2015.03.27.  

 

A HELYREÁLLÍTÁS ISTENE

Sandersné dr. Kovács Erzsébet élőben elhangzott tanításának nyers szövege

2015. március 22.

 

Az Úr öntözései csodálatosak. Köszönjük meg a csodálatos kenetét, áldjuk és magasztaljuk. Felséges a Te neved az egész földön, Uram. Hatalmat veszünk minden betegség felett, minden fájdalom felett, minden élethelyzet felett, amelyben nem látjuk jelenleg a megoldást, Atyám.

Elrendelted, Uram, a hatalmunkat. Uralkodunk és megoldásokat, gyógyulásokat szólítunk elő. A fájdalmaknak parancsolunk, hogy eltávozzanak. A rák szellemét megkötjük és kihajítjuk a testekből, Atyám, a jézusi hatalommal tesszük. Jézus nevének hatalmával. Minden izomnak szólunk, hogy gyógyulása legyen, minden csontnak szólunk, hogy megerősödjön, hogy megújuljon, Atyám.

A szemeinkkel lássunk, a füleinkkel halljunk, a szívünkkel megértést vegyünk, hogy vigasztalás lehessünk másoknak, Atyám. Add meg ezt először, hogy megvigasztalod a mi szíveinket. Áldunk és magasztalunk mindezért. Amint meg van írva, úgy van nekünk, a Jézus nevében. Ámen.

Öleljük meg a szomszédunkat ebben a gyönyörű kenetteljes jelenlétben, ahol vagyunk. Fenséges az Úrnak ez a gyönyörű jelenléte. Mielőtt leülnétek, van egy feladatunk, hogy a hitünket kiárasszuk a zsebkendők fölött. Atyám, tiéd legyen a dicsőség a Jézus nevében.

Hálát adunk Istennek a dicséretért. Fenséges volt a dicséret, mert a szívekből szólt, és Kovács Sándornak, és az egész dicsőítő szolgálatnak, valamint minden drága vokálénekesnek köszönjük, csodálatos edényei voltatok az Úrnak.

Sok jót készít nekünk az Úr. Nap, mint nap gyönyörködünk a jóságában, és ahogy szoktuk mondani, ez az a nap, amit az Úr rendelt. A mai napon is kijelentjük, hogy ez az a nap, amit az Úr rendelt. A mai nap fog megörvendeztetni, még azt is, amit nem is láttok, hogy elkészített, elő fogja hozni.

Gyógyulások lesznek többek között, ami már a dicséret alatt észlelhető volt. A szemben lesznek gyógyulások, és a bal oldali felsőkar izmaiban is. Valaki meghúzta a karját, és az meg fog gyógyulni az Úr kegyelméből. Miközben a gyógyító sorokba hittel kijöttök, észlelhetők lesznek ott is a gyógyulások. A segítők által ezek elő is jönnek. Gyönyörű az Úr kegyelme.

Olyan bizonyságok jönnek el hozzánk hétről-hétre, hogy abból egy mindig kimagasló, és azt szoktam nektek felolvasni. Most is így teszek, mert én örvendezek neki, de azt mondta az Úr, hogy az nem elég, nektek is örülni kell, hogy mik történnek hétről-hétre, hogy az Ő neve magasztaltassék. Egy pásztorunk írta. Fábián Attilától származik a bizonyság, a múlt héten Isten hatalmasan felmagasztalta a nevét az ő életében. Lássuk, mi történt:

„Tegnap éjjel feltörték a szekszárdi telephelyünket, és nagyon sok mindent elvittek. (Ugye, a tolvaj megjelent.) Gépeket, szerszámokat, komplett horgászfelszerelést, egy kis-teherautónyi dolgot, körülbelül 500-600 ezer Ft értékben. Rendőröket hívtam, helyszíneltek, jegyzőkönyv, és sorolhatnám.

Ma reggel az egyik szomszédos faluba szállítottam ki egy adag eladásra szánt árut. Szekszárdra visszafelé jövet késztetést éreztem a szívemben, hogy a város mellett folyó Sió partja felé legyek figyelmes. Már majdnem beértem a városba, de visszafordultam és gyalog lementem a partra. Egyszerűen követtem a Szellemet. (Milyen jó ez, ha mi is megtanuljuk, hogyan kell ezt tenni.)

Ott láttam egy srácot, aki horgászni készülődött. Közelebb mentem és beszélgetésbe elegyedtem vele. Ezután vettem észre, hogy az én horgászfelszerelésem egyes darabjai vannak nála. Elköszöntem tőle, és amikor már nem látott, hívtam a rendőröket. Kijöttek, igazoltatták. Ott a helyszínen beismerte a rablást és azt, hogy mindent ő vitt el tőlem.

Ma délutánra minden egyes gép, szerszám, ami az enyém volt, visszakerült hozzám. Még az is, amit időközben már eladott. A rendőrök nagy szerencsének nevezték azt, amiről mi tudjuk, hogy az Isten kegyelme volt. Hatalmas dolog ez! A srác visszaeső, drogos, nemrég szabadult. Most is bent lesz egy ideig. Nagyon hálás vagyok a tökéletes időzítésekért, a nagy kegyelemért, ami felettem van, és felettetek is ott van.”

Jó dolog Isten gyermekének lenni és a szent vér oltalma alatt lenni. Köszönjük meg Istennek, hogy ilyen védelemben részesít minket. Ezt olvasván, megmondom nektek, hogy öröm tört föl a bensőmből, és biztos vagyok benne, hogy ti is együtt tudtatok örülni most annak az oltalomnak, ami felettetek, keresztények felett van, ha tényleg komolyan vesszük, hogy a drága szent vér oltalma felettünk van, és megszólal.

Fábián Attila és a családja mindig imádkozza a szent vér oltalmát. A szent vér bizony elvégzi... Megszólal a vér és előhozza ezt. Ha az ördög lopott tőletek, tolvajkodott, ne adjátok fel, mert a hétszerese jár vissza nekünk az Írások szerint. Minden egyes tolvajkodásért hétszer annyit kell visszaadnia, ha rajtakapatik. [Péld. 6,31] Köszönjük ezt Istennek.

Vendégeket köszöntünk a Jézus nevében. A pétervásárai gyülekezet egy része jött el ma, Dósáné Murányi Terézia pásztorlásával, aki csodálatosan pásztorolja őket. Hatalmasra növekedjetek az Úrban! A szorgalmatok kiválóságát az Úr feljegyezte és nagyon sok jutalmatok lesz, én hiszem. Azon a nem könnyű területen, ahova titeket rendelt az Úr, nagyon sok munkát végeztek.

Kórházakban vagytok, üdvösségre vezetitek az embereket a településeken, nagyon sok hír van erről. Az Örömhíradóban is lehet olvasni a munkáitokról. Továbbra is buzgók legyetek. Köszönjük az életeteket Istennek. Hálásak vagyunk azért, hogy ti megismerhettétek, és hogy általatok sokan fognak hozzájutni az Evangéliumhoz. Mert jó az Úr! Fenséges!

Köszönjük Istennek, hogy az Ő kegyelméből megállhatunk mindabban, amit számunkra elrendelt, s azokat a helyeket megtaláljuk és betöltjük a Krisztusban, Jézus nevében. Meg­köszönjük a tolmácsok életét is az Úrnak, mert most, hogy így magamra maradtam egy időre, és folyton-folyvást csak magyarul hangzik el a tanítás, ez bizony egy kihívást jelent nekik.

Nem feledkezünk meg a segítő szolgálatokról sem. Nagyon sokan végzik ezt a munkát. Ők nincsenek szem előtt, de az Úr nem feledkezik meg azokról a dolgokról, amiket ők végeznek.

A weboldalunkról hányféle formátumban lehet letölteni a tanításokat! Szöveges formátum is a rendelkezésetekre áll. Ezt valakinek le kell gépelni, aztán valakinek át kell fésülni, majd össze kell szerkeszteni, aztán a szöveggondozó veszi kézbe.

Mire az elétek kerül szép formában, nagyon sok munka van vele. A hanganyag, képanyag is rengeteg munka, míg elétek kerül, ezért legyetek hálásak az Úrnak! Ezért ne felejtsétek megköszönni Istennek a segítő szolgálatokat!

 

Az Úr az Ő buzgó szerelméből hatalmas dolgokat cselekszik az életünkben. Mint ahogy az a bizonyság is tanúsította, és mindannyian mondhatnánk, hogy mit tett az Úr az életünkben akár csak a múlt hét során. Az Úr mindenkor megmutatja az Ő jóságát, az életünkben. A Jóel könyvében kezdjük az Szentírás olvasását, ahol az Úrnak egy biztatása hangzik el. Isten gyönyörű szava hozzánk.

A mai napon a helyreállítás Istenéről szeretnék szólni nektek. Mennyire fontos ez az életünkben, hogy a mi Istenünk a helyreállítás Istene! Ha erről egy-két gondolat ma elhangzik, nagyobb lendülettel és bátorsággal fogunk tekinteni azokra a történésekre az életünkben, ami előtt talán ma értetlenül állunk.

Vagy nincs magyarázat rá, és nem tudjuk, hogy a dolgok mögött mik a miértek, és hogyan lesz a kimenetel abból a helyzetből. Ilyenkor, ha az Igére tekintünk, mindig vigasztalást tudunk venni. Ez történik ma is.

Jóel 2,21. 23. 25.

21. Ne félj, te föld! Örülj és vigadozz, mert nagy dolgokat cselekszik az Úr!

Az egész földhöz szól az Úr. Ne engedd a félelmet magadhoz és örülj, örvendezz te föld és vigadozz, az Úr örömében légy! Mert ha kinyitod a szemed, akkor meglátod, hogy hatalmas dolgokat cselekszik az Úr. Ezt fogjuk ma munkálni.

23. Ti is, Sionnak fiai! Örvendezzetek és vigadjatok az Úrban, a ti Istenetekben; mert megadja néktek az esőt igazság szerint, és korai és kései esőt hullat néktek az első hónapban.

Még akkor is, ha a könnyeinkkel küszködünk, ez a parancsolat. Sionnak fiai – mi mindannyian Sionnak [Gyülekezet] fiai vagyunk. Sionon születtünk, Sionhoz tartozunk. Örvendjetek és vigadjatok az Úrban, a ti Istenetekben. Most hallgasd meg, hogy miért mondja ezt az Úr, hogy mindenkor vigadozzatok, örvendezzetek, ne hagyjátok, hogy bármi a jókedveteket szegje, hogy az örömötöket elvegye.

Miért mondja ezt az Úr? Mert megadja néktek az esőt igazság szerint. És korai és kései esőt hullat néktek az első hónapban. Amint eljön ennek az ideje, az első hónapban az Úr megszakasztja az egeket, és a korai és a kései esőkkel meglátogat minket. Ezt az esőt igazság szerint tudja nekünk adni. Jézus Krisztus megigazultsága által fogja ezt az esőt hozni.

Ezért mondja, hogy készítsétek el a szíveteket és örvendezzetek és vigadjatok, mert jön ez az eső, mert megadja az Úr ezt az esőt, mert eljön ez az eső, és ennek az esőnek a részesei lesztek. Esőt hullat néktek, korai és kései esőt. Rögtön az első hónapban, ahogy ennek eljön az ideje. Mert mindennek megszabott ideje van. Ahogy ez az eső meglátogatja majd a földet… Ennek, mi mindannyian, akik élünk, hisszük, hogy részesei lehetünk és alatta állhatunk majd, mert ez nagyon közel van.

Ez a végső kiáradás. Igen, igen, itt van az ajtóban, a küszöbén állunk ennek. Az Úr hatalmas dolgokat fog cselekedni. Nézzük meg, hogy ebben a kegyelemesőben, amit készen áll kiárasztani ránk az Úr, miket cselekszik még. Gyönyörű, amiket itt ír az Igében.

25. És kipótolom néktek az esztendőket, amelyeket tönkre tett a szöcske, a cserebogár, a hernyó és a sáska; az én nagy seregem, melyet rátok küldöttem.

Tönkretette valaki az esztendőket. Van, hogy állunk és csak csodálkozunk, hogy mi történt az elmúlt esztendőkben? Van, hogy hét szűk esztendő van a hátunk mögött. És azt mondja Isten, hogy kipótolom néktek az esztendőket, amelyeket tönkretett a szöcske, a cserebogár, a hernyó és a sáska. Ezek a gonosztevők, hogy így nevezzem őket. Kártékony gonosztevők. Pusztítást végeztek az életünkben az Ige szerint.

Isten azt mondja, hogy az ellenség pusztítása során keletkezett károkra, amelyek az életünket érik, ne tekints többé, ha jön ez a kései eső, mert kipótolom néked ezeket az esztendőket. Azt jelenti meg az Úr, hogy egy helyreállítást fog végezni, és ezt oly módon teszi, hogy minden esztendőben, ami károd volt, a fölött még fog neked adni.

Ahogy kijössz azokból a szűk esztendőkből, akkor több lesz neked, mintha nem történtek volna ezek a támadások. Kipótolja, mert bőséges az Úr, mindig bőséggel pótolja ki, amit az ellenség ellop az életünkből. Ezt a helyreállítás Istene teszi, és hatalmasan cselekszik.

Örülj te föld! Örülj és vigadozz, mert hatalmas dolgokat cselekszik az Úr! Kipótolja neked ezeket az esztendőket. Csak bízzál benne, megcselekszi. Jönnek a kései esők, és ebben az esőben ezt a csodálatos helyreállítását elvégzi az Úr. Meg van írva.

Bármit lopott tőled az ellenség, a helyreállítás Istene helyreállítja az életedet és kipótolja ezeket az esztendőket. A 26–28-as versekben meg tudunk még valamit. Megtudjuk, hogy bőség is jön utána.

Jóel 2,26–28.

26. És esztek bőven és megelégesztek, és magasztaljátok az Úrnak, a ti Isteneteknek nevét, aki csodálatosan cselekedett veletek, és soha többé nem pironkodik az én népem.

Amikor az Úr valamit cselekszik, akkor nem maradhat el az Úr magasztalása.  Magasztal­játok az Úrnak, a ti Isteneteknek nevét, aki csodálatosan cselekedett veletek, és soha többé nem pironkodik az én népem. Többé nem éri szégyen az én népemet, mondja Isten.

Ha érte is szégyen a múltban a népemet, és ha jött is a szöcske, a sáska, a cserebogár, és jött is a pusztítás, ez többé nem így lesz, mondja az Úr. Kipótolom ezeket az esztendőket és többé szégyen és pironkodás nem éri az én népemet. Gyönyörű dolog ez? Ez Isten terve. Te készen vagy-e együtt munkálkodni az Úrral ebben? Ugye látod, hogy Isten ezt megírta?

27. És megtudjátok, hogy az Izrael között vagyok én, és hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek és nincs más! És soha többé nem pironkodik az én népem.  

Nem érdemes máshol keresni a megoldást. Isten közölte, hogy én, az Izrael Istene végzem ezt a helyreállítást, és tudd meg, hogy nincs más. Nincs más Isten. Mert meg fogja mutatni egy napon az egész világnak. Soha többé nem pironkodik az én népem. Újra megismétli.

Amikor az Úr nyomatékos akar lenni, akkor egy-egy kijelentését újra és újra olvasod a következő versekben is. Isten megismétli, mintha az előbb nem hallottad volna még teljesen. Újra mondja neked. Nem történik többé olyan, amely pironkodásra kényszeríti az én népemet. Nem kerül többé szégyenbe az én népem. Olyan dolgokat, olyan helyreállítást végzek.

És a világ megtudja, hogy én vagyok az Úr, hogy nincs más, és nem lesz többé szégyenben az én népem. Tudsz-e ennek örülni? Ez Isten szava. Így van megírva, nem tőlem származik. Nem azért olvasom, mert én akarnálak vigasztalni. Maga az Úr vigasztal ma téged az Ő vigasztalásával. Mikor mindezt a beszédet elvégezte az Úr, azt mondja, hogy még jön valami.

28. És lészen azután, hogy kiöntöm Szellememet minden testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak.

Amikor ez a helyreállítás megtörtént... Volt egy hatalmas kiáradás pünkösd napján, amikor az Ő Szellemét kiöntötte, ez volt az esőknek az első része. De lesz az esőknek egy kései része is az utolsó időkben. Akkor a korai és kései esőket együtt hozza le a földre egy hatalmas kiáradásban. Ez az Ő Szellemének a kiáradása a földre. Nagyon várjuk ezt.

Isten mindent a Szelleme által végez. Az Ő Szellemének kiárasztása által végzi el ezt is. Ha ért is szégyen a múltban, egyrészt tudnod kell azt, hogy Jézus Krisztus elvitte a szégyenedet. Vagyis ne úgy tekints rá, mintha ez a te személyes szégyened lenne, hogy valaki visszautasította az Urat. Vagy hirdetted az Igét, és nem hallgattak meg.

Vagy bármi hasonló történt veled, és úgy érzed, hogy megszégyenültél abban a helyzetben. Szó nincs róla. Először is tudnod kell, hogy Jézus Krisztus a megváltásban elvitte a szégyenedet is, mert mezítelenül függött ott, az ég és a föld között a kereszten.

A szégyenünket is elvitte. Ezért mondja, hogy többé nem pironkodik majd az én népem, hogyha ez a teljesség eljön. Egy másik helyen pedig azt olvashatjuk, hogyha ért is minket ilyen történés a múltban, gyalázat ért, amit el kellett szenvednetek, az Ésaiás 61,6–7 versekben nézzük meg az Írást.

Ésaiás 61,6–7.

6. Titeket pedig az Úr papjainak hívnak, Istenünk szolgáinak neveznek; a népek gazdagságát eszitek, és azok dicsőségével dicsekedtek.

7. Gyalázatotokért kettős jutalmat vesztek, és a szidalom helyett örvendenek örökségükben; ekként két részt örökölnek földjükben, örökké tartó örömük lesz.

Ha ért is minket olyan, amiből úgy jöttünk is ki, hogy az ellenség gyalázott is minket, vagy megszégyenítésnek éreztük, ami történt velünk, azt mondja Isten, hogy ezzel sem kell foglalkozunk, mert jutalom jár érte, és nemcsak jutalom, hanem kettős jutalmat veszünk érte. Ilyen Istenünk van.

Bármi, ami ért az életben, ami nem úgy alakult, ahogy te eltervezted, amiből nem úgy jöttél ki, hogy a dicsőségedre vált volna, nem kell pironkodnod érte. Felszabadít téged, ha hallod ezt. És a gyalázatért, ami téged ért, kettős jutalmat kapsz.

Az Úrnak megvannak a jutalmai erre, hogy megjutalmazza az üldöztetéseinket, a bántásainkat, a káromoltatásainkat, amikor káromolnak minket az Úr nevéért. Egyszerűen el kell ezeket engedni. Az Úrnak megvan a terve vele, hogy hogyan fog helyreállítani ezekben. Dicsőség Neki érte.

Egy olyan társadalomban élünk, ahol a kultúránknak a része, hogyha valami elromlik, és többé már nem tudjuk mire használni, vagy valami eltörik, vagy megcsorbul, vagy bármilyen formában többé már nem tudjuk úgy használni, mint addig, akkor eldobjuk. Kidobjuk. Azt mondjuk, hogy ezt többé nem tudjuk semmire használni. Fogjuk és kihajítjuk. Veszünk másikat.

Az Úr nem ilyen. Az Úr megfogja az életünk összetört darabkáit, a kezébe veszi azt, akárhány darabkára is tört. A megtört szívűekről mit mond az Úr? Meggyógyítja, megvigasz­talja, a kezébe veszi ezeket a darabkáit az életünknek. Ha az ellenség összezúzta az életedet, összetaposta, bármit tett vele, az Úr azt mondja, hogy csak helyezd az én kezembe! Add az én kezembe azt! Én vagyok a helyreállítás Istene.

Csak bízd rám azt a dolgot, és én olyat cselekszem, hogy a föld minden népe dicsőíteni fog érte. És nem fogsz többé pironkodni, nem lesz többé szégyened és a gyalázat miatt, ami ért, olyan jutalmat veszel, hogy kettős mértékű lesz. Ez a mi Urunk és Istenünk szíve feléd és mindannyiunk felé. Mindannyiunknak mondja.

Az Úr az életünk összetört darabkáiból, az összezúzott, kicsi, apró részeiből csodálatosat tud előhozni, ha rábízzuk azokat. Nézd meg, hogy mit tett Isten Jézus megtört testével? Mit hozott elő abból az összezúzott testből? Előhozta Krisztus Testét, ami dicsőséges. Aminek te is, én is mindannyian részei vagyunk. Ez a leghatalmasabb példa, amit tudnék hozni. De mindenre igaz az életünkben.

Meg kell tanulnunk, hogy miként adjuk oda neki, miként helyezzük a kezébe, hogy Uram, itt van, én nem boldogulok vele. Darabokra tört az életem. Hajótörést szenvedtem. Hogyan tovább? Mit tegyek? Mihez kezdjek? Az ellenség átment az életemen és elpusztította. Hogyan tovább?

El ne feledkezz arról, hogy van egy Istenünk, aki a helyreállítás Istene. Aki a kezébe veszi az életed, és hatalmas dolgokat cselekszik vele. Azt írja egy helyen az Ige, hogy ha valaki azt mon­daná, azt el se hinnétek, amíg nem látjátok. Ilyen hatalmas Istenünk van! Ő a helyreállítás Istene.

Nézzük meg az Ésaiás könyvében az Igét, amiből mindannyian látni fogjuk, hogy Istennek mire törekszik a szíve az életünkben. Ahogy ezt hallgatod, akkor olyan balzsamos lesz a szívednek, olyan jól fog esni, hogy ezt tényleg Isten mondja, és ha én számítok erre, akkor meg is cselekszi.

Ésaiás 61,1–4.

1. Az Úr Isten Szelleme van énrajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömhírt mondjak; elküldött, hogy meggyógyítsam a megtört szívűeket, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek, és a megkötözötteknek megoldást;

Vagyis egy kenet végzi ezt, amit olvasunk. Isten kenete, amit ráhelyezett az Úr Jézusra, a Messiásra, és azt követően a krisztusi Testre. Mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömhírt mondjak.

A szegényeknek az örömhír az, hogy többé nem kell szegényeknek lennetek. Aki ezen megáll, az erről bizonyságot is tud tenni. Elküldött, hogy meggyógyítsam a megtört szívűeket. Ugyanis a megtört szívek... Amikor bántások érnek minket és a szívünket zúzzák és tapossák és megtörik a szívünk, akkor előbb-utóbb, ha ebből nem tudunk kilépni, akkor betegség lesz a kimenetele. Ezért mondja az Úr, hogy gyógyulás jön rájuk.

Ha sokat emészted a szíved valamin, akkor előbb-utóbb a fizikai testedben is jelentkezik betegség formájában. Azt mondja az Úr, hogy nem lesz ez mindig így, mert jön a drága szent kenet és a megtört szívűeket meggyógyítja.

Látod-e, hogy amikor az Úrnak odaadsz valamit, ami az életedben törötté vált, megsérült, megsebzett, akkor Ő gyógyítja a kenet által? Hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek. Ha fogságra került a sor, akkor a foglyoknak mondhatod, hogy gyertek ki a világosságra, szabadu­lás az osztályrészetek. A foglyoknak szabadulást hirdessek és a megkötözötteknek megoldást.

Jézus nevére minden köteléknek le kell esnie. Ha a fiainkat megkötözte a kábítószer, vagy a világ kívánsága, vagy a különböző függőségek, ezeknek a kötelékeknek le kell esniük, mert az Úr Szelleme van mirajtunk. Az Úr Szelleme végzi ezt.

2. Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét, és Istenünk bosszúállásának napját; megvigasztaljak minden gyászolót;

Ez nagyon érdekes, az Úr jókedvének esztendeje. Itt azoknak szól az Írás, akik a zsidó törvényt ismerik. Az Úr jókedvének esztendeje, az elengedés esztendeje volt. A törvény szerint az volt az Írásban a zsidó népnek, hogy úgy kellett élniük, hogy minden hetedik esztendő szombatév volt. És hét ilyen szombat esztendő sor után [ami 7x7, azaz 49 esztendő] jött az 50. esztendő, amit úgy neveztek, hogy a kürtölések esztendeje.

Ekkor Isten kedve szerint kellett cselekedni. Minden földnek vissza kellett kerülnie a tulajdonosához. Minden családtagnak vissza kellett jutnia a saját törzséhez, ha adósságba került a család és valakit el kellett vinni munkára. Az Ő jókedvének az esztendejében kellett elvégezni ezeket a helyreállításokat.

Ez mutatja, hogy miben telik az Úrnak öröme. A helyreállításban! Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét. Amiket itt olvasunk majd, azok mind az Úr jókedvéből kerülnek megcselekedésre. Sorolja tovább.

Istenünk bosszúállásának napján. Lesz bosszúállás is azokra, akik engedetlenek. Meg­vigasztal minden gyászolót. A gyászolóknak az Úr mit fog adni a sok könny után? Vigasztalást. Azt írja, hogy az Úr kedves esztendejében eljön az, hogy a gyászolókat megvigasztalom. Nem lesz többé könnyhullatás. Minden gyászolót megvigasztalok.

3. Hogy adjak Sion gyászolóinak ékességet a hamu helyett, örömnek kenetét a gyász helyett, dicsőségnek palástját a csüggedt szellem helyett, hogy megigazultság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak, az Ő dicsőségére!

Eddig csak hamuban ült Jób és elvesztette mindenét. Jön a kedves esztendeje az Úrnak, és ékességet fognak nyerni azok, akik eddig sírtak, akik eddig gyászoltak. Az én ékességemben fognak ragyogni, mondja az Úr, mert ez az én kedves esztendőmben elvégeztetik majd. Örömnek kenetét a gyász helyett. Nézd meg ezt a felépítést, hogy Isten a gyász helyett ékességet ad.

Az örömnek kenetét adja. Meg fogja cselekedni azt, amit csak Ő egyedül tud, hogy abban az örömben, amiben a [újjászületett] szeretteink vannak odaát [mennyben], abban részesít minket, és így leszel képes a gyász helyett örömnek kenetében élni. Csak Ő tudja megtenni. A helyreállítás Istene. Az Ő kedves esztendejében megcselekszi. A gyász helyett örömnek kenetét adja neked. Az Ő örömében leszel.

A dicsőségnek palástját árasztja rád a csüggedt szellem helyett. Többé nem mondod, hogy jaj, de elcsüggedt a lelkem! Körbevesz az Ő dicsőségével, és ragyogni fogod az Ő dicsőségét. Ez is a helyreállításának a része. A helyreállítás Istenéről van ma szó, ne felejtsük el.

Megigazultság fáinak fognak neveztetni azok, akiken ezt elvégzem, mondja az Úr, és az Úr plántáinak, az Ő dicsőségére. Mindezt az Úr végzi. Az ember nem képes ilyen helyreállítást végezni.

Akármennyire akarunk segíteni a másiknak, nem vagyunk képesek ezeket elvégezni, ezt csak Isten kenete képes elvégezni az Ő hatalmas szerelméből, hogy kiárasztja ránk ezt a gyönyörű Szellemet. Az Úr Isten Szelleme van énrajtam. És akkor jönnek ezek a cselekedetek. Dicsőség legyen Neki. Az Ő munkái:

4. És megépítik a régi romokat, az ősi pusztaságokat helyreállítják, és a puszta városokat megújítják, és a régi nemzetségek pusztaságait.

Megépíti, helyreállítja, megújítja. Ezek az Ő cselekedetei. Megépítik a régi romokat. Ha romokban van az életed, nem kell elkeseredned. Itt van az Úr lehelete. Megépítés jön az életedre. Megépítik a régi romokat, az ősi pusztaságokat helyreállítják. Megint csak az Ő kenete végzi. Helyreállítás jön. Ő a helyreállítás Istene az életedben. Helyreállítják a régi romokat, az ősi pusztaságokat, írja. A puszta városokat megújítják.

Az ellenség végigment és lerombolta Jeruzsálemet, lerombolta a templomot és lerombolta a közbeeső városokat. Azt mondja Isten, hogy én újat cselekszem, felépítem ezeket. Én vagyok a helyreállítás Istene. Én megcselekszem ezt. Ez Isten szíve, aki ezeket mondja. Isten szándékát közli, Isten a hozzáállását a pusztító munkáihoz. Ez maga Isten.

A puszta városokat megújítják és a régi nemzetségek pusztaságait felépítik. Ezt mondja Isten. Isten munkái ezek. Megépíti azt, amit az ellenség lerombol. Helyreállítja a károkat, megújítja azt, ezeket cselekszi Isten maga az életedben.

Ha tudsz róla, hogy Istennek ez a szíve szándéka, hallanunk kell-e erről? Nem lehet belenyugodnunk abba, hogy az ellenség pusztított az életünkben és tönkretette ezt, és tönkretette azt, és tönkretett mindent mindenfelé, amerre csak járt. Tönkre tett dolgokat az életünkben. Nem nyugodhatunk bele.

Van egy Istenünk, a helyreállításunk Istene, aki ezeket megcselekszi, ha az Igéjére tekintünk. Mondd, hogy megcselekszi azt! Így van megírva. Ha az ellenség úgy robogott át az életeden, hogy szemlátomást csak romok maradtak, romokat, pusztaságot hagyott, puszta­sággá lett minden, mondhatod, hogy mindenemet elveszettem.

Ebben a mai világban van olyan, hogy az ember befektetéseiből úgy jön ki, hogy semmije nem marad. Nézzétek meg, hogy hány hajléktalan van odakint a világban. Diplomások is vannak köztük. És ha az ember ilyen helyzetbe kerül, és Istenre tekint, akkor megtudja Isten szándékát, hogy Isten ezeket az ősi pusztaságokat, ezeket a leromlott, kietlen helyeket, ha a kezébe adjuk, felépíti, megújítja, helyrehozza, helyreállítja.

Tudjátok-e, hogy nem egy olyan hajléktalant ismerek, akik az évek során, amikor az üdvösség üzenete eljutott hozzájuk, megragadták azt, és a hitük által ma munkahelyük és saját otthonuk van? Nem egyet, és nem kettőt ismerek. Tudjátok, hogyan történt? A helyreállítás Istenének az Igéjére tekintettek és Ő elvégezte. Isten Igéje működik. Isten Igéje élő és ható.

Tudnunk kell arról, hogy számíthatunk az Úrnak erre a munkájára. Ő a helyreállítás Istene az életünkben és számára nincs lehetetlen. A drága Úr Jézus kegyelméből menjünk az Ésaiás 51,3-as versre. Még mindig ezt kutatjuk, hogyan végzi Isten ezt a gyönyörű munkát, amikor a pusztaságokat, a kietleneket olyanná teszi, mint az Éden kertjét. Ezt írja nekünk. Tudjátok, hogy annál szebb kert nincs, mint amilyen az Éden kertje volt? Nézzétek, mit ír az Ige.

Ésaiás 51,3.

3. Mert megvigasztalja az Úr Siont, megvigasztalja minden romjait, és pusztáját olyanná teszi, mint az Éden, és kietlenjét olyanná, mint az Úrnak kertje, öröm és vigasság találtatik abban, hálaadás és dicséret szava!

Megvigasztalja. Ha romokban áll az életed, nem kell elkeseredned, mert az Úr a Sion vigasztalója. A pusztáját olyanná teszi, mint az Éden, és a kietlenjét olyanná, mint az Úrnak kertje. Eljön az idő, amikor egyszer ott fent leszünk az Úr kertjében és meg fogjuk látni azokat a gyönyörűséges virágokat, növényeket, fényeket.

Azok a virágok élnek, azok a virágok dicsérik Istent, azok a virágok illatoznak. Isten ilyen csodákra képes az életedben. Olyanná teszi a kietlent, mint az Úrnak kertjét. És mi következik? Öröm és vigasság találtatik abban. Nincs többé könny és sóhaj. Öröm és vigasság találtatik abban, hálaadás és dicséret szava.

Amikor Isten ezt elvégzi, akkor nem marad más nekünk hátra, mint hálákat adunk, dicséreteket, magasztalásokat. Öröm szava és vigasság szava hallatszik, mert az Úr megvigasztalja a Siont. Az Úr megvigasztalja a Siont. Ámen.

A helyreállítás Istene megérinti az életedet, ha odaadtad neki azt, amivel foglalkoznia kell, mert magad nem boldogulsz. Mindig meg kell látnunk, mikor erre a helyre eljutunk, hogy Uram, nekem ez nem megy, szükségem van a segítségedre. Erre a pontra el kell jutni. Odaadom neked Uram, a kezedbe adom azt. Én eddig próbálkoztam vele és nem ment.

Önfejű is voltam, tévedtem is, hibáztam is, szánom-bánom, hogy eddig nélküled próbálkoz­tam. Ha az ember erre a pontra eljut, és a dolgait odaadja az Úrnak, akkor a helyreállítás Istene a kezébe veszi azt, és utána több lesz egy bizonyságtétellel. Mert az Úr, ahogy elvégzi, lesz egy bizonyságod, hogy ezen a helyen voltam, és most ímé, az Úr felemelt és itt vagyok. Lesz egy bizonyságod, ez az első.

A másik, hogy az Úr dicsőséget vesz magának belőle. Minden, amit odaadunk neki, abból dicsőséget vesz magának az Úr. Téged pedig egy felkent bizonyságtevővé tesz. Úgy fogod tudni elmondani másoknak, akik abban a helyzetben vannak, ahol te voltál, hogy felkenetést ad hozzá. Mikor mondod, Isten kegyelme kiárad a másikra, és egy bizonyságot kap, hogy igen, ez így van, és ez velem is megtörténik. Én is kijövök ebből, a Jézus nevében.

Ez egy csodálatos folyamat, és így válunk Isten munkatársaivá ebben a folyamatban. Ha az ember élete ilyen helyreállításra vár, ilyen helyen vagyunk, ahol emberi módon nincs reménység a számunkra, kihez menjünk, hol van segítség? Ki fog segíteni rajtunk? Senki, csak Istennél van segítség.

Ha az ember ezt a helyzetet felismeri, és odaadja a helyreállítás Istenének az életének ezeket a darabkáit, összetört darabkák lehetnek ezek. Istennek az alaptermészetében benne van, hogy szereti a jogosságot. Hogy szereti az igazságot, és szereti a helyreállítást. Öröme telik benne, hogy elvégezheti.

Adjál szabad kezet az életedben az Úr hatalmas munkáira. A Lukács evangéliumában megismétli a Szentírás, amit az előbb olvastam nektek. Ahol Jézus elmegy a zsinagógába, és azt olvassa fel, ami róla meg van írva. Názáretben, a szülővárosában.

A felolvasásból egy részt szeretnék majd kiemelni. Jézus küldetése röviden összefoglalva, hogy miért jött a földre. Nagyon gyönyörű.

Lukács 4,18–19.

18. Az Úrnak Szelleme van énrajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az Evangéliumot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat.

19. Hogy hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét.

Mindaz, amit itt a felsorolásban olvasunk, azt te nem tudod kiérdemelni. Az Úr kegyelméből van elvégezve az életedben. Az Ő irgalmából és kegyelméből lesz az életed felett. Ez a hálaadás, ez a vigasság, ez az öröm, ez a helyreállítás az Úr kegyelméből lesz. Mert az Úr kegyelmes.

Ha kijössz ezekből a helyzetekből, nem mondhatod majd, hogy azért mentett ki az Úr, mert én ezt tettem meg azt tettem. Én ilyen és én olyan... Semmi ilyet nem mondhatsz, mert az Úr kegyelméből volt. Az Úr azt szereti, amikor elismered, hogy ez az Ő kegyelme volt, hogy én ott jártam, és ma itt vagyok felmagasztalva az Úr által. Az Ő kegyelme volt.

Ez nagyon fontos rész. Az Úr nem szereti, mikor magasan hordjuk az orrunkat. Ha valamit cselekszik és mi azt a saját érdemünknek tulajdonítjuk, akkor egy picivel lejjebb kerülünk, mint ahol eddig álltunk az Úrban. Mert a kevélyeknek ellenáll az Úr, az alázatosaknak pedig még több kegyelmet ad.

Nagyon kell vigyázni arra, hogyha valami hatalmasat cselekszik az Úr az életünkben, akkor nehogy azt higgyük, hogy azt miérettünk cselekedte. Meg van írva, hogy „nem tiéretettek cselekszem, tudtotokra legyen”. Így van megírva. Nem azért van, mert te rengeteget imádkoztál. Az imádság jó, de sohase a tetteidnek tulajdonítsd a sikereket, mert ezeket Ő végezte el.

 A helyreállítás Istenéről beszélvén nézzük meg a Zsoltárok 80. fejezetét. Ha olyan helyzetben vagy, hogy szükséged van Isten helyreállítására bármilyen területen ­– anyagi vagy családi ügyek tekintetében –, akkor javaslom, hogy olvasd a 80. Zsoltárt. Szinte refrénszerűen tér vissza arra a mondatra, hogy „Isten, állíts helyre minket és világoltasd a Te orcádat, hogy megszabaduljunk”. Olvassuk a 17. verstől:

Zsoltárok 80,17­–19.

17. Legyen a Te kezed a Te jobbodnak férfián, és az embernek fián, akit megerő­sítettél magadnak,

18. Hogy el ne térjünk tőled. Eleveníts meg minket és mi segítségül hívjuk a Te nevedet.

19. Seregek Ura, Istene! Állíts helyre minket; világoltasd a Te orcádat, hogy meg­szabaduljunk!

Ugye, mennyi kísértés és kihívás van a világban, amikor eltérünk az Úr útjaitól? Levehetjük a szemünket az Úrról. A zsoltáros imádkozza, hogy „legyél hozzánk olyan kegyelmes, hogy el ne térjünk Tőled, add meg nekünk ezt a kegyelmet, eleveníts meg minket olyannyira, hogy mi segítségül hívhassuk a Te nevedet”.

Eleveníts meg minket, és akkor tisztán fogjuk látni, hogy a Te nevedet kell segítségül hívnunk mindenekben. Segítségül hívjuk a Te nevedet. Az Ő neve hatalmas! Az Ő neve töri meg az igákat! Az Ő nevében van a hatalmunk! Az Ő nevében tudunk uralkodni! Az Ő nevét kell segítségül hívnunk ahhoz, hogy elvégezhesse a helyreállítást.

Ezt akkor látjuk meg az életünk felett, hogyha ezt a kegyelmet odaadja nekünk. Minden Tőle származik az életünkben! Ez a hatalmas név is – amit odaadott nekünk, hogy segítségül hívjuk minden helyzet felett – Tőle van!

Amikor olyan helyzetbe kerülünk, hogy nem látunk megoldást, nem tudjuk, hogy mi lesz a végkimenetel, mihez kezdjünk, kihez szaladjunk, akkor emlékezzünk ezekre az igeversekre! Hogyan fog minket kihozni ezekből az Úr? A dicsősége által! Ránk ragyogtatja az orcáját. Amikor kiárad az Ő dicsősége az Ő templomából, akkor fogja előhozni a megoldásokat.

A világosság elnyeli a sötétséget. Ha az Úr megvilágosítja az orcáját azon a helyzeten, akkor te pontosan fogod látni, mit kell tenned. Tudni fogod, hogy merre van az az út – a keskeny ösvény –, amin menned kell; jobbra, balra, egyenesen.

Ha az Úr megvilágosítja az Ő orcáját, ha a dicsősége kiárad, akkor fogod meglátni ezt. Így történik a helyreállítás Isten Igéje szerint. Nagy gyönyörűség, hogy az Úrra számíthatunk ezekben! Egy helyzetben sem szabad elkeserednünk! Az Ige felemeli a lelkeket, ha engedjük, hogy az bekerüljön a szívünkbe.

 A Zsoltárokban olvasott részt összefoglalva: ha veszteség ér téged az életben – sáska, szöcske, cserebogár; bármilyen formában jöhet a pusztító –, és a helyreállítás Istenéhez fordulsz, Hozzá folyamodsz, mindig van segítség!

Ahogy a törvényben Isten rávilágított: letelik hét esztendő, aztán megint letelik hét esztendő, és a hetedik hét esztendő leteltével eljön az ötvenedik esztendő, a kürtölések éve. Ez a jubileumi esztendő az Úrnak kedves esztendeje, amikor helyreállít mindent az életünkben.

A te életedben is eljön a helyreállítás ideje! Nekünk a Krisztusban jött el a helyre­állításunk. Az Úr Jézus Krisztusban hozta el a mi jubileumi esztendőnket. Minden helyzetre van Nála megoldás! Ezt a 3Mózes 25-ben olvashatjuk:

3Mózes 25,10. 13.

10. És szenteljétek meg az ötvenedik esztendőt, és hirdessetek szabadságot a földön, annak minden lakójának; kürtölésnek esztendeje legyen ez néktek, kapja vissza mindenki az ő birtokát, és térjen vissza mindenki az ő nemzetségéhez.

A Lukács evangéliumában is olvastuk, hogy „hirdessétek az Evangéliumot”. Mit jelent ez neked? Szabadságot hoz neked az Evangélium! Ha eljön az Úrnak ez a kedves esztendeje, akkor minden kötésből szabadságot fog hozni neked! Ez az Úr akarata! „Hirdessetek szabadságot a kötésekből, az igákból, a nehéz helyzetekből minden lakónak a földön.”

Eljön a teljes helyreállítás! A földek visszakerülnek a jogos tulajdonosaikhoz, a család­tagok visszakerülnek a családjaikhoz. Ha a gyermeked kint van a világban, és nem akar hozzád visszafordulni – eltávolodott tőled, és úgy tűnik, hogy nem hajlik a szíve arra, hogy a régi helyen legyen –, ne keseredj el! Ez csak az egyik lehetőség, hogy az ördög szöget üssön az életedbe.

Ne hidd, hogy a gondok örökre megmaradnak, mert jön a helyreállítás éve! Meg van írva: „Visszajön a te gyermeked, és térjen vissza mindenki az ő nemzetségéhez!” Visszajönnek a fiak! Nem maradhatnak kint a világban! Ha most még ott is vannak, ne add fel a reményt! A helyreállítás Istene fogja visszahozni őket. Visszahozza őket az ő földjükre. Helyreállítja a családi kapcsokat.

13. A kürtölésnek ebben az esztendejében kapja vissza ismét mindenki az ő birtokát.

Amikor eljön az a pillanat, hogy az Úr elvégzi a helyreállítást, akkor kapja vissza mindenki a saját birtokát, és mindazt, ami jogosan jár neki: mindent, amit a tolvaj ellopott. Minden birtokodnak, minden áldásodnak, a teljességednek, a békességednek vissza kell jönnie hozzád, és még ezeken felül részesülsz az Úr áldásaiból. A helyreállítás Istene végzi ezt. 

Már a törvényben is megmutatta, hogy ez az Ő kedves esztendeje. Ez kedves Neki, és ezt Ő elvégzi. Áldott az Ő szent neve! Mindenkinek vissza kell kapnia a földjét, a birtokát, a családját. Az Úr teljes helyreállítást végez az életünkben. Minden helyzetben vehetünk magunknak vigasztalást, mert Isten ezt elrendelte.

A helyreállítás lehet minőségben – úgy, hogy jobbat kapsz vissza, mint amit elvesztettél – és mennyiségben való csodálatos visszaállítás. Hogy mikor melyikre van szükséged, azt Isten fogja tudni, és meg is cselekszi azt veled. A helyreállítás például a törvényben az egyik helyen így szól:         

2Mózes 22,1.

1. Ha valaki ökröt vagy bárányt lop, és levágja vagy eladja azt: öt barmot fizessen egy ökörért, és négy juhot egy bárányért.

Ezt az igeverset olvasva látjuk, hogy Isten mennyire komolyan gondolta, hogy minden helyzetet helyreállít az életünkben, helyrehozza azokat. Elgondolkoztam azon, hogy miért különbözteti meg Isten, hogy ökröt vagy bárányt lopnak tőlem, és ha ökröt lopnak, akkor miért ötöt kell visszakapnom?

Az világosodott ki bennem, hogy minél nagyobb a kár az életünkben, annál nagyobb a helyreállítás. Ez van ebben a törvényben. Tehát minél nagyobb a kár, annál nagyobb a kárpótlás, annál nagyobb lesz a jutalom, amit Isten visszaad az életedbe. Nem ezt olvasod ki ebből a törvényből? De igen! Úgyhogy soha sem szabad elkeseredni! 

Az elején felolvasott bizonyságban is micsoda pillanat lehetett az, amikor a pásztor meglátta, hogy milyen sok mindent elloptak tőle! Abban a pillanatban nem cseréltél volna vele, igaz? De látod: ha a Szent Szellem vezetésének a vonalát felveszed, akkor Isten mindig elvezet arra a helyre, ahol megvan a megoldás. Jobban jár az illető, kárpótlást kap. Bizonyság lesz belőle. Isten dicsősége lesz belőle! Hatalmas a mi Istenünk!

Ha Vele megyünk, akkor mindig mindenből jót hoz elő az életünkben. Ha mindazt, amit az ellenség a vesztünkre, a pusztításunkra tett vagy eltolvajkodott, Isten kezébe adod, Ő azt a javunkra fordítja. Többek leszünk, amikor kijövünk egy ilyen helyzetből, mint amikor bementünk! Ez így van megírva.

Ezért jó Isten országához tartozni! Ezt minden esetben elvégzi! Eljön a helyreállítás napja! Nézzük meg, mit mond Ámos könyvében a Szentírás arról az időről, amikor ez a helyreállítás eljön:

Ámós 9,11–12.

11. Azon a napon felemelem a Dávid leomlott sátorát, és kijavítom repedezéseit, és felemelem omladékait, és megépítem azt, mint volt hajdanán.

12. Hogy örökségképpen bírják az Edóm maradékát és mindama népeket, akik az én nevemről neveztetnek, ezt mondja az Úr, aki megcselekszi ezt!

Látjuk a 11. versben, mit cselekszik Isten, ha valami összeomlik az életünkben. Ő azt mondja: „Ne keseredj el! Én felemelem azt.”. Látod, hogy Isten mikre törekszik az életünkben? Felemeli, kijavítja, megépíti azt, ami összeomlott; olyanná teszi, mint amilyen volt hajdanán. Isten tudja egyedül ezt elvégezni.

Amikor az ember helyre akar állítani valamit, azon mindig látszik az emberi kéz munkája, még a kis kiigazítások is látszanak rajta. Mindig látszik rajta az ember keze munkájának nyoma, nem sikerül úgy helyreállítani, ahogy volt új korában. Ezt csak Isten tudja megtenni!

Ugyanúgy helyreállítja, ahogy volt, és még ad hozzá! Ezért van reménységünk. Senki sem tud úgy pusztítani az életünkben, hogy mi ne járnánk jól vele, vagy hogy ne jönnénk ki a túloldalon győzelemben. Ez a mi Istenünk! Csak lásd meg és ragadd meg, s akkor mindez megvan neked.

Jeremiás 33,10–11.

10. Ezt mondja az Úr: Hallatszani fog még e helyen, amely felől ti ezt mondjátok: Pusztaság ez, emberek nélkül és barom nélkül való, a Júda városaiban és Jeruzsálem utcáiban, amelyek elpusztíttattak és ember nélkül és lakó nélkül és oktalan állat nélkül vannak,

A pusztítás oly mértékű volt, hogy semmi nem maradt, teljesen kietlenek lettek a városok. Ennél mélyebbre már nem lehet kerülni. Isten azt mondja, hogy ha most a szemedet a hegyekre emeled, akkor meglátod, mi történik.

11. Örömnek szava és vigasság szava, vőlegény szava és menyasszony szava, és azoknak szava, kik ezt mondják: Dicsérjétek a Seregek Urát, mert jó az Úr, mert az Ő kegyelme örökkévaló; akik hálaáldozatot hoznak az Úr házába, mert visszahozom e föld népét a fogságból, mint annak előtte, azt mondja az Úr.

Ez a helyreállítás Istene! Ez az Ő szava. Bármilyen pusztítás volt az életedben – nem számít, hogyan ment át rajta a pusztító –, Isten elvégzi a helyreállítást úgy, hogy örömnek és vigasságnak szava hallatszik majd! Nincs olyan helyzet, amin Isten ne tudna segíteni vagy változtatni, ha Hozzá fordulsz.

Reménytelen helyzeteket tesz Isten élővé, ha ezt a két igeverset – ami arról szól, hogy Isten mit hozott elő a pusztaságból – tanulmányozod. A te életedben is megcselekszi ugyanezt. Tudjátok, hogy ez a helyreállítás mennyire benne volt a zsidó nép gondolkodásában? Az Ige számos helyen beszél erről.

Például amikor Jézus Krisztus a feltámadása után, megdicsőült testben megjelenik a tanítványainak – akik ugyan látják a sebhelyeit, és tudják, hogy meghalt, de annak is szemtanúi lehettek, hogy Jézus ragyog az Ő dicsőségében, és él.

A mennybemenetel előtti utolsó beszélgetésben azt kérdezték a tanítványok, hogy „Uram, avagy nem ebben az időben állítod helyre a királyságot?”. Annyira bennük volt ez a vágy a helyreállításra, hogy abban a magasztos pillanatban is csak erre tudtak gondolni. Velünk is ugyanígy kell lennie.

Mindennel, ami az életünkben a pusztító kezéhez közel került, és amin pusztítást tudott végezni, a helyreállítás Istenéhez kell járulnunk reménységgel. „Uram, avagy nem ezen a napon állítod ezt helyre nekem?” Jézustól is azt kérdezték, hogy mielőtt felmegy a mennybe, nem állítja-e helyre a királyságot, hiszen Ő a helyreállítás Istene!

Nézzük meg, Jézus mit válaszolt. A felemeltetése előtti utolsó beszélgetését folytatva tanítványaival, méterről méterre feljebb emelkedve szólt hozzájuk. (És ahogy felment a mennybe, úgy is fog onnan visszajönni hozzánk.)

Apostolok cselekedetei 1,6–8.

6. Mikor azért azok egybegyűltek, megkérdék Őt, mondván: Uram, avagy nem ez időben állítod-é helyre a királyságot Izraelnek?

7. Monda pedig nékik: Nem a ti dolgotok tudni az időket vagy alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyezett.

8. Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljön reátok; és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában, és a földnek mind végső határáig.

Nem azzal kell foglalkoznunk, hogy hány vérhold volt és hány napfogyatkozás lesz. Nem az időkkel kell foglalkoznunk! Hanem amíg van időnk, és itt vagyunk a földön, addig mivel kell foglalkoznunk? Mit mondott itt Jézus? „Vesztek erőt.” Eljött-e rád a Szent Szellem? Bizony eljött! Megvolt a mi pünkösd-napunk az életünkben, felvettük magunkra ezt az erőt.

Az Úr felruházott minket. Mi a dolgunk?  Kiküldött minket az Úr: „lesztek nékem tanúim”. Ez a mi részünk! Ez Jézus mennybemenetel előtti utolsó szava. Ha kaptál erőt – vagyis a Szent Szellem eljött rád –, akkor menj és hirdesd az Evangéliumot!

Bár érezzük, hogy az idők vége egyre közelebb van, de ne erre összpontosítsuk a figyelmünket, hanem arra, hogy mit kell tennünk azzal az erővel, amit kaptunk Tőle: legyünk az Úr tanúbizonyság tevői, és hirdessük mindenkinek az Igét! Erre hívattattunk el, és együtt kell működnünk ebben a helyreállítás Istenével!

A Cselekedetekben Jakab apostol idézi az Igét az Ámos könyvéből, amit már felolvas­tunk. A fejezet arról szól, hogy a pogányok is megtértek Jézushoz, de nem voltak körülmetélve, és ezen a zsidók felháborodtak. A zsidók követelték, hogy a pogányok is metélkedjenek körül, mert másképp nem lehetnek az Úréi.

A pogányok viszont valójában már azok voltak, hiszen üdvösségük volt, és betöltekeztek a Szent Szellemmel. A zsidók elmentek az apostolokhoz, hogy elmondják az ezzel kapcsolatos ellenérzésüket. Erre az Igében a következő a válasz:

Apostolok cselekedetei 15,16–17.

16. Ezek után megtérek és felépítem a Dávidnak leomlott sátorát; és annak omladékait helyreállítom, és ismét felállatom azt:

17. Hogy megkeresse az embereknek többi része az Urat, és a pogányok mindnyájan, akik az én nevemről neveztetnek. Ezt mondja az Úr, aki mindezeket megcselekszi.

Itt megint a helyreállítást találod meg: „felemelte az omladékait Dávid sátorának”. Az Úr előhozta a Messiást, hogy Dávidnak ehhez az új sátorához mehessenek a pogányok, és ott üdvözülhessenek. Tudja az Isten öröktől fogva, hogy ezt eltervezte, és meg is cselekszi azt!

Ha Isten ószövetségi szolgáit tanulmányozzuk olyan szempontból, hogy mi volt az, amiért őket választotta Isten, akkor az Úrról minden egyes helyen megtudunk még valamit. Megtudjuk, mi az, ami kedves Neki, s így kedvesek tudunk lenni Őelőtte. A történet, amit olvasni fogunk a 2Sámuelből, azután következik, hogy Saul és Jonatán meghaltak egy harcban.

Dávid és Jonatán nagyon közeli kapcsolatba kerültek egymással. Annyira megszerették egymást, hogy szinte egybeforrt a szívük. (1Sám. 18,1) Nagy csoda az, ha Isten eléd hoz valakit az életedben, akit olyan közelinek érezhetsz, hogy szinte minden rezdülésben egy vagy vele.

Miután Jonatán meghalt, Dávid elgondolkozik a szívében. „Vajon van-e valaki, akivel kegyelmességet és irgalmasságot cselekedhetek Jonatán és Saul emlékére? A családfájukban vajon van-e valaki, akivel jót cselekedvén megmutathatom, hogy mennyire szerettem Jonatánt?” Gyönyörű ez a gondolat! Innen fogjuk olvasni az Igét:

2Sámuel 9,13. 7.

1. Monda pedig Dávid: Maradt-é még valaki a Saul házanépe közül, hogy irgalmasságot cselekedjem ővele Jonatánért?

2. Volt pedig Saul házából egy szolga, kinek neve Siba volt, akit Dávidhoz szólítának, és monda a király néki: Te vagy-é Siba? Felele: Én vagyok, a te szolgád.

3. Akkor monda a király: Maradt-é még valaki a Saul házanépe közül, hogy cselekedjem vele az Isten irgalmasságát? Felele Siba a királynak: Van még Jonatánnak egy fia, ki mind a két lábára sánta.

Jonatán már nem él. Meghalt. Dávidnak pedig nincs békesség a szívében. Keresett valakit, akivel jót cselekedhetne; akin megmutathatná, hogy mennyire szerette Jonatánt; akin megmutathatná Isten irgalmasságát. Ez Isten irgalmassága!

7. Monda néki Dávid: Ne félj; mert kétség nélkül irgalmasságot cselekszem veled Jonatánért, a te atyádért; és visszaadom néked Saulnak, a te nagyatyádnak minden majorságát, és néked mindenkor asztalomnál lesz ételed.

Megtalálták az örököst, aki mindkét lábára sánta volt. Nem volt teljes értékű ember. A világ azt mondaná rá, hogy az ilyen semmire nem jó és kihajítja. Félretesszük, szemünket se vetjük rá, nem kell többet senkinek. Nem jó semmire! Mire használnánk? De Isten szeretete nem ilyen. Addig kereste Dávid ezt a nyomorék emberkét, amíg meg tudta mutatni rajta az ő szeretetét. Megtalálták őt.

Isten ugyanígy mondja Krisztus Testében: „Van-e valaki, akin megmutathatnám Krisztusért azért, amit Ő elszenvedett a kegyelmemet, az irgalmasságomat és a jóságomat? Van-e valaki a Krisztus Testében, aki Hozzám fordul; akin megmutathatom Krisztus szerelméért az én jóságomat és irgalmasságomat?”

Látjátok, milyen Isten szíve? Keresi, kin mutathatná meg a jóságát Krisztusért. Az Atya szíve Jézussal forrt össze, és téged is oda vett be, és meg akarja mutatni neked a jóságát. Végtelen az ő kegyelme! A helyreállítás Istene Ő! Add oda neki bátran, amik történtek a múltban. Hadd dolgozzon vele, hadd munkálja a helyreállítást, és hagyd, hogy előhozza azt a te javadra. Mert Ő megcselekszi!

A tolvajnak ha rajta kapatik az Ige szerint hétszer annyit kell visszaadnia, mint amennyit ellopott, és engedelmeskednie kell nekünk. De ma igazából nem erre szeretnék kitérni. Most valami efölöttiről beszélünk.

Arról, hogy Istennek gondja van arra, hogy ha a tolvaj rajta kapatott, te megdorgáltad, és megparancsoltad, hogy kárpótlás jöjjön hozzád, akkor az a kárpótlás meg is érkezzen. Teljes helyreállítás jár neked a Jézus Krisztusban!

Vannak szolgálók, akik azt vallják és bizonyos mértékben egyetértek velük , hogy ha a felmenő ágakon történtek olyan tolvajlások például ha a háborúk során anyagilag megkárosították, vagy az ideológiák miatt hátrányos megkülönböztetésben részesítették a családod , amikkel téged a jogos örökségedtől fosztottak meg, azokra vonatkozóan is követelheted a kárpótlást, Jézus nevében.

Ezeknek is hozzád kell jönni, mert az Úr a jogosságot szereti. Vagyis nem csak azt követelheted, amit a te életedben vitt el a tolvaj, hanem a felmenőidtől ellopott jogos részeket is. Ha van hitünk rá, akkor annak is hozzánk kell jönni, mert a helyreállítás Istene a mi Istenünk! Ki az, akinek a szíve izgalomba jön ennek hallatán? Óriási kijelentés van benne! Amikor ezt megértjük, akkor jön el Krisztus Testének gazdagsága!

Mondhatod, hogy tőled semmit nem lopott az ördög. Igen, de mi van a felmenőiddel? Azt a gazdagságot is mind követelheted! Annak hozzád kell jönni, mert jogos örökséged. Az Úr azért jött, hogy a jogosságot helyreállítsa a földön. Az Úr teljes helyreállítást végzett az életünkben.

A testünket helyreállította, hiszen meggyógyultunk Jézus sebeiben. A lelkünk helyreállítását is elvégezte: ahogy a Zsoltárokban olvashatjuk: megvidámítja, és örömnek olajával tölti el a lelkünket. Nem kell többet sírnunk, gyászolnunk, szomorkodnunk! A szellemünket hogyan állította helyre? Újonnan szülte, és elpecsételtette. Az újonnan született szellemünket, örök életünket soha többé senki el nem veheti tőlünk!

 Az anyagiak terén és a gyermekeink életében is helyreállítást végez az Úr, visszahozza őket az ellenség földjéről. Meg van írva. Ezek után nem marad más nekünk, minthogy köszönjük ezt, mert ha ez így igaz csak az Igét szóltam nektek , akkor most hálának kellett ébredni a szíveteken.

Ha hisszük, hogy az Úr ezt elvégzi nekünk, akkor a hálaadásainknak bőségeseknek kell lenniük. Miközben öröm támad a szívünkben, az Úr a trónjáról még jobban örvendezik, hogy végre talált valakit, akin megmutathatja az Ő jóságát, mert hit által tudja odaadni nekünk.

Most felállunk, és veszünk a szívünkből hálaadásokat. Elkezdünk hálákat adni az Úrnak. Teszünk egy megvallást, átadjuk az Úrnak helyreállításra az életünket:

Atyám, átadom az életemet a teljes helyreállításra, Jézus nevében. A kezedbe helyezem a szellememet, a lelkemet, a testemet, családom minden tagját, az anyagi életemet és javaimat. Te elvégzed a helyreállítást, ahol csak szükséges. Kipótolod az esztendőket, kipótolod az anyagiakat, amit ellopott az ellenség. A Te hatalmas kezeddel mindazt helyreállítod és még a fölött is adsz nekem. Áldalak és magasztallak ezért! És mindenkor imádlak Téged a Krisztus Jézusban, a Szent Szellemed által! Ámen. Hálákat adunk Istennek!

Jézushoz nincs hasonló mennyen és földön. Amikor a leprás ember odament hozzá, Jézus nem félt megérinteni őt. Kinyújtotta a kezét, hozzáért, szent erő áradt a leprásba, és a kegyelem vett hatalmat a lepra felett. Az isteni erő megsemmisítette a lepra szellemét. A helyreállítás megtörtént: tökéletes egészséget kapott a leprás.

Jézushoz nincs hasonló, és most Ő fog megérinteni benneteket! Azt mondja: „Akarom, gyógyulj meg! Akarom, álljon helyre minden az életedben! A helyreállítás Istene vagyok, és meg fogom érinteni az életedet!” Fogod tudni, hogy az Úr végezte ezt el, és nem embernek adod a dicsőséget, hanem Istennek, a Jézus nevében. Így gyertek most a gyógyító sorba.

 A gyógyító sorok után bizonyság hangzott el: egy néni, László Erzsébet elmondja, 18 dioptriás szemüveget használt már harminc éve, de most az Úr megsegítette, és a látását visszaadta. Szemüveg nélkül nem látta másoknak az arcát, de most látja. A kettős látás is megszűnt, ami már régóta problémája volt neki. Illetve kilenc csigolyatörése volt, és két műtéte és nem tudott lehajolni, de most a tornázás alatt le tudott.

Végül a jelenlevők elmondták az üdvösség és a Szent Szellem keresztség imáját is.

 

*A barna színnel jelzett igeversek más fordításból származnak.

A felhasznált bibliai versek a King James kiadás számozását követik.

 

BÉKEVÁR FŐOLDAL