2014.11.21.  

 

KEGYELEM ALATT VAGY

Jim Sanders élőben elhangzott tanításának nyers szövege

2014. november 16.

 

Halleluja! Dicsőség legyen Istennek, áldott legyen az Úr Jézus Krisztus szent neve! Egy nagy tapssal köszöntsük az Úr Jézus jelenlétét. Áldott legyen az Ő szent neve mindörökké. Köszönjük a drága Szent Szellemet, Atyám, hogy megnyitja a szemeket a megértésre, hogy láthassuk az előttünk lévőket, Atyám, amiket a mai napra készítettél nekünk. A Szent Szellem megnyilvánulásait, a Szent Szellem működéseit.

Nyisd meg mindenkinek a szemét a megértésre, hogy kijelentéseket kaphassunk az Úr Jézus Krisztus titkairól és az Evangéliumról, amit adtál nekünk, Atyám. Minden dicsőséget az Úr Jézus Krisztusnak adunk, mindörökkön örökké. Ámen.

A hozott zsebkendők, ruhadarabok felett imádkozunk Jézus nevében, mindannyiunk hitével. Áldott legyen az Ő szent neve. Köszönjük Atyám. A gyülekezet egy kisbabáját ajánlottuk az Úrnak, Szakács Rebekát. Majd egy nagy tapssal köszönti a gyülekezet a kis Rebeka életét. Köszönjük őt Istennek, hogy betölti Isten akaratát. Ámen.

Jim Sanders elmondja, hogy az ő kis unokáját is nemrégen mutatták be így az Úrnak, a gyermek odaajánlási ceremóniája hosszabb volt, mint az egész istentisztelet. Ezt követően pedig egy nagyon fontos dolog következik. Talán nem is mindenki gondolja, hogy mennyire fontos az, amiket az Úr végez.

Pásztorkonferenciákon vettem részt az utóbbi időben. Januárban jön egy szolgáló, aki velünk lesz majdnem egy hónapot. Nagyon sok karizmája van, ezerkettőszáz gyülekezet felett végez felvigyázást, és ötven éve szolgál már az Úrnak. Amikor ideérkezik hozzánk, akkor már elnöki tisztben lesz harmincnyolcezer pünkösdi gyülekezet felett. Ő az egyetlen egyházi vezető, akit az indiai kormány hivatalosan elismer. De most nem erről akarok beszélni, hanem ott történtek impartálások [közlések, átadások]. Azt hiszem, itt is lesz ma impartálása az Úrnak. Carlos, kérlek, lépj elő, mert valami nagyon fontosat szeretnék mondani.

Amit tenni fogok, Carlos, és azt akarom, hogy gondolkodj erről. Az Úr Szelleme tisztán mutatta nekem, hogy elkülönítsünk téged. Az apostoli szolgálatra különítünk el Kuba nemzetének. Az én helyemben fogsz menni, az én hatalmamban és az én kenetemben, saját növekedési szinteden.

Amikor oda elérkezel, és a lábad érinti ott a földet, akkor a félelem szellemét meg fogod kötni az ország felett és a nép felett, Jézus nevében. Ki fogsz lépni ott, mint az Úr Jézus Krisztus apostola és annak az országnak elkülönített szolgálója, hogy az ottani munkákat elvégezd és az életed ott lesz majd. És ott egy másfajta életed lesz, egy elkülönített életed lesz. Egy személyesen az Úr Jézus Krisztusnak odaszentelt életet élsz majd az Ő szeretetében.

Az én hatalmamban küldelek ki téged. A Szent Szellem jelekkel és csodákkal fogja megcselekedni azt. Hatalmas ébredést fog ott hozni, nagy munkát fog elvégezni, nagy látásokat fog neked adni. Sokan fognak ott újjászületni és üdvözülni!

A kezedet fogja használni erőteljesen, de nemcsak gyógyításra, kézrátételes szolgálatra, hanem a Szent Szellem keresztségre is ajándékot ad neked az Úr. A tudás szava és mindaz, ami már benned működik, amit már elhelyezett benned az Úr, a szellemek megítélésének ajándékát, mindezek úgy fognak előjönni az életedre, ahogy a Szellem akarja azt, Jézus nevében. Halleluja, Jézus nevében. Ámen. És áldjuk, és magasztaljuk ezért az Urat.

Ezt meg kellett tennünk. Általában a szolgálatban fel kell növekedni, de ezek a napok most már idejét múlták. Olyan keneteket bízott az Úr erre az Egyházra, vagy helyezett el ebben az Egyházban, amilyent máshol nem is láttam. Sok szolgálati ajándékot elhelyezett az Úr. Finny is kapott ajándékot és a felesége is, ott ahol kint jártam. Teljes kiterjedésű apostol, a felesége pedig prófétaként szolgál.

Indiában a nehézségek ellenére… Ott hatezer nyelvjárás van. A keresztények számára zárt ajtók vannak, tehát nem evangelizálhatnak [teljesen szabadon], csak nappal tehetik, és akkor sem teszik.

Ausztráliában egy evangélista szervezet tagjaként szolgáltam. Abban a szervezeti formában soha nem mentem el Indiába, de a gyülekezeti adományaink felét abban az időben arra ajánlottuk, hogy az indiai evangelizációs munkák elinduljanak.

Nagy dolog volt ez. Steve-nek az utolsó összejövetelén egymillió ember volt jelen. Az életüket kellett menteni, annyi ember volt ott. Tehát sok-sok evangelizáció folyt akkor, ami megalapozta azt a munkát, amit most lehet látni.

Ha hiszitek, ha nem, elragadtatásban lesz részünk, és a problémája az Úrnak ott van, hogy az emberek inkább ezzel a világgal estek szerelembe. Ausztráliában is lett volna valaki, aki így felkenetésre kerülhetett volna. Beszélgettem erről Dannyvel, de a hiba ott van, hogy nem kötelezte el magát erre az illető, hanem helyette különböző üzleti dolgokban gondolkodik. És sokan mások is vannak így.  

Ha az elragadtatás kerül szóba, akkor a legtöbb keresztény nem örül ennek hallatán. Viszont a Bibliában ezt olvashatjuk. A 2Timótheusban olvasunk erről.

2Timótheus 4,5. 7-8. 10.

5. De te józan légy mindenekben, tarts ki a nehézségekben, az evangélista munkáját cselekedd, szolgálatodat teljesen betöltsd.

Tehát a szolgálatodat teljesen betöltsd. Ötven évvel ezelőtt kezdték Finny-ék a szolgálatot – akinél most voltam –, pontosabban az ő édesapja kezdte. Neki el kellett menni a bibliaiskolába, és ha szolgálatra akartak menni, akkor két évet kellett nekik egy helyen bizonyítani, hogy valóban megállják a helyüket, mint pásztorok.

Tehát azt vedd figyelembe most, hogy Indiáról beszélünk, egymilliárd ötszáz millió lakossal. Én Madrason voltam, a mai nevén Chennai. Körülbelül tíz éve megváltoztatták ennek a nagyvárosnak a nevét, ami azt jelenti, hogy Istené. Ha nem tudod, hogy hol van pontosan a hely, Tamás apostolt ott gyilkolták meg. A katolikusoknak ez a harmadik legszentebb helye.

Tehát a szolgálatban az első két évben be kell bizonyítaniuk – és Finny-nek is ez volt az első fázis –, hogy megáll pásztorként. Apukája hasonló volt egy katonai emberhez. Öt év után adta neki ezt a helyet, ahol senki nem volt még ott abban a közösségben. Valójában nem bibliaiskolai metódussal működnek, hanem ha valakiben látják az elhívást, akkor a szerda esti összejöveteleken adnak lehetőséget arra, hogy a szolgálatban kinövekedhessen.

Ezt mindenki magára veheti, amit itt az 5-ös vers ír, hogy a nehézségekben ki kell tartanunk. Mindannyiunknak kellene tudnunk, hogy miként kell valakit az Úrhoz vezetni. Az evangélista munkáját cselekedd. Tehát nemcsak a szolgálatoknak kell ezt megtenni. A szolgálatok arra vannak, hogy felkészítsenek minket, a hívőket, hogy mi tudjuk elvégezni a szolgálatainkat. A 7-es versben arról ír, hogy…

7. Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat bevégeztem, a hitet megtartottam:

8. Végezetre eltétetett nékem a megigazultság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, akik várva várják az Ő megjelenését.

Vagyis mi az Úr Jézusunk második megjelenését várjuk most jelenleg. Mi nem szeretjük a világot annyira, hogy szomorúságot okozna bennünk az Úr megjelenése, és hogy elvisz minket. Nekünk ez örömöt kell, hogy okozzon a szívünkben. Ez a világ egy hamisítvány, amiben itt élünk. Az igazihoz képest ez egy másolat csak, az igazi az odafent lesz. És nekünk ez a legrosszabb, ahol most vagyunk.

10. Mert Démás engem elhagyott, e jelen való világhoz ragaszkodván, és elment Thessalonikába:

Alapvetően erről beszéltem ott is, két üzenetet mondtam el. Amikor Indiába megérkeztem, Szingapúrban találkoztam a fiammal, és egy másik prédikátorral, és mindannyian közösen már egy gépen repültünk be Chennai-ba. Régebbi nevén Madras. Tizenkétmilliós nagyváros.

Ami a forgalmat illeti, a legnagyobb tébolyda, amit az életemben valaha láttam. Minden araszért harcolni kell, hogy az ember előbbre jusson. Semmi jót nem lehet mondani a közlekedésükről. Aznap éjszaka még vonatra szálltunk, és egész éjszaka vonatoztunk. Tizenkét órát vonatoztunk. Hatszáz kilométer utat kellett még megtennünk a repülőút után. Különben a vonat is egész lassan ment.

Tehát megérkeztünk, és az első alkalom, ahová bementünk Finny-vel és Dannyval. Ő is velünk volt, akit már ismertek, mert volt itt. Mondhatnánk, hogy mintha egy idegen űrhajóba érkeztem volna meg.

Az üzenet, amit elmondtam, az impartálásról [átadás, közlés] szólt. Úgy éreztem, hogy ez nem a helyes üzenet, és nem a helyemen vagyok ebben az üzenetben. Nem voltak a pásztorok ugyanis a szívükben felkészülve, hogy az üzenetet befogadják, amit elmondtam.

Amikor Finny eljön hozzánk, fogjátok látni, hogy nagyon karizmatikus egyéniség, igen erőteljesen ajándékozott. Jól egybetartja… Azt hiszem a fő probléma a családja. A családot nem fogjuk most megtárgyalni.

A családban mindig az alapprobléma az irigység egymás felé. Ha valaki feljebb lép, akkor a többiek irigykednek, de igazán semmit nem tudnak tenni ellene, hiszen ő teljes mértékű felkenetést kapott. Elnyerte azt.

A feleségének Phebe a neve, hogy név szerint említsük, az ő édesapja – tehát Finny apósa – négyezer pünkösdi gyülekezetet nevelt ki, megint csak egy másik nyelvjárásban. Finny pedig szerencsés volt, hogy beszélte azt a nyelvet. Három nyelvet beszél az indiai nyelvek közül.

Nagyon nagy a szakadás az igen gazdagok, a középréteg és az igen szegények között. És nem tartanak kapcsolatot, nem közösködnek egymással. Még arra is sor kerül, hogy gyilkolják egymást, nem keresztezhetik egymás útját. Ugyanez igaz a házasságokra. Szolgáló gyermekek, ha házasság idejébe lépnek, csak másik szolgálónak a családjából választhatnak maguknak házaspárt.

Ott is az a szokás, hogy egyik oldalon ülnek a férfiak, a másik oldalon a nők, és úgy hallgatják a prédikációt. Ennek is nagyon örültem. Romániában is így volt még annak idején. Azt hiszem, hogy ott Romániában ez már megváltozott. Annak idején ennek is hangot adtam.

Végül aztán olyan alkalmakra jártunk el, hogy az egyik alkalmon tapasztaltuk a Szellem mozdulását is. Danny Pollock, aki itt járt köztünk, olyan volt először, mint itt, hogy nyitott volt, és a Szent Szellem jelen volt. Ha itt nem veszed észre a Szent Szellem mozdulásait közöttünk, akkor semmi mást nem tudunk tenni számodra, minthogy feltámasztunk téged a halálból.

Tehát azon az összejövetelen a következő Igét kaptam az Úrtól, mondtam, hogyha ezt az Igét most eléjük teszem, akkor az úgy talál majd, süllyed el, mint a Titanic.

Galata 3,28.

28. Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.

Tehát a hölgyek a jobb oldali szekcióban ültek, a férfiak a másikban. És ha nem tudod, hogy ott mit ír az Írás – nincsenek görögök és zsidók, körülmetéletlenek és körülmetéltek, férfi és nő. Az Úr Jézus Krisztusban nincsenek megkülönböztetve. Mit jelenthet ez? Jelenti ez azt például, hogy a nők is prédikálhatnak. Én úgy gondolom, hogy igen.

Emlékeztet ez engem arra a zsidó emberre, aki együtt járta velem a bibliaiskolát és eltörött a gerince. Egy pici asszonyka ment be hozzá a kórházba, rátette a kezét, és azt mondta, hogy – te pedig gyógyulj meg a Jézus nevében! Meg is gyógyult ezután ez az ember olyannyira, hogy a családja kiközösítette.

Egy gazdag New York-i család ők, akik a nyarat New Yorkban, a telet pedig, a hideg időszakot Floridában töltik. Sokat vesztett így. A bibliaiskola után végül visszanyerte a pozícióját, visszafogadta a család. Azt hitte a család, hogy öngyilkosságra vetemedett a fiuk, hogy a keresztények közé keveredett. De azután megfordultak ebben a dologban.

Örvendeztek, és ezen az alkalmon… Danny Pollock nagyon erőteljesen céloz és talál a próféciákban. Finny elmondja neked, hogy 100 %-ban mindig jót mond. A prédikálása is megváltozott. Májusban talán egy pásztor-összejövetelre elhívjuk őt, de csak összesen egy alkalomra.

Zártkörű lesz ez az összejövetel, csak a pásztorok jöhetnek, akiknek van élő gyülekezetük, és van pásztorkártyájuk is nálunk bejegyezve. Legutóbb az egyik ilyen pásztor-össze­jövetelünkön 150 olyan új arcot találtam, akiket akkor láttam először. Tehát az emberek nagyon szeretik, ha próféciát kapnak.

Visszakanyarodva a történetemre, eljött a második összejövetelnek is az ideje, és fogalmam sem volt arról, hogy mi zajlik majd. Visszatérünk még oda, hogy az első összejövetelnél prófétáltunk.

Danny akart prófétálni az ausztráliai szolgáló és az én fiam felett. Én pedig Phebe-vel szerettem volna valahogy összeköttetésbe kerülni, aki a feleség volt. Ő is kapott egy szolgálati ajándékot. Finny-nek lesz még ebben mit tanulnia, ha idejönnek.

Olyan százával lehettek az egyik szekcióban a nők, 16 pásztor. Nem mind volt pásztor, de javarészt. Egy fiatal 22-23 éves lányka felett prófétáltunk, aki egy pásztornak volt a lánya. Az Úr még kettő másik személyt is mutatott, akiket én kiválasztottam és mondtam, hogy Danny, alig maradt már valaki, aki itt van, és azok felett is prófétálj.

Az én üzenetem akkor már elhangzott, ami az asszonyokat és a nőket illette. Pásztorok, vezetők voltak közöttük. Nem ismertem őket, valószínűleg mindannyian pásztorok voltak. Felmentünk az emeletre enni, és akkor már a nyomunkban voltak.

Elmentünk onnan, hogy hazamegyünk, Dannyt azonban ott hagytuk nekik, hogy prófétáljon felettük bőséggel. De először megengedtük Dannynak is, hogy egyen egyet. Kinyitotta az Úr a gátakat és beömlött a víz.

Ilyen üzenetet még nem mondtam, ami ott elhangzott, de az Úr akarta, hogy elhangozzék. Tehát a vezetőségtől kezdve lefelé, ez így van odakint.

Hét órába telt, míg kétszázötven km-t megtettünk, éjszaka, két sávon. Ez igazán nem volt jó futamidő. Olyankor kiengedik a teherforgalmat és a teherautókat, kamionokat, taxikat, autókat, háromkerekű motor járgányokat, és 90 %-ban idióták vezetnek.

Tehát minden egyes araszért meg kell küzdeni, hogy előbbre jusson az ember. A motorkerékpárosok jobbról és balról is előzhetnek, nincs szabály. Egyik útakadálytól a másikig jut el az ember előre. Tehát rossz a helyzet.

Ezért a mi gyülekezetünk adott egy ajándékot nekik, öt darab háromkerekű mozgó járművet, kis, cikk-cakkban villámgyorsasággal tudnak a nagyobb járművek között majd előrehaladni. Van ugyan a pásztoroknak autójuk, de az autókkal nem lehet úgy haladni előre.

A bank nagyon lassan ugyan, de öt-hat nap után felfogta, hogy a pénznek el kell indulni innen. Nem volt akkora összegű pénz, hogy ennyit kellett volna számolni. De végül is kiment a pénz. Miért tart ilyen lassan interneten keresztül?

E-bankon keresztül utalja az ember, mégis borzasztóan lassan ment. Ez a bankrendszer szégyene. Az ördögnek egy lövést engedünk és az ajtó be van zárva. Egyetlenegy egyház pénzével sem tud késleltetést játszani, semmi mást sem adunk neki. Halleluja.

Elmentünk aztán később az éjszaka során fagyizni. Finny autója eltűnt, és csak ezek a kis járgányok mentek. Odaértünk egész gyorsan, de az ember képébe jön a füst, a szmog, a kipufogófüst, a por és minden.

A fényképekről nem kap az ember teljes betekintést, csak akkor tudnád érzékelni, hogy milyen, ha készítettem volna egy videó felvételt. Voltam már Thaiföldön, voltam a Fülöp-szigeteken, de nem lehet ehhez hasonlót találni sehol. Ez egyedi helyzet. Örültem neki, hogy onnan tovább mehettem.

Legközelebb, ha az ember odamegy, akkor tudja, hogy mire számítson, az már megint más. Finny pedig állandóan úton van. Amikor hozzánk jön, akkor is utazni fog majd. Indiából bárhová akar menni az ember, vízumra van szüksége.

Izraelbe is szeretném elvinni, de egy külön eljárással oda is kérünk neki egy vízumot, a jegyét már kifizettük előre, ajándékba, ez rendezve van. És a megfelelő dokumentumokat is rendeztük már. A vízum intézése nagyon körülményes, de már megtörtént.

Éjszaka érkeztem tehát meg. Finny fő gyülekeztében volt egy szónok. Nem tudom, hogy hányan lehettek összesen, de aznap esett az eső, hűvösebb volt. Finny azért nem örült az esőnek, mert azt akarta, hogy még többen eljöjjenek, és gondolta, hogy ez akadály. De így is teltház volt, ennél több személyt nem lehetett volna bezsúfolni oda.

De hűvösebb volt így az eső miatt. Ott nem légkondicionálás megy, hanem csak szellőztetés. Harminc fok felett az ember elkezd már izzadni, de a hűvösebb idő miatt nem izzadtunk ezen a napon. Hajnalban, négy órakor felébredtem, nem volt még világítás, nem volt elektromosság, mert nem volt elég erő a központban. Ezért egyszerűen kikapcsolják az áramot a körzetekben.

Hogy hogyan működik az Úr ilyenkor is? Harminc nappal előtte egy új erőművet kapcsoltak fel, és nyolc hónapra rá pedig egy másikat. Az az ember, aki az egész felett, mint vezető áll nyolcezer alkalmazottal, a vonaton velünk utazott. Helyet is cseréltem vele. Ágyat cseréltünk, mert ágyas vonatok ezek.

Beszéltem vele és kiderült, hogy ő muszlim hívő. Jézusról beszélgettem vele. Ő volt a főnöke ennek az energia telepnek. Hat erőművet létesítettek akkor. Szénnel működik. Nagyon nagy kiterjedésű erőművek ezek. Négyezer ember dolgozik alkalmazottként itt. Ennek a menedzsmentje eléggé kiterjedt. Tehát ő kapott bizonyságot az Úrról.

Mentünk tehát a fő gyülekezetbe, és kellett egy üzenet, amit elmondok. Nem tudom hány évvel ezelőtt ő maga kezdte ezt a gyülekezetet. Tizenkét pásztora van, abból hét pásztorának százhúsz családja, tehát a pásztor családokat pásztorol.

Minden egyes pásztor százhúsz családot pásztorol az ő gyülekezetéből, és így hét pásztor van alatta és azután még vannak a további pásztorai is. Tehát ez a szervezeti felépítésük. Nagyon erőteljesen megszervezett formában működnek. Azt javaslom, hogy a pásztoraink legyenek majd itt ezen az összejövetelen.

A gyógyító kenetet alkalmazzák az evangelizációban. Ez nem az igei út, ahogy a Titusnál látjuk, de mi az igei utat használjuk. Nincs evangelizációs kenet náluk, de ennek ellenére azt elvárják, hogy évente egy új gyülekezet növekedjen ki.

Minden évben két pásztort – vezetőnek nevezik őket – kinövesztenek. Ezeknek elő kell jönni évente és egy új gyülekezetnek. Így sokasodnak. A fő dolog, amivel neki foglalkoznia kell, hogy a pásztor szeresse pásztorolni azokat, akikkel foglalkoznia kell.

Miután én elmentem, mondta, hogy az egyik beszélgetés a másikat követi majd a pásztorokkal, és alapvetően csak ez érdekli, semmi más. Ami az igazságot illeti, az Úr Jézus Krisztust is csak ez az egy dolog érdekli. Az Úr az Ő saját népeit keresi, akik hajlandók elkülönülni a világtól és terjeszkedni hajlandóak Isten királyságáért.

Az én kedvencem a Titus levelében a 2. fejezet. Vasárnap kaptak egy üzenetet, és megúsztam. Az eredeti terv szerint tanítani szerettem volna, de meg kellett változtatni. Nem tanítottam, hanem prédikáltam helyette.

Van egy dalunk nekünk is: Döntött a szívem, követlek Jézus! Ezzel a dallal feje tetejére állította a világot. Szerette azt, amikor a nyomomba állt. Mesterprédikátor ő, angolul fog prédikálni, vagy bármelyik nyelvjárást választhatja, csak akkor legyen, aki lefordítja. Hatvannégy éves, kiskora óta tehát gyülekezetben nőtt fel és ismeri, hogy miként mennek a szolgálati dolgok.

Titus 2,11-14.

11. Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek,

Az asszonyoknak is megjelent, a nőknek is.

12. Amely arra tanít minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon: 

13. Várván ama áldott reménységet és a mi nagy Istenünk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését;

Itt megint látjuk az Ő megjelenését. Ugye olvastuk a Thessalonikai levélben, hogy akik e világot szeretik. Én is szeretem a világban a szép dolgokat, szó nincs róla és hiszem, hogy a keresztényeknek a legjobb jár mindenből. De a sorrend nem mindegy.

Első helyen Isten királyságát keressük, az Ő igazságát és utána minden hozzánk jön hit által. A kegyelem pedig megsokszorozódik felettünk és Isten megsokszorozva hozza ránk az áldásait. Ha teljesen odaszánod az életedet az Úrnak, akkor az megváltoztatja az életedet.

Nem mindenki kapott elhívást a szolgálatra. Különböző elhívásai vannak az Úrnak. Van, akinek az Úr egy olyan munkahelyet ad, ahol tudja szolgálni, és ott szolgálja Őt, és örök jutalma van mindennek. Tehát nem akarunk megragadni annál, ami most van, hanem tovább akarunk terjeszkedni.

14. Aki Önmagát adta érettünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson magának egy saját népet, jó cselekedetekre igyekezőt.

Minden törvénytelen cselekedettől megváltott minket, hogy az Ő tulajdonában lévő népet tisztítson magának, akik jó cselekedetekre buzgólkodnak. Jó cselekedetekre! A pásztoroknak nagyon sok dolguk van kint, és nemcsak arról van szó, hogy új gyülekezeteket kell kezdeni. A lustálkodó pásztorokkal foglalkozik elsősorban.

Ha nálunk a pásztor szeretne evangelizációs munkákat végezni, akkor szóljon, mert segítünk. Találunk hozzá keretet és evangélistát, aki szívesen megy és segítségre van ebben a munkában, ott helyben.

Titus 3,4-8.

4. De amikor a mi üdvözítő Istenünknek jósága és az emberekhez való szeretete megjelent,

5. Nem az igazságnak cselekedeteiből, amelyeket mi cselekedtünk, hanem az Ő irgalmasságából tartott meg minket az újjászületésnek fürdője és a Szent Szellem megújítása által,

Ez egy nagyon jó vers.

6. Amit kitöltött reánk bőséggel a mi Üdvözítőnk, Jézus Krisztus által;

7. Hogy az Ő kegyelméből megigazulván, örökösök legyünk az örök élet reménysége szerint.

8. Igaz ez a beszéd, és akarom, hogy ezeket megerősítsd, hogy igyekezzenek jó cselekedetekkel elöl járni azok, akik Istenben hívőkké lettek. Ezek jók és hasznosak az embereknek.

Óvatos legyél abban, vagy legyen gondod arra, hogy fel tudd mutatni ezeket a jó cselekedeteket. Nagyon sok mindennel lehetünk tanúbizonyságok a világnak, ezért van például karácsonyfánk karácsonykor. December elején már itt lesz, fel fogjuk állítani. A hálaadások ünnepe megint közeledik.

Ezután, amikor elkezdtem prédikálni, a Róma 6,14-re tértem. Tehát nem volt időm akkor készülni, mert elektromos áram sem volt és nagyon hamar sötétedett. Gyertyával tudtam volna esetleg valamit írogatni.

De amikor felébredtem, akkor a Róma 6,14-et kaptam a szellemembe. Azt mondtam az Úrnak, hogy ez még rosszabb helyzetbe hoz engem, mint a Galata 3,28, amit előzőleg kaptam. Itt azt mondja az Írás, hogy:

Róma 6,14.

14. Mert a bűn tirajtatok nem uralkodik; mert nem vagytok törvény alatt, hanem kegyelem alatt.

Úgyhogy ezt az Igét ott elmondtam, és azután gyorsan tovább tértem. Remélem, Finny jól érezte magát, mert ő mindig a jó cselekedeteket hangsúlyozta. Kaptam kijelentéseket a Szent Szellemtől, talán a jövő vasárnap fogom ezt előhozni nektek. A hosszú, hosszú utam után egy kicsit aludnom kellett. Az időeltolódás nem számított, tudtam aludni éjjel és nappal.

1Péter 2,5.

5. Ti magatok is, mint élő kövek épüljetek fel szellemi házzá, szent papsággá, hogy szellemi áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által.

Tehát ez egyszerűen azt jelenti – mivel élő kövei vagyunk Istennek –, mindegy, hogy hol vagyunk éppen, naponta Őt követnünk kell. Az Úr megmutatta nékem, hogy nem azt várja, hogy mindent én végezzek el, csak annyit, hogy a részemet elvégezzem. 

Tehát, ha hűséges vagy, elvégzed a saját részedet, akkor Őnéki vagy hűséges, és nagy jutalmaid lesznek az elkövetkezendő királyságban. A mi jutalmaink ugyanis nem itt vannak, az igazi jutalmaink azok az örökkévaló jutalmak!

Ha mondhatok valamit az enyémeknek, akkor azt szoktam hangsúlyozni, hogy kerüljünk vissza a helyünkre a gyülekezetbe, ahová Isten minket elhelyezett, hogy Isten akaratát meg tudjuk ott cselekedni. Ha a mennybe kerülünk, akkor ott mindannyian boldogok leszünk. Elragadtatunk, ha eljön ez az idő.

Mielőtt idejöttem volna Magyarországra, más dolgokat is végeztem az Úrnak, nagy dolgokat, és azoknak is össze kell majd kapcsolódni a jutalmakban. Egy dolog biztos, mindnyájunknak meg kell állni az Úr előtt. Ez biztos.

Lehet, hogy „megköveztek” minket minden irányból, és hívtak minket ennek is, meg annak is, de az Úr azt mondja: feledkezz el ezekről, és ne is foglalkozz ezzel, mert az ítélet napján majd én ezekről gondot viselek. Mert a kegyelem Evangéliumát kell hirdetnünk…

És amikor a kis unokámat odaszántuk, bemutattuk az Úrnak, ez egy közösségeket összefogó gyülekezet, nagyon sok gyermekkel. Azért választották ezt a helyet gyülekezetnek, mert itt sok a gyermek.

Ebben a városban nagyon nagy a szaporulat, a családoknak 3-4 gyermekük is van átlagban. 60-70 család is körbe-körbe szaladgál egyes napokon, és abban 3-4 gyermeket képzelj el családonként. Énekelték azt a dalt, hogy „Az Úr adta és az Úr elveszi”.

Ezt a dalt énekelték folyton folyvást, és ez beleivódik az emberbe. Azt mondták, Jób szavai ezek. Ez így igaz, Jób ezt mondta, le van írva, de nem ez az igazság. Az ördög veszi el. A János 10,10-ben van leírva, hogy a tolvaj nem egyébért jön…

És én személyesen emiatt eléggé meg voltam szomorodva, mert ez nem egy Szent Szellem gyülekezet. És mondtam, hogy Uram, nézzél körbe, hogy mennyi ember van itt. Az üzenet pedig egy akadémikus eszmefuttatás volt.

Az ember jól érzi magát, amikor kijön azokból a gyülekezetekből. Úgy érzi az ember, hogy feltámadt, amikor kijön onnan. „Baba” gyülekezetek. Igazán nagy számban vannak ott csecsemő gyülekezetek, akik törvény alatt vannak, vagy vegyesen törvények alatt vannak.

Azt szeretném nektek elmondani újdonságként, hogy tanulmányoztam a gnosztikusokat [vallási-filozófai mozgalom]. János apostol, és Júdás apostol a leveleiben a gnosztikusok tanításaira utalva írja azokat.

A hamis apostolok és a tévtanításaik a gyülekezetekben úgymond felütötték a fejüket. A neveiket nem jegyeztem mind meg, de majd felírom, és elmondom nektek. Tehát az 1János levélben János a zsidóknak ír, akik a gnosztikus alapelvekben tévelyegtek.

Minden egyes vers egy-egy tévtant címez meg. A Jelenések könyve 2. és 3. fejezetében, amikor a gyülekezeteknek szólnak a gondolatok, a nikolaiták tanairól is olvasunk ott. A kegyelem idejében élő gyülekezeteknek szólnak azok.

A gnosztikusok között voltak azok, akik szabadon engedték a szexuális életet, annak formáját sem szabályozták. Nyolcadik napon volt a megbékélés napja a bűnbocsánat gyakorlásban. Vannak, akik elmentek tőlünk, és ilyen dolgokat gyakorolnak.

Az ételt is megszentelték, hogy a keresztény ne kapjon így démont. Tehát azok, akik keresztény létükre azt emlegetik, hogy démonok, azok a gnosztikusok. Mert a kereszténynek nem lehet démona! És János apostol a Pátmosz szigetén húsz évre rá támadta ezt a tant.

A nikolaiták tanainak az egyike, és Jézus is említi ott az egyik levélben, hogy ez az egyik dolog, amit igen gyűlölök. Keresztény gyülekezetekben, a teljesevangéliumi körökben sok gnosztikus tanítással lehet találkozni.

Nem akarom az időmet arra fecsérelni, hogy ezeket megtámadva egyenként elemezzük. Ha hozzám jönnek, és azzal a panasszal jönnek, hogy nekem van egy démonom, azt szoktam kérdezni elsőre, hogy ki mondta neked ezt?

Tehát Ádám és Éva, amikor az Úr hangjára előjöttek – és az Úr kérdezte, hogy miért vagytok falevelekbe tekerve ­–, azt válaszolták, hogy azért, mert mezítelenek vagyunk. Mit mondott erre az Úr? Azt kérdezte, hogy ki mondta nektek?

Az Evangélium is így van. Valaki azt is mondta nektek, amiből hit ébredt, mert a hit hallásból, a hallás Isten Igéjéből származik. És a tévéből is lehet ilyen tévtanokat szedni, például, ki mondta neked, hogy rákbetegségből nem lehet meggyógyulni? Ezt a tévéből hallhattad.

És ki mondta neked, hogy a gyógyulás nem ma nem létezik? És ki mondta neked, hogy van egy démonod? Tehát ezek mind hallásból tapadnak ránk. Rossz hangokra hallgatsz, és rossz embereket hallgatsz meg. Ezért én a világot nagyon régen kikapcsoltam. Ma magyar híreket nálunk nem is lehet megnézni. Csak a keresztény műholdas csatornák foghatók nálunk.

De ezek között is vannak olyanok, amelyeket legalább annyira nem szabad meghallgatni, mint a világ híreit. Van három-négy, amit egyáltalán nem hallgatok meg. És van nyolc-kilenc olyan, amit éjjel-nappal hallgatok. Vagyis nagyon figyelek arra, hogy mi az, ami bekerül a szellemembe. Ámen.

Tehát ki mondta azt neked? – ez a kérdés. Az egyik azt mondta, hogy kétszáz démon van bennem. A legszomorúbb az volt ebben, hogy a mi egyik összejövetelünkön született újjá. A legszomorúbb ez volt ebben, és kétszáz démonról beszélt.

1Péter 2,9.

9. Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, Isten tulajdon népe vagytok, hogy hirdessétek annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott el titeket;

Egy igazi ritka kincse vagy Istennek, és lenne benned kétszáz démon? Ugye, újonnan születtünk, nem romlandó magból, hanem romolhatatlanból, Istennek Igéje által, amely él és megmarad örökké.

1Péter 1,23.

23. Mint akik újonnan születtetek nem romlandó magból, de romolhatatlanból, Istennek Igéje által, amely él és megmarad örökké.

1Péter 2,10.

10. Akik hajdan nem voltatok nép, most pedig Isten népe vagytok; akik egykor kegyelem nélkül voltatok, most pedig kegyelmet nyertetek.

Nekünk, pogányoknak nem volt szövetségünk Istennel. Ahogy egyszer ezt prédikáltam, valaki próbálta kiigazítani. Nem mondom a nevét, de a vége az lett, hogy lefejeztetett minden tévtanítása, mert megtanítottam a hitet, hogy miként van.

A hit hallásból, a hallás Isten Igéjéből van. Tehát, nem a törvény alatt lenni, ez jelent valamit. Ez jelenti azt, hogy nem a törvényeket követjük, és azt is, hogy a törvényekből nem nyerünk hitet. Nekünk az rendeltetett, hogy a Szellemet kövessük.

Máté 4,19-ben mondja Jézus, hogy kövessetek engem, és én, teszlek majd benneteket emberek halászává. Ez egy folyamat. Vagyis azt szerette volna az Úr, ha te Őt követed, nem a törvényeket. A hústest-természet szereti a törvényeket.

A Szellem mondja azt, és azt válaszolod rá, hogy nem tehetem meg, mert a vallásom tiltja. A kezemet nem tehetem a démonmegszállott emberekre. És nem követhetem Jézust közvetlenül, hanem a gyülekezetem tanait kell követnem, és az elveszettekkel nem vegyülhetünk, mondja szintén megint egy vallásos gondolat.

De bizony valakinek ki kell menni az elveszettek közé, és el kell mondani az Örömhírt. És a képembe is mondták ezt, kérdezték tőlem, hogy hogyan mersz imádkozni démonmegszállott emberekért? Tehát miként tekint az ember Isten drága, féltett kincsére, az emberi nemre?

Az Istentől való gondolat ott van, hogy a tűznek tava az ördögnek és az ő seregeinek teremtetett. És az ördög tudja pontosan, hogy hogyan sebezheti meg Isten szívét. Úgy, hogy annyi embert visz magával a tűznek tavába, amennyit csak bír. Ezzel okoz fájdalmat Istennek. Istennek a szívén soha nem volt az tervként, hogy az ember a tűz tavában kössön ki.

Az emberi nemet sok okból teremtette Isten. Az egyik oka az volt, hogy családot akart magának Isten, és ezért teremtette az embert az Ő képére és hasonlatosságára. De a másik gondolat az volt, hogy az idővonalon az ördögöt csapdába ejti, és vele együtt a bukott angyalokat. Mert különben az örökkévalóságban harcolhatott volna velük.

Mert egy harc volt fent, egy háborúzás. És így az ördögöt az időzónában csapdába ejtette. Az ördög mindennel próbálkozott ezen időszak alatt, még a gének megváltoztatásával is, az állatvilág, a madárvilág eltorzításával is. Ez újra majd előjön, ahogy a Noé napjaiban volt, úgy lesz ez az Úr eljövetelekor is. 

Az ördög azt tervezi, még most is a tervében van, hogy az emberi génrendszert tönkreteszi. Mi pedig arra kaptunk elhívást, hogy evangelizáljunk, s ha az Urat követjük, akkor sikeresek leszünk. Semmi másról nem kell aggodalmaskodni, mert szabadok vagyunk mindenféle szégyenérzettől, kárhozattól.

A hitünk szabad, hogyha a törvények alól mentesek vagyunk. Szabaddá leszünk a zsidó vagy keresztény törvényektől, és aztán befogadjuk a kegyelmet, hogy az Úr munkáit elvégez­hessük. Megsokasodik akkor felettünk a kegyelem. És ezért tett minket szabaddá az Úr, hogy végezhessük az Úr munkáit.

 Attól tartanak sokan, hogyha a törvényeket eltesszük az útból, akkor az emberek majd szabadon elkövetik a bűnöket. Pál azt mondta, hogy távol legyen, Isten mentsen tőle minket. Mert ha a törvényektől mentesek vagyunk, akkor a hitünk felszabadul és tud növekedni. És van elég hitünk arra, hogy még több kegyelmet fogadjunk el Istentől. Ez a ki nem érdemelt kegyeltség.

Isten nem tud addig semmit sem tenni a földön, amíg valaki meg nem kéri rá! Tehát itt a Szent Szellem mutatta meg az Ő bölcsességében például, hogy hogyan lehet a növekedést előhozni az én kenetemben, felkenetés által.

És nem kell aggódnod semmilyen akadály felől, mert az apostoli kenet megtöri azokat. De a Szellemet követned kell. A Szellem Kubában is bizonyságokat akar az Úrnak, imádkozni az Övéiért, és hogy üdvösségre jussanak. Ezt akarja az Úr és a keresztényeknek elősegíteni a felnövekedését, a felnőtt korba jutásukat.

A csecsemőkornak a legalján vannak meglátásom szerint. A kubaiak Floridában, az Egyesült Államokban vannak nagy számmal, és ott nagyon jó testvérekre fogsz találni te is. (Carloshoz beszél.) Úgy felkenve, mint te, nem lesz egyikőjük sem, ezt most megmondom neked. Halleluja!

Csak akkor tudja meg az ember igazán, hogy az Úr Jézus Krisztus gyülekezeti Teste milyen csecsemőkori állapotban van, ha elkezd utazni. Ti nagyon jó állapotban vagytok szellemiekben. Jó helyen vagytok, a hitetek működik, és ha valami hibásat felismertek, azt ki kell igazítani, akár a munkahelyeden is, és Jézust kell követni.

Szeretném, ha elénekelnénk azt a dalocskát, hogy: Döntött a szívem, követlek Jézus! Ez egy nagyon jó dal, és mi is énekeltük már.

Azt mondja Pál is, hogy távol legyen, hogy most még inkább a bűnben éljünk, mert megbocsáttatott nekünk a múlt, a jelen és a jövő minden bűne. De a saját dolgainkat, a hústest dolgait le kell győznünk. Le kell győznünk a személyes kívánságainkat.

Járj nyugodtan az ördögön! Hatalmat kaptunk mindenek felett, minden a lábunk alá helyeztetett, nyugodtan taposd meg, és menj tovább, mintha nem is létezne.

A szellemek megkülönböztetése működik bennem. Indiában ötszáz-hatszáz kilométert utaztam, és nem találkoztam ördöggel, talán egy fejedelemséggel. Tehát már előre elhagyták a terepet. Tehát az ember így járkálhat, hogy az ördög a lábunk alatt van.

Úgyhogy, ha hozzám jössz, akkor ne beszélj a te ördögeidről. Miért? Mert megnyitod vele az ajtót. Ha beszélsz róla, azzal megnyitod az ajtót. Én Jézusról beszélek. Jézusról és a győzelemről. Erről szól a Biblia. Halleluja!

És az örökkévalóságban nagyon jó dolgunk lesz. Boldogra prédikáltam magam, és köszönöm az Úrnak, hogy megtehettem. Hálákat adunk és dicsőséget adunk Istennek! Hálás a szívünk! És ti el tudjátok végezni ezt a munkát, nagyon előre vagytok az Úrban. És ebben a versenyhelyzetben, ahol vagytok, elöl vagytok. Álljunk fel, tapsoljunk és kövessük Jézust! Hálát adunk, áldott legyen az Úr Jézus szent neve.

Dal: Döntött a szívem, követlek Jézus, döntött a szívem, követlek Jézus, döntött a szívem követlek Jézus. Nincs visszaút, nincs visszaút. Előre nézek a régi elmúlt, előre nézek a régi elmúlt, előre nézek a régi elmúlt, nincs visszaút, nincs visszaút.

Halleluja! Dicsőség legyen Istennek. Kérném szépen, hogy Öllei Lajos Abonyból, Fábián Irénke Nagyváradról, Szuhai Péter és Anita jöjjenek előre. Megerősítem most… Az én kenetemet fogom átadni. A növekedési szinteket most átlépjük.

Szlovákiába lesz egy elkötelezés, amit meg kell tenned a szívedből, Péter, Anitának könnyebb lesz. Amit teszünk, mindkettőtökre ráhelyezzük a prófétai kenetet, és az én kenetemet. Az apostoli kenetet Péterre helyezem a Szent Szellem által. Te a kezdetektől bírtad már ezt.

Öllei Lajos – Az én kenetemet rád helyezem, hogy működhess benne, hogy léphessél, hogy terjeszkedhessél, hogy új dolgok jöhessenek, új pásztorok jöhessenek elő.

Fábián Irénke – Hogy te is folytasd, amit eddig végeztél, elhelyezem rád az én kenetemet. Rád helyezem, és ebben tökéletesen fogsz tudni működni, a gyógyító kenetben, kijelentések fognak jönni hozzád. Egy egész új világ fog megnyílni neked, és hadd nyíljon ez meg, és hadd működj benne, a Jézus nevében!

Halleluja, dicsérjük az Úr nevét! Még egyszer énekeljük ezt a csodálatos dalt. Nagyon sok gyógyulás van a térdben, az izmokban, ízületekben, szívben, ha szeretne valaki meggyógyulni ezeken a területeken, lehet előrejönni. Az Úr Jézus Krisztus a gyógyító, minden tőle van, rá kell tekinteni, és Övé a dicsőség.

„Ráadás” a gyógyító sorok után:

Egy bizonyság hangzik el, aki leesett a lépcsőn egy hónappal ezelőtt, s a csípője sérült meg a bal oldalán. Hajni most van itt másodszor az istentiszteleten, és most már le tud hajolni és segítség nélkül felül. Egy dicsőséges tapssal köszöni a gyülekezet az Úr Jézusnak a munkáját, hogy ezt megcselekedte. Azért cselekedte meg, mert nagyon szeret téged.

Faragó István egy ajándékot kapott Jim Sanderstől Indiából, átveszi az indiai papi ruhát, amit Finny pásztor küldött ajándékba. Dicsőség Istennek. Ez a viselet ott, ilyenben járnak ott a szolgálók. Köszönjük Istennek!

A dicséret itt nálunk felkent. Amin nekem kellett keresztülmennem odakint… Lehet, hogy van Ausztráliában egy hely, ahol felkent a zene, nem tudom. De nagyon élvezem, a mennyország a számomra, hogy itthon lehetek veletek. A Szent Szellem keresztségre is sort kerítünk utólag, és örvendezünk az Úrban.

Tehát nem én jöttem ezzel elő, hogy átruházom a kenetet rátok, hanem az 1Korinthus 12-ben ott van három vers, majd megmutatom nektek, és a Róma 12-ben is van írva a kenet átadásról, és ez kijelentés által jött hozzám.

Tehát különböző útjai vannak annak, hogy a kenetet átruházzuk. Én hallottam ezt nagyobb szolgálóktól, hogy ugyanígy nekem adták az ő szolgálati köpönyegüket. És ami az Úr szívén van, annak elő kell jönni. Dicséret következik. Halleluja!

Ami kenet ki lett ma belőlem vonva, az erősebb, mintha négy-öt alkalmat tartottam volna. Olyan erős volt a mai vonzás. A felkenetések valóságosak voltak. Valós kenetátadás történt a mai napon, mert az Igéből is kaptam rá utalást.

Tanítja azt az Ige, hogy bárki prófétálhat. Az egy nagy hiba volt a tanításban, hogy a prófécia intésre, épülésre és vigasztalásra szolgál a gyülekezetben. És ez a gyülekezetben van. Lehet a bölcsesség, vagy a tudás szava által.

A gyülekezet nem a próféta szava által kell, hogy menjen, sem az életünk irányítása. Ezek az ajándékok nem arra vannak, hanem a Szent Szellem személyes vezetése által. Ma az átruházással az impartálások [átadás, közlés], és a prófécia ajándékai is működött.

Nem mindenki számára van ez, de tudtam azokat, akiknek a számára ez szükséges volt ma, és őket ki is szólítottam. Régről tudom, hogy ők jönnek majd, és hogy ők miket végeznek. Így terjeszkedik Isten királysága, és így növekszik a vezetőség által.

Tehát nem a Szellem által volt az impartálás, hanem egy másik fajta módon, amit soha nem tapasztaltam, hogy prófécián keresztül volt átadva. Erről még nem hallottam tanítást. Tehát megnézzük azt, hogyan írja az Ige, hogy az Úrnak különböző szolgálatai vannak. Az Úr tisztán mutatta. Az biztos, hogy egy szolgálatba való kinövekedés nagyon sok időbe telik.

Az 1Korinthus 12-ben: ugyanaz a Szellem, az ajándékoknak a különbözősége, különböző szolgálatok, de ugyanaz az Úr; és a működésekben is különbség van, de ugyanaz az Isten. A Szent Szellem van jelen benne, az Úr és az Isten.

Tehát a Szent Szellem és Jézus ajándékokat adott az embereknek. Hogy melyikőjük tette ma, nem tudom. Egyikük vagy a másikuk volt, de mindez a Szent Szellem által jön elő. Jézus azt tanította, hogy az Atya, aki bennem van, Ő cselekszi a dolgokat.

Jézus ugyanis a Szent Szellemtől fogant, és azután a mennyei Atyánkhoz ment fel. Tehát a Szentháromság van jelen és működésben az életünkben. És Jézus volt az, aki adott ajándékot az embereknek. 

Amikor impartálásra kerülnek ezek, van, amikor belülről jönnek ezek szellemből, van, amikor csak egyszerűen ráugrik az illetőre. Ez pedig prófétálások által jött, és ez legalább olyan erőteljes. Carlossal így kezdtem…

1Timótheus 1,18.

18. Ezt a parancsolatot adom néked, fiam, Timótheus, a rólad szóló korábbi próféciák alapján, hogy azokkal felfegyverkezve harcold meg a szép harcot,

Tehát harcba megyünk vele, amit kaptunk. Harcba megyünk, Carlos, Fábián Irénke, és még akik szolgálatban felkenetést kaptak, Abony pásztora.

1Timótheus 4,14-15.

14. El ne hanyagold a benned lévő kegyelmi ajándékot, amely prófétálás által, a presbitérium kézrátétele által adatott néked.

Tehát kézrátétel által történt az átadatás. Az apostolok által.

15. Ezekre legyen gondod, ezeknek szenteld magad, hogy előhaladásod nyilvánvaló legyen mindenki előtt. 

Tehát a te előrehaladásod utat törjön magának, és előre mehess vele. Elkezdődik a növekedés, és újabb és újabb utat tör magának, és növekszik. Sok különböző dolgot fogtok végezni a kenettel, ez egy új szellemi hadjárás lesz.

A szolgálati ajándékok impartálása volt, a bensőből a bensőbe. A pásztornak két fia kapott ott kint ajándékot és Indiában még négyen. Ketten pedig fiak voltak, de nem a szolgálatból.

A Szent Szellemet nem lehet előre kiszámolni. Nagyon sokszor a csecsemők is megkapják ezt. Gordon Lindsay, akinek a bibliaiskolájába jártam, 6 hónapos korában kapta ezt az impartálást. Később aztán prófécia is elhangzott felette, hogy könyvíró lesz. És 19 évre rá valóban elkezdett könyveket írni.

Ezek hat hónapos szolgálatok lesznek most, mint Keresztelő János szolgálata. Amikor örökkévaló jutalmakra kell gondolnunk, akkor mondom neked, hogy érdemes kicsit összébb szedni a sátrainkat, megrázni a „faleveleket” és igyekezni a helyünkre kerülni, és az Úrral elfoglalni magunkat.

Nagyon jól meg lehet találni az Úrral azt a közelebbi kapcsot, és a többi pedig jön magától, megnyílnak az ajtók. A filadelfiabeli gyülekezet volt ilyen. Nyitott ajtó állt előtte, és azt senki be nem zárja, és ezeken az ajtókon mi bemegyünk. Ezek mi vagyunk, a filadelfiai gyülekezet. Mondd: Ez mi vagyunk, nyitott ajtók állnak előttünk!

Tehát nem zárt ajtók. Nekünk hatalmunk van arra, hogy ajtókat bezárjunk, ha úgy szükséges. Finny pásztoron volt ez megerősítve. Ezt a próféciát adtam neki, az Ésaiás 22,22-t. Tehát az Ésaiás 22,22-es Ige jött.

Ésaiás 22,22.

22. S az ő vállára adom a Dávid házának kulcsát, és amit megnyit, senki be nem zárja, és amit bezár, senki meg nem nyitja;

Nagyon sok ajtó van, amit be kell zárni még neki is. Minden ajtó megnyílik nekünk, ami szükséges. Joe Christian próféciája, amit nekem adott: az úton mentem egy irányba, és megfordított az Úr engem, és egy másik útirányt vettem fel.

Tehát a gondolat ebben az, ha az embernek már jobban mennek a kerekei, vagyis benne van a mozgásban, akkor az Úr könnyen tud irányt váltani. De a szobrokkal nehéz dolga van Istennek, ha nem vagyunk semmilyen mozgásban. Mulatság az Úrral az együttlét.

Amit én most mondok neked, azokat nem a bibliaiskolában tanultam. Te is tanulni fogsz az Úrtól. Te is fogsz látni gyümölcsöket, és ha ti megsokasodtok, azáltal mi is megsokasodunk. És arról is hallani majd, hogy az a kenet, ami rajtatok van, abból meg mások részesülnek.

Sok időbe telik, amíg az ember megtanulja ezeket, de végül is mindegy, csak használja az ember azt, amije van. És az ördögön pedig szántsatok! Szántsatok fel a hátán minden földet. Összetörjük az ördögöt! Castro háza is térjen üdvösségre, megparancsoljuk!

Jó, hogy újra együtt lehettünk! Nagyon csodálatos a dicséretünk, a Szent Szellem óriási mértékben benne volt. Dicsőség Istennek. Ámen.

 

*A barna színnel jelzett igeversek más fordításból származnak.

A felhasznált bibliai versek a King James kiadás számozását követik.

 

 

BÉKEVÁR FŐOLDAL