem koldusokat hagyott itt Jézus, hanem nekünk adta a nevében lévő hatalmat. Azt mondta, szólítsátok elő a nem létezőt!

Jobb gazdagnak lenni, mint szegénynek lenni. Jobb gyógyultnak lenni, mint betegnek lenni. Ennek benne kell lennie a szívedben és ott gyökeret vernie. Addig kell ezeket az Igéket mondani, mondani, amíg ez bizonyosság nem lesz a szívedben.

Ezt az Igét ismételjük el együtt darabonként, hangosan:

Isten hatalmas arra, hogy rám árassza minden kegyelmét, hogy én mindenben, mindenkor teljes elégségben legyek, minden jótéteményre bőségben legyek. Hallelúja! Ez a miénk! Ez az Ige a miénk!

Miért jött a tolvaj? Hogy lopjon, öljön és pusztítson. Mit mondott az Úr Jézus? Azért jöttem, hogy életetek legyen és bővölködjetek! Azért jöttem, hogy bővölködjetek!

A gyógyulást is, belül kell elfogadni szívedben. A gazdagságot is, először belül kell elfogadni a szívedben. Érezni kell magadat, látni kell magadat, érezni kell ezt az érzést [gazdagság tudatot] és ahhoz, hogy gyarapodjál anyagilag, úgy kell gondolkodnod, úgy kell beszélned, és az Ige szerint kell cselekedned, mint aki gazdag.

Nézzük meg, hogy milyen Istent szolgálunk mi. Hogyan várjam el valakitől, hogy segít nekem, ha nem tudom, hogy neki van-e, amit én kérek, és akarata is van arra, hogy adjon is nekem. Ugye, ez fontos? Hiába megyek át a szomszédba kölcsönkérni valamit, ha nem vagyok biztos abban, hogy nekik van az és biztos, hogy fognak adni és nem dobnak ki az ajtón.

 Milyen Istent szolgálunk?

Isten Ábrahámmal kötötte az első szövetségét az emberrel és az elmúlt időszakban Mózes első könyvében nagyon sokat időztem és nagyon-nagyon sok örömöm volt benne. Ha most föl tudnánk menni a Mennybe, és ott leülnénk az aranyutca sarkán árnyas fa alá Ábrahámmal és megkérdeznénk, mond Ábrahám, te milyen Istent ismertél, te milyen Istent szolgáltál? Azt mondaná, hogy egy szegény Istent? Azt mondaná, az áldások Istenét, a gyarapodás Istenét, a bőség Istenét, a gazdagság Istenét. Nézzük meg a válaszát a Mózes első könyvének 17 fejezetében az 1-2 Igéből.

Ugye megköttetett egy szövetség Ábrahám és Isten között. Ebben a szövetségben egy nagyon fontos dolog történt, amellett, hogy Isten kiválasztotta Ábrahámot, mint szövetségesét. Ebben a szövetségben az történt, hogy Isten azt mondta, hogy Én megáldalak, neked adok mindent, ami az Enyém, és Ábrahám pedig azt mondta, hogy én meg Neked adok mindent, ami az enyém és tudomásul veszem, hogy mindenem, amim van, Tőled van.

Egy Istennel való gyarapodási szövetség. Egy Istennel való szövetség, az áldásra való szövetség. Nem csak úgy szól, hogy drága Édesatyám, Te adj ide mindent, amit csak bírsz, ami az enyém, az meg az enyém. Ugye? Ez két dolog. Ábrahám úgy kötött szövetséget Istennel, hogy Uram, elfogadom a Te áldásaidat és fogadd el te is mindenemet, ami az enyém. Ennek még jelentősége lesz a későbbiekben.

I.Mózes 17/1-2 Mikor Ábrám kilencvenkilenc esztendős volt, megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: Én a Mindenható Isten vagyok, El Shaddai, járj énelőttem, és légy tökéletes. És megkötöm az én szövetségemet közöttem és teközötted: és felette igen megsokasítlak téged.

A megsokasítás, az szellemi értelemben, anyagi értelemben, gyermekek értelmében, áldások értelmében történt. Mit mond, ki vagyok Én? A Mindenható Isten, az El Shaddai. El Shaddai, El Shaddai, van egy ilyen dalunk. Nagyon szeretjük. A Mindenható Isten, akinek mindene van.

Egy nagyon érdekes dolgot olvastam. Az El Shaddai szóból, az El jelenti az Istent, a Shaddai-ból, pedig a Shad szó, a női mellet jelenti, amiből az anya táplálja a csecsemőjét. Tehát, amikor az El Shaddai-ként nevezi meg magát a Mindenható Isten, akkor azt a Táplálót, azt a táplálást mutatja, amit az anya ad a csecsemőjének. Ebben benne van: az étele, az itala, a védelme, a vitaminja, a mindene.

Tehát, aki az Úr táplálásán van, akinek az El Shaddai az Istene, az úgy táplálja, mint az anya az újszülött csecsemőjét mindenben, mindenkor, mindig teljes ellátást biztosít a számára. Egy Ige jutott eszembe, ezt közben az Úr hozta föl. Az igehelyet nem tudom pontosan. Szeretem ezt az Igét. Magamra raktalak születésedtől fogva és megőszülésedig Én visellek. (Ésa. 46,3-4) A csecsemőt hozta az Úr, hogy ahogyan a szívünkre, mellünkre vesszük a gyerekünket, az Úr ugyanúgy az Ő ellátására, a Shad-ra rakott minket születésünktől fogva a megőszülésünkig Ő fog viselni.

Ezért csak hálásak lehetünk. Ezt a képet rögzítsd magadnak és tedd el. Legyen bizonyosságod, hogy az El Shaddai, a Mindenható Isten a te Istened. A te Istened, aki a te ellátásodról gondoskodik. Aztán a Mózes első könyv 49/25-ben újra találkozunk ezzel az emlő kifejezéssel, amikor is Jákob megáldja a fiait. Már kimentek, már Egyiptomban vannak. Ez József áldásának az egyik része.

I.Mózes 49/25 Atyád Istenétől (El), aki segítsen; a Mindenhatótól (Shaddai), aki megáldjon, az ég áldásaival, onnan felülről, a mélység áldásaival, mely alant terül, az emlők és anyaméh áldásaival.

Az anyaméhben van a teljes védelmünk, a teljes ellátásunk és az emlőkből van a táplálásunk. Amikor megáldja Jákob Józsefet, akkor azt mondja az emlők, és az anyaméh áldásaival áldalak meg. Tehát újra szerepel az El Shaddai, mint az áldások Istene.

Menjünk tovább, nézzük, milyen Istent szolgálunk mi? Ő a gazdagság vagy a szegénység Istene? A gazdagságé, Ő az El Shaddai! Aztán, Ábrahám sorsát, ha nézzük tovább, akkor látjuk, hogy engedelmes volt. Menj el ide, vonulj ki, akkor összeszedte a cókmókot és kivonult. Utána Lót után ment, közbenjárt Istennél. Egy dolgot látunk Ábrahám egész életében, hogy Isten szólt és Ábrahám azt mondta, hogy igen Uram! És megtette! Megtette!

Aztán elkövetkezett egy olyan pillanat, hogy ő megkapta Izsákot, az ígéret gyermekét, aki csodaként megszületett. És azt mondta neki Isten, hogy Izsákban neveztetik a te magod, mint a tenger fövenye. És eljött az I.Mózes 22-ben az a pillanat, amikor egy hitpróbába került Ábrahám és Isten elkéri tőle Izsákot. Azt mondja, hogy áldozd föl nekem a te egyetlen fiadat.

Semmit nem szól Ábrahám, de el tudjátok képzelni azt az éjszakát, amit töltött. Mi mindenen gondolkodott végig. Istentől kértem ezt a gyermeket, ennyi idő után megadta, Sára közel 100 évesen megszülte, meggazdagított, hatalmas vagyont adott és ideadta nekem ezt a gyermeket, most meg az mondja nekem, áldozzam föl, öljem meg.

Ábrahám nem szólt! Ez nekünk mindig nagy tanulság. Nem kezdte el kérdezni, hogy Uram miért, vagy Uram mit szeretnél ezzel elérni?  Hát Uram, Te adtad, most miért veszed el? Ábrahám nem szólt, csak azt, hogy igen Uram!

Reggel, amikor összerakta az áldozatra valót, a rőzsét, a lángot, mondta Izsáknak, hogy menjenek. A Mória hegyére mentek, hogy bemutassák Istennek az áldozatot. Nagyon érdekes, hogy reggel, amikor elindultak, a szolgáknak azt mondta Ábrahám, hogy ti itt maradtok, én és a fiú visszajövünk. Ábrahám ezt nem azért mondta, mert füllentett, nem azért mondta, hogy Izsák nehogy meghallja, hogy ő lesz az áldozat.

Ábrahám ezt kijelentette, biztos volt benne, hogy ő egy olyan Istennel kötött szövetséget, aki azt mondta neki, hogy Izsákban lesz a te magod. Nem azt mondta, hogy a többi gyermekeidben. Izsákban.

Tehát Ábrahám biztos volt abban, ahogyan a Zsidó levélben erre utalást is találunk, hogy ha föl is kell áldoznia Izsákot, Isten föltámasztja. Ő a föltámadásban hitt és hitt abban, hogy vissza fogok jönni a gyermekemmel ide. Így indult el a fiával, Istenben való hittel indult fel a hegyre. Vitte, hogy engedelmeskedjék Istennek.

Drága testvéreim, Isten tőlünk is el fogja kérni a mi „Izsákunkat”. Ki a mi „Izsákunk”? A legdrágább dolog, amihez ragaszkodsz. Egyet tudnod kell, ez a Biblia tanulsága és az Ószövetség tanulsága számunkra. Ha Isten elkéri a te Izsákodat, akkor a legmagasabb áldásban fog részesíteni, amikor engedelmes vagy. A legmagasabb áldást fogja elkészíteni számodra.

Könnyű most mondanom, hogy a szemünk se rebbenjen. Összetörünk, zokogunk, nagyon sok mindent teszünk, de készülj föl rá a szívedben, mert Isten szereti a hitet és megpróbálja a hitet. Megpróbálja a hitet, nem csak gyógyulásban, hanem a gyarapodásban, a Hozzá való hűségedben is. Nézzük tovább, hát mennek föl a hegynek és szól Izsák a 7-es versben Ábrahámhoz, az ő atyjához:

/7/ És szóla Izsák Ábrahámhoz az ő atyjához, és monda: Atyám! Az pedig monda: Ímhol vagyok, fiam. És monda Izsák: Ímhol van a tűz és a fa; de hol van az égőáldozatra való bárány?

Hát a gyerek gyanút fogott, nem így szoktunk menni. Hát, amikor megyünk áldozni az Úrnak, viszünk valamit. És már mióta megyünk a hegyre és sehol semmi, csak a tűz, meg a fa. Mi lesz itt? És mit válaszol az apja:

/8/ És monda Ábrahám: Az Isten majd gondoskodik az égőáldozatra való bárányról, fiam; és mennek vala ketten együtt.

Isten majd gondoskodik, ebbe helyezte a hitét. Isten majd gondoskodik áldozatról. Ha Izsák az, Izsákról, ha más az, másról. Nem az ő tisztje, hogy kutassa azt. Megy engedelmesen, és hisz Istennek, hogy gondoskodni fog. A hitpróbában Isten néha az utolsó pillanatig kivár. Már fölemelte a kést Ábrahám, amikor azt mondta az angyal, hogy ne tedd! Az utolsó pillanatban!

Nagyon sok tanúbizonyságot hallottunk, hogy valakinek műtét előtti pillanatban tűnt el a daganata. Az utolsó percig meg van próbálva a hite. És van idő, amikor megengedi az Úr azt, hogy a lábadat már a Vörös tenger vize nyaldossa, a hátad mögött meg ott lihegnek az egyiptomi poroszlók, amikor elválasztja neked a vörös tengert. De az utolsó percben megtette és megteszi azt.

Csak higgyél és tartsál ki. Hitet igényel, nagyon erős hitet igényel, amikor nem tudom, hogy ez most miért van így, és mikor lesz, hogyan lesz, és honnan jön az a pénz, hogyan fogom én ezt megoldani. Hatalmas hitet igényel ilyenkor azt mondani, hogy majd az Úr gondoskodik. Majd az Úr gondoskodik!

Mert bizony, ha a szánkon ott is van ez, a szívünkben meginog ám ez a hitpróbában. Mert nagyon kevesen vagyunk, akik el tudunk menni egy hitpróbában odáig, hogy fölemeljük a kést. Nagyon kevesen. Ezt nagyon kevesen képesek megcsinálni, mert emberből vagyunk. Drága testvéreim, bármilyen nehéz próbában vagy, tudd, hogy Isten az utolsó pillanatban is egy szempillantás alatt megváltoztatja és jön az áldás az életedre.

/13-14/ És felemelé Ábrahám az ő szemeit, és látá hogy ímé, háta megett egy kos akadt meg szarvánál fogva a szövevényben. Odaméne tehát Ábrahám, és elhozá a kost, és azt áldozá meg égőáldozatul az ő fia helyett. És nevezé Ábrahám annak a helynek nevét a Gondviselés Istenéről Jehova Jirének. Azért mondják ma is: Az Úr hegyén a gondviselés.

Hatalmas dolgok történtek Ábrahám szívében. Szövetségben jár már Istennel évtizedek óta. Ő a kiválasztott, meggazdagodott, Isten minden ígéretét beteljesítette és akkor ilyen dolgot kért tőle. Nem ingott meg! Isten majd gondoskodik, Isten a Gondviselő! És mikor megfordul, ott van a kos, ott van elkészítve a helyettes áldozat. Isten a Gondviselő.

Drága testvéreim, mit gondoltok hol volt az a kos előtte nap este? Valahol kódorgott a hegyen. Egy biztos, Isten tudta, hogy Ábrahám engedelmes lesz. Tudta, hogy fölviszi a fiát és Isten, a Gondoskodó Isten elindította a kost A pontból, B pontba. Hogy a megfelelő időben, ott legyen a helyettesítő áldozat.

Isten a te „kosodat” is elindítja. Mindig elindítja a megfelelő időben, hogy azon a ponton várjon rád az ellátás. A Gondviselés Istene, az Ellátás Istene. Hogy ott várjon rád az ellátás. Mikor van baj? Mikor nem találkozol az ellátással? Ha másik úton mész. Ha nem vagy engedelmes, ha nem azon az úton mész, amit az Úr neked mutat.

Mindig nagyon szerettem ezt az útmutatást, hogy a régi postakocsik vonalán ott voltak az állomások bizonyos kilométerenként, ahol meleg étel, a lovaknak abrak, víz, pihenőhely, váltólovak voltak. Akik a megadott úton mentek a postakocsival, akkor mindig föltöltődtek, megkapták az ellátást és mentek tovább. De, aki elkódorgott ott a Szaharában, annak nem volt ellátás, annak nem volt váltó ló, annak nem volt ennivaló, nem volt víz, azt megették a farkasok.

Tehát Isten elindítja a te kosodat, amikor kéred. Elindítja A pontból, B pontba. Akkor fogsz találkozni vele, ha engedelmes a szíved, mert Isten Jehova Jire, a Gondviselés Istene, az Ellátás Istene, aki előre lát. Előre lát, azt jelenti az ellátás. Látja a jövődet, látja, hogy te két hónap múlva hol leszel.

Drága testvéreim, nagyon sokunkkal történt olyan, mikor azt mondtuk, hogy Isten olyan embereket küldött az utamba, olyan szituációt teremtett, hogy mindig azt szoktam mondani, Uram megint leköteleztél! Megint leköteleztél, mert az én hitem nem volt akkora abban a dologban, hogy leköteleztél.

Talán István megbocsátja, ha elmondom egy csodálatos örömünk volt, amikor ők Dórikával döntést hoztak, hogy összeházasodnak. Akkor kaptunk mi egy telefont, hogy holnap Győrben szeretnénk mi házasságot kötni. Az volt Dórikának a kérése, hogy kint a szabadban. Jó, kint a szabadban, az utcán, ott is lehet, udvaron is lehet, a kertben is lehet.

A férjemmel összeültünk, hogy mit csináljunk, holnapra hol keressünk a szabadban helyet. Hát mondom, Úr vacsora is van, a serleggel az erdőben, nem tehetjük le a földre, hogy fog ez kinézni? Megyünk hazafelé és mindig az úton, ahogy Győrből hazafelé megyünk, ott van egy tó, egy szabadidő park és megálltunk. Ott van egy csodálatos kis pavilon, ami esküvőre föl volt díszítve.

Valami olyan csoda volt, hogy egyszerűen nem akartuk elhinni. Mint a zsidó eskető sátor, ilyen pavilon, gyönyörűen földíszítve. Valószínűleg aznap volt ott esküvő. Rögtön bementünk és a tulajdonost megkérdeztük, hogy másnap idejönnénk, lehet-e itt esküvőt tartani. Természetesen – mondta.

És azt mondtam, mit kételkedünk, mit aggodalmaskodunk mi? Amikor az Úr ilyen ajándékot készít az Őt szeretőknek, hogy még a virágdíszek is már el vannak készítve arra a napra, akkor, ott. Isten elindította a kost, amikor a szívükben megfogant, hogy most akarják ezt az esküvőt, és itt akarják. Ott volt a helyszín! Ott volt az áldás!

Nagyon sok ilyen van az életben, amikor meglepődünk. Mindig elszégyellem magam, amikor meglepődök, Isten csodálatos gondoskodásán, mert ott van elkészítve valamennyiünk számára.

Mi a helyzet a jövőnkkel? Higgyünk benne, hogy Isten látja és tudja. Ezért nem csalódhat bennünk, mert látja mi kis kitérőinket. Mikor egy kicsit jobbra, egy kicsit balra kilengünk arról az útról. Drága testvérem, adok egy jó tanácsot: maradj mindig Isten oldalán! Ez néha kétségeket hoz a szívünkbe, még olyan öreg rókának is, mint én vagyok a gyülekezetben.

Tehát, van, amikor úgy érzem, hogy ez a drága testvérünk hitben állt, imádkozott, meggyógyult, elvette a gyógyulását, mindent megtett és mégis elköltözött. És akkor ott állok a szívemben, Uram, most akkor ez miért van így? Egy bizonyosságom van: nem Istenben van a hiba. Minden embernél, van valami, amiről mi nem tudunk. Nem ismerjük ám mi annyira egymást, és nem is adjuk ki egymásnak annyira magunkat.

Hogy a szívben mi játszódik, és belül mi játszódik, Isten a tudója. Merj megbízni Istenben és maradj Isten oldalán. Ne engedd, hogy egy ilyen dolog téged visszatartson, ne engedd, hogy megingassa a hiteted Istenben, mert Isten hűséges. Ő, az El Shaddai és a Jehova Jire. Tehát a Gondviselésed Istene, az Ellátásod Istene, a Több, mint elegendő valamennyiünk számára és azt akarja, hogy meggazdagodjunk.

Mondjuk ki: Istenem, Te hűséges vagy, én benned bízom. Te soha nem hagytál cserben, és soha nem is fogsz, Veled maradok. Mutasd meg nekem, amit nem látok, tanítsd meg nekem, amit nem értek és én engedelmes leszek és minden rendben lesz. Hallelúja!

Ez azért is van, hogy fölébredjetek közben, mert egy kicsit hosszadalmasabb vagyok ma, de szeretném kifejteni még a tanulságát is ennek. Tehát beszéltünk arról, hogy Isten akarata a gyarapodásunk. Beszéltünk és megismertük itt Ábrahám kapcsán, hogy milyen Istenünk van, hogy az Ellátás Istene, a Gondviselés Istene a miénk.

Most nézzük meg, hogy mi a dolgunk nekünk, hogy tudunk mi változni. Azt mondja a János harmadik levelében az Ige, hogy: kívánom, hogy gyarapodjál, jó egészségben légy, mint ahogy lelked is gyarapodik. Ez nem három dolog, ez kettő, a harmadik a módszer. Tehát gyarapodjál, legyél jó egészségben, ahogy gyarapodik a lelked.

Ahogy a lelkünkben belül ezt a gyarapodást mi el tudjuk fogadni. Hogyan működik? Hit által. A hit hallásból van, a hallás Isten Igéje által. Ezeket az Igéket ki kell mondani a száddal, ezeket az Igéket meg kell vallani a dolgaid fölött. Ezeket az Igéket, kijelentéseket és megvallásokat naponta el kell mondani a szükségeid fölött, amíg át nem áll a szánk.

Arra már átállt a szánk, hogy Jézus sebeiben meggyógyultam. Erre rá állt a szánk. Most arra is rá kell állnia, hogy az Úr gondoskodik rólam minden szükségemben. Isten az én ellátásom forrása. Át kell állnunk erre, hogy a szánkon csak ez jöjjön ki.

Sanders pásztor tanított már róla, van az úgynevezett, szegénység szelleme. És ha most belegondoltok és – kértem Istent, hogy senkit meg ne bántsak, mert nem ez a kívánság a szívemen – körülnéztek Magyarországon és a magyarokon nagyon erőteljesen uralkodik a szegénység szelleme. Bocsánatot kérek, de Európa szemetét itt árulják, az összes használt ruha, lomi, meg minden izé… És mi megvesszük, azért hozzák ide, mert mi szegények vagyunk. Ugye ez, a szegénység szelleme.

Az egész országban jellemző ez a siránkozó, jaj, de rossz nekünk, jaj, de szerencsétlenek vagyunk, jaj, de mi lesz velünk, nem tudjuk mi lesz holnap. A televízió ezt táplálja. Ez így borzasztó! Az egész országban érződik a szegénység szelleme.

Ha te magadat szegénynek látod, akkor abban van hited, hogy szegény vagy. És drága testvérem, az is maradsz. Hiába ad neked valaki pénzt, hiába fogsz jobban keresni, szegény is maradsz. Amíg a lelkedben nem változol gyarapodóvá és gazdag emberré, addig ez nem tud fizikailag valóságba jönni.

Nagyon fontos a tulajdonságainkat és szokásainkat megváltoztatni. Elmondom nektek, hogy amikor én először repülőgépen utaztam, hát első dolgom volt, hogy azokat a kis műanyag csészéket, mindent összeszedtem, be a táskámba és elvittem magammal. Mondván, hogy én ezt kifizettem és milyen jó lesz majd valamire. Ugye? A kutyának kis tányér, a gyerekeknek kis csésze, műanyag kanál. Aztán bemegyünk a McDonald's-ba és adnak három műanyag villát meg két kis sót, eltesszük a táskába, hazavisszük, mert még jó lesz valamire.

Aztán még egy nagyon rossz szokásom volt, hogy a szállodákban adtak ilyen kis samponokat, azt mindig elraktam. Vittem a sajátomat és azt, pedig mindig eltettem magamnak. Milyen jó lesz az, ha majd én utazom ide, vagy oda, vagy amoda.

Mi ebben a baj? Nagyon sok! Nagyon sok ebben a baj. Amikor így spájzolunk, akkor tudjátok, hogy mire készülünk? A nyomorra, amikor majd nem lesz. Arra készülök, hogy amikor szükségben leszek, előveszem. Ha megnézitek, hogy mennyi használhatatlan roncs autó van az udvarokban és az utcákon, mennyi rossz hűtő, mikró, mosógép van – nálunk is – pincében, udvaron, kis kertben. Kiviszem a kertbe, majd még jó lesz a kertbe, jó lesz a Balatonon, majd még jó lesz a gyereknek, majd a nagymama használni fogja valamire. Nem tudunk megválni a dolgainktól, mikor már használhatatlanná válnak. Spájzolunk, spájzolunk, spájzolunk.

Mi van ilyenkor belül? Még szükség lehet rá. Mikor? Ha jön a szegénység. Még szükség lehet rá, ha baj lesz. Még, ha csak egy alkatrészt is veszünk ki belőle, ha elromlik az új tévé. Már réges-rég a régi tévé alkatrészeit nem lehet az új tévébe betenni, de még nyolc tévét rakosgatunk öt polcon, hogy az megmaradjon, mert, ha egyszer szükség lesz rá, akkor elő tudjuk venni. Tíz éve nem vesszük elő, de ott van és foglalja a helyet.

Ki az, akinek nincsenek ilyen dolgai otthon? Tegye föl a kezét! Hallelúja! Vannak ketten, bocsánatot kérek hárman, fönt is. Dicsőség az Úrnak! Én magamon is nevetek ilyenkor és ezen el kell gondolkodnunk, drága testvéreim. El kell gondolkodnunk! Amikor eltesszük, az elromlott dolgot, a használhatatlant és nem válunk meg tőle, akkor a hitünk nem abban van, hogy mi gazdagok vagyunk, és ha az új elromlik, ad Isten eleget, hogy vegyek egy másik újat, hanem majd elővesszük a régit.

Szabaduljunk meg tőle! Ha működőképes dolgod van, állj az Úr elé és kérdezd meg, mit csinálj vele. Ajándékozd el! Nem kell kidobni, nem kell elherdálni, ajándékozd el. Amelyik ruhádat nem vetted fel már nyolc éve, ajándékozd el. Nem fogod már fölvenni. Az Úr ad majd egy másikat. Tudjunk tőle megválni.

Olyan dolog ez és ez jött a szívemre, mint, amikor valaki idejön két mankóval, aztán meggyógyítja az Úr Jézus. Elvesszük a mankóját, szalad, föl-le sétál. Azután hazamegy, beteszi a szekrény mellé a két mankót, hogy jó lesz, ha újra majd nem tudok járni. Ugye? Kikapálta az egész hitet, amit itt beleültettek. Tehát, minden odavan.

Mikor elteszed a rossz mikrót, mikor elteszed a rossz kacatjaidat, akkor kikapálod az Igét, hogy te gazdag vagy. Mert a gazdag ember nem tart az udvarában lomokat, hogy majd egyszer, ha szegény leszek jó lesz. Értitek? Nagyon fontos, meg kell változnunk. Így jön. A szegénység szellemétől meg kell szabadulnunk!

Igenis lesz pénzem! Most volt pénzem, hogy vegyek egy újat, majd, ha ez elromlik, Isten még többet ad, kettőt fog adni. Kettőt! És hármat! Így kell fölépíteni, a szívünkben a bizonyosságot. Szólítsuk elő a nem létezőt! Ne kolduljunk, ne könyörögjünk! Szólítsuk elő, és hittel várjuk el, hogy Isten betölti ezt a szükséget.

Hogyan fogunk gyarapodni? Drága testvéreim, ahogy a lelkünk gyarapodik. Ahogy a lelkünk gyarapodik! [A lélek területén van az értelem, érzelem, akarat. Ez elménket a helyes vagy a helytelen gondolatminták uralják.] Nagyon fontos és az elején azzal kezdtük, hogy milyen Istent szolgálunk mi. A Bőség Istenét szolgáljuk, az El Shaddai-t szolgáljuk, a Gondviselés Istenét szolgáljuk, aki az ellátásunk forrása. Higgyük már el végre, hogy Isten adni akar. Nem számít, Neki bőven van.

Ha mindenkinek, minden szükségét betöltene az Úr, amit ma kér a Földön, a mennyben a villanyt sem kellene lekapcsolni. Annyi van! És nem mondja Isten, amikor te kérsz, hogy várj egy kicsit, mert ma annyi kérés befutott, várólistára teszlek és majd a következő három hónapban. Nem mondja! Ha a szívedben ott van a hit, és elő tudod szólítani, akkor meggazdagodsz. Meggazdagodsz!

Merd kimondani, nem kell szégyellnünk az emberek előtt. Azt hiszi az ember, ha kimondom, hogy gazdag vagyok, akkor holnap már nyolcan fognak megállítani, hogy adjál nekem kölcsön. Na most, nem az a feladat, hogy nyomást helyezzünk valakire. A mi ellátásaink forrása, nem a munkahelyünk, nem a fizetésünk. A mi ellátásaink forrása, El Shaddai! A mi ellátásaink forrása, nem a kormány, a mi nyugdíjunk forrása, nem a kormány. El Shaddai, a Gondviselés Istene, a Jehova Jire a mi ellátásunk forrása.

A mi ellátásunk nem attól függ, hogy a gyülekezet ad-e nekem adományt. Az én forrásom, El Shaddai. A gyülekezet forrása nem az, hogy most ki segíti a pásztort. Ne helyezzünk nyomást senkire, sem pásztorok, sem gyülekezeti tagok. Nem lehet valakiből kirázni az adományt. Semmi értelme.

Amíg a szívedből nincs ott, mert a jókedvű adakozót szereti az Isten, kidobhatod az ablakon, mert semmit nem fog hozni számodra. Ott kell lennie a szívedben, hogy Uram, én végtelenül hálás vagyok, én mindent Tőled kaptam, én Tőled kaptam a két ruhámat egyszerre, én Tőled kaptam az autómat, mindent. Uram, mit adhatok? Mutasd meg. Mit adhatok?

Amennyi van, azon felül, hogy mindenben, mindenkor teljes elégséged legyen, azt jó kedvvel, jó szívvel, örömmel add. Társadnak, családodnak, gyerekednek, anyádnak, testvérednek, szomszédodnak, akinek a szíved vezet. És akkor tud Isten megáldani, akkor leszel gazdag. Akkor fog jönni a gazdagság!

Ábrahám milyen ember volt? Engedelmes volt Istennek. Aztán tudjuk Ábrahámról, hogy tízed fizető volt. Nem azért, mert, hogy a törvény azt mondta, nem is volt törvény. Melkizédeknek már tízedet adott. Aztán önzetlen volt az ő Atyja fiával, Lótot vitte, babusgatta, kivitte, visszahozta, adott neki, utána ment, kiszabadította – meg is hálálta azután Lót. Tehát, igazából nagyon szerette az Atyja fiát, önzetlen volt. Vendégszerető volt Ábrahám. Ilyen ember volt Ábrahám és multimilliárdos volt a maga korában. Isten annyira megáldotta őt, de mindig engedelmes volt.

Példabeszédek 13/22 A jó örökséget hagy unokáinak; a bűnös vagyona pedig eltétetik az igaz számára.

Ha itt a jó, és mi Isten előtt jók vagyunk, mi áldottjai vagyunk Istennek, Ábrahám áldása a miénk, azt mondja az Úr, hagyjunk örökséget, hadd legyen már az unokánk gazdag ember, ha én szegény voltam is valamikor. Isten akarata az, hogy örökséget hagyj. Nem azt mondja, hogy adósságot hagyj, meg hiteleket, meg… A jó, örökséget hagy az ő unokáinak és a bűnös vagyona eltétetik az igaz számára.

Tehát Isten akarat, hogy te többedíziglen is gyarapodóvá váljál, hogy az unokád már azt mondhassa, köszönöm Uram, hogy gazdag vagyok. Gazdag vagyok, mert a nagymamám, a nagypapám, az anyám, az apám, már Istentől áldott volt.

Sokan azt mondják, hogy jobb, ha a gyereknek nincs pénze, mert hadd tanulja meg, mit ér egy forint. Hát, Izsáknak volt pénze. Izsáknak, Ábrahám teljes vagyona rendelkezésre állt. És milyen volt Izsák? Engedelmes volt Istennek és áldotta az Urat. Attól függ, hogy hogyan neveled a gyermekedet, hogy megköszönje, és hálás legyen Istennek azért a pénzért.

Azért, mert én küszködtem és szegény voltam, nem kell, hogy a gyerekem is küszködjön, és szegény legyen. Miért kelljen neki végigmenni mindazokon a megpróbáltatásokon, amin nekünk is nehéz volt végigmenni? Nem biztos, hogy azért lettünk ilyen emberek. Isten kegyelme megtartott minket, azért lettünk ilyenek. Nem a pénztelenség tanít meg bennünket valamire, hanem Isten Igéje.

Drága testvéreim, kicsit hosszabb voltam és már nagyon izgatott volt emiatt a szívem, aki bármilyen megbántást érez a szívében, attól bocsánatot kérek. Az volt bennem, hogy nekem tudott adni ez a tanítás olyan dolgot, amiben én elgondolkozom, egy kicsit még majd veszekszünk rajta, de megváltoztatjuk a szokásainkat. Hiszem, hogy ha átgondolod az életviteledet, a megvallásaidat, a gondolkodásmódodat a gazdagodásról, másképp fogsz erre gondolni.

Azt szeretném, ha a végén együtt elolvasnánk a 23. Zsoltárt, az én nagyon kedves zsoltáromat, mert nekünk egy csodálatos Pásztorunk van odafönt, olyan Pásztor, akihez mi tartozunk.

 23. Zsoltár – Az Úr a Jó Pásztor (Dávid zsoltára.) Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm. Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem. Lelkemet megvidámítja, a megigazultság ösvényein vezet engem az Ő nevéért. Még ha a halál árnyékának völgyén megyek is át, nem félek a gonosztól, mert Te velem vagy; a Te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem. Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt; elárasztod fejem olajjal; csordultig van a poharam. Bizony, jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig.

Dicsőség az Úrnak! Amikor a nyáj a füves legelőkön nyugszik, fekszik, akkor tele a hasa, jól lakott, lepihent. Ilyen Pásztorunk van. Forduljunk bizalommal a mi Pásztorunkhoz, forduljunk bizalommal az Úrhoz, a mi Ellátónkhoz, a mi Gondviselőnkhöz és minden szükségük betöltetik, mert az Úrnak az a kívánsága, hogy ti meggazdagodjatok. Dicsőség Istennek, köszönjük a mai tanítást. A dicsőség Istené!

Egy imádságra hívjuk azokat, akik először vannak ma itt. Azt mondja a Róma levélben az Ige, ha a szívedben hiszed, és a száddal megvallod, hogy Jézus a Krisztus, meghalt és feltámadt, megtartatol. Ha te ehhez a Mindenható, El Shaddai, Jehova Jire, Gondviselő Istenhez akarsz tartozni, akkor nem kell mást tenned, mint behívni a szívedbe Jézust. Hinni a szívedben és kimondani a száddal, hogy Jézus, legyél az én Uram és a Megváltóm.

Ha elfogadod Jézust Uradnak, akkor azt mondod, hogy én azt hiszek, amit akarok. Azt hiszel, amit Jézus mond, mert azt mondtad Ő a te Urad. Ha Ő a te Urad, akkor megmondja, hogy azt akarom, hogy meggazdagodjatok, azt akarom, hogy meggyógyuljatok, azt akarom, hogy minden szükségeteket betöltsék. Hívunk erre az imádságra, ha a szívedben ott a hit, akkor hívjuk be a szívetekbe együtt az Úr Jézus Krisztust valamennyien.

Hiszem, hogy Jézus Istennek Fia.
Hiszem, hogy Jézus meghalt az én bűneimért a Biblia tanítása szerint.
Hiszem, hogy Jézus feltámadt a halálból, az én megigazulásomért.
Kérlek Jézus, legyél az én Uram, legyél az én Megváltóm,
legyél az én Gyógyítóm, legyél az én Gyarapítóm!
Megvallom, hogy Jézus az én Uram, Jézus az én Megváltóm,
Jézus az én Gyógyítóm, Jézus az én Gyarapítóm.
Meg vagyok váltva. Jézus vére által örök életem van Krisztusban,
mert újjászülettem Krisztusban.
Az Ő szent vére megtisztított minden bűntől és ez örökidőre szól.
Köszönöm Uram az életemet, köszönöm a megváltásomat,
köszönöm a gyógyulásomat, köszönöm a szükségeim betöltését,
köszönöm az erőt, amit adsz a mindennapokhoz.
Tied minden dicsőség és minden hála. Ámen.

Imádkozni fogunk kézrátétellel Isten Igéje szerint mindazokért, akik ezt szeretnék kérni. Ugyanaz a Jehova Jire, ugyanaz az El Shaddai, aki megelégít téged az anyagiakban, be fogja tölteni a gyógyulás iránti szükségedet, ami idehozott a szívedben. Állj olyan szívvel az Úr elé, hogy el tudd venni, mert nem az adó oldalon van a hiány, hanem a fogadó oldalon. Mi vagyunk néha gyengébbek, vagy kevesebbek ahhoz, hogy el tudjuk venni az Úr áldásait. Hívunk benneteket kézrátételre, akik először vannak, és gyógyulni szeretnének, jöjjenek!

 

/Köszönjük az Úrnak Viktória testvérünk munkáját, aki legépelte e tanítást./ 


BÉKEVÁR FŐOLDAL