2010.11.09.

A GYÜLEKEZET EREJE

Jegyzet Bill Kaiser tanításából
2010. november 07.

 

Az alkalom átadása után zsebkendők felett mondják el a hit imáját, és egy adománygyűjtésre kerül sor.

Sandersné dr. Kovács Erzsébet: Köszönjük a dicséretet, hálát adunk Istennek, hogy Isten szent kenetében dicsérhetjük, magasztalhatjuk a mennyei Mindenhatót, a mennyei Atyánkat, a Jézus Krisztust.

Egy drága testvérünktől búcsúzunk a jövő héten, kedden, igen szeretett, és régről ismert nagyon hűségesen hozzánk tartozó testvérünktől Hrivnyák Bélától, utolsó útjára kísérhetitek, és a családnak kifejezhetitek a szereteteket. Kérlek benneteket, hogy gyertek el és öleljétek át az itt maradottakat, mert az ő részükről nehezebbek ezek a pillanatok, az itt maradott drága családtagoknak, hozzátartozóknak. Hrivnyák Béla búcsúztatója jövő héten, november 9-én, kedden lesz, az Óbudai temető szóró parcellájában, délelőtt 11 órakor. Kérlek szépen benneteket, ha tudtok, menjetek és öleljétek át az itt maradottakat, mert szükség van erre a vigasztalásra, amit a Szent Szellem nyújt általunk.

Jim Sanders alkalmairól szeretnék néhány szót szólni, november 11-én, Kolozsváron leszünk. November 13-án, szombaton, délben 12 órakor imakonferenciát tartunk itt a Török Flóris 76 szám alatt, és Úrvacsorát veszünk. Úrvacsorával indul ez az imakör, nagyon fontos az imádság, itt az utolsó órákban. November 20-án pásztorkonferencia lesz. December 12-én Szlovákiában tartunk alkalmat, december 19-én, Orosházán leszünk a kultúrházban, és december 28-án pedig az évzáró Istentiszteleti alkalmunk lesz Vaskúton, a Márvány teremben.

Jim Sanders: - a gyülekezet néhány tagjával volt egy álmom, és az Úr ilyenkor megengedi, hogy szellemi bepillantásokat nyerjünk a szellemiekbe, és tudom, hogy ez az igazság oldaláról jött. A gyülekezet egy csoportjával próbáltam átmenni a városon, oroszlánok támadásának voltunk kitéve, és hatalmas félelem szállt mindenkire körülöttem. Végül is oroszlánok nem mutatkoztak, csak a félelem ragadta meg őket. És nem a világról beszülünk most, hanem a gyülekezet tagjairól.

A kívül valók olyan elveszettek, hogy nem is ismerik a szellemieket. Az I. Péter 5/8-ból ismerjük, az Ige is felhívja ott a figyelmünket, hogy az ördög, mint ordító oroszlán szertejár, keresvén kit nyelhet el. Azt keresi. Ne felejtsük el, hogy az Úr kihúzta a fogait, harapni nem tud, csak ijesztget, csak cuppogni tud.

Az I. János 4/18 mondja, hogy a szeretetben nincs félelem, a teljes szeretet kiűzi a félelmeket, mert a félelem gyötrelemmel jár, és aki fél, nem lett teljessé, tökéletessé a szeretetben. Ez a problémánk valójában. Nem járunk szeretetben, ill. nem gondolkodunk szeretetben, a gondolataink nem a szeretet gondolatai.

Azok, akik az elme tudományával foglalkoznak és pszichével, és a gondolati birodalommal, az agyműködéssel foglalkozó tudósok is megállapították már, hogy az ember, és az egész agyszerkezete, a szeretetre van teremtve.

És bármely gondolat, amely ezzel ellentétes lenne, az az elménkben generál egy olyan impulzust, ami az agy működésére negatív hatással van. A betegségeket 85-97 %-ig terjedő arányban vissza lehet vezetni a gondolati mintáinkra.

Tehát mondom nektek, nem térünk ki a részletekre, de a gondolatok félelem formájában jönnek, és a betegségek gondolatok formájában jönnek hozzánk.

Az Efézus 6/12-ben mondja, hogy nem test és vér ellen van a tusakodásunk, vagyis tudjuk, hogy szellemi erők ellen, és nekünk, a hitnek a szép harcát kell megharcolnunk.

Álljunk fel mindannyian, hatalmat fogunk venni a félelmek felett a gyülekezeteinkben, nem fogunk elszaladni az oroszlánok elől, hanem mi leszünk olyan bátrak, mint az ifjú oroszlán, az én fegyvertáram töltve van.

Köszönjük Uram, ellene megyünk a félelem szellemének Isten Igéjével. Megkötjük a nemzet felett lévő félelmeket, és nem engedjük, hogy ezek a félelmek beszivárogjanak a gyülekezetbe, hatalmat veszünk felette, a félelmeknek megparancsoljuk, hogy a lábunk alá helyezkedjenek és kihajítjuk az életünkből ezeket. Felépítjük a védelem és az oltalom falát az életünk körül, Jézus nevében! Mert a lábunk alatt vannak, a talpunk alatt vannak megsemmisítve ezek a szellemi erők, amelyek a félelmekkel társulnak. És nyelveken szólván, megköszönjük Istennek, hogy ez meg van nekünk.

Köszönjük Atyám, hozsanna, minden egyes csatája az ellenségnek, minden egyes tőr, amit az ellenség letett az utunkra, megsemmisítve van az utunkon, teljesen semmissé vált az ellenség minden terve és szándéka az életünk felett.

Köszönjük Atyám! Hozsanna neked a magasságban! Jobban emeljük fel hangunkat Istenhez, mert úgy tűnik, hogy félelemből szól az imánk, ezért emeljétek fel hangotokat Istenhez. A győzelem a miénk. Az Úr Jézus Krisztusban a győzelem! A mindennapos győzelem! Hozsanna, imádattal imádjuk a mennyei Atyát! Szellemben és igazságban imádjuk. Győzelmes az Úr Jézus Krisztusunk, az Úr a trónon, Ő a királyok Királya, és az uraknak Ura! Nyelvek imája megy tovább! Emeljük a hangunkat, az kezeinket Istenhez. Hozsanna. Imádunk Atyám!

A fejedelemségek és a hatalmasságok le vannak vetve a magaslatról az életünkben! A szent vér van felettünk, és a szent vér megszólal, és jobbat beszél, mint az Ábel vére. Minden titkolt dolog előkerül! Az ellenség titkolt tervei felfedetnek! A Szent Szellem felfedi ezeket idő előtt, megsemmisítjük őket, és nem tudnak valóra válni az életeinkben. Hozsanna!

Sátán megdorgálunk! Leveszed a kezed a politikáról, a gazdaságról, a nyugdíjrendszerről, a fizetésekről, a munkahelyekről. Beszólítjuk a jobb munkahelyeket, a jobb fizetéseket. Északról, délről, nyugatról és keletről beszólítjuk az elveszetteket.

Oroszországért fohászkodunk, hívjuk az elveszetteket, teljes szívvel imádkozunk Atyám! Sátán megsemmisültél az életünkben! Hallelúja! Istennek dicsőségének ismeretével betelik a föld! A késői esőkért kiáltunk! Késői esőt Atyám a földre! Aratómunkásokat kérünk Atyám! A félelmeket nem engedjük meg a gyülekezeteinkben! Kijelentjük, hogy a félelem eltávozik a gyülekezeteinkből. Jelentsük ki: - a félelem eltávozik a gyülekezeteinkből Jézus nevében! A félelem szelleme megszűnt az életünkben, Jézus nevében! Köszönjük Atyám! Dicsőség legyen Istenek! Messiás! Hallelúja!

Bill Kaiser: - Úgy érzem, hogy mikor közétek jövünk, akkor hazajövünk. És nem a szónak a szociális értelmében beszélek arról, hogy otthonban vagyunk, hogy haza jöttünk, hanem a szónak a szellemi vonatkozásában mondom, hogy hazajöttünk. Mert a mi szellemünk bizonyságot tesz a gyülekezetben jelen lévő szellemiséggel. A mi emberi szellemünk bizonyságot tesz a ti szellemetekkel.

Amikor belépünk ide hozzátok, és látjuk az ismerős arcaitokat, akkor ezek az arcok bátorítanak minket. Nem csak azok, akik az első sorban ülnek, hanem a gyülekezetnek a teljes széltében, és hosszában, azok az arcok, amelyekkel már előzőleg találkoztunk. És látjuk az Úr Jézus szeretetét az arcaitokon, és látjuk a szereteteket, amely Jézusért dobog bennetek, és természetesen azt is szeretjük látni, ahogy ti szerettek bennünket. És az is biztos, hogy Isten adott a mi szívünkbe is egy szeretetet felétek.

Van valami szívemen, megkértem Istent, hogy engedje meg, hogy kiárasszam felétek. Ez pedig azzal kapcsolatos, hogy milyen értékei vannak Istennek ebben a gyülekezetben. Azt az értékrendszert, amelyet Isten ebben a gyülekezetben helyezett el. Isten szemében ez egy nagyon erős gyülekezet, egy igen erőteljes gyülekezet. Nem vonatkozik mindannyiónkra, hogy erősek vagyunk, hanem a gyülekezet egésze erős.

Vannak itt közöttünk a gyülekezetben olyanok, akik szellemi értelemben igen erősek! Ezért nagyon jó azoknak, akik bejönnek a gyülekezetbe és még nem olyan erősek szellemileg, mert ők is erőssé válnak szellemben, ha bejönnek ebbe a gyülekezetbe. És nem csak erre a helyi, a budapesti gyülekezetre értem ezt, hanem azokra a gyülekezetekre is, amelyek a budapesti gyülekezetet tartják a vezetőségüknek, egész Magyarország szerte, Szlovákiában, és Romániában. Ők is hozzájárulnak ahhoz, hogy ez egy erős szellemi gyülekezet.

És igen nagy megtiszteltetés mindannyiunk számára, hogy részesei lehetünk ennek a gyülekezetnek. Mindannyiunk számára igen nagy lehetőséget jelent az, hogy részesei lehetünk ennek a gyülekezetnek azért, mert ez a gyülekezet gyümölcstermő. Százak és mondhatnánk, hogy ezrek születnek újjá az evangélistáink által. És százak teljesednek be, és keresztelkednek meg a Szent Szellemben.

Minden egyes alkalommal, amikor itt jártunk nálatok, ebben a gyülekezetben, minden alkalommal volt az oltárhoz való kiszólítás, Szent Szellem keresztség. Harminc, de volt, hogy hetvenöt ember keresztelkedett meg a Szent Szellemben, és beszélt nyelveken minden egyes alkalommal.

Megdöbbennél, ha tudnád, hogy hány olyan gyülekezetben jártunk eddig, ahol nincs ilyen hívás az oltárhoz, és nincs Szent Szellem keresztség. Ezek a gyülekezetek ugyan karizmatikusaknak nevezik magukat, s hisznek a nyelveken szólásban, de attól már tartanak kicsit, hogy a vasárnapi istentisztelet során kiszólítsák a hívőket erre.

Ezen a helyen megállapítottam, hogy nincs bennetek félelem, az emberek nem félnek, hogy beteljesednek Szent Szellemmel, és nyelveken szólnak. Ez azonban nem az egyetlen oka annak, hogy ez egy erős gyülekezet.

Mert vannak ima összejöveteleitek, amikor egybegyülekeztek és imádkoztok az értelmetekkel, és imádkoztok a szellemetekkel is. És állandóan imádkoztok. Ebből a gyülekezetből folytonosan száll fel imádság Isten trónja elé. Istennek igen erős hite és reménysége van ebben a gyülekezetben.

Istennek van hite bennünk? Igenis van! Akarod tudni az igehelyet erre? Az I. Thesszalonika 5/24-ben mondja az Írás: „Hű az, aki titeket elhívott, és Ő meg is cselekszi azt.” Isten hűséges, ez azt jelenti, hogy Isten folytonosan bízvást bízik benned. Isten igenis bízik bennünk, hogy megcselekedjük mindazt, amire elhívott. És Istennek tetszésére van az a válasz, amit erre az elhívásra adsz neki.

Ugye hallasz engem ma reggel? Mert Isten Szelleme által szólok most hozzád. Azt is mondhatnám, hogy ímé ezt mondja az Úr, és prófétálhatnék. Isten szívéről szólok most hozzátok. Egy igen erőteljes gyülekezet vagytok!

 Igen, a pásztornak igaza van, lehet, hogy van köztetek félelem is, de ez, hogy ma reggel ezt elvégeztük, az a félelem eltávozott tőletek, azért, mert ti a bizodalmatokat Istenbe vetettétek. És ha az ember Istenre veti a bizalmát, akkor Ő mindezekről gondot visel.

Most figyelj rám! Láttam már előzőleg is ilyen erőteljes gyülekezetet, és ma már nem léteznek. Mi történt? Megengedték, hogy a negatív gondolkodásmód beszivárogjon, megengedték, hogy a versenyszellem beszivárogjon, elkezdtek hazugságokat szólni egymásról. Elkezdtek féltékenykedni egymásra, és irigykedni, és ezt ne tegyétek!

Ezeket a gondolatokat ne engedjétek be a gondolataitokba. Ne vigyétek be magatokkal a harcot a gyülekezetbe. Te keresd Istent, imádkozz, és Ő fog téged a gyülekezeten belül arra a helyre emelni, ahová Ő akar!

És ha Isten odahelyezett, azon a helyen légy boldog. Legyél elégedett azon a helyen, és ne irigykedj valaki másra, akinek valami más feladat jutott a gyülekezetben. Legyél elégedett azzal, amire téged Isten elhívott ott. Hallelúja! Ugye figyelsz rám!

Remélem, hogy nem léptem át a határait annak, amit egy látogató szolgálat megengedhet magának. De a szívem sír ebben, szeretném, ha megőriznétek ezt a csodálatos gyönyörűséget, amit Isten munkál ebben a gyülekezetben.

Isten szíve éhezi azt, hogy olyan hívői, olyan emberei legyenek, akik a szeretetben mozdulnak együtt! Hallottad? Isten éhezi azokat, akik hajlandók arra, hogy együtt és szeretetben mozdulnak, olyan emberekre vágyik, akik bátorítják egymást, akik segíteni fogják egymást. Akik tisztelni fogják egymást.

Olyanokra, akik örvendeznek abban, ha a másik áldott, mert ha egy valaki áldást nyer, mindannyian áldottak lesznek. Hallelúja! Figyelj most ma reggel Istenre. Isten olyanokat keres magának, akik hajlandók együtt szeretetben járni. És Isten azt kívánja, hogy ez a gyülekezet egy ilyen gyülekezet legyen.

Igen, tudom, hogy ti együtt és szeretetben jártok, nem azt mondom, hogy nem. De azt akarom, hogy biztosak legyetek abban, hogy továbbra is együtt és szeretetben jártok, mert az ellenség próbál olyan dolgokat behozni, amelyeket mi nem szeretünk. Ezeket a gondolatokat azonban ki kell vetni az elménkből.

Fel kell azt fedeznünk, hogy egybegyülekeznünk, és Istent dicsérnünk, és látni az Ő dicsőségét ránk szállni, az minden másnál fontosabb. Fel kell azt is fedeznünk, hogy mikor mindannyian egyben vagyunk, és együtt imádjuk Istent, akkor képes Isten úgy leszállni, hogy mindannyiunkat egyben megáldjon.

A Szent Szellemnek a jelenléte az, amely a segítségünkre van. Mert a Szent Szellem az, akit Isten küldött Jézuson keresztül, hogy minket Jézus képére formáljon. Minket pontosan úgy szeret, amilyenek vagyunk, egyikünk sem tökéletes. Ennek ellenére, Isten tudja, hogy még boldogabbak lennénk, ha Jézushoz még hasonlóbban élnénk.

Visszaemlékszem arra az időre, amikor Jézus a tanítványait hallal vendégelte meg. És azután Péter és Jézus együtt mentek a tenger partján. És Péter elkezdte kérdezni Jézust, hogy mi a helyzet Jánossal, nem pontosan ezekkel a szavakkal kérdezte, de ez volt a lényege a kérdésnek. És Jézus pedig ily szavakkal válaszolt, hogy – semmi közöd hozzá Péter! Ha azt akarom, hogy János egész nap ücsörögjön, és semmit ne tegyen, akkor sincs semmi közöd hozzá!

Jézus a felelős az életedért! És a szomszédod, aki melletted ül, az ő élete felett is Jézus a felelős! Ritkán értjük azt meg, hogy mi az, amire a szomszédunkat elhívta Jézus. Érted? Az, hogy minket mire hívott el, azt megértjük. De azt nem mindig tudjuk, hogy mi az, amire azt a másikat hívta el Jézus, mert az nem a mi dolgunk.   Jézus a felelős az ő életéért.

Meg van az ideje annak is, amikor az apostol, vagy a vezető a korrekció, vagy a dorgálás szavait kell, hogy szólja. De minket nem arra hívott el az Úr, hogy egymást kiigazítsuk, arra hívott el az Úr minket, hogy szeressük egymást.

Milyen könnyű az, amikor ránézünk a másikra, és rögtön látjuk a gyengeségeit. Igen, de nekünk, amikor a másikra nézünk, akkor az erősségeit kell látnunk! Amikor ránézünk a másikra, akkor Isten Szellemét kell benne látni, és meg kell tanulnunk örvendezni azon, hogy Isten Szelleme van a másikban.

És ha Isten úgy döntött, hogy akár egy millió forintot ad neki, akkor mindannyiónknak örvendezni kellene, nem szabadna irigykednünk, és nem szabadna úgy gondolkodnunk, hogy vajon Isten miért nem nekünk adta azt a pénzt, mert az Isten dolga. Nekünk örvendezni kell, mert akkor mindenki áldott lett. Ennyi volt a bevezető!

Ez vezet minket a központi gondolathoz, ami a szívemen ég. Feltámadása után Jézus megjelenik a tanítványainak. És a János 20/19-ben, amikor a felsőházban gyülekezetek, kettő kivételével mindannyian együtt voltak, Júdás kivételével, aki felakasztotta magát, és Tamás, akinek valami más dolga akadt.

Az ajtók zárva voltak, és nem más okból, mint, hogy a tanítványok féltek a zsidóktól, hogy a zsidók majd rájuk törnek. A mai napra is lehetne ezt vonatkoztatni. Ne próbáld magad úgy megvédelmezni, hogy magadra zárod az ajtót, és rettegsz odabent. Mert Isten gondot visel rólad. Miközben az ajtók zárva voltak, Jézus megjelent nekik, a feltámadt Jézus, Jézus az Ő megújult, megdicsőült testében! Mi az, amit mondott nekik? Békesség néktek!

Több oka is van, amiért Jézus ezt mondta nekik. Először is, mert látta, hogy félelemben vannak. És szeretet volna békességet szólni a szíveiknek. Nem tanította őket, és nem prédikált egy óriási prédikációt nekik. Egyszerűen annyit mondott, hogy békesség néktek! És amikor Jézust azt mondta, hogy békesség, a békesség szelleme kiáradt Őbelőle. És a békesség szelleme leszállt a tanítványokra. A békesség egy szellemi eredetű dolog.

Jézus itt olyan békességről szól, aminek semmi köze a körülményeinkhez, miközben mi azt gondoljuk, hogy akkor lesz békességünk, amikor majd a bankszámlánk kiegyenlítődik végre. A békesség akkor jön majd az életemre, ha mindenki meglátja, hogy valójában milyen csodálatos evangélista vagyok. És ha majd megérti mindenki, hogy milyen értéke van az imádságnak, akkor lesz békességem. Hagyjuk, hogy belül háborogjon a szívünk, mert mások nem fogadják azt, hogy mi hogyan látjuk a dolgokat.

A külső életkörülményeinket mind rendbe szedhetjük, és még mindig nincs békességünk. Mert a békesség az egy szellemi birodalomból eredő valami. Jézus azért szólta ezeket a szavakat, én úgy gondolom, mert tudta, hogy mennyire fontos az, hogy az életünkben jelen legyen a békesség. Békesség néktek! Békesség néktek! Békesség néktek! Isten mindent a kezében tart! Azt is megígérte, hogy minden szükségünket betölti az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen. Azt is megígérte, hogy meggyógyítja a testeinket.

Megígérte, hogy a természeti világ minden dolgáról Ő visel gondot, ezért te nyugodtan légy, és szívd magadba Jézus békességét, engedd meg, hogy ez a békesség uralkodjék az életed felett. Annyira telítődjél fel Istennek a békességével, hogy az életkörülményeid többé ne tudjanak kihozni a sodrodból. Ennyire fontos ez a békesség!

Ha képes vagy megőrizni Jézus békességét, mindenekben győztes leszel. Ha képes vagy kizárni a világnak a háborgásait, hogy az megzavarja a szívedet, és ha ki tudod zárni, hogy az elmédet zavarják ezek, ha megtanulod, hogy miként vesd a gondjaidat Őreá, hiszen néki gondja van rád, akkor fogsz abban a békességben lakozni, amely minden értelmet felülhalad. Abban a békességben leszel, aminek semmi köze a körülményeidhez. Ez a békesség Jézustól jön. 

A 21-es versben olvassuk, hogy Jézus hozzájuk megy, és újra megismétli ezeket a szavakat. Békesség néktek! Mintha nem hallották volna meg, amikor először mondta nekik. Békesség néktek! Békesség néktek! Békesség néktek! Amiként engem küldött az Atya, én is akként küldelek titeket.

Most, hogy ez a békesség rajtatok van, most már kiküldhetlek benneteket oly módon, ahogy az Atya is kiküldött engem ebbe a világba. Jézus mondja, most, hogy ez a békességetek már megvan, most kiléphettek a csónakból és járhattok velem együtt a vízen.

Azt hiszem Pál írta a Zsidókhoz írt levelet, és annak a 3. fejezetében azt írja, hogy a hitnek a nyugodalmába be kell lépni. Egy olyan békességbe kell belépnünk, amelyet csak a hit tud hozni. És ne engedjétek a ti szíveiteket nyugtalankodni és háborogni, mint ahogy Izrael fiai tették a pusztaságon való átvonulás idején.

Emlékeztet ez engem a János 14-re: - ne nyugtalankodjék a ti szívetek, mondja ott. Nem tudom, hogy mi ennek a teológiája, de az Úr maga szólt nekem ezzel a verssel kapcsolatban, hogy azok a dolgok, amelyek háborgatják a szívemet, azok a dolgok uralják az életemet, míg megengedem, hogy a szívemet háborgassák.

Hallod ezt? Az a dolog, amely zavarja, háborgatja az életemet, a szívemet, az elmémet, ami ehhez tartozik. Tudod mi az, amikor az embernek a szíve háborog.

De Jézus megismertette velünk, hogy aminek megengedtük, hogy háborgassa a szívünket, az meg fogja zavarni az életünket. És Jézus azt mondja, hogy ezt ne engedd meg, hogy megtörténjen. JÉZUS AKAR LENNI AZ EGYETLEN, AKI KÉPES ARRA, HOGY IRÁNYÍTSA AZ ÉLETEDET! Jézus meghalt azért, hogy többé a körülmények ne irányítsák az életedet, mert te befogadtad Őt, mint az Uradat, ezzel odaadtad neki azt a jogot, hogy Ő irányítsa az életedet.

Nem kell többé félned semmitől sem, mert Ő egy szerető Isten, és Ő egy adakozó Isten, és egy gondviselő Isten. Úgy szólítjuk Őt, hogy Atyám! Ő gondot fog viselni rólunk. Nem kell többé aggódnunk afelől, hogy mit is eszünk, vagy hol hajtjuk le a fejünket. Isten gondot visel az ég madarairól is, elég mag jut nekik minden napra, rólunk is gondot fog viselni. Mondod, hogy néhányukról visel csak gondot, mert van jó munkahelye és jó fizetése.

Tudnod kell azonban, hogy Isten adta azt a munkahelyet is az illetőnek és nem a saját képességeid. Ezért a jó munkahelyért hálásnak kell lenned, mert ez Isten útja neked, hogy számodra megadja a szükségeidet. Néhányukat megint arra hív el, hogy ne egy úgynevezett jó munkahelyük legyen, hanem a legjobb foglalkozásokat adja.

A legjobb foglalatosság pedig, amikor teljesen átadjuk magunkat annak, hogy másoknak segíthessünk. Szolgálatnak hívja az Ige. Nekünk szolgálóknak meg kell tanulnunk azt, hogy miként bízunk Istenben, hogy Ő majd megadja.

Emlékeztetni kell magunkat arra, hogy Isten a verebekről is gondot visel, de ehhez békességben kell megnyugodnunk. Nem engedhetjük meg, hogy a körülmények háborgassák az életünket. Érted-e, hogy ma mit próbál neked Isten mondani?

Egy óriási és egy nagyon jó gyülekezet vagytok! Isten mindannyiótok számára nagyon jó tervekkel szolgál, akik magatokat egy gyülekezet tagjainak tartjátok. Isten van az életetek felett! És őrizzétek meg a békességeteket, ne engedjétek, hogy a szívetek háborogjon, és ne aggodalmaskodj a másik felől, hogy Isten vajon mit akar vele kezdeni.

Csak afelől legyél biztos, hogy azon a helyen legyél, ahol Isten akarja, hogy legyél. És azon a helyen, Istennek abban az akaratában őrizd meg a békességedet, teljes szorgalommal őrizd meg a szívedet, mert onnan indul ki minden élet. Ne engedd, hogy nyugtalankodjék a szíved, ne engedd, hogy bármely körülményből fakadó félelem megzavarja a szívedet.

Kérem, hogy mindenki csukja be a szemét, és emelje fel a kezét, és igyátok Istennek a békességét! Vegyetek egy mély levegőt, és ezzel a mély lélegzettel fogadjátok Istennek a békességét.

Atyám, az Úr Jézus Krisztus nevében, békességet szólok a tiéidnek. Békességet Jézus nevében. Békességet Jézus nevében! Atyám köszönjük a te békességed szellemét, köszönjük a te Szent Szellemedet, és köszönjük a szeretetet, amely ezzel a Szent Szellemmel jön. Köszönjük a szeretetedet irányunkba. És köszönjük, hogy rólunk gondot viselsz, és hogy te leszel az életünk Ura. És nagy békességünk van abban, hogy te vagy az Atyánk. Köszönjük ezt a békességet Jézus nevében! És mindannyian Áment mondunk! Ámen!

 

/Köszönjük az Úrnak Ibolya  testvérünk munkáját, aki a Békevár webkikötő számára legépelte e tanítást./ 


BÉKEVÁR FŐOLDAL