2014.01.16.  

A MEGVALLÁS TÖRVÉNYE 3.

Feljegyzés Jim Sanders tanításából
2014. január 12.


Hálákat adunk drága Mennyei Atyánk, áldjuk a szent nevedet, Úr Jézus! Köszönjük Atyám, hogy ma megnyílnak a szemek a megértésre. Megértést, kijelentést fogunk venni azokban, amiben te munkálkodsz Atyám, hogy azokból a munkákból kijelentést nyerhessünk a Jézus nevében, hogy a teljes örökséget birtokba vehessük, amit szereztél nekünk Atyám, ami a rendelkezésünkre áll, amit te biztosítottál számunkra, a Jézus nevében.

Hiszem, hogy nagyon jó időben érkeztél, csodálatos bizonyságok lesznek ma, ezeket a tanítás után fogjuk meghallgatni. Bizonyságok lesznek arról, hogyha a megvallás törvényét alkalmazzuk, akkor milyen csodák történnek az életünkben.

Egy bírósági pert első fokon elvesztett a testvérünk, de másodfokon megnyerte. Továbbá egy pénzösszeg beszólításáról is szó lesz, hogy megvallásokkal, hittel, imával és kitartással hogyan jött az valóságba.

A harmadik megvallás pedig arról fog szólni, hogy hogyan lehetett legyőzni egy nagyon rossz orvosi jelentést Isten kenetével és hittel. Itt van a kezünkben a teljes gyógyulásról az írott orvosi jelentés. Köszönjük Istennek! Őt magasztalják ezek, egy tapssal köszönjük meg Neki.

Azért vagyok ma itt, hogy meggyőzzelek benneteket arról, hogyha nem is hiszitek, hogy ezeknek a megvallásoknak ilyen hatalmas erejük van az életünkre, de ma halljátok, akkor adjatok egy lehetőséget Istennek!

Kezdjétek használni az Igét, éljetek vele és nézzétek meg, hogy milyen változások jönnek. Ne állj ellen Isten Igéjének, hanem kezdd el alkalmazni az életedre. Bizonyság leszel, hogy működik, vagyis nem fogod tudni bebizonyítani, hogy nem működik.

Azáltal, hogy mi a megvallásainkat tesszük, már a keresztény újjászületésünket is így nyerjük. Nemcsak az újjászületésünk és az örök életünk jön így hozzánk, hanem a keresztény életünk minden ígérete, a szövetség minden egyes áldása így vehető birtokba az életünkben.

Ugyanis közvetlen kapcsolat van aközött, hogy mi az, amit kimondunk a szánkon, s utána mi az, amit birtokba veszünk az életünkben. Ezt az összekapcsolódást látnunk kell. Ha az ember ezt megérti és felfedezi, hogy ez valóban mennyire így van, akkor lesz képes arra, hogy alapvetően megváltoztassa az életét is a szájának szavaival.

Isten ugyanis így teremtett minket, s ezért, ha az ember ezt látja, akkor megérti azt is, hogy mennyire felelősek vagyunk azért, hogy mi is történik az életünkben. A testünk egészségéért mi vagyunk a felelősek, és mindazért, ami történik az életünkben, nekünk kell megállnunk teljes felelősséggel.

Nem szabad siránkozni, másokat okolni és miérteket keresni, hogy mi, miért és hogyan van. Meg kell érteni ezt az alaptörvényt, mert ha az ember ezt megérti és megragadja, képes megváltoztatni az életének minden egyes területét. Valóban képesek leszünk, változásokat eszközölni. Ugyanis a hatalomnak különböző szintjei vannak és a hitünknek is, amelyben növekszünk, miközben ezt gyakoroljuk.

Máté 12,33-35.

33. Vagy legyetek jó fák, és teremjetek jó gyümölcsöt, vagy legyetek romlott fák, és teremjetek romlott gyümölcsöt; mert gyümölcséről ismerik meg a fát.

Jézus szavait halljuk itt, s a fát, egyes szám harmadik személyében használja, mintegy személyt. Meg fogjuk ezt érteni hamarosan.

34. Mérges kígyóknak fajzatai, mi módon szólhattok jókat, holott gonoszak vagytok? Mert a szívnek teljességéből szól a száj.

Ami kiszármazik a szánkból, az van valójában teljességében ott a szívünkben. Nem a fizikai szervünkről, mint szívről beszél Jézus, hanem a szellemünkről. Ezek a szavak a szellemünkben tárolódnak el, olyasformában, mint kis tároló részecskék vagy zacskócskák. Benne vannak a szellemünkben, el vannak tárolódva. És mind a jó, mind a rossz, innen a szellemünkből jön elő, mondja Jézus.

Amikor Ausztráliában tanítottam erről, voltak olyanok, akik meghallgatták 65-70-szer is a tanítást, mire végre ráébredtek, mit is mond. Ma nagyon sok fontos kijelentés jön hozzánk. Remélem, hogy mindezt meg is szerezzük, s megértjük, mert az Úr így teremtett minket.

S ha megértjük ezt a törvényt és megtanuljuk működtetni, akkor erőt fogunk képviselni ebben a világban az ellenséggel szemben. Képesek leszünk felkelni, felállni és hatalommal érvényesíteni azokat az áldásokat, amiket Jézus megszerzett. Az életünk ugyanis egy fa, amire a kívülálló rátekinthet.

35. A jó ember az ő szívének jó kincseiből hozza elő a jókat; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincseiből hozza elő a gonoszokat.

A King James fordítás nálam is a „kincs” szót használja, de mondhatnánk azt is, hogy mindazt, amit oda behelyeztünk, ami ott van. Amit a szívünkbe behelyezünk, azt onnan előhozza. Honnan jön elő? Az életünkben fogja előhozni azokat. Ez egy nagyon jelentős mondat itt, hogy mindaz, amit a szellemünkbe elhelyeztünk, az elő fog hozni dolgokat.

És azért kell megváltoztatni a szívünkben lévőket, mert azok nem azok, amit alapvetően Isten szeretne nekünk, hanem a világ vagy az orvosok programozták be. Vagy amiket hallunk másoktól, azok kerülnek oda a szívünkbe, amit az egyetemen hallunk, a szomszédoktól hallunk, vagy a nagyszülők hagyományaiból hallunk, ezek kerülnek oda.

Ezeket onnan ki kell venni, és amit Isten mond, azzal kell egy akaratra kerülnünk. Vagyis, mint egy fára, rá kell tekinteni az illető életére, hogy mi az, amit terem az élete. Mert a fán a termés olyan fizikális formában látszik majd, mint ahogy egy magot is elültetünk.

Lukács 8,11. 18.

11. A példázat pedig ez: A mag az Isten beszéde.

Isten Igéje a mag. S ha ezeket az Igéket elültetem, mint magot a szívembe, akkor ezek elő fognak jönni. Méghozzá olyan formában fognak előjönni, hogy fizikai megnyilvánulások által látni lehet majd azokat. Hogy a fa milyen, azt meg tudom állapítani a gyümölcseiről.

Ha látom, hogy narancs termett a fán, akkor az egy narancsfa. Vagy ha almát látok azon a fán, akkor az egy almafa. Ha szükséget látok az illető életében, akkor az milyen fa? Mert azt hozza elő az a fa, azt termi – szükséget, hiányt.

Másik lényeges pont itt, hogy a narancsfa soha nem lesz képes arra, hogy almát teremjen. Vagyis egy jó ember, akinek a szívében jó kincsek vannak, nem lesz képes gonosz dolgokat előhozni. Nagyon érdekes, hogy az ember mindig másokra mutogat, és másokat okol, amikor valamit meg kell magyaráznia.

Nekünk kell azonban számot adni arról, hogy mi az, ami jelen van az életünkben, olyan értelemben, hogy mi az, ami bekerült oda a szívünkbe, a szellemünkbe, a legmélyére. Pásztoraimat és a hozzánk járó hívőket figyelmeztettem és figyelmeztettem. Felhívja figyelmünket a következő igevers:

18. Meglássátok azért, mi módon hallgatjátok: mert akinek van, annak adatik; és akinek nincs, még amijét gondolja is, hogy van, elvétetik tőle.

Az egyik fordítás így mondja: akinek van, annak adatik. Néha úgy ülünk itt, úgy hallgatjuk, mintha itt sem lennénk. Ezért van rá lehetőség, hogy később visszahallgassuk az internetről, hogy mit is mond ott az Ige.

A New Living fordítás a legkomplexebb és legdrágább fordításnak tekinthető, mert a leghosszabb időbe telt, amíg ezt a fordítást előhozták. Azt mondja itt az Ige: azok, akik nem hallgatják, még azt is, amiről úgy gondolják, hogy megértették azt, még az is elvétetik majd tőlük!

Láttam olyan prédikátorokat, akik elutasították a kegyelemnek ezt az új Evangéliumát, és most a legnagyobb csontszárazságban vannak, s nem értik, hogy mi a baj? Tehát a kijelentésekkel együtt kell mozdulni, és az Úrban feljebb kell lépni arra a következő szintre.

Ha kell, én megváltozom egy szempillantásban. Ha valamit nem pontos tanítottam, abban a pillanatban kijavítom.

Máté 15,12-13.

12. Akkor hozzájárulván az Ő tanítványai, mondának néki: Tudod-é, hogy a farizeusok e beszédet hallván, megbotránkoztak?

Megbotránkoztak a tanítványok. Az fertőzteti meg az embert, ami kijön a szájából, nem az, ami bemegy a szájába. Vannak sajnálatos módon ilyen keresztények. Minden más kijön a szájukból, legalizáció, törvények. A farizeusok vallásoskodnak, törvényeket sorolnak, meg kell mosni a kezünket, mielőtt eszünk és így tovább.

13. Ő pedig felelvén, monda: Minden plánta, amelyet nem az én mennyei Atyám plántált, kitépetik.

Lehet, hogy azok a plánták jönnek elő és teremnek az életedben, amelyeket nem a mennyei Atya plántált. És ezek jönnek elő. Ugye, emlékszünk, hogy mik jönnek elő az ember szelleméből? Amik oda bemennek, azt kapjuk meg az életünkben – ez Istennek a törvénye. Miként fog a kertedben növekedni a termény? Hogy növekszik a kertedben a palánta?

Az Úr újra figyelmeztet engem, s most én is titeket, hogy az ember ne hallgasson meg szemét beszédet. A legjobban tesszük, ha az ilyen közösségektől leválasztjuk magunkat! Ezért nem hallgatok meg ostoba keresztény beszédeket és ostoba látásokat sem, s amikor a képzelet eltávolodik az Igétől és nem igei dolgokra tér a képzelet.

Isten szolgájának lenni, az egy nagyon szigorú utat diktál az ember életének, amit meg kell tartani. Figyelni kell arra, hogy mi megy be, és mi jön ki. Mert ami kijön a szájból, az megnyithatja az ajtót az ellenségnek, mert az ördög fülel.

Istennek megvan a terve minden egyes maggal, plántával, amit elvetetünk. Vagyis az a mag, amit elvetünk, az Isten Igéje. És amikor Isten Igéje, mint egy mag a szívünkbe kerül, az hatalmas fává növekszik, s az jelképezi az Ő akaratát, amit szeretne az életünkkel.

Tehát az a fa, ami az én életemre vonatkozik, az az én hitrendszerem, az a kép, ahogyan én látom. Legyen az helyes vagy legyen téves a fa, a gyümölcs fogja megjelenteni, hogy milyen az a kép belül, amit majd terem az a fa. Az fogja megmutatni, hogy miben hittem.

Minden egyes hitdarabka, amit nem Isten szerzett oda be, az egy olyan plánta, amit Istennek onnan ki kell szaggatni. Mert mindannyian egy bizonyos hitrendszer szerint működünk. Például miként észleljük a dolgokat, miként vesszük észre azokat?

Valaki például könnyen sértődős és megsértődik mindenen. Az az ő fája, és olyan gyümölcsöt terem. A farizeusok például így botránkoztak meg. Tehát Jézus itt ezt akarja mondani. Példát hozok erre:

Az emberek sokszor vélnek hallani olyan dolgokat, amelyeket nem is mondtam. De ők úgy gondolják, hogy én azt mondtam azzal, és ezért azt és azt a következtetés vonták le belőle, és a végén megsértődtek. A legelején például bolondok háza volt ebből.

És az ellenség ezeket a tévesen észlelt dolgokat szeretné bevetni a szívünkbe. Miért akarja ezt tenni az ellenség? Hogy ne jussunk el a célkitűzéseinkhez. Ugyanis az fog megnyilvánulni az életünkben, amit elvetettünk a szívünkbe.

Az Úr ezért azon van, hogy vegyünk Tőle új magokat, és azokat plántáljuk el az életünkben, hogy új és jó terméseink legyenek. És ez egy új célt fog kitűzni az életedben. Új mag, új fa lesz belőle, és egy új életsorsot fog hozni az életedben.

Ezt most olyan egyszerűen mondom el, amennyire csak tudom. Tehát az ember esztelen, hogyha azt hiszi, hogy ugyanúgy, ahogy régen tette a dolgait, majd a jövőben az más eredményekhez fog vezetni, mint eddig.

Ha nem vagyunk hajlandók meghozni ezeket a változásokat, hanem továbbra is a világhoz hasonulunk el, akkor nem lesznek más gyümölcseink. Ugyanúgy tesszük, mint eddig, de más eredményeket várunk. Ez nem megy így.

Tehát ahhoz, hogy jobb eredményeink legyenek, másként kell tennünk a dolgainkat. És ez az év a változások éve és új dolgok kerülnek a szívünkbe. Lehet, hogy a bizonyságokat kellett volna előre vennünk. Mindegyik arról tesz bizonyságot, hogy elkezdték az Igét megvallani, és megvallani.

És újra elővették az Igét, és újra megvallották, s belement a szívükbe az Ige, és megteremte a gyümölcsöt, mert ahogy mondja az Írás: közel van hozzád az Ige, a te szádban, és a szívedben van a hitnek a beszéde, amelyet mi hirdetünk. Újra megismételjük a…

Máté 12,35.

35. A jó ember az ő szívének jó kincseiből hozza elő a jókat; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincseiből hozza elő a gonoszokat.

Vagyis hogyan fognak előjönni a jó dolgok a szívünkből? Most magyaráztam el. Hogyha nincs meg bennünk ez az ismeret, hogy miként működik ez, akkor hajlamosak leszünk arra, hogy másokat okoljunk azért, hogy miket terem az életünk.

Az új fa az új terméssel azt jelenti, hogy először el kell azt az újat helyezni a szellemedbe, a szívedbe. Tizenkét kémet küldött ki Mózes Isten utasítása szerint, hogy kémleljék ki az ígéret földjét. Kiment Izrael földjének megkémlelésére a 12 kém és jelentéssel tértek vissza.

Tízen úgymond gonosz jelentéssel tért vissza, ketten hoztak jó jelentést a szívükben. Kétféle észrevételt láthatunk: a tíz kémnek a jelentését és a két kémnek a jelentését. Azt hiszem, ez fog segíteni nekünk, hogy ők miként térnek vissza és milyen jelentéssel.

4Mózes 13,26–33.

26. És menének, és jutának Mózeshez és Áronhoz, és Izrael fiainak egész gyülekezetéhez, Párán pusztájába, Kádesbe; és hírt vittek nékik és az egész gyülekezetnek, és megmutaták nékik, a földnek gyümölcsét.

27. Így beszélének néki, és ezt mondták: Elmentünk arra a földre, amelyre küldöttél minket, és bizonyára tejjel és mézzel folyó az, és ez annak gyümölcse!

28. Csakhogy erős az a nép, amely lakja azt a földet, és a városok erősítve vannak, és felette nagyok; sőt még Anák fiait is láttuk ott.

Ez az ő saját észrevételezésük, hogy látták, nem vagyunk képesek. Ezek után mihez kezdenek majd? Isten kihozott minket a rabszolgaságból, itt vagyunk most ezen a földön, be kellene mennünk az ígéret földjére. De Isten azért hozott ki onnan minket, hogy meghaljunk, mondták. És elkezdték Istent okolni, hogy nem vagyunk képesek oda bemenni. És a rendszert okoljuk, és mindenben csak a hazugságokat soroljuk.

29. Amálek lakik a dél felől való földön, és hitteus, jebuzeus és emoreus lakik a hegyeken; a tenger mellett és a Jordán partján pedig kananeus lakik.

30. És jóllehet Káleb csendesíté a Mózes ellen háborgó népet, és azt mondja vala: Bátran felmehetünk, és elfoglalhatjuk azt a földet, mert kétség nélkül megbírunk azzal;

31. Mindazáltal a férfiak, akik felmentek vele, azt mondják vala: Nem mehetünk fel az ellen a nép ellen, mert erősebb az nálunknál.

Az egyik azt mondta, hogy menjünk fel azonnal, mert megbírunk vele, a másik azt mondta nem mehetünk fel, mert erősebbek nálunknál. Mintha nekik kellene megharcolni azokat a harcokat.

32. És rossz hírét vitték annak a földnek, amelyet megkémleltek, Izrael fiaihoz, mondván: Az a föld, amelyen általmentünk, hogy megkémleljük azt, olyan föld, amely megemészti az ő lakóit; az egész nép is, amelyet láttunk azon, szálas emberekből áll.

33. És láttunk ott óriásokat is, az óriások közül való Anáknak fiait, és olyanok valánk a magunk szemében, mint a sáskák, és az ő szemeikben is olyanok valánk.

4Mózes 14,1-4.

1. És felemelé szavát az egész gyülekezet, és síra a nép azon az éjszakán.

Látjátok, hogy az ő észrevételezésük szerint hová jutottak?

2. És mindnyájan zúgolódának Mózes ellen és Áron ellen Izrael fiai, és monda nékik az egész gyülekezet: Vajha megholtunk volna Egyiptom földjén! Vagy ebben a pusztában, vajha meghalnánk!

Jobb lenne, ha itt meghalnánk, mondták. Legalább annyi lett volna bennük, hogy felmennek az ellenség földjére és megnézték volna, hogy tényleg megöl minket itt az ellenség?

3. Miért is visz be minket az Úr arra a földre? Hogy fegyver miatt hulljunk el? Feleségeink és a kicsinyeink prédára legyenek? Nem jobb volna-é nékünk visszatérnünk Egyiptomba?

4. És mondának egymásnak: Szerezzünk előttünk járót, és térjünk vissza Egyiptomba.

Hogyan hozták meg a döntéseiket? Az alapján, ahogy megítélték azt a körülmény-rendszert.

Máté 10,32-33.

32. Valaki azért vallást tesz énrólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt;

33. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt az én mennyei Atyám előtt.

Lukács 12,8-9.

8. Mondom pedig néktek: Valaki vallást tesz énrólam az emberek előtt, az embernek Fia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt;

9. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, megtagadtatik az Isten angyalai előtt.

Vagyis, ha megvalljuk Őt az emberek előtt, akkor Ő is megvall minket az angyalai előtt és Isten Fia előtt.

Jelenések 19,13.

13. És vérrel hintett ruhába vala öltöztetve, és a neve Isten Igéjének neveztetik.

Jézus és Isten Igéje ugyanazt hordozzák. Jézus azt mondja, hogy megvallást tesz rólam, ez azt is mondja, hogy megvallja Isten Igéjét. Látod ezt, hogy ez így van?

Tehát nemcsak az, hogy állandóan mondjuk, hogy – Jézus, Jézus, Jézus, hanem minden egyes élethelyzetre elővesszük, hogy mit is mond Isten Igéje, és azt valljuk meg arra a helyzetre. Ha te vallást teszel Jézusról, mint Isten Fiáról, akkor maga Isten is megvall téged Isten Fia előtt és az angyalok előtt.

A megvallás ugyanis azt jelenti, hogy mindig ugyanazt a dolgot mondani. Ez a homologió görög szó. És a homo azt jelenti, hogy ugyanaz. Egyneműek. A homoszexualitás is innen eredő szó. Egyneműeknek a szex gyakorlása, ebből a szóból ered. A logió pedig a szót jelenti. Vagyis kimondod a száddal azt, amit Isten mond rólad. Ezt jelenti.

Kétféle megvallásunk van, az egyik, amit mi magunk teszünk. Tehát visszamenvén a kémek jelentésére, ahogy a 4Mózesben néztük a tizenkét kémnek a jelentését. A tíz, aki a rosszat mondta, azt mondták, nem vagyunk képesek erre, nem vagyunk képesek oda bemenni. A másik jelentés szerint, úgy jelentettek, hogy igen, fel tudunk oda menni.

Melyik jelentés egyezett Isten szavával? Hogyha egyezel Ővele, akkor egyezel azzal, amit az Ő Igéje mond. Ha egyezel az Ő Igéjével, akkor maga az Úr megvallást fog rólad tenni a mennyei Atya és az Ő angyalai előtt.

Ugyanis azt hitték, hogy ezekkel az óriásokkal, akiket ott láttak, saját maguk erejéből kell majd megküzdeniük. De tanította őket az Úr már előtte is, hogy a harc nem a tiétek, én harcolom azokat a harcokat.

Amit nekünk ma tennünk kell, az csupán annyi, hogy hinni az Ő szavát, és szólni az Ő szavát, és Ő fogja megharcolni számunkra ezeket a hitharcokat. A hitünk megvallása azt jelenti, hogy mindig ugyanazt mondjuk – azaz Isten Igéjét.

Az egyik csoport úgy jelentett, hogy nem vagyunk képesek rá. Nézzük meg, hogy mi történt velük. Isten ugyanis a személyesen magára vette a szavaikat, és azt mondta, hogy ellenem zúgolódik ez a nép.

4Mózes 14,26-29. 34.

26. Szóla annak felette az Úr Mózesnek és Áronnak, mondván:

27. Meddig tűrjek e gonosz gyülekezetnek, amely zúgolódik ellenem? Hallottam Izrael fiainak zúgolódásait, akik zúgolódnak ellenem!

28. Mondd meg nékik: Élek én, azt mondja az Úr, hogy éppen úgy cselekszem veletek, amiképpen szólottatok az én füleim hallására!

Akik tehát zúgolódtak, meg is kapták, amit mondtak, mind elestek a pusztaságban.

29. E pusztában hullanak el a ti holttesteitek, és pedig mindazok, akik megszám láltattak a ti teljes számotok szerint, húszesztendőstől fogva és azon felül, akik zúgolódtatok ellenem.

34. A napok száma szerint, amelyeken megkémleltétek a földet, tudniillik negyven napon, egy-egy napért egy-egy esztendő, negyven esztendeig hordozzátok a ti hamisságotoknak büntetését, és megismeritek az én elfordulásomat.

Az én elfordulásomat megismeritek, elvetettelek benneteket, mert az én javaslatomat nem fogadtátok el, eltértetek az én célkitűzéseimtől. A szátokkal eltértetek, mondja. Vagyis a szátok szavaival okoztátok az én Igéim elfordítását. Fogtátok a szátok szavaival és elfordítottátok a terveimet.

Tehát mi úgy tudunk kijönni a helyzetekből, ha az utolsó Ádámnak [Jézusnak] a szavait mondjuk minden helyzet felett, és mindenkor csak azt mondjuk. Mert ha elrendelünk egy dolgot, és azt kijelentjük, akkor az valóságba jön.

Kinyitjuk a Bibliánkat, és azt mondjuk, amit az Ige szól, s a testnek engedelmeskednie kell az Igének. És tudjuk azt, hogy kiszólhatunk így dolgokat az emberek előtt.

Zsoltárok 2,7.

7. Kihirdetem az Úr végzését: Az Úr mondá nékem: Én fiam vagy Te; én ma nemzettelek téged.

Mintegy törvényt hoztam meg, még így talán erőteljesebb lenne. És ugyanígy hozhatunk törvényeket [rendeleteket] a földön. A Jób könyve erősíti meg ezt az igazságot.

Jób 22,27-29.

27. Hozzá könyörögsz és meghallgat téged, és lefizeted fogadásaidat.

28. Rendeld el, és meglesz az néked, és a te útjaidon világosság fénylik.

29. Hogyha megaláznak, felmagasztalásnak mondod azt, és Ő az alázatost megtartja.

Először el kell rendelned azt, azután az meglesz, megköttetik, és a fény, ami az utadon megvilágosodik, azáltal célba érsz. Képesek vagyunk törvényeket megváltoztatni mi magunk is. Gyakorlatilag három pontból áll ez az Ige. Megtesszük, hogy elrendeljük azt, utána szellemben az megköttetett, és azután a világosság, amit az Úr ad az utunkra, célba érünk vele.

Nagyon paralel ez az Ige:

Márk 11,12–14.

12. És másnap, mikor Betániából kimentek, megéhezett.

13. És meglátván messziről egy fügefát, amely leveles volt, odament, ha talán találna valamit rajta: de odaérvén ahhoz, levélnél egyebet, semmit sem talált; mert nem volt fügeérésnek ideje.

14. Akkor felelvén Jézus, monda a fügefának: Soha örökké ne egyék rólad gyümölcsöt senki. És hallották az Ő tanítványai.

Mindannyian hallották a tanítványok, hogy mit mondott. Tehát a törvénynek egy része, hogy nyilvánosan is kimondhatom azt. Azért nem vállaljuk fel ezt, hogy nyilvánosan mondunk ki rendeléseket, mert nem vagyunk benne biztosak, hogy valóságba jön.

De a szívünkben nem szabad kételkedni. Mert csak akkor jönnek ezek, ha a szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy ami mond, megtörténik, meglesz néki, amit mondott. Akkor lesz meg. Vagyis ezek a dolgok még belülről nincsenek lerögzítve bennünk.

Ha berögzültek odabent, akkor minden alkalommal valóságba jönnek, mert a szívnek a teljességéből szól a száj, ami ott belül van, abból szól. Sokan próbálják elrejtegetni a kereszténységüket. És nagy szakadás van az üdvözültek, és a nem üdvözültek, a világban lévők között. Nekünk igenis képesnek kellene lenni szólni dolgokat.

Ausztráliában voltam és Nathan fiamra vártam, hogy a bibliaiskolának egy órájáról kijöjjön, és a bibliaiskolának az egyik tagja ott a környéken volt és beszélgettem vele. Egy asszony ment el ott mellettünk, egy nyolcéves kisfiúval.

Elmondta, hogy egy agydaganatot műtöttek ki a gyermek fejéből, most van a műtét után a fiú, és a hit szép harcát harcolják a rákbetegséggel szemben. Egy nyolcéves kisfiú! Gondoltam, hogy ráteszem a kezem, és imádkozom érte. Beültette a kisfiút az autóba és rögtön bekapcsolta a légkondicionálót, mert ott most nagyon nagy a forróság.

A kisgyermek elkezdett játszani valamivel ott, az édesanyja pedig rákezdett. És gondoltam magamban, hogy miért kellett találkoznunk. Mert beszélek arról, hogy az Igét megvallotta. Elmondta, hogy mikor az orvosokhoz vitte a kisfiút, mielőtt még a műtét volt, kijelentette, hogy a kisfia teljesen meggyógyult és tökéletesen egészséges!

És a műtét után ugyanezt elmondta az orvosoknak, ugyanezt a szent megvallást. Egy édesanya szólta a hitét! És tudnotok kell, hogy a szülők hite működik a gyermekeik számára! Húsz-harminc percig kellett hallgatnom az ő prédikálását. Olyan kőkeményen mondta, mint a csizma talpa, meg volt győződve benne. Egy akaraton voltam vele mindenben, amit mondott.

Azután bementem és leültem, még mindig vártam Nathan fiamat, s egy idő után jött a kenet. És a Szellem megmutatta, hogy egy démon jelenléte okozta ezt az elváltozást a kisfiúban, és a betegség szelleme eltávozott a kisgyermektől.

Gondoltam magamban, hogy semmi értelme nincs odamenni az anyához és elmondani, hogy meggyógyult a fia, mert ő már elmondta, hogy a fia meggyógyult. Már százszor elmondta előtte, hogy a fia meggyógyult. Elmondta a kórházban is és mindenhol, hogy a fia meggyógyult. A későbbiekben láttam őt, három gyermekével, ahogy jött be a gyülekezetbe.

35-40 év körüli lehetett az édesanya, de az Ige benne volt és használta az Igét. Nyilvánosan használta, a kórházban használta, az orvosoknak a szemébe mondta az Igét, a nővéreknek a szemébe elmondta az Igét, és az úgy volt. Nekem is elmondta az egész történetet, és együtt örvendeztünk a hit sikerén, mert így működött. Neki működött és mindannyiunknak.

4Mózes 14,30-31. 10.

30. És nem mentek be arra a földre, amelyre nézve felemeltem az én kezemet, hogy lakosokká teszlek abban titeket; Kálebet, a Jefunné fiát és Józsuét, a Nún fiát kivéve.

31. De kicsinyeiteket, akik felől azt mondtátok, hogy prédára lesznek; őket beviszem, és megismerik azt a földet, amelyet megutáltatok. – mondja Isten.

Mit mondtak? Azzal vádolták Istent, hogy: – Azért hoztál ki minket, hogy itt az ellenség prédája legyünk? Tehát nem is fogtok bemenni arra a földre, amit megvetettetek! – mondta nekik Isten.

Mit mond itt az Ige? Hogy a megvallásod szintjéig fogsz felemelkedni, illetve fogsz elbukni. Káleb és Józsué bementek arra a földre, mert nyilvánosan kimondták, hogy mi az, amiben hisznek.

10. Mikor pedig az egész gyülekezet azon tanakodék, hogy megkövezze őket: megjelenék az Úrnak dicsősége a gyülekezet sátorában Izrael minden fiának.

A 10-es versben a gyülekezet majdnem megkövezi őket. Az Úr dicsőségének kellett megjelenni, hogy megmentse az életüket a kövezés elől. Mindannyiukat meg akarták kövezni. Miért? Azért, amit mondtak. A János 14-ben ugyanez a helyzet, hogy nem merte nyilvánosan megvallani az, akinek a szeme megnyílt, hogy Ő az Isten Fia, mert kizárták volna a zsinagógából.

Tehát senki nem tudja leállítani a te előrehaladásodat, csak te saját magad, mert Isten így teremtett minket. A jövőnket sem tudja senki más leszögezni nekünk, hogy hogyan lesz, csak mi saját magunk. Minden plánta, amelyet nem Isten plántált a mi életünkbe, kiszaggattatik onnan. Meg van írva Máté evangéliumában.

Máté 15,13.

13. Ő pedig felelvén, monda: Minden plánta, amelyet nem az én mennyei Atyám plántált, kitépetik.

Ez a folyamat! Azért vagyok itt, hogy megtanítsalak benneteket, hogy ez a folyamat hogyan működik, hogy végre ráerőltessük magunkat, hogy helyesen, az Ige szerint beszéljünk.

Józsué 14,7. 10.

7. Negyvenesztendős valék én, mikor elküldött engem Mózes az Úrnak szolgája Kádes-Barneából, hogy kikémleljem a földet, és úgy hoztam néki hírt, amint az én szívemben volt.

10. Most pedig, ímé megtartott engem az Úr életben, amint megmondta; most negyvenöt esztendeje, amióta szólott az Úr e dologról Mózesnek, ami alatt Izrael a pusztában bolyongott; és most ímé, nyolcvanöt esztendős vagyok!

Tehát, úgy hoztam a jelentést, a hírt, amint az én szívemben volt – mondja. Tehát az Úr megtartott engem és megelevenített engem. Ez a szó jelenti azt is, hogy megelevenített. Negyven éves korában ment, hogy hozza a jelentést és közben eltelt negyvenöt év, vagyis most nyolcvanöt éves. És mindig csak azt mondta, ami a szívében volt.

Ebből az a tanulság, hogy senki más nem képes az előrehaladásodat leállítani az életben, csak te saját magad. Isten azért hozta így ezt a törvényt, hogy senki ne tudja ellopni a jövődet, csak a te saját kezedben van a jövőd.

A többiek a saját szájukkal hozták a kárukat, de mást okoltak. Mózest okolták állandóan, az ördögöt okolták.

Jób 1,10.

10. Avagy nem Te építettél-é sövényt Jób köré, és vetted körbe házát és mindenét, amije van? Keze munkáját megáldottad, marhája igen elszaporodott e földön.

Bizony Ő építette ezt a védősövényt Jób köré. Bálámnak is megmondta, hogy ne próbáld elátkozni Izraelt, mert amit én megáldottam, azt senki nem képes elátkozni. Vagyis téged sem tud senki elátkozni! Nincs olyan démonokkal teljes keresztény és ítélőbíró, aki képes lenne téged elátkozni, vagy néked bármi kárt okozni!

Úgy volt képes végül az ördög eljutni Jóbhoz, hogy Jób egy rést hagyott ezen a sövényen a félelmei által. És hogyha a gyepűt elhányja valaki, mondja a Prédikátorok 10,8 verse, megmarja azt a kígyó.

Prédikátor 10,8.

8. Aki vermet ás, abba beesik; és aki a gyepűt elhányja, megmarja azt a kígyó.

Azt is láttuk a Jób könyvét tanulmányozva, hogy miként rontotta le ezt a védősövényt. A félelmei által, és tudta is később, hogy mit tett rosszul.

Jób 6,24.

24. Tanítsatok meg és én elnémulok, s amiben tévedek, értessétek meg velem.

Hol tévesztettem, hol vétettem el, mutassátok meg nekem, mondja Jób. Senki nem képes téged leállítani az áldások útján, csak te saját magad. Isten így rendelte. Senki nem képes leállítani téged az áldások útján, csak te saját magad!

Lehet, hogy úgy gondolod, hogy a főnököd képes téged meggátolni, megakadályozni dolgokban, de nem képes. És azokat a gyenge kifogásokat, amiket hozunk ilyenkor, hogy miért nem mentünk előrébb, azokat félre kell tenni.

Hiszen teljesek vagyunk a Szent Szellemmel, mi ezért jó emberek vagyunk, és a szívnek a jó kincseiből hozzuk elő a jókat. Életet hozunk elő. Keresztények vagyunk.

Vannak prédikátorok, akik olyan dolgokat hirdetnek, ami nem igaz. És azután megharagszanak a másikra, ha ellent mond, de nem az ember a te problémád. A szánk az, ahol a problémáink vannak, és az igazságot mondom neked.

Azt mondja az Úr, hogy gazdag vagy. Mondja ezt mindenki, mert ez az igazság. Isten azt is mondja rólunk, hogy gyógyultak vagyunk. Akkor gyógyultak vagyunk!

Máté 15,13.

13. Ő pedig felelvén, monda: Minden plánta, amelyet nem az én mennyei Atyám plántált, kitépetik.

Nézd meg Dávidot, amikor az óriással, Góliáttal szembesült. Annak az egész serege ott volt. Nagyon magas volt Góliát. Azt mondta neki Dávid, hogy Isten ma téged a kezembe ad, sőt még a fejedet is levágom, és az egész hadsereget megszégyenítem és megfutamítom.

De nem tudta, hogy miként jön majd a győzelem, azt nem látta előre. De hol mondta ki? Kimondta a király előtt, kimondta az egész izraeli hadsereg hallatára. Miután kimondta mit tett? Felvett öt kövecskét és elkezdett futni az ellenség irányába, Góliát felé. Nem elszaladni, hanem az ellenség irányába futott és támadni kezdett.

Nekünk ugyanezt kell tennünk az Úrban. Ez a hit, amikor cselekszik. Tehát a problémáink irányába futva, bevetjük azokat a tengerbe, Isten pedig vár a szavainkra, hogy megnyissuk a szánkat. Megnyithatjuk a szánkat arra is, hogy folyton folyvást dicsérjük Őt!

Amikor Dániel barátait a tüzes kemencébe hajították, azt mondták, hogy várj király egy pillanatot, mielőtt megteszed. Azt azért meg kell értened, ha nem dobsz minket oda be [kemencébe] az is jó, de ha behajítasz minket, Isten akkor is kiment minket.

Az ördög, amit szeretne az életedből: a nyelvedet megszerezni, mert ez adja neki a hozzáférést és az erőt. Pedig tisztán mondja az Ige, hogy az ördögnek pedig ne adjatok helyet. A következő Ige pedig megmondja, hogy miként ne adjunk helyet az ördögnek.

Efézus 4,29.

29. Semmi romlott beszéd a ti szátokból ki ne jöjjön, hanem csak amely hasznos és szükséges az építésre, hogy kegyelmet adjon a hallgatóknak.

Semmi más ne jöjjön ki a szátokból, csak ami hasznos az építésre, hogy kegyelmet szolgáltasson a hallgatóságnak. Mindenki keres egy kiutat, hogy melyik úton menjen. Nem így kell csinálni, nem így kell szolgálni az Urat.

Te magad készítesz egy utat, saját magad vágod azt az ösvényt, hit által. Ezt most nem dicsekvésként mondom, de te saját magad munkálod az Úr törvényeivel az utat. A probléma a szánk megvallásainál van. Ha a megvallásaidat kiegyenesíted, akkor minden szükséged be fog töltetni!

És meg kell engedned, hogy az Úr kiszaggassa azokat a plántákat, amiket nem Ő vetet, nem Ő plántált, a mindenféle tévhitet. Nem vagyok túl sok emberrel közösségben, kivéve persze a mieinket, de elkülönítem a dolgaimat, mert nem akarom mások szájából meghallgatni a hitetlenséget.

Hat-hét keresztény műholdas csatornát nézek, de 70-80%-ban nem fogadom be, amit ott mondanak. Nem akarom azt a hitetlenséget, hogy a szívembe jöjjön, amit ott szólnak. És ha esetleg egy könyvet kínálnak az átkokról vagy más dolgokról, azonnal kikapcsolom.

Olyan sok tanítás jön a keresztény körökből a törvényről, az izraeli ünnepekről, de nem sok közünk van hozzá. Kikapcsolom. Ahhoz, hogy én áldott lehessek, nem kell megtartanom azokat az ünnepeket. Értitek ugye?

A szemétdombra kihelyezett hulladéknak hívják ezt mifelénk. Ezeket nem kell befogad nunk nekünk, akik szellemmel teljes keresztények vagyunk. Nagyon válogassuk meg, hogy mit olvassunk, mit vegyünk be. Vagy mi folyik az internetről be a fülünkbe. Válogassuk meg!

Mi az, amit tenni kell? Mert ha beengedted, akkor azokat ki is kell szaggatni onnan, és az nagyon sok időbe telik. Elmondom nektek, hogy a bibliaiskolában meghallgattam egyszer egy ilyen tanítást. Egyet.

És azt az egy dolgot, amit befogadtam, az Úrnak hét évébe telt, amíg belőlem teljesen ki nem szaggatta. És az is az Ige volt, de nem egyezett azzal, amit nekem tanított. Hét évbe tellett! Vagyis meg kell válogatni, hogy mi az, amit meghallunk és beengedünk.

Keresztény gyülekezetek vannak csecsemőkorban és ott csecsemőkorú keresztények. Amit itt hallottatok, ez nem csecsemőeledel, ez igazság. És vannak dolgok, amelyek nem könnyedén mennek.

Két-három Zsoltárt hallgatok, csak ezeket hallgatom egész éjszaka, már két éve. És ez a két Zsoltár egybeszerkesztődött a szellememben, közel két nappal ezelőtt, mert az Úr akar valamit megtenni.

És azt az Igén keresztül teszi, és annak a szívedben kell lenni, akkor jön elő, akkor hoz gyümölcsöt. Tudom, mit akar tenni az Úr. Ezért kezdd el a megvallásaidat, ha gyógyulást keresel. Kezdd el az 1Pétert 2,24-el.

Ezt követően pedig meghallgatjuk a bizonyságokat, hogy milyen gyümölcsöket teremnek. Elsőként László teszi meg a bizonyságát a gyógyulásáról, akinek megvannak erről a papírjai is, az orvosi jelentések.

De előtte szeretném elmagyarázni nektek, hogy vannak a gyógyítások ajándékai, és amikor felnövekszünk… Mert ő meggyógyult és megvannak a bizonyítékai. Tehát a megvallásaink: hatalmat vettünk a helyzet felett, imádkoztunk. Pénz, ügyvédi dolgok, peres ügyek, tünetek, bármi legyen az.

A gyógyítások ajándékai például úgy működnek, ahogy a Szellem hozza. Nálad ez történt, egy szellemi ajándékkal gyógyultál meg az első alkalommal, erről fogsz most beszámolni, mert az Úr nagyon kegyelmes volt hozzád.

László elmondja a gyógyulásának történetét, amely egy nyaki érszűkület beavatkozást kívánt volna, de csak rehabilitációra volt szüksége. A tünetek megszűntek, meggyógyult, dicsőség érte az Úrnak.

Következő bizonyságot Aliz teszi, aki elmondja, hogy első fokon elveszett egy pert. Pénteken, egy olyan tárgyaláson volt, ahol másodfokon az Úr hatalmas segítségével megnyerte a pert, amely a család bérlakására vonatkozott.

Nagyon kitartott az imáiban, az Igében és az Úrba vetett hitében. Nagyon boldog volt, amikor a Bíróság felállt, és elmondta, hogy az alperes teljes egészében pernyertes. A Honvédelmi Minisztérium ellen nyerte meg a pert. Dicsőség Istennek!

A következő bizonyságot Anita mondja el, aki a szegedi gyülekezetből jött. Egy pénzösszeget szólított be karácsony előtt, ennek a megérkezését mondja el, továbbá azt, hogy az elmaradt túlóráinak a kifizetéséről hogyan gondoskodott a drága Úr Jézus.

Mindvégig megmaradt a hitében és a megvallásainak a megtételében. Dicsőség az Úrnak az Ő hatalmas munkáiért. Köszönjük az Úrnak, hogy ránk árasztja az áldását és köszönjük a bőséget, amit Ő adott nekünk. Ámen.

Ezt követően Jim Sanders elmondja, hogy sok esetben, amikor a betegséggel szembesülünk, meg kell vizsgálni a hiányterületeket is a testünkben. Nem a hitünknek a hiánya okozza, hogy nem megyünk előbbre, hanem a testnek a tápanyag hiányai. És azok a gyógyszerek, amit az orvos receptre ír fel, ezeknek sokszor olyan káros mellékhatásai vannak, hogy súlyosabb helyzetbe kerülhetünk, mint ahogy kezdtük a tünetekkel.

És azt szeretném mondani, hogy mezőgazdaságtanban végeztem, nagyon sok vegyészetet tanultam. Egy olyan szakértőnek a jelentéseit olvastam mostanában, aki állatorvosként foglalkozott betegségterületekkel. Szerves kémiát nagyon sokat kellett tanulnom annak idején, amikor egyetemre jártam. Biokémiát kellett tanulnom és a biológiának különböző szintjeit, a mikrobiológiát is.

Nagyon mély rétegeket kellett tehát áttanulmányoznom. Különböző betegségforrásokat, növényeknek a fertőzéseit, ami egyrészt a termésre van kihatással, másrészt pedig, hogy a szarvasmarha egészsége számára milyen hatással van a növényzet. Tehát itt jönnek be, hogy vitaminokat kell alkalmazni, aminosavakat, és így tovább, amik szükségesek.

Egyik testvérem próbált érdeklődni a gyógynövények irányába, megkerülve az orvos tudományt. Én a diplomámat ötévi tanulmány után nyertem el, ő is öt évet tanult az egyetemen.

Tehát a tápanyagok és az élelmiszerekben lévő tápanyagokkal kapcsolatban: Tudom, hogy az én testemet illetően nem kell, hogy szembesüljek a hit hiányával, sem a megvallásaim hiányával. De azzal nem számoltam, hogy az élelem, amit megeszem nap mint nap, az nem tartalmazza a szükséges tápanyagokat.

Ezért utánanéztem annak, hogy például akik rákos tünetekkel küszködnek, azok mit egyenek és mit ne. A pásztorkonferencián ki fogok térni erre, mert ez egy nagyon fontos pont.

Dr. Joel Wallachnak lehet a jelentéseit olvasni, kétszázmillió könyve kelt el a világpiacon. Igen jelentős szakértő, aki saját kampánymunkáját végzi. Könyvének címe: A halott orvos nem hazudik. Az orvosokat az Egyesült Államokban a jog védi.

Majdnem hogy az életébe került ezt a könyvet megírni. Másfél millió esetben téves diagnózisokat állítanak ki, olyan műtéteket hajtanak végre, amelyre nincs szüksége az embernek. Olyan gyógyszereket írnak fel, amely nem jó irányba visz.

Benny Hinnek a műsoraiban az elmúlt időszakban lehetett látni, két-három orvost is behívott és beszélgetett velük. Például, aki állandóan szedi a súlyos gyógyszereket, akkor az, nagyon nehéz, súlyos helyzetbe hozhatja az embert.

Van egy olyan koleszterin diéta, amit ők említenek. Hallottunk-e erről, koleszterin diétáról? Az első dolog, amit mondanék róla, hogy a koleszterin egymagában, ahogy a szervezetben jelen van, vagy túlsúlyban van, nem okoz érelzáródást, vagy szívinfarktust, vagy bármilyen fajta rendellenességet.

És néhány kezelésnél azt tartják, hogy lecsökkentik a koleszterint olyan szintre, ami már káros az egészségre. Szükség van a koleszterinre a szervezetben 280-220 szintig. Ezt az orvosok tudják, addig egy biztonságos szinten van az ember, és ez alá vitték le például a koleszterin szintet.

Tehát a Mezőgazdasági Minisztériumnak az egyik vezetője a következő jelentést adta 2012-ben. Ők semmilyen gyógyszert nem hagyhatnak jóvá, addig, amíg keresztül nem megy a szükséges ellenőrzési rendszeren, ami nagyon komoly az Államokban is.

És ez a koleszterin diéta, amiről szó van, 100%-ban az Alzheimer-kórt fogja előidézni, ha ezt az útmutatást követed. Tehát ennek a betegségnek a valószínűsége 100%-os, mert előidézik a testben a gyógyszerek által. A diabetes betegség is így épül ki a testben. Ha, a kezelésnek ezt a fajtáját választja az ember, akkor 50% esélye van arra, hogy diabetes beteg lesz.

Tehát az agyunknak egy része, 70%-a az agyunknak, 100% koleszterinből épül fel. Ha a koleszterin szintet túlzottan levisszük a szervezetben, akkor az az agyműködés számára nagyon veszélyes. 450 olyan gyógyszert említ meg ez a tanulmány, ami nagyon súlyos mellék hatásokkal rendelkezik és elvesztik az emlékezőkészségüket is az emberek, elhomályosodnak.

Az amerikai focit például nagyon szeretem. Még amikor annak idején én magam is játszottam, és olyan szenvedéllyel játszottunk, mint a gladiátorok. Az egyik legközelebbi barátom nem ismer fel senkit, aki meglátogatja. A hozzátartozói közül senkit nem ismer fel.

Hiába mennék el hozzá, nem tudnék vele beszélgetni. Műtéteken kellett keresztülmennie, csípőprotézis, stb., de a gyógyszerek kihatása az, hogy ebben az állapotban van. Odaszánt baptistaként élte az életét. Én is jártam baptista gyülekezetbe, nagyon jó keresztények ők.

Az orvosoknak a műve ez, és nem tudják, hogy mit cselekszenek. Most már néhányan pedzegetik, hogy milyen súlyos ez. Tehát beszélek még majd erről. Azt hiszem nálatok senkinek nincs koleszterin szint problémája.

A rákbetegségről elmagyarázom, hogy mi is az valójában. A testednek az újratermelése egy rendellenes mértékben való újratermelése a DNS szinteken szabályozva. Egy asszony, aki harmincnaponta egy gyermeket hozna elő – ilyen gyorsasággal termelődnek a sejtek. Az ördög így akarja elpusztítani egyeseknek a testét.

Tehát jegyzeteket írtam, hogy mit javasolnak, hogy mit ne együnk. Ilyenkor például a cukrot kerüljük. Mert ha az ember már ebben a helyzetben harcol, akkor a cukor táplálja a rákos sejteket. Olajban sült dolgokat ne együnk.

Zöldségolajban ne főzzünk, mert glutein van benne, ami a hízást segíti elő. És mint a mérgek többsége, arra pulzálja a testünket, hogy a vitaminok és a nyomelemek nem tudnak úgy felszívódni a testben, ahogy egyébként tennék.

Tehát a régi módon kezdjünk főzni. Mi az, amit tehetünk? Régen divatos volt, hogy mondták, hogy ne együnk semmiféle tejterméket, ne igyunk tejet. Én például javasolom, hogy vajban süssük meg a rántottát.

A tojás nagyon egészséges, minden egyes elem benne van, ami szükséges. A tojás az étrendünk legfontosabb kiegészítője. A teljes tojást javasolja, a sárgáját és fehérjét is. Vannak a testünk számára szükséges olyan elemek, amelyek csak akkor jutnak be, ha tojást eszünk.

A tejtermékek igenis fontosak, nagyon fontosak a zöld teák, az alma, a limonádé, a citrom. Én annak idején a héjában sült krumplin nőttem fel, és egy salátán, és steaket ettünk hozzá, egy közepesen átsült steaket ettünk.

A steaket nem szabad teljesen megsütni, ez az első, amit mondanak. Ha tetszik, ha nem maradjon egy kicsit véres, úgy együk. Ugyanez igaz a sültekre, mert szükség van a vöröses színű húsra. A vért már úgyis kifolyatták a húsból, tehát nem vért eszik ilyenkor az ember.

A halak nagyon jók, ezért a halászlé is. A gombát nagyon javasolják, a babfélék nagyon jók. Az avokádót javasolják, a tökmagot. A férfiak számára a tökmagolaj nagyon fontos a prosztata helyes működéséhez. A prosztata rendellenességek a nyomelem hiányokból jönnek elő.

És a föld, amiből a termékeink jönnek, kimerült. Amikor például fatüzeléssel fűtesz, fogod a hamut, és a kertedben szórd el, mint ahogy régen tették, mert benne vannak a tápanyagok. A fa törzsében lévő tápanyagok megmaradnak. A fa törzsét nem esszük meg, de a hamut elszórhatjuk, és abból felveszi a növényzet a tápanyagokat.

Tehát az állatorvos azt mondta, hogy a beteg állatoknál általában egy próbálkozást lehet megengedni: vagy életben marad, vagy nem. És akkor jól el kell találni, hogy milyen kezelés szükséges. Négy-öt különböző szakirányú diplomája is van ennek az állatorvosnak, nagyon szimpatikus embernek tartom.

A gyógyszer társaságokat és az Egyesült Államoknak az egész rendszerét nem lesz képes átalakítani, egy nap alatt. De az igazságot elő tudja hozni, hogy az emberek biztonságosabban vegyék ezeket magukhoz.

Tehát nem fognak meggyógyítani ezek, csak egészségesebb étrendet alakítasz ki, mert a legtöbb ember betegségében nyomelem hiányok vannak. Javasolja egyes betegség kategóriákra, hogy különböző mértékben vegyünk magunkhoz amino-féléket, vitamint és összeállította a javaslatait.

Azt is láttam, hogy egyes emberek ilyenkor elhagyják a hitet, és más irányba mennek el. A természetgyógyászat útjaira térnek és a mennybe vannak ma már.

De azt tudnunk kell, hogy a szervezet hétévente újrateremti önmagát, újratermeli minden sejtjét, és ahhoz kellenek a tápanyagok. Kell például a D-vitamin, a C-vitamin, az E-vitamin, az antigéneket hozza elő. Tehát a szervezet újratermelése.

Vannak például különböző ásványok, amelyeket érdemes a piacon megnézni, és a megfizethetőket szedni kell. A pásztorkonferencián többet fogok erről szólni. Ahogy az embernek az évei mennek felfelé, ahogy idősebbé lesz, jobban oda kell figyelni azokra, hogy mi kell a testben, és milyen szükségek állnak elő, milyen hiány van a testben.

Tehát az ember helyesen táplálkozhat. Ha megnézzük például a multimilliomosok életkorát, vagy az orvosok, akik azt állítják, hogy mindent tudnak az egészségről, akik beveszik becsületesen a gyógyszereiket, 56 év az átlagéletkoruk.

A multi-milliárdosok, akiknek az összes pénz a rendelkezésükre áll a világon, megvan mindenük, az iphone-t is ők hozták a piacra, és így tovább – 54 év az átlagéletkoruk. Ők pedig aztán valóban a természetes táplálékokkal, az organikus táplálékokkal táplálkoztak.

És nem gyógyultak meg. Az egyik elment az orvoshoz és pár hétre rá eltemették. Tehát nem jól fogják meg, hogy hol a lényeg. Az organikus táplálékból nem fogod tudni megszerezni azt az ásványszükségletedet, ami szükséges a szervezetednek.

Hogyha van egy kis kerted, és a hamut el tudod úgy hinteni, hogy az táplálja a növényzetet, akkor visszakerül a tápanyag a földbe. De annak is van egy mértéke, nehogy elsavasodjon a föld, tudni kell a módját.

A rákbetegség tehát nem mindig démonikus módon jön elő a testben. Annál a kisfiúnál, akit említettem, hogy agyműtétre volt szüksége, az egy démonikus forrás volt. A rák betegséget elátkoztuk a gyökeréig és megparancsoltuk, hogy kitakarodjon a testedből, és többé ne tudjon ott növekedni.

Mert egy rebellis építkező mester van a házban, aki nem odavaló. Az egyik apostolt meghallottam, hogy hogyan imádkozik. Elátkozza a ráknak a házát, amit a testben építeni akart, mert a saját házát építi. Van egy statisztikám még, kemoterápiás statisztika.

Tehát ezt a fajta koleszterin diétát, amiről beszéltem, ennek a kúrának 100%-os bizonyossággal Alzheimer-kór lesz a vége. 50%-ban okozhat diabetes betegséget. Az Alzheimer-kórt mindenképpen garantálja egy bizonyos idő után. Ha mellé az ember felveszi a kemoterápiát, akkor 97%-ban sikertelenség a vége. Ez a statisztika. Ami jól működik, tehát nem a felnőtt korúaknak javasolják.

Az én gyermekeimnek a nagynénje az Egyesült Államokban torokrákkal kezdett küszködni, sugárkezelésekre küldték, s azután mondták, hogy lesz kemoterápia is belőle. Írtam nekik, hogy mind a mellé vegyétek be az Ésaiás 53,4-5 Igéit is. Nem hittek a gyógyulásban, de megírtam nekik, hogy ez a Bibliában le van írva. Nagyon jó metodisták és gyülekezetbe járnak. A nővérének is megírtam, mindkettőjüknek, hogy ez az igazság.

Közben ők is utána olvastak és megtalálták, hogy azt javasolják, naponta egy evőkanál citromlé tízezerszer hatékonyabb a szervezet számára a rákos sejtek elpusztításában, mint a kemoterápia. Tizenkétféle rákos sejtet pusztít el a testben. Ezek tudományos tények.

1992-ben egy gyógyszereket előállító cég is bebizonyította ezt, és azt is megállapították, hogy nem képesek úgy előállítani a citromlét mesterséges úton, hogy életben maradjon a vitamin, és ezért kidobták a lehetőségek közül.

Nem az vezérli tehát őket, hogy az emberek meggyógyuljanak, hanem hogy a pénzbevételük meglegyen, hogy a piacon maradjanak. Az Egyesült Államokban az orvosokat is ez vezérli. Nagy különbség, hogy egymillió dolláros az évi bevételük, vagy csak háromszázezer dollár.

Különböző gyógynövényekkel foglalkozik az egyik testvérem, aki az orvosoknál kopogtat és kilincsel, és próbálja őket rávenni, hogy a betegeket ezzel kezeljék, mert így életben is maradnának. De a jelentés, ami hallható ebben a műsorban, mindenképpen érdemes egyszer meghallgatni. Tehát azért szakítottam erre időt, hogy egyszer ezt is halljátok.

Hiszem az isteni gyógyulást, hiszem a gyarapodást. Ugyanaz a száj fog benneteket a szent gyógyulás útján tartani, mint ami a szent gyarapodás útján tart. És az a száj képes benneteket Isten tökéletes akaratába bevinni, gyarapítani. Valahol el kell kezdeni.

A két imakönyv kiválóan alkalmas erre, és kérlek benneteket, hogy használjátok. Az egész könyvet nem kötelező mindennap végig imádkozni, de egyes területeket, ami érint, azt használd. És ha az ember olyan állapotban van, olyan a betegsége, hogy nem szívesen olvas, akkor hallgassa az Igét. Tehát sokféle úton bejuthat az Ige a szívünkbe.

A pásztorok is segítségetekre, rendelkezésetekre állnak. De próbálkozz meg azzal, hogy a megvallás működik. Bizonyítsd be nekem, hogy az Ige nem működik. Akik Istent a szaván fogják, azok meglátják. Könnyűvé tette ezt Isten.

Köszönöm Uram, hogy a testem megújult, a testem felépült, a testem teljessé vált, szent egészségben járok. Álljunk fel:

Az Igében lévő élet szelleme árad énbennem, a vérrendszeremben, megtisztítja a véremet minden tisztátalanságtól, minden betegségtől. Megtisztítja a kórokozóktól, a gombáktól, és minden baktériumtól. A rendellenes növekedések, tumorok is megszűnnek így a testemben, a Jézus nevében. Megparancsolom az ereimnek és artériámnak, hogy ne szűküljenek, és ne záródjanak el. Artériák, tiszták és rugalmasak vagytok, ahogy Jézus teremtett benneteket. A lábaim jól vannak, az izmaim jól vannak, megújultak és felépültek. Minden szervem jól van, megújult, és csak az Úr Jézus Krisztus gyógyító kenete van megengedve a testemben. Az ízületeim is megújultak és felépültek, megszabadultak a fájdalmaktól, a betegségektől, a gyengeségtől, a fejem tetejétől a lábam újáig. A testemnek minden egyes része tökéletesen működik, a Jézus nevében. Ámen.

Tehát az ember valamit úgyis kimond, akkor mondja ki a jót.

A milliomosok átlag életkora 54 év, és mi jóra mennek vele, ha milliárdjaik vannak euróban. Mi a helyzet a professzionális sportolókkal? Az ő átlag életkoruk 51 év. Nagyon sok pénz jön be nekik.

Mi a probléma náluk? Az, hogy az ember a vérrendszeréből izzad és a folyadékkal nem viszi vissza azt a vérrendszerébe. Kiürítik a testükből, ami szükséges és így saját maguk halálát okozzák, hacsak nem gondoskodnak a pontos bevitelről.

A fogyást célzó tornagyakorlatok csak időpocsékolás, mert hiányokat okozhat a testben, és ezáltal jöhetnek a betegségek. Az ember próbálja a táplálék anyaggal bevinni a szükséges mennyiséget, például az ásványokból, az aminosavakból, nyomelemekből. Ha valaki eddig nem tanulmányozta ezeket, akkor ma egy jó kezdetet hallhatott.

Mifelénk azt mondják, hogy mindenki a reggelinél kezdi. Kezdjük a rántottánál, a tojás reggelinél. Izraelben nem tudsz úgy reggelit vásárolni, hogy ne legyen benne ez, amit említettem. Tehát a munkásréteg öt órakor elkezd reggelizni mindenfelé. Tojással kezdik a napot, az nagyon jól pótolja a szervezetben a hiányokat. Volt, aki elmondta, hogy 25 tojást megevett egy nap, s 88 éves.

Elkezdünk a gyógyító sorokban imádkozni értetek, Isten csodáiban továbbra is hiszünk, eddig is Ő cselekedte meg, most is Ő fogja. Köszönjük Istennek! Ámen.

 

*A barna színnel jelzett részek más fordításból származnak.

 

BÉKEVÁR FŐOLDAL