2015.12.24. 

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉN

Sandersné dr. Kovács Erzsébet élőben elhangzott tanításának nyers szövege

2015. december 20.

 

Halleluja! Dicsőség Istennek. Emeljük fel a kezünket, köszönjük meg az Ő jelenlétét! Áldott legyen az Ő szent neve mindörökkön örökké! Hozsanna a magasságban. Áldott ez a szent név, a Jézus neve. Hálákat adunk, Atyám! Hozsanna. Megváltó született, ünnepeljük a Jézust a mai napon, Atyám, most és mindörökké. Őt imádjuk, Őt imádjuk. Hálákat adunk neked, Atyám.

Mindenki a szívéből mondja el a drága Jézusnak, szavakban vagy akár szavak nélkül. Szólj hozzá most a szívedből, mert Ő jelen van! A jelenléte hatalmas, és ez a legnagyobb kincs az életünkben. Ez a jelenlét. Nincs nagyobb kincs az életben sem égen, sem földön. Ha Őt megtaláltad az életben, akkor megelégíttettél, akkor többé nem szomjúhozol.

Akkor nem éhezel többé, mert azt mondja, jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik meg­fáradtatok és megterheltettetek, és én megelégítelek benneteket. Őnála van az, amit keresel. Amiért jöttél, nála van, és nincs máshol. Őbenne van a teljesség, és ebből a teljességből kínál neked. Amiért ma jöttél, azt elveheted.

Ó, az áldott név, a Jézus neve, amiben uralkodnunk kell az életben! Az egy Jézus Krisztus által kell uralkodnunk. Jelen van, és megelégít. Jöjjetek e vizekre mind, akik ti szomjaztok, mondja az Ésaiásban. Jertek és vegyetek ingyen, pénz nélkül, jertek és vegyetek. Ő jelen van.

Csak nála nyugszik meg a szív. Nincs más. Tudsz-e hálákat adni neki, hogy itt jelen van, hogy szól hozzád, hogy vigasztal? Hogy átölel, vezetést ad, hogy megerősít, hogy megsegít. Ezeket mind megígérte, és meg is cselekszi, ha hozzá fordulsz. Megcselekszi ezeket.

Az Ő szava az igazság. Én vagyok az út, az igazság, és az élet. Áldott legyen a szent neve. A folyammal áradunk, ahova szeretne. Teljesen megnyitjuk magunkat a Szent Szellemnek, az legyen, amit Ő akar. Teljesen megnyitjuk magunkat, ahova Ő akar beáradni, oda megyünk mi is.

Megszabadító kenet van a fejen, valaki a zaklató gondolatoktól fog megszabadulni. Valakit olyan gondolatok gyötörtek, amitől nem tudott szabadulni. Kínzó, zaklató, depresszió felé hajló gondolatok voltak. A Szent Szellem most ezeket elvitte.

Az Ő szent olajában teszi ezt, és hozza az Ő gondolatait helyette, ahogy írva van, hogy a Szellem gondolatait gondoljuk, amely élet és békesség. Nincs többé háborgás, és nincs többé zaklatás, megnyugszik a szív ebben a háborgó világban. Megnyugszik a szív, és elcsende­sednek ezek a háborgó, zaklató gondolatok, hogy hogyan és miként lesz.

Nem látjuk a megoldást, hogy honnan jön az a segítség, honnan jön a megoldás? A mikénteket, ezeket Ő mind elkészítette, és a trónteremből hozza neked. A főpapunk könyörgé­seink által a trónteremből hozza ezeket neked. El lehet venni ezeket, a Jézus nevében. Jelen van, és szeret téged. Erre a szeretetre lettünk mindannyian teremtve. Ez a karácsony ünnepe.

János 3,16.

16. Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Ez volt Isten szívén, hogy senki el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Ezt az örök életet elhozni jött nekünk Jézus. Az Ő születésnapját ünnepeljük ma. Karácsony napja elő-ünnepet tartunk, és az Ige fürdőjével megöntözve fogunk ma innen hazatérni, mert Ő megöntöz ma minket az Ige fürdőjével.

Ő volt az egyetlen ember, akit azért küldött Isten a földre, mert az volt az elrendelt terve, az eleve elrendelése, hogy meghaljon értünk. Ő volt az egyetlen, akinek azért kellett megszüle­tnie, el volt rendelve a halála, eleve elrendelés volt. Ezt írja az Ige több helyen. Azért született meg, hogy majd egyszer meghaljon érted. Jézus Istennek Fia, és egyben az embernek a Fia.

Folytassuk az áradatot a Jézus nevében. Egészen bemenvén a Szentek Szentjébe, mert a szív ott hall csak Istentől. A Szentek Szentjében. Azon a szelíd helyen, azon a csendes helyen. Ott hallunk Tőle. Ott tapasztaljuk meg az Ő szeretetét, amihez akkor már semmi kétség nem fér, ha oda bementél, ha tudod, hogy meg vagy tisztítva.

Ha tudod, hogy szeplőtelen vagy, egy feltétel nélküli szeretet vár ott rád, ami nem ítél. Mert az ítéletet teljesen a Fiúra hagyta, és a Fiú magára vette. Nincs számodra kárhoztatás, ez Krisztusnak a műve. Nincs számodra kárhoztatás! Szabad vagy, az én Igém szabaddá tesz, így mondja a Szentírás. Szabad vagy!

Ha ezt megtapasztalod, egyszer és mindenkorra az Ő szerelmese leszel. Ez az igazi szabadság, amire elhívott minket. Istennek Fia volt és egyben embernek Fia is. Ez volt Istennek a hatalmas műve, elküldte Isten Fiaként, és úgy is szólítja a Biblia, hogy Ő az embernek Fia.

Teljesen Isten és teljesen ember volt. Olyannyira Isten volt, hogyha az ember ezt átlátná, akkor kétség sem fér hozzá, hogyan lehetett mégis ember? Olyannyira ember formában járt a földön, hogy az ember elgondolkodik, miként lehet Ő akkor Isten? Ez volt Isten műve. Elküldte az Istenembert, a Jézus Krisztust a földre.

János 3,16–17.

16. Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Ezt ma a szívedre szeretné írni Isten, hogy miért tette ezt. Különben elveszettek lennénk. Istennek csak annyit kellett volna tenni, hogy nem küldi el a Jézust értünk, és mindannyian elveszettek lennénk. Mindannyian kárhozottak lennénk.

17. Mert nem azért küldte az Isten az Ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa.

Hogy megtartassék a világ általa! Egy megtartás volt Isten szívén az akarat, hogy téged magához ölelhessen újra. A szent és szeplőtelen és tiszta gyermekét, mintha soha bűn nem létezett volna a világon az életedben.

Olyannyira megtisztított, és ezt Őbenne végezte el, a Krisztusban. Isten kibocsátotta az Ő Igéjét, írja az Ószövetségben, és mikor kibocsátotta az Ő Igéjét, meggyógyította őket. Olvasod a Zsoltárokban.

Karácsony ünnepén ennél többet ünneplünk. Isten kibocsátotta az Ő Igéjét, és kibocsátotta az Ő Fiát, mert Ő volt az Ige. Mert eljött az időnek a teljessége, és kibocsátotta Isten az Ő Fiát, írja a Galata levél. (Zsolt. 107,20)

Galata 4,4–5.

4. Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az Ő Fiát, aki asszonytól lett, aki törvény alatt lett,

5. Hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerhessük a fiúságot.

A fiúságot? Tudod-e, hogy fiú lettél Őbenne? Jogok járnak ezzel, hatalmas jogok. Uralkodni hívott el minket. Fiúvá, fiakká, örökösökké tett minket. Istennek a dicsőségét szemlélhetjük, megjelentette az Ő dicsőségét általa.

Isten kibocsátotta az Ő Fiát az által, hogy az Ige testté lett. Első lépésben kibocsátotta az Ő Igéjét, megjelentette az akaratát, aztán kibocsátotta az Ő Fiát. Azt, aki a kebelén nyugodott mindenkor, a Fiút, az egyszülött Fiút, és így az Ige testté lett. Lakozott miközöttünk, és ezt ünnepeljük karácsonykor. Az Ige testté lett. Ez a mi nagy ünnepünk, hogy megszületett a Megváltó.

Próféciák sokasága volt Róla. Az egész Ószövetségben lehet lépten-nyomon olvasni Istennek az akaratáról, amit kijelentett, hogy elküldi a Megváltót. Két próféciarészt szeretnék nektek elolvasni, ami jelezte a gyönyörűséges Megváltó születését. Drága szent név a Jézus neve! Mit ír róla az Ószövetségben a Szentírás?

Mikeás 5,2. 4–5/a. 9.

2. De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, aki Uralkodó az Izraelen; akinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van.  

Látod-e, hogy a kezdetektől fogva volt, öröktől fogva volt?

Gyógyító kenetek érkeznek közben, mert megnyugszik a szív és a hit felébred. Ma nagyon különleges gyógyító kenetek vannak. A fogínyben és a fogakban van. Akinek ez ajándék ma, nagyon fog örülni neki, mert az arcüregbe is belenyúlik ez a gyógyulás.

Valakinek egy arcüreggyulladást is okozott egy begyulladt fogtő. Baloldalon, a felső fogsoron egy gyönyörű gyógyulás, az arcüreggel együtt. Megnyugszik, elmúlik a fájdalom, elmúlik a gyulladás. Az Ő kegyelme ez. Az Isten Igéje cselekszi ezt.

Miközben az Isten Igéjét szolgáljuk, és a szívek befogadják azt, a Szellem cselekszik, mert az Ige él. Az Ige élő és ható! Ő hatol be az életetekbe, és mindig oda jut el a kenet, ahol szükség van rá. Itt valakinek szüksége van gyógyulásra, és ez megvan. Föl lehet írni. Az alsó álkapocsban is van, a fogakban is van gyógyulás.

2. De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, aki Uralkodó az Izraelen; akinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van.

Ez a prófécia a drága Megváltónkról, az Úr Jézusról szól. Isten egyszülött Fia Ő, az Ige. Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige. És az Ige testté lett. Itt jelenti ki Isten, hogy kezdettől fogja létezett. El volt rendelve, hogy Ő legyen az Uralkodó. Ezt a hatalmat hozni jött neked, hogy te uralkodhass általa.

4. És megáll, és legeltet az Úrnak erejével, az Úrnak az Ő Istenének fenséges nevével, és bátorsággal lakoznak, mert ímé felmagasztaltatik a földnek határáig.

Nézd meg, kaptál egy nevet, amiben uralkodhatsz! Legeltet az Úrnak erejével, az Úrnak, az Ő Istenének fenséges nevével és bátorsággal lakoznak. Nincs többé félelem annak, aki az Úrban lakozik. Annak, aki az Ő nevében uralkodik, az bátorsággal lakozik ezen a földön.

Mert ímé, felmagasztaltatik a földnek határáig. Ez a név felmagasztaltatott. Meg volt már prófétálva az Ószövetségben. Ebben a névben uralkodhatsz, ebben a névben bátorsággal lakozhatsz. Így van megírva az Ószövetség próféciái között.

5/a. És Ő a mi békességünk…

Őbenne vagy, békességed van. Ő a mi békességünk. Ezért tehát nem háborog többé a szív. A szívünknek megnyugvása van, Ő a mi békességünk. Minden gondodat rá vetheted. Ő a mi békességünk.

9. Erőt vesz a te kezed szorongatóidon, és minden ellenségeid kivágattatnak.

Ha te Őbenne vagy, akkor erőt vesz a te kezed a szorongatóidon. Nincs mitől félned. Nincs mitől remegned. Erőt vesz a te kezed a szorongatóidon, és minden ellenségeid kivágattatnak. Micsoda prófécia! Az Úrban való uralkodásunk ez. Bárki jöhet ellened, az Úrban, ebben a névben uralkodhatsz, és kivágattatnak a szoron­gatóid, a gonoszok. Mert az Úrban uralkodást kaptál.

Ez a prófécia Jézus Krisztusról szól és azokról, akik Őbenne vannak. Akik hatalmat vettek ebben a névben. Még egy prófécia az Ószövetségből. Drága Úr Jézusunk szent Igéje felkent Ige. Igákat tör meg, amikor élővé válik a szíveden. Igákat tör meg, szögek esnek ki, terhek vágatnak le, él az Ige. Szívekhez hatol. Nézd meg a próféciát:

Ésaiás 9,6–7.

6. Mert egy gyermek születik nekünk, Fiú adatik nékünk, és az uralom az Ő vállán lészen, és hívják nevét: Csodálatos Tanácsosnak, Hatalmas Istennek, Örökkévalóság Atyjának, Békesség Fejedelmének!

Látod-e a bölcsességét Istennek, hogy a Fiú odaadatott, aki kezdetektől fogva volt, és Ő a Fiú, de gyermekként meg kellett születnie. Gyermeknek születik, a Fiú odaadatik. Látod ezt a hatalmas ajándékot? Ez karácsony ünnepe.

Megszületik a gyermek, és a Fiú odaadatik erre a hatalmas megváltásra. Uralom az Ő vállán lészen. Őbenne vagy, uralkodhatsz. Uralkodhatsz az életben, az egy Jézus Krisztus által képes vagy megállni az ellenség minden gonoszságával szemben. Uralom van az Ő vállán. Nézd meg a csodálatos neveit! Miket kínál neked a Megváltó?

Nézd meg a neveit: Csodálatos Tanácsos! Szükséged van-e tanácsra, hogy mit tegyél? Kinek nincs? Ő a Csodálatos Tanácsos. Aki tanácsol téged minden utadon, azt írja, hogy minden igazságra elvezet. Ő a hatalmas Isten. Ez egy másik neve. Hatalmas Isten, hatalmas erő. Örökkévalóság Atyja. Békesség Fejedelme. Ha háborog a szíved, Őnála találsz békességet. Ő a békesség Istene. Békesség Fejedelme.

7. Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerősítse azt jogosság és igazság által mostantól mindörökké. A Seregek Urának buzgó szerelme cselekszi ezt!

Olyan királyság, ami folyton-folyvást növekszik. Gyülekezet napról napra épül, naponta szaporítja az Úr a gyülekezetet az üdvözülőkkel. Növekedésének nincsen vége. Dicsőséget adunk ezért! Ő a növekedés Istene. Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége.

Ez a békesség mindig visszajön, látod? Az Ő koronája alatt ott van a békesség. Ő a Békesség Fejedelme. Békesség uralkodik az életeden, békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerősítse azt jogosság és igazság által.

Istennek jogosságot is gyakorolnia kellett, amikor téged, a bűnben lévőt megigazított, és kijelentette rólad, hogy igaz vagy. Ha nem mutatja föl az áldozatot, akkor Ő azt nem tehette volna meg. Neki be kellett mutatni ezért az emberiségért a véráldozatot. A bűnért való áldozatot. Ezért mondja, hogy jogosság által.

A Mennyei Bíróság minden követelményének eleget kellett tennie, hogy Isten kijelenthesse rólad, hogy te igaz vagy. Azt jogosság által végezte el. Valakinek szenvednie kellett a bűneidért. Valakinek az életét kellett adnia. Az ártatlannak kellett adni az életét a bűnösért, hogy te az Ő igazságát elnyerhesd.

Ez az Ő megigazító munkája, s ezt jogosság által végezte el. Jogosság és igazság által mostantól mindörökké, a Seregek Urának buzgó szerelme cselekszi ezt. Látod, miért cselekedte? Buzgó szerelméből. Ez a szerelem soha el nem múlik. Ez örök. Ez az a szerelem, ami örökkön örökké tart. Ha ezt megtaláltad, akkor megtaláltad azt, amiért a földre jöttél. A Jézus Krisztusban van ez. Nincs máshol.

Az Úr buzgó szerelme cselekszi mindazt a jót, amit teszel az életben. Az Ő buzgó szerelméből teszi, ami kiolthatatlan. Kioldhatatlan vággyal vágyakozik utánunk, szüntelen. Fel sem foghatjuk az Ő vágyódását. Annak a gyümölcse ez, hogy mi kezdünk vágyódni utána, amikor a szívünk rezdülései megérzik, hogy Ő hogyan vágyódik utánunk, ahogy a szerelmesek vágyódnak egymás után.

Ennek a szikrája az, ahogy mi érezzük, hogy Ő hív minket, az Ő vágyódásából fakad. Ő szüntelen vágyódik utánunk, és ez gyönyörűséges, mert minden munkát, amit Ő elvégzett értünk, az Ő szerelméből tette, nem cselekedetekből. Nem tudunk felmutatni semmit, hogy ezt kiérdemeltük volna.

Mit tudunk odavinni semmit a kereszt elé, hogy azt mondhatnánk, hogy Uram, ezt én cselekedtem? Nem összemérhető, amit te fel tudnál mutatni az Ő megváltásához képest. Ezt Ő végezte el, az Ő nagy szerelméből tette. És így adatott a Fiú nekünk örökre.

Ez egy örök megváltás. Ahogy nem tudtál semmit tenni azért, hogy ezt elnyerjed, és hogy ebbe belekerülj, hogy Őbenne legyél, úgy semmit nem tudsz tenni, hogy innen kiessél. A kegyelemből, az Ő szerelméből olyan könnyedén kiessél. Ne aggódj ez miatt. Sok téves tanítás jön, hogy elvesztetted az üdvösségedet, ezt tetted, meg azt tetted. Felejtsd el! Nem így van. Az Ő szerelme örökkévaló. Folyton-folyvást tűzzel lángol érted az Ő szíve.

Jézusnak különleges volt már a fogantatása is. Egy olyan Istenember jött a földre, akinek már a fogantatása is egészen különleges volt. Ugyanis szűztől fogant. Ehhez nincs hasonló az emberek között a földön, akik születtek. Ő volt az egyetlen.

Drága szent fogantatását elolvassuk a Lukács evangéliumban. Angyal hozta a hírt a mennyből, Isten akaratát. Amikor eljött az időknek teljessége, akkor kibocsátotta az Ő Fiát. Nézzük meg, hogy hogyan írja le a Lukács evangélium!

A szívek közben megbékélnek, és gyönyörű folyamba kerülünk, a kenet folyamába kerülünk, ahol a szív így el tudja engedni a gondokat, a háborgást, és tud Hozzá közeledni, akkor egy lépéssel közelebb vagyunk ahhoz, hogy meglátjuk, hogy amit kértünk, az megvan nekünk az Ő jóságából. Hálákat adunk Istennek.

Közben nyugodtan fejezd ki a szívedben a háládat, ha érzed, hogy ez az! Érzed, hogy a hála felbuzog a szíveden, akkor vagy a kezedet felemeled, vagy a szívedből mondj egy hálaadó üzenetet Istennek! Nagyon szereti Jézus a hálaadásainkat, amik őszinte, tiszta szívből jönnek. Valóban csak ez a részünk, hogy rálássunk arra, hogy mit végzett el, és azt megköszönjük, és hálával elfogadjuk. Megvan nekünk.

A mellben is nagyon erős a gyógyulás közben. A Szent Szellem természete a gyógyítás. Azok a drága sebek, amit Jézus elszenvedett, annak az erejében ott van a gyógyítás, amire csak szükséged van. A drága Jézusnak a kegyelme, hogy ezek a gyógyítások folynak, miközben az Ige lüktet.

Azt fogom tenni, hogy egy rövid igerészt elolvasok Lukács evangéliumából. Elolvassuk a Krisztus Urunk fogantatását. Karácsony ünnepén erről hallani kell most mindenkinek, a legkisebbnek is, és a legnagyobbnak is. Már ez természetfeletti volt. Az Istenember fogantatása így szólt:

Lukács 1,26–34.

26. A hatodik hónapban pedig elküldeték Gábriel angyal Istentől Galileának városába, amelynek neve Názáret,

27. Egy szűzhöz, aki a Dávid házából való József nevű férfiúnak volt eljegyezve. A szűznek neve pedig Mária.

Jegyességben voltak, és Mária szűz volt.

28. És bemenvén az angyal hozzá, monda néki: Örülj, kegyelembe fogadott! Az Úr veled van, áldott vagy te az asszonyok között.

Hírt hozott az angyal a trónteremből, Isten akaratának a szavát hozta. Jézus Krisztusunk fogantatásának az akaratát hozta.

29. Az pedig látván, megdöbbent az ő beszédén, és elgondolkodék, hogy micsoda köszöntés ez?!

Mária megdöbbent.

30. És monda néki az angyal: Ne félj Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél.

Ez a mi alapunk minden tekintetben a félelmeink eltávoztatására. Tudd meg, hogy kegyelmet találtál Istennél, kegyelembe részesített vagy, nincs mitől félned. Ez most az üzenet. Ne félj Mária, kegyelmet találtál az Istennél!

31. És ímé, fogansz a te méhedben, és szülsz fiat, és nevezed az Ő nevét Jézusnak.

32. Nagy lészen Ő, és a Magasságos Fiának hivattatik; és néki adja az Úr Isten a Dávidnak, az Ő atyjának királyiszékét;

Ő lett a királyok Királya, és az uraknak Ura.

33. És uralkodik a Jákób házán mindörökké; és az Ő királyságának vége nem lészen!

Te ebbe a királyságba kerültél, mikor beleszülettél. Vele uralkodsz az életben az egy Jézus Krisztus által. Mária ezeket hallván, egy kérdést tesz fel az angyalnak.

34. Monda pedig Mária az angyalnak: Mimódon lesz ez, holott én férfit nem ismerek?

Máriából nem hitetlenség szólt, hanem a mikéntet kérdezte. Abban a pillanatban elfogadta az Úr akaratát, amikor az angyal hozta, csak azt nem látta, hogy miként lesz ez? Hiszen Mária mondta, hogy én szűz vagyok.

Ugyanez az angyal üzenetet hoz Zakariásnak, ugyanebben a fejezetben, egy pár verssel fölötte olvashatjuk. Ahol Erzsébetnek jelzi az angyal – öreg korára, mert egész életében meddő volt –, hogy neki is gyermeke születik. Azonban Zakariás értetlenkedve kérdez vissza, és ítéletet hoz az angyal, és Zakariást elnémítja. Azt mondja, hogy amíg a gyermek meg nem születik, addig megnémulsz. Zakariás annyit kérdezett:

Lukács 1,18. 35. 38.

18. És monda Zakariás az angyalnak: Miről tudhatom én ezt meg? Mert én vén vagyok, és az én feleségem is igen idős.

De látod, hogy Isten lát egyedül a szívekbe? Az egyik esetben, amikor az angyal üzenetére [hitetlenkedve] visszakérdezett Zakariás, egy ítélet sújtotta és megnémult. Addig, amíg a gyermek meg nem született, Zakariás néma maradt, hogy ne tudjon értetlenkedni többé, amíg Isten akarata valóságba nem jön.

Mária ugyanúgy nem értette, miként lesz ez, amikor hozzá jött az angyali üzenet, hogy gyermeket fogansz, de Isten látta Mária szívét, hogy ő odaadással kérdezi ezt és nem kötekedéssel. Isten szavát soha ne vonjuk kétségbe!

Amit Ő mond, az megvan nekünk, azt fogadjuk szelídséggel! Fogadjuk el úgy, hogy az beteljesedik az életünkben, még akkor is, ha nem értjük, mint Mária, aki nem értette, hanem visszakérdezett. Isten őt nem ítélettel sújtotta, nem hitetlenségnek tekintette ezt a kérdést, mert Mária csak szelídlelkűségből akarta tudni, hogy hogyan lesz ez, Uram. Hiszem minden szavadat, de hogyan lesz?

Hányszor vagyunk ilyen helyzetben? Hallunk az Úrtól valamit, és nem tudjuk, hogy miként lesz, de elhittük, mert az Úr szólt, és az megvan nekünk. Ezt a szívet szereti Isten.

35. És felelvén az angyal, monda néki: A Szent Szellem száll tereád, és a Magasságos­nak ereje árnyékoz be téged; azért aki születik is szentnek hivatik, Isten Fiának.

Emberi kéz érintése nélkül hozta Isten elő a Fiát, a Magasságos ereje által. Elküldte az Igéjét és Mária befogadta azt, s megfogant a Megváltó. Az Ige testté lett, Isten szava így jelent meg a földön. Mária megfoganta Isten Igéjét. Mert az Isten Igéjének semmi sem lehetetlen – mondja tovább az angyal az Úr üzenetét. Ha te befogadod, Mária, az megvan neked.

38. Monda pedig Mária: Ímhol, az Úrnak szolgálója; legyen nékem a te beszéded szerint. És elment tőle az angyal.

Amikor Mária ezt a kijelentést tette és befogadta Isten szent Igéjét, elment tőle az angyal. Elvégeztetett. Az Ige testté lett. Ünnepeljük karácsonykor! Ugyanígy végzi Isten az összes munkáját Isten országában, a Szent Szelleme által.

Amikor meggyógyulsz, ugyanígy van, a Szent Szellem száll tereád és a Magasságos ereje árnyékoz be. Körbevesz, beárnyékoz és elvégzi Isten akaratát, ha te azt a szívedbe be tudod fogadni, ha kételkedés nélkül tudod fogadni. Ő elvégzi azt pontosan úgy, ahogy ez a fogantatás történt. Ez egy dicsőséges tanulság.

Az Isten országában a kereszténységnek minden eleme így történik. Az újjászületésünk is így történik, a Szent Szellem száll reánk, és a Magasságos ereje végzi azt el, Ő a Szent Szellem. Így történik, így szenteltetünk meg mindannyian. Áldott az Ő szent neve mindörökké.

Jézusnak a születése természetfeletti és teljesen különleges volt, mert nem csak, hogy szűzen fogantatott, hanem szűztől született. Mert Józsefnek angyal jelent meg és tudatta Józseffel, hogy ne távozzon el Máriától.

József el akarta bocsátani Máriát, mert még csak jegyben jártak, és nem akarta szégyenben hagyni őt. De Isten egy angyalt küldött és jelezte, hogy vegye maga mellé, mert aki benne fogantatott, szent az. És József továbbra is jegyben járt vele a Jézus születéséig.

Jézus nem csak szűzen fogant, hanem szűztől született. Erről nézzük a beszámolót, hogy hogyan volt Jézus születése, mert erről is szólnunk kell, karácsony lévén. Olvassuk erről a drága Szentírást a Lukács evangéliumban.

Lukács 2,6–14.

6. És lőn, hogy mikor ott voltak, betelének az ő szülésének napjai.

7. És szülé az ő elsőszülött fiát; és bepólyálá, és helyezé Őt a jászolba, mivelhogy nem volt nékik helyük a vendégfogadó háznál.

A drága Megváltónknak, az Úr Jézus Krisztusnak istállóban kellett világra jönni, és jászolba tették. A ház már tele volt és Ő kiszorult onnan. Belegondolsz abba, hogy a világ Teremtője, az Alkotója oly mértékig magára fogadta az alázatot, hogy nem vetette meg ezt a helyet. Így jött el bemutatván azt, hogy igenis kedves az Isten előtt, ha alázatban járunk. A kis jászolban kezdte bepólyálva.

8. Azon a vidéken pedig pásztorok voltak, akik kint a mezőn tanyáztak és vigyáztak éjszakán az ő nyájuk mellett.

Látod, az Úrnak angyala milyen sűrűn megjelenik az Úr küldetésében? Ugyanúgy végzi ezt a mi életünkben is, csak nem látjuk, de az Úrnak angyalai nagyon sok munkát elvégeznek az életünkben. Egy napon vissza fogjuk tudni tekinteni ezeket a munkákat, sőt angyalokat fogunk megítélni, hogyan végezték a munkájukat. Ha az Igét szólod, akkor nagyon hatékonyan tudják végezni a munkájukat.

9. És ímé, az Úrnak angyala hozzájuk jöve, és az Úrnak dicsősége körülvevé őket: és nagy félelemmel megfélemlének.

Az angyalok mindig dicsőséget hoznak le a mennyből.

10. És monda az angyal nékik: Ne féljetek, mert ímé, hirdetek néktek nagy örömet, mely minden népnek öröme lészen.

Jézus ezt hozta a földre, nagy örömet, mely minden népnek öröme lesz, nem csak a zsidó népnek, hanem minden népnek öröme lesz a Megváltó születése.

11. Mert ma született néktek az Üdvözítő, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.

Vagyis a felkent Úr.  Jézus Úr volta a felkenetésében.

12. Ez pedig néktek a jele: találtok egy kisgyermeket bepólyálva feküdni a jászolban

Ne vesd meg a kicsiny kezdetet, ne vesd meg, ha mások lenéznek, vagy megaláznak, mert Istentől van a felmagasztalás! Jézus sem vetette meg, jászolban kezdte a földi életét, kiszol­gáltatottságban, bepólyálva, ott, ahol az istállóban az állatok voltak. A Teremtő, aki teremtette a világot, itt kezdte, ezen a helyen.

13. És hirtelenséggel jelenék az angyallal mennyei seregek sokasága, akik az Istent dicsérik, és ezt mondják vala:

Egy angyali beözönlés jött Jézus születésekor a földre, angyali seregek jöttek.

14. Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és jó akarat az emberekhez!

Jézus ezt hozta nekünk, békességet és jó akaratot. Békességet és jó akaratot. Megvan-e a békesség az életedben? Ha nem, közeledjél Krisztushoz, mert Ő ezt hozta a földre, Istentől jó akaratot, kegyeltséget, hogy kedvessé tesz még az ellenségeid előtt is.

Jó akaratot hozott, nem háborgást, nem háborúságot, nem szakadásokat, nem viszálykodásokat, nem gyűlölködéseket. Ezek messze vannak Tőle. Ha ilyeneket látsz, távolodjál el, és Krisztushoz közeledj! Ő békességet és jó akaratot jött hozni az embereknek. Hálát tudunk-e adni ezért? Ez az Ő akarata és ezt hozta a földre.

A pásztoroknak Isten angyalokkal tudatta az Ő Fiának megérkezését, hogy megszületett. A Máté evangélium más momentumról számol be, ott bölcseket említ. Ott a pásztorokról nem szól, de Jézus születésénél megemlíti, hogy bölcsek jöttek messze földről. Perzsiából jöttek ezek a bölcsek. Dániel ideje óta voltak ott Dánielnek tanítványai, aki tanította őket arra, hogy a csillagzat állásokból meg lehet majd mondani előre  Jézus Krisztusunk születését.

Amikor a csillagtudománnyal foglalkozó bölcsek, az asztrológusok meglátták az égen azt a konstellációt [együttállást], amikor a csillagok pont úgy álltak, ahogy jelölték a zsidók királyának születését, akkor a bölcsek elindultak. Látod, Istennek annyiféle útja és módja van, hogy a te tudtodra hozza a Megváltó érkezését, hogy a Megváltó megszületett, hogy a Megváltó itt van, érted van, hogy Ő él.

Ahányan vagyunk, annyiféleképpen hívhatja fel a figyelmünket az Ő valós voltáról, hogy Ő él, hogy szeret téged. Ezeknek a csillagvizsgáló tudósoknak az égre adott jelet: vegyétek észre Krisztus Jézusunk születését! A bölcsek fogták magukat és elindultak, hogy megkeressék a zsidók királyát. Megtalálták Őt. A Máté evangéliumában erről egy rövid feljegyzés van.

A Márk evangéliumában semmit sem olvashatunk erről, rögtön a jánosi vízkeresztséggel indul az első fejezet. Nem minden evangélium rögzíti Jézus Krisztusunk születését. A Máté evangéliumban van egy rövid rész, amely nagyon tanulságos. Elolvasom, hogy az Ige dolgozzon rajtunk.

Máté 1,18–23.

18. A Jézus Krisztus születése pedig így volt: Mária, az Ő anyja, eljegyeztetvén Józsefnek, mielőtt egybekeltek volna, viselősnek találtaték a Szent Szellemtől

Vannak helyzetek, amikor az embernek az életében nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy eltervezik. Képzeljétek el Józsefnek a helyzetét, amikor csak jegyben járt Máriával, és Mária viselős lett, és mindez a Szent Szellemtől történt.

19. József pedig, az ő férje, mivelhogy igaz ember volt és nem akarta őt gyalázatba keverni, el akarta őt titkon bocsátani.

20. Mikor pedig ezeket magában elgondolta: ímé, az Úrnak angyala álomban megjelent néki, mondván: József, Dávidnak fia, ne félj magadhoz venni Máriát, a te feleségedet, mert aki benne fogantatott, a Szent Szellemtől van.

Látod, a mi Jézus Krisztusunk fogantatása és ugyanígy Isten minden akarata a te életedben a Szent Szellemtől kell, hogy megfogantasson. Akkor vagy Isten akaratában, ha megengeded, hogy ott a szívedben azok megfoganjanak. Minden egyes akarata Istennek így kell, hogy megfoganjon, az Igéből a szívünkben.

21. Szül pedig fiat és nevezd annak nevét Jézusnak, mert Ő szabadítja meg az Ő népét annak bűneiből

Máriának is új volt ez az üzenet, amikor jött az angyal, és ezt hozta.

22. Mindez pedig azért lett, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott vala a próféta által, aki így szólt:

23. Ímé, a szűz fogan méhében és szül fiat, és annak nevét Immánuelnek nevezik, ami azt jelenti: Velünk az Isten

Többé nem jár az ember gyászban vagy szomorúságban, vagy kétségbeesésben, ha tudja, hogy vele van Isten. Ez az üzenete a mi Messiásunk születésének, hogy velünk az Isten. Ha Isten veled, ki ellened? Velünk az Isten! Nehézségekbe kerülsz? Velünk az Isten! Háborgások jönnek? Velünk az Isten! Betegségek jönnek? Velünk az Isten! Ez volt az első fázis, Isten behozta a Fiát a földre, velünk az Isten.

Hatalmas üzenete ez a karácsonynak: Velünk az Isten! Ezt vedd elő sokszor, amikor bajokban vagy, vagy megoldhatatlan helyzetekben vagy, akkor emlékeztesd magad, hogy nincs okod elkeseredni, elcsüggedni, nem szabad háborgásban vagy félelemben tartanod a lelkedet, hogy azon a helyen az ördög tudjon gyötörni.

Ha egyszer veled van Isten, akkor Ő megoldásokat hoz. Ő egy szerető Isten. Ő egy segítő Isten. Ezért küldte a Fiát, békességet és jó akaratot hozni a földre. Ezért küldte az egyszülött Fiát, a Jézus Krisztust.

Ha velünk az Isten, akkor legalább olyan sikertörténetünk lehet, mint amilyen Józsefnek volt az Ószövetségben. Ott azt írja: mert Józseffel volt az Isten. Nézd meg, hogy honnan hozta ki, és hova emelte föl, mert Józseffel volt az Isten! A testvérei először meg akarták gyilkolni, aztán kútba dobták, amiben nem volt víz, hogy majd ott leli halálát.

A díszes köntösét vérbe mártották, és hazavitték az apjuknak, hogy vadállat tépte szét a gyermekedet. Őt pedig eladták, és elkerült Egyiptomba rabszolgasorsra. Mezítelenre vetkőztették, mert ott a rabszolgákat úgy adták el, meg kellett vizsgálni, hogy a testük egészséges-e. Mezítelenül kiabálták felette, hogy mennyit ér. Isten vele volt.

Ha ott lett volna egy hely, hogy elkeseredjünk, akkor ezeken a pontokon elkeseredhettünk volna, de József nem tette. Mindvégig tudta, hogy azok az álmok, amiket Isten neki adott, azok valóra válnak. Ezért lettek oly irigyek a testvérei és akarták a halálát. De mivel Isten vele volt, kihozta onnan és legmagasabb helyre került, mert Isten vele volt.

A fáraó első embere lett, a segítője lett. És azt írja ott az Írás, hogy ami József keze alatt volt, azzal nem volt gondja az elöljárójának, minden sikeres lett, amire csak a kezét tette, mert Isten vele volt.

Ez, hogy Isten velünk van, már csak ez az egy lépés kell, hogy hatalmas biztatást adjon nekünk. Mi nem csüggedhetünk el ebben a világban, mert Isten velünk van! Még ha bajokkal szembesülünk is, Isten velünk van.

Isten ennél többet cselekedett, mert amikor Jézus meghalt és feltámadt, akkor Isten megcselekedhette, hogy nem csak velünk van, hanem Isten bennünk van. Bennünk lakozást vesz, és ahova mi megyünk, oda velünk jön és kiárad. A szent ereje árad. Isten velünk van, és Isten bennünk van. Akik újjászülettek, elmondhatják, hogy Isten bennünk van!

Jézus tanította, hogy én az Atyában, Ő énbennem, és én tibennetek. Nézd meg, hányszoros lakozás ez? Isten már nem csak velünk van, hanem bennünk van. Szent templomai lettünk és felépít minket, meggyógyít minket, vigasztal minket, együtt jár velünk, és a végcélba bevisz minket. Mert Isten velünk van és bennünk van.

Immánuel volt a neve Istennek, az volt a kezdet, amikor a Megváltó a földre jött. A kereszthalála és feltámadása után Jézus jelentette, hogy veletek vagyok a világ végezetéig, ti énbennem, és én tibennetek. Hatalmas munkája Istennek. Áldott legyen az Ő szent neve mindörökké! Ez karácsony ünnepe, a Megváltó születése.

Ő az ajtón jött be [testben megszületett]. A tolvajok és a rablók máshonnan hágnak be, de Ő bepólyálva jászolban kezdte, testet öltve. Ő az ajtón jött be. Hozzánk hasonló formában eljött a földre, hogy Megváltónk lehessen. Áldott az Ő szent neve ezért mindörökké! Mindörökkön örökké legyen áldott az Ő neve ezért! Azért, hogy ezt a szeretetet így kinyilvánította a számunkra. Soha többé nem kételkedhetünk az Ő szeretetében, mert Ő ezt megcselekedte értünk. értünk tette! Áldott legyen az Ő neve!

János 10,1.

1. Bizony, bizony mondom néktek: Aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem máshonnan hág be, tolvaj az és rabló.

Látod, Jézus mit mondott? Voltak ugyan előtte, akik bejöttek a juhokhoz, de nem a juhok ajtaján mentek be, hanem máshonnan hágnak be, tolvajok és rablók. Vágyódtak a juhokra, uralkodni akartak a juhokon, de nem az ajtón jöttek be, hanem máshonnan hágtak be. Innen ismered meg, ki az, aki a bárányokhoz az Úr pásztoraként jön.

Jézus így jött el hozzánk. Ő a hatalmas Pásztor. A jó pásztor, aki füves legelőkön nyugtat minket. Aki csendes vizekhez terelget minket. Ő a jó pásztor. A jó pásztort ünnepelni fogjuk most karácsonykor, aki megszületve a kis jászolban, elhozta nekünk Isten szeretetét.

Ez a karácsony ünnepe, és mindannyian örvendezünk, hogy Isten ezt megcselekedte. Áldott legyen az Ő szent neve! Karácsony ünnepén, a szeretet ünnepén a különleges Isten­ember eljött hozzánk. Tud-e örvendezni a szíved? Ezt kérdezi most az Atya.

Ha nem tud a szíved örvendezni úgy, ahogy Ő szeretné, akkor még nem valós az üzenet a számodra. Akkor még nem fogtad fel, hogy mit tett érted. Ha ez behatolt a szívedbe, akkor tudsz örvendezni. Ugyanúgy, ahogy az angyalok nagy örömet hoztak a mennyből és örven­deztek. A pásztorok is örvendeztek, és bölcsek jöttek.

Akiknek a szívéig ért ez az üzenet, hogy mi történt akkor, amikor Isten Fia lejött a földre, azoknak a szívében öröm ébred. Ez az öröm kell, hogy átitasson minket. Ez az öröm kell, hogy átitasson minket, mert a Megváltó megszületett a kis jászolban.

Felemeljük a kezünket, mert Ő itt van, jelen van és szeret téged! Megköszönjük Neki ezt a véghetetlen áldozatát, mert Ő isteni mivoltában volt mindörökkön örökké az Úrral, és nem kellett volna Neki a földre jönnie. Annyit kellett volna csak tennie, hogy nem ért egyet az Atya akaratával és maradhatott volna a mennyben.

De isteni mivoltát letette és engedelmes volt halálig, mégpedig a keresztfának haláláig. Ő tudta, hogy miért jön a földre. Engedelmességben jött, kiüresítette önmagát. Te hajlandó vagy-e valamit letenni az életedből a Krisztusért? Ő az elöljáró példa az életünkben.

Most szeretjük Őt, a Jézus nevében! Felemeljük a szívünket Hozzá és megköszönjük Neki, hogy ezt megcselekedte értünk. Egy napon meglátod Őt és a koronát a fején. Meglátod Őt, akinek hófehér a ruhája és aranyövvel van körülövezve. Sok korona van a fején. És ha rád néz, akkor a szeretet tengere érinti meg a szívedet és fogod tudni, mennyire valóságos.

Egy napon mindannyian meglátjuk Őt, a drága szeretetet, amit elhozott nekünk. Jézus Krisztus valóságos. Ő az, aki a hét gyertyatartó között jár a mai napon, mert a kis Jézusból felnőtt Jézus, majd megdicsőült Jézus lett.

A Jelenésekben azt olvasod, hogy hét csillagot tart a kezében, ami a hét angyala a hét gyülekezetnek. Ezzel a hét csillaggal a hét gyertyatartó között jár, amely a hét gyülekezet. Úgyhogy Ő bizony járja a gyülekezeteket a Szelleme által és jár a sorok között, jár az életek között, jár és öntözi, vigasztalja az életeket, és megoldásokat hoz.

Nem hagyja el az övéit soha, még akkor sem, ha a körülményeid ezt akarják elhitetni veled. Ő az, aki él. Aki örökkön örökké él. Bár halott voltam, de élek örökkön örökké – mondja neked. – És nálam vannak a Dávid kulcsai, a hatalom kulcsai, és ezt átadtam neked. Uralkodj az életben az egy Jézus Krisztus által! Ezzel szerzel dicsőséget Neki, ha uralkodni tudsz az életben. Ezért jött.

Emeljük fel a kezünket! Szeressük Őt! Annál többet nem tudsz Neki adni, minthogy tiszta szívből szereted. Uram, mit adhatok Neked karácsonykor? Azt mondja: csak a szívedet. A teljes szívedből szeress engem, ne legyen ott meg nem bocsátás, ne legyen ott harag, ne legyen ott gyűlölködés! A teljes szívedet add nekem! Teljes szívedből szeress engem!

Ezt kéri tőled, és most ezt megtesszük, fel fogjuk emelni a szívünket oda, arra a helyre, ahova minket ültetett. Mert minket a hatalom helyére ültetett fel. Oda felemeljük a szívünket, a lelkünket, az érzelmeinket, az akaratunkat.

Mindent átadunk Neki. Átadjuk magunkat teljesen. Így fogjuk Őt szeretni. Énekelni fogunk a drága Úr Jézusnak, közben a szívünkből a szeretetet kiárasszuk Őfelé. Ő a szeretet Istene. Áldott legyen a neve! Ámen.

Hálákat adunk Istennek a Jézus Krisztus szent nevében. Az Ő jelenléte gyönyörűséges. Egy ölelő szeretettel van jelen. Akit karácsonyeste nincs, aki átöleljen, mert egyedül van, azoknak is itt van az Úr jelenléte. Szoktam mondani, hogy az Ő szoros ölelésében mindenen képesek vagyunk átmenni, és ez a jelenlét van itt. Ragadd meg!

Soha többé ne érezd, hogy magányos vagy, mert Ő veled van! Velünk van Isten és bennünk van Isten és megsegít, megerősít. Ne félj, és ne rettegj – mondja –, veled lesz az Úr mindenekben, amikben jársz! Ez az Ő szava hozzád, ragadd meg! Jelen van az Ő szeretete, mélységes szeretet, mélységes és magasságos.

Lement a legmélyebb pontra, a pokol legmélyére érted, és a legmagasabbra felmagasztal­tatott. Mindent elvégzett érted. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég. Az első és az utolsó. Minden a számodra. Vagyok, aki vagyok.

Itt van veled és nem felejtkezett el az Úr rólad. Ha úgy gondolnád, hogy rólad az Úr elfelejtkezett, tudd meg, hogy minden lépésben veled van. Minden szenvedésüket Ő is elszenvedte – ezt írja Ésaiás.

Nagyon együttérző Úr Jézusunk van, soha egy pillanatra sem felejtkezik el rólad. Hűséges, könyörülő Főpap, aki könyörög éretted. El ne fogyatkozzék a te hited – mondja neked –, ha kikér a sátán, hogy megrostáljon, mint a búzát. Emeld föl a kezed, szeresd Őt!

 

*A barna színnel jelzett igeversek más fordításból származnak.

A felhasznált bibliai versek a King James kiadás számozását követik.

 

BÉKEVÁR FŐOLDAL