2009.09.15.

ANYAGI GYARAPODÁS

  KENNETH COPELAND ÉS LEROY THOMPSON
(A szinkrontolmács szövege.) 

3. rész

 

            KENNETH: Üdvözöllek benneteket szeretettel a Beliver's Voice of Victory adásában, Kenneth Copeland vagyok. Itt van velünk Leroy Thompson megint, dicsőség az Úrnak. Kezdjünk is bele most rögtön, menjünk vissza Isten Igéjébe.

 

            LEROY: Tehát a Zsidó 11,3 az alapigénk most és hét dologról beszélünk, amit minden hívőnek tudnia kell. A 2 Timótheus 3,16-ból néztünk hármat, Istennek a megalapozott rendjéről beszéltünk. Akkor beszéltünk Isten feddéséről, ami lerontja a hamis tanításokat. Jó volt a tegnapi műsor ahol, beszéltünk, hogy Isten Igéje mindig a te javadra van.

            Meg kell formálni az anyagi életünket Isten Igéjével. Krisztus Testének állapota nem pont olyan, mint kellene legyen és dolgokat el kell végezni benne. Jézus sok dolgot tesz. Mindig könyörületességből szól. Ez nem csak egy hangról szól, hanem ami a szívből jön. Szeretném látni, és Isten is szeretné látni, hogy az álmaink valóra válnak. Vannak dolgok, amit tudnunk kell.

            A harmadik a kiigazítás volt. Tehát, a János 8,32 és a Róma 12,1-2 beszél erről, hogy változzunk meg az elménk megújítása által. Jézus pedig azt mondta, hogy megismeritek az igazságot az igazság pedig, szabadokká tesz benneteket. Tehát, a kiigazítás, az igazságnak a feldolgozása egy gondolati folyamatban. Tehát, az embernek meg kell ismerni az igazságot, minden területről a saját maga számára ahhoz, hogy a bőségbe be tudjunk lépni, a gyarapodásba, ahogy Isten szeretné nekünk egyénenként, személyesen. Oda kell figyelnünk az igazságra és engednünk kell, hogy a Szent Szellem, ezt az igazságot a szívünkben feldolgozza minden más felett, és a gondolkodásunk megváltozik, a cselekedeteink, a hitünk megváltoznak.

            És aztán a negyedik lépésre megyünk, ami az útmutatás. Ahogy a Timótheus levelében mondja az Ige, hogy Istentől ihletett az Ige és hasznos a nevelésre. Elmondtam ezeket a meghatározásokat nektek. Ez az instrukció a 2Timótheus 2,15-ön és a Jakab 1,25-ön alapszik. Isten Igéjének szisztematikus alkalmazása az életünkben. Jakab 1,25-ben megnézzük ezt most. A Szent Szellem azt mondta, hogy ez egy jó igevers. Tehát, Isten Igéjének a szisztematikus alkalmazása az életünkben. Látjuk ennek az eredményeit.

            „Aki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe...” – ennek nevezi az Igét, Isten Igéjéről beszél, tökéletesnek nevezi – „...a szabadság tökéletes törvényébe és meg is marad abban, és nem feledékeny hallgatója, hanem cselekvője is annak, az az ember áldott lesz a cselekedeteiben.”

            Ezt jelenti az áldott ember. Aki hallgatja az instrukciót, megcselekszi, követi azt, megmarad benne, és azzal marad – mindegy, hogy mi történik, mit mondanak mások. Tudod, hogy ez az igazság, és a szívedben ott van ez az igazság. Abban tudsz járni. Ott van a tanítás, Isten megalapozott rendje. Ott van a feddés, ami lebontja azokat a hamis tanításokat, hamis gondolkodást. Ott van a kiigazítás, ami az igazság feldolgozása. És ott van a nevelés, az útmutatás, az Isten Igéjének alkalmazása az életedben.

            Hét dolgot mondtam, ez négy dolog. Ha ezt a hetet megértjük... A következő három a Példabeszédek 24-ből fog jönni, három fő dolog.

            A Példabeszédek 24-ből. Ezt a hét dolgot tudjuk alkalmazni az életünkben, és nem engedjük, hogy ettől eltérítsenek. Ez megformálja az életünket Isten Igéjével, lépésről-lépésre. Megmutatom, hogyan kell tennünk. Meg kell értenünk, mielőtt tudnánk követni.

            Példabeszédek 24,3-4. verseket fogjuk olvasni. Három fő szellemi kulcs ahhoz, hogy bármit elvégezzünk a szellemvilágban. „Bölcsesség által építtetik a ház és értelemmel erősíttetik meg (megértéssel). Tudás által telnek meg a kamrák, minden drága és gyönyörűséges vagyonnal.”

            Tehát, szükséged van bölcsességre, anyagi bölcsességre, hogy az Isten szerinti anyagiakat felépítsd. És szükséged van Isteni megértésre is, hogy meg legyél erősítve, alapozva Istennek az anyagi dolgaiban. És a kijelentett tudásra is szükséged van, amit Isten ad az anyagi igazságról. Tehát, az anyagiakról Isteni bölcsességre van szükséged. A Prédikátor 7-ben van erről szó. Megértés Isten anyagi dolgairól és a 7-es kijelentett tudás, az Istentől adatott anyagi igazságokról. Tehát isteni igazság, az anyagiakra vonatkozóan, hogy hogyan építsd fel az anyagi életedet. Isten bölcsessége. Amikor Isten megmutatja, hogy mit tegyél, hogyan szerezd meg, és azt is megmutatja, mit tegyél vele.

            A Prédikátor 7-ben, amikor ezt olvastam... Nagyon sok hamis tanítás van az anyagiakról, és az emberek mérgesek szoktak lenni, ha hallják ezt a tanítást. A Prédikátor 7-ben a Szent Szellem ihletésére találtam ezeket a verseket, a 10-es versben. A 10-es vers azt mondja: „Ne mond ezt: mi az oka, hogy a régi napok jobbak voltak ezeknél?”

            Mi az oka? A bővített Biblia azt mondja az 1Mózes 13-ban, hogy Ábrahám rendkívül gazdag volt amiatt, hogy Istentől küldetett, és engedelmeskedett Istennek. Mi is meg tudjuk ezt tenni. Miért volt Salamon annyira gazdag, amikor bölcsességet kért Istentől? És azt mondta Isten, a leggazdagabb emberré teszlek, aki csak élt valaha a földön. Jézusig ő volt a leggazdagabb, mert Jézusról azt mondja az Ige, hogy Salamonnál nagyobb van itt (Mát. 12,42., Lukács 11,31.). Tehát, meg van az oka, hogy ha Isten valakinek a kezébe ad valamit. Vannak emberek, akik próbálják megszerezni minden úton, ahogy csak lehet.

            Ahogy repültem ide ma reggel, láttam egy forgalmas kereszteződést, egy útszakaszt. Nagyon sok autót láttam. Mit csinálnak az autók? Azért mennek, hogy pénzt keressenek. Mennek a munkájukba. És a Krisztus Teste is ilyesmi krízisbe került, hogy erre támaszkodnak, hogy tévesen a munkájukat próbálják a forrásukká tenni. De nem lehet az a forrásuk. Kijelentésre van szükséged az Igéből, hogy Isten legyen a forrásod. Dolgoznod kell, de nem a megélhetésért dolgozol. Hanem dolgozol…

De Isten a te forrásod, hogy kapj magot és tudjál magot vetni. Tehát rosszul közelítették meg a kérdést, akadémikus módon. Azt mondja, hogy a rossz városban lakok, a rossz oldalon vagyok, nem jó a színem, rossz a nemzetiségem. Bármelyik ember, asszony vagy férfi, Istennek az emberei, mindegy milyen háttérből, mindegy milyen faj, hogyha helyesen hasogatják az igazság Beszédét. Istennek adják az életüket, és helyesen hasogatják Isten Igéjét, az az ember, az az asszony áldott lehet mindenben.

 

            KENNETH: Nem lenne a szabadság tökéletes törvénye, hogyha bárkinek a háttere ezen változtathatna, hogy hol született, milyen körülmények között született. Ezek csak kifogások. Meg kell szabadulnunk a kifogásoktól a Krisztus Testében.

 

            LEROY: A saját kudarcunkért nem lehet kifogásokat keresni. Meg kell nyitnunk magunkat a Szent Szellem munkálkodásának, Isten bölcsességének, Isten megértésének. Amikor kijelentett tudást hallunk, meg kell nyitni magunkat.

            Én hallottam rajtad keresztül, Hagin testvéren keresztül, Fred Price-on keresztül. Amikor kijelentett tudást hallottam, ott volt a vallásos hátterem. Azt mondtam, hogy megszerzem a könyveket. Leültem, hogy tápláljam a szellememet. Elolvastam. Egész éjszaka fennmaradtam, mert tudtam, hogy volt ott valami, amiről lemaradtam idáig.

            A kérdés, amit itt Isten kérdezett: „Ne mond azt, hogy mi az oka, hogy az előző napok jobbak voltak ezeknél. Mert nem bölcsességből származik az ilyen kérdés.” (Préd. 7,10.)

            És ha máshogy akarod megszerezni, akkor még egy munkát vállalsz. Az a világi rendszer, soha nem ad annyi pénzt, hogy elég legyen a megélhetésedhez. Soha nem lesz annyi pénzed belőle, hogy elég magot tudj adni, hogy eleget tudj vetni. Ez nem jó kérdés. A jó kérdés az, hogy mit mond róla Isten. És az Atyád munkáját kell végezned, az Atyád dolgában kell foglalatoskodnod.

            Az én vallásos hátteremben semmi megértésünk nem volt ezekről. Tehát, 12-es vers azt mondja: a bölcsesség az árnyékot ad, a gazdagság árnyékot ad, egy védelmet. A gazdagság egy védelem, a ház egy védelem. Egyfajta védelem, amikor az embernek megvan a pénze. Amikor Isten megáldott, hogy anyagilag képes legyél dolgokra. Tehát jönnek-jönnek dolgok, de hogyha megvannak az anyagi dolgaink, rendben vannak, elmélkedünk az Igén, dicsérjük Istent. De az Úr azt akarja, hogy legyenek forrásaink is, hogy ne legyünk koldusok, hanem képesek legyünk kifizetni dolgokat és az Ő akaratát végezni.

 

            KENNETH: Egy jó példa volt erre, a 70-es évek elején. Az Úr foglalkozott velem az adóssággal kapcsolatban és azt kérte, hogy ezt a kijelentést tegyem meg Krisztus Testének. Az emberek annyira megharagudtak rám, barátokat is elveszítettem, de senki nem tudta, hogy pár nap múlva a kamatok 20% fölé mennek, és anyagilag tönkre tette az embereket, akiknek nem kellett volna tönkre menniük.

 

            LEROY: Isten prófétájaként lebontottál dolgokat, azok életében, akik ezt megragadták.

 

            KENNETH: Nemrégiben is voltak azok a jelzálog dolgok és nagy zűrzavar lett. Az építkezők az ingatlanosok nem tudták mitévők legyenek, és bajba kerültek, de nem azok az emberek, akiknek nem volt adósságuk. Ez egy védelem, a gazdagság és a bölcsesség egy védelem. Isten bölcsessége. Én nem tudtam volna ezt, ha ez nem lett volna ott Isten Igéjében.

 

            LEROY: Az embereknek meg kell érteni. Amikor az Isten adta nekem ezt, hogy a pénz jön és soha nem leszek szegény az életemben, az emberek azt hitték, hogy ezek csak szavak. Isten kiigazította a tévelygést Krisztus Testében, mert ez gonosz dolog Krisztus Testében. Hogy mindenkinek dolgoznia kell a családban, ez nem helyes. Nem helyes, hogy mindenkinek dolgoznia kelljen a családban, hogy mindenkinek el kell mennie dolgozni. Valakinek figyelnie kell a házra is. Fiatalabb koromban az édesapám farmer volt, a mamám a ház körül dolgozott. Az nagyon ritka volt, hogy a mamám elmenjen dolgozni, nem is hallottunk ilyet. Nem akarok túl sokat erről beszélni, de összezavarodtak a dolgok. Nagyon mérges tudok lenni, amikor minden csak a pénzről szól. Az emberek elmennek dolgozni, de nincs ott Isten bölcsessége a Krisztus Testében. Az a sok feszültség mind el fog csitulni, hogyha mindenki a helyére kerül. A bölcsesség és a gazdagság az védelmet jelent.

 

            KENNETH: Tehát az emberek élete bajba kerül, és egyik hétről a másikra élnek és a fizetést várják, és nem tudják, hogy mikor esznek és mit esznek. Ez egy stressz, feszültség. Ez csak rosszabb lesz folyamatosan. És aztán a gyermekekkel is probléma lesz. Ez teljesen istentelen dolog, nem Istentől van.

 

            LEROY: Ha most hallgattok minket, meg tudjátok formálni a saját anyagi életeteket Isten Igéjével: Szólok a te anyagi életed felett, és a te házad felett, a gyermekeid felett, és az üzleti vállalkozásod felett és prófétikusan kijelentem, hogy Jézus nevében, ebben az évben minden lépés, amit meglépsz a növekedés lépése lesz. Kijelentem ezt feletted most Jézus nevében. Az Úr Szelleme azt mondja nekem, mondjam meg Krisztus Testének, hogy itt az idő a tized megnyilvánulásának.

Az a tized, amit elvetettél, amit adtál, amiben hited volt, hiszem, hogy ez megnyilvánul az életedben, ahogy az Ige mondja. Isten megnyitja a menny csatornáit, és áldásokat áraszt rád, hogy nem lesz elég helyed befogadni. Fogadd be a szellemedbe – a Szent Szellem ihletésére mondom – és érzem ezt a kenetet, a Szellem késztetését, hogy szóljak a te helyzeted felett, és azt akarom ne az adósságodra koncentrálj, hanem a gyarapodásodra koncentrálj. Mindenek fölött kívánom, hogy gyarapodj és egészségben legyél, ahogy a lelked is gyarapodik.

            Hallgasd ezeket az adásokat és szerezz meg minden könyvet, amit meg tudsz szerezni ezzel kapcsolatban, olvasd és elmélkedj Isten Igéjén. Zárd el magad, ahogy mi is megtettük Kennel. Elzártuk magunkat a világtól, a vallástól és benne éltünk Isten Igéjébe. Te is meg tudod ezt tenni.

            Prófétálok most, hogy minden lépés, amit ebben az évben meglépsz, a növekedés lépése lesz. Dicsőség Istennek. Fogadd ezt el!

 

            KENNETH: Elfogadjuk ezt Uram, elfogadom ezt Uram, és alkalmazom ezt a Gloria és a saját életemre, a családunkra, a gyermekeinkre, alkalmazom a szolgálatra, a Jézus nevében. Minden lépés a növekedés, a gyarapodás lépése. Minden lépés a túlcsordulás lépése.

            Dicsőség Istennek. Elfogadom. Amikor ezt mondtad, hallottam a szellememben, zárd el magad a világtól, ahogy mi megtettük. Valaki azt gondolja: bárcsak megtehetném, nem tudom megtenni, mennem kell dolgozni. Pont erről beszélünk. Pont erről beszélünk. Azt nem tudod megtenni, amit nem akarsz. Mert olyan mélyen benne vagy abban a dologban, hogy nem tudsz kijönni abból a börtönből. 

 

            LEROY: És ne menj el vakációzni, még több adósságot termelve! El fog jönni az a nap, amikor elmehetsz vakációzni, és nem kell kölcsön kérned hozzá egy fillért sem. A Krisztus Teste felett ott lebeg Istennek hatalmas jósága, ami arra vár, hogy megnyilvánuljon. Az a gazdagság, az a vagyon, azok az elrejtett titkos kincsek Krisztus Teste számára. Ott várnak készen, hogy valaki megnyissa a szívét és az elméjét és beengedje azt.

 

            KENNETH: A hit hozza ezt a kapcsolódást, amikor valaki azt mondja: ezt mondja Isten Igéje és én úgy döntök, hogy ezt hiszem. Amikor ezt megteszed, a szellemed megnyílik, és készen van. Így kezded el, és lehet, hogy amikor elkezded, azt mondod, hogy újból elolvasom. Nem kell hozzá sok idő és elkezd dolgozni a szellemedben és bevonzza, behozza a javakat. És egy kis idő múlva az Istennel töltött időd gazdagabb lesz és erőteljesebb lesz, az elméd jobban fog gondolkodni és a dolgok elkezdenek működni a számodra, minden megváltozik. Így működik.

 

            LEROY: Három dologra van szükséged. A gonoszt tedd a helyére! Hogy mit jelent: az emberek egyenlősítették a gonoszt az áldással, Krisztus Testében. Látták a gonoszt, tehát jónak látták, igaz dolognak látták a gonoszt. Amikor valaki elkezd Isten dolgában előre haladni… Tehát sokáig az emberek a jót gonosznak vélték és fordítva. Azt hitték, hogy a bőség az rossz.

 

            KENNETH: Mintha rossz lenne az, hogy ki van fizetve a számlád. Ezt ki kell az elmédből venned.

 

            LEROY: Ez tévelygés, tévedések vannak az igazság helyén. Az igazság nem hiba, és a tévedés nem igazság. Olvasd az Igét és ismerd meg magad.

 

            KENNETH: Ne fogadd el a mi szavainkat, hanem olvasd az Igét és ismerd meg, hogy mi az igazság. És aztán, dicsőség Istennek, levered azt a botot a földbe, és nem mozdulsz onnan. Ezt Isten mondta, és én döntök úgy, hogy ezt hiszem. Visszajövünk Leroyjal együtt egy perc múlva.

 

            REKLÁM: Amikor egy új falnak a vázát egy szilárd alapra építjük, akkor fel lehet építeni az otthont. Isten Igéje teremtett mindent ebben a világban. Ez egy isteni szent alap, amiben bízhatunk, és az életünket felépíthetjük rá. (Könyv bemutatása.)

 

            KENNETH: Nem találtok két jobb könyvet ennél Isten gazdaságáról, hogy hogyan működik ezen a földön, mint Leroynak a két könyvét. Nem létezik jobb. Nem találhatsz két ennél jobb könyvet a témáról, amit tanulmányozhatsz.

            Könnyű ezeket olvasni. Lépésről lépésre tudsz vele haladni. Előveszed a Bibliádat és leellenőrzöd az igeverseket és fel fogja építeni a hitedet. Szinte hirtelen, egyik napról a másikra megteszi. Egy másik szintre kerül a hited, minden nap, amíg csak hátra nem tudod hagyni a világnak az összes zűrzavarát, és ezt a nyomást, és engeded, hogy Isten tegyen valamit az életedben.

            Ima: Atyám imádkozunk a 2008-as év felett, megállunk Isten Igéjén, ebben az évben, hogy   ebben az évben minden lépésed a gyarapodás lépése, minden lépés a növekedés lépése, minden lépés egész évben egy lépéssel közelebb a dicsőséges túláradó, kiáradáshoz, amit a Mennyország készített Krisztus Teste számára. Köszönjük Neked, Jézus nevében. Ámen.

 

            Csodálatos alkalmaink lesznek, ez évben az első Brensonban. Az egyik legerőteljesebb alkalom minden évben, mindig ott vagyunk Keith és Phillys Moorral, március 6-8-ig. Menjetek fel a KCM (www.kcm.org) honlapra és ott megtudjátok az információt, anyagokat találtok ott, amiből tudtok tanulni, értetek van ott. Amikor félrevonulsz az Igével… A mi korunkban még nem volt internet, amikor mi kezdtük Leroyjal. Nem állt rendelkezésünkre ennyi tanítás. Boldog új évet kívánunk. Emlékeztetünk újból, hogy Jézus az Úr! 

 

 

Forrás: http://www.mennyeihir.hu/



BÉKEVÁR FŐOLDAL