2010.03.09.


A TE BŐSÉGES HELYED
4. Belépni a bőséges helyedre I.
Keith Moore tanítása
(A szinkrontolmács szövege, korrektúrázva.)

 

A GAZDAG BETELJESEDÉS HELYE

Lapozzatok el velem együtt a 66-os Zsoltárra. Eddig is hallottunk izgalmas dolgokat, kijózanító dolgokat, a kettő ugyanis kéz a kézben jár. A 66-os Zsoltár 8. azt írja:

Áldjátok népek a mi Istenünket és hallassátok az Ő dicséretének szavát. Aki életben tartja a mi lelkünket (A héber eredeti azt mondja: lelkünket életbe helyezi, és nem engedi, hogy a lábaink megtántorodjanak.) Mert megpróbáltál minket ó, Isten, megtisztítottál, amint tisztítják az ezüstöt. Hálóba vittél be minket, megszorítottad derekainkat.

Engedetlenek voltak Istennek, elhagyták Őt, megkérdőjelezték. Amikor ezt teszed, bizony keresztülmész nagyon durva helyeken.

12-es vers. Embert ültettél fejünkre: tűzbe-vízbe jutottunk… (de ha elvéted, az Úr irgalmas, még akkor is, hogyha nagyon-nagyon elvéted, és ha visszajössz hozzá és megbánod, kéred, hogy segítsen neked, akkor kihoz onnan). Tehát tűzbe-vízbe jutottunk, de Te kihoztál bennünket bőségre. Egy áldott helyre. Nagyon izgatott a szívünk, mert hisszük, hogy van egy ilyen kirendelt hely a számunkra. Az Úr nem mondaná nekünk itt az Igében, ha nem lenne. És tudjuk, hogy romlás helye nem Isten akarata számunkra. Egy olyan hely, ahol egyik napról a másikra élünk és nincs elegendő semmiből, mindenben szűkölködünk, és az orrunk alig van ki a vízből.

Az ilyen hely nem Isten akarata szerint való, és ha idén rosszabb állapotban vagyunk, mint a múlt évben, az sem Isten akarata. És az sem, ha 5-10 évig ugyanazon a helyen toporgunk. Mert ő a növekedés Istene, és a számunkra elrendelt egy helyet, és ezen a helyen gyarapodunk. Ezen a helyen hozzuk a maradandó gyümölcsöket, szellemben, lélekben, testben, és az életnek minden dolgában. Köszönjük Istennek.

Egy másik fordítás szerint: Keresztül mentünk tűzön és vízen, de Te elhoztál minket egy bőséges helyre, a bőségnek a helyére. Egy másik meg azt mondja, hogy: Keresztül mentünk tűzön és vízen, de Te kihoztál minket a gazdag beteljesedés helyére. Az Élő Biblia fordítása szerint: Keresztül mentünk tűzön és víz áradaton, de a végén te kihoztál bennünket gazdagságra és hatalmas bőségre.

 

VÁRD EL A GYARAPODÁST!

Isten akarata a számodra a gazdagság? Sokan nem hisznek ebben. Persze rábólintanak a teóriára, egyetértenek vele, de nem várják el a gyarapodást. A hátad mögött így beszélnének rólad, nem valaki másról, hanem rólad: ilyen gazdag? Ki méltó inkább arra, hogy szert tegyen rá, és használjon hatalmas gazdagságot, ha nem Isten népe, kinek kellene, hogy legyen ez a gazdagsága? Ha az Úr egy csomó pénzt a kezedbe helyez holnap, tudod-e, hogy mihez kezdj vele? Gondolom, nem fogsz drogos üzletláncot indítani, vagy bármilyen gonosz dologba kezdeni. Hanem mihez kezdesz ezzel a pénzzel? Valaki most azt mondta, hogy kifizetné az épületünket meg a repülőgépet. Dicsőség Istennek.   

Éppen ezért, az ördög nem akarja, hogy pénz legyen a kezedben, mert nagyon jól tudja, hogy Istennek dolgoznál. Tehát mindent elkövet, hogy hitetlenségben tartson, és hogy mindent jól eltávolítson tőled, hogy olyan távolinak tűnjenek ezek a dolgok a számodra, mintha soha nem válhatnának valóra az életedben. Sokan jönnek ide, és örömkiáltásokat hallatnak, de mégsem valóságos a számukra. Azt mondják, hogy: igen, én hiszek a gyarapodásban. De ezen túl kell lépned.

Mert a Biblia azt mondja, hogy az ördögök is hisznek Istenben, ezért ez nem elég. Vannak emberek ebben a városban és a világon mindenütt, akik hiszik, hogy Isten valóságos és mégis elveszettek. Azt is hiszik, hogy Jézus valóságos, és mégis elveszettek. Azt is hiszik, hogy Jézus meghalt értük a kereszten. Azt is hiszik, hogy Ő feltámasztatott a halálból, és mégis elveszettek. Mert még nem fogadták be Őt, mint személyes Urukat, és Megváltójukat.

Amellett, hogy hiszed azt, hogy Jézus a te Megváltód, a te Urad, abban is kell hinned, hogy Ő a Gyógyítód, el kell Őt fogadnod, mint a gyógyítódat. Ő megbocsátja minden bűnömet, és meggyógyítja minden betegségemet. És helyre hoz minden dolgot az életemben. Éppen ezért túl kell lépned azon, hogy hiszed, hogy Isten képes téged gyarapítani, ki kell jelentened Istenről, hogy Ő az én ellátóm, Ő gyarapít, Ő tesz gazdaggá.

Sokan szinte megfúlnak tőle, amikor próbálják kimondani azt a szót, hogy gazdag. Mert annyit tanítottak nekik nem igei dogokat, hogy alig bírják kimondani azt a szót, hogy gazdag. Egész életükben mindig másokról volt szó, amikor ezt mondták, hogy gazdag, soha nem magukról beszéltek így, gazdag vagyok. Meg kell újítanunk az elménket. Nem lehet az, hogy ránézel egy drága autóra, és azt mondod, hogy hú ez a gazdagoknak van. Ó, mi nem nézzük meg azokat a házakat, mert ott a gazdagok laknak. Én nem vagyok gazdag, mondják az emberek, és a gyerekeiknek is ezt mondják: fiam, tudod, hogy mi nem vagyunk gazdagok. Azt hiszed, hogy a pénz a fákon nő? Keresztények beszélnek így!

Itt a gyülekezetben ámenoznak, meg rábólintanak mindenre, de amikor hazamennek, akkor így beszélnek, mert ebben hisznek, és a szívnek a teljességéből szól a száj. Ami a szívedben van az előbb-utóbb ki fog jönni onnan. De mondd ki hangosan: Isten akarata, hogy legyen képességem, hogy legyenek javaim, anyagi javaim, hogy csatorna lehessek, amit Isten használ. Istennek van számomra egy helye, az én áldásom helye. Nem érdekel, hogy hol vagy ma anyagilag. Hogy mennyire távolinak tűnik ez a számodra. Ha hiszel Istenben, kiemel a porból. És királyok mellé ülteti be a szegényeket. Bizony ez egy nagy utazás, de Isten el tudja végezni az életedben. Isten el tudja végezni, és minden lehetséges annak, aki hisz.

 

FOGLALD EL A HELYED KRISZTUS TESTÉBEN!

  Első este beszéltünk arról, hogy nem várhatod el, hogy gyarapodj teljes mértékben, ha nem vagy a helyeden. Ha nem vagy a helyeden, akkor nem vagy az áldásodban sem. És ez azt jelenti, hogy nem leszel sikeres. Csakis az Isten által elrendelt helyeden fogsz teljes mértékben gyarapodni, és ott leszel sikeres. Arról is beszéltünk, hogy ez a hely egy olyan hely, ahová Isten odakapcsolt. Hogy a Krisztus Testében nagyon sok tag van. Van a fej, de nagyon sok testrész tartozik a fej alá. És minket Isten összekapcsolt különböző testrészekkel. Beszéltünk arról is, hogy a Szellem ellátása legtöbbször nem közvetlenül a fejtől jön hozzánk, hanem más testrészeken keresztül.

Visszatekintve az életetekre, látjátok, hogy milyen sok minden jött az életetekbe más testrészen keresztül hozzátok. Az ördög nagyon jól tudja, mi történik, amikor mindenki a helyén van, és együtt növekedik a test, felnövekedik. Tehát minden úgy működik, ahogy azt Isten elrendelte. Felnövekedik, felépül a test szeretetben.

 Beszéltünk az atléták testéről, hogy amikor a testének minden része megfelelő módon működik, akkor nagy dolgokat képes az atléta elérni, és az ördög ezt nagyon jól tudja. És tudja jól, hogy ha a Krisztus Teste képes tökéletesen együttműködni, akkor neki vége itt a földön. Akkor az igák megtörnek az emberek életében, a terhek eltávolíttatnak. Éppen ezért az ördög túlórázik a viszályban, hogy viszályt okozzon és szakadást.

Már akkor is résen van, amikor az emberek egy picit megkeserednek, mérgelődnek valamin. Amikor valaki kijelenti, hogy: én soha többé nem akarlak látni, ami engem illet, nem is létezel a számomra. Tehát a kicsi mérgelődés és a nagy keserűség között is mindenben az ördögnek a munkája van, és ez azért van, hogy levágjon téged a Szellem ellátásáról, aminek a fejtől kellene hozzád jönnie, azon a bizonyos testrészen keresztül. Illetve rajtad keresztül mások életébe.

Nem kicsi önálló szigetecskék vagyunk, hogy saját magunknak éljünk, és saját magunknak haljunk meg. Egyikünknek sincs meg mindene. Nagyon sokszor találkozol ilyen hozzáállással: csak én és Jézus, engem csak ez érdekel, mindenki csináljon azt, amit akar, számomra ez csak rólam és Jézusról szól. De az Úr nem így rendelte ezt! Elzárhatod magadat, imádkozhatsz, böjtölhetsz, hogy csak te és Jézus, de nagyon sok dolgot nem fogsz megkapni, éppen azért, mert az Úr ezt úgy rendelte, hogy más testrészen keresztül jusson el hozzád.

Az Úr nemcsak azt akarja, hogy Őt becsüljük és értékeljük, hanem hogy egymást is becsüljük és értékeljük. Mert, barátom, nagyon-nagyon hosszú ideig együtt leszünk. És ha valakire azt mondod, de én nem akarok a közelében lenni, hát akkor bizony tedd magadat túl ezen nagyon gyorsan, mert mostantól fogva az Úr minket összekapcsolt, az örökkévalóságon át együtt leszünk. Jézus ezért imádkozott, tehát ennek el kell jönnie. Jézus ezért imádkozott: Atyám, hogy ők egyek legyenek, ahogy mi is egyek vagyunk. Lehet, hogy most nem így érzed, de Jézus imádkozott ezért, úgyhogy ez előbb vagy utóbb valóságba jön. El kell jönnie.

Bizony közeledik az a nap, mindegy, hogy milyen címke volt rád ragasztva: baptista, pünkösdi, ilyen gyülekezet, olyan gyülekezet. Ha újjászülettél, akkor a Testben vagy, és mindannyian eljutunk erre az egységre, amire minket Isten elhívott. Nem azáltal, hogy én alkalmazkodom hozzád, vagy hogy te alkalmazkodsz énhozzám, hanem azáltal, hogy mindannyian Jézushoz hasonlóvá válunk.

 

NE VISZÁLYKODJ A HÁZASSÁGBAN SEM!

És ha mind Őhozzá hasonlóvá válunk, akkor mi is egyre inkább közelítünk egymáshoz. Köszönet legyen ezért Istennek. És ugyanígy működik ez a házasságban is. A házassági problémák a hústest problémái. Az emberek megjátsszák magukat, de tudod, ha otthon boldogtalan vagy, az szomorú, mert az időd nagy részét otthon töltöd, és nagyon nehéz elszakadnod attól a helytől, ahol laksz és élsz.

Az első Korinthusi levél 7-ik fejezetében olvassuk, hogy az ilyeneknek háborúsága lesz a testben. Tehát minél több a testi cselekedet, annál nagyobb a probléma. Phyllis és én már jó pár éve házasok vagyunk. És a kezdetek-kezdetén nagyon sok volt a hústest az életünkben, és nagyon sok problémánk is volt. Nagyon boldog vagyok, hogy azoknak a napoknak vége. De az elmúlt pár évben, az igazságot mondom, hetek és hónapok telnek el úgy, hogy egyszerűen nem is mondunk ellent egymásnak, tehát nincs nézeteltérésünk sem. Nincsenek vitáink. Ámen.

Megtapasztaltam a másik oldalát a dolgoknak, és mondhatom nektek, hogy ez, ami most van, sokkal jobb. A feleségem is azon van, hogy Istent szolgálja teljes szívéből és egész erejéből és mindenéből. És én is azon vagyok, éppen ezért egyetértünk, és a mi kapcsolatunk nem arról szól, hogy mit akarok tőled, te mit vársz el tőlem. Mind a ketten az Úrra tekintünk. És az érdekel minket, hogy mi az, amit az Úr vár tőlünk.

És ha az Úrnak tetszésére vagy, akkor a hitvesednek is tetszésére leszel. Mind a ketten egyre közelebb kerültök Istenhez és egyre inkább hasonlóvá váltok Jézushoz, egyre inkább összekapcsolódtok egymással is. Egységben jártok. Köszönjük ezt Istennek. És ez összefügg az áldásod helyével. Mert, ha az egyik fél próbálja szolgálni Istent, a másikat pedig nem érdekli, akkor nehezebb eljutni az embernek a helyére. Tegnap este az akadályokról beszéltünk, amik az embereket távol tartják az áldástól.

 

MARADJ ISTEN AKARATÁBAN!

Az egyik az ellenszegülés volt. Irritáló (szerintem Isten számára is), hogy sok keresztény úgy viselkedik, mintha nem tudná megtalálni Isten akaratát. Mert Isten szeret minket, és nem rejti el előlünk az akaratát. Nem teszi számunkra nehézzé, hogy megtaláljuk. A Hóseás 4.6-ban láttuk, hogy: az én népem elveszik, mert ismeret nélkül való, mivelhogy megvetették a tudományt – ezt írja az Ige. Miért vannak az emberek összezavarodva, miért nem találják meg a helyüket éveken keresztül? Azért, mert ellenszegültek, nem tették azt, amit Isten mondott, ellenálltak Istennek.

Hányan jöttek és mondták: Keith testvér az Úr azt mondta nekem, hogy teljes életemet adjam neki, és hogy jöjjek el ebbe a Biblia-iskolába. Vagy, hogy kezdjek ilyen meg olyan szolgálatba. Sírtak és remegtek, láttam rajtuk, hogy igazi megtapasztalásuk volt Istennel. Tudom, hogy az Úr mondja nekem, és tudom, hogy ezt akarja tőlem – mondták. Aztán fél év múlva hallod, hogy nem is azt csinálják már. – Hát nem tudom, ez is, az is közbejött, és most már nem vagyunk benne biztosak. – Barátom, így kerülöd el Isten akaratát! Így térsz le az útról. Ez az igazi oka, hogy olyan sokan nincsenek a helyükön, nem a tudatlanság, ezt hiszik ugyan, de nem az. Hanem az ellenszegülés, engedetlenség.

Mit mondott Ésaiás? Az 1. fejezetben: Ha készségesek és hajlandók lesztek… akkor lehet, hogy húsz éven keresztül vándoroltok valamerre, mert nagyon nehéz megtalálni Isten akaratát. Ezt írja az ige? Ha a Biblia valamit kijelent rólad, az meg is fog történni. És mi van akkor, ha nem történik meg? Akkor nézd meg az á pontot. Mit mond? Ha. A Ha nagyon sok mindent befed. Ha megteszed, akkor ez lesz, ha nem, akkor nem lesz. Mi van akkor, ha nem gyarapodtál, nem éltél a föld javaival? A hordó fenekét kapargattad idáig? Nézd meg az á pontot. Engedelmes voltál, hajlandó voltál?

Hagin testvér, az én szellemi atyám mesélte, hogy a kezdeti fázisban az Úr arra vezette, hogy hagyja el azt a gyülekezetet, amelyet pásztorolt, és menjen ki utazó szolgálóként. Az első pár hónapban igen szenvedtek. Egyre csak adóságokba kerültek, és egy alkalommal, amikor az Urat kereste ezzel kapcsolatban, böjtölt és imádkozott, és azt mondta: Uram, azt mondtad, ha készségesek és hajlandók lesztek, akkor a föld javaival élek.

Tudom, hogy te mondtad nekem, hogy hagyjam ott a gyülekezetet, most már itt vagyok az úton, és bizony nem élek a föld javaival. Sokkal rosszabb a helyzetünk, mint hónapokkal ezelőtt. A gyerekeimnek nincs megfelelő ruházata, nem táplálkoznak rendesen, nekem nincs meg az, amire szükségem lenne a szolgálathoz. Három napon keresztül várakozott az Úrra, imádkozott és böjtölt. Végül elcsendesedett és a harmadik nap végén az Úr szólt hozzá és azt mondta neki: Igen, megtetted, amit mondtam, de nem voltál készséges. Habár megtette, amit az Úr kért, közben arra gondolt mindig: ha ott lennék a gyülekezetben, akkor jobb lenne a helyzetem.

Prédikátor könyve. Évekig a Rhema Bibliaiskolában tanítottam, és amikor új diákok jöttek, mindig megkérdeztem tőlük: hányan hiszitek, hogy az Úr mondta nektek, hogy itt a helyetek, ide jöjjetek. Izgatottak voltak és kiáltozták, hogy igen - igen, igen, az Úr mondta nekünk. Aztán újra megkérdeztem, hányan tudjátok biztosan, hogy Isten azt mondta nektek, hogy itt legyetek, és újra kiáltozták, hogy igen, igen biztosan tudjuk. És aztán újra megkérdeztem, hogy hányan hiszitek, hogy az Úr ide vezetett titeket? Már furán néztek rám.

Elmondtuk neked, hogy igen az Úr küldött minket ide, akkor miért kérdezed megint? Erre azt mondtam, hogy igazából nem engem kell meggyőznötök, azért kérdezem annyiszor, mert pár hét múlva, vagy pár hónap múlva, az újsága elavul, és ott fogsz ülni a kis, nedves lakásodban, nem lesz orgonazene, a sebváltód elromlott, és nem tudod, honnan jön pénz a következő szemeszterre, influenza tünetekkel harcolsz, az ördög jön, és mondja neked: Elvétetted, nem itt kellene lenned. És ha nem vagy képes felkelni a bensődben és kijelenteni, hogy nem, nem vétettem el, Isten mondta nekem, hogy itt legyek, akkor nincs alapja a hitednek. Akkor nem tudsz min megállni.

F.F. Bosworth testvér, a Krisztus a gyógyító szerzője szokta mondani, hogy a hit ott kezdődik, ahol ismerik Isten akaratát. És éppen ezért az ellenség mindig azon van, hogy az emberek megkérdőjelezzék Isten akaratát. Hogyan állsz ki valamiért hitben, ha nem is tudod róla, hogy Isten akarata-e vagy sem? Hogyan tudod megállni, hogy ne kételkedj? Az embereket a körülmények vezetik, a külső dolgok, mindig kívülre figyelnek. Kilépnek valamiben, és aztán visszanéznek, és azt mondják, hát lehet, hogy ez nem Isten akarata.

Ne vezessenek a körülmények. A bensődből jöjjön a vezetés. A Szellem bizonysága vezessen, az Úr nem változik meg. Ő az Úristen, aki nem változik, ha mondott neked valamit múlt héten, akkor nem jön a jövő héten azzal, hogy felejtsd inkább el ezt az egészet, nem is úgy van. Nem, az a te hústested, vagy az ördög, aki kihúzza a szőnyeget a lábad alól, hogy teljesen segítség nélkül maradj, remény nélkül. Éppen ezért, mielőtt mozdulnál, biztosnak kell lenned a dolgodban.

Emlékszem, amikor ide Bransonba jöttünk, mi sem csak úgy kigondoltuk, hogy idejövünk. Mert megtanultam már az Úrral való járásomban, hogy bizony az embernek az arcát nagyon sokszor teljesen meg kell keményítenie, hogy a dolgok csak úgy lepattanjanak rólad. Ami engem keresztülsegített ezeken az éveken, az volt, hogy tudtam és tudom, hogy az Úr mit mondott nekem. Egyedül ez végzi el a te életedben is, hogy nem fogod föladni, mert tudom, hogy az Úr mondta nekem.

Az Úr mondta nekem az Igéjében, a Szelleme által, de ha ez nincs, akkor bizony nincs meg a kellő dolog az életedben. Imádkoztunk, várakoztunk az Úrra, imádkoztunk újra, és várakoztunk az Úrra, imádkoztunk és várakoztunk az Úrra, és aztán még többet imádkoztunk. És tudod, mit tettünk ezután? Még többet imádkoztunk és várakoztunk az Úrra. És megint csak vártunk és imádkoztunk, és amikor már azt gondoltuk, hogy tudjuk, akkor még imádkoztunk, és megnéztük azt a dolgot.

Mert nem csak rólam szól a döntésem, hanem az alkalmazottaim is készek arra, hogy kövessenek. Az ő anyagi helyzetük, az ő életük, az ő barátaik stb. Vezetőként nem szabad össze-vissza ugrálnunk, és játszadozni az emberek életével. Akik a gyülekezetünkben vannak, akik partnerei a szolgálatunknak, elvárják tőlünk, hogy stabilak legyünk, szilárdan álljunk. Elvárják tőlünk, hogy halljunk Istentől, és csak úgy mozduljunk és lépjünk ki dolgokban.

Apák, a ház fejei, nektek is ilyennek kell lenni, szilárdnak, stabilnak. Nem szabad fura ötletekkel előállnod, és a családodat az árokba vezetni. Mert emiatt a gyerekek is és a hitvesek is nagyon sokszor elvesztették már a bizalmukat a ház fejében. Szánalomra méltó. Isten királyságában ez nem így működik.

Ebben a gyülekezetben sem így működik. És a te családodban sem? Vesszük ezeket a felelősségeket bizony, nagyon komolyan vesszük őket. Istent keressük, imádkozunk, Istentől hallunk. Valaki megkérdezett akkor engem: Keith testvér, neked van ez a szolgálatod, vannak partnereid, vannak dolgaid, miért akarsz te mégis elmenni Bransonba egy gyülekezetet kezdeni? Katasztrófa lehet ebből. Miért veszed meg azt a nagy épületet, hisz még gyülekezeted sincs. Mi van, ha elesel, és az emberek majd jól kinevetnek? Azt mondtam: mindent megtettem, amit meg tudtam tenni, és a szívemben leszögeztem ezt.

Le van szögezve a szívembe, és inkább kilépek, és arcra esek, miközben igyekszem Istent szolgálni és engedelmeskedni neki, mint hogy egy sarokban ücsörögjek, és óvatosan próbáljak valamit csinálni. Vagy hogy féljek attól, hogy mi történik, ha kilépek, és teljesen elvétem Isten akaratát így. És mi van, ha valaki kinevet? Jobban érdekelne az, hogy mit gondolnak, akik alig ismernek, mint az élő Megváltóm és az én Uram, az én élő Istenem? Nem, engem csak Ő érdekel. Én az Ő tetszésére akarok lenni. De vettük az időt és leszögeztük a szívünkben, és kiléptünk. Azt írja az Ige, ha az eke szarvára veted a kezedet, akkor nem nézel vissza.

 

NE TEKINTS HÁTRA!

Az eke szarvára veted a kezedet. Mit jelent ez? Dolgozunk, és nem nézünk vissza. Nem tűrjük meg a gondolatot, hogy feladjuk, nem adjuk föl, nem megyünk vissza. Sokan vallanak kudarcot, azért mert ha egy kis probléma felüti a fejét a házasságban, azonnal elválnak. Egy kis kihívás a munkahelyen vagy probléma, és azonnal otthagyják. Nem voltak elég kedvesek hozzám, nem bántak velem jól. Bömbölő kisbabák. Az érzelmeikre hallgatnak, és ha valami nem úgy sül el, ahogy szeretnék, akkor azt mondják, nekem ezt nem kell elviselnem, inkább feladom. Én azt hittem, hogy az Úr mondta neked, hogy ezt fogod csinálni? Igen, de ezt nem kell eltűrnöm. Erről beszélek.

Az emberek nem tisztelik Isten akaratát. Nincs elkötelezettségük Isten felé. Az ő érzéseik, az ő akaratuk, hogy mit akarnak, mit nem. Ez testi dolog. A Biblia azt mondja, hogy el kell viselnünk a nehézségeket, mint Jézus Krisztusnak jó katonái. Bizony viseld el a dolgokat, bármibe kerül is, mindaddig, amíg el nem végzed azt a munkát, amit Isten rád bízott. Az Úr nem ígérte nekünk, hogy mindig minden kényelmes lesz az életünkben. Nem ígérte, hogy mindig mindenki tökéletesen fog velünk bánni.

Akik istenfélőn élnek a Krisztus Jézusban, azok üldöztetésben fognak részesülni, ezt írja az Ige. Ez azt jelenti, hogy fel kell övezned magadat, az arcodat megkeményítened, és ki kell jelentened: én nem azért kezdtem el, hogy feladjam – és megyek csak előre. Bármibe kerül is, nem nézek vissza, nem adom föl: keresztül megyek, az Úr kegyelme által, az egész úton végigmegyek, halleluja.

Prédikátorok 7: 10. Ne mondd ezt, mi az oka, hogy a régi napok jobbak voltak ezeknél? Mert nem bölcsességből származik az ilyen kérdés. Ostobaság ezt mondani, ostobaság ezen gondolkozni. És nagyon hamar több is lesz, mint ostobaság.

Nézzük meg például az első generációt, akiket Isten kihozott Egyiptomból. Elkezdték mondogatni, hogy amikor még Egyiptomban voltunk, azokra a póréhagymákra, amiket ettünk, emlékszel, és ó, a dinnye, mit adnék most egy dinnyéért. És a sivatagban voltak. A szíveikben visszafordultak, a szívük visszafordult oda, ahonnan jöttek. Ahonnan Isten már kihozta őket. Visszavágytak. Sokáig időztek ezen, mert Mózes sokat időzött a hegyen, és választottak maguknak vezetőket, hogy visszavigyék őket Egyiptomba.

Ha valaki így cselekszik, az teljesen méltatlan arra, amit Isten tett érte. Milyen ostoba dolog dinnyéről beszélni és közben elfelejteni, hogy szolga voltál ott. Persze nem olyan nagy móka kint lenni ott a hőségben, de van aranyad, van ezüstöd, és a saját magad ura vagy, tehát nem uralkodik rajtad senki. Isten megmondta, hogy talált neked helyet, tejjel és mézzel folyó földet. De ez az első generáció nem lépett be arra a földre. Ahogy láttuk a Zsoltárok könyvében, az ellenszegülő bizony száraz, kietlen helyen fog élni, és ez történt velük. De ez összefügg a visszatekingetéssel, azzal, hogy vágyakozol vissza.

Mi történt Lót feleségével? Példaként áll előttünk Isten Igéjében, amit tett. Visszanézett. Isten nem kudarcra hívott el minket. Ha úgy érzed, hogy amit magad mögött hagytál az elég jó volt, akkor most kiáltoznod kellene örömödben, mert ennél sokkal jobbnak kell lennie a jövőnek. Mert, ha nem lenne jobb, akkor Isten nem vitt volna ki téged arról a helyről.

A Rhema Bibliaiskolában, azokat a diákokat, akik elmentek tőlünk még az első év vége előtt megkérdeztük, mi az oka annak, hogy elmennek, és a válaszok nagyon szomorúak voltak. Egyikük azt mondta: testvérem már 6 hónapja vagyok itt, és bizony nem megfelelő módon táplálkozom. Ezeket a nudlikat eszem, amikhez csak vizet kell keverni, és mindig olcsó spagettit vásárolok, de amikor otthon voltam az anyukám minden héten sztéket sütött nekem, úgyhogy haza megyek. Mit mondasz ilyeneknek? Viszlát.

Jézus azt mondta, ha az eke szarvára veted a kezedet és visszanézel… méltatlan vagy Isten országára. A Biblia arról beszél, hogy azok a szenvedések, amiken most keresztül kell mennünk nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amiben majd részesülünk. Semmik ahhoz képest, amit Isten elkészített nekünk. És ha Isten valamit megtesz érted az életben, az azért van, mert te keresztülmentél bizonyos dolgokon, amiken más nem ment keresztül. Mert neked keresztül kell menned, amikor mások feladják. Egyébként Isten igazságtalan lenne, ha téged léptet elő és téged áld meg helyettük.

Isten nem azt akarja, hogy amikor különböző próbákon mész keresztül, kudarcot vallj, hanem, hogy keresztülmenj rajtuk, és akkor megvan a joga, hogy igenis előléptessen, felemeljen. És ha valaki ezt megkérdőjelezi most, vagy 1000 évvel ezután, Isten azt fogja erre mondani: én mondtam nekik, hogy megtegyék, és megtették, nekem megvan a jogom erre. Ha valaki megkérdőjelezné Isten ítéletét, arra nézve ez áll a Római levélben: legyen minden ember hazug, de Isten akkor is igaz, és Istennek a döntései és ítéletei igazságosak. Az örökkévalóságig, és az örökkévalóságon át is.

Az emberek olykor másokra néznek, és azt mondják, hogy ez nem igazságos; én már 30 éve téged szolgállak, Uram, és még egy új autót sem adtál nekem. Ők pedig nem tettek érted annyit, amennyit én tettem. Isten igazságos, mindenben, amit tesz, és amit nem tesz. Ha okos vagy, akkor nem beszélsz így, nem gondolkozol így, és nem nézel vissza, hanem a kezeidet az eke szarvára veted, és azt mondod: itt jövök, nem nézek vissza, nem akarok visszamenni, és nem beszélek többé arról, hogy milyen volt azokban régi szép időkben. Mert a Biblia azt mondja, hogy ostoba vagy, ha ezt teszed.  

Ne mond ezt, mi az oka, hogy a régebbi napok jobbak voltak ezeknél. Az igazság az, hogy a legjobb még előtted van. A nagyobb dicsőség, a legtöbb kijelentés, az előtted van. Ma és holnap, halleluja. Ha ezt hiszed, akkor nem nézel vissza.

 

BÍZZ ISTENBEN!

Mi az elején egy igen lepusztult környékén laktunk, egy igen ócska lakásban. Aztán elköltöztünk egy másikba, azután pedig egy újabba. Tehát hónapokba tellett kiterjeszteni a hitünket abban, hogy el tudjunk költözni egy másik lakásba, egy olyan lakásba, ahová a legtöbb ember be se költözne. De számunkra ez volt a következő szint. Aztán béreltünk egy házat, és aztán újra költöztünk egy másik házba. És aztán képesek lettünk arra, hogy vegyünk magunknak egy házat. Nem volt valami pompás, de mi azt gondoltuk, hogy nagyon jó.

És aztán az Úr természetfölötti módon képessé tett minket rá, hogy egy még sokkal szebb házra tegyünk szert. Ha elmondanám nektek a történetét, azt mondanátok, hogy csodálatos. És éppen hogy beköltöztünk, a feleségem alighogy átrendezte a konyhát, és az Úr elkezdett velünk foglalkozni, hogy Branson az a hely, ahova mennünk kell. Azt kérdeztem az Úrtól: Uram, most komolyan ezt gondolod? Mintha az Úr erre azt válaszolta volna, hogy nem, csak vicceltem. Uram, olyan sokáig tartott nekünk ide eljutni a hitünkkel. De hát emberi érvelések voltak ezek.

Egy napon az Úr szólt a szívemhez és azt mondta: hiszed-e, hogy én ennél sokkal jobbat is képes vagyok elvégezni az életetekben. Ez a kérdés! Mert, ha habozol valamit elengedni, magad mögött hagyni, az azért van, mert nem bízol abban, hogy az Úr valami jobbat készített el. Például, amikor az Úr foglalkozik veled, hogy adakozz, előveszed a pénztárcádat, ott van benne egy százas, egy húszas, meg egy ötös. Amikor az Úr azt mondja neked, hogy add oda a százast, elkezdesz azon gondolkodni, mi lesz a számlákkal, meg a gyerek ebédpénzével. És aztán belenyúlsz, és odaadod az ötöst. Elvéted Isten akaratát.

Az Úr egyébként nem mondja mindig azt, hogy a legnagyobbat add oda. Annyiszor hallottuk már, de én ezt nem hiszem. Az Úr mindig a megfelelő időben a megfelelő dolgot mutatja neked. Miért nem azt követik az emberek? Mert nincsenek meggyőződve arról, hogy Isten időben vissza tudja hozzájuk juttatni azt a pénzt. Tehát ez nem arról szól, hogy nincs elég pénzük, hanem arról, hogy nincs elég hitük. Isten nem fogja hagyni, hogy csak úgy lógj a levegőben. Bizony sokszor kiürítettük a bankszámláinkat. Akkor, amikor tudtuk, hogy nekünk is lesznek számláink. És nem hagyta, hogy lógjunk a levegőben. Minden egyes alkalommal segített, mert Isten ismeri a jövőt, és ha engedelmes vagy, akkor elkészít az áldásra. Ha nagyobb összegeket vetsz, akkor mi történik? Akkor nagyobb összegeket fogsz aratni.

Az egy dollárnak a többszöröse az nagyon jó, de jobb az öt dollár többszöröse. De amikor ezer dollár többszöröződik meg, az sokkal jobb. Vagy 10.000-nek a többszöröse, vagy ha akár 100.000-nek a többszöröse. Akkor pedig beleléptél valami komoly dologba. Amikor már ennyit vagy képes adni. Tehát fel kell buzdulnod ezekben a dolgokban, de soha ne nézz vissza. Lót felesége visszanézett. Az nemcsak egy röpke pillantás volt. Mi volt a probléma? A szívében nem akart elmenni Szodomából, tetszettek neki a bevásárlóközpontok, szerette a klubtagságokat, szerette a pompát, és nem akart onnan elmenni. A szíve visszahúzta. És nem volt képes előre menni aztán Istennel. Mert ha visszanézel, akkor ott is maradsz.

Jön az ördög, és azt mondja: amikor kint voltál a világban több pénzed volt. Próbál megkísérteni, hogy menj vissza. De az igazság az, hogy nem tudsz visszamenni, mert megváltoztál. És, ha nem Isten akarata az, hogy visszamenj, akkor az Ő kegyelme nélkül mész vissza. Ott leszel a hústested erejében, és kudarcot fogsz vallani.

Én a győztes oldalon akarok lenni, és én ezzel az áradattal akarok menni. Mit jelent ez? Hogy én Isten akaratát akarom cselekedni. Én be akarok lépni a következő dologba, amit Isten elkészített a számunkra. Mert Isten nagyon gyorsan elvégzi ezeket a dolgokat, nem fogunk örökké itt lenni ücsörögni a földön. Van egy munka, amit el kell végeznünk, és amikor elvégeztetik ez a munka, akkor ’hazamegyünk’. Milyen ostoba dolog visszanézni, amikor a menny meg erre van. Az én házam az én jutalmam azok itt előre vannak, előttem vannak. A legjobb idők még előttem vannak, nem mögöttem.

 Az ördög jön, ráül a válladra, és azt mondj: a legszebb idők a hátad mögött vannak. Most már csak nehézkesen mennek a dolgok. Ostoba és hitetlen beszéd ez, látás nélküli, hit nélküli. Az Úr már annyira megáldott minket az elmúlt egy-két évben ebben a gyülekezetben, de nagyobb dolgokat fogtok látni ezeknél.

Hálásak vagyunk, de nem állunk le itt. Hamarosan teljes gőzzel megyünk előre. Engedd meg Istennek, hogy felemeljen olyan helyekre, amiket el sem tudtál volna képzelni. Engedd meg, hogy Isten használjon olyan mértékben, amiről soha nem is tudtál volna álmodni. Amikor látod, hogy az embereken segítesz, amikor megérinted őket, amikor látod, hogy meggyógyulnak, és örömük van, szabaddá válnak.

 

NE A TESTNEK SZOLGÁLJ!

A 2Péter 2:18 azt mondja: Mert hiábavalóság kevély szavait szólván, testi kívánsággal, bujálkodással elhitetik azokat, akik alighogy elszakadtak a tévelygésben élőktől.

Lesznek majd, akiknek számot kell majd adniuk dolgokról, az Úr előtt. Mert vannak, akiket Isten megszabadított a drogfüggőségtől, az alkoholtól, és szívesen megnyílnak a hústestüknek, és azt mondják: tudod a hústest dolgai azok csak olyanok. Szabadok vagyunk, igazából a szellem a fontos. És visszacsúsznak azokba a dolgokba, amikből Isten megszabadította őket. És néha egy alkalom elég az ellenségnek ahhoz, hogy valakit eltegyen láb alól.

Az emberek nem tudatosítják ezeknek a dolognak a komolyságát. Például, valaki azt mondja: évekig drogfüggő voltam, aztán Isten megszabadított, és igen jól ment a dolgom. Aztán újra meg újra visszaestem, de Isten így is kisegített, Isten irgalmas. De most, amikor már jobban tudod és ismered ezeket a dolgokat, most már más a helyzet! Még egyszer belövöd magad, és lehet, hogy az elég ahhoz, hogy többé ne kelj fel. Én mindenkivel ágyba bújok, és soha semmi nem történik velem – de lehet, hogy a következő ilyen lesz a vége az életednek.

Amikor már jobban tudod, Isten többet vár el tőled. Akinek sok adatik, attól sokat várnak el. És sokan itt közülünk már nagyon sok mindent láttunk, és tudjuk a dolgokat, ismerjük őket már. Ezért nem szabad tudatlanul viselkednünk, nem szabad visszamennünk azokba a dolgokba, amikből Isten már megszabadított minket.

19. Szabadságot ígérvén nekik… Amikor valaki azt mondja neked: nem kell ez a kötöttség, válj szabaddá testvér, szívj el egy marihuánát. Isten adta nekünk ezeket a vágyakat amúgy is, légy szabad. Ezeket prédikálták a 60-as években. A szabadszerelmet hirdették, hogy mi mindannyian Isten gyermekei vagyunk, ezért csak legyünk szabadok. És hogyha nem lehetsz azzal, akit szeretsz, akkor csak szeresd azt, akivel vagy. Az emberek próbálják ezt szelleminek venni, de ez olyan testi, amilyen csak lehet. Mert szabadságot ígérnek nekik, azok, akik maguk a romlottság szolgái: mert mindenki annak szolgája ugyanis, amitől legyőzetett.

Nekünk nem szabad senki és semmi szolgájának lenni. Semmilyen kémiai anyag, semmilyen drog, semmilyen gyógyszer, semmilyen dolog a tévében nem szabad, hogy függésben tartson. Mert ha szabad vagy, te veted uralmad alá a saját testedet. A vágyaid nem uralnak téged, te uralod a vágyaidat. Ez az igazi szabadság. Azt mondják: ó, te szabad vagy, bármikor megnyílhatsz ennek meg annak. Ez az öreg test egy napon úgyis megdicsőül majd. Nem! Ez hazugság, és ne hallgass rá!

A Biblia azt mondja, hogy megszentelődve, meg kell őriznünk a testünket a tiszteletben. Olyan szomorú, ahogy tinédzserek, fiatalok bánnak a saját testükkel, nem becsülik. A testünk értékes és fontos, nem szabadna akárkivel ágyba bújnunk. Nem becsülnek, akik ezt akarják, csak ki akarnak használni. – Ó, szeretlek téged, kellesz nekem!

Ez nem szeretet. Saját magukat szeretik. Szeretik azt, amit képes vagy megtenni nekik. És nagyon gyorsan vége lesz. Legyen több méltóság, több tisztelet benned, és te urald a saját testedet, megszentelődésben, és tiszteletben. És tanítsd a gyerekeidet is erre. Ó, ez csak szex, nem? Nem ismered a saját értékedet. Tartsd meg magad, őrizd meg magad, tisztelettel és méltósággal. 

 

MEGTAGADOM, HOGY VISSZATEKINTSEK

20-as vers: Mert ha az Úrnak, a megtartó Jézus Krisztusnak megismerése által a világ fertelmeitől megmenekültek, de ezekbe ismét belekeveredve legyőzetnek, ez utóbbi állapotuk rosszabb lesz az elsőnél.

Mert jobb lett volna rájuk nézve, ha meg sem ismerték volna az igazság útját, mint hogy azt megismerve, elpártoljanak a nékik adott szent parancsolattól.

De betelt rajtuk az igaz példabeszéd szava: Az eb visszatért a saját okádására, és megfürdött a disznó a sárnak fertőjébe.

Ez az, amihez az emberek igazából visszamennek, amikor azt mondják, hogy visszamennek a világ szabadságába. Igazából a disznó fertőjébe mennek vissza. Az eb okádásához mennek vissza. Tudom, hogy ez elég durva kifejezés, de a Bibliát olvastuk, ugye? Az én szemeim az Úron vannak. Én az én üdvösségem fejedelmére és bevégzőjére tekintek, aki előttem van. Az én jövőm, az én dicsőségem, az én győzelmeim, az én gyarapodásom, az én áldásom helye.

– Te soha nem gondoltál arra, Keith testvér, hogy esetleg abbahagyod? – Soha. Fél napig sem, egy óráig sem gondoltam erre. Soha. Miért? Nem azért kezdtem el, hogy abbahagyjam. Nem azért ugrottam bele, mert valaki azt gondolta, hogy nekem elhívásom van. Ez közöttem és Isten között történt, én tőle hallottam. Tehát azért vagyok itt, hogy kitartsak ezen a helyen. – Ó, Keith testvér, biztos vannak olyan napjaid, amikor levert vagy és arról gondolkozol, hogy abbahagyod. – Soha, de soha, de soha!

Mert megtagadom, hogy visszatekintsek. Mert, ha elkezdesz visszatekintgetni, akkor az édesget, vonz téged. Ádám és Éva – ott mászkáltak a fa körül, elkezdték nézegetni, méregetni, aztán odafigyeltek, elkezdtek hallgatni az ördögre. Így szippant be az a dolog. Ezért, ha biztonságba akarsz maradni, soha nem nézel el arra, soha nem beszélsz róla.

A házasságodban is ilyennek kell lenned. Ha minden egyes alkalommal, amikor valamilyen problémába ütköztök, azt mondod, én úgy látom, nekünk ez nem fog menni. Akkor mire gondolsz? Válásról beszélsz? – Hát, nem tudom, lehet. Ez olyan szánalmas, amikor így beszélnek. Vannak köztetek is, akik ezt csinálták, jobban teszik, ha abbahagyják. Mert az ördögnek nyíltok meg, amikor így beszéltek. Mert ha ezt teszitek továbbra is, olyan problémákba ütköztök majd, amikről azt fogjátok gondolni, hogy egyszerűen nem lehet belőlük kijönni már.

Nem. Ma este meg kell fognotok egymás kezét, egymásra kell néznetek, és azt mondanotok: mi ezt nem azért kezdtük el, hogy feladjuk. Amit Isten összekötött, azt se ember, se ördög, semmilyen dolog ne válassza szét. Mindegy, hogy te mit érzel, vagy én mit érzek. Szeretlek, és elköteleztem magamat feléd, de az én elkötelezettségem igazából Istennek szól. És amit Isten mond, azt tesszük. És ha Istenre hallgatsz, Ő azt mondja, hogy maradjatok együtt és csináljátok tovább.

– Dolgozzátok ezt valahogy ki, és tegyétek túl magatokat rajta. Járjatok egymással szeretetben és felejtsétek el a múltat. És a gondjaitokat vessétek rám! Ezt mondom neked, még akkor is, amikor olyan szörnyűnek tűnik a helyzet. Lehet, hogy pokoli dolgokon mentetek keresztül a házasságotokban. De olyan megdöbbentő, hogy Isten milyen gyorsasággal meg tudja fordítani a dolgokat. Mert Ő az az Isten, aki a keserű vizet édessé tudja változtatni, igen, Ő az az Isten. Isten veszi a reménytelent, és dicsőségessé teszi.

Isten veszi azt, ami teljesen katasztrofálisnak tűnt, egy olyan házasságot, amilyet soha senki nem akart volna, és pár hónap leforgása alatt felemeli, mint példát mások számára. Isten meg tudja tenni. Én már láttam ezt nemegyszer. Dicsőség! Mondd ki hangosan: az eke szarvára vetem a kezemet, továbbmegyek, és megtagadom, hogy visszanézzek!

 

A HŰSÉG FONTOSSÁGA

2Királyok 2. Az egyik kulcsa annak, hogy alapot vess az Istentől elrendelt helyeden, az áldásod helyén, az a hűség. Valójában egész este erről beszéltünk, csak nem használtuk ezt a szót eddig. Amikor arról beszélünk, hogy az eke szarvára veted a kezedet, és nem nézel vissza, az a hűség. Amikor visszanézel és feladod, az a hűtlenség. Ahhoz, hogy eljuss arra a helyre, amit Isten a számodra elkészített, bizony ki kell tartanod, és nem lesz mindig könnyű.

Olyan társadalomban élünk, ahol a kényelem igen sokat jelent. Lágy, nem kemény emberek élnek ebben a társadalomban. Tehát, hogyha valami hiba van, valami probléma, azonnal fel akarják adni, nem kitartóak. Isten dolgaiban nem lehetsz az, aki gyorsan letér az útjáról. Mert ha jön az ellenség, nagyon könnyen kiüt téged. Nem ott kezded, ahol be fogod fejezni, ki kell tartanod a célig.

Voltak, akiket próbáltunk kiigazítani, akik azt állították magukról, hogy prófétai, apostoli elhívásuk van. És elkezdtek prófétálni, meg dolgokat mondani embereknek, és meg kellett nekik mondanunk, hogy amit tesznek, az helytelen. – Azt kell tennem, amire Isten elhívott! – Nem. Csak, mert van egy bizonyos elhívásod, nem azt jelenti, hogy te azon a helyen is állsz most. Az elhívás nem egyenlő azzal, hogy valaki azon a helyen van már. Nézzük meg Illés és Elizeus történetét.

Az Úr azt mondta Illésnek, hogy kenje fel Elizeust egy bizonyos hivatalra. Tehát Elizeust Isten elhívta. De Elizeus ebbe a hivatalba másnap belépett? Vagy a következő évben? Vagy 5 év múlva? Attól függ, hogy melyik történésszel beszélsz, mondják ezt 5-től - 10-ig terjedő évnek. Hogyan hangzik ez ma? Ugyanez a helyzet Pállal és Timóteussal. Körülbelül 10-15 év volt ott is. Józsué és Mózes esete: A Biblia azt mondja, hogy Józsuén azért volt az a Szellem, mert Mózes tette rá a kezét.

Józsuéval nem úgy volt, hogy egy alkalmon vett részt Mózessel három napon keresztül, és odament volna Mózeshez, hogy: Mózes, tedd rám a kezedet és adj nekem is abból. Nem ez történt. Józsué vizet cipelt, és tartotta a ruhákat, fényesítette a sarukat, és megvizsgálta a sátrakat. És a szamarakra felpakolta a terhet. Ezt csinálta 40 éven keresztül. Ez négy évtized. És a végén nem kért semmit Mózestől. Hanem az Úr mondta Mózesnek, hogy hívd oda őt, és vesd rá a kezedet. Én veszem azt, ami rajtad van, és őrá teszem.

Ezek Istentől elrendelt dolgok, olyan sokszor játszadoznak vele mégis. Három napig sem voltak hűségesek, és mindent akarnának. Azt mondják, de hát nekem van elhívásom erre meg arra. Lehet, hogy van, de mielőtt képes lennél megállni azon a helyen, és ott működni, hűségesnek kell lenned bizonyos ideig, és fejlődnöd kell, gyakorolnod kell, és a dolgok úgy fognak rád rakódni majd. És aztán, ha hűséges voltál, utána belépsz abba, ha nem, akkor pedig nem.

Nézzük meg Illés és Elizeus a példáját. Itt láthatjuk a hűség alapelvét. Ha valaki hűséges, akkor megbízható, ha kijelenti, hogy ott lesz, akkor ott lesz. Még akkor is, ha sáron keresztül, viharon, szélen, vízen, bármin keresztül, de ott lesz. Az embereknek akkor van szükségük rád, amikor szükségük van, nem akkor, amikor neked kényelmes. Nagyon sokszor az Úr az, aki szólít téged ilyenkor, és ha elég szellemi vagy, akkor meglátod. Ha visszahúzódsz és elvéted, nem vagy hűséges, akkor nem mész keresztül ezen a próbán, és nem fogsz fejlődni, és nem lépsz be az áldás helyére. 

2.1 vers. És lőn, mikor az Úr Illést fel akará vinni szélvész által a mennyekbe: elment Illés és Elizeus Gilgálból. És monda Illés Elizeusnak: maradj itt, kérlek, mert az Úr Bételbe küldött engem. És felele Elizeus: Él az Úr, és a te lelked, hogy el nem hagylak téged!

Ez az ember érti, hogy őt Isten hozzákapcsolta Illéshez. És mit csinál itt? Ő a küldönc, ő viszi az üzeneteket, kimossa a ruhát, fát vág. De Isten arra hívta el őt, hogy próféta legyen. Miért ő vágja a fát? Azért mert pont azt kellett tennie. Mert, ha engedelmes vagy, Isten összekapcsol olyan szolgálókkal, akik hasonló elhívásban vannak. Hosszú időn keresztül össze vagy kapcsolva ezekkel a szolgálókkal, és ezalatt történnek az implantálások (képességek beültetése).

Ezek közlések, és sokszor nem is vagy a tudatában, hogy történnek veled. Sokszor évekbe telik, ahogy visszafelé meglátod. Ugyanúgy van a pici gyerekekkel, hogy nem veszi észre magán, hogy növekszik, de amikor a nagymama meglátja, azt mondja, húúú, mennyit nőttél? A gyerek azt kérdezi, tényleg? Mert ő a testében van minden nap. Fokozatosan történik, és nem is fedezik fel, hogy növekednek. Ugyanígy van a szellemi növekedéssel is. Mert a szellemedet is kell gyakorlatoztatnod, ugyanúgy ahogy a testedet is.

Nem 250 kilónál kezded a súlyemelést. Elkezded egy kilóval, és ha nem vagy benne kitartó, akkor nem lépsz a következő fokra. De ha hűséges maradsz és kitartasz, akkor eljön az idő, amikor az Úr téged előre fog hívni. Ő fog téged szólítani, miután hűséges voltál, és azután adja neked az Úr oda azt, ami a tiéd. A saját helyedet. A saját áldásod helyét. Ez nagyon izgalmas, ugye? De ezért vannak olyan sokan, akik nem fejlődnek, nincsenek a helyükön, mert kitartottak ugyan hat hónapig, vagy egy évig, de aztán dühösek lettek, megsértődtek – senki nem ismeri el az én ajándékaimat!

Nem tudják elviselni a kiigazítást, ki-kiugranak a helyükről és így megsérülnek a kapcsolataik.  És nem fejlődnek, és soha nem érik el azt a végső helyet Istenben. Az életüknek vége lesz, és nem tették meg azt, amire Isten őket elhívta. Ez ugyanis alávetettséget igényel. Engedelmességet követel, hűséget követel meg, és tovább tart, mint két hét.

Azt mondta Illés: Elizeus, te maradj itt. Én már hallottam ezt úgy prédikálni, hogy Illés azt mondta Elizeusnak, hogy te itt maradsz, Elizeus pedig azt válaszolta, hogy nem, én nem maradok itt. Nem értek egyet ezzel, mert, ha így válaszolt volna Elizeus, akkor az ellenszegülés lett volna. A „maradj itt, kérlek”, nem parancs. Azt mondja neki, hogy nem kell jönnie, ha nem akar. – Maradj itt nyugodtan, nem kell ezt a hosszú utat megtenned, ha nem akarod. Elizeus azt felelte: nem, itt vagyok, Isten azt mondta nekem, hogy segítsek neked. És amíg te ezt teszed, én is ezt teszem. Ez a hűség szelleme.

 

KENET ELNYERÉSE

Egyszer valaki jött hozzám, hogy segít nekem. Volt egy projekt, amin dolgoztam, és olyan boldog voltam, hogy Isten odahozta őt hozzám. Úgy éreztem, hogy nekem nincs ehhez elég erőm, és amikor ő odajött, tudtam, hogy ez Istentől van. Azt mondtam: Ó, jaj, de jó, hogy fogsz nekem segíteni, de nem sokkal azután azt mondta nekem: Tudod, valami közbejött, és ha ez rendben van szerinted, akkor ezt nem folytatom.

Azt mondtam neki erre, hogy rendben van, értem. Elment. De az Úr azt mondta nekem, hogy azért mert te azt mondtad neki, hogy rendben van, ez nem azt jelenti, hogy én is azt mondtam erre, hogy rendben van. Rájöttem, hogy túl gyorsan válaszoltam. Nem kényszeríthetsz senkit semmire. De csak azért, mert valaki azt mondta neked, hogy rendben van az, hogy nem teszed, ez nem azt jelenti, hogy az Úr is azt mondta, hogy rendben van ez így. Ez az, ami itt is történik.

Illés azt mondja Elizeusnak, hogy rendben van, ha ő marad, de hála Istennek Elizeusnak volt józan esze, és azt mondta, nem, megyek veled. Igen, fáradtak vagyunk és poros az út, szárazság van, és még van előttünk 400 mérföld, de te mész? Akkor én se fogok itt maradni, hogyha te mész, itt vagyok, követlek. Menjünk most már együtt, és hogyha megállsz, akkor szólj nekem, mert különben beléd ütközök, olyan közel vagyok hozzád, úgy hogy, szólj előre.

Volt, hogy jöttek emberek: veletek vagyunk! Aztán azon tűnődsz, hova lettek olyan gyorsan? Visszanézel, és nem találod őket sehol. Azt mondják, hogy mögötted vannak. Hol? És nem fedezik fel, hogy az áldásuk helye összefüggésben áll ezzel a hűséggel. Nem fogsz átmenni ezen a próbán, ha nem mutatsz hűséget. Nem fogsz fejlődni, nem leszel méltó. Ez a hűség az, ami meghatározza, hogy milyen gyorsan jutsz el a helyedre, illetve, hogy egyáltalán eljutsz-e. 

4. És monda néki Illés: Elizeus! Maradj itt, kérlek: mert az Úr engem Jerikóba küldött.

Én elmegyek oda, de te itt maradhatsz, és mit mondott Elizeus? Él az Úr és a te lelked… Az Úr a trónon van, és én még lélegzem, úgy hogy követlek téged. Tehát megyünk ismét. Azt mondta, hogy él az Úr és a te lelked, hogy el nem hagylak téged. Az angolban ez úgy van, hogy: Amíg az Úr él, és amíg a te lelked él, el nem hagylak téged.

9. Ott volt Elizeus, amikor Illésnek be kellett fejeznie a futását, ott történtek a természetfölötti dolgok, és ott volt Elizeus, az ő segítőtársa. Ha az Úr téged valakihez odakapcsolt, hogy a segítsége légy, akkor neked abban kell megdicsőülnöd. Nem szabad úgy tekintened rá, mint mellékes dologra. A szolgálatunk kezdeti szakaszában próbálták az emberek azt mondogatni a feleségemnek, hogy: soha nem beszélnek rólad, mindig csak Keith testvérről, azt mondják, hogy a Keith testvér felesége, még csak a neveden sem szólítanak.

Az ördög jön hozzád, és azt mondja neked, mellékes, amit csinálsz. Mit jelent Isten segítőtársának lenni? Ez nekem éppen elég jó. Mi többre van ennél szükséged? Az emberek próbálnak kiugrani a helyükről, szeretnék a saját dolgaikat tenni. De éppen ezért maradnak le ezekről az implantálásokról, és amikor ott az ideje, nincsenek készen arra, hogy betöltsék az elhívásukat, mert lemaradtak a dolgokról. Mindennek megvan az ideje. Vannak időzítések, vannak idők, de hűségesnek kell lenned.

Elizeus ott állt, és bár lehetősége volt maradni újra és újra, hogy egy picit pihenjen és ne menjen tovább. De azt mondta: nem-nem, én vagyok a te embered! Lehet, hogy szükséged lesz ott rám, hogy valamit segítsek neked. Lehet, hogy a szoba nem lesz elkészítve számodra, én majd megyek és elintézem. Én vagyok a te embered. Ha csak nem mondod nekem azt, hogy nem mehetek, megyek veled. És ez az ember próféta, az anyjának méhétől el volt híva, hogy próféta legyen. Pál apostol sátorkészítő volt. Szégyellte ezt? Nem. Tiszteletre méltó dolog.

Azt mondta Illés: kérj tőlem, mit cselekedjem veled. Itt nem csak Illés beszélt, hanem Isten szólt Illésen keresztül. Ha a helyeteken maradtok, és nekifeszültök; lehet, hogy nem hallod az első évben, a második vagy a kilencedik évben vagy a tízedik vagy tizenötödik évben, de egy nap az Úr majd így szól hozzád: készen állsz? Mit akarsz, mi van a szívedben? Készen vagyok, készen állok arra, hogy neked adjam azt a dolgot, ha te is készen állsz.

Azt mondta Elizeus, hogy én ezt a kenetet akarom, azt a kenetet, ami rajtad van, Illés, hogy tudjak prédikálni, prófétálni, szolgálni a betegek felé. Csodákat tenni. Kettős mértékét szeretném, dupla porciót kérek belőle. És figyeljétek meg, hogy Isten embere nem azt mondta erre: te kis irigy, te kis kapzsi, hogy merészelsz ilyet kérni tőlem? Nem.

Istennek tetszésére van, hogy amikor már az a dolog a szíveden van, és kívánod Isten kincseit, amikor azt mondod, úgy kiáltasz fel: ó, Istenem, akarok kijelentést, akarok kenetet, akarom a te kenetedet, adj nekem ebből dupla adagot. Jött a tüzes szekér, és elvitte Illést, elragadta. Jött a palást, ami visszahullott.

Ez emlékeztet minket a pünkösd napjára, a Szent Szellem leszállt Elizeusra, és Elizeus tudta, hogy más emberré lett. Tudta, hogy mostantól más lesz minden. Oda ment a folyóhoz, bátorság szállt rá, olyan, amit még soha nem tapasztalt. Hol van Illés Istene? Aztán odacsapott a palásttal, és mi történt? Az emberek azt mondták: Illés szelleme van Elizeuson.

Nem úgy történt, hogy Elizeus odament és szólt, hogy fel van kenve, úgyhogy tessék őt tisztelni. – Próféta vagyok, és ti nem ismeritek el az én ajándékaimat. El kell, hogy ismerjetek engem, mert én Isten elhívottja vagyok. – Amikor ott a gyümölcs, ott az erő. Amikor látjuk a nagy érett barackokat csüngeni az ágakon, nem kell kiírni, hogy az barackfa. Mindenki tudja, hogy az egy barackfa. Miért? Mert ott a barack. Nem kell magadat reklámozni, kiírni a homlokodra, hogy apostol, meg ez meg az, ha ott a gyümölcs, akkor mindenki fogja tudni. Maga az elhívás nem egyenlő a szolgálati hellyel. Időre van szükség, hűségre.

 

 

Forrás: www.moorelife.org
Meghallgatható: www.bekevar.fw.hu  > BŐVÖLKÖDŐ ÉLET menüpontban
 


BÉKEVÁR FŐOLDAL