2009.07.01.

ANYAGI GYARAPODÁS

  KENNETH COPELAND ÉS LEROY THOMPSON
(A szinkrontolmács szövege.) 

1. rész

 

KENNETH: Mindenkit szeretettel üdvözlök a Beliver's Voice of Victory adásban. Imádkozni fogunk és bele is vágunk a mai bibliatanulmányozásba és örülni fogtok majd, hogy hallhattátok.

Atyám Jézus nevében megnyitjuk a szíveinket, megnyitjuk az elménket, hogy kijelentést kapjunk a Mennyből. Neked adunk minden dicséretet, tiszteletet és dicsőséget. Átadjuk Neked ezt az adást és nyilvánítsd ki Magadat bárhogyan, ahogy szeretnéd, Uram, Jézus. Ez a hely Hozzád tartozik és hálát adunk Neked érte, Jézus nevében. Ámen.

Ez az ember és az ő szolgálata, aki ma jelen van az adásban, őt nem kell, hogy bemutassuk a mi nézőinknek: Dr. Leroy Thompson van itt és szeretettel köszöntjük őt.

Tudom, hogy mennyire elfoglalt vagy, és nagyon-nagyon köszönöm neked, hogy eljöttél ide, hogy megáldj bennünket.

Egy évvel ezelőtt eljöttél egy reggel, és azt mondtad: – Ez az Ige nem tudom, hogyan fog beilleszkedni abba az adásba, amit az Úr szeretne, hogy tegyünk. De nem tudok ettől az Igétől megszabadulni, a Jelenések 4-ből. Én azt mondtam, hogy olvassuk el, és nézzük meg, merre visz. Ezzel kezdtük az adást és az Úr szava jött hozzánk, és azt mondta, hogy: „2007 a nyitott ajtó éve lesz. Jézus megnyit ajtókat, amit semmilyen ember vagy ördög nem tud bezárni az életedben és olyan dolgok, amelyek a múltban kudarcnak tűntek, meg fognak változni, és a valóságba fognak jönni.”

 

Az én életemben nagyon sok dolog megváltozott, és a valóságba jött, amellyel azelőtt küszködtem. Hittem Istenben, és nem egy, hanem több ilyen dolog történt az egész szolgálatot tekintve. Egyik bizonyság a másik után jött. Dicsőség Istennek! És ez folyamatban van még most is. Nem egyszeri dolog volt, hanem folyamatosan történnek a változások. Jézus kinyitotta az ajtókat, mi pedig keresztülmegyünk rajtuk. Ámen.

Dr. Leroy Thompson-nal, aki velem van ma, dicsőség az Úrnak, vele együtt tanulmányoztam az Igét. Őt követve tettem ezt, és olvastam a könyveit, hallgattam a kazettáit. Nagyon sokat tanultam tőle, főképpen a Menny gazdasági rendszeréről. Arról a gazdasági struktúráról, amit a Menny a rendelkezésünkre bocsátott itt a földön. Az Úrnak az áldása az, ami meggazdagít és Ő ahhoz nem ad semmilyen szomorúságot. (Péld. 10,22) Amikor próbálsz itt a világban meggazdagodni, akkor lehet, hogy összegyűjtesz sok mindent, de megkapod vele együtt a problémát és a szomorúságot is, mert az vele együtt jár. Ez a baj ezzel a világi rendszerrel.

Szeretnénk ma információkat kapni Tőle. Szent Szellem, kérünk adj információkat, amennyit csak lehet. Ezért nyissuk ki a Bibliánkat ma reggel a Zsidó levél 11. fejezeténél és a 3-as verssel fogjuk kezdeni:

Zsidó 11,3 Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta formálta, hogy azok a dolgok, amelyek láthatók, a látható dolgok, nem láthatókból lettek, hanem láthatatlanokból.

Hallottam, hogy az emberek azt mondják, hogy Isten a világot a semmiből teremtette. Nem semmiből teremtette, hanem olyasvalamiből, amit nem látsz a fizikai szemeiddel. Szellem és élet az Ő Igéje.

 

LEROY: Elkezdünk ma arról beszélni, hogyan tudjuk a saját anyagi világunkat megformálni Isten Igéjével. Isten szólt hozzám évekkel ezelőtt.

Szellemi értelemben megformálni, megadni a keretét az anyagi dolgainknak itt a földön, ahogy az Ige mondja, hogy: „… a világ Isten Igéje által teremtetett, a láthatatlanból állt elő.” Ahhoz, hogy keretet tudjunk adni valaminek, kell egy erős alap. Ezért, először Isten Igéjéből az alapokat tesszük le az anyagi életünkre vonatkozóan, és aztán jönnek a keretek és a befejezés. Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk tenni, néhány dologgal foglalkozni kell Krisztus Testében. Ahogy az Úr nekem adta ezt, azt mondta, hogy: "Egy tömeges, szervezett, egyesített, tökéletesített tudatlansággal kell foglalkozni. Egy tömeges, szervezett, egyesített, kifejlesztett tudatlanság, Isten anyagi dolgokra vonatkozó szövetségével kapcsolatban, ami Krisztus Testében jelen van."

Azt mondta, hogy a Krisztus Testének hallania kell ezt, mert nagyon sokan szenvednek, akiknek nem lenne szabad szenvedniük. Szeretik Istent, adakoznak, de nem tudnak elfogadni úgy, ahogy kellene.

És kaptam az Úrtól egy Igét, azt mondta, hogy: „Itt az ideje a tized megnyilvánulásának.” Ekkor Floridában prédikáltam, és ezt kaptam az Úrtól: „Itt az ideje a tized megnyilvánulásának.” Hiszem, hogy akik tizedet fizetnek és megtisztelik ezzel Istent, azok látni fogják ennek a hatalmas megnyilvánulásait.

És az Úr még azt is mondta, hogy: „Minden egyes lépés ebben az évben a növekedés lépése lesz.” Amikor átmész a konyhába a hálószobából, minden egyes lépés a növekedés lépése lesz. És hallottam, hogy Isten Szelleme ezt mondta nekem, hogy mondjam el Krisztus Testének: fel kell kelniük természetfeletti elvárással, hogy ezek megtörténjenek, hogy foglalkozzunk ezzel a tudatlansággal, ami járványként terjedt el Krisztus Testében. 

Szeretnénk a Prédikátor könyvéből megmutatni egy igeverset, az 10. fejezetből. Ez az Ige rámutat néhány nagyon fontos dologra, helyzetre, amivel foglalkozni kell. A Szent Szellem akar ezzel most foglalkozni. Ez áldás lesz az életünkben, hogy megformáljuk az anyagi életünket Isten Igéjével. Isten Igéje sokat beszél a bőségről, gyarapodásról, vagyonról. Ez a mi szellemi előjogunk, születési jogunk, hogy gazdagok legyünk. Prédikátor 10,5-ös vers azt mondja:

Prédikátor 10,5 Van egy gonosz, amelyet láttam a nap alatt, mintha tévedés volna … (tehát egy gonosz, amit tévedésnek nevez) … ami a fejedelemtől származik, hogy a bolondság nagy méltóságra helyeztetett, a gazdagok pedig alacsony sorban ülnek.

7-es vers azt mondja: Láttam, hogy a szolgák lovakon ülnek: a fejedelmek pedig gyalog mentek a földön, mint a szolgák.

Ahogy olvastam az Igét, láttam, hogy Krisztus Teste nincs a megfelelő helyén. Nincsenek, azon az anyagi szinten, ahol az Úr szeretné, hogy legyünk ahhoz, hogy az Ő feladatát, küldetését elvégezzük. És ez egy gonosz dolog, egy tévelygés, egy tévedés ez az állapot, hogy Krisztus Testében, az anyagiakban rossz helyen voltunk. És Isten áttörést akar hozni.

Az Úr szeretne dolgokat felfedni, hogy hit által részesedhessünk belőle, hogy egy nagyon erőtejes, robbanásszerű anyagi áradás legyen a Testben, hogy a küldetésünket el tudjuk végezni, amit akadályozott az a téves helyzet. Tehát láttam egy gonosz dolgot, egy tévedést. És amikor megvan Isten bölcsessége, ezt ki tudjuk igazítani.

Van hét fő tényezője ennek, amit minden hívőnek tudnia kell az anyagi helyzetekről, hogy hogyan tudjuk ezt Isten Igéjével megváltoztatni. Hét út van, amit én megtapasztaltam, ahogy Isten anyagi áldást hozott folyamatosan, mint ahogy egy lavina a hegyoldalról lezúdul, és ott fölgyülemlik.

Négy dolgot kijelentett nekem Isten 10-11 évvel ezelőtt, vagy 11-12 évvel ezelőtt, és elhanyagoltam azokat, de Ő visszahozta ezt. Azt mondta, hogy ezt meg kell tanítanod Krisztus Testének, hogy megértsék azt, hogy hová akarom őket helyezni. El kellett kezdenem megint tanítani. Tehát 4 dolgot szeretnék ebből most megosztani veletek. 2Timótheus 3,16-ra fogunk menni.

 

KENNETH: Tehát, azt mondja az Ige még a Prédikátorban, hogy: „… a szolgák lovakon ülnek, a fejedelmek, pedig gyalog…”. Tehát látjuk, hogy valaki ül a lovon és egy másik követi őt. És aki a lovon ül, az megmondja a másiknak, hogy mit tegyen. Tehát ez a fej és a farok képét mutatja. De föl vannak cserélve, mert Krisztus Testének kellene a lovon ülni, és parancsolni. A világban olyanok voltunk, mint hogyha egy kalappal a kezünkbe mentünk volna körbe és koldulnánk a világtól, hogy meg tudjunk élni. De ez fordítva kellene, hogy legyen. Hogy ők jöjjenek hozzánk, mert nekünk a szeretet parancsában kéne járnunk, és nekünk kellene őket bevezetni Istennek az áldott, gyarapodó környezetébe, s nem fordítva. De a világi rendszer fojtogatott minket.

 

LEROY: Nem nekünk kellene koldusoknak lennünk a gazdag ember kapujánál. Nekünk kell lenni annak az embernek, akié a kapu, hogy megmutassuk az embereknek, kicsoda a mi Istenünk.

   2 Timótheus 3,16. Itt is látni fogjuk, hogyan kapunk utasítást Isten Igéjéből. Alapot vetünk, és felvázoljuk ezt az anyagi helyzetet. Tehát Isten Igéje a Szent Szellem által adatott. Több százszor olvastam el ezt az Igét. Az Úr azt mondta, hogy ez a négy dolog – ezért adtam az Igémet – nagyon fontos! Az anyagiakról beszélünk. Tehát „az Ige hasznos a tanításra, feddésre, megjobbításra, az igazságban való nevelésre.”

Első dolog a tanítás. Tehát a tanításról beszélünk. Minden hívőnek tudnia kell, hogy a tanítás Istennek a megalapozott rendje, rendszere: az ígéretek, a szövetség, a Királyság. Mindazok a dolgok, amelyekről Isten szólt hozzánk, az anyagi dolgokról is, az Ő bőségéről. Az Ő megalapozott rendjében kell, hogy ez történjen. Vannak szellemi törvények, amit következetesen követnünk kell. Azt nem kell tudnunk, hogy hogyan, hanem egyszerűen elgedelmesen megtesszük azt, amit Isten mond nekünk. Meg kell alapozódnunk Istennek a rendjében: amit Isten mond a gazdagságról, amit Isten mond a növekedésről, az én jövedelmemről.

Mit mond Isten arról, hogy mi kell, hogy legyen nekem? Nem amit ember mond arról, hogy áldott legyek. A Biblia azt mondja, amikor Ábrahámról beszél, hogy Isten elhívta Ábrahámot, megáldotta Ábrahámot, és növekedést adott Ábrahámnak. Hiszem, hogy minden hívő élete felett ott van ez az ábrahámi elhívás, hogy Isten elhív, megáld és növekedést ad nekünk is. De ehhez meg kell alapoznunk dolgokat.

Tehát Istennek az ihletett Igéje, egy rendet hoz. Nem akadémikus módon, hanem a szellemi világból jön ez elő. Tehát az első dolog, amit minden hívőnek tudnia kell, hogyha ki akarnak igazítani az életükben valamit, amiről tudják, hogy nem jó irányba halad az életükben. A legtöbb hívő életében az anyagi dolgok nem a megfelelő irányba haladnak, de az Úr szeretné, hogy jó irányba menjenek, mert nagyon sok nyomást hoz ez az életben. Tehát Istennek a megalapozott rendjére szükségünk van az anyagiakkal kapcsolatban.

A megfelelő tanításra szükség van, mert ott van ez a tömeges, szervezett, egyesített, tökéletesített tudatlanság. Láttam az elmúlt 10 évben ezt Krisztus Testében, hogy nem tudják, hogy Isten mennyi mindent nekünk szeretne adni. Ő azt akarja, hogy az Ő útján járjunk, mindenünk meglegyen, és jó sáfárai legyünk annak, amit nekünk ad a 2Korinthus 1-ben. Tehát beszélünk Isten megalapozott rendjéről. 2Korinthus 1,20-22 versei azt mondják:

2Korinthus 1,20-22 Mert az Istennek valamennyi ígérete lett Őbenne igenné és lett ámenné az Isten dicsőségére miáltalunk. Aki pedig minket veletek együtt, Krisztusban megerősít, megalapoz és felken minket, az Isten az. Aki el is pecsételt minket, és a Szellemet, mint foglalót adta a mi szíveinkbe.

Tehát, Isten megalapoz téged, amint hagyod és engeded Neki, és fel fog téged kenni. Tehát, meg leszel alapozva, és fel leszel kenve és a 22. versben mondja, hogy „elpecsétel minket és a Szellem foglalóját adta a szívünkbe”. Ott vannak Isten ígéretei, amelyek igenné és ámenné lettek. Meg kell tudnunk, mik Isten ígéretei az anyagi életünkre vonatkozóan. És ezen kívül Isten megerősít minket az Igéjén keresztül.

Az igazságban megalapoz minket. Tudjátok, ahogy Jézus mondta, „az igazságot megismeritek, s az szabaddá tesz minket”. És a Szent Szellem megnyitja a szellemünket, hogy megértsük Isten szemszögéből az anyagi dolgoknak a rendjét.

 

KENNETH: Ez működik, a többi nem működik. Minden más rendszerrel van valami gond. A világ számára ez mindig helyesnek tűnik, de van benne valami, ami miatt ez nem tud rendesen működni. Ezért van az, hogy a világ gazdasága, anyagi élete egyszer fent és máskor meg lent van. Folyamatosan van valami probléma vele. Isten rendszere pedig mindig is felfelé megy, és folyamatosan növekszik.

 

LEROY: Van egy Ige, ami ide vonatkozik. Nem rossz értelembe akarom mondani, de sok keresztény olyan anyagi helyzetbe van, ahol nem kellene lenni. Vannak, akik adakoznak és szeretik Istent, de az embereknek meg kell alapozódniuk Isten Igéjében. Ismerjék, hogy mi az igazság, hogy semmilyen megtévesztés vagy hazugság, ami jön, ne érinthesse őket. Mert olyan erősen meg vannak alapozva az igazságban. És jöjjön az az anyagi kenet, mert tartozik egy anyagi kenet Krisztus Testéhez. Én jártam ebben a kenetben. Ez izzadság nélküli és alapokat vet, és megadja a keretet az életünkben.

Nagyon fontos a kenethez. Alapvető dolog, hogy meglegyen a pénzed, mert a Szellem ajándékai, a szellemi dolgok bonyolultabbak, mint a pénz. És először kell, hogy az anyagi életed rendben legyen, hogy Istennek a kenete meg tudjon nyilvánulni igazán, erőteljesen. Ez egy alapvető dolog a kenethez, hogy áldottak legyünk és anyagilag stabilak legyünk.

Amikor bekerülsz Isten anyagi rendszerébe, amikor az anyagi életedet Isten Igéjével megalapozod és megerősíted, akkor el leszel pecsételve. Jöhet éhínség, csak nevetni fogsz rajta, mert hozzád nem fog közelíteni, amikor Isten Igéjének alapelveit megtanulod és megalapozódsz benne, és az életedet arra építed. Ez az első dolog, aminek meg kell lennie: a tanítás.

Mindenki kap az Úrtól Igét. Mindenki elmondja, hogy így kéne tenni. De meg kell, hogy gyökerezzünk Isten dolgában. Mit mond az Ige? Az Úr szólt hozzád, és ez el van pecsételve. Ismered az igazságot, és akkor szabad leszel.

 

KENNETH: A 112. Zsoltár egy csodálatos képet ad a gyarapodó hívőről, hogy telve van a házunk, és azt mondja az egyik igevers, hogy az „ő szíve megalapozott”. Az ő szíve erős, szilárd, az Úrban bizakodó, és ezért nem fél semmilyen rossz hírtől. Erről beszélsz te is. Isten Igéje a végső hatalommá válik az életünkben. Megerősít és megalapoz minket Isten Igéjében, az Ő ígéreteiben. És semmilyen rossz hír nem fog rád hatást gyakorolni. Nem tud félelmet kelteni benned. És ha nem tud félelmet kelteni, a sátán nem tudja használni ellened. S ha ő nem tudja felhasználni a félelmet, akkor nem eshet semmi bajod.

 

LEROY: A félelem szelleme – hogyha már fölhoztad – az egyik legnagyobb akadály Krisztus Testében, hogy a jogaikba beléphessenek. Mert félnek, hogy a pénz majd el fog téged téríteni Istentől.

 

KENNETH: Elfogyott most az időnk, hova lett az idő? Ámen. Leroy testvérrel visszatérünk egy perc múlva.

 

REKLÁM: Mindent ebben a világban Isten Igéje teremtett, és ez az a szilárd alap, amire építhetünk, amiben bízhatunk. Két könyv Dr. Leroy Thompsontól az Isteni tranzakció csomag, amiből megtudhatod, mi Isten akarata az életedben az anyagiakkal kapcsolatban. Pénz jön Krisztus Testéhez! Lépésről lépésre kapsz utasítást, hogy hogyan tudod kiigazítani az útjaidat és látni Isten gyarapodását az életedben. Ebből a két könyvből megtudod Isten nézőpontját az anyagi dolgokról, hogy be tudd tölteni az isteni elhívásodat. Ezekben, az utolsó napokban a lelkek aratását kell végezni! 18 dollárért megkaphatod ezt a két könyvet. Tehát Alapozd meg az anyagi életedet Isten Igéjével és a Pénz, hozzám jössz! című könyvek.

 

KENNETH: Tehát ez a csomag, amit készítettünk, két könyvet tartalmaz. Tehát az Alapozd meg az anyagi életedet Isten Igéjével, és a dinamit-könyv a pénzről, a Pénz, hozzám jössz! című könyv. Szerezd meg őket, olvasd őket, tanulmányozd őket! Olvasd el! A fejezeteket olvasd naponta, mondjuk egyet. Járj benne! Ezek azok az utak, ami által megerősíted a szívedet, és a hitedet megalapozod és megismered Isten szent rendjét a dolgokról. Nekem segített. Neked is segíteni fog. Amikor én ezt megragadtam először, nagyon régen volt. Teljesen fel fogja gerjeszteni az egész életedet.

Ebben az egész évben járjunk Istennel. Ez a világ újévi fogadalmakat tesz, de még 90 napig se tartanak ki, vagy 9 napig sem. Ha te megalapozod magad az Igében, és kiállsz Jézusért, megállsz Isten Igéjén, és kijelented a hitedet, akkor az egész életedre ez igaz lesz. Nem csak erre az évre. És mindent megváltoztat!

Atyám imádkozunk a hallgatóság felett az egész világon: A szíveinket megszilárdítjuk 2008-as évre, hogy Isten Igéjén álljunk, és engedjük, hogy az áldás munkálkodjon az életünkben és megteremtse az Éden kertjét körülöttünk, ahova megyünk. Köszönjük Neked Jézus nevében. Ámen. Dicsőség Istennek.

Le ne maradjatok a holnapi adásról, mert folytatni fogjuk ezt a témát és meg fogunk tanulni néhány dolgot, ami egy utat készít nektek. Tudom, mert én is ebben jártam, most már évek óta, és láttam az ő életét is. Emlékeztetünk addig is benneteket, hogy Jézus az Úr!

Köszönjük, hogy velünk tartottatok a mai adásban.

 

 

Forrás: http://www.mennyeihir.hu/



BÉKEVÁR FŐOLDAL