2014.03.07.  

 

TANÍTÁS A HATALOMRÓL

Jim Sanders élőben elhangzott tanításának nyers szövege
2014. március 2.

 

Hálákat adunk Istennek, felemeljük a szent kezeinket, a Jézus Krisztus szent nevében! Áldjuk, aki megfizette az árat a megváltásunkért. Minden dicsőség neki adatik az életünkből, aki megcselekedte az Ő bölcsességében. Hisszük Atyám, hogy még többet tudunk abból elfogadni, amit szereztél nekünk.

A rabokat szabaddá teszi, a sötétség minden erejét elsöpri, a megtévesztés erejét megtöri. Akik kijelentést keresnek, azoknak megadatik ez, hogy megértést vehetnek az Úr Jézusról. Minden dicsőség az Övé. Köszönjük a Szent Szellemet, a megnyilvánulásait, a működéseit, a prófétálásokat, hogy a Jézus felmagasztaltathassék mindezekben, a Jézus nevében. Ámen.

A prófécia szelleme van működésben. Az utolsó napokban vagyunk. Az imaalkalmunk, amit tegnap tartottunk, abban másfél óra tanítás volt. Olyan dolgok jöttek elő, amiket nem is szándékoztam tanítani. Így tehát javasolnám, hogy a következő ilyen ima-összejövetelre a pásztorok is jöjjenek el. A Góg és a Magógnak a háborújáról tanítottam.

Nem megyünk most arra, mert ma a hatalomról tanítok. Mert nektek tudnotok kell, hogy a sötétségnek minden ereje felett hatalmatok van. Vannak olyan dolgok megírva a Bibliában, amelyek fölött nincsen.

Nagyon erőteljes a megtévesztés kint a világban. Az ördög szeretné mindig siettetni az eseményeket. Isten maga jelenti ki: én fogom elpusztítani Gógot. (Ez. 38,3) Olyan módon, ahogy Szodomát és Gomorát is elpusztította. (Ez. 38,22) A Zakariás 12. fejezetében látjuk, hogy a teljes sereget eltünteti a földről. (Zak. 12,9) Isten maga fogja elpusztítani Gógot. […]

Prófétákat kezdtem hallgatni, ők olyan magaslatokban vannak, hogy nem lehet látni őket a keresztény tévében. Sok űrt kitöltöttek a tanításaikkal. A bibliai héber és görög nyelvben szaktudósok, kiváló szakértők. Véleményük szerint a fenevadnak a jele a kromoszóma elváltoztatásokkal jön majd az emberekre. Az első özönvízzel az volt Istennek a célja, hogy eltörölje az eltorzult lényeket a földről. […] Nem vagyunk messze az elragadtatástól!

A mai tanítás során visszakanyarodunk a hatalomgyakorlásunkhoz, hogy megismerjük, hogy milyen hatalom adatott nekünk. Meg kell azt értenünk, hogy kik vagyunk Krisztusban, azt a hatalmat, amit az Úr adott nekünk. Az Efézusi levélben fogunk igerészt olvasni. Fontos, hogy ma így tanítsunk erről, és ti pedig befogadjátok.

Az Ige, amit kaptam a szívembe: álljatok ellen az ördögnek és megfutamodik előletek, félelemben és rettegésben. A következő imakörökben szó lesz majd arról, hogy miként jönnek valóságba a hírekben a biblikus próféciák.

A következő imakonferenciát március 15-én, 10 órakor kezdjük. A közlekedési eszközök csatlakozásai miatt, van, akinek előbb el kell mennie. Természetes, hogy el akarjátok érni a csatlakozásotokat, de mi bele fogunk folyni a tanításba.

Ugyanúgy dicsérettel fogunk kezdeni, ahogy szoktunk, ez nem változik. Az embereknek kell, hogy ez az éhség a szívükön legyen, hogy előjöjjenek ezek. Napokat töltök ebben, hogy hallgatom az ő [próféták] tanításaikat. Több mint száz ilyen tanítást meghallgattam már.

Hatszáz tanítást végigkeresgéltem, hogy mi az, amit a Szellem mond belőle. Nem értek egyet minden kérdésben, de amit a Szellem mond, azt ki kell hallani belőle. Nagyon sok könyv van e témakörben.

Efézus 1,16-23.

16. Nem szűnöm meg hálát adni érettetek, említést téve rólatok az én imádságaimban;

17. Hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja adjon néktek, bölcsességnek és kijelentésnek szellemét az Ő megismerésében;

18. És világosítsa meg szívetek szemeit, hogy tudhassátok, mi az Ő elhívásának reménysége, mi az Ő öröksége dicsőségének gazdagsága a szentekben,

19. És mi az Ő hatalmának felséges nagysága irántunk, akik hiszünk, az Ő hatalma erejének ama munkája szerint,

20. Amelyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból, és ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben.

21. Magasan minden fejedelemség és hatalmasság és erő és uraság és minden név fölé, mely neveztetik nemcsak e világon, hanem a következendőben is:

22. És mindeneket vetett az Ő lábai alá, és Őt tette mindeneknek fölötte a Gyülekezetnek fejévé,

23. Mely az Ő Teste, teljessége Őnéki, aki mindeneket betölt mindenekkel.

Mindeneket az Ő lábai alá vetett! És Őt tette mindeneknek fölötte a Gyülekezet fejévé. Az az Ő Teste. Ő a Fej. Semmi nem történhet itt a földön, hacsak nem az Ő Testén keresztül.

Ezért fontos megérteni ezt a hatalmat, mert a sötétségnek minden ereje felett hatalmat vehetsz így, amely ellened, és a saját tested ellen irányulna. És aztán pedig a hatalmadat megértvén és használván kiterjesztheted azt a környezetedre is.

Biblia tanítja, hogy minden a tiétek, csak nem hiszitek. Minden az Ő lábai alá vettetett, ezért az ördög a mi lábunk alatt van, ezért nemcsak a vakvilágba lövöldözünk. Nem beszélgetek a démonokkal, mert a démonok hazudnak. A démonmegszabadító szolgálatok, amikor démonokkal beszélgetnek, az pünkösdi tévelygés. Ilyenkor szétosztják a démonjaikat.

Kenneth Hagin egyik alkalmán jött valaki hozzá egy bizonyos megnyilvánulással, habzott a szája a megszállástól, és valami három-négy órás kilengésben volt. Mit tett Hagin? Rátette a kezét, mondta, hogy Jézus nevében, engedelmeskedned kell. És a jelenség abba maradt.

Tehát amit tenned kell, minél inkább távol kell tartózkodnod ezektől a tanításoktól, és az ilyen hívőktől, akik ezt a tévelygést terjesztik. Legtöbbjük a törvény alatt is van, ami nagyon szomorú megint.

Legtöbbjük nem is tud kiszakadni ebből a körből, csak akkor, amikor már majd a Mennyországba kerül. Tehát, hogy mi az, ami belénk kerül, belénk ivódik? Voltak olyanok, akiket el is kellett küldenünk e miatt. Elég sokan voltak, talán nem is hinnéd.

Az a kijelentés, amire szükséged van, az itt le van írva az Igében. Én az Urat szolgálom. Én Őt követem, a Szellemet követem, és úgy is írja, hogy legyőztétek azokat fiacskáim. A fiacskáknak szól, a gyermekeknek szól, a csecsemő keresztényeknek szól.

Azoknak a kiskorúaknak szól, akik még nem tudták, hogy ők legyőzték az ördögöt. Azért győztétek le azokat, mert nagyobb, aki bennetek van, mint aki a világban van. Az első három versszak az antikrisztusról szól, az ördögről és mindazokról, akik oda tartoznak.

Ha én legyőztem őket, akkor legyőztem őket, akkor győztes vagyok, hiszem az Igét. Miután mindezeket elvégeztem, megállok a győzelemben, miután felöltöttem Isten minden fegyverét. Mert nem test és vér ellen van a tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet világbíróinak, fejedelmei ellen.

Nem az emberek és nem a kormányok a probléma. Mert gonosz emberek vannak mindenhol, mindig volt gonoszság a földön. Ezzel lehet foglalkozni, ha megvan a hatalomnak az a szintje az életedben. A próféciák ott szerepelnek a Könyvben.

Ha megnézzük a bolygókat, akkor lehet látni azokat a mélyedéseket, amelyek különböző kráterbecsapódások, köveknek a becsapódásai. Isten így pusztította el azokat, tüzes ménkővel. Tüzes kövek hullottak az égből.

Az a hadsereg is így lesz elpusztítva, úgyhogy én biztos, hogy nem akarok abban a seregben lenni, akik Izrael ellen fognak felvonulni. Mert mondom neked, hogy Izrael a Mindenható Istennek a mátkája, a felesége. Mi pedig Krisztusnak vagyunk a menyasszonya. Azok, akik Isten feleségét fogják megtámadni, és ellene mennek, azokat Isten maga fogja elpusztítani, saját kezével.

Van egy pohár az Úrnak kezében, ítélet van benne. Isten nekünk is adott egy poharat, Jézus vére van benne. Áldások vannak benne, üdvösség van benne, örök élet van benne. Istennek a fiaivá tétettünk örökre. Hatalmat kaptunk vele itt a földön.

Nekik egy másik poharat adott. Egészen ki kell inniuk ezt a poharat. Megitatja őket, a teljes poharat ki kell inniuk. A Jelenésekben írva van, hogy Isten megtölti a poharat, és teljesen ki kell inniuk. Különböző ízesítésekkel, fűszerillatokkal lesz tele, ami jelenti az Ő büntetéseit.

Végigtanulmányoztam a héberben ezeket, a különböző esőzéseket, áradásokat is jelenti ez. Az Egyesült Államoknak ostoba politikusai is hoznak ilyen ítéleteket majd. Nézzétek meg, hogy milyen havazások vannak most. A szemöldökükig lesz a hó. A globális felmelegedés következtében egy napon biztos meleg lesz.

Nézzük meg, hogy mi az, amit az Ige rólunk ír. Menj ki és használd Jézus nevét, mert hatalmad van! A te tested felett teljes hatalmad van, a betegségek felett hatalmad van. Még a szomszédod felett is hatalmad van.

Efézus 3,14-21.

14. Ezokáért meghajtom térdeimet a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja előtt,

15. Akiről neveztetik minden nemzetség mennyen és földön,

16. Hogy adja meg néktek az Ő dicsősége gazdagságáért, hogy megerősödjetek hatalmas erővel az Ő Szelleme által a belső emberben;

17. Hogy lakozzék a Krisztus hit által a ti szívetekben;

18. A szeretetben meggyökerezzetek és alapot vegyetek, hogy megérthessétek minden szentekkel egybe, hogy mi a szélesség és hosszúság és mélység és magasság,

19. És megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet felülhaladó szeretetét, hogy ekképpen beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig.

20. Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindent megcselekedhet a bennünk munkálkodó erő szerint, feljebb hogy nem, mint kérjük vagy elgondoljuk,

21. Néki légyen dicsőség a Gyülekezetben, a Krisztus Jézusban nemzetségről nemzetségre, örökkön-örökké. Ámen!

Minden időkorszakban Néki legyen dicsőség. Nagyon jól megfizetődik az, ha felnövekszel az Úrban. Vagyis ne olyan struccpolitikát folytassunk, hogy a fejünket bedugjuk a homokba, hanem emeljük fel a fejünket és nézzünk körbe.

A keresztényeink, főleg a pásztorainknak kellene, hogy legyen egy olyan bölcsesség és megértés körülöttük, hogy tudják, hogy milyen időkorszakban vagyunk, és hol vagyunk az időskálán?

Ez a négyes vérhold felállás, ami hamarosan következik, ez egy nagyon nagy jel az égen. Mindössze háromszor volt ilyen a történelemben. És közte ez a két napfogyatkozás, amelyek mind zsidó ünnepnapokra esnek. És a Smita év következik. Nincs több a történelem során, négyezer év során, ez lesz az utolsó. Mert a 3 Smita év már betelt, s valaminek történnie kell.

Nézzétek a híreket, az interneten hozzáférhetőségetek van a hírekhez, hogy mi történik a világban? Én is így tudok jól értesülni a hírekről, az interneten keresztül. Lehet, hogy húsz oldalra fel kell mennem, hogy elolvassam a hírforrásokat, és akkor kapok teljes képet. A próféták, akikről szó volt, naponta megmagyarázzák az eseményeket, amik a szemünk előtt történnek. A profetikus Írásokból bontják ki és utalnak rá, hogy mi történik most.

Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindent megcselekedhet, feljebb, hogynem mint kérhetnénk, s hogy meg kell ismernünk azt a szeretetet Krisztusban, ami minden ismeretet felülhalad, hogy Istennek egész teljességével beteljesedhessünk.

A hatalomról, ahogy beszélünk: ha a rendőr egyenruhában az utcán felteszi a kezét, akkor mindenki megáll. Nem fizikális ereje miatt állnak meg, mert nem tudna megállítani senkit úgy. Viszont hatalma van, a mögötte álló hatalmak által van kormánytekintélye. És a rendőr tudja ezt a mögötte álló hatalmi struktúrát.

Így van ez velünk, tudjuk, hogy amit megkötünk a földön, a mennyben is kötve lesz. A menny ereje áll minden döntésünk mögé és támogat minket. Ugyanígy a tolvajkodásokat, a betöréseket, az utcai rablásokat is le lehet állítani, a szellemi erejét megtörjük ennek, a Jézus nevében, és az Isten rettentését parancsoljuk rájuk. Így működik, ezt imádkozni kell.

Efézus 6,10-12.

10. Végezetre, atyámfiai, legyetek erősek az Úrban, és az Ő hatalmának erejében.

Az nem a te erődnek a kiteljesedése, az Ő erejében vagy hatalmas.

11. Öltözzétek fel az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben.

Vagyis az Igében időt kell töltened, hogy azok az Írások védelmet építsenek ki az életedben, mert oltalomra, védelemre van szükséged. Minden nap imádkozd el a 91-es Zsoltárt például, vagy az 1Péter 2,24-et naponta mondd ki.

És ha az első hazug tünete megjelenik a betegségnek, Jézus nevében tudsz parancsolni, hogy távozz el tőlem. Ellent kell állnod onnantól kezdve, a Jézus nevében és akkor elmegy. Keresztények sokszor csodát keresnek, csodára várnak. Van, ami gyorsan megtörténik, de van, ami nem olyan gyorsan jön. De ugyanúgy meg kell állni.

12. Mert nem test és vér ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság szellemei ellen, melyek a magasságban vannak.

Az Efézus 1. írja:

Efézus 1,3.

3. Áldott legyen az Isten, és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki megáldott minket minden szellemi áldással a mennyekből a Krisztusban,

Az összes áldás a szellemi birodalomban van, és mi szellemi lények vagyunk. A hit az a szívből ébred fel, a szellemből. Az én Igéim, az én beszédem Szellem és élet. A hitünk elkezd növekedni, ha ezt a szellemi eledelt, szellemi táplálékot halljuk, mert a hit hallásból, a hallás pedig Isten Igéjéből származik.

János 8,31-32.

31. Monda azért Jézus a benne hívő zsidóknak: Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonnyal az én tanítványaim vagytok;

Meg kell maradni az Igében. Figyeltem Ausztráliában a tanítványokat, 4-5-6-10 év eltelt, elértek egy szintre, és azután odébbálltak. Jézus nevét tudom már, hogyan kell használni, ez elég nekem. Visszamentek a világba gyarapodni.

De a gyülekezetbe nem találtak vissza többé. Felnövekedtek addig a szintig, s azt mondták, én most elégedett vagyok, boldog vagyok ezen a szinten itt a világban. De nem így van, a hitet állandóan táplálni kell.

32. És megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket.

Látom az embereket, és az a nagy probléma, hogy vannak, akik 20-23 évvel ezelőtt már bejöttek Krisztus Testébe, és a mai napig nem szabadok, mert nem maradtak meg. Legalizációban vannak, törvényekben vannak.

A zsidótörvényeket és a parancsolatokat próbálják megtartani. Ha abból egyet megsértesz, az egész ellen vétkeztél, akkor kárhozat alá kerülsz, s a hited nem működik. Megtéveszted magadat, és saját magadnak fogsz hazudozni. A törvényből nem tudsz hitet szerezni.

A mi Könyveink az Apostolok cselekedeteitől kezdve érvényesek számunkra. A törvényből nem fogsz tudni hitet kinyerni. Sőt, azt mondja a Galata levél, hogy kiestél a kegyelemből, ha oda visszafordulsz.

Mi a kegyelem Evangéliuma alatt kell, hogy éljünk és a kegyelemhez hozzáférésünk hit által van. Azt is mondja, hogy növekedjünk a kegyelemben. Az mit jelent? Azt, hogy áldott vagyok. Áldott vagyok bejöttömben, áldott vagyok kimentemben. Az áldások uralkodnak rajtam, folyton-folyvást az áldások uralkodnak rajtam.

Mert ezt végezte el értünk, hogy megváltotta a zsidókat a törvény átkától, hogy a pogányokra szállhasson az Ábrahám áldása, a Krisztus Jézusban.

Ábrahám 430 évvel a törvény előtt már áldott volt. Ha Ábrahám tudott a törvény nélkül élni áldásokban – s én újjászülettem örök élettel, új teremtés vagyok, a Szent Szellemben megkeresztelkedvén –, én nem vagyok képes élni a törvény nélkül?

Azt mondta Isten, az én Szellememet helyezem beléjük, az én törvényemet írom a szívükbe. Az emberek mégis próbálkoznak azzal, hogy Istennek így vagy úgy a tetszésére legyenek. Úgy vagy tetszésére Istennek, ha elfogadod, amit írt!

Jeremiást olvastam, az első fejezetet, és azt írja ott, hogy az anyaméhtől elhívtalak és a nemzetek fölé helyeztelek téged, hogy uralkodj, hogy pusztíts, hogy rombolj és plántálj. És nem apostol volt. Újjászületve sem volt.

Mit tett azért, hogy ezt a helyet elnyerje az Úrban? Semmit. Csak úgy, ahogy te. Beleszülettél, mert Isten szeretete megadta ezt neked. Ezért tanítok erről itt, a mai napon, hogy megértésed legyen erről.

Olyan nagy a megszabadító munkája Istennek, hogy meg vagyok győződve – mint Hagin testvér is volt –, hogy a János 10,10 nem csupán az ördögről beszél.

János 10,10.

10. A tolvaj nem egyébért jön, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek.

De a bérencekről beszél, a törvény tanítóiról beszél. Róluk szól igazán. Mi nem a hamis gyülekezet vagyunk, a hamisítvány, hanem az igazi, az eredeti, a valóságos gyülekezeti Test vagyunk. És nem vagyunk hagyományokba belekötözve.

A zsidók vannak ott, a vallásos zsidók. Nemcsak a törvény tekintetében, hanem a talmudot is magukra nézve kötelezővé veszik, és a különböző szóról-szóra terjedő törvényeiket, a takanocokat. A Máté evangéliumában a hagyományokból terjedően.

Tehát az egész életük arról szólt, hogy követték azt, hogy az előttük élő rabbik mit és mit mondtak. Mivel a hagyományt kötelezővé tették maguk számára, hatástalanították vele Isten Igéjét. A Zsoltárokban pedig azt látjuk, hogy korlátozták a Mindenható Istennek erejét. Amit akart, hogy tegyenek, korlátozták Izrael szentjét.

Isten az egész világot akarta üdvözíteni, mindig is ez volt a szándéka. Ádám kiadta a hatalmat a kezéből. Eladta a földet az ördögnek, aki a kígyó volt a Kertben. Aki a bukott angyal, az ősi kígyó volt. Őrző kerub volt, aki őrizte Isten jelenlétét a kezdetek kezdetén. Isten teremtésének az egyik legmagasabbja, legkiválóbbja volt, legszebb teremtése volt Istennek.

Mi viszont Istennek a hasonlatosságára lettünk teremtve. Istennek van egy teremtése. Száztrillió számra vannak angyali seregei, megvan a családja. Az angyalok harmadrészét rászedte az ördög maga.

Az angyalok nem tudták, hogy mit ért az alatt Lucifer, amikor azt mondta, hogy hasonlók lesztek Istenhez. Most látják meg azt az angyalok, hogy mi az, amit tettek a döntésükkel, hogy mi is az a gonosz, ami ellepte így a földet.

Mi egy üvegházban élünk. Egy olyan közegben élünk, ahol átlátható minden, hogy mi történik velünk.

Az ördög számára készült a pokol, és utána a pokolban lévők, és maga a pokol is bevettetik a tűznek tavába, és örökre ott lesz a tűzben lévő gyötrelmük. Tehát nem a pokolban töltik az örökkévalóságot majd, hanem a tűzben. A tűznek tavában.

Istennek egy nagyon erőteljes dologgal kellett foglalkoznia. Ezért kedvelem ezeket a prófétákat, akiket mostanság hallgatok, mert ugyan van képzelőerejük is, s elképzelnek dolgokat is, de nagyon áldottak a kijelentéseikben.

El sem tudjátok képzelni, hogy valójában kik is vagytok ti a Krisztusban, hogy ti mennyire fontosak vagytok az Úrnak! Ő valóban azt akarja, hogy ti fölnövekedjetek, hogy még inkább felkentek legyetek, hogy egészségben járjatok, hogy gyarapodásban járjatok, hogy az Ő terveit beteljesítsétek, hogy Ő meg tudjon áldani benneteket még jobban.

A világ működteti az őáltala ismert világi rendszert. Jézus egy példázatban megfeddi a tanítványait, hogy azok, ott a világban jobban ismerik és működtetik a rendszerüket, mint mi. Mert a keresztényeket nem tanították meg arra, hogy miként működik ez a birodalom [Isten királysága], amit Ő nekünk adott.

Ez egy akadémikus világ, az ördögnek a rendszerében, ami a babiloni rendszer felépítményében működik. Nem lehet megkövezni senkit abban, hogy ott éli az életét, mert nem ismernek semmi mást.

Először újjá kell születniük, aztán meg kell tanulniuk Isten Igéjét, hogy miként éljenek vele, és hitet kell nyerniük az Igéből, hogy ne haljanak éhen. Át kell változniuk az Ige képére. Nem kövezünk meg senkit azért, mert valamit elvétett.

Továbbra is mutatjuk Isten szeretetét a számukra, mert az által lesznek képesek kijönni belőle. Ha fejbe verjük őket további törvénykezésekkel, hogy mit szabad és mit nem, az nem fog segíteni nekik, csak lejjebb süllyednek.

Mit mondott Jézus? Új parancsolatot adok néktek, s erről a szeretetről, ahogy egymást szeretitek, fogja megismerni a világ, hogy ti az én tanítványaim vagytok. Mit csinálnak erre a keresztények? Megkövezik egymást. Ez nem az Evangélium, ez nem a krisztusi szeretet. Istennek semmi köze hozzá.

Az egyik e-mailben jött egy információ arról, hogy valamelyik püspök úr mit nyilatkozott angol nyelvű területen. Harminchét évvel ezelőtt is tudtam ezt, mondtam neki. Miért nem mondják ezt el a hívőiknek, hogy hogyan járjanak szeretetben, hogyan gyakorolják?

Egy valaki fölkel és szeretetről beszél, az nagyon jó, de azt be is kell mutatni a gyakorlatban! Valakinek nincs pénze élelemre és odamész hozzá, és azt mondod neki, hogy áldott legyél, és megsimogatod, ezzel nem segítettél neki. Egy kis pénzre lenne szüksége, hogy élelmet vegyen magának.

Texasban volt néhány évvel ezelőtt, Fort Worthben. A dániai pásztorommal mentem oda, a parkolóban segített valaki, hogy hol parkoljak le az autómmal. Úgyis ott parkoltam, ahol gondoltam, de végül is ő fenntartott nekem egy helyet, közelebb. Azért tartottam ezt a helyet, hogy utána el tudjunk menni együtt valahova enni.

Ezerszám újjászületett már különben, ezerszer. Mondtam, nem probléma. Adtam neki 10 dollárt, ami 2000 forint körül van. Mondtam, hogy menj és egyél valamit. Egy jó szamaritánus volt, aki enni szeretett volna. Tehát azt, hogy legyél áldott, legyél áldott, ezzel nem ment volna túl sokra, hogy majd Isten kisegít a bajodból.

Ki kell mutatni a szeretetet egymás iránt. Az is egy szeretet megnyilvánulás, hogy szereted úgy a másikat, hogy imádkozol érte, megkötöd az ellenség erejét az élete felett.

A mai napon hatalmas gyógyító kenet van, mert az a betegség szelleme, ami téged gyötört régről, az ma eltávozott tőled. Eltávozott!

Lukács 10,19.

19. Ímé, adok néktek hatalmat, hogy kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat néktek.

Jézus először kiküldte a 12 tanítványát, utána kiküldte a 70-et. De már az Ószövetségben is meg tudta adni ezt a felhatalmazást nekik, habár még nem ment akkor el a keresztre, hogy meghalljon, de mint ószövetségi próféta is meg volt ez a hatalma, mert Isten volt. Az isteni mivoltából kiüresítette magát, és úgy jött le a földre, ember Fiaként, hogy megmutassa, hogy miként kell ezt a Szent Szellemmel felruházott hatalmat gyakorolni.

Amikor az Efézusi levélben olvastuk, hogy Ő meghalt, mi történt akkor? Mi meghaltunk Ővele, s mi feltámadtunk Ővele. Mi meghaltunk Őbenne, s Őbenne feltámadtunk. Ez a mi feltámadásunk. Ez volt az Ő feltámadása és a mi feltámadásunk.

Vagyis nekünk megvan a feltámadásunk napja. Úgy nevezzük ezt a napot, hogy elragadtatás. Az a feltámadása a testünknek és azoknak a feltámadása, akik előttünk elaludtak a Krisztusban.

Amikor ezeket a harsonákat halljuk majd, az maga Istennek a Szava lesz, az utolsó trombitaszó. És az egy szempillantásnál is kevesebb időbe telik majd, hogy felöltsük a megdicsőült testünket. Pontosan úgy, ahogy Jézus.

Természetesen azok a jelek, amiket Jézus visel a keresztre feszítés kapcsán, azok nem lesznek a mi testünkön. Vagyis a Gyülekezetnek jön ez a feltámadás napja. A nagyobbik fiamnak gyötrő álmai voltak éjszaka. Felébredt és félelmek jöttek rá, rémálmai voltak.

1Thessalonika 4,14–17.

14. Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképpen az Isten is előhozza a Jézus által azokat, akik elaludtak, Ővele együtt.

Ő nem akarja, hogy mi efelől tudatlanok legyünk. A fiam nem tudta ezt. Tehát, mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképpen az Isten is előhozza a Jézus által azokat, akik elaludtak, Jézus által, Ővele együtt. Még akik Ábrahám ölében voltak, azokat is fölvitte oda a mennybe. Az előző időkorszakokban lévőket is.

15. Mert ezt mondjuk néktek az Úr szavával, hogy mi, akik élünk, akik megmaradunk az Úr eljöveteléig, semmiképpen sem előzzük meg azokat, akik elaludtak.

16. Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával – ez parancsszó lesz – leszáll az égből; és először azok támadnak fel, akik meghaltak, a Krisztusban;

Az arkangyalnak a szózatával – ez nem az a szózat, ami a Jelenések könyvében hallatszik majd. Istennek a harsona szavával. Ez az az utolsó trombitaszó, amit az 1Korinthusi levél 15,51-53 verse ír. Az első ilyen harsonaszó, az a Sion hegyén hangzott el.

A Jelenések könyvében pedig, ahol János elragadtatott, ott is egy ilyen kürtzengés hangja hallatszik, a 4. fejezetben olvassuk ezt. Amikor mondja: Jöjj fel ide! – ez Isten hangja. A halottak a Krisztusban támadnak fel először. Ez egy szempillantás lesz.

17. Azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk velük együtt a felhőkben, hogy találkozzunk az Úrral a levegőben; és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk.

A felhőkben – vagyis ez a jelenség itt nem a Krisztus második eljövetele, amikor a földre jön a Krisztus. Hanem itt értünk jön el az Úr, hogy találkozzunk az Úrral a levegőben. Ekképpen mindenkor az Úrral leszünk. Azt akarja az Írás, hogy ezzel vigasztaljátok egymást.

Ezután a fiam megbékült, békességet kapott, és most már a nősülésre is ráadta a fejét. Ő a nagyobbik fiam. Egy volt romániai állampolgárral fog egybekelni, Marosvásárhelyről. Nem tudta kimondani a román nevét a városnak.

De teljesen elszánta magát, hogy most megnősül, 44 éves, itt az ideje. Én már feladtam, hogy valaha megnősül, de valaki beimádkozta őt a házasok körébe. 25 évesnek sem néz ki különben, és szereti az Urat. Ez a legnagyobb kincs.

Visszakanyarodunk az Igéhez. Össze fogunk kötni két részt.

Efézus 2,1. 5-6.

1. Titeket is megelevenített, akik holtak valátok a ti vétkeitek és bűneitek miatt,

5. Minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal, kegyelemből tartattatok meg!

6. És vele együtt feltámasztott és vele együtt ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban:

Ez egy levél volt, amikor azt az apostol írta, később készítettek ebből fejezeteket. Megnézzük, hogy hogyan lehet csatolni az Igét a…

Efézus 1,19-20.

19. És mi az Ő hatalmának felséges nagysága irántunk, akik hiszünk, az Ő hatalma erejének ama munkája szerint,

20. Amelyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból, és ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben.

És azután elkezd itt zárójelben arról beszélni, hogy hová ültette Krisztust, milyen hatalom helyére. De a 20. verset összekapcsolhatjuk, hogy amikor feltámasztotta Őt a halálból, akkor titeket is megelevenített, mondja a 2. fejezet 1. versében. Mindkettőnket föltámasztott akkor.

Ide lehet kötni a 20. versnek az első fele folytatásaként ezt a 2. fejezet 1. versét. Tehát megmutatta az Ő hatalmát, az Ő hatalmas erejét, amelyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt és titeket, akik holtak voltatok a vétkeitek miatt.

Efézus 2,2-6.

2. Melyekben jártatok egykor e világ folyása szerint, a levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint, ama szellem szerint, mely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik;

3. Akik között forgolódtunk egykor mi is mindnyájan a mi testünk kívánságaiban, cselekedvén a testnek és a gondolatoknak akaratját, és természet szerint haragnak fiai voltunk, mint a többiek is:

Az ördög gyermekei voltunk.

4. De az Isten gazdag lévén irgalmasságban, az Ő nagy szerelméből, mellyel minket szeretett,

5. Minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal, kegyelemből tartattatok meg!

6. És vele együtt feltámasztott és vele együtt ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban:

Visszakanyarodunk oda, hogy holtak voltunk a bűnök miatt. Szellemi halálról beszél. A két lábon járó szellemi halottak a földön, akik nincsenek újjászületve. Pénteken volt egy evangelizációs alkalmunk, s egy fiatalember hozta a barátnőjét.

Ő már az Úrban volt és hozta a barátnőt, s mondta, hogy szeretném, ha ‘igazán megtérne’ a barátnőm. És kérdeztük, hogy mit gondol ez alatt? Mondta, hogyha megvallaná az összes bűnét, s hogy igazán megtérne belőle. Aztán Varga István prédikált és akkor világosság jött.

Elmagyarázta, hogyha egy törvény ellen vétkezett, akkor az egész ellen vétkezett, és akkor megértette. A gyönyörű fiatal lány újjászületett ezek után és beteljesedett Szent Szellemmel. Elkezdett nyelveken imádkozni. A barátja nagyon boldog volt. Legalizációval, vallásossággal, pünkösdi tévtanokkal volt tele a szíve.

Mert mikor még holtak voltunk a bűnök miatt, megelevenített együtt a Krisztussal. Én 2000 évvel ezelőtt üdvözültem így. Mert bűnös voltam. Nem azért voltam bűnös, ami bűnöket elkövettem, hanem belül voltam romlott. A bűn természete volt bennem, mert nem voltam újjászületve. Nem fogadtam még be Istennek az örök élet természetét. Így persze nem lehettem benne Isten terveiben.

Amikor mindannyian iszogattunk, akkor ki nem állhattuk a prédikátorokat és a pásztorokat. Nem szerettünk még a közelükbe se lenni. Én nem jártam oda közéjük. Hol szerettük az időnket tölteni? A világban. De azután újjászülettem és beteljesedtem a Szent Szellemmel, és megváltoztam. Megváltoztam és más fajtává lettem. Olyanokká hasonultam, akiket előtte nem szerettem.

Régen volt ott egy asszony, óriási keresztet hordott a mellkasán. Mindig mondtam, hogy uh, jaj! Nagy Bibliával járkált, a mi hitetlen gyülekezetünkben ő volt az egyik tag. Ma már csak sajnálatot érzek iránta. Egy akadémikus, egyetemi professzori szinten próbálta tanítani a Bibliát. Nagy Biblia volt nála és nagy kereszt a nyakában, de minden elismerésem az övé.

Az embereknek újjá kell születniük. Mindegy, hogy milyen nemzetiségű, mindegy, hogy melyik országból, hogy melyik népből való, teljesen mindegy. Újjá kell születnie! Most már lezárjuk itt az Igék folyását.

A hatalom nekünk átruháztatott, ránk lett ruházva, mert együtt föltámadtunk. Jézus és az Ő Teste együtt feltámadt a halálból. Jézus a Fej, a Gyülekezete pedig az Ő hívő Teste itt a földön. De a hatalomban a trónra ültettünk, s a hatalom nemcsak a Fejnek adatott, hanem a Testnek is. És mi mindannyian így egyek vagyunk ebben a Testben.

1Korinthus 12,12-14. 27.

12. Mert amiképpen a test egy és sok tagja van, az egy testnek tagjai pedig, noha sokan vannak, mind egy test, azonképpen a Krisztus is.

13. Mert hiszen egy Szellem által mi mindnyájan egy Testté kereszteltettünk meg, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájan egy Szellemmel itattattunk meg.

14. Mert a test sem egy tag, hanem sok.

27. Ti pedig a Krisztus Teste vagytok, és tagjai rész szerint.

Hogy egy Testté lettünk Krisztussal. Ennek a Testnek pedig tagjai vagyunk mindannyian. Egy Testnek a tagjai. Biztos, hogy kaptatok ma valamit ebből.

A jobb lábban gyógyulás van. Az 1Korinthus 12-ben olvashattok a Szent Szellem kilenc ajándékáról is. Tegnap is kértük a jeleket és csodákat az imakör alatt. Miközben imádkoztunk az imakör alatt, nagyon sok gyógyító munkát mutatott a Szent Szellem a tudás szava által. A gyógyítások ajándékait például.

Meg szeretnék említeni valamit, hogy én ehhez tartom magam, semmi máshoz, Isten Igéjéhez. Én e szerint járok, nem nézem a gyülekezeti hagyományokat sem. A testvérem egy ilyen hagyományos gyülekezetbe jár. A szüleim is oda jártak.

De én azt szeretném, hogy kiaknázzam mindazt, amit Isten nekem adott. Segíthetünk a világnak utána, ha megértjük mi magunk, ha meg tudjuk találni a helyünket az Úrban. Mert ez a hatalom ez tagadhatatlan, ha Isten megjelenik az erejével.

Nem szabad szomorúnak lenni, mert hatalmas ajándékot kaptunk Istentől. Tehát, ha erre a hatalomra rálátást kapunk, ami nekünk adatott, ez valóságos, akkor ki tudunk lépni. Tudjuk használni bármilyen úton és módon, ahol csak akarjuk.

Nagyon örvendezem, amikor imádkozhatom a hívőkért, az emberekért, a különböző helyzetekért, és ahogy láthatom a változást az emberek életében, óriási dolog. Egy nagyon keresztény közeg lettünk, felnövekedvén, felkészülvén a szolgálatra. Nem pásztorokról és nem evangélistákról beszélek, hanem az egész hívő Testről.

Mondjad: Rólam van szó! Én vagyok a Krisztus Teste. Jézus az én fejem. Ugyanaz a hatalmam van, mint Jézusnak. Jézus hatalmat kapott és azt mondta, hogy minden hatalom és minden erő nékem adatott. Ezért menjetek el, és minden népeket tanítsatok meg. És ez rólam szól. Egyre több kijelentést és megértést veszek ebből. Növekszem az Úrban, és az Úr tud így használni engem.

Ahogy a Szellem mutatja nekem, úgy használom ezt a hatalmamat. Magam számára, a szomszédaim számára, a város számára, a nemzetem számára és a vezetők számára. Más nemzetek számára. Ahogy mutatja az Úr, az egész világra. És minden dicsőség az Úr Jézus Krisztusé ezért, aki a vérével fizetett mindezért. Ezt elfogadtam, és szabad vagyok. Köszönöm Úr Jézus. Ámen.

A gyógyító sort követően hangzott el:

Óriási szellemi munkák folynak, nagyon sok probléma fog ma megoldódni. A szellem éber. Nagyon sok megszabadító kenet van. A sötétség ereje ellen feszítettük ki közösen a tegnapi imakonferencián a hitünk pajzsait. A Szellem munkába ment, sok-sok dolgot megcselekszik.

Hálákat adunk. Jeleket és csodákat terem az Ő Igéje. Egy 13 éves fiatalember szeme gyógyult meg, a 3,5 dioptriás szemüvegét tette le, óvodás kora óta használta. Tökéletesen lát távolra és közelre is.

Az Úr imádata ma gyönyörűséges volt, ezért megköszönjük az Istennek, hogy a szívüket odaadták az Úr szolgálatára a dicsérők.

Tegnap a harsonák megfújásáról beszéltem, a mennyből hallatszottak ezek. Fel is vették Kijevben, két évvel ezelőtt. Augusztusban lesz két éve. Egy 11 perces felvétel van róla.

Az USA-ban volt egy baseballmérkőzés, az nagyon híres sport odakint. Egy fedett csarnokban volt a meccs, ott is megszólaltak ezek a harsonák és hallható volt mindenki számára. Nagyon furcsa jelenség volt. Hallották, ahogy beszélnek az emberek egymással, de nem találták sehol. Azután egy nagy ütközésnek a hangját is lehetett hallani, de azt se találták, hogy mi okozta a hangot.

A [jeruzsálemi] templom pusztítása előtt lehetett látni, hogy megnyíltak az egek, és a történészek, ahogy Jozefus leírta, be lehetett látni az egekbe, és az égi harcokat lehetett látni. Köztünk és a menny között van egy második ég. Ott egy angyali háborúzás folyik. Vannak olyan angyalok, akik láncokon őriztetve vannak a mélységben. Nem azokkal volt a háború.

Lucifer volt a legmagasabb rangban, a teremtett angyali lények között. Ő egy oltalmazó kerubja volt Istennek. Tehát ez azt jelenti, hogy szemmel kellett tartania, Istennek a dicsőségét őrizte. Őrállója volt Isten bemeneteli pontjának. Ez a királyság volt a legnagyobb. A vörös sárkány, a kígyó neveket viselte.

Ezékiel és Ésaiás is ír róla, s a Jelenések könyve is a szeráfokról az oltár körül. A szakértők úgy vélik, hogy legalább száz ilyen kerub van, szeráfok, különböző rend szerint egymás alatt. Vannak olyanok, akik őriznek minket az úton. Jézus mondta, hogy 12 légiónyi angyalt szólíthatnék most a segítségemre.

A mennyben van olyan, akinek az egyik arca ökörhöz hasonló, van egy emberi arca a másik oldalon, egy sas és egy oroszlán ábrázata is van. Melyik hiányzik? A hűlő ábrázata, a kígyó. A hűlő birodalom királyságának a jelképe. Mert neveztetett ő a vörös sárkánynak.

A kígyók abban az időben lábakon közlekedtek még. De amikor elátkozta őket Isten, hogy a hasadon, a porban kell másznod, akkor elvesztették a lábukat. A sátán úgy nézett ki, mint egy kígyó, ő a hűlő birodalomnak a feje volt. Ő volt, aki őrködött a föld felett, a földi királyság felett, az ősi hűlők birodalma felett. Most mérgeket bocsátanak ki, de akkor még nem voltak mérgezőek.

Sok bolygó pusztulását lehetett volna követni. A bibliaiskolámban voltak olyan tanítások, amiben lehetett követni, hogy naprendszerek kimutathatóan hiányoznak, eltűntek.

A földre azért jöttek, hogy az emberi nemet, mint olyat elrontsák, beoltsák rossz irányba. Jöttek így például az óriások a földre, hogy különböző mutációkkal, kromoszóma beavatkozásokkal elrontsák Isten teremtését. Ez egy nagyon komoly dolog ma is.

Megtalálták a koponyacsontjaikat is. Nem millió évekkel ezelőtti lények ezek. Megtalálták a sírjaikban a csontmaradványokat, koponyacsontot. A kormányszinten próbálják ezeket titokba tartani, hogy ne keltsenek pánikot. Egy 13 láb hosszú testet kiástak.

Úgy gondolják, hogy a fenevadnak majd ilyen lesz a teste. Mindegy, hogy és mint van ez a dolog, mert mi már üdvözültek vagyunk és örökre beoltott lények a romolhatatlan Igével, úgyhogy nem tudnak már kárt okozni Istennek ilyen teremtményeiben. Nem készültem ilyen tanítással.

Hatalmas angyali erősereg van velünk, Isten királyságát védik. Egy új megfigyelő rendszerrel 500 új naprendszert találtak. Mondják, hogy közülük 300-on élet is létezik, úgy, mint a földön.

Istennek hatalmas a királysága és óriási jövőt tervez a számunkra. Ilyen teremtése valószínűleg nincs, ami hozzánk hasonló lenne, amennyire én tudom. Az igazi harcos sereg az az angyali sereg, de mi nem olyan sereg vagyunk.

Azért hozom ezt elő, mert őket munkára kell bírni. Nemcsak hogy a Szent Szellem van bennünk, hanem az angyali sereg is rendelkezésünkre áll. Mikor Hagin az Úrral beszélgetett, rákérdezett, hogy ki ez a termetes alak itt mellettem? Nagyon komoly kinézetük van. Mondta, hogy az a te angyalod, aki üzenetet hozott neked.

Miért pont őt akarja használni Isten? Isten a teremtéseit szeretné használni. Téged is szeretne használni. A szolgálatok azt a célt szolgálják, hogy téged kiképezzenek ebben, hogy Isten használhasson. Felépítsenek.

Ez a mai üzenet erről szólt, hogy a te hatalmad az tagadhatatlanul megvan és létezik. Fel kell növekedni ebben, hogy használni tudjuk. Mire hitre ébredünk abban és megtaláljuk azt, hogyan tud az Úr ebben használni minket.

Nagyon erőteljes dolog ez, ami most jelenleg zajlik a Közel-Keleti térséget érintően. Lehet látni az idők végének a jeleit.

A pásztoroknak mondom, hogy újra kell tanulmányoznom azt a részt, mert az idővégi könyvben nem úgy írtuk, ahogy most gondolom a helyzetet. A görög uralom alatt egy európai országból fog származni az antikrisztus. Ez a birodalom, amikor szétesett és letűnt, úgy hiszik, hogy ebből a birodalomból jön majd elő.

Én úgy tanítottam, hogy a muszlim világból kerül majd ki az antikrisztus. De ezt ők tagadják, és be is bizonyítják. Előhozzák rá az Írásokat bizonyítékként. A muszlim világ teljesen le lesz pusztítva, Egyiptomot kivéve. Az antikrisztusnak tehát Európa területéről kell majd kilépnie, ami a volt Nagy Sándori birodalomnak egy részéről lesz.

Ti Krisztusban biztonságban érezhetitek magatokat, ez a lényeg. Nagyon érdekes dolgok előtt állunk. Nagyon sok bolond elképzelés is van. Magam is át kell, hogy dolgozzam magam ezen, amit tanítanak.

Krisztus előtt 3-ban született az Úr, mindig így tanították, én aztán átdatáltam ezt kettőre, de megtalálták a pontos dátumát, hogy Heródes mikor halt meg. Krisztus előtt 4 tavaszán halt meg, tehát ez segít minket, hogy pontosabban tájékozódjunk.

Én a Jézusi törzsön, családfán megyek fölfelé, ők pedig Zakariás főpap szerint igazodnak el így ebben. De azért a karácsonyfát felállítjuk a jövő karácsonykor. Dicsőséges volt a karácsonyfánk, főleg, ahogy megszületett az Úr Jézus. Nagyon szép volt az ünneplés, a fa.

A karácsonyt is teletűzdelik démonikus elemekkel a világban. Vannak keresztények, akik szinte mindent démonizálnak. A próféták is megteszik ezt néhányan. Washingtont is tele tűzdelik démonikus tanokkal. De vannak olyan részek is, amiről nem érdemes beszélni sem.

A legfontosabb az, ami nekünk adatott itt a földön, a hatalmunk, amivel élni kell. Mert az Úr ezért helyezett ide minket, hogy megismerjük és használjuk. Ezért egy dicsőséges jövő előtt állunk és ez a lényeg. Ha ezt megértettétek ma, akkor áldottak vagytok.

Dicsérjük az Urat. Amikor ezek valóságba jönnek, akkor nézzetek föl, mert a ti megváltásotok elközelgetett! – mondta Jézus.

 

*A barna színnel jelzett igeversek más fordításból származnak.

A felhasznált bibliai versek a King James kiadás számozását követik.

 

BÉKEVÁR FŐOLDAL