2005. 07. 25./2005. 10. 14./2011.11.03.
3 OK
1. A Gyülekezet egy
szerető család, amely nem elválaszt, hanem közelebb visz a családodhoz és a
szeretteidhez és megáldja a körülötted lévő életeket!
Ugye, te is szereted, amikor azokkal, akiket szeretsz, együtt
lehetsz, együtt időzhetsz szeretetben, jókedvben és egyetértésben? Éppen ilyen
öröm ez a Mennyei Atyádnak, amikor az Övéi együtt vannak, szeretetben és
egységben. Az az Ő kívánsága, akarata, hogy a Jézus Krisztusban újjászületett
gyermekeit, az Ő szeretettjeit egybegyűjtse, miként a kotlós az ő csibéit a
szárnyai alá: így erősítő imatámogatást adhatnak egymásnak, és egymás
örömeiben osztozhatnak mindenkor.
Egy szülő vágya, hogy gyermekei viszonozzák és továbbadják
testvéreiknek és másoknak azt a szeretetet, amivel ők felnevelték őket, nem mástól,
mint a Mennyei Atya szívéből ered. Ő, a felülmúlhatatlan Apa, mennyivel inkább
kíván jó ajándékokat adni azoknak, akik Tőle kérik. Ő, aki a legdrágábbat, a
Fiát, már odaadta értünk, hogy nekünk is jó és mindennel megáldott életünk
lehessen Őbenne. Jézus tanítványai vagyunk, az Ő szeretete árad köztünk.
2. A Gyülekezet nem
elveszi az utolsó haladat; a gyülekezet hálót ad és megtanít halászni, hogy a hited
által halak sokaságához juss!
Gyógyulásra, egészséges életre vágysz? Anyagi természetű
csodára, kimenekedésre? Családi segítségre? Csodák márpedig ma is léteznek… De
menjünk csak vissza kicsit az időben! Példának okáért, ki ne emlékezne arra, mikor
egy időben a titokzatos amerikai nagybácsi örökségéről szóló „lemez” dívott?
Ugye, kevesünknek volt szerencséje ilyesféle „drága” rokonhoz. Jelentjük, az
Ajándékozó, Csodatévő, Szabadító létezik, Személyére ráleltünk! Noha, nem
Amerikából származik és nem is nagybácsi. Annál sokkal több.
Ő az Apa, Atya a Mennyből, a bőség és áldások Istene, aki
nagyon drága, megfizethetetlen ajándékokat készített el a számodra. Mi több, Jézus
kifizette értük az árat! A teljesség igénye nélkül: üdvösséget, a Szent
Szellemét, egészséget, szabadulást, gyarapodást, szeretetet, fentről jövő bölcsességet,
örömöt, békességet; testvéreket az Úrban, imatámogatást, pásztorokat és segítőket,
társakat és drága barátságokat. Az örökséged listája messze túlhaladja azt, amit
egy amerikai nagybácsi valaha is rád hagyhatott volna. Elérheted az álmaidat, mert egy
szellemi, lelki, fizikai kincsesbányába csöppentél, és a hit szava elhozza neked
azokat!
3. Fedezd fel, hogy a
Gyülekezet nem csak hogy nem egy szürke, beszűkült hely, hanem a csodák és az erő
izgalmas tárháza, egy ablak itt és most a te számodra a Mennyre!
Lásd meg, hogy Isten örök életet és természetfeletti erőt
ad, csodát tesz benned, igazzá tesz, anyagilag helyreállít, tanít, gyarapít,
társakat, barátokat ad melléd, vigyáz rád, óv téged, vezet téged. S a jó hír az,
hogy minderre az áldássorra megnyitotta neked az ajtót, pontosan azért, hogy gyermeki
hittel könnyen elérhesd, a kezeddel megfoghasd! Ő mindezt adja Neked, és MINDEZT EGY
HELYEN: az Ő Gyülekezetében.
A Gyülekezet Jézus Krisztus földi megtestesülése, annak
minden tagját beleértve. A Gyülekezet a Szent Szellemmel és az angyali seregekkel
Jézust dicsőíti, szellemben és igazságban, Szellemnek és erőnek megmutatásában.
Micsoda öröm és áldás Jézussal járni egy természetfeletti életben, és az Ő Testének
szerves, fontos részévé lenni itt a földön!
(E
cikk egy idézet az Örömhíradó újság 2010. augusztusi számából)
MIÉRT
JÁRUNK GYÜLEKEZETBE?
1.
rész
„El ne maradjunk az
egybegyülekezésekről, amiképpen szokásuk némelyeknek” — Zsidó 10,25.
Hol vannak az
emberek? Hol vannak azok, akik újjászülettek, meggyógyultak, megkeresztelkedtek Szent
Szellemmel, és ma nem látjuk őket? Ha mindazok, akik a 14 év során újjászülettek
az alkalmainkon és a szolgálataink révén (kórházakban, börtönökben, az
utcán...) és még nem költöztek haza az Úrhoz, velünk lennének az alkalmainkon,
mekkora sereg lennénk akkor! Bizonyára nem értették meg, nem ragadta meg őket Isten
könyörületének, szeretetteljes gondviselésének az a csodája, amit az övéinek
szánt, amit Gyülekezetnek nevez az Igéjében. Nem fedezték fel, nem ismerték meg: mi
az Ő öröksége dicsőségének a gazdagsága a szentek között.
Oly sokszor halljuk ezt: „Ó, én nagyon jól megvagyok az Úrral,
kettesben. Olvasom a Bibliát, imádkozom. Különben sem érek rá gyülekezetbe járni,
a családom sem nézi jó szemmel, a munkám is elfoglal, valamikor pihennem is kell.”
De mondhatja-e az újszülött, hogy köszöni, nincs szüksége
családra, mivel minden megtalálható a világban, amire szüksége van a
felnövekedéshez? Hiszen semmi másra nem képes, egyedül arra, hogy elfogadja a teljes
ellátását, amit a családba rendelt Isten a számára. A szellemi, a keresztény
csecsemő is egyedül erre képes; elfogadni hálával Isten teljes körű ellátását,
amit a gyülekezetbe helyezett el a számára.
Nem korlátozza Isten a kegyelmét azokra, akik járnak a
gyülekezetbe. Kegyelmének forrása az Ő soha el nem múló szeretete irántunk, amit
az Úr Jézus tökéletes áldozatában nyilvánított ki és biztosított a számunkra,
függetlenül attól, amit mi teszünk, vagy nem teszünk meg, hogy járunk-e
gyülekezetbe vagy sem. De mi miért korlátoznánk Őt, miért utasítanánk el a
tökéletes szeretet kegyelmi ajándékait?
A tudatlanságon kívül is lehetnek, természetesen, akadályok a
körülményeinkben, fizikai, anyagi, lelki feltételeinkben. Meg kell bíznunk Istenben,
hogy látván a készségünket mindent megtesz azért, hogy kiszabadítson bennünket a
körülmények rabságából, hogy betölthessük a rendeléseit.
A Gyülekezet, az Egyház a Krisztus teljessége, az Ő Teste ma a
földön. Az Ő élete él bennünk. Az Ő egyháza egészében és tagjaiban az Ő szent
valóságát, bölcsességét, megigazultságát képviseli. Az Atya szívének a legfőbb
óhaja teljesedett be a Gyülekezetben. Hiszen így sír a próféták szavaiban: “elveszett
juhnyáj volt az én népem… elszélednek, mint a juhnyáj, amely sanyarog, mert nincs
pásztora.”
A megváltásunk célja nem pusztán a kárhozatból való kimenekítésünk.
Az Atya a közösséget akarta visszaállítani, a közösséget, amire teremtett
minket. Hogy újra közösségben lehessünk Vele és egymással. Ezért töltötte ki
a szeretetét a szívünkbe.
Az Egyház a közösség helye, az Atyával, Jézussal, örökkévaló
főpapunkkal és az egymással való közösségünk megszentelt helye, szellemi, lelki
és fizikai értelemben egyaránt.
Isten, amikor elhívta az ószövetségi népét, a zsidó népet,
helyet jelölt ki a számukra, az Ígéret földjét, ahol hazára találtak, ahol
nemzetté lehettek, ahol egészükről gondoskodott, mint családok közösségéről.
Az új szövetség népéről is így viselt gondot az Atya. A
Gyülekezetnek is adott helyet, intézményt, családi közösségeket. És adott nekik
valami igazán szíve szerint valót: pásztorokat, akik legeltetik őket tudománnyal
és értelemmel, hogy többé ne féljenek, ne rettegjenek, és meg ne fogyatkozzanak.
Meg ne károsodjanak semmiben. A mi Urunkat a Jó Pásztornak nevezi Isten Igéje. Őt
képviselik a pásztorok a nyáj előtt. Az ő „köpenyükben”, szellemi hatalmukban,
szolgálati ajándékaikban, kenetükben van a nyáj ellátása a Krisztustól. Az ő
imáik, Szent Szellemtől vett tanácsaik, bölcsességük a kormányzásban Istennek a
gondossága, ami az újszövetségi sátorra, a helyi gyülekezetre borul.
Azok a báránykák, akik kívül maradnak ezen a védelmen,
kiszolgáltatják magukat az ellenségnek. Akik elhagyják a helyüket, észre sem veszik,
hogyan kopnak ki az áldásokból, azzal, hogy távol maradnak a gyülekezeti
táplálástól, a beoltott Igétől, az ismerettől, ami szabadokká tesz minket —
Jézus szavai szerint —, a szellemi ajándékoktól, amiket a Testbe helyezett el Isten.
A Testbe adta a gyógyítások ajándékait, hogy a hitünknek érintési pontja legyen a
szent egészségünknek, örökrészünknek elvételéhez. A tanító kenetet, hogy a
szellemünk kijelentéseket vehessen az Ige megnyilatkozásából, hogy növekedhessünk a
hitben.
Távol maradnak a védelemtől, ami a pásztor köpenye alatt van a
számunkra. Az ellenség, a tolvaj fosztogatja őket, félelmektől, betegségektől
sújtottan látjuk viszont őket, tévtanításoktól összezavart elmével,
adósságokkal terhelve, mert távol kerültek a pásztortól, aki élő Igével
táplálja, „karjára gyűjti, és ölében hordozza a bárányokat, az elveszettet
megkeresi, az elűzöttet visszahozza, a megtöröttet kötözgeti, a beteget
megerősíti.” (Ezék. 34,16) Kívül maradnak a kapcsokon és kötelékeken (Kol.
2,19), amiket az egész Test számára megteremtett Isten kifürkészhetetlen
bölcsessége, amint a fizikai testünket is, az egész és minden egyes tag tökéletes
működésére, beteljesedésére.
Szeretet-kapcsolatok ezek, barátságok, szövetségek arra rendelve,
hogy rajtuk árassza át Isten a személyes szükségeink, szellemi, lelki, anyagi
szükségeink betöltésére szánt áldásait, és ezeken a kapcsokon keresztül tesz
minket is áldássá a többiek számára a Testben, így biztosítja a Test
vérkeringését. Oly sokszor látjuk régtől kínzó szükségek betöltését,
halogatott reménységek valóra válását csupán azáltal, hogy valaki elfoglalta a
helyét a Testben. Az Apostolok cselekedeteiben olvassuk, hogy Péter és János,
kiszabadulván a fogságból, menének az övéikhez, … és egy
szívvel-lélekkel felemelék szavukat az Istenhez. (Csel 4,23. 24)
Ha az ellenség zaklat, ha a világ nyomása nehezedik rád, ha
tanácstalan vagy, van egy hely, ahol a tieid várnak, és egy szívvel-lélekkel
imádkoznak veled, a bizonyságaidon együtt örvendeznek veled, a hálaadásban,
dicséretben a tiédhez kapcsolják a szívüket. Akkor mondhatod Dáviddal:
“Én Uram vagy Te; feletted való jóm nincsen. A szentekben, akik e
földön vannak és a felségesekben, bennük van minden gyönyörűségem.” (Zsolt.
16,2)
2.
rész
„Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak
az atyafiak egységben! Olyan az, mint a drága olaj a fejen, amely aláfoly a szakállon,
az Áron szakállán: amely lefoly köntöse prémjére: Mint a Hermon harmatja, amely
leszáll Sion hegyeire. Mert oda parancsolt áldást az Úr és életet örökre!” –
Zsolt. 133.
Az
üdvösség legnagyobb áldása, legnagyobb kiváltsága az Úrral való közösségünk.
Hogy egyek lehetünk Ővele. "Aki pedig az Úrral egyesült, egy szellem
Ővele", aki elhívott minket a közösségre. Amikor azonban ebbe a
közösségbe beleszenteltetünk, Isten egész családjával is egyesülünk. "Hanem
járultatok… az elsőszülöttek seregéhez és egyházához."
Elsőszülötteinek nevez minket az Ige, fiaknak. Az Ő családja vagyunk. A család pedig
egységet jelent, közösséget, egymással megosztott életet. Amiként a házasságnak,
úgy a gyülekezetnek sincs alternatívája.
Mindkét (az Úrral és az egymással való) közösség, egység
ápolása és erősödése, gyarapodása ezután rajtunk múlik. Isten oldaláról minden
készen áll. Az Úr Jézus vére minden akadályt elhárított, megszüntetett, sőt, a
tulajdon szeretetét öntötte ki a szívünkbe, hogy az Ő szeretet-természetében
részesítsen minket, és így képessé tegyen bennünket az isteni fajta szeretetre,
arra az egységre, amit az Atyától kért az Úr nekünk a János evangélium főpapi
imájában. (Ján. 17) Ezek a dicsőséges tények a megváltásnak a Krisztus Testében
kijelentett titkai. Az isteni család, az újjászületett hívők gyülekezete, amint a
földi családok is, a szeretet egységében áldatnak meg. Amiként a 133. zsoltár
kijelenti, erre az egységre önti ki olaját, kenetét Isten, ennek felmagasztalására
árasztja ki a dicsőségét.
Ahogy a családi egységet, úgy ezt a közösséget is folyamatosan
kell ápolni, erősíteni, megújítani találkozásokkal (egybegyülekezésekkel),
együttgondolkodással, a kinyilatkoztatott Ige közösségével, a közös imával, a
tanítások közösségével, amelyek Egy Pásztortól adattak (Préd. 12,11), az Úr
asztalának közösségével, a közös imádattal, hálaadással, dicsérettel, az Úr
jelenlétének illatával, kiáradó szeretetének, irgalmának bizonyságaival. Együtt
növekedünk szent templommá az Úrban. (Ef. 2,21)
A zsoltárban költőien megrajzolt kép: Áron (az ószövetségi
papság feje, mi pedig mindnyájan az Úr királyságának papjai vagyunk), amint a
túlcsorduló olaj beborítja, befedi őt, az életünk valóságos területeit
jelenti. A fej a hatalmi hely, amit elfoglalunk az Úrban, a családunkban, a
szolgálatunkban, a hivatásunkban. A szakáll az érettség ("érett
férfiúság"), a bölcsesség, a tanácsok, amiket az Úrból merítünk Isten
Szelleme által (Péld. 8,14). A köntös pedig a képességeink, a talentumok
Istentől, amiket az életünkre, kinek-kinek a szolgálatra adott, hogy az Ő céljait,
terveit beteljesítsük. Úgy árad az egységre ez az égi áldás, mint a harmat a
Hermon-hegy csúcsaira, azaz a naponta megújító felüdülés, a friss kenet.
Láthatjuk, Isten nem vádol minket, ha nem vesszük el a részünket e
közösségből, noha korántsem mindegy az Ő dicsősége szempontjából, hogy mit
teszünk az örökségünknek e gazdag áldásaival.
De ugyanúgy nem mindegy a saját utunk szempontjából sem. Van
veszítenivalónk. Ha beleszülettünk Isten családjába, a Krisztus Testébe, akkor a
Fejjel, a Krisztussal való közösségünk is csak ebben nyerhet teljességet. Ahogy a
megtestesült Igében, Jézusban jelent meg az átok alá került földön az
egyetlen tökéletesség, amit a Vele való egyesülésben vehetünk el, úgy ma is
az Ő Teste a teljesség, amiben az egység részesít bennünket a saját életünket
illetően. Úgy kell vágyódnunk a Testtel való egyesülésünkre, mint az Úrral való
egyesülésünkre. Számos elismert tanító értelmezi úgy az 1Korinthus 11,29 igeverset
("Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának,
mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét"), hogy az "Úrnak teste"
a Krisztus Testére mint Gyülekezetre is vonatkozik…
Hogyan becsüljük meg az egyházat?
Azzal, hogy nem maradunk el az egybegyülekezésekről, szeretetben
járunk egymással, jót teszünk mindenkivel, de legelőször a mi hitünk háza
népével, a Krisztus Testét látjuk benne, az Ő teljességét, egységet mutatunk, hogy
a világ megismerje, hogy az Atya küldte Jézust, és az Atya szeretett minket, amiként
Őt is. "Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek: amint én
szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az
én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok."
A szeretet cselekedet: a közösség ápolása, együtt időzés,
együttérzés, figyelem, törődés. A szükségek betöltése, a vigasztalás
szolgálata, egymás terheinek hordozása, a gyengébbek erősítése, tanítása,
egyszóval a közös élet.
Ez az élet árasztja ránk a rendelt áldást, a dicsőség olaját, a
szeretet örök diadalát, hogy túlcsordulva megérintse illatával a kiszáradt
gyötrődő világot, magához hívja az elveszetteket.
(E két cikk egy-egy idézet az Örömhíradó újság
2005. júliusi és szeptemberi számából)