2006. 03. 29.

JÁRT JÉZUS A POKOLBAN?
 

A kérdésre, hogy Jézus járt-e a pokolban, gondolkodás nélkül igennel válaszolok: Jézus természetesen járt a pokolban. De melyik igeversek támasztják ezt alá? – kérdezheti valaki.

Elöljáróban szögezzünk le néhány alapvető tényt. (1) Isten elküldte a Fiát a megváltás tervének megvalósítására, hogy újjászületett keresztényekként mi elkerülhessük a pokol szörnyűségeit. (2) Az ember hármas felépítésű teremtmény: az ember szellemi lény, van lelke és testben él. (3) Mivel nincs minden szó szerint leírva a Bibliában, van, amit az összefüggések értetnek meg velünk, de minden megértésünkben a Szent Szellem kijelentéseire kell hagyatkoznunk.

Jézus a kereszten kettős halált halt. Először a teste, majd a szelleme lett halott. A Biblia Jézus halálával kapcsolatban több esetben is többes számban használja a halál szót, mert az Ő esetében valóban kettős halálról beszélhetünk. (Ésa. 53,9. Csel. 17,31) Mivel Jézus – a fizikai halálát követően – szellemi halottá vált a ráhelyezett bűntől, ezért nem kétséges, hogy az Ő halott szelleme és lelke egyértelműen a pokolba jutott. Istennek az volt a célja a megváltással, hogy az üdvösséget nyert gyermekei elkerüljék a pokol kínjait. Ez csak úgy lehetséges, hogy Jézus értünk felvállalta ezt a helyettesítő szerepet, és helyettünk megfizette az árat. Bennünket helyettesítve alászállt a föld szívébe.

Máté 12,40 Mert amiképpen Jónás három éjjel és három nap volt a cethal gyomrában, azonképpen az embernek Fia is három nap és három éjjel lesz a FÖLD GYOMRÁBAN.

Az Efézus 4,9-10 kijelenti: Az pedig, hogy fölment [Jézus], mit jelentene mást, mint hogy előbb LE IS SZÁLLOTT A FÖLD ALSÓBB RÉSZEIRE? Aki leszállott vala, ugyanaz, aki fel is ment, feljebb minden egeknél, hogy betöltse a mindenséget.

Jézus a halálát követő három napban kétségtelenül a seolban, a föld gyomrában járt. A seol szó héber jelentése: alvilág, halottak birodalma. És miután Jézus lent a pokolban bevégezte a Reá bízott feladatot, az Atya új élettel ruházta fel Fiát, és győztesként felhozta Őt a feneketlen mélyből.

Zsidó 13,20 A békesség Istene pedig, aki KIHOZTA A HALÁLBÓL a juhoknak nagy pásztorát, örök szövetség vére által, a mi Urunkat Jézust.
    Zsoltár 16,10 Mert NEM HAGYSZ ENGEM A SEOLBAN; nem engeded, hogy a Te szented rothadást lásson.

   Róma 10,7 Avagy: Kicsoda száll le a mélységbe? Azaz, hogy KRISZTUST A HALÁLBÓL FELHOZZA.

Krisztust azért hozhatta fel az Atya a pokolból, mert Ő odalent volt. Ha nem szállt volna alá, nem kellett volna felhozni. Ilyen egyszerű! Mivel Krisztus odalent járt az alvilágban, ezért Őt onnan fel is kellett hozni. A megváltás terve szerint Krisztusnak fel kellett támadni. A feltámadás ténye egyben a hitünk (üdvösségünk) megvallásának az alapja! (Róm. 10,9-10)

Apostolok Cselekedetei 2,23-24 [Jézus] aki Istennek elvégezett tanácsából és rendeléséből adatott halálra,… Akit az Isten FELTÁMASZTOTT, a halál fájdalmait megoldván; mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogvatartatnia…

Egy élőt nem kell feltámasztani, csak a holtat lehet életre kelteni. A mennyben nincs halál, a pokol viszont a halállal teljes. A három nap alatt Jézus nem lehetett a mennyben az élők között, mert akkor nem kellett volna feltámasztani.

Apostolok Cselekedetei 2,31-32 Előre látván ezt, szólott a Krisztus feltámadásáról, hogy az Ő LELKE NEM HAGYATOTT A POKOLBAN, sem az Ő teste rothadást nem látott. Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan tanúbizonyságai vagyunk.
    Apostolok Cselekedetei 13,34 Hogy pedig feltámasztotta Őt HALOTTAIBÓL, úgy hogy NEM IS FOG TÖBBÉ AZ ENYÉSZETBE VISSZATÉRNI, azt így mondotta: Néktek adom Dávidnak ígért biztos és szent áldásaimat.

Csak akkor beszélhetnénk Jézus pokolba történő visszatéréséről, ha már legalább egyszer járt ott. A visszatérés szó egyszerűen azt jelenti, hogy újra lemegy a pokolba. Ha Jézus nem lett volna a pokol vermeiben, akkor nem is tudna az enyészetbe ismét visszatérni. De nem is kell, mert csak egyszer volt szükség a Krisztus véráldozatára, amely örök időkre szól.

Az Evangéliumok leírják, hogy pénteken volt Jézus keresztre feszítése, vasárnap pedig a dicsőséges feltámadása. (Luk. 23,53-24,7) Ebből világosan látszik tehát, hogy Jézus ez időszakban volt élettelen, s mint szellemi halott, az Ő szelleme és lelke három napot töltött a pokol mélyén. De „feltámasztatott Krisztus a halálból az Atya dicsősége által” (Róm. 6,4), hogy elfoglalhassa hatalmi helyét a trónon, az Atya jobbján, és Feje legyen a Gyülekezeti Testnek.
 

Kapcsolódó témák:

    Mi történt a kereszten?
    Húsvét
    Jézus feltámadása                                                      

-bf-