2012.11.09. 

GYÓGYULÁS

Feljegyzés Jim Sanders tanításából
2012. november 4.

 

Gyógyító iskolát kezdünk most. Sokan vannak azok, akik ma vannak először. Egy kis megvallást is fogunk tenni, ami különbözik talán az eddigiektől. Mindazok számára hasznos lesz, akik a prosztata, vagy bármely szervükkel megpróbáltatásban vannak.

Ha az ember egy súlyos helyzetbe került, akkor az időnket és a figyelmünket nagyon erősen rá kell szánni, hogy megtegyük a helyes megvallásunkat és az Igét beépítsük a szellemünkbe. Egyrészt jelen vannak a szellemi ajándékok, a gyógyítások ajándékai, a kijelentések.

Ezt az érelzáródásos tünetet – amiről már beszéltem –, onnan ismerem, mert a fiam itt volt Ausztráliából a nyáron. Hozzám fordult, és azt mondta, hogy: apukám, a mellkasomban érzékelek egy fájdalmat. A kórházban, a szív osztályon nagyon vizsgálták őt, és nekem fogalmam nem volt róla, hogy ez milyen állapot, vagy milyen helyzet.

Imádkoztam érte, s a kezemet a mellkasára tettem, megdorgáltam – ahogy ezt kell tenni –, Jézus nevében, és elparancsoltam a fájdalmat. És azután jött a gyógyító kenet, amit a Szent Szellem megnyilvánulásainak nevezünk. Láttam egy látomásban, hogy jött a gyógyulás, és hogy a problémát egy vérrög elzáródás okozta nála. Azután másnapra ki is engedték a kórházból.

Nagyon súlyos helyzet volt ez, lehetett ezt látni. Amikor Ausztráliába visszament, akkor ott is le voltak döbbenve, hogy hogyan lehetséges egy ilyen helyzetet túlélni. Az orvosok megállapították, illetve elmondták, hogy egy ilyen fajta elzáródásnál az első, aki túlélte azt.

Sátánnak száz százalékos támadása volt az ő esete, teljesen démonikus támadás volt.  Ezért tudom megmondani, hogy a fiatalember, aki ezzel a problémával jött, ha visszamegy az orvoshoz, akkor meg tudják állapítani, hogy meggyógyult.

Meg kell azt érteni, hogy milyen is az Úr szeretete. Az Úr könyörületessége jött, könnyek jönnek vele. Ha volt már ilyen megtapasztalásotok az Úrral, akkor azzal mindig jön a gyógyulás. Az én professzorom azt mondta, hogy halálán volt Jeruzsálemben, és egy idősebb zsidó ember jött, aki imádkozott érte, és az Úr könyörületessége leszállt.

És akkor nyugodtan leírhatjuk a könyvbe, hogy meggyógyultunk. Tehát van, hogy így jön a gyógyulás. Olyan sok új ember van ma itt. Ezeket egyrészt le is írtam, hogy pontosan úgy hangozzék el, ahogy pontosan kell, és nektek ezt rendszeresen hallgatnotok kell.

Az egyik nagyon fontos ilyen megvallás: Kizárólag Isten gyógyító kenete van megengedve, a belső szerveimben. Csak az maradhat meg a testemben, semmi más, Jézus nevében!

Egy másik megvallás: Minden szervem, minden sejtem (ez tehát a rákról is gondot visel), az én testemben tökéletesen működik, pontosan úgy, ahogy Isten teremtette azt, a mi Istenünk. És ezért megtiltok minden téves működést az én testemben, Jézus nevében!

És ezt egész nap kell tenni, ha valaki a hitnek a szép harcát harcolja egy ilyen helyzetben. A gyógyító iskolának az a jellegzetessége, hogy nincs egy előre megtervezett rend, amely szerint megyünk. A régebbi hívőinknél is elképzelhető, hogy a hitszintük különböző helyeken áll, pl. hogy milyen körülmények vesznek körbe.

Péter, amikor látta Jézust a vízen jönni, akkor azt mondta, hogy: – Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy hozzád jöjjek a vízen! Ugyanaz az Úr volt, aki jött a vízen, Péternek pedig nem volt hite arra, hogy ő a vízen járjon. De mivel Péter így tette fel a kérdést, ha te vagy az Uram, akkor parancsolj nekem.

Nem mondhatta Jézus neki, hogy nem én vagyok, ne gyere. Tehát megmondta neki, hogy gyere!  És mi történt? Péter körbenézett és látta a szelet, látta a hullámokat, és amint ezekre nézett és az Úrról levette a tekintetét, elkezdett süllyedni.

Így vagyunk pontosan, amikor a bizonyos megpróbáltatásokban a testünk tüneteire nézünk, akkor a hitszintünk elkezdhet süllyedni és kevesbedni. Pedig a szélnek és annak a hatalmas hullámzásnak semmi köze nem volt a vízen járáshoz, mert előtte is a vízen járt.

Egy gyönyörű, napsütéses napon, egy tükörsima vízen sem tudnál a vízen járni. Próbáld meg, lépj rá a vízre, és nem elkezdesz süllyedni, hanem azonnal el fogsz süllyedni, ha nem az Úr szavára lépsz oda.

A gyógyító iskolákra térve, mindig úgy kezdik, hogy a hitről tanítanak először. Akik ma vannak itt először, azoknak elmondom, hogy ők a gyógyító kenet által gyógyulnak meg. Az Evangéliumokba fogunk betekinteni és meg fogjuk nézni Jézusnak a tanításait. Márk Evangéliumának nagyon ismert Igéi ezek a régebbieknek már:

Márk 11,22: És Jézus felelvén, monda nékik: Legyen isteni fajta hitetek.

23: Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe! és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond meg­történik, meglesz néki, amit mondott.

24: Azért mondom néktek: Amit csak kértek imádságotokban, higgyétek, hogy mindazt már megnyertétek, és meglészen néktek.

A problémákhoz való szólást tanítja itt valójában Jézus, amikor azt mondja, hogy szólunk an­nak a hegynek. A 24-es versre szeretném ma a figyelmeteket ráirányítani: Amit csak kértek imád­ságotokban, higgyétek, hogy mindazt már megkaptátok, megnyertétek, s akkor meglesz nektek.

A görögben, ez a „meglesz nektek”, azt jelenti, hogy elvesszük, megragadjuk; elvesszük, magunkhoz vesszük. Tehát ezért van meg nekünk a gyógyulásunk. Hogyan? Úgy, hogy elvettem. Ezt kell megtenni, el kell venni.

Mivel sokan vannak újak, ezért el kell olvasnunk a következő Igét, ami a gyógyulásunk alapja:

1Péter 2,24: Aki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: Akinek sebeivel gyógyultatok meg.

Írja az Írás, hogy az Ő sebeivel gyógyultatok meg. Ha én meggyógyultam – tudjuk, amikor Jézus ezt tette értünk –, akkor most is gyógyult vagyok, vagyis teljesen egészséges vagyok. A hit az nem valami, amit a jövőben tapasztalsz majd meg, az jelen idejű.

A most hit, a reménylett dolgok valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés, azoknak bizonyítéka. A hit harcában így hangzik a hitünk szava, hogy: nem keresem a gyógyulásomat, mert én a meggyógyult vagyok!

És amikor az ördög azzal jön, hogy soha nem fogod megkapni a gyógyulásodat, nem kell, hogy megkapjam, mert már megszerezte nékem Jézus, az enyém az. Vagyis én a gyógyult vagyok, nem keresek gyógyulást.

Amikor a különböző betegségekben a testünk, a szerveink kényszerhelyzetekbe kerülnek, akkor azoknak az állapotát a nyelvünk és a szánk szorgalmas megvallásával lehet – mint a hajót – megfordítani. De ugyanígy igaz a gyarapodásunkra, az adóságokból való kijövetelünkre, és így tovább.

Ilyenkor azt az isteni hitet gyakoroljuk Istenhez hasonlóan: Azokat, amelyek nem léteztek, előszólította, mint meglévőket. A gyógyításoknak vannak megnyilvánulásai, gyógyító ajándékok formájában.

Akik evangelizáción vannak első, második alkalommal és fiatal keresztények, gyakran történik ez. És történik ez a régebbi keresztényekkel is, akik a hit szép harcát harcolják, akkor is bekapcsolódhatnak ezek.

De mindenkor az Úrban való bizalom a fő dolog, amit szeretnénk tenni, nem kell ezrével a megvallásokat tenni. Azt a képet kell magunkban felépíteni, hogy látjuk magunkat úgy gyógyultan. A hit pedig az Igéből származik. Így képesek vagyunk megváltoztatni a testünket, és a körülményeinket.

Creflo Dollar esetében pl. amikor kapott egy nagyon rossz jelentést, hogy rákos, vett egy hetet, minden programját lemondta arra a hétre. 24 órában az Igébe mélyedt bele. Elment azután az orvosi rendelőbe és ott egy jó nagyot nevetett, mert az orvos megerősítette, hogy nyomtalanul eltűnt minden. Ő egy prédikátor.

Ha az ember megengedi magának azt, hogy túl elfoglalt legyen ahhoz, hogy az Igét rendszeresen megvallja, az ördög is állandóan túlontúl elfoglal.

Egy szellemi erőt kell magunkban kiépíteni, és fel kell öltöznünk Istennek minden fegyverét ehhez. Meg kell védelmezni magunkat, az életünket pl. a balesetekkel szemben, hogy ne történjenek velünk kirablások, gyilkolások. A 91-es Zsoltárt be kell építeni [a szellemünkbe].

Mindegy végül is, hogy mit vallunk meg, mindig kell, hogy kövessük a Szellemet. Mindegy, hogy mit vallottál meg. Amit Ő mond, amit a Szellem mond, hogy menj el az orvoshoz, akkor el kell menned az orvoshoz, vagy bármi más útmutatást ad.

Ha a Szellem mondja, akkor engedelmesen kell menni. Legjobb ilyenkor, ha az ember napi rendszerességgel megteszi a megvallásait a gyógyulásról, a 91-es Zsoltárról. Énvelem az is megtörtént, hogy egy autóbalesetből úgy menekültem ki, hogy az Úr áthelyezett egy másik helyre fizikálisan.

Azt is láttam, hogy egy autón ment volna keresztül a vonat, amit vezettem, és az autó darabokra hullott, és a túloldalon pedig összerakta azt Isten. Amikor ütközésre került a sor, az autó darabokra hullott szét, és a hölgy, aki benne volt, ő pedig az útszélén volt sértetlenül.

Mert a vészféket kellett használnom, hogy megállítsam a vonatot, de a féktávolság is egy km volt. Tehát nem volt mese, az már késő lett volna. Késő is volt ahhoz, hogy bármi is történjen fizikálisan. Tehát megállítottam a vonatot, de a semmiért.

Ezek mindazért történhettek meg, mert a 91-es Zsoltárt hittem és megvallottam. Természetfeletti volt mindez és mindez a Szellemtől jött. Jézus tanította, hogy az én Beszédem Szellem és élet. Ezért kimondhatod: Isten Igéjének a Szelleme és élete bennem folyik. Folyik a véremben és megtisztít minden betegségtől és minden tisztátalanságtól.

Ezt kimondhatod, ez egy nagyon jó megvallás. Én ezt rendszeresen megvallom, és megváltoztatta a testemet. A tiédet is megváltoztatja, ha hiszel benne. A fő dolog a szánkban van. Miközben ezt kimondjuk, közben megújítjuk az elménket. Mondja ugye, hogy közel hozzád a beszéd, a te szádban, és a te szívedben van, azaz a hit beszéde, amelyet mi hirdetünk. (Róma 10,8)

Gyűlöletesek voltunk régebben sokak szemében, mert ezt tanítottuk, de ez az egyetlen út, ami működik. A szavak lefestik a jövőnket is. Nagyon fontos ezért a szavakat kimondani a gyógyulás, a gyarapodás vonalán. Pl.: Hiszem, hogy a létező, a rendelkezésre álló legjobb munkahelyet fogom kifogni! És, ha ezt így megláttam, az meg is van nekem, az a munkahely rám vár.

A kulcs, a lényeg tehát itt az, hogy az Igét a szemünk előtt tartjuk, és a szánkban tartjuk, és a fülünkben tartjuk, mert amikor imádkozunk, akkor megkapjuk. Ugyanis elvesszük, megragadjuk, amikor imádkozunk. A dolgok úgy történnek, hogy kérjük és megragadjuk.

Miután azt így befogadtuk, utána a lényeg, hogy hitben is maradjunk mindaddig, amíg az a testünk minden sejtjében meg nem nyilvánul. A szolgálóknak ugyanígy köteles részük, hogy a pénznek megparancsolják, hogy hozzájuk jöjjön. Így működnek [a szolgálatok]. Kérnek, azután azt befogadják, elveszik ugyanis.

Mert ahhoz, hogy megkapd, ahhoz kell, hogy azt elvedd. Amikor elvetted, akkor megvan neked. Utána csak köszönnöd kell, hogy az a pénz valóban ott van a zsebedben. Ugyanaz a helyzet az adóságokkal. És csak olyan szavakat mondasz ki, amely összhangban áll azzal, amit kértél és megkaptál, vagyis amit befogadtál, amit elvettél. Így kell a szavaidat használnod.

Vagyis mi az, amin igazán munkálkodsz? Az a kép, ami benned ki kell, hogy alakuljon erről. Meg kell tehát nézni, és meg kell válogatni azokat a szavakat, amit a szádba veszel, és behelyezel a szívedbe.

Márk 4. fejezetében tanítja, hogy Isten Igéje az a mag, a termőtalaj pedig az ember szíve, ahová be kell helyezni a magot. A szellemünkbe bármit behelyezhetünk, ami a tetszésünkre van, de azt fogja megteremni.

Ha pl. a félelmeket engeded be oda, akkor a félelem megnyilvánulásait fogod learatni az életedben. Amit ugye nem akarsz? El kell kezdeni úgy gondolkodni a szavainkról, mintha azok magok lennének, és úgy lehet azokat bevetni oda a szívünkbe, hogy kiengedjük a szánkon azokat a szavakat. A negatív irányú szavaink olyanok, mint a tőrszúrások.

Az Igét hogyan lehet bevetni a szívünkbe? Úgy, hogy kiengedjük azokat a szánkon. Kimondjuk. Következő hetekben ezen lesz a fő figyelmünk. Olyasmit szerettem volna ma hozni, ami segítségére siet a hitünknek.

A gyógyulást meg kell tanulnunk megszerezni. De a legjobb áldás Istentől, ha teljes egészségben vagyunk és nem is kell a gyógyulásért munkálkodni. Azt mondja, hogy ha valakinek hite van, azt mondja, ennek az eperfának pl. kelj fel, és vesd magad a tengerbe.

De a lényege ennek a versnek nem a fa, hanem az, ha hited van, akkor mondod. És a hited pedig az Igéből fog a szívedbe kerülni úgy, hogy kimondod, és kimondod, és kimondod. És a legjobb, ha te mondod ki, mert van egy külső fülünk a testünkön, és van egy belső fülünk.

Ezért van az, ha visszahallgatjuk egy felvételről a hangunkat, akkor olyan furcsának tűnik, hogy ki is ez? Az én hangom lenne ez? Ugyanis a belső emberünk, és a belső emberünk füle figyelmez arra, amit kimondunk, és így az Igét, hamarabb tudjuk behelyezni a szellemünkbe, ha mi magunk kimondjuk.

Önfegyelemre van szükség ahhoz, hogy az ember állandóan a helyes dolgokat mondja ki. És ha ezt megteszi, akkor az, amiben hisz, az is meg fog változni. Mert amíg a világ nevelt minket, addig a világnak az összes hitetlensége, akarva-akaratlanul a szívünkbe került, és az nevelt ki minket, hogy milyenek lettünk.

Zsoltárok 139,1:  Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz.

Egy New Living [Új Élő Biblia] fordítás szerint: az Úr megvizsgálja azt, hogy te mit helyeztél a szívedbe.

2: Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat.

Vagyis tudja a te gondolataidat. Másrészt Istennek magasabbak a gondolatai. De mivel a szellemi embered tőle van, a szellemed ismeri azokat, mert Isten természete szerint lettél teremtve, Isten természetével. A testi, akadémikus elme, hústest elme gondolkodik csak másként.

Megint egy másik fordítás úgy hozza, hogy: Ő tudja a te terveidet. Ez egymagában biztosítja számunkra a hitet.

3: Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden utamat jól tudod.

Vagyis minden utadat ismeri.

4: Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!

A New Living fordítás szerint: Mielőtt kimondom, Te már tudod, mit akarok mondani.

Nem tudom, hogy ezt végig gondoltad-e valójában, de ezek után rájöhetsz, hogy nincsenek rejtett gondolataid. A hitünk működése szempontjából nagyon fontos, hogy a gondolatainkat kiegyengessük.

Sokszor, amin gondolkodunk, azt engedtük be a szellemünkbe. És akkor az uralja az életünket, amin gondolkodunk, és ahogy gondolkodunk. Az ember általában nem tesz semmit váratlanul, először elgondolja, végig gondolja, kigondolja, látása van arról. Nincs egy szó sem, ami elhagyná az ajkaidat és Ő nem hallaná.

Vagyis még magadhoz sem beszélhetsz ezt-azt, mert Ő meghallja ezeket, sőt a szívedet is ismeri. Járhatsz gyülekezetbe már tíz éve, de attól még a szíved tele lehet félelemmel és kétségekkel. A szívedet ezért lehetne éppen úgy is nevezni, hogy fekete, de mi nem ilyenek vagyunk. Minden gondolatodat és minden szavadat ismeri.

Az igazság így szól, hogy kell valamit adnunk Neki, amivel képes dolgozni, együtt­működni. És ha ezt megtesszük, akkor az Úr képes arra, hogy megváltoztassa az életünket. Ezért meg kell azt engedni, hogy az Ige a szemünk előtt legyen, és a fülünkbe jöjjön, és azután pedig, hogy kijöjjön a szánkból, vagyis kimondjuk. S akkor kezdünk el majd úgy gondolkodni, mint maga Isten.

Pontosan olyanok leszünk, mint Ő és akkor fogjuk tudni azokat a magasabb gondolatokat gondolni, amiket Ő gondol. Amikor ez megtörténik, akkor jönnek el a változások az életedben. Ha Isten ismeri minden gondolatomat és minden szavamat, akkor azt is tudja, hogy mi az, amit magamban beszélek. Ezért ezt is figyelni kell és magamról csak jó dolgokat szabad mondani vagy gondolni.

Mert a Biblia figyelmeztet, hogy szeresd felebarátodat, mint tenmagadat, és ha úgy kezeled a szomszédodat, mint magadat néha, akkor az sem egy jó pont. Tehát, ha az ember végig­gondolja, hogy megkérte, megragadta, megkapta, s meg van neki, akkor úgy kell beszélnünk, mintha az már meglenne nekünk, és akkor kerül be mélyen a szívünkbe. Hallelúja!

Zsidó 12,1: Annak okáért mi is, akiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden terhet és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdőtért.

2: Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére, Jézusra, aki az előtte lévő örömért keresztet szenvedett, nem tekintvén a gyalázatot, és az Isten királyiszékének jobbjára ült.

Vagyis Jézusra kell tekintenünk, aki a hitünk szerzője és bevégzője. A mi bibliafordításunkban pontosan úgy van, mint az angol nyelvűben is, hogy az előtte lévő örömre tekintett, miközben szenvedte a keresztet. Miért volt az neki öröm?

Azért, mert tudta, hogy győztesen jön ki belőle. Ez a hitnek a szép harca, hogy tudjuk, hogy győzünk. Az Igében ilyenkor el kell mélyedni és a szánkból csak az Igét szabad kiszármaztatni. A bizonyságoknak nagy fellege vesz minket körbe, és a terheket, amik minket körbevesznek és a megkörnyékező bűnt le kell tenni.

Óriási jutalma van a győztesnek! A Jelenések könyvét olvasom, és mindazokat a jutalmakat, amiket Jézus ott ír a győzteseknek. Mindannyian győztesek vagyunk, és a hited értékes az Úrnak. Jobban érdekli az Urat a hited, mint bármi más.

Néha jobban bele kell mélyedni abba az Igébe, hogy mélyebb benyomást tegyen a hitedre. Mert a hitünk az nem egy stagnált állapoton van, hanem felfelé-lefelé elmozdulhat, mint ahogy Péter hite tette, amikor a vízen járt. Ezért a hitünket állandóan felfelé kell emelni. A prédikátorok általában olyan elfoglalttá teszik magukat, evangelizálnak, és minden mással elfoglalják magukat…

A hitnek a pajzsa gyakorlatilag nem olyan, mint egy római pajzs, hanem az a kisugárzás, kiragyogás, az az aura, amely körbevesz minket, amely a szellemünkből jön ki. [Az aura a testünk energiájának a testen kívüli megjelenése, melyet szabad szemmel nem láthatunk – idegen-szavak.hu] Ha csak olyan lenne ez a pajzs, amit a rómaiak hordoztak, akkor az ördög megkerülve minket hirtelen hátulról pl. megdöfhetne, vagy bármelyik irányból, amelyből éppen nem tartjuk.

Feltételezem, hogy akkor a szellememben voltam, amikor ezt nekem elmagyarázták. És amikor azt láttam, hogy jött egy kis felhőcske, és a térdemre akart telepedni. Jött, párosult vele egy nagy fájdalom a térdben, és utána ssssss, elhúzott! Elment és a fájdalom is eltávozott. Egy ilyen védelmi aura, burok vesz minket körbe.

Ezért szeretem azt a megvallás-sort, amely végig veszi az összes részét a testemnek, a vérkeringést, a szerveket, a csontokat, az ízületeket. Egy időben a szerveket kihagytam, most a szervekre összpontosítok. Nagyon fontosak a szerveink ugyanis és a szerveket Isten képes újjáéleszteni, felépíteni, felújítani.

Mert, ha annak a Szelleme lakik benned, aki Krisztust feltámasztotta a halálból, ugyanaz, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az Ő bennetek lakozó Szelleme által! Hogyan lehet ezt aktiválni a testünkben, hogy így legyen? A szánkkal. Ezt kell alkalmaznunk nekünk, az újonnan született keresztényeknek, miközben növekedünk.

Az Egyesült Államokban voltam kint az idén egy konferencián, és ott vettem magamhoz ezt a megvallást, a feltámadás erejét, amiben benne van az, hogy: megeleveníti, megújítja, feléleszti, életre kelti.

A Szent Szellem mondta, hogy a feltámadás… Vagyis soha nincs késő. Ha a halottakat képes feltámasztani, akkor a te testedet is képes életre kelteni, ami még él. Nem? Mindegy, hogy milyen életkorban vagy, az sem probléma. Igenis szólni kell a vérünkhöz, a vérkeringéshez ezeket a megvallásokat.

Van olyan közöttünk, aki olyan állapotban, helyzetben van, hogy 24 órában kell, hogy hallgassa ezt és megvallja. Én általában most csak az Igét hallgatom, de az első tizenhat évén keresztül a keresztény életemnek, napi rendszerességgel tettem ezeket a megvallásokat.

Miért kell ezt tenni? Azért, mert bele kell ezt helyezni a szellemünkbe. Az Igét bele kell tenni a szellemünkbe, és akkor fog erőt képviselni az életünk felett. Semmi köze az elménkhez, vagy az akadémikus eszmefuttatásainkhoz. Az ember szelleméből fakad ez.

És Isten királysága hasonlít ahhoz a rendszerhez, amikor a legkisebb magot elvetjük a földbe, és a leghatalmasabb fává növekszik fel akkor, ha hisszük. Vagyis ha hisszük, akkor ki is kell mondani, és amikor kimondod, az megvan neked. Egyszerűen előárad, ahogy kimondod. Folyton folyvást folyik belőled.

Jézus a szerzője és bevégzője a mi szentséges hitünknek. Miért van ez így? Azért, mert Ő az, aki számunkra lehetővé tette a gyógyulást. Ő az, aki lehetővé tette az áldásokat számunkra. És az Úrnak áldása az gazdagít meg.

Jézus az átoknak minden egyes részét magára vette, még azokat is, amelyek nem voltak ott megírva, amit az ördög utólag álmodott meg, azok is mind ott voltak. Minden új betegséget, ami ott nem volt megírva, ami manapság üti fel a fejét. Jézus megváltott minket a törvény átkától, hogy a miénk lehessen az áldás. Ezért bármilyen tünettel képes vagy elbánni a testedben.

A legnagyobb próba ott lesz az életed során, amikor a félelmekkel kell szembenézned. Mert hoz egy tünetet, és azután teletölti az elmédet olyan gondolatokkal, hogy akkor ez lesz majd, meg az történik majd. Negatív gondolatok. Mi lesz, és hogy lesz, és teletölt félelmekkel. Hogyan lehet leállítani ezeket a gondolatokat? A száddal [az Ige kimondásával]!

Mert egyik gondolatot a másikkal nem lehet legyőzni. És van, hogy az ember elméje nem akar elcsendesedni. Ilyenkor előveszem a Bibliám és elolvasok egy fejezetet, mert az elmémnek vissza kell jönnie arra a helyre, hogy figyelmezzen arra, amit kimondok. Miután egy-két fejezetet elolvastam így, az elmém újra visszajött az Igéhez.

Jézus a mi hitünk szerzője és bevégzője. Vagyis, ha vesszük az Írást, és azt tartjuk a szemünk előtt, a szívünkben és a szánkban, akkor könnyű gyógyultnak lenni. Tehát ha ezt hisszük és befogadjuk a gyógyulásunkat.

Ha ezt megtettük, akkor így is beszélünk, ennek megfelelően. Sokszor ott van a baj, hogy amiket kimondunk, az nem jó. Beszélni is csak a pozitív dolgokat lehet, és úgy kell viselkedni és cselekedni, mint aki gyógyult, és akkor gyógyult leszel majd.

Mindaz, ami az Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzedelem, ami legyőzte a világot, a mi hitünk. Azok, akik kijönnek így győztesen a megpróbáltatásokból, gyógyultan, azok sokkal többet kaptak, mint a gyógyulásukat. Mert megkapták vele a gyarapodást és a jólétet!

Tehát a hit hallásból, a hallás Isten Igéjéből van. Ez azt jelenti, hogy a hit, rendelkezésünkre áll, és azért fog a hit növekedni benned, mert csak Isten Igéjéről beszélünk. Hallod az Igét és kijelentés is jön hozzád. Vedd el, ott el kell venni.

Az ember úgy is hallhatja az Igét, hogy közben nem figyelmez rá, de mégis lehetséges az, hogy hallod és el is veszed. Elveszed azt a jólétet, azt a gyarapodást. Legyél azért gyors a hallásra! És te gyors is vagy a hallásra.

Nagyon megéri figyelmezni az Igére és a hitedet kiépíteni, mert az a győzedelem, ami legyőzte a világot. Tehát lásd ezt a győzelmet, ez a győzelem, ami legyőzte a világot, ez a mi hitünk. Valaki mondhatná, hogy így nekem soha nem sikerült megszerezni a gyógyulásomat.

Ne nézz hátrafelé, képes az Úr kiigazítani mindent, ami a múltban volt, és bármit képes megváltoztatni. A betegség megpróbál mindenkihez bekopogtatni. Minél hosszabb ideig vagy egészségben és jól táplálkozol és őrzöd az egészségedet, annál jobb neked.

Márk 16,17: Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és azok meggyógyulnak.

18: Az Úr azért, miután szólott vala nékik, felviteték a mennybe, és üle az Istennek jobbjára.

Tehát ez bármely hívőnek megadatott hatalom az ördög felett. A gyógyító szolgálatok ezt a verset, hogy „halálosat isznak, és meg nem árt nekik”, alkalmazzák a rákbetegségek esetén is. Ezt az igeverset használják a [kemoterápiás] kezelések során. Mi megparancsoljuk a sejteknek, hogy tökéletes gyorsasággal szaporodjanak és mindenféle rendellenes működést megtiltunk a sejteknek!

Apostolok Cselekedete 10,38: A názáreti Jézust, mint kente fel Őt az Isten Szent Szellemmel és erővel, aki széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög elnyomása alatt voltak; mert az Isten volt Ővele.

A betegség nem Istentől jön, ezt meg kell érteni! Ezért, amikor a betegséggel harcolsz, nem Isten a problémád. A názáreti Jézus, amikor itt a földön járt, Isten felkenetésében meggyógyította azokat, akik az ördög elnyomása alatt voltak.

Mindazt a 33 leírt, dokumentált gyógyulást, amit Jézus cselekedett, az ördög munkáit rontotta le vele. És Jézus volt a gyógyító, a gyógyító kenetet pedig nekünk adta, hogy mi is végezhessük ezt a munkát.

Lukács 6,17: Azért jött a sokaság mindenfelől, hogy hallgassák Őt és meggyógyít­tassanak betegségeikből.

18: És akik tisztátalan szellemektől gyötrettek, meggyógyulának. 

Nem azt írja, hogy megszabadultak, hanem meggyógyultak. Itt a zsebkendőkbe áradt kenet ugyanezt elvégzi. Az emberek megszabadulnak a betegségeiktől.

19: És az egész sokaság igyekezik vala Őt illetni: mert erő származék belőle, és mindeneket meggyógyíta.

Mindeneket. Mi az, ami meggyógyította mindnyájukat? A gyógyító kenet, ami kiáradt Őbelőle. Az erő! Ez az, amit itt a kézrátételnél alkalmazunk és árad a testedbe, és te ezt befogadod, és minden betegséget és fájdalmat megszüntet.

Az újaknak valójában csak annyit kell tenniük, hogy megvallják rendszeresen: Istennek ez a gyógyító ereje bennem működik, szétárad a testemben és – éppen úgy, mint ahogy egy gyógyszert szedek – teljes gyógyulást hoz a testemben. Ezt is hozzáveheted a megvallásaidhoz: A legbelső lényembe és a szerveimbe kizárólag csak a gyógyító kenetet engedem meg, semmi mást, Jézus nevében!

Gyorsan ki lehet tisztítani a testedet. Lehet, hogy eltarthat egy napig, egy hétig, két hétig, vagy egy hónapig, de ha kitartó vagy, és ha szorgalmas vagy, és belemélyedsz a hitbe, és kiépíted magad körül a hitnek a pajzsát, vagy pl. a védelmet ugyanígy az utazásra, az autópályákon való közlekedésre, körbe fog venni a hitnek ez a védőpajzsa.

Egy klasszikus példára fogunk rátérni a Márk 5,22 verstől. Odahaza olvassátok el a vérfolyásos asszony történetét, az idő rövidsége miatt nem fogjuk most elolvasni. Tizenkét évig vérfolyásban szenvedett. Gazdag lévén az összes vagyonát az orvosokra költötte.

Végül hallott Jézusról, és elkezdte azt mondani… A görögben egy folyamatos idejű szerkezet van. Vagyis azt mondogatta magában, ha csak a ruhája szegélyét illetem, meggyógyulok. Ezt ismételgette, újra és újra, és újra mondta.

És azután a tömegben előre nyomulván megérintette az Úr ruhájának szegélyét hátulról. Ugyanígy eltárolódott Jézus ruhájában a gyógyító kenet, mint az itt hozott zsebkendőkben. Amikor az az erő kilépett, kiáradt, meggyógyította őt.

Jézus észrevette magán, hogy erő származott ki belőle. Jézus kereste a tanítványok között, hogy ki érintett meg engem? Jézus nem az erőre hivatkozott, hogy ez az erő, ami belőlem kifolyt, az gyógyította meg, hanem azt mondta, hogy – lányom, a te hited tartott meg téged.

Egy ilyenfajta vérzéses betegséggel a törvény szerint nem mehetett be a közösségbe, mert tisztátalannak számított. És kiabálnia kellett volna, hogy tisztátalan vagyok, hogy senki ne jöjjön a közelébe. Azok, akik megkövezhették volna ezért, mert nem a törvény szerint tette, azok Jézus közelében voltak. És Jairus is ott volt közvetlen mellette, úgyhogy az életét tette kockára.

Te is mondhatod, ugyanígy megteheted a hited megvallását, és komolyan kell venni ilyenkor a napi megvallásaid. Újra és újra fogunk időzni ezzel a témával, és gyógyulások lesznek. Olyan területekre megyünk majd, amit nagyon régen nem érintettem az Evangéliumokból.

Ha valaki azért jön, hogy csodát vár, és nem történik meg a csoda, hanem gyógyulás indul be… Hagin pl. azt mondta, hogy nem kell előre jönnöd [a gyógyító sorba] két hétig, hanem csak tedd meg a megvallásaidat.

És azt a megvallást tedd meg: hogyha legközelebb a kezét teszi rám a szolgáló, akkor meggyógyulok! Vagyis ő iskolázta őket abban, hogy építsék ki a hitüket a kenetbe. Ugyanis azt mondta nekik, hogy nem vagytok még hitben. Először építsd ki a hitedet, addig csak ülj és hallgasd az Igét.

Nekem nincs ilyen gyógyító iskolám, hogy a hét minden napján tanítok, de az egész heted rendelkezésedre áll, hogy megtedd a megvallásod, hogy kimondd, és kimondd, és kimondd! És amikor befogadtad, kijelented, hogy: a kenet bennem van, mindent tökéletessé tesz a testemben! Olyan rendszerességgel, mint ahogy a gyógyszert szeded.

Egy tablettát beszedtél, és mivel nem láttad a változást, a többit eldobtad csalódottan, hogy úgysem működik. Amikor pedig az orvoshoz visszamész, megkapod a magadét, hogy mit tettél. Hitre van szükség ahhoz is, hogy a gyógyszer működjön a testedben. Ha valaki a műtétet választja, és abban van a hite, hogy a műtéttel meggyógyul, akkor mi is úgy hiszünk, együtt hiszünk vele, az is rendben van. És felépül nagy gyorsasággal a műtét után.

Most nem fogunk rögtön beleugrani a gyógyító sorokba, hanem hadd keljen fel a Szellem. Egyszer így beleugrottam a gyógyító sorba, elkezdtük a dicséretet, és azután szállt le csak a kenet, nagy, súlyos kenet. Amikor visszahoztuk azt a dalt újra, akkor érzékeltük a Szent Szellemnek a megnyilvánulásait.

Mivel a gyógyító kenet rendelkezésünkre áll és a gyógyítások ajándékai is, ami megint egy külön csomag, a helyeden is meggyógyulhatsz. A gyógyító ajándékok, és a tudás szava működik a sorokban is.

Tehát a Szent Szellemnek a munkái ezek, mert amikor az erő árad, az is az Ő munkája. Az egy nagyon nagy különbség, amikor úgy leszáll a kenet, hogy akik interneten hallgatják, azok is érzékelik. Egy asszonynak a gerince gyógyult így meg, és előre is jött utólag, és elmondta, hogy abban a pillanatban meggyógyult. Nagyon szeretjük a gyógyító ajándékokat és a csodatévő erőket.

Az evangélistáinknak is, és Ausztráliában is mondtam, hogy nem volt olyan sok a dicséret. Mondtam nekik, hogyha nem száll le úgy a kenet, akkor ne vegyék nagyon hosszúra a dicséretet, hanem csak prédikáljanak. Képzeld el, amikor pár óra hosszáig hallgatni kell a prédikációt. Nem zavarta őket, csak prédikáltak.

Kathryn Kuhlmann pl. olyan módon csinálta ezt, hogy addig ki sem ment a hívők közé, amíg nem érezte, hogy leszállt a kenet. De böjtölt is. Ha valaki akarja látni az ő szolgálatát, a tudás szavát, a csodatévő erők munkáit, a gyógyítások ajándékait… Fenséges volt.

A Szent Szellem nagyon szereti, ha éneklünk neki, és a dicséreteinket zengedezzük neki, most ezt tesszük. Ne felejtsétek el, hogy gyógyító iskolában vagytok, úgyhogy ma sok gyógyulás lesz, és ne felejtsétek el, hogy ma meg is kell gyógyulni.

„Ráadás”: A gyógyító sorok után az üdvösségi ima és Szent Szellem keresztség következett. Ennek keretében elhangzott még, hogy az Úr Jézus Krisztus a mi reménységünk, ezért mindenkinek van reménysége. Ő magára vette a bűneinket, és magára vette a mi fájdalmainkat, és az Ő megváltása által van a mi gyógyulásunk.

Látom, sokan gyógyulásért jöttetek. Elmondom nektek, hogy mi vezetett oda, hogy ti meggyógyultatok az Úr Jézus Krisztusban. Magára vette a betegségeinket, a fájdalmainkat. És megsebezték azért, hogy mi a gyógyulásunkat elvehessük. Sőt nem, hogy sebeket ejtettek rajta, hanem úgy megkorbácsolták a hátát, hogy az egész háta egy merő seb lett.

Úgyhogy a görögben nem is többes számban van a „sebek”, hanem egy seb. Mert egy merő seb volt, egy darabka kis bőr sem maradt a hátán, amikor a korbácsütéseket elszenvedte. A 40 korbácsütést. Úgy megkorbácsolták, hogy az egész háta csupa merő hús volt már csak.

Abban van a tüdőd gyógyulása, a veséd gyógyulása, a gerincoszlop gyógyulása. Nem maradt bőr a hátán. Ezeket a sebeket érted viselte a kezén, a lábán, a töviskorona szúrásait. Ezt mind teérted viselte.

Ezeket el kellett, hogy szenvedje, mert Istennek meg kellett mutatni, hogy mennyire szeret téged. A szeretetet ki kell nyilvánítani. Ha ezt Isten nem mutatja meg, soha nem tudjuk meg, hogy mennyire szeret minket. Ezt meg kellett neki mutatnia, akármennyire fájdalmas volt a Fiát így feláldozni értünk. Ezt Ő elvégezte.

Ha a gyógyulást keresed, nyugodtan gondolj azokra a sebekre. Óriási árat fizetett értünk, és ez valóságos. Amennyire valóságosan Jézus elszenvedte azokat a sebeket, olyan valóságos a te gyógyulásod, annyira valóságos, úgy járhatsz benne. Egy teljes helycsere történt ott. A fekélyek rá lettek helyezve, a bénultság rá lett helyezve, az érelzáródás, a vakság, minden.

Ami veled kapcsolatosan rendellenesség lehet a testben, az az egyszülött Fiúra lett ráhelyezve. És mivel Ő ezt elszenvedte, ezért rajtunk ez az ítélet már nem hajtható végre, amit az ördög kívánna. Az ő betegségét vissza kell, hogy vigye. A pokol kapujához kell, hogy visszamenjen, odáig űzzük a hitünkkel. Számotokra ezért van hatalmas reménység az Úr Jézus Krisztusban.

Minden meg van, amit kerestek. Élő reménységünk van. Hit által lehet elvenni. És ne fogadjatok el semmit, amit az ördög kínál, mert nem teheti rátok. Ezek után imádkozunk, ez nagyon fontos volt ma. Kívánkozott, hogy ez az igazság előjöjjön, hogy így lássátok a gyógyulásotokat, mert a gyógyító iskolát elkezdtük.

Látnotok kell mindig magatok előtt Jézusnak a megsebzett hátát, a sebeit, a kifolyt vérét. A szent vérben a váltságotok, a sebeiben a gyógyulásotok van! Ez valóság a számotokra, és megtanultok benne járni, mert ebben kell járni minden kereszténynek. Dicsőség érte az Úrnak!

  

A bal szélen függőleges vonallal jelzett igeversek más fordításokból származnak.

 

Az igei megvallásokat tartalmazó bekezdéseket a jobb szélen dupla függőleges vonallal jelezzük.

 

BÉKEVÁR FŐOLDAL