2013.07.12. 

 

A GADARAI MEGSZÁLLOTT

Feljegyzés Jim Sanders tanításából
2013. július 07.

 

Az Úr hatalmas kegyelmében, örömjelenlétében vagyunk. Mindenkit nagy szeretettel köszöntünk, főleg pétervásárai gyülekezetet, akik ellátogattak ide, Dósáné Murányi Terézia pásztorlásával. Megáldotta elöljárónk a gyülekezetüket.

Ma reggel, ahogy nekiindultam, hogy felöltözzek az alkalomra… Vannak olyan külön­leges öltönyeim, amelyek nem műszálasak, hanem eredeti, jó anyagból vannak, és ezek igazán drágábbak is. És megkérdeztem az Urat, hogy miért pont ezt veszem ma fel? Azt éreztem, hogy ez egy különleges alkalom ma, és az Úr meg fog minket látogatni. Az Ő tiszteletére öltözködtem így fel.

Amikor jöttünk az alkalomra, akkor az Úrnak az imádságában egy kicsit belefolytunk, és a nyelvek imája és a magyarázat jött elő, így minden mondatot lehetett magyarázni az Úrban. A következő imakonferencián egy kicsit jobban gyakoroljuk majd ezt, ahogy a Szellem akarja. Érzem, hogy a Szellem benne van.

Az imakörök során is gyakorolhatjuk ezt a hét során. Kibővítettük az imaköreinket, a csütörtöki 17 órás kezdettel bővült a heti imakörök száma. Ez rendszeressé vált. Aki át tudja csoportosítani az erőit, vagy akkor szabad, azokat nagyon várjuk csütörtök délutánra. Nem marad el a délelőtti, hanem bővülnek az imaköri lehetőséget.

Az Úr szólította elő ezt a lehetőséget és élünk vele. Szükség van az imádságra, általa épül a ház. Az Úr mutatja, hogy milyen nagy hatékonysággal használja az imáinkat, merre, milyen sokfelé a világban. Nagyon fontosak ezek az imádságok, jobban, mint gondolnánk. Néhány gondolatot erről tegnap is elmondtam.

Ezt követően, a közelgő alkalmak bejelentésére került sor. Megyünk Romániába is, oda kevesen jöttök innen, több mint 600 km-re megyünk. Nagyon sok internet letöltésünk van onnan. Az evangelizációs munka gyönyörűen folyik, sokan vesztek részt benne csapatosan.

De ha nem látjátok, hogy tömegek üdvözülnének, akkor se keseredjetek el, mert ha egyért kell, akkor is elmegyünk. Billy Graham is egy ilyen evangelizáción üdvözült, ő volt az egyetlen aznap, aki újjászületett. És megérte elmenni ugye?

Lehet, hogy aznap a szolgáló el volt keseredve, hogy csak egy új jött, de az az egy újjászületett, és learatta a fél világot. Egy nagy halat fogott az Úrnak aznap. Egy jó játékost fogott az Úr.

A múlt hetekben idéztük azt a részt az Evangéliumokból, amikor a tanítványok kérdezték meg Jézustól, hogy mi miért nem tudtuk kiűzni azt az ördögöt? Egy gyermeket hozott az édesapa a tanítványokhoz. És Jézus azt felelte nekik, hogy a ti hitetlenségetek miatt.

Néztük, ahogy a Lukács evangéliumban a 9. és a 10. fejezetekben kiküldi Jézus először a 12-t, majd a 70-et, hogy gyógyítsák a betegeket, ördögöket űzzenek. És ők nagyon nagy örömmel térnek vissza.

Azért említem most ezt, hogy lássuk, hol tartunk, a figyelmünket hova vigyük. Eljött az az eset, amikor semmi nem történik. Először is azon vitatkoztak ezt megelőzően, hogy ki a legnagyobb közöttük Isten országában. Vitájuk során belekerültek a hitetlenségbe.

Amikor a Szent Szellem mutat valamit, hogy azt megtegyük, és kétségek támadnak bennünk, s azt mondjuk, hogy hát e felől még egy kicsit imádkozom… 12 kémet küldött ki Isten Mózes által, hogy az ígéret földjét kikémleljék, és amikor visszajöttek, 10-en gonosz jelentést hoztak. Kálebnél és Józsuénél volt a jó jelentés. Mit mondtak? Azonnal menjünk, és foglaljuk el azt a földet.

Ma a Szent Szellemnek az irányítása és útmutatása alatt vagyunk. Dávidnak szembesülnie kellet az óriással, fogta az 5 kis parittyakövét és azonnal feléje szaladt. Nekirohant az ellenségnek, félelmek nélkül. Azonnal abba az irányba indult, ahova a Szellem vezette.

Nem gondolkodott annyit, hogy a végén beleágyazta volna magát a hitetlenségbe. Ha az ember a Szellemtől vesz vezetést, akkor előre kell, hogy menjen, vagy meg kell várni azt az időt, amikor a Szent Szellem mutatja, hogy most menjél. Az időzítés is nagyon fontos rész.

A mindennapi apró dolgainkban is vezet minket a Szent Szellem. Például melyik útvonalat válasszuk. Néha elgondolkodom rajta, hogy arra hosszabb, és több időt vesz igénybe, de nem biztos, hogy rosszul jársz vele.

Mert a rövidebbnek vélt útvonalon lehet, hogy belekerülsz egy nagy dugóba. Akkor pedig úgy verheted a fejed a Bibliával, mint ahogy én szoktam, hogy miért nem figyeltem jobban a Szent Szellem vezetésére? Gyakorolni kell a Szent Szellem vezetését [vételezni és azt követni].

Lukács 10,19.

19. Ímé, adok néktek hatalmat, hogy kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellen­ségnek minden erején; és semmi nem árthat néktek.

Tehát nemcsak a 12 tanítványt, hanem a 70-et is kiküldte Jézus, és nagyon boldogan jöttek vissza. Mert Jézus így küldte ki őket, hogy semmi nem árthat néktek. A sötétség minden ereje felett hatalmat és erőt adott nekünk az Úr, ugyanis teljesen legyőzte az ellenséget.

A mai napon nézünk erre Igéket, de a fő vonalunk az a gadarai őrültnek a megszabadulása lesz. Előtte azonban nézzük:

Márk 16,17-18.

17. Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak.

18. Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és azok meggyógyulnak.

Ez minden hívőre igaz, aki felruháztatott a hatalommal. Tehát így bármely hívő ráteheti a kezét bárki másra, és gyógyulást kell, hogy fogadjon az illető. Ilyenkor le kell ülni – például ha az illető beteg – az ágya mellé és elmagyarázni neki ezt az Igét.

Utána cselekszünk az Igén. Amikor [kézrátétellel] imádkozom, abban a szempillantásban, abban a pontkontaktusban az illető meggyógyult. Vagyis abban a kontaktpillanatban az illető meggyógyult.

Persze különbség van a kézrátétel között, és a között, amikor Isten valakit felken arra, hogy imádkozzon a betegekért, mert akkor folyik egy úgynevezett gyógyító kenet. Amit, ha az illető befogad, és az befolyik a testében, akkor az kiigazítja a rendellenességeket a testében, és kiűzi a betegségeket.

Mikor a kezeinket a zsebkendőkre tesszük például, a kenet eltárolódik a ruhadarabokban. És [azt a betegek testére téve] a kenet, amikor kiárad [a szövetekből], meggyógyítja őket. Ez a kenet képes démonokat is kiűzni, vagy bármilyen betegség szellemét, gonoszság szellemét. Mi az, ami ezt végzi? A kenet.

Azt szeretném, ha meglátnátok, hogy nektek hatalmatok van, mint hívőknek, erre. Ahogy a Szellem mutatta, úgy jönnek az igeversek.  

Efézus 6,10-20.

10. Végezetre, atyámfiai, legyetek erősek az Úrban, és az Ő hatalmának erejében.

Nem a te erődben kell erősnek lenned. Ugyanis mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít, és az Úrnak öröme az én erősségem.

11. Öltözzétek fel az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben.

Ez énrám vonatkozik. Mondja mindenki: Ez rám vonatkozik! Az Úr azt szeretné, ha te magad meg tudnál állni az ördögnek minden ravaszságával szemben. Az ördögnek nagyon nagy hiányai vannak most már a démoni seregekben, mert elfogytak lassan. Meg fogod látni, hogy nem sok marad belőlük.

12. Mert nem test és vér ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság szellemei ellen, melyek a magasságban vannak.

Van egy olyan szintje ennek a felsorolásnak, hogy a gonoszság szellemei a magasságban, amikkel nem mi foglalkozunk már, hanem maga az Úr. Erőteljes és jól szervezett szintjei vannak a sötétség erejének, és hatalmi rendszer van ott is.

Isten nem engedi meg, hogy olyan szintről jöjjön egy támadás feléd, amiben nem tudnál megállni. Különbség van abban, ha valaki apostoli kenetben áll, vagy ha a gyülekezetnek egy hívő tagja csak. Érted a különbséget?

13. Annakokáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellenállhassatok ama gonosz napon, és mindent elvégezvén, megállhassatok.

Az erő az Igében van. Nem a te erődben, hanem ha az Igén cselekszel, annak az erejében. Ezt tette Jézus is. Az ördögöt akkor még nem győzte le, csak miután már feltámadt a halálból, akkor vette a végső győzelmet. De a hatalmat mindig kijelentette az ördög felett azzal, hogy kijelentette, hogy mi van megírva.

S mindeneket elvégezvén, vagyis mindeneket legyőzvén – mondja egy másik fordítás –, megállhassatok! Ha az Igén cselekedtél és kijelentetted a győzelmedet, akkor győztes vagy!

Kenneth Haginnak van egy kiváló könyve, hogy miként harcoljuk meg a hitnek szép harcát. Nem látásban járunk, hanem hitben járunk. Neked igenis van mindenre elegendő hited arra, amiben meg kell állnod.

Isten ugyanis nem enged a fölött kísértést az életedben, amiben nem tudnál megállni. (1Kor. 10,13) Tehát az a nagyobb, aki benned van. Ugyanis legyőztétek azokat, mert Nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van. Az a Nagyobb visz győzelemre!

Amikor megnézzük ennek a fegyverzetnek a részeit majd, és melyik fegyverzeti részt mire használja az ember a világban, akkor megértést fog kapni arról, hogy miken kell megállnunk. A körülövezvén a derekunkat az igazsággal – a megigazultságnak az öve ez.

14. Álljatok hát elő, körülövezvén derekatokat igazsággal, és felöltözvén a megigazultság mellvasába,

15. És felsaruzván lábaitokat a békesség Evangéliumának készségével;

16. Mindezekhez vegyétek föl a hitnek pajzsát, amellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok;

Honnan jön a hit? A hit Isten Igéjének a hallásából jön.

17. Az üdvösség sisakját is fölvegyétek, és a Szellem kardját, amely az Isten Igéje.

Amely Istennek a Rhema Igéje, vagyis a kimondott, szólt Igéje. Tehát valaminek a számon ki kell jönni a kétség és a hitetlenség mellett. Mire gondolsz, mi lehetne ez? Isten Igéje, ami hit által szól. Erre figyelmeznek és cselekszenek az angyalok. Ámen. Tehát a Szellem kardja, amely Istennek a szólt Igéje.

18. Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Szellem által, és ugyanezen dologban vigyázván minden állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért.

Tehát vigyázván… – mondja itt. Egy őrködést kell végezni szellemben! 1986 körül például elmentem Izraelbe, elvittem az egyik tanítványomat. Be volt dugva a fülébe a fülhallgatója, Kenneth Hagin tanításait hallgatta kazettán.

És amikor megálltam, akkor éreztem, hogy valami nekem ütődik hátulról. Akár otthon is maradhatott volna, mert ő aztán semmi másra nem figyelt. Az Igét hallgatta. Tehát otthon hallgathatod az Igét, ez helyénvaló.

De amikor kimész a frontra, akkor azért körbe kell nézni, hogy ki az ellenség? Meg kell nézni a híreket, hogy mire készül az ellenség, megkötni az erejét, a lábunk alá helyezni őt, megdorgálni őt. El kell végezni ezt. Ámen.

Ha nem fogod meg szellemben, hogy mi az, amire készül, akkor miként tudod őt megkötözni? Pál így folytatja, hogy érettem is folytassanak a könyörgések:

19. Érettem is, hogy adassék nékem szó számnak megnyitásakor, hogy bátorsággal ismertessem meg az Evangélium titkát,

20. Amelyért követséget viselek láncok között; hogy olyan bátran szóljak arról, amint szólnom kell.

Az Igét, az igazságot szólni, bátorsággal. Ha nincs nálad az igazság, akkor nem tudod szólni az igazságot. Négy könyvem van otthon Kenneth Hagintől, annakidején kiadott könyvek, amelyek a démonokról szólnak. Ma már ezek nem kerülnek nyomtatásra. Miért?

Először is azért, mert nincs rá szükség. Ezekkel a könyvekkel szolgálatokat készített elő, akik már ismerték az Evangéliumot, és csak egy tökéletességére akartak jutni ennek az ismeretében.

Ausztráliában ezeket a könyveket azonban az egyik ismerősöm nekem ajándékozta most. Nem olvastam még én sem el őket. Azt hiszem, nincs olyan benne, amit én már ne hallottam volna valahonnan. Ha az Úr vezet, akkor el fogom olvasni persze.

Most sem készítettem sok jegyzetet, mert nincs szükségem rá. Nem tudom, hogy milyen tévtanítások, vagy milyen őrültségek mennek a Krisztus Testében a démonokról. Az egész részt el fogjuk olvasni versenként a Márk 5. fejezetben.

És kijelentést fogunk kapni fontos dolgokról. Van olyan kijelentés benne, amit én sem fedeztem eddig föl, hogy az Úr milyen ajándék által vette azt az ismeretet, hogy kik lakoznak odabent az őrültben. De erről most szó lesz.

Márk 5,1-15.

1. És mentek a tenger túlsó partjára, a gadarénusok földjére.

2. És amint a hajóból kiment, azonnal elébe ment egy ember a sírboltokból, akiben tisztátalan szellem volt.

3. Akinek lakása a sírboltokban volt; és már láncokkal sem bírta őt senki sem lekötni.

4. Mert sokszor megkötözték őt béklyókkal és láncokkal, de ő a láncokat szétszag­gatta, és a béklyókat összetörte, és senki sem tudta őt megfékezni.

5. És éjjel és nappal mindig a hegyeken és a sírboltokban volt, kiáltozva és magát kövekkel vagdosva.

Itt kapunk egy képet erről a helyzetről, egy démonikus problémája van az illetőnek. A 6-os vers még mindig az emberről szól:

6. Mikor pedig Jézust távolról meglátta, odafutamodék, és elébe borula,

Ez nem az ördög. Ez a gadarai őrült. Mi az, amit mond neked ez? Azt, hogy ő szabad akar lenni ettől. Aztán megszólal az ördög is, így szól:

7. És fennhangon kiáltva monda: Mi közöm nékem Teveled, Jézus, a magasságos Istennek Fia? Az Istenre kényszerítelek, ne kínozz engem.

A [megszállott] ember nincs újjászületve. Az első, amit tudni kell, ha egyszer valaki keresztény, akkor az ő szellemében nem lehet olyan démon, ami őt uralja! Van, hogy jönnek hozzánk, akik olyan bolondul viselkednek. És az első dolog, hogy nem voltak újjászületve.

És amikor újjászületnek, abban a percben mi történik? A Szent Szellem és a mindenható Isten nem vesz együttlakozást egy ördöggel! Vagyis akkor annak [ördögnek] ki kell költözni. Ez egy automatikus megszabadulás a szellemében, ha te tudod, hogy hogyan kell az illetőt az Úrhoz vezetni.

Hogyan hívta Pál azokat, akik nem voltak újjászületve? Ördögnek hívta őket. Minket megigazultságnak, őket pedig hamisságnak nevezte. Mi közössége Istennek Béliálhoz? Olvashatod te magad is a 2Korinthus 6,14-től.

Ott folytatólagosan azt írja, hogy Isten lesz az ő Istenük, és bennük jár, és bennük lakozást vesz, őrjáratot tart. Istennek a templomává válnak. Akkor többé már nem lakozhat benned ördög. Itt a történet vége.

Alapvetően – miután újjászülettek –, az elméjükhöz, vagy a testükhöz tud tapadni egy ilyen démonikus hatás. Amikor meg nem újult elmével van dolga, vagyis nem igei módon gondolkodó elme. Vagy olyan gyülekezeti programozást, tanítást kapott, amikor nem az Igét tanították neki. Jézus pedig azt feleli az ördögnek:

8. Mert ezt mondja vala néki: Eredj ki, tisztátalan szellem ez emberből!  

Jézus egyszer szól, és egynek szól – a tisztátalan szellemnek, aki az ember életét leuralta. És azt parancsolta neki, hogy menj ki ebből az emberből! Az ember az, aki imádta, aki leborult [Jézus] lába elé. És akkor az ördög szólal itt meg: mi közöm nékem veled Jézus, a magasságos Istennek Fia?

És te nem hiszed, hogy Jézus az Istennek Fia? Az ördögök hiszik. Az ördögök tudják is, csak téged próbálnak különböző trükkökkel megtéveszteni. Az egész muszlim világ meg van tévesztve ezzel kapcsolatban. Péter meg volt tévesztve? Ő sem és a tanítványok sem tudták.

Jézus egy napon megkérdezte tőlük, hogy kinek mondanak engem – az embernek Fiát – az emberek? Akkor mondják, hogy miket hallanak, hogy néhányan Illésnek, néhányan Jeremiásnak, egynek a próféták közül. És újra kérdezi, hogy ti kinek mondotok engem? És akkor Péter mondja, hogy Te vagy az élő Istennek Fia. Te vagy Krisztus, az élő Istennek Fia.

És mondta Jézus, hogy ezt nem a zsinagógában hallhattad, sem a bibliaiskolában nem hallhattál ilyet, sem a gyülekezetedben nem hallhattál ilyet. Ezt a kijelentést az én mennyei Atyámtól vetted, aki a mennyben van.

Ha olyanokat hallasz, hogy valaki azt mondja, hogy Jézus nem az Istennek Fia, ők is jobban tudják ennél. Az ördögök is tudják, hogy Jézus az Istennek Fiaként jött a földre, és azért nyilvánult meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa. Az 1János levelében a 3,8-ban olvasod ezt.

9. És kérdezé tőle: Mi a neved? És felele, mondván: Légió a nevem, mert sokan vagyunk.

10. És igen kéré Őt, hogy ne küldje el őket arról a vidékről.

Itt most Jézus csak egyhez szólt, figyelitek? Tehát a fejjel foglalkozott Jézus, a parancsnokkal. Eddig a vezetőjük szólt, mert a tisztátalan szellem kérte Jézust.

11. Volt pedig ott a hegynél egy nagy disznónyáj, amely legel vala.

12. És az ördögök mind kérték Őt mindnyájan, mondván: Küldj minket a disznókba, hogy azokba menjünk be.

Lehet 2000, vagy akár 6000 egy légióban. Ezek most már a megkülönböztetés ajándékán keresztül láttattak meg. Így kellett, hogy legyen. Másként hogyan lehetett volna? Hogy lehetett volna másként, hogy 2000 démon használja egynek a hangját? Nem volt nekik szabad megszólalni, mert a tisztátalan szellem uralta őket. És a vezetőjük engedi be a többit, mind.

Ezért mondja Jézus, amikor megszabadul valaki, figyeljen arra, hogy vissza ne menjen a világba, mert akkor rosszabbá válhat a sorsa, hétszer rosszabbá. Mert egy magasabb rendűt is kaphat az az illető, aki megnyitja azt az ajtót, és többet beenged maga mellé, és akkor az ember nagyobb bajba kerül, mint volt régen. [Az újjászületett hívő szellemében nem lehet démon, de az elméjét és testét érheti támadás.] Így működik.

Mert kietlen helyeken jár, mikor az emberből kiűzik, száraz helyeken jár, és keresi, hogy hol lakozhatna. Mikor megtalálja a házát kitisztítva, és semmi nincs ott bent, mert csak a reggeli és az esti híreket hallgatja az illető, a Facebookon  ül egész nap, és még ami ezen kívül folyik az életében, akkor visszaköltözik.

Nem lett megújítva az elme, nem lett feltáplálva a szelleme. Nem jár gyülekezetbe, azt mondja, hogy nekem nincs szükségem erre. Úgyis csak a pénzemet akarják ott. Az ördög játszik az illető gondolataival. Legközelebb, amikor jön, pár évre rá, rosszabb lett a sorsa. Imádkozz értem. Imádkozz értem! – kéri.

Egy kijelentésre lett volna szüksége az illetőnek, hogy mire van igazán szüksége? A lustaságunkon erőt kell venni, és ki kell kelni abból az ágyból vasárnap. Vagy ki kell jönni a piacról, mert vannak, akik például vasárnap járnak vásárolni, amikor gyülekezetbe kellene jönni.

Akkor találunk valamit, hogy más dolgunk legyen. Egy elszántsággal teljes erőfeszítés kell hozzá, hogy gyülekezetbe fogok járni. Úgy viselkedni: hogy tudatlanságot színlelünk; hogy nincs is ördög; az Úr majd gondot visel mindenről. Az Úr már gondot viselt mindenről!

De az Úr azt is elvárja tőlünk, hogy egy nap levessük a pelenkáinkat. Láttál-e már a strandon 20 éves korú pelenkást? Tehát nevetséges, ugye? Volt itt olyan személy, akit nagyon-nagyon rég nem láttam, és csecsemőkorban maradt. Jól megráznám őket leginkább, de az sem segítene rajta.

Úgy kell őket szeretnem, ahogy az Úr szereti őket! Az Úr végül is nem fog tenni annak ellenében, ha te csecsemő akarsz maradni. Azt fogja mondani, maradj csecsemő. De ha felkerülsz a mennybe majd, akkor az óvodába kerülsz, mert valahol meg kell tanulnod.

És ezt mondja Jesse Duplantis, hogy fent a mennyben mindenki arra a helyre kerül, ahol éppen van a szellemi szinten. És mindenkinek az a törekvése, hogy közelebb kerülhessen Istenhez. Itt a földön van meg a lehetőségünk arra, hogy az örökkévalóságban egy jól meghatározott helyre bekerüljünk, és ami Istennek a teremtésében van, az egy nagy teremtés.

Nem lehet látni a végét. Én nem akarok a hátsó sorban ülni, mert lehet, hogy ott nincs elég levegő nekem. Mert lehet, egy másik galaxis már a sor vége. Ki tudja? Sok minden van ott. Tökéletes rendben van minden.

Most mondom neked, hogy ezt garantálhatom, hogy az elrendelt helyedre kerülsz be, ahova tartozol. Ott fel kell növekedned szellemben, mert Isten nem ken fel csecsemőket. És fel lehet növekedni. Ezeken a mai napokon, amiben élünk, fel lehet növekedni gyorsan.

A törvényből nem fogsz hitet nyerni. A Szent Szellemből és az Igéből nyered a hitet, ha követed a Szent Szellemet, és azt gyorsan teszed.

13. És Jézus azonnal megengedé nékik…

Tehát amint kérték az ördögök, hogy a disznónyájba menjenek, azonnal megengedte nekik Jézus. A parancsnokuknak már megparancsolta, hogy menjen ki az emberből. S akkor ezek is jönnek ki. És ők kérték, hogy őket ne küldje Jézus a mélységbe. Ez a másik Evangélium szerint van így rögzítve, hogy mélységbe. Olvassuk tovább:

13. ... A tisztátalan szellemek pedig kijövén, bemenének a disznókba; és a nyáj a mere­dekről a tengerbe rohana. Ezek pedig mintegy kétezren voltak, és belefúltak a tengerbe.

14. Akik pedig őrzik vala a disznókat, elfutának, és hírt vittek a városba és a falvakba. És kimentek, hogy lássák, mi az, ami történt.

15. És menének Jézushoz és láták, hogy az ördöngös ott ül, fel van öltözködve, és eszénél van az, akiben a légió volt; és megfélemlének.

Ha felemelkedsz oda szellemben, hogy a szellemek megkülönböztetésének ajándékát megkapod… Akkor, amikor az Úr megszabadít valakit – hogyha egy magasrendű démonról van szó, egy ilyen kormányzásrendszer van ott is –, tehát, ha a fej elmegy, akkor utána az alattvalója is el kell, hogy menjen nagyon gyorsan. A felsőbb szintekkel kell foglalkozni.

És a Szent Szellem az, aki megszabadítja az illetőt. Ő tudja megmutatni, hogy meg tudjuk különböztetni ezeket a szellemi erőket. Otthon vagyok például, olvasom a Bibliámat. Itt imádkoztunk a múlt héten és egy nagy erőteljes megszabadítása jött a Szent Szellemnek.

De ez európai magaslatokon volt, nem mondom, hogy az unión belül, de Európára kiterjedő nagy démon volt, akinek a pozíciója lerontatott. És utána jött egy másik, de azok már nem egy szinten voltak. Ugye mondja azt az Írás, hogy nemzetek fölött fogunk uralkodni, népek felett, ha a végsőkig kitartasz.

Jelenések 2,26-27.

26. És aki győz, és aki mindvégig megőrzi az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányokon. 

27. És uralkodik rajtuk vasvesszővel, mint a fazekas edényei széttöretnek; amiképpen én is vettem az én Atyámtól.

A 45-47. Zsoltár körül is nagyon sokszor lehet olvasni, hogy Isten alánk hajtja a népeket, a lábaink alá. Amikor nemzetekkel foglalkozik valaki, akkor mivel foglalkozik? A [sötétség erőivel] fejedelemségek, hatalmasságok, erők uraságok, szintek, amik szeretnék megragadni az életünk dolgait és uralkodni felettünk. A démonok tudták, hogy nekik is menniük kell, ha a vezérük távozik. Nézzük meg, a Lukács 8-at.

Lukács 8,27-32.

27. És mikor Ő kiment a földre, jött elébe a városból egy ember, akiben ördögök voltak sok időtől fogva, sem ruhába nem öltözött, sem házban nem lakott, hanem a sírboltokban.

28. És mikor meglátta Jézust, felkiáltott és lábai elé esett néki, és fennszóval monda: Mi közöm van nékem teveled, Jézus, felséges Istennek Fia? Kérlek téged, ne gyötörj engem.

Itt két személyről van szó. Egyrészt az emberről, aki a lábai elé esett, másrészt a démon, aki megszólalt benne.

29. Mert azt parancsolá annak a tisztátalan szellemnek, hogy menjen ki az emberből. – Ez az első, amit Jézus tett. – Mert gyakran elragadta Őt: annakokáért láncokkal és béklyókkal megkötözve őrizteték; de a kötelékeket elszaggatván, az ördögtől a pusztákba hajtaték.

Tehát az ember imádta Jézust, a démon pedig elkezdte használni a hangját. Brisbaneban volt ez, Ausztráliában egy buszmegállóban. Volt ott egy alkoholista, 80 év körüli lehetett. Átölelte a villanypóznát és elkezdett beszélni hozzá. De tudtam, hogy a démon beszél.

Odafordultam hozzá, és a képébe mondtam, hogy gyere ki belőle a Jézus nevében! Utána fölszálltam a buszra, és elmentem. Egy hónapra rá láttam őt, teljesen józan volt, és jól nézett ki. Egy más hangja is volt. Nem ilyen torzult hangon beszélt már. Ráparancsoltam, hogy jöjjön ki abból az emberből, abban a hangulatomban voltam éppen.

29. Mert azt parancsolá annak a tisztátalan szellemnek, hogy menjen ki az emberből. Mert gyakran elragadta Őt: annakokáért láncokkal és béklyókkal megkötözve őrizteték; de a kötelékeket elszaggatván, az ördögtől a pusztákba hajtaték.

Jézus itt már megparancsolta és neki engedelmeskednie kell. Megkérdezte mi a neved? Azt hiszem, összesen egyszer kérdeztem ilyet, hogy mi a neved? Nem beszélgetek ördögökkel, egyáltalán. Ők próbáltak velem szóba elegyedni, a prédikátoroknál is hallom,

Jeruzsálemben voltam, és elmondta ott, hogy mennyire sokat kellett szenvednie az Úrért az életében. És a prédikációt hallgatva, mondtam magamban, hogy megkötözlek ördög odabent és megparancsolom, hogy némulj el.

Megparancsoltam, hogy fogd be a szád. És egyre hangosabban mondtam, legalább ötször. Mi történt az emberrel? Nem bírt igazán beszélni utána. Amikor megkérték, hogy imádkozzon valakiért, még akkor sem tudott beszélni. Elvesztette az ördögét.

Mert nem a Szent Szellem vezérletében prédikált, ugyanis az Úrért nem kellett szenvednie egy cseppet sem. Az ördög mondta ezt, miközben prédikált, de megkötöttem az ördögét és megparancsoltam, hogy jöjjön ki belőle.  

Dr. Raymond Cox volt a szemtanúja ennek, ő is velem volt akkor. Egy baptista gyülekezetben volt ez. Végül is mindegy. És egy misszionárius vendégszolgáló prédikált így. Dicsérem az Urat! Meg kellett volna, hogy tanulja az Evangéliumot.

30. Megkérdé pedig őt Jézus, mondván: Mi a neved? És ő monda: Légió; mert sok ördög ment bele.

31. És kérték Őt – most már a többi démon –, hogy ne parancsolja nékik, hogy a mélységbe menjenek.

Mi a mélység? Gordon Lindsay könyvében is szerepelt ez a szó, és a fordító tévesen fordította, de még a kiadás előtt elkaptuk a hibát. Ez az a mélység, ahol az angyalok a láncokra verve, a föld mélyében várják az ítélet napját. Az angyalok láncon őriztetnek, mert ellenszegültek [Istennek]. Láncra verettetve őriztetnek abban a mélységben.  

Ez az a mélység, amiről itt beszél, mert az Isten Fia áll előttük. Ne küldd őket a mélységbe te sem, mikor kiűzöd őket, mert az nem a te hatalmi helyed, hogy a mélységbe küldd őket. Sok helyre elküldheted őket, például a tengerbe ugorhatnak. Száraz, kietlen helyekre kerülnek ilyenkor. A felsőbbrendűek ismerik a hatalmi rendet.

Nekünk alapvetően csak kis ördögöcskékkel kell, hogy foglalkozzunk, akik a gondolati rendszerünkben, a gondolati mintáinkhoz próbálnak odatapadni és kétséget, hitetlenséget táplálnak belénk. Amikor elmegyünk a sötét helyekre evangelizálni, és visszajövök – a múlt héten történt –, akkor a hitetlenség szférája vett körbe, mondhatni egy aura.

Mindenféle gondolattal, hitetlenség gondolatával. És másnapra jött a szellemek megkülön­böztetések ajándékával az a kijelentés, hogy mi ez, és azután kitisztult. Tehát ez egy légkör, ami körbevett, mert azokon a településeken nem hirdették az Evangéliumot. Ami van, az a vallásosság, és hitetlenség van benne.

És ez vette őket körbe, kis apró ördögök a fejen. Nagyon jó, ha ezekre a helyekre elmegyünk, mert megtörnek ezek az erők! A múlt héten az egyik összejövetelre a polgármester is eljött, és újonnan született Isten kegyelméből. Ez egy nagy győzelem.

Nagyon sok minden történik. Az emberek nem tudják, hogy sötétségben élnek. Ki az, akinek a világosságot el kell vinnie hozzájuk? Nekünk. És neked ellent kell állnod. Az emberek az utcán állnak, hogy ide bejussanak. Ha így várakoznak, akkor kaptak valamit.

Az olyan furcsa, hogy az emberek mennyi minden foglalatosságot találnak maguknak, pont vasárnapra. Fontos dolgokat. És amikor az egyik kiesik a műsorból, akkor mást talál helyette. Akkor még tíz dolog, hogy még mit kellene megtennem. És ma épp pont ráérek, mondja, és az a kiárusítás is megszűnik a jövő héten, és most kell elmenni, és így tovább.

31. És kérték Őt, hogy ne parancsolja nékik, hogy a mélységbe menjenek.  

32. Vala pedig ott egy nagy disznónyáj, legelészve a hegyen; és kérték Őt, hogy engedje meg nékik, hogy azokba menjenek. És megengedte nékik.

Az egyik professzorom azt mondta, hogy ez az egyik ok, amiért ő nem eszik disznóhúst. Tehát látod a helyzetet, a felállást? Sok ostobaság folyik a keresztény világban, a démonűzők világában.

Például egy rákbetegséget okozhatja a testben egy méreganyag felgyülemlése, vagy lehet egy démon. Hol van a démon? Egy kis ördögről beszélünk, ami odatapad az illető fejéhez. Egy kis hitetlenség felhő, ami diktálja neki a gondolatokat. Az emberek azt a benyomást veszik, vagy gondolatot kapják.

Például, mint Elvis Presley is azt a sugallatot, hogy ő soha nem fogja túlélni az édesanyja korát. És ezt elkezdte mondani mindenkinek, hogy nem fogom túlélni az édesanyám korát. Nem fogok többet élni. És pont abban az évben, mint édesanyja, ő is 42 éves korában halt meg.

Ezek a gondolatok, amik így jönnek az emberhez sugallatok formájában, évek hosszú során jönnek és látogatják: Ha ezt teszed, akkor ez történik majd, ez a családi láncban benne van. Nagymama is megvakult, az édesanyja is megvakult, és te is hamarosan megvakulsz. És akkor ez visszalátogat. Kis családi ördögök.

Ezek nem generációs átkok, mert olyanok nem léteznek. Mi pogányokként nem voltunk a törvény alatt, nem lehettünk a generációs átkok alatt sem. Semmi közünk hozzá. Az a zsidóknak volt, nekik voltak meg a szövetségeik. Egy mérföld hosszan tudnám sorolni.  

Továbbmegyünk. Lukács 17. fejezet is nagyon jó, abban van benne, hogy ha akkora hitetek lenne, mint egy mustármag, azt mondanátok, ím, ez eperfának… De a Lukács 6,17 második részét nézzük meg:

Lukács 6,17-19.

17. … akik jöttek, hogy hallgassák Őt és meggyógyíttassanak betegségeikből.

Ezt fogjuk most tenni egy pár percen belül.

18. És akik tisztátalan szellemektől gyötrettek, meggyógyulának.

Nem azt mondja, hogy megszabadultak. Hanem, hogy meggyógyultak. Miért mondja, hogy meggyógyultak? Nézzük a következőt.

19. És az egész sokaság igyekezik vala Őt illetni: mert erő származék ki belőle, és mindeneket meggyógyíta. Hallelúja!

Mi történik a zsebkendőkkel? Elvitték Pál testéről ezeket a kendőket. Mi történt? Ahogy a [beteg] testekhez ért, a gonosz szellemek mind eltávoztak. Itt mit tett? A zsebkendő meg tudja nevezni a démonokat vagy megszámolni? Nem tud ilyet. De az erő, ami benne van, az a kenet, az megtöri az igát.

Ugyanez történik a kézrátételnél. Kitapintható, ahogy beléd árad ez a kenet. És mindazok, akik tisztátalan szellemektől gyötrettettek, így a betegség szellemétől… Ha évekig tart egy bizonyos nyavalya, egy betegség, egy gyengeség vagy sebek, és nem akar begyógyulni, az egy betegség szelleme.

Akkor megtöröm a betegség szellemét, és kiparancsolom azt a szellemet a testből, és a gyógyulást megparancsolom, és továbbmegyek a dolgomra. És meggyógyultak azok, akik tisztátalan szellemektől voltak uralva. És az egész sokaság igyekezett őt illetni.

Miért? Mert erő származék ki belőle. Erő származott ki belőle és mindeneket meggyó­gyított. Ezt vette észre Jézus, mikor a Márk 5-ben a vérfolyásos asszony illette a ruhája szegélyét. Hátulról érintette, és Jézus észrevette, hogy erő származott ki belőle.

Ha a gyermek, otthon játszik a vízcsappal, és te nem nézed, hátulról van a gyermek neked, de hallod, ahogyan a vizet kinyitja, hogy mennyire folyik a víz. Akkor ugye lehet hallani? Kicsit van nyitva a csap, vagy jobban zubog a víz.

Ugyanígy a gyógyító kenetet is lehet érzékelni, hogy mennyire zárják el a folyását, amikor bezárják magukat. Nem fogadják be, elvágják a folyását, elzárják. Amúgy a kenet úgy folyik, mint az elektromosság.

Amikor evangelizálunk, akkor nem tudunk ilyen hosszan tanítani, de nektek elmondom, hogy amúgy is meggyógyulnak Isten kegyelméből. De ha bedugod az ujjadat a konnektorba, akkor meg fogod tudni, hogy van-e ott áram? Megüt az áram.

Apostolok cselekedetei 10,38.

38. A názáreti Jézust, mint kené fel Őt az Isten Szent Szellemmel és erővel, aki széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög elnyomása alatt voltak; mert az Isten volt Ővele.

Tudjuk, hogy honnan van a betegség, és honnan van a gyógyulás. Az ördög elnyomásából vannak a betegségek, és Jézus, aki jót cselekedvén, Isten ereje által meggyógyította őket.

Apostolok cselekedetei 19,11-12.

11. És nem közönséges csodákat cselekszik vala az Isten Pál keze által:

12. Annyira, hogy a betegekhez is elvitték az ő testéről a keszkenőket, vagy kötényeket, és eltávozának azoktól a betegségek, és a gonosz szellemek kimenének belőlük.

Ezek alapján tesszük, hogy rátesszük a kezünket a ruhadarabokra, és elmondunk egy hitimát. Ezt írja ott az Ige, hogy nem közönséges csodákat cselekszik Isten Pál keze által. Ezt mondta nekem az Úr hétfő reggel, hogy ma mondjam el nektek ezt. Jegyzeteimnek csak a felét végeztük el. Jövő héten folytatjuk a másik felével. Azért még nézzük meg:

1Timótheus 1,9.

9. Tudván azt, hogy a törvény nem az igazért van, hanem a törvényszegőkért és engedetlenekért, az istentelenekért és bűnösökért, a latrokért és fertelmesekért, az atya- és anyagyilkosokért, embergyilkosokért.

Sorolja, hogy kikért van a törvény. Miért? Mert minket Isten igazságává tett, maga a mennyei Atya Szent Szelleme, a Krisztus igazságává. Mindenki érti ezt. Ugye?

Mondjátok: Én Isten igazsága vagyok Krisztusban. Én Isten igazságává tétettem Krisztusban. Ő tett engem igazzá. Nem én tettem magamat, Ő tett engem igazzá. Ezért igaz ember vagyok. Megigazultam Isten előtt. Ámen. Hallelúja!

Megigazultság azt jelenti, hogy felmentést kaptál a vádak alól. Tehát nincsenek vádak ellened, és nincs ítélet.

Róma 8,1-2.

1. Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak,

2. Mert a Jézus Krisztusban való élet szellemének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől.

Mert a bűn törvénye helyett a Jézus Krisztusban való élet szellemét nyerték el. Ez az igazság? Megvallás: Én szabad vagyok. Én a Szellemet követem. Mert arra teremtett Isten, hogy a Szent Szellemet kövessem mindenekben. Ámen.

Nagyon különleges volt a mai istentiszteleti alkalom. Az Úr meglátogatott bennünket. Különleges gyarapodást, jó egészséget, teljes életet (az évek teljes számát) szólítjuk elő, a Jézus nevében! Dicsőség Istennek!

A függőleges vonallal jelzett igeversek más fordításokból származnak.

 

BÉKEVÁR FŐOLDAL