2011.10.18. 

HÍVŐK HATALMA

Feljegyzés Jim Sanders tanításából
2011. október 16.

 

Sok tanítás van a szívemen, amit az Úr ma szeretnék átadni számotokra, ez a hatalomról szóló tanítás. Örömmel mondjuk itt el, hogy a Hívők hatalma című Hagin könyv román nyelven fordításra és kiadásra került.

Nagyon sok keresztény sajnos tévtanítások által beoltást kap a hatalom ellen, hogy ne éljenek ezzel a hatalommal. Helyette inkább hibakereső kurzusokra járnak, a gerendát ugyan a saját szemükben nem veszik észre, de szálkát keresnek mások szemében. Nem veszik észre, hogy lenyelték az elefántot, és a másikba a legkisebb dolgok miatt is belekötnek.

Mivel nagyon nagy hiányosságok vannak a Krisztusi Testben a hatalom és a Jézus nevének a hatalmi megértésében, ezért ma erről szeretnék tanítani.

A világon mindenütt használják Jézus nevét, de neked ma egy kijelentést kell kapnod arról, hogy pontosan miről szól ez a név, és milyen hatalmat hordoz, hogy a szellemedbe beleépüljön ez a kijelentés és tudd használni, alkalmazni az életedben!

Filippi 2/5 Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is,

Ez az Ige felhívja a figyelmünket, hogy ugyanaz az értelem, indulat legyen bennünk, ugyanaz az elme legyen bennünk. Tanítja az Írás, hogy Krisztus értelme a miénk. Ezen a területen meg kell újítani az értelmünket, az elménket kijelentés formájában.

6. Aki, mikor Istennek formájában volt, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy Ő az Istennel egyenlő, 

7. Hanem Önmagát megüresítette, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett; 

8. És mikor olyan állapotban találtatott, mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, mégpedig a keresztfának haláláig. 

Ember formájában vagy állapotában találtatott, amikor megszületett.

9. Annakokáért az Isten is felmagasztalá Őt, és ajándékoza néki oly nevet, amely minden név fölött való; 

Ezt kell itt meglátnunk, hogy mi az, amit Isten tett Jézusért, azért, mert megalázta magát a halálig. Ezért Isten is felmagasztalá Őt, és ajándékoza néki oly nevet, amely minden név fölött való.

10. Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. 

Jézus nevére minden térdnek meg kell hajolnia! Mert ez nem egy ígéret, ami itt elhangzik, hanem egy Istentől jövő közvetlen rendelés, egy parancsolat. Hogy az Ő nevét említve, az Ő nevét segítségül hívva, az Ő nevének az elhangzására, minden térdnek meg kell hajolnia.

Ez egy szellemi rendelet a Jézus nevére! Minden térdnek meg kell hajolnia! Mit jelent ez? Hogy mindenkinek engedelmeskednie kell Jézus nevére: a mennyeiek, a földiek és a föld alatt valók is.

Nem így áll a görögben, az eredeti szövegben. Tehát: a mennyben valókénak, a földiekének és a föld alatt valókénak is — így szól.

A dolgokat csak hozzáfűzi némely tanítás, hogy kifejezetésre juttassa, hogy mit mond.

Megint más fordítások azt a szót teszik hozzá, hogy lények.

Mit fejez ki ezzel ez az igefordításokban? Hogy bármely dolog, vagy bármely lény mennyről, földről vagy föld alattról, engedelmeskednie kell.

Azért, mert Isten olyan magasra felmagasztalta ezt a nevet, mindenek felett valóvá tette, hogy a Jézus nevének hallatán minden térdnek meg kell hajolnia, a mennyeiekének, a földiekének és a föld alatt valókénak, a pokolbelieknek.

A föld alatt valók a pokolnak a dolgait jelentik, hogy a pokolban lévők is mind meg kell, hogy hallják ezt a nevet. Tehát a szellemiek, amik az alatt vannak, az alattvalók, az alatta lévők. Ez azt jelenti, hogy a pokolban is van ereje ennek a névnek!

A hatalom vonalán fogunk haladni az Igékkel, de vissza fogunk térni mindig a Jézus nevére, mert a névnek a hatalmát szerette volna az Úr, ha ma hirdetjük nektek, ezért kapcsolódik ma össze a hatalom és a név együttesen.

Kolosse 1/12 Hálákat adván az Atyának, aki alkalmassá tett minket a szentek örökségében való részvételre a világosságban; 

13. Aki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt minket az Ő szerelmes Fiának királyságába; 

14. Akiben van a mi váltságunk az Ő vére által, bűneinknek eltörlése; 

Ez a bűnök eltörlése, amikor befogadjuk az Úr Jézust a szívünkbe, akkor a bűneink eltöröltetnek az Ő vére által.

15. Aki képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született; 

16. Mert Őbenne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyiszékek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Őáltala és Őreá nézve teremtettek; 

17. És Ő előbb volt mindennél, és minden Őbenne áll fenn. 

18. És Ő a feje a Testnek, a Gyülekezetnek: aki a kezdet, elsőszülött a halottak közül; hogy mindenekben Ő legyen az első; 

19. Mert tetszett az Atyának, hogy Őbenne lakozzék az egész teljesség; 

20. És hogy Őáltala békéltessen meg mindent magával, békességet szerezvén az Ő keresztjének vére által; Őáltala mindent, ami csak van, akár a földön, akár a mennyekben. 

Itt azért nem mondja, hogy a földalattiakat is, mert a pokol egy gyűjtőhely, és utána mindannyian, akik a pokol börtönében vannak, az ítélőszék elé mennek, azt követően pedig a tűznek tavába vettetnek, örökkévaló kárhoztatásra. Látjátok tehát, hogy az evangélizáció milyen fontos?

Meg van az igehelyeknek a pontos célja, hogy miért ezeket olvassuk. Ezekből fogjuk tisztán megérteni, hogy mi is az a hely, ahol Jézus jelenleg áll. Nem lehet elvétenünk, nem megértenünk.

2/12 Eltemettetvén Ővele együtt a keresztségben, akiben együtt fel is támadtatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta Őt a halálból. 

Vagyis, mint más Írások is magyarázzák, mi Krisztussal együtt meghaltunk, és Krisztussal együtt feltámadtunk. És amit itt megtudunk, hogy ez Isten hitének a működése által történt. Isten így látja ezt, és ez így igaz, mi kegyelemből kaptuk ezt a megváltást, és nem cselekedetekből, hogy senki ne dicsekedhessék Őelőtte. Nem cselekedetekből kaptuk ezt a hatalmas megváltást.

Az ördögnek a legnagyobb hazugsága, amikor azt próbálja elhitetni téves tanításokban, hogy az ember képes magát megtisztítani, hogy erre a helyre kerülhessen. Egyszerűen úgy kell mennünk az Úr elé, ahogy vagyunk és az Ő feladata, hogy megtisztít minket.

13. És titeket, kik holtak valátok a bűnökben és a ti testeteknek körülmetéletlenségében, megelevenített együtt Ővele, megbocsátván minden bűnötöket, 

Látod-e, hogy minden vétkünk, bűnünk megbocsátván! A kegyelemre is kiterjed mindez.

14. Azáltal, hogy eltörölte a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást, amely ellenünkre volt nékünk, és azt eltette az útból, odaszegezvén azt a keresztfára; 

Tehát, amikor meghalt értünk, Isten már akkor megbocsátott nékünk. A feltámadás egy újabb történet.

15. Lefegyverezvén a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, azokat nyilvánosan megszégyenítette és mutogatta, győzelmet aratván felettük a keresztfa által. 

Ebből a versből megértjük, hogy Jézust, mint bebörtönzöttet, mint foglyot, a pokolba vitték. Mert el kellett mennie [helyettünk] arra a helyre, ahová nekünk kellett volna kerülnünk. Eltemettettünk Ővele együtt, és feltámadtunk együtt a Jézussal.

Nyilvános győzelmet aratott, és a győzelmében, amikor lefegyverezte a fejedelemségeket, és a hatalmasságokat, nyilvánosan bemutatta győzelmét. És amit most nekünk el kell végeznünk, a szívünkben, hogy egy képet alkossunk az Ő győztes voltáról. Jézusról!

A kérdés, hogy csak vallásos szövegeket szólunk-e, amikor Jézus nevéről szólunk, és azt kiejtjük? A keresztények látják-e ennek a névnek az igen nagy fontosságát, amit ez hordoz? Mi az, amit a Biblia vall Jézus nevéről?

Amikor Jézus nevét taglaljuk, vagy tanítjuk, akkor egy szellemi összeköttetésbe, kapcsolatba kell kerülnöd azzal az erővel, amelyet ez a név képvisel, és így tudsz általa [győzedelmesen] élni. Ámen!

Zsidó 1/1 Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképpen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által, 

Az utolsó időkben a Fia által szól nekünk Isten.

2. Akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette, 

A haszidik vallásos zsidókat szokták hanáknak is nevezni, és Máté könyvét, az akkori idők héber nyelvén fogalmazták és írták le, és úgy fordították le később. És azt állították, hogy ezek a szavak a Messiás szavai. És azokban a szavakban élet van.

Az én beszédeim Szellem és élet — mondja Jézus. Tehát a Messiás szavai ezek a Mindenható Istennek az életével. És ezért nekünk győzedelmesnek kell lennünk, egy győzedelmes utat, életet élve, és addig nem jutunk el oda, míg nem kapunk egy igaz kijelentést arról, hogy ki is Jézus. Ő Isten maga!

Az első két versből kiderül, hogy maga Isten teremtette a világot, Jézus Krisztus által. Vagyis a világot Jézus neve által formálta meg. Ugye vásárolhatsz valakinek egy autót, az illető nevére, vagy építhetsz egy házat, valakinek a nevére, és akkor az a ház az ő tulajdona, az illetőhöz tartozik. Isten így a világmindenséget Jézus nevében teremtette. És ezért jogilag szólva, legális értelemben, az egész világ Jézushoz tartozik.

Amikor Isten mindezt teremtette, akkor a mennyben senki nem volt még jelen, akit Jézusnak hívtak volna. De azt is elmagyaráztam már nektek, hogy Jézus feláldoztatott a világ megalapítása óta. És az Ige, a Szellem és Isten, Ők egyeznek, és egyet szólnak.

Akkor Ő még az Ige volt. Az egész világot az Igéjével teremtette, a teremtett világot az Igéjével szólta valóságba. A teremtett világot, amikor teremtette, Jézus nevével írta alá. Akkor, abban az időben, még senkinek a birtokában nem állt ez a név.

Vagyis a sátán már akkor ismerte ezt a nevet. Ismernie kellett ezt a nevet, hiszen ő volt a felkent kerub Istennél, és ő is ezt a nevet szerette volna megszerezni magának. És azt tervezte magában, hogy ő a Magasságoshoz hasonlóvá kívánt válni. És ezt a nevet is szerette volna megszerezni magának.

Ez volt az a név, amiben Isten az egész világot teremtette. Azt is tisztán látjuk az Írásokból, hogy amikor Isten a világot, a földet teremtette, akkor minden hatalmat átadott az első embernek Ádámnak a világ felett.

Nem tulajdonosi birtokviszonyt adott neki, hanem uralmat adott neki felette, és hatalomba helyezte ezek felett. Tehát felelősséggel bírt ezek után Ádám, de a tulajdonosa a földnek Isten maradt. Mindezt azért, mert a világot Isten Jézus nevében teremtette.

János 1/1 Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige. 

2. Ez kezdetben az Istennél volt.  

3. Minden Őáltala lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. 

Semmi nincs a világban, ami nem az Ige által állt volna elő.

14. És az Ige testté lett és lakozék miközöttünk és láttuk az Ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal. 

Megpillanthattuk Isten Igéjének a dicsőségét, az Egyszülöttnek a dicsőségét, aki Istennel volt, és maga Isten volt, és testté lett. És ezt hívjuk az emberré válásnak, Isten emberi testet öltésének, az inkarnációnak.

Isten maga testet öltött magának, és így az Ige közöttünk lakozott, emberi hústest formában. És Ő volt Jézus, aki Máriától született. Habár Jézusnak nevezték kicsi korától kezdve, még akkor nem hordozta ebben a névben mindazt, amit ez a név birtokol.

Tehát az erő, nem a név betűjének a kiejtésében áll, mert a világban nagyon sokan viselték a Jézus nevet. Vagyis az erő nem akkor jön elő, amikor végigbetűzünk egy nevet, hiszen a különböző nyelvekben is megjelenik ez a név.

Ezért van az, hogy ha hívjuk ezt a nevet, és nem tudjuk a hátterét, akkor nem jön elő az ereje. Nincs hitük az embereknek ebben a névben. A hitet úgyis lehetne definiálni, hogy az az ember szellemének a válaszreakciója, amikor Isten Igéjét hallja.

Ha a hitünk által segítségül hívjuk ezt a nevet, az abban lévő kijelentés által, akkor a szellemünk kontaktusba, összeköttetésbe lép a névben lévő erővel. Ámen!

Van, hogy az emberek kiáltják Jézus nevét, és nem történik semmi. A legtöbb keresztény nem tekinti ezt a nevet kellőképpen, csak úgy, mintha egy jó focicsapat játékosait sorolnánk: Jézus…

Jézus neve jelenti, hogy Ő az üdvözítő. Jesua a héberben. Joshua neve is ugyanez a szótő. Mindegy milyen nyelven hívjuk Őt, de ha azzal a kijelentéssel a szívünkben hívjuk ezt a nevet, amit valójában ez a név képvisel, akkor a pokol démonai észreveszik ezt a nevet, amit kiejtettünk.

Mert ha hallják ezt a nevet, nem képesek ellenállni ennek a névnek, nem képesek játszadozni ezzel a névvel. Ezért nagyon fontos nekünk megértenünk, hogy ki is Jézus valójában.

Ő valójában több mint egy név. Természetesen kicsi korától kezdve, ahogy növekedett Jézusnak hívták. De egy napon eljött az, amikor magát meg kellett aláznia a keresztfának haláláig.

És amikor ezt megtette értünk, akkor Istennek arra választ kellett adnia, és azt mondta Jézus, hogy hozzátok ide nekem azt a nevet, azt a deklarációt, azt a kijelentést, amikor ezt a nevet felruháztam mindazokkal a jogokkal, és kiváltságokkal, és ezt jelenti ez a név nekünk ma.

És Isten ezt a nevet törvényként rendelte el. Ezért magasan felmagasztalta Őt Isten, mondja az Írás. Tehát Istennek a válasza, az emberiség problémájának a megoldására Jézus volt! Visszamegyünk a…

Zsidó 1/3 Aki az Ő dicsőségének visszatükröződése, és az Ő valóságának képmása, aki szavának erejével tartja fenn a mindenséget, aki minket bűneinktől megtisztítván, leült a Felségnek jobbjára a Magasságban, 

4. Annyival kiválóbb lévén az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt azoknál

Egy mindeneknél kiválóbb nevet nyert el Jézus. Mikor nyerte el ezt a mindenek felett, kiváló nevet? Az első, amit látnunk kell, hogy mi történt: megalázta magát, mégpedig a keresztfának haláláig alázta meg magát.

Azt követően Isten felmagasztalta Őt, és ajándékozta neki, ezt a mindenek felett való nevet. És örökség által is elnyerte ezt a mindenek felett való nevet, az angyalok felett való név is ez, amit kapott.

Mikor kapta ezt? Amikor megszületett? Nem! Amikor megszületett, akkor azt mondja róla az Írás, hogy kevéssel tétetett kisebbé az angyaloknál, hogy a halált el tudja szenvedni értünk.

Akkor Jézusnak nevezték, de úgy élt a földön, mint az embernek fia, nem úgy élt a földön, mint Isten Fia. Vagyis megalázta magát, isteni voltát kiüresítvén meghalt értünk, és az emberiségért való engedelmességéből tette ezt meg.

Ádám nem tette meg, nem volt engedelmes. Isten egy nevet adott neki, amit az Ő engedelmességéért való ajándékozásként kapott. Ez akkor volt, amikor Ő újjászületett a halálból. Az 5. vers ír itt róla.

5. Mert kinek mondotta valaha az angyalok közül: ‘Én Fiam vagy Te, én ma szültelek téged.’ és: ‘Ismét én leszek néki Atyja, és Ő lesz nékem Fiam.’? 

Itt látni egy igei utalást, az Ige a Cselekedetek 13/33 verséhez kapcsolódik. Egyik kedvenc igeversem, és háborúkat lehetett végigharcolni a keresztény teológusokkal ennek kapcsán. Mert Jézusnak a kereszten kellett szenvednie, és ismét Atyja leszek néki, mondja itt. Ismét Atyja leszek!

Vagyis az történt, hogy az Atya el kellett, hogy forduljon Jézustól egy időre. Szellemi elszakadás történt, a szellemi halál állapotába kellett, hogy kerüljön Jézus, a mi bűneinkért. Először ebből a szellemi halálból kellett, hogy kihozza Őt, vagyis újjá kellett, hogy szülje Őt.

Ő volt az első ember, aki újonnan született, Ő volt az első ember az új teremtések közül. Ő a Feje az új teremtésnek, Ő a Feje a gyülekezetnek, és mindenben előjoga van. És amikor újonnan született, akkor kapta meg ezeket az előjogokat, és kapta meg ezt a mindenek felett kiváló nevet.

Hiszen, amikor a földre megszületik, akkor azt olvassuk, hogy kevéssel kisebbé tétetett az angyaloknál. Meg kellett halnia értünk, majd Isten harmadnapon feltámasztotta Őt a halottaiból. És ekkor nyerte el, azt a mindenek felett kiváló nevet, az angyalok felett is kiváló nevet, a Jézus nevét.

Mondtam az előbb is, hogy Jézus, mint egy bebörtönzött került a pokolba, és ott a démonok seregét és a szellemi erőket kiüresítette, megfosztotta a fegyverzetüktől, és a hatalmuktól. Lehet, hogy meg tudnak téged téveszteni az ördögök a szádban, ott működik a szádban, mert egyébként nincs feletted ereje és hatalma.

A csontokban van a gyógyító kenet ma. A fájdalom, ami ott jelentkezik, az csak egy gondolat. A betegség, és az erőtlenségek, az egy gondolat. Ne gondolkodj rajta, az Igén gondolkodj. A néven meditálj, mert nem egy hétköznapi névről van szó, mert minden erő és hatalom ebben a névben, a Jézus nevében lett elhelyezve. Ez egy mindenek felett győzedelmeskedő név.

Ha meg van a hited, és ez a kijelentésed ebben a névben, mindent le tudsz győzni vele. És emellett pedig meg kell bíznod a Szent Szellem megelevenítő munkájában. Ahogy követjük a Szent Szellemet, úgy tudjuk, hogy valami frisset és újat hoz az életünkbe.

Isten az embert arra teremtette, hogy az Ő ereje nyilvánuljon meg rajta keresztül a működéseiben. Az erő, az uralom és a hatalom az emberben lett elhelyezve a kezdeteknél. Ahhoz, hogy az ember ebben az [isteni] erőben tudjon maradni, az érzéseit és a gondolatait meg kell tanulnia uralni.

Mindegy bármit teszel, ha a Szent Szellem nem eleveníti meg azt, az Ő életével a szellemi birodalomban, akkor nem működik. Isten azt akarja, hogy mi megtanuljunk működni, a szellemi birodalomban. Ha a Szent Szellem nem eleveníti meg azt a dolgot, akkor nem vagyunk képesek semmire.

Ezért nekünk nyitott és megadott edényeknek kell lennünk a Szent Szellem felé. Lehet, hogy az értelmedben kiválóságokra jutottál és gyors felfogású vagy, de a szellemedben nem ilyen vagy.

Ezért javasoljuk pl. a szellemben való imádságot, hogy a szellemedben is ilyen gyors felfogású legyél. Hogy kiképezd a szellemed arra, hogy a szellemed értelmét, elméjét felfogd. Mert a szellemednek is van egy értelme, és onnan kell ezeket a vezetéseket megfognod az életedre. Ehhez fel kell növekedni szellemiekben.

A szellemi csecsemő korban lévők – és a gyülekezetek van, hogy egészen kis korban lévők szellemi értelemben – nehezen tudnak Istennel ilyen összeköttetésbe kerülni. Feltehetnék fizikából kérdéseket pl. Einsteinnek, vagy akár a feleségemnek is, de a válaszokat nem értenéd meg, mert azon a szinten mondaná.

Ugyanez a helyzet Istennel is. Amíg fel nem növekszünk szellemiekben, és most azt hiszem, hogy a szívünk kívánsága eljutott oda, hogy fel akarunk növekedni. Ezért kell az Igét tanulmányozni és imádkozni szellemben. Ami időt ezzel töltünk, az nem elfecsérelt idő. Mi győztesek vagyunk!

És igenis elszántan megyünk továbbra is előre, és a győzelmünket kinyilvánítjuk minden vonatkozásban. Pál is úgy gondolkodott, hogy szívesen lennék már fent a mennyben, de nektek az a jobb, ha még itt maradok, a ti épülésetekre.

Tudom, hogy hová megyek tehát. Addig is az ördögöt a talpunk alá kényszerítjük, mert amire Isten elhívott minket, azért itt kell maradnunk, és azt el kell végeznünk. Követnünk kell az Ő terveit az életünk vonatkozásaiban.

Megvizsgálunk még itt néhány igeverset, ahol megnézzük a ránk hagyott hatalmunkat.

Márk 16/17 Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak. 

18. Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és azok meggyógyulnak. 

Azokat, akik hisznek, ezek a jelek követik – a hívőket! Ez nem egy megszabadító szolgálatra felhatalmazó igevers, hanem a hatalmunkat mutató igevers. Minden egyes hívőre vonatkozik, mert nem mondja, hogy az apostolokat, a prófétákat, vagy a pásztorokat követné ez. Ugye értjük, hogy ez a hívő hatalmát mutatja?

A jegyzeteimben szerepel ma az Efézus 4/11 igevers is, ott fel van sorolva az ötféle szolgálat. Mindegyik szolgálat azt célozza, hogy téged felneveljen oda, hogy te tudd végezni a szolgálatát az Úrnak. Vagyis neked kell, hogy az ördögöt távol tartsd a testedből, a munkahelyedről, az életed különböző területeiről.

19. Az Úr azért, miután szólott vala nékik, felviteték a mennybe, és üle az Istennek jobbjára. 

20. Azok kimenvén, prédikálának mindenütt, az Úr pedig együtt munkálván az Igével, megerősíté azt a jelek által, amelyek követik vala. Ámen! 

Az Igét erősítette meg, mert az Igét hirdették. A hit hallásból, a hallás Isten Igéjéből van. És azután jöttek a jelek és csodák, ha az Igét hirdeted. Bárki képes rá, hogy hirdesse az Igét. Sok esetben Isten az Igéjét megtisztelve teszi ezeket a jeleket és nem a prédikátort megtisztelve. Láttam ilyet.

Apostolok Csel. 3-ban olvassuk egy születésétől fogva mozgássérültnek a csodáját, ahogy elmegy Péter a templom Ékes kapujánál, és azt mondja, hogy: ezüstöm, és aranyom nincsen nékem, hanem amim van, azt adom néked, a Názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel és járj!

Ezt mondja neki. Tehát itt azonosítjuk, hogy ez az a Jézus, akinek a nevében a jelek történnek. Ekkor még nem történik semmi, hanem utána megfogja ezt a koldust a kezénél, és azonnal, ahogy a kezénél megfogta, a bokája, a csontjai erőre ébredtek. Megerősödtek.

Ez volt az az összeköttetés, amire várt. Tudott az erő áradni, bele tudott áradni az erő a csontjaiba, és megerősítette az izületeit, és az inakat, a szellemi kapocs által. Miután látták ezt a csodát, Istenné akarják őket nyilvánítani. És mit mond erre válaszként? Megnézzük a 16-os versben, hogy válaszolnak az apostolok.

16. És az Ő neve erősítette meg ezt, akit ti láttok és ismertek; az Ő nevében való hit által; és a hit, mely Őáltala van, adta néki ezt az épséget mindnyájatok szemeláttára

Utána felteszik az egymillió dolláros kérdésüket az emberek, a 4/7 versben kérdezik tőlük, amikor kihallgatják őket:

4/7 És mikor őket a középre állították, tudakozzák vala: Micsoda hatalommal, vagy micsoda név által cselekedtétek ti ezt? 

Figyeljétek meg, megfenyegették utána őket, és így engedték őket útjukra. A 10, 12 versekkel válaszolnak újra.

10. Legyen tudtotokra mindnyájatoknak és az Izrael egész népének, hogy a názáretbeli Jézus Krisztusnak neve által, akit ti megfeszítettetek, akit Isten feltámasztott halottaiból, Őáltala áll ez tielőttetek épségben. 

12. És nincs senki másban üdvösség; mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk. 

Hallelúja! Nekünk pedig üdvözülnünk kell Jézus neve által. Újjá kell születnünk, mert nincs más név. És egy hatalmat kaptunk ebben a névben, hogy amit megkötünk a földön, a mennyben is kötve lészen. Vagyis egy összekapcsolódásunk van a mennyel.

Ez a név meg fog nyitni nekünk ajtókat, ezt a nevet tudjuk használni a szegénységgel szemben. Mert az én Istenem betölti minden szükségeteket, az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban.

Vagyis visszamutat minden arra a szellemi királyságra. És a mi fegyvereink nem testiek, hanem hatalmasak Istennek, erősségek lerontására. Minden érvelést, és okoskodást lerontván. Amikor újra érvelünk, és megpróbáljuk kigondolni.

A fiatalabb éveimben, amikor a bibliaiskolát jártam, volt egy Ige, amit Isten kegyelmére rendelt nekünk az olvasásra, Zakariás könyvében van ez az igevers. Szeretném itt nektek előhozni:

Zakariás 4/6 És felele, és szóla nékem, mondván: Az Úr beszéde ez Zorobábelhez, mondván: Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én Szellememmel! Azt mondja a Seregeknek Ura. 

A 7-es vershez jó lett volna, ha elhozom a Bővített bibliafordításomat is:

7. Ki vagy te, te nagy hegy? Lapállyá leszel Zorobábel előtt, és felviszi a csúcskövet, és ilyen kiáltás támad: Áldás, áldás reá!

Ki vagy te, te nagy hegy? A Bővített fordítás szerint: te nagy probléma. Mert lapállyá leszel, és felviszi a csúcskövet, az Úr Jézus elé, és ilyen kiáltás támad, áldás, áldás reá!

Tehát kegyelmet kiáltottak. Ha az embereknek a szíve igaz Isten előtt, akkor az anyagiaknak jönni kell. Ez az igazság. És szeretnénk változásokat látni ebben.

Az Efézus 4/11-ben Isten adott nekünk segítő szolgálatokat, hogy a Krisztusi Test eljusson oda, hogy végre gyarapszik.

Efézus 4/7 Mindenikünknek pedig adatott a kegyelem a Krisztustól osztott ajándéknak mértéke szerint. 

8. Ezért mondja az Írás: Fölmenvén a magasságba, foglyokat vitt fogva, és adott ajándékokat az embereknek. 

Ezek az Ő felmenetelének ajándékai. Szolgálati ajándékok. Az pedig, hogy felment, mit jelentene mást, minthogy előbb le is szállott a föld alsóbb részeire. Amikor onnan foglyokat hozott fel, akkor az Ábrahám ölében lévő ’paradicsomot’ hozta ki onnan.

9. Az pedig, hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy előbb le is szállott a föld alsóbb részeire? 

10. Aki leszállott vala, ugyanaz, aki fel is ment, feljebb minden egeknél, hogy betöltse a mindenséget. 

És akkor:

11. És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul: 

Ezek tehát ajándékok. Nem kis csoportok, vagy házi összejövetelek ezek, hanem az Ő felemeltetésekor adott ajándékok. És neked adta az Úr ezeket, mint Krisztus Teste, arra, hogy te gyarapodhass általuk.

12. Szolgálat munkájára tökéletesítve a szenteket, a Krisztus Testének építésére: 

13. Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére,

Tehát Isten ezt megtette, és amikor Ő ad ebből egyet, akkor ezt keresztény körökben az Ő felemeltetésének egyik ajándékaként nevezik. Azért adja, hogy te általa, gyarapodásra kerülhess. Mert az Ő felmenetelének ajándékai ezek, Jézus adja ezeket. Mennybemenetelének ajándékai. Amikor Ő felment a magasságba, akkor osztotta ezeket, az ajándékokat. Neked!

Eljutunk itt az utolsó igevershez:

Korinthus I. 15/22 Mert amiképpen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképpen a Krisztusban mindnyájan megeleveníttetnek. 

23. Mindenki pedig a maga rendje szerint. Első zsenge a Krisztus; azután akik a Krisztuséi az Ő eljövetelekor. 

24. Aztán a vég, mikor átadja a királyságot az Istennek és Atyának; amikor eltöröl minden birodalmat és minden hatalmat és erőt. 

25. Mert addig kell néki uralkodnia, mígnem ellenségeit mind lábai alá veti. 

Jelenti azt, hogy a Fej uralkodik, és ennek a Testnek Ő a Feje, mi pedig a Testének tagjai, és minden a mi lábaink, alá van vetve. Ha ez elvégeztetik, akkor minden visszaforgattatik Istenhez, most még Jézusé.

26.  Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál. 

27. Mert mindent az Ő lábai alá vetett. Mikor pedig azt mondja, hogy minden alá van vetve, nyilvánvaló, hogy rajta kívül, aki neki mindent alávetett. 

Azt mondja itt az Írás, hogy a Mindenható Isten nincs Jézus lábai alá vetve. Ő felette van, Ő az Atya Isten, és Ő dolgozta ki a megváltás tervét. És Ő elvárja tőlünk, hogy itt mi a Jézus nevében uralmat vegyünk, és uralkodjunk az életben. Mert Jézusnak kell uralkodnia addig, és Ő uralkodni is fog.

Ezért nekünk meg kell ragadnunk ezt az uralmat, ezt a képességet, amit kaptunk, hogy uralkodjunk a névben, és meg kell cselekednünk ezt. És nagyobb kijelentési szintekre, magasabb szintekre kell felmennünk.

Kell, hogy érezzétek az Igének a jó ízét, ezért jó, ha néha megelégedettséget mutattok. Az Ige megüti a szellemünket, és akkor megy oda be, és ezeken meditálni kell, mert az ördögnek a tévtanai kint vannak a levegőben.

Nekünk pedig az örömhír adatott, és örülök, hogy eljöttem ide a mai napon. Gyógyulás van a vesében, a csontokban, a szemben is. Kijelentések jönnek hozzánk, megértést kell kapnunk arról, hogy az Ige igaz és működik. Áldott legyen az Úr neve!

Álljunk fel mindannyian és mondjuk együtt: Az én birtokomban áll ez a név! Ez a név az enyém, én használom ezt a nevet. Megkötöm az ördögöt, megparancsolom, hogy a lábam alá menjen, visszautasítom a betegséget és a gyengeséget, megparancsolom, hogy kitakarodjon a testemből, Jézus nevében! Megparancsolom az ördögnek, hogy levegye a kezét a pénzemről, Jézus nevében! Vedd le a kezedet az üzleti vállalkozásomról, a munkahelyemről Jézus nevében!

Kitartónak kell bizony lennünk, az életünk minden területén, ahol csak rajtakapjuk az ördög kezét, meg kell őt dorgálni. Amikor ezt a megértést kijelentés formájában megértettem, mindenben rajta csaptam. Kiűztem az ördögöt mindenből, amiből csak értem. Valóban megkötöttem az ördögöt mindenben. Hallelúja!

A torokban is jött a gyógyulás, most ebben a pillanatban. Látjátok, ahogy az Igét szóljátok, a Szent Szellem abban a pillanatban működésbe tud lépni. A betegségnek engedelmeskednie kell Jézus nevére! Használjátok!

Mondtam valamelyikőtöknek, amikor eljuttok erre a helyre, kezedet teszed rá, használod az Igét. Úgysem te gyógyítód meg, nem én gyógyítom meg azt, aki idejön a sorba, tedd rá a kezed és mondd el az imát. Nem te gyógyítod meg, csak a kezedet nyújtsd ki, és a gyógyulást kiáltsd felette.

Az „Én nevemben”, akik hisznek, azokat követik a jelek. Isten királyságát képviseled, te bent vagy a házon belül, és Ővele együtt feltámadtál, egy új szövetségünk van.

Mi szövetség nélkül voltunk ebben a világban, nekünk meg kellett halnunk Jézussal, és nekünk fel kellett támadnunk Jézussal, és bekerültünk a házba. Gyertek, gyertek bátran a Király trónja elé, mert ti gyermekei lettetek, nincs szégyen, nincs bűntudat.

Összeköttetés van, ha megkapjátok a kijelentést. Ha még nincs meg a kijelentés, meditáljatok rajta, és nem látás szerint járunk. Ne nézz a testedre, ez azt jelenti. Ne nézd, hogy mi történik ott.

Az ördögök szeretnek úgy viselkedni, mintha nem hallották volna, hogy te kiadtad a parancsszót. Kiadtad a parancsszót, annak úgy kell lennie, és nem az érzéseink szerint járunk, hitben járunk. Néha szeretnek elrejtőzni ezek az erők, és úgy tenni, mintha nem hallották volna, hogy te mondtad. És amikor te figyelmen kívül hagyod az ő munkáit, tüneteit, azt az ördögök gyűlölik.

Hagin szokta mondani viccesen, hogy az ördög az autómban utazik a hátsó ülésen. De ő egy senki. És én tudom, hogy ő egy senki, és az ördög tudja, hogy én tudom, hogy ő egy senki. Le van bénítva! Egy bénulásos beteg mit tud tenni a hátsó üléseden ellened? És ki törődik vele, hogy ott utazik?

Smith Wigglesworthnak egyik éjszaka egy nagy világos fény jelent meg, és ahogy megnézte, hogy mi az, látta, hogy az ágya végében ott áll az ördög. És úgy reagált rá Smith Wigglesworth, hogy: – Ó, azt hittem van itt valaki, és csak az ördög! Ennél nagyobb sértést nem tudott az ördög elviselni és elment.

Haginnál pedig nevetés tört ki, megtanították a keresztényeket, hogy ki kell nevetni az ördögöt. Jött a nevető kenet, de előtte megtanítottak rá, hogy hogyan kell kinevetni az ördögöt. Egész órán keresztül nevetnünk kellett az ördögön.

És a hitünk működött. A szomorú hit nem jó semmire, az örömteljes hit és a boldog arcok, az működik. Csak mosolyogj, hanyagold el az ördög gonoszságait az életedben, ne felejtsd el, hogy a lábad alatt van.

Mert az Úr azt mondta, akkor így kell, hogy legyen, és az Úrról beszélünk, és arról beszélünk, hogy Ő milyen hatalmas az életünkben, hogy Ő mit tesz az életünkben, és nem emlegetjük az ördög munkáit.

Csak annyit teszünk, hogy ördög takarodj ki innen Jézus nevében! Ennél többet nem beszélünk az ördöggel. Ámen! Dicsőség Istennek!

 

/Köszönjük az Úrnak Ibolya  testvérünk munkáját, aki a Békevár webkikötő számára legépelte e tanítást./

 

BÉKEVÁR FŐOLDAL