2015.10.24. 

TEGNAP, MA ÉS MINDÖRÖKKÉ

Sandersné dr. Kovács Erzsébet élőben elhangzott tanításának nyers szövege

2015. október 18.

 

A hit mindig belülről suttog az ember szívéhez, hogy soha ne add föl. A hit mindig ad egy természetfeletti megerősítést, hogy nincs itt az ideje annak, hogy ezt most föladjuk, mert én itt vagyok veled és megsegítelek. Ez a hitnek a csodálatos bátorító szava, amit ha az ember meghall, akkor már átkerült a nehézségeken. Mert a hit mindig megcselekszi, ha nem adjuk fel.

Az Úr sokat mondta a héten, hogy ne felejtsd el soha, hogy hogyan van megírva! Úgy van megírva, hogy erős vagyok az Úrban, ezért nem lehetünk gyengék, és hadd mondja a gyenge, hogy erős vagyok. Meg van írva. Tehát akármilyen gyengének érzi magát az ember egy helyzetben, vagy erőtlennek, vagy tehetetlennek érzi magát, akkor is meg kell vallani, hogy erős vagyok az Úrban, és az Ő hatalmas erejében! Ugye így van megírva?

Mondjuk ki együtt, akkor ez egy megvallás lesz: Erős vagyok az Úrban, és az Ő hatalmas erejében! Erős vagyok az Úrban, és az Ő hatalmas erejében! Őbenne élek – az Úrnak, az élő Igének jár az elismerés – Őbenne élek, mozgok, és vagyok. Őbenne élek, mozgok, és vagyok!

Akkor megszűnnek a mozgásszervi problémáink, megszűnnek a félelmeink, ha Őbenne élünk, mozgunk, és vagyunk, és minden leheletünk Őbenne van. Akkor megszűnnek a tüdő­problémáink, megszűnnek a légzési problémáink, ha tudatosul bennünk, hogy Ő hordoz minket.

Ha valóban Őbenne vagyunk, akkor nem lehetnek ilyen problémáink, mert Őbenne szent élet kering. Őbenne a feltámadás ereje kering, mi Őbenne vagyunk, és Ő hordoz minket. Őbenne élek, mozgok és vagyok! Naponta meditálj rajta!

Ha tünetekkel küzdesz, akkor legyen ez állandóan a szemed előtt: Őbenne élek, mozgok és vagyok! Mit kérhetnénk ennél többet Istentől? Ő hordoz, Őbenne vagyunk elrejtve. Őbenne van az életünk. Őbenne van minden mozdulatunk. Őbenne van az egész lényünk. Az Ő jelenlétében nem áll meg a betegség.

Jézus jelenlétében még soha senki nem halt meg. Ha halottakat vittek hozzá, azok föltámadtak. Az Ő jelenlétében nem lehet meghalni, Ő a feltámadás és az élet. Aki hiszi, annak megmutattatik ez a dicsőség.

Még egy ilyen erőmegvallás érkezett hozzám a hét során, egy csokorban. Írja az Efézusi levél: hatalmasan megerősödünk a belső emberben. Hogy hatalmasan megerősödöm a belső emberben, az Ő Szent Szelleme által – mondja az Ige, a dünamisz erővel, ami nem más, mint a csodatevések ereje.

Ez így igaz, tessék ezen gondolkodni, elmélyedni, erőt meríteni belőle. Miközben erről gondolkodsz, elmélyedsz, vagy mondjuk, hogy meditálsz (ez a szó manapság elterjedt az okkultizmus területén). De a legjobban jársz, ha az Igén meditálsz, mert akkor ez az élet rögtön átfolyik az egész lényeden. Ahogy végiggondolod az Igét, ahogy kiejted, ahogy a figyelmedet rákényszeríted.

Mert a tünetek néha olyan hivalkodóak, hogy arra akarnak minket rávenni, hogy arra figyeljünk, ami rossz, meg hogy hogyan van, meg úgy sem lesz jobb, mondja a szembe­kiabáló körülmény, hogy ez már csak rosszabb lesz. Abban a pillanatban tudd meg, hogy benned ott van ez az erő, ez a feltámadás ereje. Hatalmasan megerősödünk, így írja.

Ez a Szent Szellemnek a feladata, amit a szellemedben végez el, ha erre ráfigyelsz. Ha ezt tudatosítod magadban, akkor sokkal hatékonyabb lesz. Az Ő Szelleme táplálja ezt az erőt a te szellemedbe. A belső emberbe folyik ez, és az egy dünamisz erő, ami azt jelenti, hogy robbanásokat hozó csodatévő erő. Hatalmas átütő sikereket hozó csodatévő erő van benned. Ez a dünamisz szó jelentése.

Ez benned van, és evvel erősít meg minden pillanatban téged. Nem csoda, ha a kezedet másokra teszed, ez az erő kiárad, és csodákat tesz. Ez működő valóság! Tudatosítani kell magunkban, hogy nem hétköznapi lények vagyunk itt a földön.

Természetfelettiek vagyunk, a mennyből jöttek vagyunk, földi ruhában. Azért van földi hatalmunk, mert még hordjuk a földi ruhánkat. Ha ezt levetjük, akkor a földi hatalmunkat evvel elvesztettük. Akkor is tudunk imádkozni az itt maradott földi szeretteinkkel, de a földi hatalmunk már nincs meg. Amíg itt vagyunk testben, addig tudjuk gyakorolni ezt a hatalmat.

Mi vagyunk a Krisztus Teste a földön. Ezt gyakorolni is kell. Ehhez pedig a hitizmainkat folyton-folyvást erősíteni kell. Az Ige hallásából jön a hitünk. Az Igét állandóan, folyton-folyvást hallani kell. Nem szabad elcsüggedni, nem szabad a körülményekre tekinteni, erősnek kell lenni, mert meg van írva, hogy erősek vagyunk az Úrban, és az Ő hatalmas erejében.

Fölkínálja nekünk az Ő hatalmas erejét, a mindenható erejét. Élni kell vele, meg kell tanulni, miként lehet élni vele, hogyan van az, hogyan lehet meríteni abból. Hogyan lehet meríteni ebből a kútfőből. Ez a kútfő bennünk van, és innen lehet kimeregetni, lehet gyönyörködni benne, és lehet élni benne. Isten felkínálja ezt nekünk.

Ezt a múlt hétről idekínálkozott, már csak azért is, mert jöttek a drága párkányiak, és jó, hogy meghallottuk az élő valóságot. Bizony, ebben örvendeznek a szívek. Végtelen hála van a szívünkön. Tudod, ez a hála nagyon fontos, nem lehet elfeledkezni erről.

Mindig nézd meg, hogy a szíveden ott van-e a hála, mert ha igazi hitben vagy, akkor folyamatos hitben folyik a hálaadás. Ha ezt a hálát nem érzékeled a szíveden, akkor meg kell nézni, hogy a hited valahol megcsorbult. És a hitünket föl kell erősíteni az Igével. A hálaadásnak mindig ott kell lenni.

A hit úgy tekint rá, hogy mivel megkértük, megvan nekünk. Akkor nincs más dolgunk, csak hálát adni, dicsérni, magasztalni az Urat. Erős hálaadásokban kell lenni, mert az jó, az Úr elvégezte. Az Úr soha senkit nem hagyott el, és nem is fog.

Mindenre gondja van, megígérte, hogy megerősít, hogy megsegít minket, hogy igazsága jobbjával támogat. Ezeket nemcsak megírta, ezeket Ő valóságosan így gondolja. Ha te Őrá tekintesz, Ő megcselekszi.

Nagyon sok gyógyító kenet van, de ha lehet, akkor most a tanítást vennénk sorra, és aztán a gyógyító sorokat. Csodatevő erők vannak ma jelen. Daganat fog eltűnni egy hónaljban, nagyon súlyos fájdalommal járó. Van valaki, aki ebből szeretne gyógyulni?

Megköszönjük Istennek, hogy a tüdők, a vesék is helyreállítás alatt vannak. A szemben gyógyító kenet van, a lábfejben gyógyulás lesz, a Jézus nevében! Ő végzi, Övé a dicsőség! Ahogy mondja az Írás, az Atya, aki bennem van, Ő cselekszi a dolgokat. Az Igére térünk.

A dicsőségnek a kiáradásán munkálkodik a Szent Szellem, hogy erről mélyebb megértést vegyünk – Istennek a sűrű jelenlétében, ahol a sekina dicsősége kézzel kitapintható –, és az én szívemen is ez lüktet nagyon erősen.

A dicsőségben vannak különböző megnyilvánulási szintek. Minél mélyebbre be tudjunk menni, és növekedhessünk benne. Az Ige megígérte, hogy ebben számunkra növekedést enged, hogy valóban lehet növekednünk, dicsőségről dicsőségre, ahogy Mózessel is történt,

Amikor Isten először megmutatta neki ezt a dicsőséget, ő újra imádkozta, hogy Uram, mutasd meg nekem ezt a dicsőséget! Az ember újra és újra vágyja, hogy ezt megláthassa, hogy újra benne lehessen, hogy jobban érzékelhesse, hogy még inkább részese lehessen, és hogy növekedhessen benne. Hogy jobban összeforrhassunk a dicsőségfelhővel, és dicsőség cselekedhessen.

A dicsőség megnyilvánulásai dicsőségesek. Azok az Úrnak a dicsőség-cselekedetei. A dicsőség atmosz­férában már nincs szükség a kézrátételre, vagy a hitnek a törvényére, hogy hiszem, hogy megvan nekem, és küzdök a megvallásaimmal, mert az egy másik dimenzió.

Ha megjelenik az Úr dicsősége, akkor az Ő jelenlétében nem áll meg a betegség. Ott mindenki gyógyultan távozik, érintés nélkül. Mert az Úr Szelleme végzi el, ebben a hatalmas sűrű jelenlétében.

Ezért törekszünk ennyire ide, mert az Úr megígérte, hogy az utolsó időkben ilyen esők jönnek. Kései esők jönnek. Hatalmas esők jönnek, eláztatják a földet, az Úr dicsőségével megtelik a föld, és az Úr dicsőségével lesz teljes a föld. Ebbe az ismeretbe be akar vinni az Úr, és ahogy az Igékkel időzünk, úgy kerülünk mindig közelebb hozzá.

Az Úrnak kedves, hogy erről szóljunk, úgyhogy ez következik ma. A múlt heti tanítás fonalát vesszük föl. Az elmúlt hetekben is erről volt szó, de ezt egy alkalommal elmondani nem lehetne, mert akkor 40 napos felhőbe mennénk be, negyven napig lennénk itt. Ezt Isten nem kívánja tőlünk, de hétről hétre beszélünk róla.

Bizony, időt kell szakítani arra, hogy az Úrnak ezeket a dimenzióit mélységeiben meg­ismerjük. Istent nem lehet felületesen megismerni. Illetve sok ember próbálja, hogy hát már hallottam ezt az Igét, meg már ezt is tudom, meg azt is tudom. Igazából, aki így tud legyinteni egy igazság felett, annak még nincs a szívében.

Ha már benne van a szívedben és ott élő, és munkálkodik, akkor egész máshogy mondod, hogy te ezt már ismered. Akkor máshogy jön elő, akkor az már a te részeddé vált, és élő valóság benned, és működik. Elkezdesz úgy ragyogni, ahogy az a dicsőség akar a földön megnyilvánulni. Isten a dicsőségét meg szeretné nyilvánítani a földön.

Ez volt az első pillanattól kezdve a szándéka, mikor Mózest felhívta a Sínai hegyre, véráldozatot kért, aztán meghintette Mózes a népet és a Könyvet. Mózest felhívta a hegyre. Mózes ott volt a dicsőségben 40 napot, és amikor lejött, akkor az volt Isten üzenete, hogy készítsetek nekem egy hajlékot, ahol én lakozhatnék. A dicsőség lakozni szeretne, és arról a helyről megnyilvánulni.

Ez volt Istennek az első kívánsága, amikor megjelentette a dicsőséget, hogy készítsetek nekem egy hajlékot. Ekkor Mózes utasításokat kapott a sátor megépítésére. A múlt héten néztük, hogy ebben a gyönyörű sátortemplomban, a Szentek Szentjében miként lakozott Istennek a dicsősége, és hogyan nyilvánult meg onnan.

Hányszor látogatta meg Mózest és Józsuét ebben a hatalmas és sűrű fellegben, a hófehér fellegben. Ez a dicsőségének a sűrű megnyilvánulása. A héber szó a dicsőségre a kavod szó, ami azt jelenti, hogy súlyos, nehéz, tekintéllyel teljes.

Ő sűrű jelenléte szabályszerűen érzékelhető, hogy ránehezedik az emberre még jobban és még jobban, ahogy száll le az Úr Szelleme. Ezt a héber szó képviseli. A magyar szóban ez a jelentés nincs benne, de tudjuk, hogy ezt jelenti, mert utánanéztünk.

Tehát az ószövetségi sátortemplomban lakozott Isten az első lépésben. Amikor Isten kívánsága szerint ezt megépítették, Isten ott vett lakozást. Onnan nyilvánult meg a népnek, és ott áradt az Ő dicsősége, arról a helyről, ahol lakozást vett. Ez egy alapelv.

Ahol Isten lakozást vesz, onnan tud megnyilvánulni. Isten mindenhol jelen van, de ahol lakozik, onnan képes megnyilvánulni. Az Atyát, a mi mennyei Atyánkat dicsőség Istenének nevezi az Írás. Dicsőség Istene. Ő minden dicsőségnek, és minden dicsőség-megnyilvánulásnak az Istene.

Jézus Krisztusunkat az Írás a dicsőség Urának nevezi. Ő a dicsőség Ura. A drága Szent Szellemet pedig a dicsőség Szellemének nevezi az Írás. Ő a dicsőség Szelleme. A dicsőség Szelleme által hozta ki Isten Jézust a halálból. Így utal a Szent Szellemre: a dicsőség Szelleme. Ő szolgáltatja nekünk a dicsőség megnyilvánulásait, és a dicsőség munkáit.

Nagyon fontos, hogy a Szent Szellemmel igazi közösségben legyünk. Igazi olyan közösségben, hogy minden rezdülésére érzékenyek legyünk, hogy mikor mit kíván, és hogyan kívánja megjeleníteni. Hogyan kívánja a közléseit.

Minden hangulatát és gondolatát képes vagyunk elvenni. Ha figyelünk rá, képesek vagyunk erre. Tanuljuk mindannyian. Nincs olyan ember, aki nem vétette volna el valaha, de a Szent Szellem mindig megbékél, amikor látja a szándékunkat és a szívünket, hogy nem akartuk Őt elvéteni. Újra és újra felveszi velünk a fonalat, és növekedés van az Ő közösségében. Soha el nem vet minket.

Még egy fontos megjelenítése van a dicsőségnek az Efézusi levélben, a mennyei Atyát a dicsőség Atyjának hívja az Írás. Ha itt áll előttünk az apa és a fia, és azt mondom, hogy ez Józsefnek az apja, akkor a fiút hogy hívják? Józsefnek. És az Atya és az Ő gyermeke vonatkozásában az Efézusi levélben a mennyei Atyát így szólítja az Írás, hogy a dicsőségnek Atyja. Akkor téged hogyan szólítanak? Te vagy az Ő dicsősége itt a földön.

Ezt hordoznod kell a szívedben! Tudatosítanod kell magadban, hogy terád Isten úgy tekint, hogy te vagy az Ő dicsősége itt a földön! Akárhány tévedésen, botláson, vagy bármilyen nehéz helyzeteken mentél keresztül, Ő úgy tekint rád, hogy te a dicsősége vagy a földön. Ez felemelő! Ez nagyon felemelő, és ez inspirálja a szívünket, hogy nekünk ebben kell járni.

Ő számít erre, hogy általunk megjelenik Isten dicsősége a földön. Nagyon inspiráló dolog, és én ezt őrzöm a szívemben, amikor ezt először megértettem, hogy a dicsőség Atyjának a dicsőség gyermekei vagyunk. Mi vagyunk a dicsőség a földön, és Ő kívánja ezt a dicsőséget megjeleníteni általunk. Hogy mennyire gyönyörű dolog ez!

Istennek két trónja van, az egyik trónja a mennyben. Ő a mindenek Bírája, az igaz Bíró, aki uralkodik mindenek felett, és mindenek Őáltala lesznek megítélve egy napon. Van egy másik trónja, ez a szíved táblája.

A szívedben is szeretne helyet magának, hogy ott Ő uralkodhasson. Hogy te meghívd Őt erre az uralkodásra, hogy mondd neki: Úr Jézus, Te uralkodsz az életem felett, itt megkoronázlak a szívemben! Foglalj helyet a szívem trónján!

Amikor kiejted Jézus nevét, akkor lesz az oly hatékony, hogy minden, amit Jézus neve meg tud cselekedni, azt te megláthatod, ha megkoronázod Őt a szíved trónján. A szíved trónjáról kell, hogy uralkodjon az életedben.

Ez azt jelenti, hogy első helyre kell tenned mindenben. Minden mozdulásban, minden gondolatban, a drága Jézust. Akkor mondhatod neki: Uralkodj velem, Uram, ezen a helyzeten! Drága Jézus, uralkodj velem, én hatalmat veszek, és Te uralkodj velem!

Az Ő hatalma meg fog jelenni az életed felett, dicsősége meg fog nyilvánulni. Ez az, amit kutatunk, a dicsőséget. Jézus mondja, hogy Isten királysága nem szemmel láthatólag jön el. Isten királysága eljön, de mi van ebben a mondatában? Hogy eljön, de nem szemmel láthatólag. Mert Jézus így folytatja, hogy ímé, Istennek az országa tibennetek van.

El van rejtve idebent, és a mi dolgunk, hogy megtanuljunk ezzel a dicsőséggel együtt munkálkodni úgy, hogy megjelenjen a külvilág felé, a láthatókban. A láthatatlanból meg­jelenjen a láthatókban ez a dicsőség.

Nagyon nagy kihívás minden körülmény felett hatalmat venni, szólítani ezt a dicsőséget, hogy áradhasson az életünkön. Minden nehézség és minden körülmény felett az Ő dicsősége kell, hogy megjelenjen.

Az Ószövetségben két templomot olvashatunk, a sátortemplom a Mózes vándorlásának az idején, később pedig Dávid uralkodása és Salamon király idejében egy új templomot építettek. Csodálatos templomot, a Sion hegyén.

Ez a templom már kőből, aranyból és drágakövekből volt, és ékes volt. Isten méltóságát tükrözte a földön, és nem kellett elmozdítani már, mert Jézus Krisztus és a mennyei Atya elfogadta, és lakozást vett ebben a kőből épült templomban. Ez volt Salamon temploma.

Salamon temploma nagyon dicsőséges volt, és azt a felszentelést, amit az Írásokban olvashatunk, újra azzal pecsételi el Isten, hogy megjelenik az Ő dicsőségében. Ezt szeretném felolvasni nektek. A múlt héten a sátortemplomnál időztünk, és az ottani dicsőség-megnyilvánulásokat olvastuk.

Most elmegyünk az Ószövetség azon részeire, ahol Salamon templomából áradt ki ez a dicsőség. Ebből megint azt fogjuk látni, hogy Isten lakozást vett, és ahol Ő lakozik, ott a dicső­ségét megnyilvánítja. Mikor tud megjelenni ez a dicsőség? Meg fogjuk vizsgálni az Írásokból.

Amikor Salamon összegyűjti Izrael véneit és a nemzetségeket, a nemzetségek fejeit, és Salamon királyhoz Jeruzsálembe gyülekeznek. Az Úr szövetségének ládáját ünnepélyesen felviszik a templomba, Dávid városába, amely a Sion. Beviszik a Szentek Szentjébe. Ezt a részt olvassuk, és ha az első verstől végig olvassuk, és eljutunk a 10-es vershez, papok, és Izrael vénei jelenlétében mi történt, hogy jelent meg a dicsőség?

1Királyok 8,10–12.

10. Mikor pedig kijöttek a papok a szenthelyből, köd tölté be az Úrnak házát.

Bevitték oda a szövetség ládáját. Megjelent az Úrnak dicsősége. Köd töltötte be az Úrnak házát. Az egész házat, az egész templomot betöltötte ez a hófehér, sűrű dicsőség-megnyilvánulás, amit úgy nevez itt az Ige, hogy ködszerű, finom, puha, isteni megjelenési forma, az Úr sűrű dicsősége. Köd töltötte be az Úrnak házát.

11. Úgy, hogy meg sem állhattak a papok az ő szolgálatukban a köd miatt, mert az Úr dicsősége töltötte be az Úrnak házát.

Ószövetségben a papoknak folyton-folyvást állni kellett, nem volt hely, hogy leüljenek, ha szolgálatban voltak. De oly erős volt ez a ködmegnyilvánulás, ez a dicsőség-kiáradás, hogy a papok nem voltak képesek a lábukon megállni, leestek a földre. A test elveszti a tónusát.

Múlt héten erőteljesen jelentette meg az Úr, hogy milyen az, amikor nem tudjuk, hogy ebben a világban létezünk, mert a dicsőség úgy meglátogat minket. Ez történik ebben a sűrű dicsőség megjelenésben. A papok nem voltak képesek megállni.

Ha az Úr dicsőségének ez a mértéke leszáll, mi sem vagyunk képesek megállni ebben a dicsőségben. Miért? A köd miatt, mert az Úr dicsősége töltötte be az Úrnak házát. Az Úr kijelentette, hogy én itt lakozom, és megjelenítette ezt a dicsőségét. Megjelenítette egy sűrű ködszerű felhő áradásban.

12. Akkor monda Salamon: Az Úr mondotta, hogy Ő lakozék ködben.

Tehát ki is jelentette, hogy Ő lakozik ködben. Ebben a sűrű dicsőség megjelenésében Ő maga lakozik, Ő maga van jelen és cselekszik. Ő maga van jelen ebben a sűrű hófehér felhőködben, ami nagy fényességben megjelenik.

A múlt héten jártunk ott az Igében, amikor Jézus fölvitte a hegyre a három tanítványát. Ugyanezt a jelenséget írja ott le, hogy megjelent ez a dicsősége Istennek. Ezt nagyon kívánja a szívünk, hogy megláthassuk. Ha igazán vágyakozunk rá, akkor tudunk oda bemenni.

Egy másik helyen is megírja az Írás ezt a templomszentelést és a dicsőség kiáradást. Kicsivel másként írja, de jó ezeket a részeket párhuzamban is elolvasni, hogy többet lássunk belőle. Betekintést kapunk abba is, hogy egy dicséret is hangzott itt a templomszentelésnél.

2Krónikák 5,11–14.

11. Lőn pedig, mikor a papok kijöttek a szenthelyből, mert a papok mindnyájan, akik ott voltak, magukat megszentelték és akkor nem kellett megtartaniuk az ő sorrendjüket,

12. Annak okáért az énekes leviták mind, amennyien voltak, Asáf, Hémán, Jedutun, az ő fiaik és testvéreik fehér ruhákban, cimbalmokkal, lantokkal és citerákkal álltak napkelet felől az oltárnál és ővelük százhúsz kürtölő pap;

Az egész dicsérősereg jelen volt.

13. Mert a kürtölőknek és éneklőknek volt tisztük, hogy egyként zengjenek az Úrnak dicséretére és tiszteletére. És amikor nagy felszóval énekelnének kürtökkel, cimbalmokkal és mindenféle zengő szerszámokkal, dicsérvén az Urat, hogy Ő igen jó és az Ő irgalmassága örökkévaló: akkor a ház, az Úrnak háza megtelt köddel,

Ezt, hogy egyként, ezt nagyon vésd a szívedbe. Benne van az az egység, amit Isten vár. Egyként szólt a dicséretük. Egy szívvel, lélekkel szólt az a dicséret. Az egy Istenükre tekintettek, és mindannyian azt az egy Istent dicsérték. Egyként szólt a dicséretük. Összefogottan.

Az egységben van benne, ahogy mi a múlt héten imádkoztunk abban a nagyon nehéz pillanatban. Benne volt az az egység, ami kellett ahhoz, hogy megjöjjön az az átütő siker. Egyként lenni a Krisztus Testében.

Ezt akarja az ördög ellopni, amikor hozza a viszálykodásokat, hozza az ellentéteket. Hozza a ki a nagyobb közöttünk, ki mit mondott. Minden szándéka az az ördögnek, hogy ezt az egységet ellopja. Mert ha ellopta az egységet, nem tud az a dicsőség megnyilvánulni. Ez a kulcs, egyként zengtek az Úrnak dicséretére és tiszteletére.

Látjátok, milyen fontos, amikor együtt dicsérjük az Urat? Van, aki csodálkozik, hogy miért folyik olyan hosszan a dicséret az elején. Mire mindenki át tudja magát adni ennek az egyként való dicséretnek, hogy az az atmoszféra úgy megváltozzon, hogy az Úr ott lakozzon a megnyilvánulásaiban, ahhoz oda kell tenni magunkat mindannyiunknak egyként, és azt a pillanatot várja az Úr. Amikor nagy felszólva énekelnek, kürtökkel, cimbalmokkal és minden­féle zengő szerszámok­kal, ami létezett. Ott minden szólt, ami megszólalhat és dicséri az Urat.

Nézzétek meg a dicséretüket, hogy igen jó és az Ő irgalmassága örökkévaló. Nem a bajaikat sorolgatták, az Úr dicsőségére. Az Úr jó, az Ő irgalmassága, jósága, az Ő kegyelme, fenséges volta. Minden szem rajta volt. Az Urat dicsérték, az Urat magasztalták.

Amikor az egység előjött, akkor az Úrnak háza megtelt köddel. Eljött ez a dicsőség. Ez a sekina dicsőség, ez a sűrű, hófehér dicsőség, amiben az Úrnak ez a nagyon erőteljes meg­nyilvánulása is benne van. Nem állhat meg az ember benne.

14. Annyira, hogy meg sem állhattak a papok az ő szolgálatukban a köd miatt, mert az Úr dicsősége töltötte be az Istennek házát.

Hiába akartak énekelni tovább, nem tudtak. Az Úr elsöpörte ezt a papsereget. Jött ez a hófehér megnyilvánulás, az a ködszerű felhő nagy fényességben. Az Úr megjelent, terjedt, áradt közöttük, és a papok nem voltak képesek megállni ebben az ő szolgálatukban. Miért? A köd miatt. Ez az a dicsőség. Mert az Úr dicsősége töltötte be az Istennek házát.

Ahol az Úr lakozást vesz, létrejön ez az egység, ez a dicséret, ez a magasztalás, ez a fenséges, csak az Úrra tekintünk egy szívvel lélekkel. Akkor az Úr kiárad onnan, arról a helyről, ahol lakozik. Tudod-e, hogy most benned lakozik? Ez a harmadik fázisa a lakozásnak.

Lakozott a sátortemplomban, lakozott Salamon templomában, ahol olvastuk ezt a két részt, és ma hol lakozik az Úr? Ezt fogjuk elolvasni, mit ír az Írás erről? Azt írja, hogy ma Isten nem kézzel épített templomokban lakozik. Ezt tudomásul kell venni.

Bemegyünk egy templomba, és érezzük azt a meghitt atmoszférát. A gyönyörű történelmi templomokban érezzük Isten jelenlétét, de azért, mert mi bementünk. Azért érezzük benne. Ha az a templom üres lenne, és senki nem lenne benne, akkor abban Isten sem lenne jelen.

Az egy ház az Úrnak, ahol megtisztelhetik Őt, de nincs lakozása benne. Nézzük meg ezt az Igéből, ezt nagyon fontos tudnunk, hogy ma Isten hol lakozik, mert ahol lakozik, onnan képes a dicsőségét kiárasztani.

2Krónika 6,1.

1. Akkor monda Salamon: Az Úr mondotta, hogy Ő lakoznék ködben.

(Közben a vesében nagyon erős a helyreállítás. Köszönjük az Úrnak. Aki ezért jött ma, az el tudja venni ezt a gyönyörű gyógyító munkáját Istennek. Ez egy helyreállítás.)

Apostolok cselekedetei 17,24–25.

24. Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami abban van, mivelhogy Ő mennynek és földnek Ura, kézzel csinált templomokban nem lakik.  

Tehát minden az Övé, Ő teremtette, és az Ő tulajdona. Kézzel épített templomokban nem lakik. Hiába gondoljuk sokan, hogy megyünk a templomba, mert ott lakik Isten. Benned lakik, és amikor mész a templomba, akkor Isten ott jól érzi magát, mert odafigyelsz az Ő dolgaira.

De ugyanúgy, ha bejössz a gyülekezetbe, akkor is az együttlakozásainkból – az Úr ahogy valamennyiünkben ott lakozik –, egy közös öröme gerjed az Úrnak, hogy egybegyűltek a szentjei. Te magad hozod be az Urat, amikor bejössz. A te részedet a Krisztus Testéből, mert benned lakozik. Mert azt írja, hogy nem kézzel csinált templomban lakik. Akkor ezt tudomásul kell vennünk, és nem akarunk most a gyönyörű templomok ellen beszélni, szó nincs erről.

25. Sem embereknek kezeitől nem tiszteltetik, mintha valami nélkül szűkölködnék, holott Ő ád mindeneknek életet, leheletet és mindent;

Itt imádkoztuk most a kezdetekben, hogy mert Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Őbenne vagyunk, és Ő pedig mibennünk lakozik. Ez egy gyönyörű kettős kapcsolódás. Ő mibennünk, mi pedig Őbenne lakozunk. Így vagyunk egy tökéletes egység az Úrral. Jézus az Atyában, mi Jézusban és Jézus mibennünk elrejtve. Ez az egység, amit kínál nekünk Isten.

Ne ilyen templomokban gondolkodjunk, és Salamon templomában, mert ennek az ideje Jézus Krisztus kereszthalálával és feltámadásával lezárult. Isten lakozást keresett, és végül a szent vér kiontásával megszerezte annak a lehetőségét, hogy megtisztította ezeket a lakhelyeit, vagyis megszentelt minket, új teremtéssé tett minket, és most bennünk lakozhat.

Így lakozást vett bennünk Isten dicsősége, Isten jelenléte. A Krisztus bennetek a dicsőségnek ama reménysége – így írja a Kolosse levél. Krisztus bennünk lakozást vehetett, és ahol Krisztus lakozást vesz, magával hozza a teljhatalmát, a teljes erejét, a dicsőségének a teljességét, mert Őbenne lakozik az Istenségnek egész teljessége testileg. Teljes dicsősége Jézus Krisztusban lakozik. Jézus Krisztus pedig benned vett lakozást.

Így megérthetjük tehát, hogy Isten dicsősége bennünk lakozást vett. Ha az ember ezt fel tudja dolgozni magában, hogy mit is jelent, hogy Isten dicsőségét én hordozom, akkor nagyobb istenfélelemben fogunk járni. Voltak Isten dicsőségének olyan megnyilvánulásai is, amik például ítélettel végződtek. Nem ránk nézve, hanem a világra.

Ha te kijelented Isten dicsőségét egy helyzet felett, akkor ez a dicsőség megjelenhet egy emésztő tűzben, és felemészti az ellenséget. Tűzfalként veszem körbe őket – mondja az Ige. Tűzfal leszek körülöttük, megdicsőítem magamat őbennük, és az ellenséget pedig felemésztem.

Ennek a dicsőségnek a hordozását nagyon-nagyon fontos megérteni a keresztényeknek, hogy tudjon abban a dicsőségben járni. Mi a reménysége annak, hogy ez a dicsőség meglátszik majd az életünkön? Az, hogy Krisztus bennünk lakozik.

A Krisztus bennetek a dicsőségnek reménysége. Minden pillanatban teljes elvárással, és biblikus reménységben vagyunk, hogy ez a dicsőség megnyilvánul az életünkben. Mert Krisztus bennünk lakozik, hiszen ez az újjászületés. Új szellem születik, és Krisztus abban lakozást vesz, a Szent Szellem teljessége odaköltözik.

Ha a Szent Szellem teljessége van bennünk, akkor a teljes dicsősége bennünk lakozik, és képes megnyilvánulni, képes kiáradni. Ezt kell megértenünk, feldolgoznunk, hogy mi lettünk Isten temploma.

1Korinthus 3,16.

16. Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Szelleme lakozik bennetek?

Vagyis ezt tudomásul kell vennünk, annak is, akinek elsőre talán nehezebb megérteni. Vegyétek tudomásul! Pál azt mondja: Nem tudjátok-é, hogy ti az Isten temploma vagytok? Ezt Pál kérdezi tőlük, hogy hogyan viselkedhettek akkor úgy, ahogy. Ott éppen egy helyzettel foglalkozott a korinthusiaknál, mert bálványoknak áldoztak és nagyon sok testi cselekedetben jártak.

Meginti őket: nem tudjátok, hogy a ti testetek az nem a tietek? Nem tehettek vele azt, amit ti gondoltok, meg akartok, mert az nem a tietek! Drága áron váltattatok meg, és a ti testetek a bennetek lakozó Szent Szellemnek temploma lett! Ezt írja ugyanúgy az 1Korinthus 6,19-ben szinte szó szerint, hogy a bennetek lakozó Szent Szellem temploma lettetek.

1Korinthus 6,19.

19. Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Szellem temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok?

Vagyis azt felejtsük el, hogy azt tesztek a testetekkel, amit akartok, mert Isten szem­szögéből ez nem így van.

Az egyik híres prédikátor mondott egy történetet. Nagyon aranyos történet, engem megvidámított. Most hozta a Szellem, elmondom nektek. Felszállt egy hívő testvér egy vonatra, ahol megszólította a vagonban ülő két fiatal és kérdezték, hogy becsatlakozna-e egy kártyapartiba, amit csak hárman tudnak játszani, és mutatták neki, hogy miről lenne szó. Azt válaszolta, hogy sajnos nem tehetem. Megkérdezték, hogy miért nem? Azért, mert nem hoztam magammal a kezeimet – mondta. Néztek rá, hogy valami nem stimmel, mert ez az ember talán nem teljesen kerek, ha így válaszol. És mondták, hogy de igen, hoztad, itt vannak a kezeid.

De nem tehetem, nem hoztam magammal a kezeimet, ezek a kezek nem az én kezeim – felelte. Teljesen értetlenül néztek rá és kérték, hogy magyarázza el, hogyan van ez, hogyhogy nem tud játszani a kezeivel. Rátért az Evangéliumra, és mondta, hogy bennem a Krisztus lakik, az én testem az Ő temploma lett, az én kezeim az Ő kezei, és én az Ő kezeivel nem tehetek meg akármit. Én az Ő kezeivel ilyen játékot nem játszhatom, mert nincs az Ő tetszésére. Ezért mondta, hogy nem hoztam magammal a kezeimet, mert az én testem meghalt a Krisztussal. Megtértek mind a ketten az Úrhoz. Egy dicsőséges történet volt.

Látjátok, hogy az Úr mindig megadja, hogy miként lehet megnyerni a másiknak a figyelmét, hogy a Jézus Krisztusból megértést vehessen és üdvözüljön? Nagyon dicsőséges történet. Nem hoztam magammal a kezeimet. Hát akkor ezek kinek a kezei? Ezek a drága Szent Szellem kezei itt a földön. Így tekintsél rá, hogy az Ő teste, ugyanis magára öltött minket teljesen és kíván megnyilvánulni ebből a templomból, ebből a testből. Meg is teszi, hogyha odaszánjuk magunkat, és ha figyelünk arra, hogy mit engedünk meg ennek a testnek és mit nem. Nem minden van tetszésére a Szent Szellemnek.

A Szent Szellemet nem szabad megszomorítani, mert akkor a közösség megsérül. Meg­szomorodik a Szent Szellem. Olyanokat a saját érdekünkben nem teszünk, hogy a közösséget tudjuk ápolni, és a közösségben növekedhessünk, mert az gyönyörűséges.

2Korinthus 6,16.

16. Vagy mi egyezése Isten templomának a bálványokkal? Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondotta: Bennük lakozom, és bennük tábort járok; és leszek nékik Istenük, és ők én népem lesznek.

Itt most egy kicsit másképp mondja: „Bennük lakozom, és bennük tábort járok”. Mint amikor a katona a határokon föl-alá masírozik és ellenőrzi, hogy minden rendben van-e a határok mentén, nem történt e valami rendellenesség, nem lát-e valami ellenséges támadási pontot, hogy az ellenség átlépett volna. Nyomokat keres, figyeli a belépéseket, és ha valami olyat észlel, ami nincs megengedve ebben a táborjárásban, azt a Szent Szellem azonnal lerendezi. Tábort jár körülöttünk.

A mi testünk az Ő Szent Szellemének a külső határvonala. Őrködik a testünk felett, és tábort jár ebben a templomában, és egy őrzést végez el. Nem történhet betolakodás ebbe a templomba. A nem hivatalos látogatók, mint betegség, fájdalom nem vehetnek hatalmat ebben a templomban, mert a Szent Szellem tábort jár.

Hatalmas dolog ez, hogy Ő őrködik az Ő temploma felett. Ő az Úr! Tedd Úrrá minden nap: Uram, Te vagy az Úr a szívemben, megkoronáztalak, ott uralkodsz! És abban a pillanatban a Szent Szellem dicsősége elkezd munkálkodni. Lakozást vett a Szent Szellem dicsősége, és elkezd áradni.

Ez oly gyönyörűséges, megfoghatatlan szépségű! Mennyei szépségeket hordoz magá­ban, ha ezt a közösséget kifejlesztjük magunkban. Áldott az Ő szent neve ezért, hogy ezt megismerhettük.

János evangéliumában van egy történet, amikor Lázár betegséghírét viszik Jézusnak. A 11. fejezet elején hírét viszik Jézusnak, hogy Lázár beteg, akit annyira szeret. Jézus kijelenti a 4-es versben, hogy ez a betegség nem halálos:

János 11,4.

4. Jézus pedig, amikor ezt hallotta, monda: Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségére való, hogy dicsőíttessék általa az Istennek Fia.

Sok keresztény azt gondolja, hogy látjátok, itt meg van írva, hogy a betegség Isten dicsősége. Ezért szenvedem a betegségemet, mert az Isten dicsőségére van. Rosszul hasogatják az Igét.

Jézus ugyanis nem azt mondta, hogy Lázár azért lett beteg, hogy Istent megdicsőítse a betegségével, hanem azt mondta Jézus, hogy ezt a betegséget Isten az Ő dicsőségére fogja fordítani, ha odaadjuk Neki, a kezébe adjuk: Uram cselekedj, Uram hozz megoldást erre! Mindent a javunkra fordít, amit odaadunk Neki, a Jézus nevében. (Róm. 8,28)

Jézus itt ezt mondja, hogy ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsősége jön majd elő belőle, és Isten a dicsőségére fordítja. Ezt kell megértenünk, hogy ez a dicsőség bennünk lakozik, és amit csak odaadunk a kezébe, azt az Ő dicsőségére fordítja.

Megoldásokat hoz, cselekszik, kiárad, felemészti az ellenséget, rettentést hoz az ellen­ségre, neked előmenetelt hoz. Ez a dicsőség cselekszik az életünkben, hogy Isten dicsőséget vehessen a helyzetekből, amiken átmegyünk az életben.

Mindent a javunkra fordít, ha a kezébe adjuk azt. Ez a dicsőség képes arra, hogy minden betegséget az Ő dicsőségére fordítson. Isten képes erre. Ez benned lakozik. Meg kell tanulni együttműködni vele.

Hogy a dicsőség valóban megnyilvánulhasson az életünkben, egy gondolat szükséges még itt. Azt mondja az Írás, hogy Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Ahogy a földön járt és előhozta a dicsőségét: halottakat támasztott fel, a süketeket hallóvá tette, a vakokat látóvá tette, csonkákat megépítette.

Ugyanúgy Jézus Krisztus, ahogy akkor azt megcselekedte, most ugyanúgy megcselekszi általad, azáltal, hogy benned lakozást vesz, hogy a Krisztus benned él. Az Ő dicsősége reménységét előhozza erre a világra, ha megtanulsz ebben a dicsőségben járni. Előhozza! Megláttatik ez a dicsőség mirajtunk – így van írva.

Ami fontos, hogy amikor helyzeteken, megpróbáltatásokon megyünk át, akkor megtanuljunk mindig az Úr Jézus Krisztusra tekinteni. Nála vannak a megoldások, Ő az, aki elő tudja hozni ezt a dicsőséget.

Van egy próféta az átmeneti időszakban, amikor Jézus élt a földön, az Keresztelő János. Az ő élete egy nagyon nagy tanulság a keresztények számára olyan szempontból, ha megnézzük, hogy kiket magasztalt Jézus.

Ha valakiről felső C-ben beszélt, ha szabad így mondanom, akkor az Keresztelő János volt. A legmagasabb fokú felmagasztalásban beszélt róla Jézus. Hogyha ezeket az életeket tanulmányozzuk, akkor megtudjuk, hogy mi az, ami kedves az Úrnak az együtt járásban.

Keresztelő Jánosnak akkora kegyelem adatott, hogy Jézus azt mondta róla, hogy az emberek között, akik asszonytól születtek, nincs nagyobb nála, nem született nagyobb nála a földön. Ez azt jelenti, hogy fölötte volt Mózesnek, Illésnek, a nagy prófétáknak, Dávidnak, Salamonnak. Az összes nagy próféta fölött volt Keresztelő János.

De Jézus úgy folytatja, hogy aki legkisebb a mennyeknek országában – vagyis az újjászületettek között –, az nagyobb őnála [Jánosnál]. Ezen is meditálj! Meditálj rajta, hogy micsoda nagyságot képviselsz te itt a földön! Micsoda értékeket hordozunk magunkban, hogy nagyobbak vagyunk azoknál, akik az ószövetségben voltak, mert ezt a dicsőséget magunkban hordozzuk. Ahova te mész, ez a dicsőség meg tud nyilvánulni.

Keresztelő János volt az, aki a kezeivel illethette Isten egyszülött Fiát, az élő Igét. Az Igét, aki testté lett, megérinthette a kezeivel. És a Jordán folyóban ő volt az, aki alámeríthette, aki megkeresztelhette, mert neki mindent be kellett tölteni az Írások szerint. Ő volt az, aki érinthette, aki illethette Isten egyszülött Fiát.

És ő volt az, aki hallhatta azt a mennyei szózatot, amit Isten szólt ekkor, amikor Jézus a víz alá merült a Jordán folyóban. Ez az én szerelmetes Fiam, akiben én gyönyörködöm – mondta a mennyei szózat. Keresztelő János ezt hallhatta. Mi csak olvashatjuk a Bibliában, hogy ez megtörtént, és a Szent Szellem bársonyosan bizonyságot tesz róla, hogy tényleg így van, mert Ő jelen volt és hallotta.

De Keresztelő János hallhatta, ott volt és mindezeket láthatta és hallhatta, vagyis óriási kegyelmi helyet kapott az Úr közösségében. Mondhatjuk, hogy Jézus földi élete során a hozzá legközelebbi szolgálótárs Keresztelő János volt, akiről ilyen magasztosan beszélt, és akihez annyira közel állt, szinte pár hónapon belül együtt születtek a földre is.

Keresztelő János volt az, akinek készítenie kellett az Úr útját, és kiáltó szó volt a pusztá­ban, akinek a vízkeresztség volt a feladata, hogy keresztelje a hozzá térőket bűneik megvallása után, hogy vegyenek új életet. Az előképe volt a Krisztusnak. Ez volt a feladata, ezért jött, kiáltó szó volt a pusztában.

Ezt a hatalmas feladatát igen buzgón töltötte be, külön élt a világtól. Ő volt az, aki teve­szőr ruhát hordott bőrrel átkötözve, sáskákat és szöcskéket evett, meg ilyen mezei ugrálókat mézzel, és ezzel táplálkozott. Kész, nincs más, nem volt McDonald’s fagylalt, meg szendvics, semmi más. Egy teljesen elkülönült, odaszánt életet élt.

Jézus Krisztusnak a legszorosabb szolgálótársa lehetett a földön. Mégis eljut egy olyan pontra az élete, ahol… Itt ezt olvassuk el az Írásokból, mert erről figyelmeztetést fogunk ma venni, hogy így ne járjunk, akármekkora dicsőségben vagyunk, és akármilyen közeli helyet kaptunk az Úrban. Mi az, amire vigyáznunk kell ott.

Ugyanis az Írások szerint egy napon Keresztelő Jánost tömlöcbe vetették, vagyis az a pályafutása, amit addig végzett, hogy keresztelt és hirdette az Úr jövetelét, és böjtöléseket folytatott, és teljesen elkülönülten élt a világtól, véget ért.

Egy napon megintette Heródest, hogy amit cselekszik, az nem helyes, mert Heródes Jakab feleségét, a testvére feleségét elvette feleségül. Keresztelő János megintette, hogy ez így nem helyes, ezt nem tehetted volna. Heródes tömlöcbe zárta őt, fogságba zárta őt. Ez a hír eljutott Jézushoz. Itt fogjuk olvasni az igerészt, amiből tanulságot merítünk, mert ki fogjuk belőle olvasni, hogy mire kell vigyáznunk.

Máté 11,1–12.

1. És lőn, mikor elvégezé Jézus a tizenkét tanítványának adott utasítást, elméne onnan, hogy tanítson és prédikáljon azoknak városaiban.

2. János pedig, mikor meghallotta a fogságban a Krisztus cselekedeteit, elküldvén kettőt az ő tanítványai közül

Vagyis János fogságba került és hallotta, hogy Krisztus miket cselekszik. Dicsőséges útja van Jézusnak, én pedig itt ülök a fogságban úgy, hogy nem tettem semmit, csak az igazságot szóltam. Amikor az ember ilyen nehézségekbe kerül, ahol ráadásul igazságtalan szorongat­tatások jönnek, bekerül a tömlöcbe… És azt üzeni Jézusnak – nézzétek a kérdést:

3. Monda néki: Te vagy-é, aki eljövendő, vagy mást várjunk?

Üzeni Krisztusnak, akit a kezeivel érinthetett, akit megkeresztelhetett, aki fölött hallhatta ezt a dicsőséges szózatot, hogy Te vagy az Istennek a szerelmetes Fia, akiben én gyönyör­ködöm – a mennyei Atya szózatát hallhatta. Ennek ellenére, amikor ilyen mélységbe került az ellenség szorongattatásában, akkor hagyta a szívét elfordulni az igazságtól.

Elkezdett gondolkodni rajta, hogyha tényleg Te vagy a Krisztus, Te vagy Istennek a küldöttje, és a szent Fia, akkor ezek hogyan történhetnek meg velem, hogy kerülhetek én tömlöcbe? Hogy történhet velem ilyen igazságtalanság, ha Te vagy a Krisztus?

Ez az a hely, ahova nem szabad eljutnunk, amikor nehézségeink adódnak!

Amikor megkísért minket a betegség vagy a fájdalom, illetőleg a nehézségek, családi problémák, nem szabad megengedni a szívünkben ezt a kérdést: Hogyan történhet meg ez velem, ha Jézus a Gyógyító? Hogy lehetséges, hogy mindezen át kell mennem, hogyha egyszer így van megírva, és az az igazság?

Hallod benne a kísértő hangját?

Keresztelő János elkezdett ezen gondolkodni, ahelyett hogy mondta volna: Én a saját szemeimmel láthattam, saját füleimmel hallhattam, semmi kétség nincs, hogy Ő a Krisztus, és Ő a Szabadító. Ha ezt mondta volna, akkor nem lett volna olyan csúfos vége, de odaengedte a szívéhez ezeket a kétségeket.

Jézus, amikor hallja ezt a kérdést, akkor nem azt mondja, hogy, na de Keresztelő János, hát hogyan botránkozhattál meg bennem? Sem nem azt mondja, hogy hallhattad Istennek a szózatát felőlem. Isten kijelentette, hogy én vagyok az egyszülött Fia, a gyönyörűsége, a szerelmetes Fiú. Semmi feddés, semmi ilyen utalás nincs Jézus szavaiban, egyet mond:

4. És felelvén Jézus, monda nékik: Menjetek el, és jelentsétek Jánosnak, amiket hallotok és láttok:

Vagyis jelentsétek Jánosnak a Szent Szellem munkáit, a bizonyságtevőt.

5. A vakok látnak, és a sánták járnak; a poklosok megtisztulnak, és a süketek hallanak; a halottak föltámadnak, és a szegényeknek az Evangélium hirdettetik;

Ha a vakok látnak, akkor bizonyára én vagyok a Krisztus. Mert a vakok szemei meg­nyílnak, és azt valaki cselekszi. Azt nem más cselekszi, mint az Atya cselekszi énbennem. Mondjátok meg Jánosnak, hogy a sánták járnak, és ki más cselekedné ezt, mint az Atya énbennem? Az Atya bennem, Ő cselekszi a dolgokat – Jézus mindig hirdette.

Hogyan vonhatod kétségbe, ha ezek megtörténnek? Ha ezt látod és hallod, akkor hogyan vonhatod kétségbe, hogy eljött a Krisztus? Ez volt Krisztus eljövetelének a bizonyítéka. Hogyha azt látod, hogy a halottak feltámadnak, akkor hogy lehet kétség a szívedben?

Látod, János, rossz helyre vetetted a tekintetedet, mert nem azokat tekinted, amiket az Úr cselekszik, hanem a saját nyomorúságos körülményeidet tekinted, és azokon töprengsz és mérle­geled, és így csak lejjebb fogsz menni. Meg fogod kérdőjelezni, hogy én vagyok-e a Krisztus.

Elbizonytalanodott mindazok után, amilyen bizonyságokat kapott saját maga szemé­lyesen. Ha az Evangélium hirdettetik, hogy elközelgett Isten országa, akkor én kell, legyek Krisztus, ne legyen kétség benned!

6. És áldott, aki énbennem meg nem botránkozik.

János, meg ne botránkozz énbennem, én vagyok az élő reménység, nélkülem nem fogsz tudni kijönni onnan a tömlöcből. Semmilyen helyzetből nem tudunk kijönni, hogyha a tömlöcre tekintünk és nem arra, aki ezeket cselekszi – ezt mondja itt Jézus. Egyedül úgy tudsz kijönni, hogy ha arra tekintesz, aki ezeket végzi. Az Ő cselekedeteire és nem a tömlöcre, ahova most jelenleg az ellenség ereje megpróbálva bevitt téged. Ez az üzenete Jézusnak.

7. Mikor pedig azok elmentek, szólni kezde Jézus a sokaságnak Jánosról: Mit látni mentetek ki a pusztába? Nádszálat-é, amit a szél hajtogat?

Elkezdi Jánost megint magasztalni annak ellenére, hogy János megbotránkozott. Ha vele megtörtént, akkor legyetek óvatosak, mert mindenkivel megtörténhet, ha nem figyelünk erre. Ő volt a legnagyobb az emberek között, akit asszony szült. És ha vele megtörtént, akkor mindannyiunkkal megtörténhet, mert az ördög ugyanazokat a kártyákat játssza, ossza és szórja mindannyiunknak. Óvatosnak kell lenni vele, hogy miként kezeljük.

8. Hát mit látni mentetek ki? Díszes ruhába öltözött embert-é? Ímé, akik díszes ruhákat viselnek, a királyok palotáiban vannak.

9. Hát mit látni mentetek ki? Prófétát-é? Bizony, mondom néktek, prófétánál is nagyobbat!

Látjátok, mit tesz Jézus? Jánost magasztalja ennek ellenére.

10. Mert ő az, akiről meg van írva: Ímé, én elküldöm az én követemet a Te orcád előtt, aki megkészíti előtted a Te utadat.

Elhívása volt Jánosnak: a legfontosabb feladatot kapta Jézus eljövetele előtt, az Ő útját kellett készítenie. Kiáltania kellett, kiáltó szóval a pusztában, hogy jön az Úr, jön az Úr, az Ő eljövetele közel van!

11. Bizony mondom néktek: az asszonyoktól szülöttek között nem támadott nagyobb Keresztelő Jánosnál; de aki legkisebb a mennyeknek országában, nagyobb nálánál.

Ezt rólad írja, csakhogy tudd, hogy hol van a helyed a királyságban.

12. A Keresztelő János idejétől fogva pedig mind mostanig a menny királysága erő­szakot szenved, és az erőszakosak ragadják meg azt.

Vagyis Jézus azt mondja: Ha kiárasztod a hitedet, ez nem olyan erőszakosságot jelent, hogy kiraboljuk a bankot, ez azt jelenti, hogy a menny birodalmát „megtámadjuk” a hitünkkel és addig ragaszkodunk hozzá egy rámenős hittel, amíg nem látjuk. Addig nem adjuk fel, mert ahogy meg van írva, úgy kell lennie. Ezt a hitet követeli tőlünk Jézus.

A menny országát így lehet elvenni a földön. Azok ragadják meg, mondja Jézus, akiknek ilyen hitük van. Meg kell ragadni azt, el kell venni azt, meg kell szerezni magadnak, hogy abban jársz, mert te hiszed, és az nem lehet másként. Egy ilyen kitartó hitet követel tőled.

Keresztelő János azonban a tömlöcben nem Isten dicsőségére tekintett, hanem azon morfondírozott, hogy ez hogy történhet velem, ha Te vagy a Krisztus? Ennek rossz vége lett, mert ha pár fejezettel később olvassuk a történet végét, akkor azt fogjuk látni, hogy Jézus Krisztushoz megint hírt visznek Jánosról.

Újabb hír jön róla Jézushoz. Azt is tudjuk, akik olvassuk a Bibliát, hogy nagyon csúfos vége lett Keresztelő Jánosnak, mert lefejezték, a fejét tálcán vitték Heródes elé, a testét pedig eltemették. Innen olvasom:

Máté 14,12–14.

12. És előjövén az ő tanítványai, elvitték a testet, és eltemették azt; és elmenvén, megjelenték Jézusnak.

Most jön a pillanat, hogy Jézus igen rossz hírt fog kapni, mert viszik a Keresztelő János halálhírét Jézus elé.

13. És mikor ezt meghallotta Jézus, elméne onnét hajón egy puszta helyre egyedül. A sokaság pedig ezt hallva, gyalog követte Őt a városokból.

Vagyis amikor a lehető legrosszabb híreket hozzák hozzád… Ebben a pillanatban van most Jézus. Ő azt mondta, hogy most szeretnék magam lenni, elmegyek az Úrhoz, az Atyához, most vele szeretnék lenni, az Ő közelségét kívánom. Mert azt, aki a legközelebb állt hozzá a földön, azt vették el Tőle. Jézusnak is szüksége volt erre a helyre, hogy magában legyen.

Elment a puszta helyre, ott kívánkozott az Atyával lenni. Ez volt a szívében, hogy ebben a szomorúságában merítsen az Atya közösségéből, de történt valami, ami miatt nem úgy alakult, hogy Jézus elment volna a puszta helyre.

Utána nyomult a sokaság, és amikor Jézus meglátta azt a tömeget, annak ellenére, hogy a legnagyobb bánat érte a szívét, többé nem a magányt választotta, és nem a szomorúság idejét választotta, hanem nézzétek meg, mit tesz Jézus ebben a nehéz pillanatban:

14. És kimenvén Jézus, láta nagy sokaságot, és megszánta őket, és azoknak betegeit meggyógyítá.

Jézus volt az, aki meg tudta tenni, hogy nem a saját fájdalmára tekint, nem a saját szomo­rúságára tekint, nem a saját veszteségére tekint. Veszteség érte, elvesztette a legcsodálatosabb segítőtársát a földön, a halálhírét hozták. Jézus el akart menni, maga akart lenni. Fel kell ezt valamilyen szinten dolgoznia. Erről nem kapott az Atyától kijelentést, hogy ez történik. A tanítványok hoztak hírt neki.

De Jézus egy percig nem késlekedett, amikor meglátta a sokaságot, és látta a szükségeiket, a bajaikat, a nyomoraikat. Amikor hozták hozzá a betegeket, abban a pillanatban le tudta azt tenni és arra figyelt, amiért az Atya küldte Őt a földre. Az Ő hivatása a betegek gyógyítása, a mások megsegítése.

Ez a kulcs, hogy ki tudjunk jönni a nehéz helyzetekből. Amikor nem a saját nehézsége­inkkel időzünk, nem az önsajnálatba merítkezünk alá, és nem zárkózunk el a világtól, amikor bajok érnek, hanem megnyitjuk magunkat arra, hogy mit tudunk tenni a másikért. Ezt tette Jézus. A Márk evangéliumban gyönyörűen le van írva ugyanez a momentum, amikor Jézus kimegy a sokaság felé, ebben a nagyon nehéz pillanatban.

Márk 6,34.

34. És kimenvén Jézus nagy sokaságot láta, és megszáná őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok. És kezdte őket sokra tanítani.

Mi az, amit meglátsz ilyenkor? Mit látsz meg? A nyomorodat, a bajokat, a szorongatást, a rossz híreket, vagy meglátod a nagy sokaságot, a szükségben lévőket? Mit látsz meg? Jézus a sokaságot látta meg. Meglátta a sokaságot és megszánta őket, könyörületességre indult a szíve.

Amikor ezt el tudod érni, hogy érezd azt, amin a másik megy keresztül, akkor az önsajnálat megszűnt, nincs többé. Akkor már azt, hogy te min mentél keresztül, elfelejtette veled az Úr. Mert a másiknak a könyörületességébe csatlakoztál be, és a másik dolga érdekel, hogy neki könnyebb legyen, jobb legyen. Jézus látta az Ő bárányait, látta a juhokat, látta a szükségeiket, látta, hogy hozzá jönnek, és csak Ő tud segíteni rajtuk, és megszánta őket.

Ez az a hozzáállás, ami szükséges, hogy a legnehezebb helyzetekben az ördög ne tartson minket hosszú távú fogságban, hanem ki tudjunk jönni. Amikor meglátjuk azt, amiért itt vagyunk a földön – az elhívatásunkat, a feladatainkat, miért vagyunk itt, és azt kell csele­kedni, nem szabad a figyelmünket levenni Róla –, akkor garantált, hogy ez a dicsőség utat kap arra, hogy kiáradjon.

Ha elmegyünk az önsajnálat felé, meg a szomorúságaink felé, és elkezdjük sorolni a miérteket, hogy Uram, Te vagy a Krisztus, akkor ez hogyan történhetett? Vagy hogyan lehet az megírva, ha ez így történt? Ha ezeket a kétségeket kezded forgatni magadban, a vége az lesz, hogy elveszted a fejed, mint Keresztelő János. Az ördög nyert meg magának!

Nagyon fontos, hogy mire tekintünk az életben: az Ő dicsőségére! Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Ma is azt tekinti az életedben, hogy hogyan tudja a dicsőségét kiárasztani azokra, akik Ő hozzá jönnek.

A világ nagyon nehéz helyzetekben van, és az emberek nem ismerik Őt. Neked egy dolog legyen a szíveden, hogy miként tudsz a másiknak segíteni, ismeri-e az üdvösséget, kérdezd meg, hogy tudja-e, hogy valaki meghalt érte, és kezdj el neki az Evangéliumról szólni!

Ahogy ezt teszed, az Úrnak a dicsősége kezd áradni, és téged felemel arról a helyről, ahol voltál. Ott már nem érzed azt a szomorúságot, nem érzed azt az elhagyatottságot, nem érzed azt a kényszerítő, nyomorgató, szorító ellenség-gyűrűt, amibe az ördög be akar zárni! Kijöttél onnan! Ez a titka és nagyon tanulságos. Dicsőséget adunk Istennek!

Jézus megígérte, hogy vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljön reátok, és lesztek nékem tanúim. Vagyis, amit akkor Jézus elvégzett a földön, vettél rá erőt, hogy ma megcsele­kedje általad, mert ez az erő ott van benned. Azt mondta Jézus, hogy lesztek nékem tanúim. Miről kell tanúskodnunk? Arról, hogy Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.

Megcselekszi ma is ugyanazokat a csodákat, ha a hitünket kivetjük benne, és az elve­szettek sokaságát keressük, és kimegyünk értük. Nem a saját bajainkkal foglalkozunk, és nem önsajnálatban vagyunk, nem a nyomorúságainkat számlálgatjuk, nem az Igét kérdőjelezzük meg, hogy akkor ez hogyan lehet igaz, ha velem ez meg ez történik. Nagyon fontos dolog, hogy ezt így tegyük és ne másképpen, ugyanis ezekkel csodákra vagyunk elhívatottak.

Az Ésaiás 8-ban egy gyönyörű rész, ez a profetikus ima hallható Jézusnak a szájából:

Ésaiás 8,18.

18. Ímhol vagyok én és a fiak, akiket adott nékem az Úr jelekül és csodákul Izraelben: a Sion hegyén lakozó Seregeknek Urától vagyunk mi!

Ezek ti vagytok! Jelekül és csodákul adott minket az Atya ennek a világnak. Ki akarja árasztani ezt a dicsőségét rajtunk keresztül. Jelekül és csodákul adott minket az Atya a Fiúnak – ezt olvasod. Itt vagyok én és a fiak – Jézus imája ez az Atyához.

Rajtunk keresztül a jelek és csodák, és a dicsőségkiáradás meg kell, nyilvánuljon, mert az Úr adta ezt nekünk, és adta hozzá a Szellemet. Jézus mondta: Vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljön reátok és lesztek nékem tanúim erre, hogy én vagyok a csodatévő, én vagyok a gyógyító, én vagyok a dicsőségnek Ura és Istene. Én vagyok, én megcselekszem.

Ez így volt akkor is, amikor az apostolok jártak a földön, miután Jézus a mennybe ment. Az Apostolok cselekedetei írja az 5,12 versben, hogy az apostolok kezei által pedig sok jel és csoda lett a nép között. Hogyan lett? Az Atya munkálta ezeket. Ők odaadták magukat, odaadták az életüket, szent életet éltek, odaadták a kezüket, és az ő kezeik által Isten sok jelet és csodát tett köztük. Ezt írja az Írás. Ez ma is így van. Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz, akkor ma is így kell, hogy legyen közöttünk a Jézus, akik hisszük ezt.

Egy éhségről ír az Ige a földön, de nem a kenyér után való éhséget és nem a víz után való szomjúságot, hanem az én Igéim, az én beszédeim után való éhséget ír az Ige. Ezt az Atya bocsátja a szívekre. Ezt fogjuk kérni ma az Atyától, ezt fogjuk imádkozni, hogy ez az éhség jöjjön a szívekre erőteljesen. Nekünk is jót tesz, ha jobban éhezzük az Igét, de akik még nem ismerik Őt egyáltalán, ébredjen fel ez az éhség a szívükön az Ige hallgatása után.

Ne azért jöjjenek be a gyülekezetbe, hogy szépen kiöltözött ruhákban levő prédikátorokat lássanak, mint ahogy Jézus kérdezte, hogy miért mentetek ki a pusztába, hogy királyi ékességbe öltözött embert lássatok? Szó nincs róla! Miért mentetek oda ki? Azért, hogy az én küldöttemet lássátok, aki az én dicsőségemet hirdeti.

Ezért jövünk a gyülekezetbe, hogy az Ő dicsőségeit láthassuk meg, és éhséggel vagyunk, és könyörgünk, hogy bemehessünk ebbe a mélyebb dicsőségbe, és együtt, egy szívvel, egy lélekkel dicsérjük az Urat.

Elkezdjük ezt a mélyebb dicséretet, minden egyes rezdülésünkkel Őt dicsérjük. Minden­nel, ami csak nekünk adatott, az egész lényünkkel, a lelkünkkel, a testünkkel, a kezünk felemelésével Őt dicsérjük. Amíg Őt dicsérjük, a dicsőség árad, és ez a dicsőség cselekszik

Nem a saját gondjainkkal, nyomorainkkal és problémáinkkal időzünk, és nem azokban gyűrűzünk lejjebb és lejjebb a mély depresszióig, hanem megkeressük, hogy mi a másé, hogyan tudunk segíteni másoknak. Mindannyiunknál olyan kincsek vannak, amiket el tudunk vinni másoknak. Mindannyiuknál ott vannak Isten királyságának a kincsei. Kezdjük dicsérni az Urat! Áldott az Ő neve!

 

*A barna színnel jelzett igeversek más fordításból származnak.

A felhasznált bibliai versek a King James kiadás számozását követik.

 

 

BÉKEVÁR FŐOLDAL