2014.01.22.  

A MEGVALLÁS TÖRVÉNYE 4.

Feljegyzés Jim Sanders tanításából
2014. január 19.

 

Hálákat adunk Istennek! Felemeljük a kezeinket és imádjuk Őt. Együtt áldjuk, és magasztaljuk az Urat! Mindenekfelett magasságos a szent neve! Köszönjük Úr Jézus! Áldott légy Te ma és mindörökké. Köszönjük az ajándékaidat, a Szent Szellem megnyilvánulásokat, közléseket, az Ő vigasztalásait, mindenféle gyógyító ajándékot, amellyel körbeveszel ma minket, hogy a Jézus nevében felmagasztaltassék. Gyönyörködünk benned Atyám, az Úr Jézus Krisztus szentségében. Ámen.

Az alhasi területen is van gyógyító kenet ma, továbbá a vállban, a mellkasban behúzódik, a fülben, a szemben. A térdben nagyon komoly gyógyulások vannak, és sok más területen is. Természetfeletti munkák ezek. Kezeinket a zsebkendőkre vetetjük és imádkozunk a Biblia tanítása szerint.

Áldjuk meg a szomszédunkat egy öleléssel. Sok helyről jöttetek, nagy távolságról jöttetek, mindenkinek egy szeretet ölelés jár. Érezzétek, hogy maga az Úr Jézus ölel benneteket át. Nagyon erős gyógyító kenetben vagyunk.

Ma el fogom magyarázni a természetfeletti mivoltát ennek a fajta csodálatos gyógyító kenetnek, amiben vagyunk. Vannak olyan részek, amiket én sem hallottam eddig még, hogy tanítottak volna róla.

Hadd kezdjem a Zsoltárokkal az igeolvasást.

Zsoltárok 141,3.

3. Tégy Uram závárt az én számra; őriztessed az én ajkaim nyílását!

Egy picit visszakanyarodva a múlt heti tanításra, elmagyaráztuk, hogy az életünk legnagyobb problémái a szánkból erednek. Senki más nem fog erről gondot viselni, mint mi saját magunk. Élet és a halál a nyelv hatalmában van, és ugye tudjuk azt, hogy ki mint szeret azzal élni, úgy eszi annak gyümölcsét. Ami jelenleg most vagyunk, az annak a gyümölcse, amit a múltba kiszóltunk a szánkkal.

Ebben az a jó hír, hogy így képesek vagyunk bármit megváltoztatni. Bármit képesek vagyunk a testünkben, a gazdasági és az anyagi körülményeinkben megváltoztatni. Képesek vagyunk megváltoztatni a munkahelyi körülményeinket.

Múlt héten három csodálatos bizonyságot hallhattatok, három külön témakörben. Az egyik a pénzről szólt, aki pénzt szólított be, mert szüksége volt rá, és megérkezett. Milyen jó, ha erről az ember megértést kap, hogy a pénzt is [magunkhoz] lehet szólítani.

A másik egy lakás bérleti joga kapcsán egy peres ügy volt, és a másodfokon nyerte meg a drága testvérünk a pert úgy, hogy az első fokon elvesztette. Azért csodálatos ez a bizonyság, mert nem osztotta meg ezt a hitét sokakkal, hanem csak az Úrral leginkább, s megvallásokon állt meg minden nap.

Hallhattunk egy gyógyulás bizonyságot is egy drága testrévünktől, aki nemrég jár hozzánk, és már győztesen tartja az orvosi zárójelentést, a bizonyság, hogy meggyógyult. Köszönjük egy tapssal az Úr Jézusnak! A Szent Szellemnek a természetfeletti munkáira fogok rátérni máris.

Mondok majd esetleg olyat is, amin valaki megbotránkozik. Bibliaiskolába hívtak meg, hogy tanítsak, és ott a gyógyító kenetről kellett tanítanom. Miközben tanítottam, magam is kaptam további kijelentést arról, hogy ez miként működik. Kijelentés formájában jön, hogy miként működik. Mindkettőnkben működik ez az ajándék [én és feleségem szolgálatában is].

Több dolognak a kombinációjaként áll elő a gyógyulás. A legfontosabb, hogy lássátok, hogy én erre összpontosítom minden figyelmemet, és semmi más nem érdekel. A hit által és Isten Igéje által mindent képesek vagyunk elnyerni Istentől. Ha az Igén cselekszünk, és a helyes megvallásainkat megtesszük, akkor a Szent Szellem hozhatja a nyögések és a kihordások munkáit is akár. „Terhességi” tünetek, jelek, mutatkoznak szellemi formában.

A bizonyságok, amiket hallottunk a gyógyulásokról, nem természetgyógyászoktól szerezték a sikert. Nem onnan jött a siker, hogy megfelelő, helyes módon táplálkoztak volna, mert így nem lehet meggyógyulni.

Amikor bibliaiskolába jártam, akkor is divat volt, hogy felütötte ez vagy az a fejét: természetgyógyászat, vitaminok, helyes táplálkozás és így tovább. Nem tagadom azt, hogy a testünknek szüksége van arra a szükséges napi bevételre, ami kell a testnek.

A pásztoroknak majd február 22-én egy kicsit részletesebben mondom el, hogy mi erről a véleményem. De az is igaz, hogy képesek vagyunk egy rendeleteket hozni, hogy a helyes tápanyag bejusson a szervezetedbe.

A szervezeted abból a tápanyagból, amit felveszel, előállítja azt, amire szükséged van. És így minden szükséged betöltetik. Utána ez úgy jön valóságba, hogy elkezd a megvallások fénye világítani az utadon.

Én például arra kaptam vezetést, hogy elkezdtem reggelente rántottát, tojás reggeliket enni. Utána hallottam meg, az egyik táplálkozás szakértőtől, hogy ez az egyik leginkább szükséges és legfontosabb forrása a szervezetünknek. Minden ásvány, az élethez fontos vitamin benne van a tojásban. Nem akarok most erre részleteiben kitérni.

Engem ugyanis Isten úgy használ természetfeletti módon – nagyon erősen már a csehszlovákiai időszakban is –, hogy az Úr meggyógyított bénultakat, reumás fájdalmakat, nyomorékokat, ami csak jött. Naponta két alkalmat tartottam, 10-kor kezdődött az első, és délután 3-kor a másik. Mert az embereknek a buszcsatlakozásuk miatt ez volt a legjobb időpont. 1990-1991 esztendőkben volt ez. Így voltak a szolgálataim.

Általában úgy kezdtem az alkalmakat, hogy a földszinten ültek azok, akik nyomorékok voltak és tolókocsiban hozták őket. Néha 300-600 ember is volt ilyen. Kórházakból hozták ki a súlyos eseteket. Mindenféle helyzetek voltak.

Az orvosok, nagy hírnevű sebészek becsületesek voltak, mert az ő részüket elvégezték a lehető legjobban, ahogy tudták. Az egyik sebész például a fiát küldte el hozzám. Mondta, hogy többször műtötték és csak 70%-ban lett tökéletes a lába, nem tudja hajlítani. És miután Jézus meggyógyította, 100%-os lett a hajlásszög.

Volt egy próféta, aki mestere volt az ajándékoknak, az ajándékok magyarázatának, a prófécia ajándékának, és így tovább. Azt mondta, nem tudom elmondani, hogy miként tudom ezeket. Elkezdte ezeket tanulmányozni, mert mondta, hogyha nem tudja továbbadni, akkor ez az ajándék elveszettnek tekinthető a Krisztus Testében.

Vannak dolgok, amiket a szánkkal szedünk össze. Az egyik imaalkalmon előszólítottam a migrénes fejfájással küszködőket. Valaki felemelte a kezét, hogy szeretne gyógyulni vele. Ahogy az illető előrejött a sorban, azt mondta, hogyha jön a hidegfront, mindig így fáj a fejem. Nem „lőttem” agyon a pásztorát azonnal, a pásztora ma is él. Az emberek a saját szájukkal is képesek legyilkolni a saját egészségüket.

De meg kell tanulnia ellenállni az ördögnek. Nem mondtam az illetőnek, hogy azt a problémát egy démon okozta. De hogyan? Úgy, hogy megnyitotta neki az ajtót. Nem gyakran van, hogy démonok vesznek részt a betegség tüneteiben, de itt ez volt.

Ez természetfeletti kijelentésként jött hozzám, a tudás szava ajándéka lehetett vagy a szellemek megkülönböztetések ajándéka. Itt, amikor kiszólítjuk a gyógyulni vágyókat, akkor a gyógyítások ajándékai működnek. Ezt Isten a Gyülekezetben helyezte el.

A mai napra nagyon sok tanítást és prédikálást hoztam magammal. Túl sok van ilyenkor bennem és legalább 80%-át félre kell tennem. Ha nem ülepszik le bennem, hogy miket mondjak el, akkor ma csak prédikálni fogok.

1Korinthus 12,4-6.

4. A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Szellem.

5. A szolgálatokban is különbség van, de ugyanaz az Úr.

6. És különbség van a cselekedetekben is, de ugyanaz az Isten, aki cselekszi mindezt mindenkiben.

Mondhatom magyarázatként, hogy vannak alkalmak, amikor Isten teljesen más módon működik egy-egy alkalommal. A csehszlovákiai időkben minden nap tartottam egy nagyméretű összejövetelt. Az egyik alkalommal 23 süketnek nyílt meg a füle. Azután egy másik alkalommal nagyon sok vaknak nyílt meg a szeme.

Gordon Lindsay úgy tanította, hogy ki kell terjeszteni a hitünket, hogy minden betegségterületen jönnek a gyógyulások. Ez a fajta gyógyító kenet vagy az evangélista vagy a próféta hivatalán keresztül tud működni.

Sem én, sem a feleségem szolgálatában nem az evangélista szolgálatán keresztül jön. Ezért egy evangélista szolgálatában teljesen más lesz a szolgálat. De megtanultam azt az evangélistától, hogyha a zenei szolgálat nem helyes, akkor jobb, ha nincs semmilyen zene.

Az első évben, amikor a hatalmas tömeg jött nap mint nap, nem volt semmilyen zenei szolgálat. Azután ha Kathryn Kuhlman szolgálatát tanulmányozzuk, ő például érzékelte, hogy mikor jött a kenet. Hogyha a zene nem hozta…

Itt ma már jelen voltak a gyógyítások ajándékai az imádság alatt. Megint vannak más vasárnapok, amikor nem érzékelhetők így. Az evangélisták ilyenkor, főleg a sátorosok, elkezdtek prédikálni és prédikáltak, és még folytatták. Addig, amíg a kenet le nem szállt. Ha másfél, két órába telt, akkor addig prédikáltak. De akár tíz vagy öt perc alatt ott volt az elején.

A világon a legnagyobb gyógyító szolgálata, akit én annak tartok, talán apostoli hivatalban áll ő, de a lényeg az, hogy gyógyítói kenet van nála. (Nem Benny Hinnre gondolok most. Azért mondom, mert lehet, hogy Benny Hinnre gondolsz, de nem őróla van szó most.)

A zenei dicséretnek a lényegét ott látja, hogy a Szent Szellemnek az érzelmeit hozza be a szívekbe. Amikor dicsérjük az Urat, akkor a fókuszunk az Urra kerül, és az érzelmeinket felgerjeszti.

Érdemes megfigyelni azt is, hogy azok a dalok, amit Kathryn Kuhlman énekelt, és leszállt rá a kenet, ugyanazokat a dalokat énekli Benny Hinn is az alkalmain. És miért vajon? Mert ezekre a dalokra száll le a Szent Szellem [és a kenet], mert ezeket a dalokat kedveli ő maga is.

Akkor egyszerűen csak elő kell szólítani az ajándékokat, mert a gyógyító ajándékok működnek. A prófétán keresztül működő kijelentés ajándékok nem mindig vannak jelen egy evangélista szolgálatban. Az egyiknél például láttam, Vicki Jamisonnál működni.

Ő például énekelt és énekelt addig, amíg meg nem találta azt a dalt, amire lezuhant a kenet. Egy apostol prófétálta fölöttem, hogy az Úr nekem betekintést fog adni minden szolgálat ajándékába, hogy az miként működik.

Tehát ő, amikor előszólította a gyógyulásokat, úgy mentek ezek az ajándékok végig a testen, mint egy kis forgószél. Az 1600 emberből 400-500 ember felkelt és meggyógyult. A helyükön, ahogy ültek.

Benny Hinn másképp dolgozik a kenettel, ha szabad így mondani. Nála van egy nagy csapat, s míg ő énekel, a gyógyító kenetben felkentek kint dolgoznak a hívőkkel. Most a legutóbbi szolgálatait figyelve, gyülekezeteken belül szolgál. Most nincsenek vele a csapattagok.

Nagyon nagy költségei vannak az összejöveteleknek, és nagyon sok alkalmazottat kell, hogy tartson. Ez nagyon sok pénz, és egy-egy alkalom nagyon sokba kerül. Óriási költség. Így van az, hogy ennek volt egy ideje, hogy egy időben így szolgált.

A kulcs a lényeg. Amikor tanultam ezt a gyógyító kenetet, a kulcs, ami kell, hogy legyen nálad, az a tudás szava. Vicki Jamison 11 évig kereste a kenetet a hitével. Az előző pillanatban még nem volt, és a következő pillanatban már ott volt, ahogy elmesélte. A természetfeletti ajándékok így szállnak rád, és azt nem én végzem, hanem az Úr végzi.

Ő adja oda ezeket. Sokszor nézem, csecsemőknek a felkenetésénél már odaadja. A kézrátételnél folyik be ez a kenet, ez az ajándék. Azáltal, hogy itt tag vagy, már megtörténtek ezek az impartálások [ajándék elplántálások].

Az impartálások után a hitedet is fel kell építeni, ami pedig hallásból jön. Néhányan talán gondolkodtok rajta, hogy miért van az, hogy olyan nagy távolságokról utaztok rendszeresen. Azért, mert a tudást is meg kell szerezni hozzá, ami kijelentés által jön.

Miután a tanításrész rendelkezésemre állt már, a tudás szavában mesterfokon működő szolgáló alatt voltam sokáig. A szellemek megkülönböztetése ajándék is kellett, hogy működjön nála, mert úgy tudta a kiszólításokat. Mint William Branham, úgy szolgált.

A tudás szava által sok mindent fogsz tudni, de mi elsősorban a gyógyulásokra összpontosítunk. William Branham a szolgálatában elmondta az egész múltadat: miért jöttél, a nevedet, mindent pontosan. A Szent Szellemnek különböző megnyilvánulásai ezek.

Mi azonban a gyógyító kenetre fogunk összpontosítani. A Szent Szellemet követni kell és ez egy nagyon fontos időszak most. Mondhatni az utolsó finis. 2015 áprilisában egy Smita esztendőt [szombat évet] kezdünk például, másfél évünk van hátra.

Minden hét év egy Smita esztendő. Az átmeneti időszak pedig a hároméves időszakok, és most megyünk bele a harmadik évbe. Tisztán lehet látni, hogy mi az, ami előtt állunk, mi az, amik következnek. Nem megyünk most bele ebbe, az ajándékokra próbálunk összpontosítani.

A prédikálás által szikrát kaphat az ember, azután a közbenjáró imádság által. Isten jobban használ ebben most bennünket, mint valaha. Felkészíti az illetőt annyira, hogyha már jön a prédikátor, akkor azonnal nyitva is van a szíve és befogadja az Urat.

Három-négy hónappal ezelőtt beszéltem valakivel, a legostobább dolgokat hozta fel. Beszélgettünk, és aztán megkérdeztem, hogy hisz-e Jézusban, hogy feltámadt a halálból. Akkor megint a holdról kezdett beszélni, meg ez ezt mondja, amaz meg azt. Kérdeztem: te mit mondasz? Végére ráébredt a helyzet komolyságára.

Gondoltam, hogy belelátok, hogy most vagy tényleg ateistával van dolgom, vagy csak rejtegeti, takargatja, hogy mit hisz valójában a szívében. Végén nyíltam megvallotta, hogy igen, hiszem, hogy Jézus az élő Isten Fia! Egész komoly elhatározással mondta el az imát.

Azután, azt is bevallotta, hogy én és a feleségem minden este imádkozunk. Sok keresztény imádkozik, de először ujjá kell születniük. Mert tudom jól, én is egy voltam közülük, 33 éves koromig volt ez így. Gyülekezetben jártam tisztességesen. Ahhoz is közbenjáró imádságok kellettek, hogy engem is beimádkozzon valaki a krisztusi Testnek ebbe a szolgálatába.

Garantálom nektek, hogy ez nem elfecsérelt idő, amikor összejöttök és imádkoztok szellemben, nyelveken. Mert amint mondtam már, egy nyitott portál [ajtó] van már felettünk az imák által.

Még Ausztráliában is elismerik, hogy azért olyan hatékony a mi evangelizációs munkánk, és azért üdvözülnek annyian, mert van imaháttér támogatásunk. Emellett használjuk a szánk szavait helyesen. Tavaly mit mondtunk? Rendeletet hoztunk, hogy 9 millió lelket szólítunk be az Úrhoz. Kimondtuk, hogy megvan. És ezeknek az Úrhoz kell jönni ezek után.

Lehet, hogy a tanításnak nincs akkora súlya itt előtted most, de ha megnézed, hogy letöltik 250 ezren az internetről és meghallgatják, akkor valakit bizony érdekelnek ezek a tanítások. Nektek azonban az a részetek itt, hogy ti húzzátok elő, hogy miről és hogyan szóljon a tanítás.

1Korinthus 12,7.

7. A Szellem mindenkinek ad kijelentést, mégpedig épülésre.

Azután olvashatjuk a kilenc megnyilvánulási ajándékot, amit a Szent Szellem ad a Gyülekezet számára. Amit a Szent Szellem oszt szét az Ő tetszése szerint, a Gyülekezet tagjai között. Azok között, akik befogadták már a Szent Szellemet.

És ennek egyértelmű jele az, hogy beszélnek nyelveken. Miután újjászületünk, akkor a Szellemnek kilenc gyümölcse kezd el megnyilvánulni az életünk felett, de ebből még nem részesek attól. Ezek az ajándékok – ha már teljes vagy szellemben –, bárhol képesek megnyilvánulni rajtad keresztül, bármerre jársz.

Egy evangélista például, ha prédikál az alkalmain, akkor a gyógyítások ajándékai rendszeresen meg fognak megnyilvánulni az alkalmain. De az is lehet, hogy csak az utcán belebotlasz valakibe és elkezdesz vele beszélgetni, és megnyilvánul. Senki más nincs ott. Akkor csak tedd rá a kezed az illetőre és imádkozz érte.

Mert Isten akarata ez, szeretne használni téged abban. Lehet, hogy azután egy ideig nem lesznek ilyen megnyilvánulások. De azért, mert akkor egyszer volt, az nem azt jelenti, hogy te akkor egy evangélista lettél. Mert ezek a jelek követik azokat, akik hisznek az én nevemben, és fel van sorolva:

Márk 16,17-18.

17. Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak.

18. Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és azok meggyógyulnak.

Kezeiket a betegekre teszik és azok meggyógyulnak. Ez a hatalmunk, amit kaptunk az Úrban! Mint hívője az Úrnak, kaptad ezt a teljhatalmat! Ezért nincs szükséged az X.Y. prófétára, mert a Jézus van benned és Ő a főpapod.

S ha követed a Szellem vezetését, akkor a Nagyobb az, aki benned van, ezért győztétek le azokat. Nem majd legyőzitek valamikor! Látod, hogy mi köze van ennek a szájhoz? Az állatokra is érvényes ez. Hitünket használhatjuk, kiterjeszthetjük a kis házi állatkáinkra is.

Van bizonyságunk, hogy kutyus gyógyult meg tüdődaganatból. Csoda történt! Legalább 9 millió magyar embert tudsz üdvözíteni világszerte, ha kiteszel egy plakátot, hogy a kis állatkákért imádkozol. Erre mindenki be fog jönni. Az emberek nagyon szeretik a kis háziállataikat. Itt következik a felsorolása az ajándékoknak.

1Korinthus 12,8-11.

8. Némelyiknek ugyanis bölcsességnek szava adatik a szellem által; másiknak pedig ismeret szava ugyanazon Szellem szerint;

Itt a felsorolása az ajándékoknak:

9. Egynek hit ugyanazon Szellem által; másnak pedig gyógyítások ajándékai azon egy Szellem által;

10. Némelyiknek, csodatévő erőknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig szellemek megkülönböztetése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázata;

És a következő vers magyarázza:

11. De mindezeket egy és ugyanaz a Szellem cselekszi, mindenkinek osztogatván külön, amint akarja.

Róma 12,4-8.

4. Mert miképpen egy testben sok tagunk van, minden tagnak pedig nem ugyanazon cselekedete van:

5. Azonképpen sokan egy Test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai vagyunk.

6. Minthogy azért külön-külön ajándékaink vannak a nékünk adott kegyelem szerint, akár prófétálás, a hitnek mértéke szerint teljesítsük;

7. Akár szolgálat, a szolgálatban; akár tanító, a tanításban;

Vagyis várjunk a szolgálatunkra! A tanító a tanításban… Tehát az nem a szolgálat, ha valaki csak a fejéből kiszalad és teszi, amit gondol. Először a szellemünkben kell elhelyezni az Igét, és utána annak szabad útja van a szánkon keresztül. Azért nem használom a jegyzeteimet ma, mert valami újat hoz a Szent Szellem elő.

8. Buzdító, a buzdításban; az adakozó szelídséggel; az elöljáró szorgalmatossággal; a könyörülő vidámsággal tegye.

A szeretet képmutatás nélkül való legyen. Ne legyen személyválogatás a szeretetekben. Miskolcon jött hozzám egy fiatal lány és kérdezte, hogy én ugyan református vagyok, vajon imádkoznál-e értem? Elsőként mondtam neki, hogy nem én gyógyítalak meg, és nem tekintem azt, hogy ki az illető, akiért imádkozom. Ezután nagyon felszabadult, örömmel fogadta az imádságot.

Mert én nem azt tekintem, amikor imádkozom értetek, hogy melyik gyülekezethez vagy felekezethez tartoztok, illetőleg német vagy szlovák anyanyelvűek vagytok. Jézus gyógyít meg benneteket, és ő teremtett benneteket. Amikor újjászülettek, akkor onnantól a Sionhoz tartoztok. Egy Test az.

Nem tudom, hogy az illető hölgy újjá volt-e születve vagy sem, vagy presbiteriánus tag volt-e, vagy sem. Én presbiteriánusként, feleségem megint egy másik keresztény vallásban nőtt fel. De a lényeg, hogy be kell fogadnunk az Urat. Mert Ő az üdvözítő és Ő kell, hogy az életedben jelen legyen.

Olyannak kell lenned, mint Péter. Ha egy muszlimmal beszélek, mondom neki, hogy figyelj: Ő az Isten Fia! Erre azt válaszolta, hogy mi nem hiszünk ebben. Ki az a mi? Mondom Péter sem a zsinagógából vette ezt a kijelentést, ugye? Amikor megkérdezte Jézus, hogy kinek mondanak engem az emberek?

Találgatni kezdtek: az egyik Jeremiásnak, egynek a próféták közül, Illésnek, Jánosnak. De ti kinek mondotok engem? – faggatta őket tovább. A tizenegy semmit nem válaszolt, de Péter így felelt: Te vagy az élő Istennek Fia, az Istennek, aki a mennyben van! Honnan vette ezt a kijelentést? Nem a zsinagógában tanították ezt neked Péter – mondta Jézus –, hanem az én mennyei Atyám jelentette ezt ki.

A muszlimoknak szoktam mondani, hogy miért nem veszed el ezt a kijelentést a mennyből? Amúgy hisznek ők is, csak másként vannak tanítva, vallásos tanításokkal vannak beprogramozva.

Az ateisták is ugyanígy egy téves programozást kaptak. A vallásosságban pedig megint az ellenségnek a munkáit lehet felfedezni, hogy mikre tanítják őket. Biztosíthatlak a felől, hogy az Úr szereti az Ő teremtését.

A tudás szava ajándék például és a szellemek megkülönböztetésének ajándéka csak a Szent Szellem által jön. Jön ez a szolgálatomon keresztül, ahol az Úr elhívja az illetőt, hogy betegekért imádkozzon. A csodatévő erőkkel ötvözve jöhet, a hit ajándékával ötvözve jöhetnek ezek az ajándékok.

Csak a gyógyító szolgálatokkal foglalkozunk most, ahol gyógyulások jönnek elő a tudás szaván keresztül. Az Úr mutathat valamit, hogy hiányzik valami, elvesztettél valamit, akkor ez a tudás szava. Vagy mutathat valamit a jövőben, az a bölcsesség szava kell, hogy legyen. Ez nem az Ő teljes bölcsessége, vagy a teljes tudása, hanem abból egy kis szó, egy darabka.

Ahogy itt mentem a gyógyító sorban, előjött egy nagyon erős gyógyító kenet a gerincben. Engem leginkább első helyen így használt az Úr. És soha nem fedeztem fel a fontosságát. A legtöbb gyógyulási folyamat ugyanis az agyból indul el, s a gerincen fut végig az idegpályákon. 160 ezer ilyen idegpályán fut végig az összes szervünk.

Mindjárt rá fogok térni ezekre a vajúdásokra, ami szintén részese lehet. Nagyon sokaknál megfigyelem, hogy a gerincoszlopukban kapnak gyógyulást. Emlékszem egy olyan csodára – Sándorfalván történt, ha jól emlékszem –, hogy egy úrnak három összeroppant csigolyája volt. Alig tudott mozdulni, olyan fájdalmai voltak. Három vadonatúj csigolyát kapott Istentől.

Egy másik példát is hozhatok nektek. Most lehetett hallani, mesélték, hogy karácsony környékén, egy nagyobb doboz volt valakinél és elesett vele. Megbotlott valamiben és elesett. Térdeire és a kezeire esett rá. Bizony tudja, hogy hogyan működik ez. Mit mondott ki azonnal a szájával? Hogy úgy eltörtem a csuklóimat? Nem mondta ki!

Azt mondta, hogy meggyógyult, nincs benne fájdalom! Hiszen még a karácsonyi menüt is meg kell főznöm, mert az ünnepek előtt volt. Szinte azonnal eltűnt minden fájdalma és fel tudott kelni a földről. A térdén sem volt semmi nagyobb baj, csak egy apró kis sérülés nyoma.

De pár napra rá, mi történt? Jelentkeztek a sérülési fájdalmak a testében. Elment egy orvoshoz. Ő tudta és mondta is, hogy a teste meggyógyult, de az agyból a téves impulzusok érkeznek le, hogy annak fájnia kell. Hiszen elesett, mondja az agy, hát annak fájni kell.

Ezért a csontkovács egy-két mozdulattal helyrerakta azt az idegpályát, amit szükséges volt. Nekem is egyszer el kellett mennem, mert volt egy olyan baleset, ahol az arcomnál volt egy olyan ficam, hogy becsípődött egy ideg. Visszapattintotta a helyére, amit kellett.

De a lényeg most jön elő. Az orvos elmondta neki, hogy minden a fejünkből jön elő, a gyógyulás is. Az elménkből, a fejünkből mennek le az impulzusok minden testrészünkhöz, minden szervünkhöz. Az agynak van köze minden egyes szerv tökéletes működéséhez. Az agyműködés irányítja.

Nem tartunk ilyen összejöveteleket, ahol ezt magyarázzuk, de én kijelentést kaptam erről, és elmondom nektek. Volt egy másik prédikátor, aki nem szereti a hit üzenetét. Egyszer három napig teljesen bénult volt. És ma ő is tökéletesen helyrejött, felépült.

Magyarul tehát, én mindig is viseltem ezt a fajta gyógyító kenetet, ezen a területen. Nem minden gyógyulás a gyógyítások ajándékain keresztül jön, van egy másik útja is, hogy a gyógyulás előjön, ezt a Róma 8,26 Igéből fogjuk látni.

Azért magyarázom ezt el nektek, mert a Bibliaiskolában azt a kérdést kaptam, hogy miként működik ez a gyógyító szoltálat, mi az alapja a szolgálatomnak. Akkor még nem értettem, hogy mi az, amit válaszként várnak tőlem.

Mind a két ajándék úgy működik, ahogy a Szent Szellem akarja. Ez a rész, amiről most szólunk majd, akkor tud előjönni, ha az ember az Igén cselekszik, s ha megáll az Igén. Ha kijelented, hogy Jézus sebeiben meggyógyultál, kijelented, hogy elvitte a betegségeimet és a fájdalmaimat Ő hordozta – tudjuk, hogy ez így van. Ez elvégeztetett 2000 évvel ezelőtt. Hatalmunk van a testünk felett!

Róma 8,26.

26. Hasonlatosképpen pedig a Szellem is segítségünkre van a mi erőtlenségünkben. Mert azt, amit kérnünk kell, amint kellene, nem tudjuk; de maga a Szellem esedezik miérettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.

A „segítségünkre van” azt jelenti, hogy megragadja veled együtt, és ellene megy a problémának a testben. Tudjuk, hogy Jézus örökkön-örökké él és készen áll a Zsidó 7,25 szerint, hogy közbenjárjon értünk.

Zsidó 7,25.

25. Ezért Ő mindenképpen üdvözítheti is azokat, akik Őáltala járulnak Istenhez, mert mindenha él, hogy közbenjárjon érettük.

Imakonferenciákon vesszük észre vagy az imakörökön az alkalom vége felé már – amikor mindent elimádkoztunk, ami a Szent Szellem tervében volt –, előjönnek ezek a gyógyulási kihordások, nagyon erős gyógyulási ajándékok jönnek.

Róma 8,27-28.

27. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Szellem gondolata, mert Isten szerint esedezik a szentekért.

28 Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az Ő végzése szerint elhívottak.

Azoknak válik minden a javukra – bármin is mennek keresztül –, akik ezt a fajta imádságot, amit a 26-os versben olvastunk, a Szellem által való imádságot imádkozzák, mert akkor tudja a Szellem a javukra fordítani.

Hadd mondjam el nektek, hogy néha, amikor otthon vagyunk, s olyan, mintha a gyógyító alkalmon lennénk. Mert jön a tudás szava, de terhek formájában jön. Ilyenkor a Szent Szellem ragadja meg azt a bizonyos dolgot, amiért az emberek hitben előremennek, hitben állnak, az Igén állnak. Odaszánták a hitüket, hogy az megvan nekik. Komolyan állnak a hitükben.

Ha az ember ilyenkor elszalad és egy világi utat választ, elkezdi magát vitaminokkal tömni és az Úr útját elhagyja, akkor vége. Annyi fog csak történni, hogy kiürül a családi kassza is, meg a barátok kasszája is, mert olyan sokba kerülnek ezek a különböző kezelések. Egyetlen dolgot bizonyít majd ez a dolog, hogy nem hitben vagy. Nem hitben működsz.

Tehát, ha az ember megteszi a megvallásait, akkor annak úgy kell működni, hogy közben ott a szívében higgye is azt. S ha a szívedben hiszed, és a száddal megvallod azt, akkor az, valóságba jön.

Helyette ilyenkor nem mondunk semmit. Csak pletykálkodunk egymásról, és minden hiábavaló szóért számot kell adnunk egyszer. Hallhattuk a múlt vasárnapi bizonyságban, hogy nem osztotta meg a problémáját senkivel sem szinte.

Ha én egy akaratú imádságot akarok elmondani valakivel, csak olyannal fogok – mint például egy evangélistával –, aki azonnal megy tovább, azt a dolgot elejti, és nem érinti hitetlenséggel a témakört többé.

Akkor el fog telni mondjuk két hét, és újra felmerül a gondolat, kérdezed, hogy honnan jön ez a rengeteg hitetlenség? Hogy úgysem történik meg soha, amiben hiszel, és így és úgy.

Jézus, amikor Názáretbe ment, a szülővárosába, nem tehetett ott semmi csodát. Min csodálkozott el? A hitetlenségükön. Vannak helyek Magyarországon, ahol soha nem evangelizáltunk, nem prédikáltunk, mert az egy ellenerő.

Volt olyan, hogy Jézus kivitte a vakot a városon kívül, és ott gyógyította meg. Aztán felhívta a figyelmét, hogy soha többet oda közéjük vissza ne menjen. Miért? Mert újra vakon járná az életét, mert elvesztené a látását közöttük. Addig úgysem látta őket, mert ugye vak volt. Az emberek nem szeparálják le magukat kellőképpen.

Volt egy eset, hogy az illető meggyógyult teljesen természetfeletti módon. Persze, a megfelelő tápanyagoknak is be kell kerülni a szervezetbe, helyesen kell táplálkozni. S hogyha az ördög újra megpróbálkozik a tünetekkel… És valaki meglátogatta, vitt neki egy sört. Ezzel semmi baj nincs különben, de épp hogy csak a halálos ágyáról támadt fel.

A démonok mit gondoltak, amikor itta a sört ez az ember? Hogy most majd megfogjuk őt. Nem vallja sem az Igét, nem ad hálát Istennek, semmi ilyet nem tesz, olyan, mintha az ördög halt volna meg.

Tehát az ördög jön és megkísért! Mondja az Írás, hogy amikor a gonosz előtted áll, akkor őrizd az ajkadat! A tolvaj nem egyébért jön, hanem hogy lopjon, öljön, és pusztítson.

Ha valaki rákbetegséggel jön, s miközben kéri a gyógyulást, akkor is a cigarettafüstöt fújja rám, nem hiszem, hogy túl komolyan veszi a gyógyulását. Egy csodálatos dolog azért van ebben, hogy az ember tudja, hova megy.

A gyülekezet összességének nem sok ideje maradt, hogy utoljára jól megtapossa még az ördögöt. Ezért azt javasolom, hogy teljesen szánd oda az életed az Úrnak közbenjáró imádságra. Mert az Úrnak szüksége van rád, jobban, mint valaha. Az életünknek a legkomolyabb időszakának kellene, hogy legyen most ez.

Aki nem komolyan járja a hit útját, akkor őt a Szellem soha nem viszi bele ezekbe a fajta „terhességekbe”, nyögésekbe, mert azt gondolod hirtelen, ha ilyen jön, hogy „lenyelted” magát az ördögöt. Olyan erősen is tudnak jönni. Ha a Szent Szellem valakiért éppen közbelép, közbenjár, huh! Nagyon erősek tudnak lenni. Egy másik útja is van ennek, ahogy ezek jönnek. Galata 4,19 szerint is jöhet.

Galata 4,19.

19. Gyermekeim! kiket ismét fájdalommal szülök, míglen kiábrázolódik bennetek a Krisztus.

Ezek, akik elhagyják az Úr útjait, visszacsúsznak a világ dolgaiba, olyan, mintha nem is lenne az Úr a számukra. Tehát ezen kívül még csecsemőknél is működik. Ausztráliában volt az egyik gyermekemnél, az életét mentette meg az Úr egy ilyen kihordással.

Kicsi volt és az ablaküvegen át kopogott, és az emberi szellem jelzi. Az nem egy démon. A szellemek megítélésénél vagy megkülönböztetésénél fogod tudni a különbséget az emberi szellem és az angyalok között. A démonok jelenlétét a tudás szaván keresztül fogod tudni. Ha a lábad alatt vannak, akkor úgysem nagyon fogod látni őket.

Nagyon sok gyógyulás van az utóbbi időben a fejben. A fej és a gerincoszloppal kapcsolatosan, ahogy mondtam, kijelentést kaptam, hogy a szervekhez hogyan kapcsolódnak az idegpályákon keresztül. Nagyon nagy számban láttam gyógyulni embereket, és értem, hogy miért gyógyítja őket az Úr ezen a területen.

Múlt vasárnap láttátok a fiatalembert, aki hónapokig nem tudott mozdulni és lehajolt a földig. Itt gyógyult meg a szemetek előtt. Nem tudtam, hogy kiről van szó, de érzékeltem a gyógyulást. Tehát a gyógyító sorban a tudás szava működik.

Most itt van a jobb oldalon egy erőteljes gyógyító kenet. Arra tippelek, hogy egy nőgyógyászati, petefészek területen van ez a gyógyító kenet. Vissza-visszajön, ma már többször. Ki szeretne ott gyógyulni?

Amikor Ausztráliába visszamentem és meglátogattam a régieket, és négy-öt, esetleg tíz ilyen különböző gyógyulást észleltem, de senki nem jött előre. Akkor tudtam meg, hogy ezek a „terhességi kihordások”, mert a hitükben állnak.

Ha az illető hitben áll, akkor a Szent Szellem képes arra, hogy a segítségükre siessen, és velünk együtt megragadja, és ellene menjen annak a dolognak, bármi probléma legyen az helyzet. Bármi, ami ellenedre van.

Persze, hogy jó a helyes táplálkozás, nem erről van szó. Egy táplálkozás szakértő szerint, ahogy hallgattam, napi nyolc tojást javasol az étrendünkben. Állítja, hogy két napon vagy két héten belül minden betegségből föl lehet kelni. Csak vissza kell helyezni a szervezetbe a megfelelő szükséges ásványi anyagokat.

Lesz egy megvallásunk, amit mint egy rendeletet fogunk előhozni. Sok jegyzetemet viszem megint haza. Tudjuk az Igét, imádkozzuk naponta, hogy:

1Péter 2,24.

24. Aki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: Akinek sebeivel gyógyultatok meg.

Ezért most egy új rendeletet hozunk, vagyis egy paragrafust. Kijelentjük, kihirdetjük, hogy a szervezetünkben semmilyen hiány nem fog előállni, és ezt a Jób könyve szerint tesszük, a Jób 22,28 szerint. Te magad is hozhatsz ilyen rendeleteket.

Amikor a prédikátorok imádkoznak az Atyához a Jézus nevében, leírják egy könyvbe, hogy mit imádkoztak. És utána azt is, hogy mi az, amit kaptak, mi az, amit elfogadtak akkor. Megragadták, megfogták [lambanó], az az övék.

Vagyis az enyém, mert megkaptam azt. Mert Ő már megfizetett érte kétezer évvel ezelőtt. Tehát mi rákényszerítjük az Igét a helyzetekre. Rákényszerítjük, és ahogy a hitünk növekszik, úgy egyre jobbak és jobbak leszünk ebben. Hatékonyabb lesz a hitünk.

Jób 22,28.

28. Rendeld el, és meglesz az néked, és a te útjaidon világosság fénylik.

Ezt mondja az Ige. Meg kell tehát hoznunk a rendeletet, mint amikor a király rendeletet hoz, akkor az érvényre kerül. Mi jön utána? Világosság jön az utunkra, vagyis egy megértés jön. Nem Isten fogja elvégezni, nem a Szent Szellem fogja elvégezni, csak segíteni fog neked abban, hogy meglásd, hogy miként jön az valóságba.

A világosság a megértés és a bölcsesség által elő fog jönni. Ezért nem a törvényt követjük, hanem a Szent Szellemet. Hiszen Ő az Igének a szerzője. Ki az Ige? Jézus! Testben megjelent és újra jön majd megdicsőült testben. A Szellem és az Ige egyeznek.

Ha hallasz egy hangot, hogy menj és robbantsd fel magad, akkor tudd, hogy az nem a Szent Szellem hangja volt. A gonosz ördög hangját hallottad. Mert nagy különbség van a hangok között és nem az ördögnek a hangját követjük.

Most rendeletet hozunk és kijelentjük:

Az én tápanyagom biztosít mindent, ami a számomra szükséges, az ételből, amit eszem!

Mi fog történni ezután? Ezután egy vezetést fogsz kapni, hogy mi az, amit vegyél. Lehet, hogy elmész az étterem mellett, de nem mész be. Ha valaki mégis az éttermi élelmet választja, arra is van igeversünk.

Meg van írva, hogyha valami halálost isznak, meg nem árt nekik, nyugodtan beveheted azt is. Nyugodtan vedd meg ott, amit kívánsz, ha arra vezet az utad. Tehát nincsenek benne káros vegyi anyagok.

Bármi vegyi anyag, ami a testembe kerül, akármilyen módon, megparancsolom, hogy lebontasson és eltűnjön a testemből, a Jézus nevében.

Káros vegyületekről van itt szó, persze. Lehet, hogy az ember nem beveszi, de mégis bekerül a szervezetbe. Ezzel a megvallással ki lehet tisztítani a szervezetünket.

A római százados hitére kell emlékeztetni magunkat sokszor. Jézus elcsodálkozott az ő hitén. Azt mondta, hogy még Izraelben sem találtam ilyen nagy hitet. Ilyen hitetek legyen. Mi volt, amivel megnyilvánult az ő hite? Egy római százados, azok nagyon rossz hírű emberek voltak. Azt mondta Jézusnak, hogy nem vagyok méltó, hogy az én házamba jöjj. Hanem csak szóld az Igét, szóld azt a szót, és meggyógyul az én szolgám a hit szavától.

Amikor Csehszlovákiában voltam, volt ott egy érsek, aki beszélt az egyik hívővel és azt mondta, hogy nem kell elvinni a fiadat. Abba az időben Moráviában voltam. Hanem, csak menj el hozzá, és kérd meg, hogy imádkozzon a fiadért.

A fia kezelhetetlen démonikus megszállás alatt volt és a szájhabzástól kezdve mindenféle megnyilvánulás volt rajta, így nem lehetett őt elhozni az alkalomra. Az volt a tanács, hogy nem kell elvinni a fiadat, hanem csak te magad menj és kérd meg, hogy imádkozzon.

Én is megdöbbentem rajta és elcsodálkoztam az ilyen fajta hiten. Megértette a hatalmat! A százados is megértette azt a hatalmat, amivel Jézusban bírunk, és hogy az ördög le van győzve. Jézus nevére engedelmeskednie kell, nincs más választása! S ha az Igét hallja, akkor változásnak kell jönnie.

Miután imádkoztunk, és rendeleteket hoztunk, minek kell lenni utána? A szánkat kell jól bezárni és nem látás szerint járni. Az ördög jön majd és megpróbálgat, megszurkál jobbról is, balról is, hogy vajon hiszed-e? S vajon ki jön-e valami olyan a szádból, amivel tud dolgozni?

És a világosság ott lesz az utadon, hogy az beteljesedjen. Bármire is, ha házat akarsz építeni, vagy akármi. Jön hozzá a világosság. Ő a mi értelmünk, mert a Krisztus értelme van bennünk. Ő tétetett nekünk bölcsességül és Ő a mi szentségünk és Ő a mi megigazulásunk, Ő a mi váltságunk. Az Úr! Mi meghaltunk Ővele, feltámasztattunk Ővele. Isten szemében így vagyunk. A te szemedben is így kellene, hogy lásd.

Megvallás jön. Az üdvösségünket is mi szóljuk ki a szánkból, és ahogy befogadtuk a Krisztus Jézust, úgy járjunk is benne. Úgy van írva, hogy ahogy vettük, úgy járjunk is. Az egész életünket képesek vagyunk így megváltoztatni.

Én mindig használtam ezt a fajta hitet, volt, amikor csak a jókedvemért. Használtam a sportban, kosárlabdában, golfban, fociban. Szeretem látni a hitet működésben. Képes vagy megváltoztatni dolgokat és még nagyobb dolgokat képes vagy megvallani, elrendelni.

Egész életedet képes vagy megváltoztatni, mert a világosság fénylik majd az utadon hozzá, hogy az meglegyen neked. Ez a megvallás így 100%-os működési alapelv. Hisszük és megvalljuk. Az üdvösségi ima megvallására került sor. Ha kijelentést kaptál arról, hogy Jézus él, akkor a szívedben hit van!

Ráadás, ami a gyógyító sor után hangzott el:

Milyen jó az Úr örömében lenni! Az Igét használjátok, éljetek vele! Miután imádkoztatok, emlékezzetek, mit kell tenni? Először is tudni kell, hogy mit akarsz az Úrtól? Mit kérsz? Utána hinni kell, hogy amikor kéred, megkapod. Ha megkaptad, s elfogadtad, akkor már csak hálákat kell adni. Ugye így van?

Amit könyörgéstekben kértek, amit csak kívántok, amikor imádkoztok – mondja az új fordítás –, higgyétek, hogy mindazokat megnyertétek és meglesz nektek. Az utána van, amikor meglesz. Először imádkozni kell, és amikor imádkozol, akkor kell hinni, hogy megkaptad. Az a fogantatás pillanata, a „lambanó”, megragadtad.

Mit jelent ez a lambanó szó? Megragadtam, elvettem azt, megfogtam, megvan nekem. Elvettem tőled és most már az enyém, itt van nekem. Ez a hit. Megfogtam. És utána megtartja az ember, a szájával nem veszti el. Ezt jelenti. Ezért kell őrködni a szánk felett, hogy másként ne legyen. Ha az Igét beépíted a szívedbe és hallgatod az Igét, és hallgatod az Igét, akkor beépül a szívedbe. Tehát a változásokhoz néha több időre van szükség, hogy a szívünkben létrejöjjön. Folytonosan kell hallgatni az Igét, és ki is kell mondani.

A keresztény TV műsorokban szoktam hallani a prédikátort, hogy csak ezt mondd folyton-folyvást. Ezt mondd folyton-folyvást. Biztatja őket. Vagyis megvallást teszünk. Ez egy teremtő erővel rendelkezik. Hiszünk a szívünkben, az valóságba jön az életünkben. Ha téves programok kerülnek a szívünkbe, akkor azok jönnek elő. Főleg amit az életünkre hiszünk, a jövőnkké válik. Mit kell mondanunk? A mai nap beteljesedett Isten akarata az életemben! Így fog az életed folyama irányt venni.

A jó szájnak a jó hasznával elégedjünk meg. Muszáj jókat szólnunk. Az Ige pedig az orvosság, ami el kell, hogy hagyja a szánkat. Hálát adunk Istennek. Megköszönjük a jó egészségünket Istennek. Hallelúja! Ámen!

 

*A barna színnel jelzett részek más fordításból származnak.

 

BÉKEVÁR FŐOLDAL